A bányászati múzeumról meg két okból akartam írni, először is, mert épp megint megszűnés fenyegeti pénzhiány miatt*, másodszor pedig azért, mert IKL látatlanban leszólta. Merthogy őt nem érdekli a bauxit meg a fejlámpa. És tulajdonképpen meg is értem és nem hibáztatom**, mert mi más lenne egy kisváros bányászati múzeumában, mint két kőtömb, egy csille, meg egy vagy két fejlámpa.
Hát mindenféle más.
Az ugyanis nem úgy volt, hogy engem érdekelt a bányászat, aztán elmentem a múzeumba, hanem fordítva: egyszer, pár évtizeddel ezelőtt elmentem a múzeumba (nagyjából azért, mert nyár volt, unatkoztam, és a nagymamám ott volt teremőr), és ott lézengtem, és lassan rájöttem, hogy basszus, ez nagyon érdekes. Maga a múzeum is nagyon érdekes: egy belső udvarral rendelkező épület több szintjén és udvarán terül el, van benne bauxit is, meg még pár száz ásvány, emellett festmények, dísztárgyak, ruhák, és természetesen munkaeszközök a bányászat történetének különböző korszakaiból. A különböző korszakok nagyjából attól a pillanattól kezdve, amikor az ősember rájött, hogy a föld alatt hasznos cuccok vannak, napjainkig értendő. Az ásványkincseket ezalatt a pár ezer év alatt igen változatos módokon próbálta kiszedni a korabeli ember a föld alól, eleinte ásóval, vésővel, kalapáccsal. Nagy dobás volt az ék felfedezése, aztán a keréké, a lovakról is kiderült, hogy szívesen (?) lemennek a bányába és kihozzák onnan a szenet. Természetesen nem minden bányába kell lemenni, attól függően, hogy mit bányászunk, a mélyművelésen kívül létezik külszíni fejtés, olajfúrás és mélytengeri bányászat is, amely utóbbi helyen sem vesszük hasznát lónak. A csilléknek kereke lett, aztán valaki kitalálta, hogy ha billenős, akkor könnyebb kiönteni belőle a szenet és nem kell annyit lapátolni, aztán hogy mehet sínen is. A bányában gyakran talajvíz van, ezt ki kell szivattyúzni, okos mérnökök generációi találtak fel egyre jobb szivattyúkat. Brennbergbányán megvan még a gőzgépes szállítóakna szivattyúháza, 1840-ben ugyanis az országban először itt használtak gőzerőt a szállításhoz. Jelenleg egy, a központinál nagyságrendekkel kisebb, de klassz bányászmúzeum van benne.
A bányászat története: az emberi értelem története. Ahogy az őskortól a középkoron keresztül sorra fedezték fel, hogy többféle anyag is van a föld alatt, és melyiket hogyan kell kivenni. A viaszmécsesekből olajmécsesek lettek, abból benzinlámpa. A vödörből vízikerék, lóhajtotta kerék, gőzgép, elektromos gépek. Az emberek egyre jobb dolgokat találtak fel, és úgy tűnik, a bányában dolgozók között mindig voltak okos és elkötelezett újítók.
A mélyműveléses bányászat a sok technikai fejlődés ellenére / mellett is általában szar meló, állandóan a természet erői fenyegetnek, leomlik, berobban, sujtólég, plusz attól függően, mit bányászol, rakódik le por a tüdőben, esetleg ha Brennbergben bányász az ember, akkor elkaphat egy, a trópusokon kívül csak itt honos és igen egzotikus féregfertőzést is (lásd itt). És akkor van az embereknek ez a tulajdonsága, hogy ha maguknál jóval nagyobb ellenféllel találkoznak, akkor azt tisztelik, és összefognak. A bányászokon kívül csak a tengerészet történetében ismerem ugyanezt a jelenséget: a bányát ugyanúgy tisztelik, ahogy azok a tengert. A bányászok voltak az elsők, akik önsegélyező egyesületeket alkottak: mindenki belerakta a fizuja egy részét a bányászládába, és abból adtak az öregeknek meg a betegeknek (ma társadalombiztosításnak hívjuk ugyanezt). A bányászat története nem csupán az emberi értelemé, hanem még ráadásul azt az illúziót kelti, hogy az ember szolidáris lény.
A soproni bányászati múzeumban az üveg mögött kiállított tárgyak mellett van egy csomó kis modell, emelők, fúrók, szállítóberendezések, amiken elforgathatunk egy kart és akkor működnek (gyerekek is szeretik ezeket, de szerintem is tök jó); meg van berendezett bányarészlet meg bányászlakás; meg a kommunizmus idejéből egy csomó viccesen retró dísztárgy, plakát, piros telefon. A ruhákról már beszéltem? Ruhák is vannak, mármint munkaruhák, bányamentő készülék is (az olyan, mint egy szkafander, csak kevésbé megbízhatónak látszik), meg ünneplő ruhák. Rengeteg fotó, délceg, ifjú, jóképű, meg megfáradt, öreg bányászokról, meg nagybajszú bányamérnök-feltalálókról, meg asszonyaikról. Ilyesmik. A kiállítási tevékenységén túl a múzeum nagy hangsúlyt fektet a múzeumpedagógiára, és tudományos kutatásokra, melyek bányászati múltunk kevéssé ismert tényeit tárják fel. Uraim, ha többet szeretnének tudni a múzeumról, kérem, kövessenek. Esetleg ide.
*A Központi Bányászati Múzeum Alapítványnak korábban a kultúráért felelős mindenkori tárca a költségvetési helyzete függvényében biztosította a támogatást, de ez az elmúlt években több mint 90 %-kkal csökkent, így már tavaly is majdnem be kellett zárni, idén viszont már lehet, hogy tényleg be kell, és akkor az a sok jó cucc, amiről itt írok, megy a raktárba. A támogatás nem azért szükséges, mert kevés a látogató, ugyanis a látogató sok, csak nem úgy van kitalálva a rendszer, hogy a komplett múzeum működését, fenntartását, a kutatásokat, programokat a 700 Ft-os belépőjegyekből fedezzék, abból kb. elemet lehetne venni az audio guide-ba.
**Na jó, egy kicsit.