Ma lézerezték a szememet, ami kb. piskóta volt, sokkal rosszabbra számítottam. Persze, rendkívül kellemetlen, amikor zselével egy prizmát cuppantanak a szemgolyódra, tíz percig hozzányomják és közben egy fénybe kell nézni, de meg sem közelíti a műtétes élményt, amelynek során kb egy egész manikűrkészlettel garázdálkodtak a szemgolyóm belsejében. Mostantól azon kell izgulni, hogy lassanként felszívódik a szememből a gázbuborék, ami a helyére nyomja a retinát, és utána már csak ketten maradunk, a gravitáció meg én, és leszakad-e gázbuborék nélkül, vagy sem. Ez pár hét.
Elnézést a címekért, nemrég újranéztem a Middlemant és azért. Idővel abbahagyom.
Update: persze, még mindig jobb, mintha egy fogat ültettek volna a szemembe.
Számomra érezhető mértékben veszítettem az empátiás képességemből különben, mióta beteg lettem. Furcsa. Arról azért nincs szó, hogy egyáltalán nem érdekel, mi van az emberekkel, mert valamennyire érdekelnek, különösen azok, akikkel alapból is törődöm, de... más. Nem bántok senkit, de nem vagyok annyira humanista és szerettetteljes, mint amúgy. (Hm, akik ismernek személyesen, azok most vajon hangosan felröhögnek a "szeretetteljes"-en?). De ez teljesen belefér, világhírű kedvenc Főnököm a múltkor elmagyarázta a folyosón, hogy nyugodtan lehetek paranoid pszichotikus is, ha akarok, mert a szemműtéteket követő szenzoros depriváció (érzékszervi kiesés) okozhat delíriumot és paranoiát is, ez többnyire átmeneti és néhány napig tart. (Mondjuk főként idős emberekre jellemző, akiknek egyszerre műtötték meg mindkét szemét és pár napig egyikkel se látnak, de ez részletkérdés.)
Amúgy teljesen logikusnak és evolúciósan előnyösnek tűnik számomra, hogy az ember kicsit paranoid legyen, amikor hirtelen elvesztette a látóterének mondjuk felét és még nem szokta meg. Jobb akkor bent maradni a barlangban és ott szorongani, vagy ha ki kell menni mégis, akkor legalább idegesen kapkodni a fejünket mindenfelé, mert én most pl. simán nem venném észre, ha a bal oldalamon sétálna a kardfogú tigris. És bár nem lettem paranoid, de tegnap jártamban-keltemben komolyan veszélyesebbnek tűnt a Város a szokásosnál, fellöktek, bringások, csövesek, miegymás. Nagyon érdekes.
Holnap megyek vissza a szemészhez, aki ha minden jól megy, akkor meglézerez, és a legoptimistább terv szerint ezzel kész, vége, soha többet semmi bajom se lesz, kilencven évig élek jó egészségben, sok pénzem, saját vitorlásom, macskám és kertes házam lesz, valamint kilenc unokám és néhány megjelent regényem. A pesszimistább verziók ennél pesszimistábbak, de abból sok van, úgyhogy nem taglalom. Nagyon szeretnék már túl lenni ezen és visszakapni a régi, normális önmagamat a beteg, undok, paranoid verzió helyett. Úgy érzem magam ezzel, mint a hibás áru a Tescoban, aminek lejött a címkéje és berakták az egyik ilyen tárolóba 25%-os matricával. Vissza akarok már menni a polcra.
Tegnap aztán az előbbi bejegyzés megírását követően majdnem elütöttek a járdán a Nagykörúton biciklisek. Persze, nem ütöttek el majdnem, csak az egyik a bal, a másik pedig a jobb oldalamon haladt el mellettem nagy sebességgel egyszerre, én meg majdnem szívbajt kaptam. Amúgy meg mindenhol nyomakodó, büdös emberek mellett utaztam az összes igénybe vett bkv-járművön, és minden aluljáróban részeg hajléktalanok feküdtek. Neve is van, Budapest.
Különben erről most eszembe jutott kedvencem, a web 4.0 blog, amiben csak címkék voltak, és azokhoz lehetett kommentezni. Simán írhatnék ilyen blogot is. Melegfelvonulás. Bringások. Budapest. Vicces lenne.
Komolyan már. A Margit hídon a biciklisek áttolhatják. Áttolni azt jelenti, hogy először a híd elején leszállsz a bicikliről a két lábadra. A bicikli kormányát fogva, magad mellett tolva azt, átsétálsz a híd egész hosszában a két szép lábaddal az aszfalton. A hídon való áthaladás során egyszer sem szállsz vissza a járműre. Amikor leértél a hídról, visszaszállhatsz a járműre és kerékpárral haladhatsz tovább.
Sajnos az emberek olyanok, hogy személyes élmények alapján ítélnek meg közösségeket és egész jelenségeket. Mondok egy példát. Ismerek egy jófej leszbikus lányt, ezért nem utálom "a melegeket". Kirabolnak Olaszországban, akkor utálom "az olaszokat".* (Igen, igen, ez rendkívül helytelen gondolkodás, de a jelenség létezik és megfigyelhető, és attól, hogy helytelennek tartjuk, még lesz.) Az emberek a bringás "szubkultúrát"** az utcán látott bringások viselkedése alapján fogják megítélni. A bringás szubkultúrára igen rossz fényt vetnek a lezárt Margit-híd járdáján, a gyalogosok között cikázó biciklisek.
Különben annyira nem zavar, mert keveset járok arra, csak gondoltam, szólok.
*A példák csupán illusztrációk.
**Azért tettem idézőjelbe a szubkultúrát, mert tisztában vagyok vele, hogy ez valójában elsősorban egy közlekedési eszköz, és nem arról van szó, hogy az összes kerékpáros ugyanannak az egyesületnek a tagja vagy ilyesmi.
Abba a fázisba érkeztünk, hogy a szememben lévő csík lejjebb jött (tudniillik a beletett gázt és a folyadéknívót elválasztó csík), és most a jobb szememmel rendesen látok, a bal szememmel pedig "osztott képernyőn", ahol az alsó és a felső képernyőt elválasztó réteg minden apró mozdulatra mozog; az alsó képernyőn, ami a látótér kb 3/4-e, előrenézve csak fényt és színeket, lefelé nézve homályosan látok, a felső képernyőn meg nem tudom eldönteni, mit látok, néha képet, máskor buborékokat. Kib. zavaró.
A jelenség amúgy azért van, mert az üvegtestet kivették a szememből, a helyére beletettek gázt, aminek más a fénytörése, viszont a gáz egy idő után fokozatosan eltűnik és a helyét csarnokvíz tölti fel, aminek megint más a fénytörése, és ez a folyamat kb 3 hét.
A gáz az*, hogy kívülről már az égvilágon semmi sem látszik rajtam. Semmi. Nem látszom betegnek. Holnap bemegyek reggel a referálóra, és azt fogja hinni a vezetőség, hogy tök egészséges vagyok és lehet dolgoztatni. Lehet, rá kéne tennem egy nagy kötést mégis.
Lefelé nézve nem tudok olvasni, mert kettőt látok, egyenesen nézve mondjuk tudok, úgyhogy mázli, hogy feltalálták a monitort, nagy bajban lennék, ha csak kódexek léteznének. Bár a kódexeknek meg volt ilyen állványuk, azokat is lehetett kvázi függőlegesen olvasni. Bár gyanítom, hogy a középkorban amúgy sem voltak efféle high-tech szemműtétek.
*A gáz az valójában nem ez, hanem 18 %-os oktafluoropropán (C3F8).
