It's not enought to have talent, you also have to be Hungarian

2023.03.22. 18:33 - címkék: Címkék: nyafogás Norvégia - komment

"Van, aki a világ legboldogabb országában sem bírja abbahagyni a nyafogást" rovatunkban ma a norvég tehetséggondozásról lesz szó. 

A címben szereplő dolgot Robert Capa magyar fotós mondta, és kint van a falon a kedvenc kávézómban (képünkön). Nem tudom, Capa mit értett alatta, én újabban azt értem alatta, hogy a sikerhez / világhírhez nem elég, ha szimplán teheséges vagy, hanem szükséges hozzá az a fajta neurózis, az egyéni nárcizmusnak és a kisebbségi komplexusnak megfelelő arányú keveréke, amit az ember jellemzően a Kárpát-medencében szerezhet be, és ami aztán nagy tettekre, de boldogtalan életre sarkall. Lehet ám, hogy egyáltalán semmi ilyesmire nem gondolt, és akkor én kérek elnézést. A norvégokból mindenesetre úgy tűnik, eléggé hiányzik ez a titkos összetevő, legalábbis a tudás terén biztosan. A művészetekkel nem tudom, milyen viszonyt ápolnak, lehet, hogy ott gyötrődnek a zseni vagyok - nem vagyok elég jó tengelyen. Az "elég okos vagyok - nem vagyok elég okos" tengelyen tuti nem gyötrődnek, pedig néha nem ártana.  

A Lány mindenesetre okos (a Fiú is egyébként, csak ő úgy viselkedik, mint egy kölyökuszkár, ezért nehezebb észrevenni a matematika terén alkotott eredményeit). A Lány a norvég általános iskola matematikaóráján öt perc alatt végez a feladatával, majd szétunja magát, amíg a többiek próbálkoznak. Nem ilyen kiemelkedő zseni, akinek tízévesen a Harvardon kéne tanítania, de az átlag kisvárosi negyedikesek körében az okosabbak közé tartozik. Egy ponton megkérdeztem a tanárját, kaphatna-e időnként nehezebb feladatokat, hogy kicsit azért gondolkodni kényszerüljön. Mondták, hogy oké, meglátjuk, mit tehetünk, azóta sem lett semmi.

Azt is gondoltam, hogy keresek neki valami matekszakkört vagy tehetséggondozást, és arra kellett jutnom, hogy 60 ezres lakosú városunkban nem létezik ilyesmi. A covid előtt álítólag volt gyereksakk, de már az sincs. Ilyen matekverseny, sakkverseny, ilyesmi nem látezik, egyáltalán a tanulmányi verseny nem létezik. Végül egy olvasó közvetítésével találtunk egy tehetséggondozáshoz értő matematikust Magyarországról, aki online tanítja a Lányt, és az óra végén tíz percet a Fiú is kap, mert bekéredzkedett. Nagyon köszönjük annak, aki közvetített! Természetesen ideális esetben a gyermek hozzá hasonló képességű, más gyermekekkel együtt, játékos formában, fizikailag jelen léve (van ilyen szó?) tehetséggondozódik, de most erre van lehetőségünk, a tanárunk kihozza a helyzetből, amit lehet, és mindkét gyerek szereti az óráit. 

Később olvastam egy véleménycikket egy 19 éves, felháborodott norvég leány tollából, amin kiborult, hogy osloi középiskolájában az év végén könyvjutalmat adtak a három legjobban tanuló diáknak, és ilyen itt még sosem történt és ez borzasztó, és minden addigi, az iskola által közvetített értékkel szembemegy. Mert az iskola mindvégig azokat az alapvető értékeket közvetítette, hogy mindenki jó, ahogy van, a teljesítményen nem kell rugózni, az elég jó az elég jó, és akkor erre tessék, így hátbaszúrják a sok közepes diákot egy ilyen könyvjutalommal. Ekkor már sejteni kezdtem, hogy itt nem csak arról van szó, hogy pont véletlenül pont a mi városunkban nincs matekszakkör, hanem ennél sokkal átfogóbb és borzalmasabb jelenséggel állunk szemben. 

Ezután olvastam ezt a cikket, arról szól, hogy az elmúlt évszázadok hagyományaival szembemenve az utóbbi időben alakultak ilyen okosabb gyerekeknek való szakkörök, a nagyobb városokban és online. A dolog támogatói szerint ez azért hasznos, mert így a tehetséges gyerekek megismerkednek egymással, megtanulják szellemi kihívások elé állítani magukat, és nem lesznek drogos huligánok - a felmérések szerint ugyanis a középiskolákból kimaradó-lemaradó, be nem járó, lecsúszó gyermekek egy nem túl nagy, de létező része túl jó képességű volt a középiskolai oktatáshoz és szétunta magát. Az sem hátrány, ha az elkövetkező évtizedekre kiváló szakembereket tudunk nevelni a természettudományok terén, és lehet, hogy az ilyen teheséggondozó szakkörök segítenek abban, hogy lemorzsolódó drogos huligán helyett kiemelkedő klímamérnök legyen ezekből a szerencsétlenekből, akik nem olyanok, mint más ember.*

