Sounds good. Stay hydrated.*

2019.11.28. 13:16 - címkék: Címkék: gyereknevelés nyafogás Norvégia -

Jaj, bocsánat. Tele vagyok ilyen félkész posztokkal, ahol két mondat után felébredt a gyerek vagy valami. 

Amúgy jól vagyunk. Hosszú kihagyás után mindig nagyon nehéz újra írni, mert ilyenkor most el kellene mesélni az elmúlt hónapokat, vagy legalábbis valami nagyon fontosat és/vagy nagyon vicceset írni, ehh, túl nagy a nyomás. 

Mindenesetre az van, hogy Norvégiába költözünk, én most járok az intenzív nyelvtanfolyamra, most tartok az A2 vizsgánál és a B2-ig kell eljutni február végéig, ami kb középfoknak felel meg, valamint el kell fogadniuk bürokratikusan a szakvizsgámat, és akkor utána mehetünk. Eléggé para, hogyan fogok norvégul dolgozni meg mit fog csinálni a férjem meg milyen lesz tényleg az idő, meg hiányozni fognak a nagymamák meg a barátaink, meg minden eszetlenül drága, meg mit fognak mindehhez szólni a gyerekek. Nem, az nem igaz, hogy a gyerekeknek könnyű és onnantól, hogy beadtad őket az iskolába / oviba, zokszó nélkül három és fél óra alatt megtanulnak norvégul a nulláról. A gyerekek az elején sírni fognak, hogy nem értik, mit mond a többi gyerek és hiányozni fog nekik a magyar óvónéni meg osztálytársak. A sok évvel ezelőtt Dániába emigrált volt kollégám hatéves kislánya egy teljes évig sírt, hogy haza akar jönni, szóval reméljük, hogy a gyerekek rugalmasak és ragad rájuk a nyelv, de azért nem élném bele magam ebbe feltétlenül. Egyébként fél év próbaidőre írtam alá, szóval ha fél évig mindenki vigasztalhatatlan, akkor hazajövünk. Vagy ha fél év után kirúgnak. Amúgy fogalmam sincs, ideális esetben mennyi ideig maradunk. 

Szóval izgalmas dolgok várnak, de legalább előrefelé megyünk és nem visszafelé. 

Meg magánrendelek meg ezer dolgot csinálok, aminek a fele úgy ragadt rám, hogy én esküszöm igyekszem nemet mondani feladatokra, és ritkán sikerül is, de néha egy pillanatra nem figyelek, és elvállalok rémes dolgokat, máskor meg elvállalok tök jó dolgokat, mert tetszenek.  

A gyerekek csodálatosak, végre lehet velük beszélni (a Fiút mondjuk totál hidegen hagyja kb. minden, amit mondok, anarchista), nem kell szoptatni, és pelenkázni is csak elvétve. Lehet velük sütit szaggatni úgy, hogy én kinyújtom a tésztát, ők meg önállóan kiszaggatják és utána az elkészült kekszet csokiba mártogatják és egész jól néz ki. Jó, azért látszik, hogy melyik tálcát csinálta a hároméves és melyiket a hatéves, nyilván. 

*Summer: Grandpa, some of the Death Stalkers are going to what used to be Seattle to hunt what used to be people. I'm going.
Rick: Sounds good. Stay hydrated.

Összecsengnek dalunkban a sorvégek

2017.04.19. 16:35 - címkék: Címkék: nyafogás Norvégia -

Leszünk mi még dánok is meg norvégek. De az milyen durva, hogy mennyire benne van a magyar anyák kollektív tudatában a háború lehetősége. Jó, én egy szorongó vagyok, nyilván parázom mindenfélétől, de azt látom, hogy nálam épelméjűbbnek imponáló offline és online anyatársak is végiggondolják a gyakorlati teendőket, mit tennének, ha. (Tegnap olvastam a tumblr-n, meg a múltkor a Montagnál, plusz a kommentelők.) És nem a köztévén szocializálódott "jönnek a migránshordák, elterelik a lovainkat és megcsinálják az asszonyainkat" típusú félelemre gondolok, hanem arra az érzésre, hogy bármi lehet. Hogy országunk vezetői simán képesek lesznek valami hülyeségre, inkompetenciából vagy elmebajból adódóan - nekem legalábbis történelemből az maradt meg, hogy ez itt cseppet sem lehetetlen, ahogy az sem, hogy nagyobb országok konfliktusának kereszttüzébe kerülünk. Szerintem ez nem egy irreális félelem. 