A lakásomban pakolászunk, mert húgom, aki most ott lakik, a tervek szerint hamarosan külföldre disszidál. Fényképalbumokat találok abból az időszakból amikor egyetemista voltam és előszeretettel fotózgattam minden bulin és nyaraláson remek manuális Canon gépemmel, filmtekercsre.
én (hüledezem): - Basszus, milyen jó csaj voltam huszonévesen! Igazi jó csaj voltam. Bárcsak már akkor is tudtam volna. Mért nem szóltatok, hogy ennyire jól nézek ki?
Húgom (totál hülyének néz): - Na, muti! - Egy darabig tanulmányozza karcsú napbarnított huszonéves haspólós fotómat, majd felnéz rám a jelenben, majd vissza a képre, értetlenkedve. - De... Mit csináltál magaddal...??
Azon gondolkodom, hogy almatortát kellene csinálni, mert van egy csomó régi alma. Vagy azt a francia almatortát szeretném rekonstruálni, amit koleszos korunkban lehetett kapni a helyi pluszdiszkont mellett nyílt Francia Pékségben, jó drága volt, de este hét után féláron volt minden, és ott ettünk quiche-t meg croissant-t, meg almatortát. Vagy pedig olyat, amilyet Utrechtben sütött szülinapján az aranyos meleg srác, és amikor elkértem tőle a receptet, elárulta, hogy "porból" van, Dr. Oetker almatorta-kit. Persze, nem találok nekem tetsző receptet széles ez interneten, de majd valamit összerakok a rendelkezésre álló adatokból.
A másik probléma, hogy a férjem fogyózik és itthon sem lesz, én meg azt szeretem, ha van közönségem, mert ahogy a könyvet az Olvasók, a festményt a Műélvezők, a mozit pedig a Nézők teszik élővé, ekképpen az almatorta is hálás közönséget igényel. De embereket nem akarok idehívni, mert van kedvem egyedül lenni. Példát kellene vennem Salingerről, aki állítólag az elmúlt évtizedek alatt két regényt is írt, amit senkinek sem adott oda elolvasni és nem is tervezi; vagy a Holdpalotában szereplő fickóról, aki képeket fest a sivatagban, annak tudatában, hogy ezeket soha senki nem fogja látni.
Mármint rajta kívül, mert én enni fogok belőle nyilván.
Persze, foglalkozhatnék a (legújabb tudományos) cikkünkkel is, amit feltehetőleg végül publikálunk valahol és sokmillió ember fogja elolvasni (legalábbis két reviewer biztosan), de ahhoz túl fáradt vagyok.
Zavart érzek az Erőben a munkahelyemen, valami rossz vagy valami változás, valami mintha lenne a levegőben, ezért megnéztem a karrierhoroszkópomat idén őszre (amiben egyáltalán semennyire sem hiszek, az a karrierhoroszkóp, de attól még megnézhetem). Tehát a csillagok szerint a munkahelyem nem változott meg, csak én lettem nyűgös, kötekedő és ingerült. Őszre azonban olyanok várhatóak, hogy a Nyilasnak egyedül kell megoldania feladatokat, hogy összetűzésbe, sőt, feloldhatatlan ellentétekbe keveredik kollégáival, valamint, hogy anyagi helyzete siralmas lesz. A Mars és a Jupiter miatt van.
Az Ápoló szerint a Rezidensem, akinek nagy fémcsavarok állnak ki törött karjából, meg én, akinek fél szeme a sírban, simán elmehetnénk együtt koldulni. A másik javaslata, hogy mivel a rossz szememmel egy folyadéknívót látok (felül van a szememben a gáz meg valami nehézfolyadék cucc, az egészben meg csarnokvíz, és ahol a kettő elválik egymástól, azt látom), jelentkezzek építkezésekre vízszintezőnek. Csak ráállok a falra, vagy a polcra fektetem az állam, és máris megmondom, vízszintes-e.
