Let's get out of this country
I'll admit I am bored with me
I drowned my sorrows and slept around
When not in body at least in mind
We'll find a cathedral city
You can convince me I am pretty
Voltunk Suzanne Vegán, nagyon jó koncert volt, bár nem szólt szépen a sportcsarnokban, cserébe Suzanne Vega jó fej, vicces, és egy profi. A hatodik Suzanne Vega koncertem volt ez, és egészen idáig azt hittem, mindegyiken voltam, erre kiderült, hogy 1990-ben már fellépett a Körcsarnokban, na, azt kihagytam. Voltam 97-ben vmi művházban, a Margitszigeten a barátnőimmel, a Pepsi Szigeten egyedül és MűPában a férjemmel, mindegyikre kiválóan emlékszem. És a férjem állította, hogy volt Suzanne Vega a Gödörben is, amin együtt voltunk - nahát erről soha életemben nem hallottam és én azon tuti nem voltam. Erre tessék, még beszámolót is írtam róla a blogomban, itt van fehéren-feketén. Jézusom, milyen esékeny az emberi emlékezet. És miért pont azt felejtettem el? Érdekes.
További Suzanne Vega-related életeseményeim: amikor Thaiföldön voltunk Koh Phi Phi-n, és olyan bungalóban laktunk, ahonnan az erdőn keresztül lehetett átmenni a "városba" (1-2 km, egyszer már sötétedett, amikor mentünk, és nagyjából félúton volt egy tisztás, ahol három ilyen fal nélküli, düledező viskó állt, mellettük kis faasztalnál mosolygó, öreg thai-ok ültek és Suzanne Vegát hallgattak. (Vagy rádiót, amiben épp az ment, but still.) És voltunk a Tom's Dinerben is, New Yorkban.
Azt hittem, teljes generációm jelen lesz a koncerten és egyfolytában ismerősökbe botlunk majd, de nem találkoztunk egy ismerőssel sem, és a legtöbben inkább nálunk idősebbek voltak, vagy nálunk idősebbek felnőtt gyerekeikkel. Érdekes. A generációm nem ér rá ilyesmire biztos.
Valamint elpakoltam valahová a harisnyáimat és nem találom, így egyetlen, "WEIRD" feliratú harisnyában kell átvészelnem az őszt. Vajon magánrendelhetek abban, vagy az már túl fura? És rendeltem a férjemnek egy tök jó kabátot, de nem lett jó a mérete, és nem lett finom idén a birslekvár, lehet, több cukrot kellett volna tenni hozzá, és mi is volt még? Nem lett olyan jó a svéd almatorta, amilyen szokott. Szóval hibát hibára halmozok, de tudjuk, hogy rám valamiért ilyen hatással van a november, mindenki jobban járna, ha barnamedvének születek.
Ha csak egy blogba ágyazott videót néztek meg idén, akkor szerintem az legyen az, ahol Aretha Franklin 73 évesen énekel a Kennedy Központban.
Új dal kezdődik a Petőfi rádióban: - Last Christm...
Lány (a rádióra mutogatva): - NEM! NEM! NEM!!
Nem is tudom, mit mondjak erre, leginkább megható, dehát elfogult vagyok nyilván. Igen, ez egy hiphop-dal Brennbergbányáról. Hát nem csodálatos? Hát nem cuki? Szerintem az.
Ugyanabban a ruhában megyek szigetre, amiben a játszótéren voltam. Eleinte főleg sorban állok: a jegyért, a fesztiválkártya-feltöltésért, churros-ért (két éve vágyom rá, basszus), innivalóért, aztán elhaladok a Placebo-koncert mellett, nem rossz. A világzene (jelenlegi nevén Világfalu-) színpadnál eleinte úgy tűnik, a szó szoros értelmében egyedül táncoló negyvenes nő leszek, nyolc óra után öt perccel a zenekar már felállt, Rupa kipróbálgatta a gitárjait és a mikrofonját, néha lenéz a közönség helyére, ahol egyedül ácsorgok citromízű ásványvizemet kortyolgatva. Később jön egy csávó, aztán pedig egy svájci vagy nyugatnémet párocska, erre abból következtetek, hogy németül beszélnek és hogy a nő szemüvegkerete szemlátomást minimum félévi GYED-emből jönne ki, profin levágott haj, diszkrét melír, kényelmes hegymászószandál, egyszerű, de jól szabott ruha. A pár végig a színpad előtt marad és többnyire táncolnak, néha összehajolva röhögnek, ja, és mindehhez egészen biztosan hatvan felett vannak. Ha ez a jövőm, nekem tetszik, bár tartok tőle, hogy ennyire egészségtől kicsattanó idősek kizárólag hegységekkel bőven ellátott jóléti társadalmakban keletkeznek, mi meg épp nem tervezünk Svájcba vagy Kanadába költözni.
A koncert az remek, lassan indul be, közben fokozatosan gyűlik a nép, az utolsó fél óra meg eszeveszett ugrabugrálás, nagyon jó. Először a Műpában láttam őket és már akkor is arra gondoltam, mennyivel jobb lehet ez a szigeten, és tényleg pont annyival jobb. Rupa egyébként indiai származású, de már az USÁ-ban született, eleinte San Francisco-ban volt utcazenész, ja, és eközben belgyógyász, de tényleg halál komolyan belgyógyászkodik, kórházban, évente fél évet. Hát nekem ezek a példaképeim, középiskolás koromban E. T. A. Hoffmann volt az, aki jogi asszisztens meg jogtanácsos volt, aztán hazament, ivott egy kis abszintot és regényeket írt meg zenét komponált. Szerintetek megengedné a jelenlegi munkahelyem, hogy fél évet dolgozzak, másik fél évben meg mittudomén, könyveket írjak? Ami azt illeti, egyáltalán nem reménytelen, ehhez már elég jó papírjaim vannak, és az összes magyar pszichiáter kiment már skandináviába amúgy is, csak miből élnék abban a fél évben? Könyvírásból nem lehet megélni, plusz egyébként sem tudjuk, tudok-e könyvet írni, vagy csak a szám jár. Visszatérve Rupára, San Francisco-ban és Franciaországban nőtt fel, mindenféle nyelveken énekel, francia sanzonok, reggae, ska és balkáni népzene is felfedezhető a dalaiban. A koncert után ők is, és az előttük fellépő zenekar is személyesen CD-ket árul a színpad sarkánál, ez régen is szokás volt szigeten? Egyébként simán vennék CD-t, bármennyire is retró az, azt mondta a Pándi Balázs is, hogy CD-t kell venni, mert azzal segíted a zene fennmaradását, csak hát nincs nálam semennyi készpénz.
Utána meg visszafelé már nem tudok a nagyszínpad érintésével menni, mert láthatósági mellényes fiatalemberek állják el az utamat kordonban, és azt mondták, arra nem jutok át, kerüljek arra meg amarra, megkérdezem, miért, azt mondják, "már túl sokan vannak a placcon", a nagyszínpad körüli utakon is áll a nép, nem engedhetnek arra többet. Hát szóval ez a probléma a sziget fesztivállal szerintem, nem is a képmutatás (mármint hogy fesztiválköztársaság meg kell egy hét szabadság, és közben pénzközpontúbb, szervezettebb és nagyobb rendőri jelenléttel zajlik, mint a G8-csúcs), hanem egész egyszerűen a tömeg, tömeg, tömeg. De legalább így, hogy mindenki a Skrillexen van, nincsenek sokan a churros-osnál (jó, most mi van, két éve erre várok, igazán megehetek kettőt?), így kifaggatom őket, mit csinálnak az év többi részében, állítólag van valami üzletük az Üllői út 2-ben (régi Vörösmarty mozi), bár ott csak a "rendes" spanyol churrost árulják, vagyis a töltetlent (alapból nincs a churrosban csokikrém ugyanis, ami elég nagy probléma).
És még: befelé menet a K-hídon két lány jött mögöttem, és épp ezt mondta az egyik a másiknak: "Tudod, hogy én nagyon szeretem a szexet, eleve mindig én vagyok az aktívabb, de ezzel a Zoli mostanában kicsit elvette a kedvemet, hogy mindig kettőnk között alszik a kutya." Szegény.
Ugye, megmondtam, hogy ez lesz? Nem megmondtam? Megmondtam előre hét évvel ezelőtt, hogy én leszek a blues-rock színpad előtt egyedül táncoló negyvenéves nő, és ma este az is leszek*. Fiatalabb koromban ennek az lett volna az oka, hogy nincs elég barátom, de most így 36 évesen szerintem több jó barátom, haverom és ismerősöm van, mint kortársaim többségnek, plusz a férjem baráti köre, szóval vannak, csak hát kiöregedtek a fesztiválozásból gondolom. A férjem mondjuk jönne, de nem ér rá, mert ő vigyáz addig a Lányra.
Egyébként szeretek egyedül koncertre járni, igazából nincs probléma.
*Jó, még csak 36 vagyok és ez a világzene színpad.
Voltunk Halász Judit-koncerten, pontosabban a délelőtti séta során odakanyarodtunk az utolsó két számra, hát le vagyok nyűgözve, komolyan.
Pár évvel ezelőtt a Szigeten elmondta a Guadalajara nevű kiváló, osztrák ska-zenekar kb. huszonötéves frontembere, hogy többé már nem játsszák koncerteken a Mondays-t, mert ezzel futottak be és már rettenetesen unják, és nem tudják jól játszani, mert átjön, hogy unják és nem szeretik. Szerintetek Halász Judit ma hányadszor énekelte el a Micimackót? Hetvenkét éves, és ugyanolyan aranyosan és hitelesen nyomja, mint gyermekkoromban. A hangján sem hallani, hogy öreg néni. Elképesztő.
A Banshee-ben meg többek között az is jó, hogy igazán remek zenék vannak benne, mint például ez.
(Ha esetleg rajtam kívül más is szokta keresgélni a filmekben vagy sorozatokban hallható zenéket, itt egy oldal hozzá.)
Tudom, so két héttel ezelőtt, de én még mindig le vagyok nyűgözve.
Voltam Szigeten, klassz volt, mármint klassz volt kimozdulni, csak néztem, hogy úristen, külvilág. Nagyon rossz, hogy így be vagyunk zárva, alapból is nehéz kimozdulni egy babával, de a hőség miatt most meg még annál is lehetetlenebb. Este kilenckor elaludt a Lány, akkor mentem ki, és éjfélkor már lezuhanyozva mentem aludni, így pont az a része maradt ki a Sziget-élménynek, amikor az ember a barátaival ökörködik a Hilltopnál, meg persze az alkoholfogyasztás. Viszont egy komplett Nick Cave-koncertet végignéztem, ami klassz volt és lendületes és profi, tessék, így kell rocksztárnak lenni. Utána pedig őszintén szólva szívesen hazajöttem, mivel a Szigeten kb. ötven fok volt, iszonyatos porfelhő, elviselhetetlen tömeg, valamint szúnyogok. Meg egyébként is úgy néz ki az egész, mint valami vurstli, már óriáskerék is van, egy csomó dolog nem a szokott helyén található, meg az a sok külföldi, hogy néznek már ki, dárenbézre dudorogni, meg mi ez a baromság, hogy "island of freedom", régen minden jobb volt.
Az ösztönöm az meg továbbra is nagyon szórakoztató, hogy ugyanis az az érzésem, hogy nem szabad túl nagy fizikai távolságra eltávolodnom a babától. Hiszen én vagyok a kajája, és ha hirtelen mittudomén, megszűnik az adott helyszín és az otthonom között az autó- és buszforgalom, vagy zombiapokalipszis lesz, vagy akármi, akkor éhen hal. Ami persze a fejlett világban egyáltalán nincs így, egyrészt van a hűtőben fagyasztott anyatej, és van itthon egy doboz tápszer is még régről, és venni is lehet tápszert, és sokan ilyenkor már visszamennek dolgozni, és nem valószínű, hogy épp aznap zombiapokalipszis lesz, én ezt így ésszel pontosan tudom, de ettől még bennem van ez az érzés, nem is mentem volna ki a Szigetre, ha nem laknánk közel. Nagyon érdekes.
Szegény Regina Spektort meg nem irigylem, negyven fokban délután a Nagyszínpadon.
Szóval a konyhában tevékenykedtem, amikor a férjem elővette a gitárját, hogy azzal szórakoztassa a babát, és amikor bementem belehallgatni, mit énekel neki, akkor épp ott tartott, hogy lelövöm az asszonyt, megyek, lelövöm őt.
Kissé aggasztó.
Néha hallgattatok zenét a babával, vagy énekelek neki, az énekek közül eddig ez a kedvence, bár kicsit hamisan éneklem időnként, de attól még szereti. (Hippikorszakomnak hála számtalan megzenésített verset és egyéb, akusztikus gitárral kísérhető dalt tudok énekelni.) Ami pedig a youtube-diszkót illeti, a szomorú női énekesekkel vagy komolyzenével nem sikerült lekötni, ellenben ez a kedvenc száma:
Jönnek Voltra is, sajnos szegény Lány asszem idén kihagyja, mivel pont aznap fogja megkapni a kötelező védőoltásait.
Egyébként, ha valakit az érdekel, mivel töltöm a napjaimat, elmondom: alszom, emberekkel találkozom, és feladatokat találok ki magamnak, amikkel aztán nem haladok. Mondjuk nem alszom rendesen, mert ugye bedugul az orrom és felébredek, vagy arra ébredek fel, hogy pisilnem kell, vagy hogy kis lábak rugdalnak, de legalább reggel nem kell korán kelnem. Aztán találkozom mindenféle barátokkal és ismerősökkel, akiket régen láttam és/vagy babázáshoz szükséges dolgokat adnak kölcsön, és még mindig van egy csomó ember, akinek csak ígérgettem, hogy majd összefutunk és sose érek rá, amit biztos nem hisznek el és megsértődnek. Emellett ügyintézek, ma például azzal foglalkoztam, hogy szüneteltetem a vállalkozásomat, ezt már hónapokkal ezelőtt megbeszéltem a könyvelővel, aki először nem csinálta meg, másodszor pedig rosszul csinálta, de mindegy is, mert mint kiderült ez az egyik olyan dolog a világon, amihez muszáj, hogy legyen az embernek ügyfélkapu kódja, és nekem nem volt, long story short, ma be kellett mennem az okmányirodába. Előtte meg elmentem átvenni az Agavéhoz a megrendelt könyvemet, mert a személyes átvétel ingyen van, és végülis ráérek. Az Agave a Szabolcs utcában van, azon a végén, ahol anno néztem egy eladó lakást, elég jó kis lakás volt, amit végülis azért nem vettem meg, mert egyrészt maga a ház nem tűnt túl jó állapotúnak, másrészt a környék sem tűnt jó állapotúnak, ezért egy ideig a ház előtt lógtam és leszólítottam egy csomó arrajárót, hogy adjanak tanácsot, lakásvásárláson gondolkodom, ez milyen környék, és kivétel nélkül mindenki, beleértve öregasszonyt, kisgyerekes anyukát, öreg alkoholistát, tizenéves cigányokat és két hajléktalant, azt mondták, meneküljek, míg nem késő. Azóta ki van írva, hogy térfigyelő kamerával megfigyelt terület, de ebben nagyjából ki is merül minden változás.
További projektem a takarítás, ami engem nem érdekel és ezért nem csináltam rendesen soha, tudjátok, vannak azok a helyek, amiket a normális emberek gondolom rendszeresen kitakarítanak, én azt eléggé rendszertelenül végeztem eddig, olyasmire gondolok, hogy a konyhaszekrényből kiszedni mindent és lemosni a polcokat, meg elhúzni a mosógépet, gáztűzhelyt és amögött takarítani. Sajnos most sem a hírhedt fészekrakó ösztön tört ki rajtam, csak azért csinálom, mert egy csecsemőnek csak jobb egy viszonylag tiszta lakásban lenni, másrészt elkerülhetetlenül jönni fog hozzánk az anyósom és az biztosan mit gondol majd. A terhesség harmadik trimeszterével már rémes ügyetlenség és lassúság is jár, így a felső polcok elérése veszélyes, az alsó polcoké pedig fárasztó, szóval úgy fél méter per nap sebességgel haladok. Meg át kellene válogatni a ruhákat, mert már megint rendetlenség van a szekrényben, de most nem tudom eldönteni, melyikeket tegyem a könnyen elérhető polcokra, mert nem tudom, melyikeket fogom hordani, egyrészt meddig leszek még terhes, másrészt utána vajon mekkora leszek és mi fog rám jönni és mi fog jól állni és mi lesz kényelmes. Mondjuk nem híztam sokat, mert 12 kg-t, de van, aki szoptatás alatt hízik meg, és van, aki szoptatás alatt iszonyúan lefogy, szóval mittudomén, ez így lehetetlenség.
Ezenfelül értelmetlenül internezetek, meg pótolom a bejegyzéseket az olvasónaplómban, már tavaly nyárnál tartok, meg klímát és fotelágyakat nézegetek a neten, mert még ezeket terveztünk venni, meg olvasgatok a jövőbeli titkos projektemhez, ami majd a magánrendelésem helyett / keretében fog megvalósulni, ha elég nagy lesz a gyerek ahhoz, hogy pár órát kibírjon nélkülem és ha addigra még nem esem teherbe a következővel és ha nem disszidálunk vagy költözünk Sopronba vagy nyerünk a lottón. És néha elmegyek sétálni, múlt hétfőn is körbesétáltam a Margitszigetet, dehát az egy szánalom, gyerekek, komolyan, jó, húsvét hétfő volt és jó idő, de annyian voltak, mint a westendben ezüstvasárnap, mindenki ott sétált kutyával, gyerekkel, biciklivel, görkorival, meg tekernek azokkal a hülye kis kocsikkal, és egyméterenként van egy vattacukor-árus, egyszerűen kicsi ez a park egy nagyvárosnyi embernek, lássuk be. Tudom, van a Hajógyári is, csak az messzebb van. És néha tornázom a Rubint Rékára, a harmadik trimeszteres gyakorlatok tényleg alig megerőltetőek, sokkal jobban elfáradok abban, ha mondjuk fel kell vennem egy pár zoknit meg a bakancsomat. A pilatesre már nem járok, mert ellustultam.
És járok még hetente CTG-re, vagy az orvoshoz, vagy a szülésznőhöz, meg ijedezem, amikor már egy ideje nem mozog a magzat, meg bosszankodom, amikor agyonrugdal. Gondolkodtam, hogy kellene hallgattatnom vele mindig ugyanazt a zenét, mert ilyenkor már rég hallanak, és állítólag amit sokat hall, arra születése után megnyugszik. A baráti körömben Enya és a Buena Vista Social Club váltak be erre a célra, én eredetileg Bebel Gilberto-t terveztem, de nagyon hamar meguntam, jóval előbb, mint hogy megtanulhatta volna szegény magzat, és bossa novára nem igazán lehet takarítani, valljuk be. Valamelyik nap meghallgattam az új David Bowie lemezt, ami nem rossz egyébként, teljesen hallgatható, bár semmi extra, nekem azért hiányzott valami meglepetés vagy lendület, de lehet, hogy csak túl nagyok voltak az elvárásaim a hype miatt, vagy túl halkan hallgattam és jól felcsavarva talán több lenne benne a rock and roll.
