Mi mind egyéniségek vagyunk

Nagyjából ugyanarról lesz szó, mint az előbb, csak ruhákkal meg répatortával. Aztán utána majd ígérem, csak jó dolgokról fogok írni meg paradicsompalántákról, mivel nem akarok egy hálátlan kis nyavalygónak tűnni, akinek nem lehet a kedvére tenni. Meg közben eszembe jutott, hogy ha a norvég iskolarendszerről akarunk olvasni pro és kontra, akkor Anita is írt róla itt, és neki több gyereke van, mint nekem, ráadásul végzettsége is pedagógus, sőt, nem is egy született nyafogó, tehát nálam árnyaltabb képet ad. 

Olvasok egy könyvet, vagyis pontosabban kettőt a norvégságról, mármint a norvég társadalomról. Az egyiket egy Mariam Ekelund nevű, fura norvég újságírónő írta, és arról szól, hogy a Janteloven hogyan vezetett ahhoz, hogy Norvégia a 800 ezer szociális fóbiás hazája (15%). Tetszik, nyilván kicsit túlzó és hatásvadász is, meg maszkellenes, de végre validálja a nehezen megfogalmazható negatív érzéseimet a világ legboldogabb országával szemben. A másik egy kanadai fizikus pasas vicces könyve, angolul van, eredetileg még a kiköltözés előtt olvastam otthon, és akkor viccesnek találtam, most pedig nagyon találónak és olykor szomorúnak. A kép ebből a könyvből van és a Jantelovent hivatott illusztrálni. 

A "Janteloven" kifejezés egy dán-norvég írótól ered és a skandináv szociális normát foglalja össze, ami az egyenlőség és az egyformaság dicsérete. Ez végülis jól hangzik eredetileg, és sokan lelkesednek érte. Én csak nyafogni fogok miatta - bizonyára nem emiatt lett mindenki szociális fóbiás Norvégiában, ahogy Miriam Ekelund állítja, de én az lettem. A probléma egyszerűen azzal a résszel van, hogy az egyenlőség / egyformaság dicsérete, ami két különböző dolog, de a norvégban egy szóval fejezhetjük ki (likhet). Már az is baj, hogy összemossuk ezt a két dolgot, a túlzott erőltetése meg nagyon hamar nagyon falanszterérzéshez vezet, ahol megvan, hogy milyennek kell lenni, megvan, hogy "hogy szoktuk", megvan, hogyan kell kinézni neked, a hajadnak, a gyerekednek és a lakásodnak, és megvan, hova szokás utazni és milyen hobbikat szokás űzni és mit szokás enni. Olyannak kell lenni, mint bárki más. 

Nagyjából egy hete költöztünk ide, amikor ebédnél vásárlásról volt szó, és mondtam, hogy nekem hiányoznak a használtruhaboltok, mert Magyarországon szerettem használt ruhát venni, hiszen olcsóbb, környezetbarátabb, nem beszélve arról, hogy az ember így különleges darabokat hordhat és nem kell ugyanabban az egyen-H&M-ben járni. Pár héttel később kitavaszodott és az összes kollégám titkárnőtől főpszichológusasszonyig megjelent a H&M aktuális zöld alapon virágmintás kollekciójában, akkor rájöttem, hogy oops, valószínűleg nem kellett volna kritizálnom az egyforma ruhában járást. Valószínűleg kisvárosunk ebben különösen érintett, mert amikor Osloban voltunk, csak néztünk tátott szájjal, hogy itt nem mindenki ugyanabban a ruhában van, de Oslo egy nemzetközi hangulatú nagyváros. Végülis arra jutottam, hogy én felvállalom és beleállok, hogy én vagyok a fura magyar nő, mondjuk ruhákat nem veszek, szóval mostanában bordó Martenssel és a bolgár-orosz macskás üvegfúvólány fura fülbevalóival hozom csak az egyéniséget, de a gyerekeimet nem akarom a különlegesség rémének kitenni, így nekik az összes cuccuk a Stormbergből vagy a HM-ből van, még szerencse, hogy itt nagy divat a névmatrica, mert az összes elsős ugyanabban a világoszöld Stormberg vinterdressben tolja. Értem, hogy gyerekeknél még menő, hogy jé, nekem is ugyanolyan cicás táskám van, de felnőttben nekem már kicsit nyomasztó ez, és ráadásul érzem magamban, hogy megtörök, már hajlok rá, már vágyom az ugyanolyan pufidzsekire, ami mindenkinek van, és elkezdtem egy árnyalattal világosabbra festeni a hajamat, és emlékeztek, amikor még a régi munkahelyemen egy napon valaki azt mondta, hogy a pszichiátereknek már-már kötelező furán öltözködni, és ezért napokig konkrétan Patti Smithnek öltöztem? Még pár év itt, és az érzelmeit semmilyen nonverbális módon ki nem fejező, vállig érő, szőke hajú nő leszek az aktuális HM-ben és Fjallraven hátizsákkal, mert nem bírtam ellenállni a kortársnyomásnak. 

A szellemi teljesítmény elismerésének hiánya is a Jantelovéban gyökerezik, és nem (csak) arról van szó, hogy én sznob elitista vagyok és a versengést keresem, pedig milyen szép is annak hiánya - hanem arról, hogy az átlagnál okosabbnak lenni ciki, deviáns és kerülendő. Azzal talán még együtt tudnék élni, hogy nincs külön így "nyomatva" meg versenyeztetve a tudás, de azzal én nem tudok azonosulni, hogy kifejezetten ciki és fura és deviáns. Mert a rendes ember az nem olvas, és nem tudományoskodik, hanem kirándul, virslit grillez és köt. Ha öt év múlva majd itt fogok érvelni egy blogbejegyzésben, hogy ugyan már, minek az a sok könyv, és nem kell annyi mindent tudni, sehova se vezet az a sok tudás, a lényeg, hogy lehessen egy jót kirándulni és virslit grillezni, akkor majd esetleg ööö szóljatok rám. És most még nosztalgiázom arra, amikor a magyar munkahelyemen az ebédszünetben arról lehetett beszélgeni a pszichiáterekkel, hogy Idő nem is létezik, hanem minden egyszerre történik, és az idő múlása csupán annak a műterméke, ahogyan az agyunk "szkenneli" a sok egyszerre történő dolgot, mert egyszerre nem képes befogadni, csak részletekben, és amikor az az érzésed van, hogy három helyen kellene lenned egyszerre egy időben, akkor az teljesen normális, hiszen az igazság az, hogy egyszerre vagyunk mindenütt. De lehet, hogy még pár év, és  megnyugtatónak tartom az itteni ebédszünetben a lakberendezésről folytatott végtelen beszélgetéseket, és nem fogom unalmasnak tartani, hogy a jó életbe lehet ennyit beszélni egy új lámpabúráról vagy függönyről, esetleg kötésmintáról. 

A román kolléganőm onkológus férje meg azon volt a múlt héten kiakadva, hogy mennyire mostohán kezelik az orvos betegeket az osztályon, ahol dolgozik. Az orvosok is kaphatnak rákot, és akkor ők is befekszenek az onkológiára, ahol nyilván van ezer kérdésük, és az őket kezelő norvég orvosok (a román fickó szerint) elhajtják és ignorálják őket, mert nagyon fontos, hogy nehogy indokolatlan előjogokhoz jussanak azért, mert orvosok. Ami teljesen rendben van, mert ne is jussanak jobb gyógyszerhez vagy jobb vizsgálatokhoz vagy ilyesmi. Csakhogy a román fickó szerint nagyon átesnek a ló túlsó oldalára és abbéli igyekezetükben, nehogy extra szolgáltatást nyújtsanak, végül bunkók és lekezelők. 

Egyébként aláírom, hogy ha mindenki nagyon hasonló, annak számos előnye is van. A gyengéket segítjük felfele, az SNI-s gyerekek kapnak segítséget (hát a fejlesztésben mondjuk kételkedem, de legalább kedvesek velük), akinek szüksége van rá, kap annyi rokkantnyugdíjat, amiből nem túl nagy lábon, de meg lehet élni. (Bár a múltkor az egyik betegem vett belőle egy BMW-t. Bár hitelre. De annyira örült neki, tök cuki volt.) Az egyformaság a kutatók szerint abban segít, hogy az ember nagyobb örömmel tegyen dolgokat a közösségért, és nagyobb örömmel fizessen adót, hiszen szívesebben teszünk valamit olyan emberekért, akik pont olyanok, mint mi. Könnyebb érezni a közösséget, ha mind egyformák vagyunk. Ebben a cikkben, amit egy amerikai és egy norvég professzor írtak, azt állítják, hogy a jóléti államhoz szükséges tényező az egyformaság, ugyanakkor az árnyoldala a tehetségek kibontakozásának hátráltatása és a nyomasztó konformitás. "But there is a darker side to this happy solidarity. All societies have norms which they expect their members to conform. It is the extent and degree of conformity to social norms that is most remarkable in Norway. Creative and inventive talents may not be encouraged, particularly when these talents are seen as a threat to overall equality."

A szociális fóbia úgy függ össze mindezzel, hogy egy csomó ember fél, hogy eléggé ugyanolyan-e, mint más. Jaj, nehogy fura legyek, nehogy kilógjak valamerre. Nem tudom, van-e ilyen ok-okozati összefüggés, ez Miriam Ekelund elmélete, hogy a Janteloven növeli a szociális szorongást, de logikusan hangzik.

Arra mindenesetre van kutatás, hogy a szűk szociális normák vagy a nagyon tágak teszik-e boldoggá az embereket, és úgy tűnik, egyik sem, mert a közepesek. Vagyis egy olyan társadalomban, ahol nagyon adott, hogy mikor hol hogyan kell viselkedni, ott boldogtalan lesz a nép. Egy olyanban, ahol bármit lehet, ott is. Itt van a kutatás, szerintem nagyon izgalmas a sorrend, és itt van egy rövid cikk róla. Norvégia a top5-ben van, szigorú ázsiai országokkal együtt, vagyis extra szűk szociális normák vannak. Magyarország az alsó 3-ban van, azt hiszem, a 30. a 33-ból. Meglepően hangzik, hiszen Norvégia a szabadság hazája, Magyarország meg, hát, épp nem az, de itt nem a politikai berendezkedésről van szó, hanem a mindennapokról. A kutatók tevékenységeket soroltak fel - sírni, csókolózni, kiabálni, flörtölni, táncolni - és helyszíneket - bank, temető, orvosi rendelő, villamos, és a résztvevők pontozták, hogy a hazájukban mennyire ciki vagy mennyire elfogadott az adott helyszínen az adott tevékenységet végezni. Norvégiában rendesen kell viselkedni, minden más ciki. Nagyon könnyű cikinek lenni. Most épp ciki lettem a negyedik osztályosok anyukái körében, mert azt merészeltem írni, hogy a húsvéti iskolai bulira szívesen sütök tortát önkénteskedésből, de inkább répatortát szeretnék, nem csokitortát, ha az rendben van, mert kicsit unom a csokitortát, smiley. (= hisztérikusan gyűlölöm a norvég tasakos csokitortaporból készült csokitortát, elveim ellen való, a cukrászat megcsúfolása, és az én konyhámban ez nem fog készülni, előbb meg kell ölnötök, de ezt nem írtam meg, nyugi.) Írt a szervező anyuka, hogy "bármit süthetsz, amit a gyerekek szeretnek, csak ne legyen benne mogyoró". Közben kiírta a FB-csoportba, hogy ki tudna hozni csokitortát? Másnap pedig írt nekem, hogy ha esetleg mégnincs kedvem, igazából nem is kell tortát vinnem, mert már ketten hoznak két nagy csokitortát és annyi végül is elég.

Visszaírtam, hogy "sajnos már lereszeltem a répát, úgyhogy nincs visszaút! :)" 

A répatorta - konkrétan ennek a norvég sütibloggernek a répatortája - bőven a szűk szociális normákon belül van, mások is szokták hozni norvég gyerekrendezvényekre, konkrétan egy norvég anyukától kaptam a receptet. Szóval nem baklavával vagy mákosgubával akarom sokkolni a norvég negyedikeseket. Úgy döntöttem, úgy fogok tenni, mintha nem érteném a helyzetet, és széles mosollyal viszem a répatortát. Valószínűleg egyébként nem én vagyok fura, hanem a szervező anyuka akar extra biztosra menni, hogy tutira szeressék a gyerekek a tortát, az pedig a tasakos csokitorta. De szerintem egy kicsit azért szélesíteni kell a horizontjukat, most komolyan, nem nőhetnek fel generációk kizárólag fagyasztott pizzán, gumimacin és tasakos csokitortán. És milyen rendezvény az, ahol egyféle torta van, az isten szerelmére. Nyugalom, lesz rajta szórócukor, úgyis az a lényeg.

Amúgy hazudtam, mert anyukám reszelte le a répát, aki itt van látogatóban a világ legjobb országában és erre répát kell reszelnie. 

 

 

 

You ought to see to your girl. She made you a dress looks like you bought it in a store

Ruhákról lesz szó. Belefutottam egy kapszularuhatár-kihívásba, úgyhogy kíváncsi lettem és megszámoltam a rendelkezésemre álló ruháimat és úgy érzem, máris teljesítettem. Persze, vannak még ruháim Budapesten és Sopronban is, de azokhoz éppenséggel nincs hozzáférésem, gondolom, akkor nem számítanak? A kihívás az, hogy 33 ruhadarabot hord a csaj egy szezonban, 3 hónapig, nyáron. Nekem 40 db ruhám van és azokat hordom március 6 óta, ami kb. három hónapja volt, de ezalatt itt Norvégiában volt tél (konkrétan hóembert építettünk márciusban), tavasz, és a múlt héten nyár is, amikor rövidujjúban már megdöglesz, kenni kell az 50 faktort és a bátrabbak fürödtek a tengerben. (Mármint a bátrabb norvégok. Mivel 15 fokos.) És napoztam bikiniben a teraszon. Tehát hóemberépítéstől bikinibennapozásig nem beszélhetünk szerintem egy szezonról. 

A ruháim felsorolása nyilván a világon senki számára nem érdekes vagy tanulságos rajtam kívül, de én kedvet kaptam hozzá, úgyhogy ez következik. Valamelyest rendszerben, de nem teljesen. Pár darabot már itt vettem vagy kaptam, többi otthonról jött, ezeket is jelzem.  

Otthoni és pizsi

1. szürke melegítőnadrág, h&m, Norvégia
2. kék itthoni póló, h&m, Norvégia
3. barackszínű itthoni póló, turi, Norvégia
4. szürke hosszú ujjú nyúlott modál felső, turi, Bp. 
5. szürke sopronos (1277) póló, Kultúrpresszó, Sopron
6. fekete bélelt leggings, turi, Bp. 
7. kockás pizsamanadrág, Womens Secret asszem, Bp. 
8. kék 3/4-es fitnessnadrág, turi, Bp. 
9. moominos pizsamanadrág, Mónitól kaptam itt, amikor sírtam, hogy nincs elég ruhám

Utcai, beleértve sportos, dolgozós, kirándulós, minden évszak

    10. fehér 3/4 ujjú pulcsi, Mónitól
    11. piros merinó kötött kardigán, turi, Bp. 
    12. hosszú szürke kötött kapucnis pulóver, 2 éve vettem Bergenben
    13. zöld pamut 3/4 ujjú felső, anyukám barátnője, Berni adta ingyen
     14. fekete rövidujjú pamut póló, Orsay, Bp. 
     15. fekete rövidujjú pamut póló, Orsay, Bp. 
     16. fekete rövidujjú pamut póló, Orsay, Bp. 
     17. fekete rövidujjú kávébabból készült ökotudatos póló, Stormberg, Norvégia
     18. piros rövidujjú hosszú pulóver, turi, Bp. 
     19. zöld Paul & Joe merinó 3/4 ujjú felső, turi, Bp. 
     20. Serenity póló, Redbubble
     21. rövid fekete kasmír pulóver, turi, Bp. 
     22. hosszú, barna, nyulas kasmír pulóver, turi, Bp. 
     23. világoskék 3/4 ujjú kasmír felső, turi, Bp. 
     24. piros-szürke csíkos M&S hosszú pulóver, turi, Bp., annyit hordtam itt, hogy már rá sem bírok nézni
     25. piros futófelső, Stormberg, Norvégia, nem futok, de kiránduláshoz remek
     26. sötétzöld Burberry kardigán, turi, Bp. 
     27. téglapiros len blúz, H&M, Norvégia, tegnapelőtt vettem
     28. kék hosszú ujjú felső kávébabból, öko, Stormberg, Norvégia
     29. Nevertheless she persisted - feliratú póló, Redbubble
     30. fehér blúz, itt vettem a plázában leárazva, mert volt rajta egy folt, szerencsére kijött, Norvégia
     31. kék-fehér virágmintás pamut nyári felső, turi, Norvégia
     32. sötétkék V-nyakú pulóver, Mónitól
     33. fekete-rózsaszín virágmintás szoknya, turi, Bp. 
     34. Icebreaker merino leggings, húgomtól kaptam szülinapomra
     35. piros bársony nadrág, turi, Bp. 
     36. szürke rózsamintás legging, Mónitól kaptam
     37. klasszikus kék farmer, amit kb. 6 éve vettem leárazva Sopronban 1400 Ft-ért, legjobb befektetés volt ever

Úgynevezett melegruha

     38. türkizkék szélálló-vízálló technikai dzseki, turi (remixshop), Bp. 
     39. szürke kicipzározható bélésű télikabát, North Face, Bp. 
     40. nagyonmeleg cipzáros-kapucnis Geographical Norway pulóver, Bp-en vettem tavaly nyáron leárazva

Ruhák, amiket nem számoltam bele a 40-be, mert ugyan itt vannak, de nem hordtam őket az elmúlt 3 hónapban. Némelyikre még adódhat alkalom, másokat vissza-vagy továbbadok majd. 

1. terrakottaszínű ún. "állásinterjús" egyberuha, ruhacserén kaptam, szeretem, de nem volt rá alkalom
2. szürke-fehér virágmintás egyberuha, turi, Bp., nem volt hozzá kedvem
3. fekete itthoni nadrág, Mónitól kaptam, nem kényelmes anyag
4. barna gyapjú felső Mónitól kaptam, nem kényelmes anyag
5. szürke itthoni felső Mónitól, mégis kicsi rám
6. szürke Levis farmer, turi, Bp., sajnos kihíztam  
7. fekete-kék téli szoknya, Bp., turi, első itt töltött napon elszakadt és nem volt kedvem megvarrni

Cipők, mert akkor már csináljuk rendesen: 

     1. fekete Ugg csizma, az utolsó téli napok egyikén elromlott a cipzárja, ajánljatok susztert Sandefjordban
     2. fekete North Face túracipő, minden nap az van rajtam
     3. fekete Josef Seibel szép bőrcipő, egyszer sem volt rajtam
     4. türkiz benti papucs, ezt se nagyon hordom

Fehérnemű, fürdőruha, sapka, sál, táska: 

- 3 db melltartó
- 3 db szürke harisnya, ebből egy kasmírblend, egy pedig a Viviree robotos harisnyám, amihez nem hoztam passzoló ruhát és megőrülök már, hogy nincs mivel felvennem
- kb. 5 db pántos alsótrikó
- remek fekete bikini, ruhacserén örököltem Zsuzsi húgától, miután neki megváltozott a mellmérete
- zoknik
- bugyik
- egy pár fekete kötött kesztyű
- szürke kötött sapka, H&M, Norvégia, mert eljöttem sapka nélkül
- merinó csősál, Mountex, Bp.
- kasmír kockás Burberry sál, Bp., Mónitól turiból
- piros vízálló Fjallraven hátizsák, de nem az a kocka alakú, ami mindenkinek van, hanem jobb

Dolgok, amiket biztosan fogok vásárolni pár héten belül:

- sötétszürke Stormberg egyberuha, mert durván le van árazva, tök jó anyagból van és végre felvehetném hozzá a robotos Viviree harisnyámat!!!
- valami semmi extra nyári nadrág, amiben lehet járni dolgozni melegben és lehetőleg nem kell vasalni, mivel vasalóm nincs
- szandál. Itt a Josef Seibel zárt orrú, de nyitott sarkú bőrcipő és a valamilyen sportmárkás túraszandál között ingadozom, mert előbbi szebb, de drága, és mivel gyalog járok dolgozni terepen (erdőben is), hamar elrongyolódna, és a túraszandál sok gyaloglásnál kényelmesebb is. És akkor vissza is jutottunk az eredeti problémához, mert van Budapesten egy ilyen Josef Seibel cipőm (kicsit mondjuk kopottas már), és egy remek secondhand Karrimor túraszandálom is a Csórából. Csak olyan hülyeségnek tűnik elküldetni egy vagyonért postán a 2000 Ft-ért vásárolt túraszandált 5x annyiért, úgy, hogy 4-6 hét alatt ér ide bármi Magyarországról, addigra vége is a nyárnak.   

További dilemmák

Érdekes lenne tudni, mennyi ruhám van a Magyarországon hagyottakkal együtt, mert egyébként úgy sincs sok, de számot nem tudnék mondani. Általában jó minőségű secondhandet vásárolok, és olyan ruháim vannak, amiket szeretek, személyesen ismerek és van történetük. ("Ez volt rajtam, amikor"). Amiket valamiért nem szeretek, azokat elcserélem ruhacserén, az ottani maradékokat meg Zsuzsi továbbadja a különféle rászorulóknak. A komplett nyári ruhatáram jelen pillanatban Bp-en dekkol, és sokat dilemmáztam azon, hogy postán utánam küldessem-e vagy se, de nem jutok dűlőre. Ott van például a cicás táskám, imádom, szuper nyári táska, a stílusom és elpusztíthatatlan, 1500 Ft-ért vettem secondhandben, szóval értéke csupán eszmei. Elküldessem 10 ezer Ft-ért azzal, hogy rengeteg idő, mire ideér, és mi van, ha elveszik a postán? Elküldessem 60 ezer Ft-ért DHL-lel, akkor nem veszik el és jövő héten itt lesz? Váljak képessé a cicás táskám nélkül élni? És persze, nem lehet tudni, hogy tudunk-e hazamenni a szabim alatt, július-augusztusban, vagy éppen hogy áll majd akkor az apokalipszis. 

A ruhavásárlással is bajom van itt, úgy is, mint: nem tetszik semmi. Vettem eddig asszem 3 db-ot H&M-ben, ebből kettő itthoni, meg 2 db-ot Stormbergben, azok jók, de az egy sportmárka. Most én ahhoz vagyok szokva, hogy selymet, kasmírt, Guccit és Burberry-t vásárolok a turkálóban (= Háda, Cream, ritkán Remixshop vagy Vatera) 1-2 ezer Ft-okért, nem pedig műszálas fast fashiont, szóval egyszerre vagyok sznob és spúr is. Otthon kb. tíz éve nem vettem semmit H&M-ben, itt rákényszerültem sajnos, mert arra volt pénzem és csak az volt nyitva a karantén alatt. Az én ruhavásárlási szokásaimnak a norvég piac nem igazán felel meg, mert itt van a fast fashion meg a sportcuccok, és az itteni second handben is fast fashion van meg sportcuccok. Persze, ökotudatosság és pénztárca szempontjából az is remek, ha az új H&M helyett használt H&M-et vásárolok, de annak nem az az eredménye, hogy kevés, jó minőségű ruhám lesz, amiket személyesen ismerek és szeretek. Tegyük hozzá, hogy egy kisvárosban lakom, lehet, hogy Osloban jobb turkálók vannak, sőt, elvileg még az is lehet, hogy a kisvárosunkban is van jó, mert kettő is van, amibe még sosem jutottam el, mivel csak munkaidőben vannak nyitva. De túl nagy reményeket nem fűznék hozzájuk. Mondjuk túraszandált biztos lehet találni. 

What you gonna do in that rig? Flounce around the engine room?

Amikor még Budapesten csomagoltunk (plusz orvoshoz hurcoltuk a lázas Lányt, próbáltuk lefoglalni a felpörgött Fiút, meg védjem még meg a szakdogámat is), az úgy ment, hogy 4 darab, 20 kg-os bőröndöt vittünk, és mindegyikbe tettünk ruhákat is és más dolgokat is. Az első bőröndbe kerültek a konyhaeszközök és a Lány ruhái, nagyjából az összes. A másodikba a fürdőszobai holmik és a Fiú ruhái, nagyjából az összes. A férjem a sajátjába bepakolt ilyen-olyan kütyüket meg a saját ruháit. Végül pedig jöttem én, beraktam a bőröndömbe, amit még szükségesnek ítéltem a háztartásból, gyógyszerek, valamelyik gyereknek az esőruhája, ami most került elő, megmégez, megmégaz, míg végül betettem két nadrágot, négy pulóvert meg három pólót és nagyjából be is telt a bőrönd és elértük a súlyhatárt. (És csak ezután találtuk ki, hogy hozzuk a szalonnát és a birssajtot is!)

Itt két lehetőség merült fel. Kipakoljuk és újrapakoljuk a már bepakolt bőröndöket. Ez logisztikailag lehetetlennek tűnt. A másik, hogy jó, akkor nem hozom magammal ikonikus rókás polármackónadrágomat, sem a cicástáskát, sem a Wellensteyn széldzsekit, hiszen ahhoz itt még úgyis hideg van, és májusban a férjem majd szépen hazaugrik érte. És Norvégiában is lehet venni ruhákat, majd ha valami nagyon kell, veszek itt. 

Normális körülmények között utcai ruhában dolgozunk a kórházban, de most a koronavírus miatt fehér kórházi nadrágot és felsőt kaptunk, ezekbe kell átöltözni reggelente. Így aztán simán tudok egy hónapja ugyanabban a Húgomtól kapott Icebreaker merinó leggingsben és ugyanabban a csíkos pulcsiban járni, alatta váltogatom a 3 db fekete rövid ujjú pólómat. Utóbbiak sajnos egyik sem merinó, úgyhogy mindig ki kell őket mosni. Kapszularuhatár level 1000. Ráadásul csak egy db pizsamanadrágot hoztam, és azt itt utálom, mert túl tág a szára és éjjel felcsúszik és pont fázik a lábszáram, és a dereka is nyúlott. Ezt a mai napon elégeltem meg és arra jutottam, hogy alapvető szükségletem egy normális pzsamanadrág, illetve az is, hogy ne kelljen az egyetlen meglévőt reggel mosni és a radiátoron szárogatni, hogy estére felvehessem, valamint nagyon szépen laposodik itt Norvégiában a Görbe, épp ma délután jelentette be a miniszterelnökasszony, hogy két hét múlva fokozatosan kezdik feloldani a korlátozásokat, és ezért bementem a H und M-be, ajtóban kézfertőtlenítés, szépen távolságot tartottam mindenkitől, nem tapiztam össze ezer dolgot, és gyorsan vettem egy pizsamanadrágot. (És egy felsőt.) 

Itt szeretném elmondani, hogy biztosan a fizikai valóságban történő emberi kontaktusok is nagyon fontosak, és egy ponton bizonyára nekem is hiányozni kezd majd, hogy nem borozunk már többet a gangon nem cseveghetek a többi játszótéri anyukával nem békávézhatok nincs szülői értekezlet nem beszélhetem meg a Luciával személyesen a kocsmában, hogy mit írunk majd a blogunkba, egyelőre azonban rettenetesen nagyon nagyon hiányzik, hogy ruhákat próbálgathassak fel, amiket aztán nem veszek meg. 

Jó, nem feltétlenül a H und M-ben, de csak az volt nyitva. 

Végtelen önfegyelemmel azonban érintésmentesen fizettem a kártyámmal és kifelé is kentem egy kis fertőtlenítő trutyit a kezemre. Ha ennek vége lesz, napokat fogok ruhapróbálgatással tölteni.

A másik problémám a növény. Eleve a kertészet 5 km-re van innen, bár jár busz, de ugye indokolatlanul nem tömegközlekedünk, és a szobanövény / terasznövény feltehetően nem létszükséglet. Csak az a baj, hogy akarok egy citromfát. És a kertészet 3500 nm, csak lehet tartani a 2 métert? Eleve külön idősávban mehetnek a rizikócsoportba tartozók. A növényeket pedig úgysem tapizzuk össze, nem? Ha veszek kesztyűt meg szájmaszkot? Dehát hogyan lakhatnék olyan lakásban, ahol nincsenek növények? Jó, kint van mindjárt a ház előtt egy szántóföld meg kétszázezer fa, és a teraszra is vettem kicsike nárciszt az élelmiszerboltban, amikor tejért voltam. De citromfa nem volt a kisboltban. Itt imádna a citromfa, és mutogathatnám a szociális médiában, hogy milyen szép citromfát nevelek Norvégiában. Gyalogolok-e napokon belül 10 km-t egy citromfáért, vagy kibírom még egy-két hétig? Meglátjuk. 

És hiányzik a robotporszívóm is. 

Visszatérve a ruhákra, a tumblr-n láttam egy videót (vagy gif volt?), amin Naomi Campbell végigmegy a kifutón egy hát nélküli fekete selyemruhában, szóval olyasmire gondolok. Jól mutatna a piros hátizsákommal és a fekete túracipőmmel. Most miért, lehet, hogy tényleg. 

I'm a woman of multiple shades and dimensions

Azon gondolkodom már egy ideje, hogy ez a hosszú gyes vajon teljesen lenullázta az agyamat és már sose leszek okos nő, vagy mit tesz a szakmai karrieremmel. Közben beszélgettem Mamintivel arról, hogy kiesni a tudományból egy időre és vissza nem térni, az kudarc (-e), meg elolvastam az Örömterven a tanulós posztot, és annak kapcsán elgondolkodtam, mi mindent tanultam ezek alatt az évek alatt. Rengeteg mindent, de az akadémikus oldalam természetesen azt mondja, hogy phhh, dehát mindez mit sem ér. Ér vajon valamit? Én vagyok az, aki az AKG nyílt napján szétröhögte magát azon a két példán, hogy a gyerekek ma mézes kalácsot sütni tanultak, tegnap meg csocsózni. Aha, oké. Havi kétszázezerért. Már megérte. Jó, tudom, soft skillek,  teammunka, babzsákfotel, én kérek elnézést. 

Az Örömterv szerint nem csak az a tanulás, amikor így beiratkozunk valahova és oda eljárunk és a végén adnak egy papírt. Ha ez, akkor nagyon sok mindent nem tanultam a gyes alatt, mondjuk a táncterápiás második szintű papírhoz sok lépcsővel közelebb jutottam meg eljártam szupervízióba, szóval ott a papír felé megyünk, bár az az igazság, hogy ezt a második papírt egy csomóan meg se csinálják, mert anélkül is remekül lehet dolgozni.

Meg eljártam némi norvégra. A múltkor Mamintivel szóba került a nyelvtanulás is, és arról eszembe jutott, hogy az egyik könyvemben volt erről egy tanulmány, és elolvastam, és kiderült, hogy vannak nézetek, amik szerint a kritikus periódus (hogy anyanyelvi szinten csak kisgyerekkorban tudunk nyelvet tanulni) bizonyos nézetek szerint inkább szociálisan meghatározott és nem biológiai oka van. A gyerek "csupán" tanulási stratégiát vált, többek között nem produkál többé olyan szerkezeteket, amire nem tudja a szabályt - a kisgyerek meg ugye összevissza beszél, és nem érdekli, hogy helyes-e nyelvtanilag, mivel azt sem tudja, hogy van olyan. Hibakivédés vs. társas könnyedség. Szóval be kell lazulni, nem csoda, hogy részegen mindig jobban tudunk angolul, persze, lehet, hogy azóta már rég máshol tart a tudomány, majd utánanézek. 

Szóval a dolgok, amiket megtanultam, leszámítva a gyermeknevelést, mert az ugye adott, meg "velünk is születik az anyai ösztön", tehát ezek:

Valamennyit a bányászatról és pici helytörténetet, Brennberg és a bányászati múzeum kapcsán. Mivel nincs belőle vizsga, halvány fogalmam sincs, hogy mennyivel tudok többet ezekről az átlagembernél. 

Megtanultam sütni, konkrétan a Piszkétől, aki ezt nem tudja, mert a blogjáról tanultam meg. Köszönöm!!! A konkrét recepteken kívül olyanokat tanultam innen, hogy hidegen jobban felverődik a tejszín, de a tojásfehérje meg épp ellenkezőleg; hogy hogyan kell jó vajastésztát csinálni (gyorsan), meg úgy egyáltalán, a folyamatokat. Már variálom a receptjeit meg kihagyok belőle dolgokat meg beleteszek, és minden szerénység nélkül megállapíthatom, hogy fejlődtem az utóbbi években sütik terén. Persze, van még hova, macaront még nem sütök, mondjuk nem is az a kedvencem.  

A ruhákat. Ezeket a Mónitól tanultam, aztán magamtól továbbfejlődtem. Azt, hogy milyen anyagok vannak, hogy a kasmír melegebb, mint a gyapjú, hogy a gyapjú jobban lélegzik, mint a műszál, és mindezeket tapintásra megismerni. Hogy téli sporthoz pamutmentes ruha jó, mert a pamut lassan szárad. Hogy mi az a lyocell, a modal, a softshell. Hogy gyerekkabát vásárlásakor meg kell nézni a kapucni formáját, ti. lefújja-e a fejéről a legkisebb szellő. Hogy létezik olyan cipő, ami basszus, tényleg vízálló. Szóval hogy az átlag fast fashion városi öltözködésen kívül milyen holmik vannak, és ezeket hogyan tudom beszerezni nevetségesen olcsón a megfelelő használtruha-üzletekben és melyiket hol - az meg gyakorlás (procedurális tanulás) kérdése, hogy gyorsabban felismerem az anyagokat látványra, tapintásra. Ja, meg hát a macska, basszus, amin ki vagyok akadva azóta is, hogy nem kapja TB-re az összes kutyasétáltató öregasszony, ahelyett, hogy az első ónos esőkor combnyaktörést kapnak. Vettem is anyámnak meg anyósomnak, tessék, generatív tanulás. 

Megtudtam dolgokat Norvégiáról, de úgy, hogy elolvastam rengeteg norvég regényt magyarra fordítva (és ezek közül nagyon kevés a krimi). Így ismerősen hangzanak a városok nevei, a keresztnevek, a tájegységek, tudom, hogy Lofotenre jártak halászni, hogy mi a pehelyréce és a mocsári szeder (a fordító szerint legalábbis így hívják magyarul, az a sárga az). Nyilván nem regényekből kell tanulni az életet, de én regényekből tanultam az életet mindig is, hagyjatok már békén ezzel, hogy könyvből nem lehet. 

Utánaolvastam egy csomó hülyeségnek bulvárújságírói karrierem kapcsán, szóval rengeteg témában ismerem felületesen a tudomány mai állását, kezdve a bélbaktériumok idegrendszeri befolyásától a meseterápián át az erdő immunmoduláns szerepén és a városi levegő terhes nőkre gyakorolt hatásán keresztül a füstölt hús és a bipoláris zavar kapcsolatáig (true story). Ez egyik sem hülyeség egyébként, csak egyik témában sem mélyedtem el, ezért felszínes ismereteim vannak mindről. Mondjuk #életem, mindig is olyan voltam, aki sokféle dologba üti bele az orrát és nem egyvalamiben mélyed el, szóval. 

Minek veszem hasznát ezek közül valaha az életben, vagy amikor majd 10-20 év múlva klímaváltozás lesz és mindmeghalunk, az egy kérdés. Valamint azt is gondolom, hogy mindez önámítás és igazából nem tanultam semmit az elmúlt hat évben, mert hát sütni, az nem tanulás. 

A fogorvosom meg azt mondta, hogy sokkal fegyelmezettebb lettem, mióta gyerekeim vannak. Nem tudom, ez jó-e vagy rossz.