Valamint ez volt még:
(Pszichoterápiás módszerekről beszélgetünk Filozófus kollégámmal.) (Vagyis inkább ő eszik, én meg beszélek hozzá.)
isolde: - És képzeld, elolvastam ötven oldalt a Vermes Kata könyvéből, elhatároztam, hogy én ezt most meg fogom érteni, és meg is értettem.
Filozófus (elismerően):- Fú.
isolde: - De aztán nem tudtam tovább olvasni, mert levált a retinám.
Filozófus: - Szerintem pereld be.
Ja, és rákérdeztem alaposan, elővettük a jogszabályt, úgy van, hogy ha kórházban vagy, a(z alap, pótlékok nélküli) fizetésed 50 %-át kapod, betegszabadság alatt (első 15 nap) a 70 %-át, majd ezt követően a 60 %-át (kivéve, ha nincs meg a kétéves munkaviszonyod, mert akkor 50%, 60 % és 50 % vagy valami ilyesmi, arra már nem figyeltem annyira, mert amióta az eszemet tudom, itt dolgozom.)
Még a PS I love you kapcsán jutott eszembe Mick Jagger népdala (mert a film nagy részében helyes, borostás pasik ír dalokat énekelnek akusztikus gitárral. Meg szerepel benne valami hisztériás csaj is, de arra már nem nagyon emlékszem).
Mick Jagger pedig istenkirály, imádom, jól áll neki ez is.
Voltam szemésznél, a retinám a helyén*, minden gyógyul (jó hír), ellenben a szemlencsém nagyon rosszul bírja a gyűrődést, ez azt jelenti, hogy az üvegtest helyére tett gáz ritkán okozhat szürkehályogot, és én úgy tűnik, esélyes vagyok erre (rossz hír). A szürkehályog azért nem akkora gáz, tízperces ambuláns műtéttel betesznek egy műlencsét (jó hír), azonban a TB csak azt a lencsét támogatja, amivel vagy távolra, vagy közelre látsz jól, és nekem, mivel a másik szemem se nem rövid, se nem távollátó, egy bonyolultabb lencse kéne, ami b. 160 ezer forint (rossz hír), de még reménykedünk, hogy erre mégsem fog sor kerülni (jó hír).
Jövő csütörtökön lézerez, ez egy rövid, ambuláns műtét (ööö... oké, legyen jó hír), olvashatok (jó hír), nem sportolhatok, max szobabiciklizhetek, vagy más olyat, ahol a fejem egyáltalán nem mozdul el (rossz hír). Megkérdeztem, hogy alkalomadtán ülhetek-e repülőre decemberben, mire azt mondta, szerinte igen, mert addigra felszívódik a gáz, és ha akkor ismét leszakad a retinám, akkor úgyis szilikonos feltöltést fog csinálni, amivel lehet repülni (hát ezt végképp nem tudom hova besorolni).
Pénteken megyek dolgozni. Gondolkodom a csütörtökön is. Igazából a szemész szerint, ha akarok, mehetek nyugodtan, a háziorvos ellenben nagyon szívesen kiírna pár hétre, de tegnap megtudtam, hogy a betegállomány alatt az ember a fizetésének az 50 %-át kapja csak meg, ami esetemben elenyésző, a hiteltörlesztéseim se jönnének ki belőle, és egyébként is multifokális műlencsére kell gyűjtenem, úgyhogy túl sokáig nem henyélhetek. Ami igazságtalanság, mert rám férne. Ja, az is igazságtalanság, hogy hiába van PhD-m, ugyanúgy kb. elfogyott a fizetésem 8-án. Most megint írom egy füzetbe, mit költök, hátha az segít. Nevetséges.
Különben jól vagyok, és valóban egyetlen örömöm az életben, hogy elkezdődött a mozgásterapeuta képzés, ami klassz és lelkesedem. De majd máskor mesélek róla, mert most éhes vagyok, és vettem az intersparban egy juharszirupos-diós táskát, amit még nem ettem meg, és ez nem hagy nyugodni.