Emellett még kell majd menni a héten a háziorvoshoz, mert ha a szülés előtt el akarod kezdeni a TGYÁS-t (terhességi és gyermekágyi segély), és én el akarom, mert a szabim lassan elfogy és betegállományba meg nem akarok menni, akkor kell a szülészorvostól egy papír, amit elviszel a háziorvoshoz, és az is ad egy papírt, amit beviszel a munkahelyedre, és akkor elvileg onnantól ők intézik és csak a szülés után kell még ötven másik papírt pótlólag beküldeni majd. Jaj, és újratelepítette a férjem a laptopomat, mert szükséges volt, úgyhogy most vannak az arról lementett file-ok, meg vannak külön adathordozókon a munkahelyi gépemről lementett file-ok, és azok között is rendet kellene rakni, de arra már végképp nem tudom rávenni magam és különben sem tudok annyi ideig ülni, mert kényelmetlen. És van egy cikkem is, tudományos, ami lassan 130 napja van "under review" státuszban a lapnál, ahová beküldtük, ez elég sok, úgyhogy az utóbbi időben 1-2 hetente írtam nekik egy emailt, hogy na mi van már. Ma először válaszoltak, hogy bocs, de az egyik reviewer még nem küldte vissza a véleményét, megpróbálnak valamit tenni. Úgyhogy most nem tudom, annak drukkoljak-e, hogy még szülés előtt ez megérkezzen és reviewereknek kelljen hülye válaszokat írnom két jóslófájás között, vagy hogy csak egy hónap múlva érkezzen, de gyanítom, hogy akkor még kevésbé lesz időm, kedvem és szellemi kapacitásom ilyesmihez.
És szeretnék egy szoknyát is, most hogy így kitavaszodott, rettenetesen unom az összes kismamaruhámat, ugyanakkor az még az én liberális fogyasztói mércéim szerint is túlzás lenne, ha vennék egy szoknyát, amit aztán két hétig hordok, vagy ha a vaterán veszem, akkor ide se ér addig. De nem is láttam jókat sehol. Na nem mintha lenne pénzem. Évi rendes szabimat töltöm, ami alatt nem jár minden pótlék, nem ügyelek, nem oktatok, nem magánrendelek és nem dolgozom egyéb mellékállásaimban sem, és így már most is érezhetően kevesebb a pénzem. Nyilván át kell állni arra, hogy a férjem fizetéséből éljünk, de nekem ez nagyon furcsa. Mármint azzal nincs problémám, hogy ő fizesse a rezsit, vagy adjon pénzt kaja és tisztítószerek bevásárlására, de azt a lépcsőt már nem tudom meglépni, hogy az ő pénzéből vegyek mondjuk szoknyát magamnak vagy könyveket vagy menjek manikűröshöz. Az nagyon fura lenne. Tudom, hogy a párkapcsolatok jelentős részében minden közös és kész, vagy az egyik fél leadja a másiknak a teljes fizetését, vagy közös bankszámlájuk van, de ez nekem nagyon fura. Meg fogjátok vajon magyarázni kommentben, hogy nem vagyok normális? El tudom képzelni. De én nem akarom, hogy nekem valaki leadja a fizetését és utána tőlem kelljen pénzt kérnie, ha venni akar egy új kütyüt, abból a pénzből, amit ő keresett. Szerintem az fura. Hát, majd kialakul.
Szóval ilyenek vannak, meg mindenki kérdezgeti, hogy összepakoltam-e már a Táskát, úgyhogy megnyugtatásul közölném, hogy február utolsó hetében összepakoltam a táskát, mert úgy a 29. hét tájékán rájöttem, hogy úristen, a Lucia ilyenkorra már rég megszült, és nekem még a táskám sincs összepakolva. Mostanra már fogalmam sincs, mi van benne, de lista alapján dolgoztam és mindent kipipáltam, nagy baj nem lehet.
Ó, lesz Regina Spektor Szigeten! Bár a legjobb a kettővel ezelőtti lemeze volt (Begin to hope), valamint el tudok képzelni számára alkalmasabb helyszínt a kora délutáni Nagyszínpadnál, azért örülünk. El tud menni vajon az ember Regina Spektorra a Szigetre, ha 4 hónapos gyereke van? Fogalmam sincs, de ki fog derülni. (Nagyon széles skálán mozognak az ismerőseim a 'hat hónap után teljes állásba visszament jogászkodni, gyerek a bölcsiben' és a 'két éves, de még fél percre sem hagyta magára sosem' között, én nem tudom még, melyik leszek.) Az alábbi dal a legújabb lemezéről való, de ha még nem hallottuk a többit, akkor itt van például az egyik kedvencem, vagy itt a másik.