Jaj, akartam írni arról is, hogy voltunk pszichiáterekkel (= Niké, Kolléga és Johnny) és családjaikkal a Millenáris parkban, csomó kisgyerekünk van összesen, az enyém a legkisebb (és a legcukibb, nyilván), és megbeszéltük, milyen a munkahelyünkön a morál és a hangulat (nem, nem kaptam kedvet, hogy bölcsibe adva a gyermeket, rohanjak vissza), meg voltam a Westendben is kétszer (babával, mindenhova úgy megyek), ahol remek baba-mama szoba van és a Costában lehet mandula- vagy rizstejjel kérni a lattét. És sütöttem aszalt paradicsomos kenyeret meg répás kenyeret meg fügés kenyeret meg aszalt sárgabarackos kenyeret, és főztem be vaníliás-citromos birslekvárt (anyukám segítségével)(sajnos nem elég sűrű, de hátha idővel még sűrűsödik kicsit), és vettem fenyőmézet meg hársmézet meg krémmézet a piacon, mert mézsznob vagyok és mert meg vagyok fázva és mert kárpótolni kell magam valamivel amiatt, hogy nem ehetek csokit meg sütit meg tejszínhabot. Meg sétáltunk mindenfelé, és hiányoznak a reggeli soproni erdei séták. És vezettem autót november elsején, és parkoltam parkolóházban, és útközben kikapcsolt kétszer a GPS, most visszavigyem a boltba vajon? És fáj a torkom és köhögök, csak nehogy elkapja a Lány, nem szeretem, ha ő beteg. És hiányzik a férjem, mert először Sopronban voltunk egy hétig nélküle, aztán két napig találkoztunk, de akkor beteg volt és járványügyileg izoláltam a másik szobában, aztán meg elutazott. És jaj, nagyon félek, mi lesz télen, mert most csomót vagyunk kint és minden nyűgösségre az a megoldás, hogy lemegyünk sétálni, csomószor megpróbálok más dolgokat, de a vége az, hogy lemegyünk sétálni, és szélben meg esőben én utálni fogok sétálni, egyébként a szelet a Lány sem szereti, sír, és akárki akármit mond, egyáltalán nem könnyebb télen hordozni, mint babakocsizni, a kocsiban csak becipzároznám a kis kezeslábasába, magamra meg egy kabát, így meg rá is kell pulcsi meg rám is, aztán a hordozó, aztán a kabát, de így is kinn van a nyakunk, és ha ki akar jönni, ami előfordul, akkor már nem vehetem ki, mert megfázik, és különben is téli depresszióm van már előre. Pedig vettem egy használt hordozóskabátot a vaterán, és amikor elmentem érte átvenni, akkor leszólított egy met tai-t és kisfiút viselő csaj, hogy ha errefelé lakom, akkor járjak a hordozósklubjukba, lám, biztos jó fejnek látszom szűk farmerban, Martensban és cuki Lánnyal, de sajnos messze van tőlünk a klubjuk, viszont azt is mondta, hogy akkor járjak a hordozós spinningre, ami nincs tőlünk messze. Hát, majd meglátjuk. Az a fő probléma, hogy én utálom a kényelmetlenséget, és akkor odautazni, babát levenni, feltenni, átöltözni, izzadni, babát átöltöztetni, edzés után nem tudok elmenni zuhanyozni, mert addig mit csinál a baba, meg egyáltalán, egyedül szeretnék inkább sportolni, de azért lehet, hogy egyszer megnézem, mert jó fejnek tűnt a csaj, és azt mondta, jó a hangulat. Jaaaj, tél. November közepétől lesz igazán ótvar idő az internet szerint, és onnantól centit fogok vágni, mint a katonaságnál, naponta levágok belőle 1 cm-t és száz nap múlva remélhetőleg már majdnem tavasz lesz.