A dolog ellenzői szerint (mert igen, nevelési szakemberek és társadalomtudósok ellenzik a tehetséggondozó szakköröket) aki nem olyan, mint más, az szépen tanuljon meg olyan lenni, mint más, és ne ugráljon. Magyarul a norvég társadalom évszázadok óta az egyenlőségen alapszik, és kitűnni nemhogy nem menő, hanem kifejezetten ciki. Itt nem volt igazán arisztokrácia meg mecénások meg efféle hívságok, mindenki szépen egyenlő, és ez eddig bevált és semmi okunk változtatni rajta. És azóta sincs ilyen nyomás, hogy az ember akarjon minél jobb fodrász meg minél jobb pszichológus meg a lehető legjobb gyógytornász lenni (látszik is). Még kevésbé akar az ember minél okosabb lenni, és ha véletlenül okos, akkor azt nagyon szerényen kell kezelni, sohasem szabad vele kérkedni vagy szóba hozni. És az ellenzők szerint ezekkel a tehetséggondozásokkal a végén még kinevelünk valamiféle szellemi elitet (ők használják konkrétan a "szellemi elit" kifejezést pejoratív értelemben) és HOVÁ VEZETNE AZ. 

letoltes.jpg

Ezen a ponton mondtam a férjemnek, hogy pakoljon, mert ennek a társadalomnak a berendezkedése bizonyára remekül működik, de túlságosan különbözik az én világnézetemtől. Komolyan, semmi kifogásom az ellen, hogy legyen mindenki középszerű, nekem is vannak közepes barátaim, csak csinálják a négy fal között és ne vonuljanak az utcára mit mondok a gyereknek ha ez nektek bejön, és úgy tűnik, be is jön nekik - de azt nem tudom megígérni, hogy én ebben képes leszek részt venni. Aztán lenyugodtam, de azért továbbra is idegenkedem ettől a hozzáállástól, mármint a tudás, a szellemi érték tiszteletének hiányától. Sportban ér kiemelkedni, azokat ünnepeljük és menők. Általában Norvégiában állítólag nem ér gazdagsággal menőzni, de mi pont egy tehetős bálnavadász városban élünk, ahol azért kicsit menő gazdagnak / ciki szegénynek lenni. Valószínűleg Norvégia sem fog tudni ellenállni a nemzetközi trendeknek és előbb-utóbb enged valamennyit ebből az elutasításból - hiszen lám, máris beszivárogtak a tehetséggondozó szakkörök. 

Magyarországon nyilván pont az ellenkezője igaz, nem mindenki egyenlő és közepes, sőt, csak nőnek a különbségek. Egyáltalán nem gondolom arról sem, hogy jó**. Azt sem gondolom, hogy a magyar tehetséggondozó rendszer szuper lenne, hiszen teljesen esetleges, jó időben kell a jó helyen lenni, hogy egyáltalán tehetséggondozódjál, és még akkor is lehet, hogy túlversenyeztetnek és kiégsz és megutálod. De legalább létezik. Nekem (és amúgy a férjemnek is, ugyanazokba az iskolákba jártunk) csak jó élményeim vannak: testnevelésből mindig bukásra álltam, de cserébe kaptam néha oklevelet meg könyvjutalmat a matekversenyen, mehettem mindig Győrbe a megyei fordulókra a nerd fiúkkal, ami utazás volt és kaland, soha senki semennyire sem éreztette velem, hogy jobban kellene teljesítenem vagy az országosra is be kéne jutnom (matekból és fizikából a megyei fordulókig jutó lány vagyok). Nem kellett magam full lúzernek éreznem, mert nem tudok cigánykerekezni, hanem egy más területen ügyes voltam. 

Ezenkívül biztos vagyok benne, hogy a sok matek és fizika szakkörözés alapjaiban befolyásolja a gondolkodásmódomat ma is: kb. BÁRMI az életben felmerül, nekiállok kutatni a tudományos hátterét és válaszokat és megoldásokat keresni. Nem válik be mindig, és nem is kell mindenkinek így gondolkodnia, de én így gondolkodom a pszichiátriában és az irodalomban is. Ezzel azt akarom mondani, hogy a matek szakkörre járás szerintem nem feltétlenül arra való, hogy az ember utána matematikus legyen, hanem arra, hogy az ember megszeressen szellemi kihívásokon gondolkozni, megtanuljon egyáltalán így dolgokon gondolkodni. Egyáltalán nem azért járatom a gyerekeimet matekra, mert zsenit akarok belőlük nevelni, hanem mert nem akarom, hogy kimaradjon az életükből a gondolkodás öröme. 

Cserébe a norvégok nem kifejezetten neurotikusak. Hát, az is valami. 

 

*"Más ember is elég undorító, hát még, aki nem olyan." (Szerb Antal)

**Ez egy ilyen kötelező kör, hogy nyugi, nyugi, nem idealizálom Magyarországot, nem a pszichotikus szintű Stockholm-szindrómám van, még mielőtt. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása