Biztos izgultok, mi lett a répatortával, úgyhogy elmondom. Breaking: megették. Tettem rá menő színes csillámos unikornisos szórócukrot. Bevittem reggel mosolyogva és odaadtam a szervező anyukának. Délután azt mondta a Lány, az összes elfogyott (ez egy nagyon nagy adag süti, ha magunknak sütök egy sima tortát, akkor az egyharmadát készítem), és mindenki arról beszélt, hogy ez milyen finom és ki sütötte. Remélem, ez sikernek számít, és nem lesz ciki, hogy túl jó tortát sütök, amúgy is csak követtem a receptet.
Mert a Fiú és a Lány osztályában is volt péntek reggel ún. húsvéti reggeli, amit a szülői munkaközösség szervez, és kb. az, hogy kapnak reggelire szendvicseket meg gyümölcsöt meg sütit. Úgy látom, itt Norvégiában ez egy ilyen dolog, az ünnepnapokon reggelizés, van a påskefrokost (húsvéti reggeli), a julefrokost (karácsonyi reggeli) és a 17 mai frokost (május 17-i reggeli a nemzeti ünnepen, akkor pezsgőzni is illik). Magyarországon én csak a húsvéti reggelit ismertem sonkával meg kaláccsal, de tetszik a többi is, és az is tetszik, hogy a gyerekeknek is csinálunk ilyet az iskolában már elsőtől. A gyerekeknek most elkezdődött a tavaszi szünet, ami a jövő hét, mondjuk a "tavasz"-t inkább idézőjelbe tenném, mivel épp így néz ki a szemközti mező:
Sajnos én nem kaptam szabit jövő hétre, mert mindenki más akart szabira menni, ezért szerda délig még dolgozni fogok. Lesz benne izgi rész is, mert végre elkezdtük a Kutatást, amelynek során egy furcsa traumaterápiás módszer hatásosságát vizsgáljuk, de nem randomizált-kontrollált vizsgálat, csak ahhoz egy pilot study (bevezető vizsgálat, amelynek segítségével eldöntjük, hogy érdemes-e majd egy nagyobb, rendes kutatást csinálni ezzel). Ebben az a szuper, hogy végre kutatásban vehetek részt és vehettem hozzá színes mappákat (bár elég lehangoló volt a választék sajnos a papírboltban), és az is, hogy ezt a módszert még soha senki nem tesztelte rajtunk kívül, és rajtunk a Világ Szeme, és ha kimutatjuk, hogy működik, akkor sokkolni fogjuk a szakmai világot, ha pedig kimutatjuk, hogy nem működik, akkor sokkolni fogjuk a módszer feltalálóit. A kutatásban összesen négyen veszünk részt, de a gyakorlati részben csak ketten, a kollégám meg én. A másik kettő az elméleti hátteret biztosítja, ők Nyugat-Norvégiában, illetve Svédországban élnek. És ez a Janteloven-féle egyenlőség csodálatos pozitív oldala: az egyik, kutatásban részt vevő pszichológusnő pár évvel ezelőtt a Time Magazin "50 legfontosabb ember az egészségügyben a világon" listáján is rajta volt, a kollégám, akivel ketten csináljuk az itteni, gyakorlati részt, is elég menő egyetemi ember, több könyvet írt és innovatív, új terápiákat vezetett be, és soha egyetlen pillanatig egyik sem volt semennyire nagyképű és egyik sem éreztette sem direkt, sem indirekt módon, hogy följebb vannak nálam bármilyen valós vagy képzeletbeli ranglétrán. A nagyképűsködés teljes hiánya, nagyon furcsa és üdítő.
Nem azt akarom mondani, hogy Magyarországon mindenkinek totál el volt szállva magától az arca, mert nem, ugyanakkor azért valljuk be, ha az ember együtt ebédelt valami kongresszuson a FőFőFőPszichológusasszonnyal, akkor el lehetett vele tök normálisan beszélgetni hétköznapi dolgokról és néha még aranyos is volt, de azért mindvégig ott volt a levegőben, hogy itt azért nem akárkivel esszük együtt a miniszendvicset. És a Filozófus se rögtön akadt ki, amikor a rezidenslány Docensúr helyett "Figyelj, Zsé!"-nek hívta, csak egy idő után. Vagy ott van Valahavolt Kedvenc Főnököm, aki elég jól kommunikálta szellemi fölényét, valahogy úgy, hogy tudtuk, hogy okosabb nálunk, de ez sosem volt bántó vagy lekezelő. De azért úgy összességében a magyar egyetemi életben van ez a taláros-egyetemizászlós-professzoruras körítés, illetve az egészségügyben a főorvosurazás, hogy tudja az ember, hol a helye a hierarchiában. Itt ezek a norvégok ezt megdöbbentő módon nem csinálják, nagyon furcsa. Szóval tök véletlenül abba keveredtem bele, hogy a norvég pszichológia menő arcaival vagyok egy közös kutatásban, és ráadásul olyan kutatás, ahol tényleg nem tudjuk, mi fog kijönni, nagyon kíváncsiak vagyunk rá, mi fog kijönni, és az eredménynek következményei is lesznek. Elég menő szerintem. De csak itt nektek menőzhetek ezzel, mert sajnos rám is vonatkozik, hogy itt nem nagyképűsködünk. Na és végre bevontuk és megkezeltük az első pácienst, és jövő héten jön kontrollra, amikor is majd kiderül, hogy jobban lett-e vagy sem! Semmiféle következtetést nem lehet levonni abból, hogy az első páciens jobban lett-e vagy sem, de akkor is izgi.
A múltkori sajtos-vörösborozós anyukáról meg kiderült, hogy csak félig norvég, mert félig olasz, és amellett, hogy szakmáját tekintve vmi marketinges, ezentúl zumbaórákat is fog tartani a helyi edzőteremben, én pedig szeretek zumbaórákra járni, úgyhogy lehet, hogy fogok is. Meglátjuk. És vettem jegyet a Super Mario film norvég premierjére az egész családnak. És ugyan még mindig minden csupa hó, de állítólag holnaptól már nem esik több! És április elsejével kezdődik a munkahelyemen a badekonkurranse, vagyis fürdőverseny, aki a legtöbbször megfürdik a (jelenleg 2,5 C-os) tengerben áprilisban, az nyer egy wellnesshétvégét. Hogy klasszikust idézzek (a Filozófust), az élet egy folyamatos örömforrás.
Pont nemrég jött ki a WHO World Happiness Report, Norvégia a hetedik helyen végzett idén, az első pedig Finnország, szóval már nem a világ legjobb országában élünk. Meg amúgy is, szerintem azt érdemes tudni, hogy a Reportban nem kérdezik meg az embereket, hogy boldogok-e, és igazából ezt nem is mérik, hanem azt nézik, hogy az országban adottak-e a feltételek ahhoz, hogy az emberek boldogan éljenek. Azok a "boldog" országok, ahol hosszú a várható egészséges élettartam, magas a GDP, jó a szociális háló, szabadon lehet dönteni az élet nagy döntéseiben, magas az altruizmus mértéke és alacsony a korrupció. Vagyis ahol minden megvan hozzá, hogy boldog legyen bennük az ember. Az nem derül ki, valójában hogy érzik magukat a finnek vagy a malájok.
Majd egyszer forradalmasítom a módszertant egy ilyen teljesen értelmezhetetlen és random kérdéssorral, hogy szabadon dönthetsz-e, hogy répatortát vagy tasakos csokitortát viszel-e az iskolai ünnepségre, jön-e koncertezni a Rolling Stones vagy legalább Rihanna, kapható-e a városodban főzött fagylalt valódi pisztáciával, hány embert tudsz megnevezni, akivel lehet hülyeségeken röhögni, de ha sírsz nekik, az is oké, van-e 100 km-es körzetben hivatalos Firefly rajongói klub, jóban vagy-e a helyi könyvesboltossal, hányféle gyümölcs terem meg szabadföldön, és könnyen hozzáférhető-e az akár új, akár kilós turkálóban vásárolt kasmírpulóver az átlagember számára. El lehet-e jutni egy erdőszélre fél óránál hosszabb autózás vagy átszállás nélkül, látszanak-e este a csillagok vagy csak a fényszennyezés, mikor ültél utoljára metrópótló autóbuszon, mikor simogattál utoljára macskát, hangosan kurvaanyáz-e a szomszéd éjszaka, napsütéses órák száma, iható-e és finom-e a csapvíz, mekkora a társadalmi nyomás, hogy nőként kényelmetlen cipőben járj, könnyen felverődik-e a tejszín, és egy nap hány poloskát látsz. (Igen, vannak kérdések, ahol a pontszám negatív előjellel számolódik. De no pressure, ha entomológus vagy, és utálod a macskát, de a poloskát bírod, akkor beírhatod megjegyzésbe.)