*Amúgy a bal szememmel nem látok, szóval teljesen érthető lenne, ha esetleg veszítettem volna a liberalizmusomból. Smile.
Elmondom, mi a megfigyelésem. Nem gondolom, hogy ez általánosságban így van a világban, és hogy "a liberálisok ilyenek, a konzervatívok meg olyanok", hanem egy személyes élményemet szeretném megosztani. Világos, felfogtuk? Oké. Tehát az a fura élményem, hogy engem a liberálisok valamiért egy csomószor igen nehezen tolerálnak. Én különben nem politikai nézetből vagyok liberális, hanem egyszerűen tényleg tökre nem zavar, ki mit csinál. Az emberek kívülről sokszínűek, kifordítva pedig úgyis mindenki rózsaszín. Biztosan már középiskolás koromban agyamra ment a hatvanas évek. Csak ez lehet, mert szociológiát, gender studiest, politológiát, történelmet sohasem tanultam, és nem is kaptam úgynevezett liberális neveltetést, sőt, mégse jutott eszembe, hogy bármi gond lenne azzal, ha valaki pl. meleg, vagy akármi.
Soha jobboldali konzervatív nekem még ezek miatt be nem szólt, de tényleg nem. Kiderül, hogy homlokegyenest ellenkezően vélekedünk valamiről, és a konzervatív ismerőseimnek szemük se rebben. Megértik, hogy teljesen más a véleményünk x vagy y dologról, túllépnek ezen. Én is megértem és tiszteletben tartom a meggyőződésüket, béke van.
Ellenben, ha egy apró árnyalattal eltér a véleményem az övékétől, a liberálisok azonnal kiborulnak. Azonnal szégyelljem magam. Azonnal a demokrácia elensége vagyok. Sőt, nem is kell, hogy eltérjen a véleményünk, elég, ha neadjisten szerencsétlenül fogalmazok, vagy ha például a személyes, szubjektív élményeim* kerülnek előtérbe a Történelmi Összkép helyett (például rinyálok a kordon miatt, amikor a Demokrácia forog kockán; vagy amikor iszonyú dühös voltam az arab terroristákra, akik a londoni metróban robbantottak), rögtön meg kell magyarázni, miért veszélyes / szégyenletes / faszság, amit én gondolok-érzek.
Ez így összességében azért kicsit fura.
*Különben, mellékszál, de pont a kisebbségek elfogadása c. témában nem szabad lebecsülni a személyes élmények hatalmát, mert akármennyi társadalmi célú hirdetést nyomatnak az arcukba, és akármennyit magyarázzák nekik a demokráciát, az emberek végül mégiscsak a személyes élményeikre hallgatnak elsősorban. "Embereknek van a legnagyobb súlya az életedben, embereknek, akiket ismertél." Pl. volt a baráti körünkben középiskolában egy jófej lány, akiről a cselekmény egy ponján kiderült, hogy leszbi, ettől nem lett rosszabb fej**, tehát szerettük ugyanúgy tovább, ez egy darab személyes élmény, mégis elég nehéz lenne ezután rádumálni a homofóbiára bármilyen érvvel. Különben olvastam egy blogbejegyzést is a témában, amiben hasonló gondolatok szerepelnek. De nem a melegekről akarok beszélni, akármiről. Az emberek gyarlók, nem gondolkoznak logikusan, általánosítanak, egy-egy megélt esetből vonnak le következtetéseket. Ez nem mindig rossz, nem is feltétlenül jó, de így van, emberi tényező.
**Valójában jobb fej lett, miután már nem rejtőzködött.
11.45. körül a Nyugatinál megkérdeztem egy rendőrtől, hogy gyalog el tudunk-e jutni a Zeneakadémiára (magyarul az Andrássy út túloldalára). Azt mondta, gyalog persze. Továbbmentünk. Egyre több kordon volt, és gyanús volt a helyzet, ezért a Művész mozi magasságában ismét megkérdeztem egy rendőrtől, most már azt, hogy hogyan tudunk eljutni a Zeneakadémiára. Mondta, hogy gyalog oké, nyugodtan menjünk tovább. Odaértük az első kordonhoz, 12.00. magasságában, amin már nem lehetett átmenni gyalogosnak sem, de átengedték azokat, akik a diplomaosztóra igyekeztek a Zeneakadémiára, ünneplőt viseltek, kétségbeesetten néztek és virágcsokor volt náluk. Átmentünk, és odaértünk egy második kordonhoz 12.05. körül, ahol közölték, hogy senkit, azaz senkit nem engednek át, erre parancsuk van, különben is már lerögzítették a kordont, átmászni meg csak nem akarunk, és csak azokat engedheti át, akik lakcímkártyával igazolják, hogy itt laknak. Ez a Liszt Ferenc tér nyugati oldalán történt. A Liszt Ferenc tér keleti oldalán van a Zeneakadémia. Fél egykor kezdődött a diplomaosztó, negyedre kellett volna odaérni, meg nálam volt a húgom blúza, amit még előtte fel szeretett volna venni a talár alá.
A "hogyan juthatunk el a Zeneakadémiára" kérdésre azt mondták, az Erzsébet téren keresztül. Ekkor megpróbáltunk taxit hívni, hogy azzal talán még odaérünk, de kiderült, hogy a taxi legközelebb a Nyugatinál tud csak megállni, mert annál közelebb nem jöhet. Rövid fejszámolást követően úgy döntöttem, hogy mivel ki tudja, hol milyen dugó van, gyalog körbemenni talán gyorsabb lenne, mint visszagyalogolni a Nyugatihoz és onnan taxizni ki tudja, milyen lehetséges útvonalon. Tehát elindultunk a Deák tér felé, az Andrássyval párhuzamos valamelyik utcán. A Nagymező utcánál lévő kordonnál láttuk, hogy egy nőt átengednek a rendőrök, ezért odamentük hozzájuk zaklatottan és virágcsokorral (én legalábbis meglehetősen zaklatott voltam eddigre), mondtuk, hogy diplomaosztó, Zeneakadémia, mire simán átszaladhattunk a túloldalra, és mögöttünk már csavarozták össze a kordont, rendesen Indiana Jones-os volt, amikor már záródik a kapu, és még visszanyúl a kalapjáért. Így végül időben odaértünk húgom diplomaosztójára. Mondjuk, a blúzt már nem lett volna ideje felvenni, de simán elvolt pántos trikóban a talár alatt, szóval igazából nem volt baj. Ezt követően bejött a rektor néni, és bejelentette, hogy kb. negyed órával később kezdenek, mivel egy csomó hallgató még nem érkezett meg a lezárások miatt. A saját diplomaosztójára. A műsorban szereplő a capella fiúzenekar meg előadott egy George Michael-számot, ami vicces volt.
Akkor elmondom, mi ezzel a problémám. Egyrészt az, hogy lélektanilag igen nehezen viselem az olyan helyzetet, amikor nem mehetek át az Andrássy út karnyújtásnyira lévő túloldalára, ahol fontos dolgom lenne, mert két óra múlva kezdődik egy felvonulás az úton. De oké, megértem, hogy az a rendőr, aki nem engedett át a Liszt Ferenc téren, parancsot teljesített, és ha a parancs az, hogy senkit, akkor engem se. De az odafelé vezető úton három másik rendőrt kérdeztem meg, hogy hogyan juthatok a Zeneakadémiához, és mind azt mondta, hogy arra átmehetek. Ezek a rendőrök nem tudták, hogy 12-kor lezárják a kordont? Hogy az istenben fordulhat az elő, hogy nem tudták? Vagy akkor miért nem szóltak oda a kis adóvevőjükön a közvetlen az Andrássy mentén álló kollégáiknak, hogy srácok, mehetnek még gyalogosok arra? Vagy a közvetlenül az Andrássynál állók miért nem szóltak ki az eggyel, a kettővel és a hárommal kijjebb lévő kollégáiknak, hogy srácok, már ne engedjetek erre senkit, mert nem jöhet át?
És persze, miért nem néztem utána az interneten pontosan, mielőtt elindultam, ez egy jogos felvetés, de őszintén szólva bennem valahogy az élt, hogy a lezárások a járművekre vonatkoznak, nem lehet parkolni, nem jár a BKV, meg a felvonulás idején nem mehetsz oda hozzájuk. Nem merült fel bennem, hogy délben nem mehetek át gyalog. Majd legközelebb már tudni fogom.
Később véget ért a diplomaosztó, mi meg elmentünk az Oktogonon lévő Friday's-be, mert oda akartunk menni, és mivel mondtuk, hogy asztalfoglalásunk van, így átengedtek a kordonokon és nyugodtan falatozva végignézhettük az ablakból a felvonulást. Ami kb. úgy nézett ki, hogy rengeteg rohamosztagos, aztán néhány (ötszáz? hatszáz? elég kevés) színes zászlót cipelő felvonuló, (lassan sétáltak, és ugyan ment köztük egy zenét szolgáltató kamion, de enyhén szólva sem volt az a Budapest Parádé-hangulat), majd még egy csomó rendőr, majd egy csomó rendőrautó, kisbusz, nagyobb, kék-fehér csíkos tök jó retró rendőrbusz, még nagyobb zöld rendőrbusz, még néhány rendőrautó. Felettük rendőrségi helikopter. A rendőrség járműparkjából remek bemutatót kaptunk, azt aláírom.
Azt szeretném mondani, hogy most ez komolyan, mi volt ez? A gay pride nem arról szól, hogy megmutatják a világnak? Ezt a jelenlegi felvonulást a néhány ott lakón és többezer rohamosztagoson kívül senki sem látta. Néhány száz meleg kötelességtudóan végigsétált a teljesen kihalt és teljesen körbezárt Andrássy úton, elképesztő rendőri erőkkel körülvéve. Itt az nem demonstrálódott számomra, hogy a melegek büszkék és felvállalják. Az esetleg demonstrálódott, hogy félnek. Valamint az is remekül átjött, hogy elég befolyással rendelkeznek ahhoz, hogy le tudják záratni az Andrássy utat egy napra. Nem tudom, valahogy semmi liberális hangulata nem volt az egésznek, inkább háborús filmekre emlékeztetett a helyzet, a kordon túloldalán rekedt hozzátartozókkal, helikopterekkel. Egyáltalán nem volt menő.
(Ja, direkt nem írtam arról, hogy mit gondolok a homoszexualitásról meg mit nem, mert nem ez a lényeg. A lényeg a személyes élményem, az, hogy kordonok között kellett ma összevissza rohangálnom magassarkúban és úgy, hogy az egyik szememmel nem látok, és ez rossz volt.)
Különben egyszer megátkoztak, hogy vakuljak meg, ez most eszembe jutott, ahogy olvasgattam a wikipédián a szemem esélyeit. Elmondom, hogy volt.
Harmadéves voltam az egyetemen. Az orvosin mindenkinek azzal tömik a fejét, hogy az első két évet kell túlélni, ha megvan a másodéved, onnantól már könnyebb. Nos, ez kamu, a harmadév az égvilágon semennyivel sem volt könnyebb, sőt, nehezebb volt, legalább ugyanannyit kellett tanulni, vagy többet. Ezért én eleve egész évben meg voltam sértődve, hogy hogy átvertek engem.
Félévkor, karácsony előtt patológiából vizsgáztam, ami nehéz, és asszem, talán négyest kaptam rá, vagy ötöst, de keveset aludtam előtte, féltem, és nagyon sokáig tartott maga a vizsga, csomó előttem lévőt végig kellett hallgatni, iszonyú éhes és álmos voltam és fájt a fejem és pisilnem kellett és minden bajom volt már. Mindegy, megvolt, utána hazamentem, átöltöztem, összeszedtem magam, és elmentem karácsonyi ajándékokat venni. Fájt a fejem és minden bajom volt és tömeg volt és rosszkedvű voltam és fáradt. Mindegy, rezignáltan vettem valamiket, lett egy csomó cuccom. Elcsúsztam a Blaha Lujza téren a parkolóban a jégen a csomó szatyrommal, hasraestem, iszonyúan bevertem a térdemet, a járókelő emberek pedig nem jöttek oda segíteni, hanem röhögtek! Mindegy, feltápászkodtam, a farmerem persze kiszakadt. Levi's, amiből nincs pénze az embernek rögtön másikat venni (akkoriban még a sustaniable fashionben hittem és egy világoskék és egy sötétkék Levi's-ben simán eljártam egypár évig.) Ezután még elmentem vonatjegyet venni másnapra a Keletibe. Este, sötétben, szatyrokkal zötykölődtem hazafelé véres térdekkel és kiszakadt farmerban az amúgy is hangulatos 24-es villamoson és utáltam az egész világot.
Az ajtó mellett ültem, az egész villamos totál üres volt. Két megállóval az enyém előtt felszállt egy látássérült roma pár: teljesen vaknak kinéző férfi és nem teljesen vaknak, de rosszul látónak kinéző asszony. A pasinak fehér botja volt, és nehezen is kászálódtak fel a villamosra. Gondoltam rá, hogy felállhatnék, megspórolva nekik ezzel kb. fél méter botladozást a villamoson belül, de annyira fáradt voltam, hogy úgy döntöttem, végülis tök üres az egész villamos, ott egy csomó hely. A nő nagyon helytelenítően rám nézett, leültek máshová, a nő mindvégig hangosan dohogott magában, hogy "micsoda emberek vannak", tudniillik, hogy nem ültem odébb. Egy magálót mentek, és leszálltukban a cigányasszony visszafordult, rám nézett, és azt mondta: "Vakulj meg Te is, vesszen el a szemed világa!!!" - vagy valami ilyesmit, és leszálltak.
Hazamentem a koleszba, ahol már nem volt senki, mert mindenki hazautazott az ünnepekre, ettem egy kefirt, bevettem fejfájáscsillapítót, és magamban mérgelődtem, hogy mennyire szörnyű a világ és szemetek az emberek, kiröhögnek, ha elcsúszol a jégen, megátkoznak, ha nem ülsz odébb. Nem veszik észre, ha te vagy szarul, mert csak a maguk bajával foglalkoznak.
Amúgy nem ilyenek az emberek, az azért feltűnt időközben.
Ezenkívül még egy fogorvoslány átkozott meg egyszer, mert elszerettem a fiúját, de szerintem az már lecsengett.
Így a 15. In Treatment rész táján már valóban arcon akarom ütni Pault (ő a terapeuta). Ilyen egy nárcisztikus amatőrt, basszus. Meg hiányzik a terapeutám, jó lenne elmesélni neki a PhD-mat meg a szememet, meg amik még történtek a nyáron, és ő sosem reagálna ilyen idiótán mint Paul. De most komolyan, a csávó állítólag kilenc évig járt szupervízióba, és húsz éve terapeuta, és nem az a baj, hogy krízisben van, mert tényleg, szegény, hanem hogy sosem merül fel benne az a lehetőség, hogy esetleg ő tévedhet, és a terapeutájának lehet igaza. Nem merül fel.
Most pedig kimerészkedem a Városba.