Semmit sem gondolok s a számon némaság

I am a passenger

Egyébként meg igen kalandos úton jutottunk Sopronba, amennyiben Csornától vonatpótló autóbuszok járnak, de ezt tudtuk előre, mert rajta volt az interneten és ennek tudatában nekivágtam, majdcsak lesz valami. Már eleve az para, hogy mennyi idő kijutni a Keletibe, keresztül kell menni az egyes villamos felújítása miatt járhatatlanná vált Árpád-hídon és környékén, úgyhogy jó korán elindultunk, kinn is voltunk negyven perccel a vonat indulása előtt. Eddig mindig első osztályon utaztam a Lánnyal, azért, mert az első osztályú kocsiban mindig kevesen vannak és úgy könnyebb szoptatni, de most, gondolom, a vágányzár miatt első osztályú kocsit nem tartalmaz a vonat, úgyhogy másodosztállyal kell beérnünk. Szerencsére így sincsenek elviselhetetlenül sokan, egy hatalmas bőrönddel utazó nénit a férjem segít fel a vonatra, szemben sréhen ül egy másik néni, aki végig nem veszi le a sapkáját, a mellettünk lévő sorban egy vöröshajú csaj, és kicsit messzebb még két idősebb férfi. 

A kalauz alig valamivel indulás után, nagyjából az Aréna pláza magasságában végigjön, lekezeli a jegyeket és mindenkinek elmondja, hogy ugye tudjuk, hogy Csornától buszok vannak. Utastársaim számára ez új infó, egyből el is kezdenek morogni, a Bőröndös Néni ijed meg a legjobban, dehát neki a gyerekei direkt úgy vették meg a jegyet, hogy ne kelljen átszállni, most hogy fogja majd levenni a bőröndöt, amit feltett az a kedves fiatalember, meg is kér valakit Kelenföld környékén, hogy vegye le neki, az a biztos. Győrig bezárólag a MÁV-os kalauz még úgy nagyjából hatvanszor jön végig a vagonon, újra és újra tájékoztatva minket, hogy Csornától vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. Az utasok a Keleti pályaudvartól Csornáig szinte egyfolytában erről beszélnek, azonnal kis közösségek kovácsolódtak, a két férfi elhatározza, hogy felháborodott levelet fog írni a MÁV-nak, a nénik rémüldöznek, hogyan fogjuk ott megtalálni azt a buszt, csak öt perc lesz az átszállásra, öt perc! és majd biztos késik is pár percet a vonat és a busz nem fogja bevárni, hanem elmegy nélkülünk, és egyébként sem fér fel ennyi ember egy buszra, fel sem fogunk férni, Csornán ragadunk. A narancssárga hordozókendős hippi (én) Győr magasságában megszoptatja a magával hozott cuki csecsemőt. A vöröshajú csaj kiterjedt telefonbeszélgetéseket folytat haverjaival és családtagjaival munkaügyi visszaélést (nem rúghatják ki az illetőt, amíg betegállományban van), valamint leárazott, osztrák kávéfőzőket illetően (csak ma jön le belőle 20%, így 62 euró, délig kellene visszaszólni Hans-nak, hogy vegyen-e). 

Győr után jön két fess fiatalember az új, elegáns GYSEV-es egyenruhában, kezelik a jegyeket, mindenkinek egyenként elmagyarázzák, hogy Csornától buszok szállítanak, amelyek a csornai vasútállomás előtti térről fognak indulni, valamint kitartóan válaszolgatnak az utasok kérdéseire, október 22-ig tart a vágányzár, 11.18-ra fogunk Sopronba érkezni, az egyik busz megáll Kapuváron és Fertőszentmiklóson, a vissza irányban, Sopronból Budapest felé is ugyanúgy buszok járnak Csornáig, a buszokra a soproni vasútállomáson lehet felszállni, holnap délután ekkor és ekkor indulnak Sopronból, igen, Csornától Budapestig már vonat megy, ekkor és ekkor ér be a Keletibe, nem, a vonatpótló buszok nem a soproni buszpályaudvarra érkeznek, hanem a vasútállomáshoz, igen, megvárják a vonatot, lévén vonatpótló autóbuszok. A Sapkás Néniről kiderül, hogy Bánfalvára igyekszik, három unokája van, a legkisebb ugyanannyi idős, mint a Lány. A Bőröndös Néni a soproni szanatóriumba tart háromhetes rehabilitációs kezelésre. A Lány a magunkkal hozott autóshordozóban üldögélve nézelődik. A Sapkás Néni győzködi a Bőröndöst, hogy háromhetes tartózkodása idején látogasson ki Sopronbánfalvára is és nézze meg a Karmelita Kolostort, nagyon szép.  

Elvileg 10.57-re érünk Csornára, 52-kor házak között lassít a vonat, így mindenki felpattan és besorakozik az ülések közötti kis folyosóra. Én is beleteszem a Lányt a kendőbe és leszedem a cuccainkat. A nénik igen praktikusnak tartják a hordozókendőt. Kiderül, hogy ez még nem Csorna, csak Kóny. A vonat csigalassúsággal halad tovább, egy idő után leülök, még később kiveszem a Lányt a kendőből (melege van). A Telefonáló Csaj németül folytatja, felhívja Hans-ot, hogy akkor legyen szíves, vegye meg a kávéfőzőt ezüst színben és kapszulákat is vegyen hozzá. Lassan begördülünk Csornára, a Sapkás Néni ragaszkodik hozzá, hogy majd ő lehozza nekem a vonatról az autóshordozót, a Telefonáló Csaj pedig a gurulós kisbőröndömet. Leszállunk Csornán a második vágányon, anyukám idáig eljött elénk, így összeszedi utastársainktól a cuccainkat, a Telefonáló Csaj innentől a Bőröndös Néninek segít a lépcsőkön cipelni bőröndjét. A csornai vasútállomás mondjuk nem a Heathrow, viszonylag nehéz lenne eltévedni, plusz pár méterenként feliratok mutatják, merre van a pótlóbusz, ezenkívül a lépcső tetején csinos, fiatal hölgy áll az új, elegáns GYSEV-es egyenruhában és mosolyogva mindenkinek elmondja, hogy arra lesznek a buszok, az első busz megáll Kapuvárott és Fertőszentmiklóson, a második megállás nélkül halad Sopronba. Felszállunk, a Lány kicsit nyekereg, majd elalszik a kendőben. 

Sopronban persze esik az eső, a Lány addigra pont felébred, rajtam elöl baba, hátul kishátizsák, kezemben esernyő, anyukám hozza az autóshordozót és a kisbőröndöt. Kitalálom, hogy menjünk busszal az állomásról hazáig, mert akkor nem kell levennem és autósülésbe áttenni a Lányt, amely utóbbit utálja és általában sír benne. A buszmegálló helyén felbontott út, és egy tábla, miszerint a buszok az Állomás utca és a Bartók Béla utca kereszteződésénél állnak meg. Ezt tősgyökeres soproniként nem találjuk, egy ponton úgy döntök, hogy akkor menjünk taxival. A Sapkás Néni a bánfalvi buszra vár, a Bőröndös Néni pedig rossz helyen áll az ellenkező irányba tartó buszmegállóban, így felajánlom neki, hogy jöjjön velünk taxival, mivel a szanatórium ugyanarra van, amerre mi lakunk. Elmegyünk taxival majdnem hazáig, csak az utcába nem tudunk bekanyarodni, mivel egyik oldalról útfelbontás, másik irányból pedig nagy, ételszállító autó zárja el az utat. Kiszállunk a sarkon és elgyalogolunk a házig, a Bőröndös Néni továbbtaxizik a szanatórium felé, a Lány, aki az egész úton kb. tíz percet nyűgösködött, vidáman nézeget a kendőből. Bár állítólag a csecsemők nem annyira szeretik az ingerelárasztást és a folyton változó környezetet, most mégis hajlok rá, hogy Húgomnak adjak igazat, aki szerint a Lány azért nyűgös gyakran otthon, mert unatkozik és utazgatni akar. 

Az élet, London, ez a júniusi pillanat

Van az a tipikus soproni időjárás, amikor különösen süt az őszi nap és persze fúj a szél, nagyon kontrasztosak az árnyékok, minden fénylik és minden mozog, lobognak a szélben a Deák téri vadgesztenyefák vörösesbarna levelei, a Nyugat-Magyarországi Egyetem épületére tűzött magyar meg eu-s zászlók, a Csirkéné butikja előtt kiakasztott színes szövetkabátok, a biciklit toló anyuka sálja és a mellette baktató spániel fülei, az árkádok alatt szelídgesztenyét áruló öregasszony sapka alól kilógó hosszú, ősz haja, meg a piroson átrohangáló tetőtől tűsarkú-talpig ciklámenszínűbe öltözött kiscsaj ciklámenszínű szoknyája, a nyírfalevelek ezüstösen csillogó fonákjai, a Dömötöri cukrászda előtt a lehúzott napernyők, és akkor elkezdenek harangozni sorban a belvárosi templomok meg a Tűztorony hangjátéka, hát ez azért elég jó. 

Solitude stands in the doorway

Nincs nagyon időm írni, vagy kedvem, vagy nem tudom, ellenben olvassátok luciát, mindennel pontosan egyetértek, akár én is írhattam volna ezt (ha ennyit olvasnék és írnék és lenne autóm). 

Gratulál

Soproniak, akikre büszkék vagyunk rovatunkban: Terezia Mora kapta idén a Német Könyvdíjat, A szörny című regényéért. Terezia ugyan Berlinben él és németül ír, de eredetileg Móra Teréziának Bögi Teréziának hívják és a soproni Széchenyi István Gimnáziumban végzett (aztán egyből lelépett egy német pasival, egyetemre már ott járt). Korábban már más díjakat is kapott, valamint Esterházy Péter német fordítója. A díjnyertes regénye még nem jelent meg magyarul, másik, Nap mint nap című regénye viszont igen, és ez egy Sopronhoz hasonlító városban játszódik, szóval egyből kíváncsi lettem rá. Olvasta valaki? Jó? 

Babablog

Tegnap meg már épp aggódtam, hogy úristen, nem fordul át a Lány, pedig már öt hónapos, mi lesz így, és akkor épp a szőnyegén fekvőtámaszozott, én meg a férjemmel beszélgettem, és amikor megint odanéztem, már a hátán feküdt. Adtam neki sütőtököt, amiből már szabad szemmel is látható mennyiséget (kb. egy negyed kávéskanál) nyelt le. Ezenkívül iszonyú cuki. 

Valamint habszifon segítségével készítettem tejszínhabot a bioboltban vásárolt kókusztejszínből, hát ha láttatok már sci-fi-horrort űrlények undorító váladékával. 

Steps taken forwards but sleepwalking back again

Hű, volt itt anyósom három napig, és miután elaludt a Lány, felvettem a szűk farmeromat és a csizmámat és átmentünk a férjemmel kettesben a tőlünk öt percnyire található étterembe és ettem egy mézes-kacsamelles-karamellizált-körtés salátát és ittam egy dl rozét, hát egészen csodálatos volt. Másnap pedig majdnem átmentünk a tőlünk öt percnyire található moziba, ám sajnos a Lány nem aludt el időben, így késve indultunk, majd félig felébredt és sírdogált, így visszafordultunk félútról, persze, mire visszaértünk, már édesdeden aludt, de azért még nem tettem le róla teljesen, hogy megnézem a Gravity-t moziban, csak másfél óra.

Update: a kommentekben spoilerek vannak, csak óvatosan. 

People always talk about the weather

Vannak napok, amikor a szokásosnál nyűgösebb a Lány*, sír egy nagyot délben minden látható ok nélkül, délután alig alszik, ezért este fáradt és azért sír, vagy csak nyugtalan, vagy én vagyok az, vagy fáj a fejem, ilyenkor elolvasom a met.hu-n a frontjelentést, és néha nagyon viccesen fogalmaznak. Ma például "akiknek a neuro-humorális rendszere nem működik olajozottan, azok hidegfront jellegű változásokat tapasztalhatnak". 

*A gyerekorvosunk egyszer igen találóan Borsószem királykisasszonynak nevezte. 

A level they reserve for child molesters and people who talk at the theater

Van ez a sztori a köztiszteletben álló apukáról, már többször belefutottam az interneten. Úgy tűnik, mintha mindenki tudná, kiről van szó, nekem halvány fogalmam sincsen. Mindegy, a történet kb. annyi, hogy befolyásos férj bántalmazza feleségét, készül látlelet is, válnak, közben felmerül, hogy az ötéves kislányt molesztálta apuka, ezt a kislányt vizsgáló pszichológusok megerősítik, anyuka nem engedi a láthatást, long story short, még mindig apuka oldalán áll az igazságszolgáltatás. Lehet, hogy őrült, pénzéhes anyuka találta ki az egészet. Lehet, hogy apu nem is bántalmazta anyut sem, max önvédelemből. Lehet. Amikor legutóbb olvastam a dologról, épp anyuka elmeállapotát tervezték vizsgálni. 

Egyébként a bántalmazott nők elég gyakran kötnek ki a pszichiátrián, mert hát ugye alázzák meg lelkileg terrorizálják meg néha megverik őket, és surprise, surprise, ettől depressziósak lesznek vagy pánikbetegek vagy alkalmazkodási zavaruk lesz vagy indulatkitöréseik vagy öngyilkossági kísérleteik vagy benzodiazepin függőségük. Elég furcsa is lenne, ha egy fentihez hasonló történet után az ember elmeállapota pszichésen egészségesnek bizonyulna. 

Nem tudjátok elképzelni, mennyi ilyet láttam a pszichiátrián és pszichoterápiában tíz év alatt. Egy időben megtanítottam a tanítványaimnak is, hogy a kötelező kérdések közé (hall-e hangokat, akar-e öngyilkos lenni) vegyék fel azt is, hogy bántalmazták-e fizikailag vagy szexuálisan gyermek- vagy felnőttkorában. Ha megkérdezzük, könnyen kialakulhat az embernek az a benyomása, hogy a pszichiátriára kerülő összes nőt bántalmazták. Ok-okozati kérdésekben lehetünk óvatosak, lehet, hogy valahogy már meglévő betegségük miatt lettek áldozatok, vagy mittudomén, annyira idegesítően szorongtak, hogy megérdemeltek pár fülest, de azért leggyakrabban az abúzus vezet a depresszióhoz és nem fordítva. Az esetek egy jelentős hányadában volt köztiszteletben álló, jómódú férfi az elkövető, ti. a férj, aki féltékenyen ordít és szétveri a lakást, ha öt perccel később értél haza és nyomkövetőt szerel a kocsidra, meg a nagybácsi, aki megerőszakolja betegünket kislánykorában. 

Nem tudom, hogy a sztoriban szereplő ötéves kislányt tényleg molesztálta-e a köztiszteletben álló apukája vagy sem, valamint anyuka részéről sem tűnik helyesnek a sztorit a Bors magazinban nyilvánossá tenni (amúgy nincs a gyerekeknek valami személyiségi joguk vagy ilyesmi, hogy ötéves koromban a molesztálásomról szóló pszichológusi jegyzőkönyvet egyik szülőm se adhassa oda bulvárlapnak?). De mindez az igazságszolgáltatásnak a feladata, szakértőkkel eldönteni és utána annak megfelelően cselekedni. Én mondjuk kissé szkeptikus vagyok az igazságszolgáltatással kapcsolatban, pláne Magyarországon, pláne családon belüli erőszak-ügyben, hasonló esetben (mármint ha befolyásos, bántalmazó exférjem molesztálja a lányomat) asszem vennék magamnak meg a gyereknek egy-egy repülőjegyet egy olyan országba, aminek nincs kiadatási kötelezettsége Magyarország felé, és a brazil tengerparton hűsölő nyugdíjas háborúsbűnösöknek szolgálnék fel koktélokat onnantól. De rám egyáltalán ne hallgassatok, mert én eleve azt képzelem, hogy az erőszakra csak viszont-erőszak lehet a válasz, és az összes bántalmazót igen alaposan bántalmaznám, kard által vesszen, ki kardot ragad, és ez helytelen vélekedés és a valódi változásokhoz nem ez vezet. 

Egyébként pedig kislányként átélni, hogy az ember szülei gyűlölködnek, időnként verekszenek otthon, csúnya válásuk médianyilvánosság előtt zajlik, oviból kiveszik, utcán rángatják, paprikasprével fújják le egymást a szeme láttára, ez a gáz, nem a Ferber-tréning. Bánjatok rendesen a kislányokkal. 

Öt hónapos

Ennek örömére adtam a Lánynak két teáskanál friss almalét a hozzátáplálás megkezdéseképpen, mindkettőt helytelenítő arckifejezéssel köpte rám, gondolom, rájött, hogy még nem telt le a hat hónap. Nincs mit tenni, ez egy ilyen szigorú LLL-es kötődően nevelődő baba, messziről kerüli a babakocsit, cumizni sosem volt hajlandó, kendőben közlekedik, én nem tudom, kitől tanulta ezeket.

Wa-pa-pa-pa-pa-pa-pa-pa-pow

Tudom, so két héttel ezelőtt, de én még mindig le vagyok nyűgözve. 

Könyvek

Na, bepótoltam az olvasónaplómban az elmúlt néhány hónapot. Az eddigi szakmai, főként pszichoterápiás könyvek és a regények mellett nyilván megjelent itt is a babásmamás vonal, hát most ne akarjátok, hogy mentegetőzzek emiatt. 

She's got eyes of the bluest skies

A haja még mindig cicaszőr, emellett újabban nyávog, prüszköl, és kemény felületeken körmét élesíti. Vajon macskává változik-e a Lány? 

Meg még azon szoktam gondolkodni, hogy vajon mikor lesz abból, hogy "úristen, annyira aranyos, annyira szép, annyira szeretem", az, hogy "ebadta kölyke, minek szültelek a világra"? A dackorszakban? A tinédzserkorban? Vagy nem lesz feltétlenül ez? Vagy ez is olyan, mint a szerelem, most van az, hogy mindent imádok benne, még az idegesítő tulajdonságait is, egy óra hosszat se bírom ki nélküle és úristen, de gyönyörű az a kis rés elöl a fogai között*, és később meg majd szeretetté szelídül és idegesíteni fog, hogy nem érti Henry James-t** és még örülök is, ha pár napig nincs itt a nyakamon? 

*Az első szerelmemnek volt a rés, a Lánynak nincs foga. 

**Kedvenc idézetem a Nők c. kiváló regényből, ahogy a szerző levezeti a szerelmet, de sajnos nem találom online. 

És még ez is

Én régebben nagyon szerettem a rozmaringot mint fűszert, az ízét és az illatát is, és ezért hosszú évek óta rendszeresen rozmaringos habfürdőt használok, és most már bármit eszem, amiben rozmaring van, azt undorítóan habfürdőízűnek érzem. 

I got the poison, I got the remedy

Szóval kipróbáltam magamon is az orrszívó porszívót (laikusok kedvéért: ez egy műanyag szerkezet, amit a porszívó csövére szerelünk és ezel szívjuk a náthás baba orrát, mert a baba még nem tudja kifújni. Az orrszívó a porszívó szívó hatását használja, de a szívóerőt átalakítja, nem a porszívó erejével szív. Ettől még a babák utálják.) Valóban fájdalommentes, ugyanakkor rendkívül kellemetlen érzés, nekem egész hamar hányingerem lett tőle. A fogorvosnál vannak hasonló beavatkozások, amik nem fájnak, csak annyira kellemetlenek, hogy az mégis utálatos. 

Előzőleg akartam írni arról, hogy rettenetesen elegem van, mármint a Lányt mindennél jobban szeretem, de elegem van abból, hogy minden éjszaka fel kell kelni, hogy állandóan szoptatni kell, hogy a szoptatás plusz tejallergia miatt nem ehetek sajtot, activiát meg csokit, hogy napközben 3x40 percet alszik és mindegyik előtt 20-30 percig kell "altatni", ágyában simogatni, kivenni-visszatenni, hurcolni, és hogy konstans mindig fáj a hátam. Nekem ezt nem mondták, engem erre nem figyelmeztettek. Egyébként nem tudom, mennyire "jogosan" rinyálok, tudom, hogy vannak babák, akik tizenötször ébrednek fel éjszaka, a miénk meg egyszer vagy kétszer, meg vannak, akik szoptatnak, fejnek és még tápszereznek is, meg vannak, akik egyszobás lakásban nevelnek ikreket, ellenben olyanok is vannak, akik lazán lepasszolják a csecsemőt férjnek, anyósnak, nagyinak, és a baba ezt engedi és ők ilyenkor nem kétségbeesetten zokogó babára jönnek haza, meg olyanok is, akiknek a gyereke este nyolctól reggel kilencig alszik.

Aztán átmentem szombat délelőtt az edzőterembe így sok hónap után először, és 35 percet a futógépen töltöttem a kis playlistemmel, lásd cím, és meglepően sokat javult tőle a hátfájásom, a kedélyállapotom pedig végképp egészen kicserélődött, a Lány és apukája is jól viselte kétórás távollétemet, és ó, istenem, annyira jó volt. Ezt követően pedig náthás lett a Lány, és most kis beteg gyámoltalan, és ilyenkor mindig más fénybe kerülnek a dolgok, vagyis gyógyuljon meg és legyen mindig egészséges és az legyen a legnagyobb problémám az életben, hogy napközben 3x40 percet alszik csak, és az legyen a gyerekemért meghozott legnagyobb áldozat, hogy nem eszem sajtot. 

Amiből továbbra is elegem van, és basszus, hiába, mert már megfertőzött és kimosta az agyamat, az ez a szoptatásbajnokság, hogy tudniillik a tudomány jelen állása szerint az anyatej a legjobb a csecsemőknek, hat hónapig kizárólag szoptatni kell, az ennél korábbi hozzátáplálás az ördögtől való, utána egy éves korig a gyermek fő táplálékforrása még mindig az anyatej, mellé néha elnyalogathat egy-egy főtt répát, és a szoptatást két éves korig javasolja a WHO. Most egyrészt én már megszerettem a szoptatást, mert tényleg egyszerű, nem kell főzni, a Lány pedig megnyugszik tőle és nagyon aranyos is közben, és amikor felmerült, hogy a tejallergia miatt esetleg elválasszam és és kapjon inkább tápszert, én tiltakoztam a legjobban. Másrészt biztos vagyok benne, hogy a WHO-nál az ajánlás kidolgozásakor Indiára gondoltak, meg egyéb más olyan helyekre, ahol nincs kaja, vagy ami van, abban férgek vannak, és a fejlett nyugati világban azért akkor is életképesek lesznek a gyerekek, ha neadjisten csak egyéves korig szoptat az ember. De hiába tudom ezeket ésszel, mégis halál komolyan büszke vagyok rá, hogy csak szoptatom, és mindig félek, hogy mi lesz, ha kevés lesz a tejem. Egyfolytában kérdezgetik is a rokonok, hogy van-e elég tejem, és jó érzés erre büszkén azt felelni egy jóltáplált csecsemővel a kezemben, hogy igen, van. A rokonok emellett folyton biztatnak is, hogy szoptassam, ameddig csak lehet, ezeknek a kisvárosi és falusi asszonyoknak az életéből szerintem kimaradt az az éra, amikor a tápszert egészségesebbnek tartották az anyatejnél, ők mindig is tudták, hogy minél tovább kell szoptatni és most is erre biztatnak. Egyikük (kb. 60 éves) még mindig bánja, hogy a védőnő tanácsára már nyolc hónaposan elválasztotta a fiát. Hát, ez van, mind a tudomány, mind a néphit a hosszú szoptatás mellett foglal állást, nem is ezzel van a problémám, hanem a dolog teljesítményaspektusával. Vagy nem is, inkább az ellentétes elvárásokkal, hogy ne csavarodj bele az anyaságba, járj el helyekre, ne hanyagold el a férjedet, a blogodat, a háztartást vagy az intellektusodat, hajadat lássa rendszeresen fodrász, közben szoptass igény szerint két évig, csak ne közterületen, mert az nem illik. Gondolom, mindenki megtalálja ebben a saját útját, ahol számára megvan az egyensúly, én is, de akkor sem tetszik ez. 

Szép, mint mindig, énnekem

Sopronban 10 fok van*, reggeli sétán látszott a leheletem a levegőben, most meg az a tipikus eső utáni soproni időjárás van, a fákról még kicsit csöpög a víz, nagyon tiszta a levegő, és ha kimész, akkor hideg lesz az orrod. Ilyenkor elgondolkodom a Sopronba költözésen, minden, továbbra is érvényes ellenérv ellenére. Vagy legalább ezt megvehetnénk nyaralónak. Küldjetek 10 és fél millió forintot. Ha már Brennbergnél tartunk, felmerült bennem, hogy ki kellene menni a Bányásznapra**, de sajnos túl sok és bonyolult logisztikát igényelt volna és/vagy egy kölcsönautót, úgyhogy idén nem jött össze, de majd jövőre.

Egyébként érdekes, hogy Sopronban nem esik nehezemre az elöl hordozott Lánnyal reggelente erdei ösvényeken 4-5 km-t gyalogolni, majd délután még a városba is begyalogolni, és helyi járatos buszokon összevissza buszozgatni, még az sem riaszt vissza, ha hideg van, vagy ha sír a baba, simán sétálok esernyővel az erdei tornapályán, Pesten meg vagy a lakásban, vagy a környékén vagyunk, és ha messzebbre kell menni, az gond és nyűg és idegeskedés. Pesten is sétálhatnék reggelente 4-5 km-t, csakhogy ott minden irányban hamar véget ér a sétára alkalmas terület és többsávos autóutak következnek, vagy esetleg el lehetne utazni BKV-val egy átszállással a Margitszigetre, ott sétálni, majd hazabékávézni, de így két szoptatás között kb. tizenöt perc jutna magára a sétára. Így aztán Pesten főként a közeli plázában és bababoltban kötünk ki. Én azt értem, hogy közel húsz éve élek a fővárosban, lassan ideje lenne akklimatizálódnom hozzá, de nem ez történik. Ebben vannak reális érvek is, hogy ti. a nagyváros _tényleg_ kevésbé biztonságos, mivel sokkal több emberrel találkozol és lehelik rád a bacikat és minden járvány jobban terjed, plusz a környékbeli hajléktalanok és alkeszek, és autók és szmog, valamint vannak irreális érvek is, Sopronban a sajátomnak érzem a teret, Pesten meg nem.

Főztünk be citromfűszörpöt, mivel az burjánzik itt a kertben, valamint olívaolajban eltett aszalt paradicsomot. Na jó, a szörpmunkálatok felét anyukám végezte, a paradicsomot pedig úgy kell csinálni, hogy az ember félbevágja a kisméretű paradicsomjait, beleteszi az aszalógépbe, majd 10 órával később kiveszi abból, átteszi egy üvegbe és ráönti az olajat. Én egy ilyen fake szuperháziasszony vagyok különben, aki mindenfélét befőz, meg otthon készíti a joghurtot meg otthon süti a finom házi kenyeret, de mindehhez joghurtkészítő gépem van, meg kenyérsütő gépem. Aszalógépem nincs, az az anyukámnak van. És a lekvárokba is többnyire rakok Dr. Oetker dzsemfixet, míg anyósom tényleg hat órán keresztül főzi a szilvalekvárt, ami aztán tartósítás nélkül is eláll majd évtizedekig.

Meg olvasok egy klassz könyvet az adaptív tudattalanról, de ez egy másik történet, most mennem kell, mert felébredt a Lány és egyre mérgesebben magyaráz a plüss csillagjának.

*Már 14, reggel volt 10.

**Szeptember első vasárnapja.

A cica, aki szerette a Holdat

Én nem tudok elmenni erre a könyvbemutatóra, mert messze van és délután, plusz valószínűleg pont elmenekülünk Sopronba, mert itt nálunk ablakot cserélnek, de ti menjetek, aranyos lesz. 

We'll always have bacon strips

Hol is tartottam. Volt itt anyukám, kiadtam a lakásomat, még mindig van vele csomó intéznivaló, akkor volt az, hogy megfájdult a mellem és elmentünk a Renáta nénihez BKV-val, aki ismét jó tanácsokat adott, meg voltunk a cukrászdában, meg gasztroenterológusnál, ahol vettek vért a babától, nincs-e felszívódási zavara vagy vashiánya, de nincs, így arra jutottak, hogy egészen biztosan tejallergiás, ha a szigorú tejmentes diéta mellett is van tünete, akkor hagyjam el a szóját, mogyorót és a halat is, szóval az olasz konyha után a thai konyhának is mondjak búcsút. Plusz a szoptatási tanácsadó küldött egy cikket a csecsemőkori allergiás bélgyulladások kezelési protokolljáról, magyarul arról, hogy melyik esetben hogyan kell diétázni, amiből rengeteg kérdésemre választ kaptam, és ebben azt javasolják, hogy olyat se együnk, ami nyomokban tejet tartalmazhat. A bolti kenyerekben mind van tejpor vagy ha az nem, akkor szója, vagy ha egyik sem, akkor nyomok, kivéve egy-két csomagolt toastkenyeret, long story short, vettem egy kenyérsütő gépet, ezzel (meg egy kis szalonnával) valahogy kihúzom egy évig. Egy év után a legtöbb gyerek kinövi ezt a hülyeséget, és minél ügyesebben tartja az ember a diétát, annál valószínűbb, hogy kinövi, márpedig ha nem növi ki, az elég nagy szívás neki is, de nekem is, mert nekem kell még 18 évig tejmentesen főznöm. 

Egyébként van az az iskola, akik a tehéntejet tartják az ősellenségnek (pl. a paleosok is), és többen is mondták nekem, hogy ha majd nem eszem tejet, akkor észre fogom venni, hogy sokkal jobban leszek én is, úgyhogy szeretném elmondani, hogy amióta nem eszem tejet, rossz a gyomrom, pattanásos lettem és hullik a hajam, pedig szedek multivitamint, kálciumot és omega-3 zsírsavat, a kávé pedig kókusztejjel, rizstejjel és zabtejjel is undorító, mandulatejjel egy fokkal ihatóbb, de a tehéntejnek semmi sem ér a nyomába.

Négy hónapos

Ma van a szülinapja a Lánynak, tud oldalra fordulni, okosan nézni, macskahangon nyávogni, egyszerre több, a fejénél nagyobb játékot a szájába tömni, és hangosan nevetni, amikor csiklandozzák. Valamint a héten életében először utazott a BKV-n. 

Everyone is annoying

Szóval nagyon érdekes, ahogyan reagálnak az emberek a gyermekszületésre. Egyrészt van az, hogy a gyerekvállalás valójában közügy. Nincs mese, az, lehet azt képzelni, hogy a magánügyem, de nem. Már a terhesség alatt elkezdődik a jelenség, hamarosan új kismajommal bővül a létszám, és ehhez az egész majomhordának köze van. Többnyire szeretnék, hogy egészséges utód jöjjön a világra, így aztán érdeklődnek, faggatnak, tanácsokat osztanak, kollégák, ismerősök, szomszédok, vadidegenek az utcán, akikkel csupán annyi köt össze, hogy ő is az emberi fajhoz tartozik meg én is meg a leendő utód is. Hozzászólhat a terhességemhez a wc-s néni a mekiben, az összes pénztáros az intersparban, és az összes pultos a kávézóban megkérdezheti, hogy biztos nem koffeinmentesre gondoltam-e? Valójában, ha belegondolunk, tényleg érdekük, hogy egészséges babát szüljek, hiszen jó esetben az általuk befizetett TB-t nem költöm el a babám drága betegségeire, felnőve meg fizeti a nyugdíjukat. Nem hiszem, hogy ezt az emberek átgondolják, inkább csak kíváncsiak és/vagy jószándékúak, én a terhességem egy pontján rájöttem, hogy ez ellen hiába is tiltakozom, közügy, a horda új taggal bővül, az összes majomnak köze van hozzá, ennyi.

A gyermek születése után, mint minden*, ez is csak fokozódik, babakocsival is leszólítanak, kendővel meg aztán egészen biztos. Nem tudom, mi az a kendős hordozásban, ami még közvetlenebbé teszi az embereket, talán csak annyi, hogy cukibb és jobban látszik a baba, mindenesetre lényegesen többen elegyednek szóba velem ilyenkor, de nem csak a nénik, hanem mindenféle népek, fülhallgatós futószerkós fiú a liftben, kiscsajok a plázában, bácsi a kórház előtt**. Általában azt kell tudniuk, hogy mennyi idős a baba, fiú-e vagy lány, és hogy képes vagyok-e megfelelően táplálni. Mindenkinek tudnia kell, képes vagyok-e megfelelően táplálni az utódot (hogy ti. "van elég tejed?"). A másik, amit szintén sok embernek kell tudnia, hogy vajon alszik-e éjszaka a baba, azaz tud-e az anyaállat elegendőt pihenni, vagy ki fog purcanni mindjárt. Proaktívabb fajtársak esetleg megjegyzik, hogy melege van, vagy éhes, vagy nem vágja-e ott a kendő a kis lábát. A járókelők érdeklődése ebben nagyjából ki is merül, a barátok, kollégák és távolabbi ismerősök viszont még segítenek is, úgy értem, mindenféle segítséget ajánlanak fel, meghívnak magukhoz, főznek nekem, dolgokat adnak kölcsön, ruhákat, takarót, sterilizálót, babamonitort, hordozókendőt, másik fajta hordozókendőt, hoznak csokit, szoptatós teát, szójatejet, pelenkát, játékokat, könyveket, felajánlanak bébiszittelést. Sosem látott emberek postán küldenek dolgokat. Ez mondjuk elég jó, én az elmúlt tíz évben sokat segítettem sok embernek, és most ezt meglepően jól visszakapom, nem feltétlenül ugyanazoktól az emberektől, de a karmikus egyensúly simán megvan, mondom, meg is vagyok lepődve. A múltkor négy ember, vagyis az egész sor nógatott a gyógyszertárban, hogy álljak eléjük, én szabadkoztam, ők meg erősködtek, egy negyvenes nő, egy rozoga bácsi, egy jól öltözött fickó meg egy teltkarcsú cigányasszony kórusban erősködtek, hogy álljak csak eléjük a babával. Az okmányirodába be se kellett mennem az elkészült jogsimat átvenni, a biztonsági őr elkérte a személyimet a recepción és másfél perc múlva kihozta. Ügyintézzetek rugalmas kendőben hordozott cuki babával.  

A másik oldala a dolognak, amikor az embereket idegesíti, megijeszti vagy felzaklatja a kis jövevény. Természetesen a gyerekek hangosak és idegesítőek, az enyém is, más gyereke meg még inkább. Annyira rémisztőek, hogy sok horrorfilmben gyerek a főszereplő, tudjátok, a furcsa kislány, akinek a szemébe lóg a haja és megszállta az ördög vagy démonok, esetleg ő maga a Megtestesült Gonosz. A gyerekek azért rémisztőek, mert az ellenségeink, hiszen ők fogják örökölni a Földet, amikor belőlünk már kukacok lakmároznak. Most még csak hangosan sírnak a szomszédban, aztán meg majd semmibe veszik a véleményünket, kinevetik a demenciánkat, földöntik a járókeretünket, megrongálják a sírkövünket. Minden okunk megvan rá, hogy tartsunk tőlük. Emellett még az is idegesíti az embereket, amikor egy nő anyává válik és ettől megváltozik, konkrétan a legtöbb pszichológiai iskola egyetért abban, hogy egy időre kialakul egyfajta anya-gyerek egység, a haverjaim meg nem anyagyerekegységgel akarnak haverkodni, hanem velem. Az anya-gyerek egység a különböző elméletek, illetve a különféle anyák és gyermekek esetében igen változatos ideig tart, visszamehet az ember hathetesen is dolgozni meg szoptathat nyolcéves korig is, mindenféle szélsőség létezik. De nincs mit tenni, a gyermektelen haverjaink számára egy ideig mindenképpen idegesítőek leszünk azzal, hogy az agyunk egy jelentős része felett átvette az uralmat a gyermek nevű szimbióta és az befolyásolja a gondolatainkat, valamint minden beszélgetés alatt fél szemünket rajta tartjuk és minden harmadik mondatot a beszélgetőpartnerünk helyett a gyerekhez intézünk. Erről gyermektelen koromban azt gondoltam, hogy iszonyú idegesítő, jelenleg meg azt gondolom, hogy well, én egy babát geggyülgetek***, mindenki más meg egyfolytában az okostelefonját basztatja, miközben velem beszél, deal with it. Különben kíváncsi leszek, meddig leszek még anya-gyerek egység, a Margaret Mahler**** szerint úgy kb. fél éves korig tart a normál szimbiózis szakasza, utána kezdődik a szeparáció. Meglátjuk. 

*Ami még fokozódik: az irreális aggódás, a kis lény szeretete, és az, hogy semmilyen kérdésre nincs válasz és mindenki ellentmondó tanácsokat ad. 
** Mármint Budapesten. Mert Sopronban, a zord alpokaljai időjárás edzette kérges szívű maguknak való népek hazájában egy hét alatt egyetlen ismeretlen néni szólított meg, az is turista volt. 
*** Győr-Sopron megyei tájszó. 
**** Aki amúgy szintén soproni és eredetileg Schönberger Margitnak hívták.