Ma meg itt volt Judit néni, babajáték helyett egy üveg bort hozott, és kérésemnek megfelelően példaértékűen és jóízűen falatozott a tejmentes sütiből, amíg megetettem a Lányt*. A Lány már két kávéskanál sütőtököt is megeszik, sőt, ma először adtam hozzá három molekula glutént (búzadara formájában) a tudomány jelen állásának megfelelően. Szoptatás előtt adtam, amely tudományosan túlhaladott, és aggaszt is, nehogy megálljon a ház előtt egy fekete autó és bekötött szemmel az LLL főhadiszállására hurcoljanak túl hamar elapadjon a tejem emiatt. De szoptatás után egyáltalán semennyit sem evett semmiből soha. Bonyolult az élet.
*Úgy jó hozzátáplálni, ha közben mások is esznek, hogy lássa a baba, hogy ez fun.