Egyszer régebben valaki, asszem a mr.a elmagyarázta, hogy itt nem lesz már olyan háború, mint régen, hogy bombáznak meg jönnek a katonák, mert a háborúkat részben hackerek csinálják a színfalak mögött, atomháborút meg senki se akar, de ha az lesz, akkor úgysem attól kell majd tartani, hogy jegyre adják a kenyeret. Ettől annak idején megnyugodtam, csak hát ott van Ukrajna meg Szíria, ahol a rendes, klasszik háború dívik mégiscsak. 

Úgyhogy eldöntöttem, hogy pár éven belül úgyis elválik, mi lesz itt a jelenlegi helyzet kifutása, és ha nem jó, akkor tetováltatok egy cikláment a bokámra és disszidálunk Norvégiába. Azért Norvégiába, mert oda esélyes, hogy el lehet menni pszichiáterkedni, az elmúlt években az oktatás során találkoztam egy csomó norvég egyetemi hallgatóval és látszott rajtuk, hogy demokráciában nőttek fel, értelmesek voltak és kihúzták magukat, jó messze van, van egy csomó fenyőerdő és a Kun Árpád is ott él, pedig soproni. 

Ugyanennyi erővel persze disszidálhatnánk Dániába meg Svédországba is, talán még több pszichiáter állás van az utóbbi kettőben. (Finnországban nincs, pedig az is tetszik és ott laktam egy hónapig.) Nem tudom, miért szimpatikusabb Norvégia. Részben azért, mert eléggé kiesik, mármint Európa közepétől távol van. A legjobb persze Kanada lenne, de Kanada túl nagy falat, azt negyvenévesen már nem ugorjuk meg. 

Ezt így végiggondoltam és egyből rettenetesen elszomorodtam, mert elnézést az idegenszívűségért, de Magyarország nekem mindegy*, a barátaink hiányozni fognak, de hátha meglátogatnak néha, meg net is van, viszont Sopron! Norvégia túl messze van a ciklámen tanösvénytől meg a Tűztoronytól, túl messze, hogyan fogom akkor megnézni a cseresznyevirágzást a Mikoviny úton? Ott fogok sírni a gyönyörű Norvégiában, mint a fiúk a Bujkál a Holdban, hogy ezek nem _olyan_ fenyők! Aztán a Móni felvilágosított, hogy simán hazajöhetek onnan is havonta-kéthavonta Sopronba. Ja? Az én elmémben mindez úgy élt, hogy addigra visszahúzták a vasfüggönyt és az is necces, hogy átengedik-e a vámon az anyánknak küldött élelmiszercsomagot. Nahát! Én nem is tudtam, hogy engem a magyar történelem ennyire traumatizált, pedig töriórán igyekeztem nem figyelni, de úgy tűnik, hiába, mert kb. bármit el tudok képzelni. 

Végül is 12 éves koromig le kellett adni a személyit, ha kimentünk a Fertő-tóra strandolni, este visszaadták, és aki este nem jött érte, azt egyből kezdték is keresni a határőrök a nádasban (a Fertő-tó másik vége Ausztriában van). A nagypapám azért úszta meg a magyarországi német nemzetiség kitelepítését, mert az apja az első világháborúban a magyar oldalon harcolt és a felesége, a nagymamám is magyar volt. A férjem nagypapája azért úszta meg, mert népszerű borbélyüzlete volt és a kommunista vezetőség továbbra is ott óhajtott hajatvágatni, így csak államosították az üzletet és alkalmazottként benne maradhatott. Ilyenek. Ezek most voltak, nem ezer éve. 

Nagyon kíváncsi leszek, mi lesz ebből. 

*A soproniaknak állítólag magyarságtudat helyett soproniságtudatuk van, a városukat egy miniatűr országnak képzelik, ennek is történelmi okai vannak, egyszer olvastam róla egy remek cikket, de ez mellékszál. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította