Ma reggel, kinyitom az ajtómat, kívülről odatámasztva egy nagy csomag, valóban az én nevemmel, ami fura, mert nem várok csomagot, kinyitom, egy 300-as póló meg ez a könyv. Ja, kitöltöttem valami nyereményjátékos kupont a moziban, amikor megnéztem a filmet, ezek szerint nyertem.
Egész jó egy hétfő reggeltől.
Tegnap pedig voltam francia vacsin, Xavier, a harmadikon lakó bodroshajú francia fiú szervezte a koleszban. Azt hittem, valami könnyen összedobható cuccot fog főzni (tizenvalahány főre, fejenként 5 euroért), erre a következőkkel állt elő:
1. Aperitif a kertben, Martini meg valami francia likőr
2. Sajtkrémes párnácskák plusz zöldsaláta vinaigrette öntettel
3. Egészben sült marhahús, zöldbab, sült hagyma, tört burgonya, francia mustár, vörösbor
4. Francia sajtok, főleg kecske és camembert; baguette, amit Párizsban vett; eggyel jobb vörösbor
5. Palacsinta nutellával, dzsemmel, vagy habcsókkal és citromlével (igen, ezekkel)
6. Kávé
Nem semmi. Emellett többször előadta, hogy a francia étkezés az tulajdonképpen arról szól, hogy sokáig tart, élvezed, és beszélgetsz közben.
Remek volt, tényleg, valamint a következő párbeszédekben lehetett részem:
Indonéz fiú: - És te budapesti vagy?
isolde: - Igen.
Indonéz fiú: - Ismered az xy nevű egészségügyi intézményt?
isolde: - Igen, ott dolgozom.
Indonéz fiú: - Ja, mert van itt nálunk a szívsebészeten két nővér, az Anita meg a Margó, a két legjobban képzett és legmegbízhatóbb, ők onnan jöttek.
Német lány: - És te honnan jöttél?
isolde: - Magyarországról.
Német lány: - Nahát! És nem ismered véletlenül a Viktort?
isolde (gyorsan kapcsol): - Kisállatkardiológus Viktort?
Német lány: - Igen, igen, aki mindig a macskák szívbetegségeiről beszél!
Hat lépés, ugye tudjuk. Valamint tanúja lehettem, amikor felnőtt hematológusok Rorschach-tesztet játszanak egy félresikerült palacsintával, és azon vitatkoznak, hogy alakját tekintve a macrophagok melyik alcsoportjára hasonlít leginkább. Vicces volt.
És olvastam még egy aranyosat. Van az emberi agynak az a része, ami az arcfelismerésért felelős, és ha ez megsérül, akkor az illető mindent lát, mindent meg tud különböztetni, kivéve az arcokat. De pl. hangról már meg tudja különböztetni a szeretteit. "Prozopagnózia" is the term. Legújabban pedig úgy gondoljuk, hogy nem is annyira talán az arcfelismerésért felelős az a terület, hanem az "aprócska különbségek felismerése rengetegszer látott, majdnem egyforma dolgokban"-ért. Arcokat látunk a legtöbbet, és a szocializáció szempontjából eléggé fontos is, hogy meg tudjuk őket különböztetni, de vannak kivételek, két esetismertetés: a kutyatenyésztő, akinek a munkája az volt, hogy kutyakiállításokon zsürizik, majd az arcfelismerésért felelős agyterület sérülését követően nem tudta megkülönböztetni 1. az arcokat, 2. a kutyafajtákat. Szegény! És a farmer, aki agyvérzést szenvedett fenti területen, és nem tudta megkülönböztetni a teheneit. Elképzelem, ahogy áll a legelő szélén fejét vakarva, miközben száz totál egyforma, mérhetetlenül csalódott tehén bámul vissza rá. Két hétre bemegy a kórházba, és már meg se ismer??!
A Fundamental Neuroscience c. könyvben olvastam ezeket, szóval nem kamu.
Szóval ami kétségkívül hiányozni fog, azok az utrechti szombat délelőttök, elbiciklizem a piacra, veszek sajtot meg kenyeret meg eztazt, felmegyek a pláza tetőteraszára, ahonnan látni a várost, iszom normális lattét nagy üvegpohárból vagy a fantáziadús gyümölcslémixeik egyikét, süt a nap, hazafelé veszek virágot.
Ma meg voltam városnéző sétán, a korábban említett nemzetközi diákszervezet színeiben. Azt hittem, biztos valami lelkes önkéntes helyi egyetemista körbemutogatja az útikönyvben is fellelhető nevezetességeket, de nem: egy idősebb építész volt az idegenvezető, nagyon jókat mondott, és szinte csak olyan helyeket mutatott, amiket még nem láttam.
Mondjuk a történelmi műveltségem többnyire szégyenletesen hiányos (ez nem álszerénység, hanem tényleg), így most kellett megtudnom, hogy itt is jártak a rómaiak, sőt, mi több, ők alapították a várost. Vezetőnk szerint rendkívül rosszul érezték magukat, beszorítva az amúgy is folyton háborúzó frankok és frízek közé, a kaja szar, az eső folyton esik, így túl sokat nem időztek itt, hanem amint lehetett, feladták az állásaikat. Azért egy erődöt összedobtak, a falakból nem sok maradt és az is a jelenlegi talajszint alatt. Egy darabot lehet megnézni a Domplein 11 alatt lévő kocsmában, ha veszel egy sört és lemész az alagsorba, ráállhatsz a kilátszó faldarabra. Szóval római falak a talpam alatt, máris sokkal otthonosabban érzem magam.
Bementünk a dómkertbe is, ami régen konyhakert volt, ma önkéntesek tartják rendben, és mindig kevesen vannak itt, mert a turisták többnyire nem tudják, hogy ide csak úgy be lehet jönni, pedig igen, és tényleg nagyon szép. Erről a kertről van szó:
Aztán láttunk még egy csomó érdekességet, pl pár négyzetméter alapterületű hétemeletes házat, aminek a falai fémből voltak, mert a téglafal vastagsága már túl sokat elvett volna az amúgy is kicsi alapterületből. A pasas elmesélte, hogy hogy is van ez a csatornákkal meg a vízszinttel, melyik mostani csatorna volt régebben folyó, melyik az amelyiket csak úgy kiásták, melyik az az utca, ahol régebben folyó volt, ésatöbbi. Elmesélte, hogy a szorosan egymás mellé épített házaknak az energia- és helytakarékosságon kívül még az az előnye is megvolt, hogy ha fel akarták újítani, elég volt csak az utcára néző homlokzatot "lecserélni", így az ember viszonylag alacsony anyagi befektetéssel már új házzal menőzhetett; és hogy a dóm a leomlása előtt egy évvel katolikus kézből a protestánsokhoz került, akik viszont szegények, így nem tudták újjáépíteni, de valószínűleg nem is akarták, mert ez egy gótikus katolikus templom, ami nem csak az ördög műve, de divatjamúlt is. Manapság megint van egy lobbi, akik újra akarják építeni a hiányzó részt, de emberünk nem sok esélyét látta ennek.
Voltunk a város legrégebbi templomában is, egy nagyon szép és egyszerű román stílusban épült templom, fehér falak, semmi aranycikornya, szép elegáns boltívek, szerintem Istennek az ilyenek tetszhetnek. Az alagsorában van kripta is, ahova pár éve megint lehet temetkezni, bár csak hamvakat.
Ja, és megtudtam, hogy a mindenütt látható piros-fehér az Utrecht címere. Az volt hogy - vezetőnk szerint - a 17. századi Utrecht rendkívülimód emlékeztetett a 20. sz. elejének New Yorkjára, vagyis gazdag kereskedőcsaládok (vs. maffiacsaládok) nyírták egymást titkos és utcai harcok során. Ezért is jöttek jól az éjjeli őrjáratok, amik próbáltak némi közbiztonságot fenntartani a new yorki rendőrséghez hasonló több-kevesebb sikerrel. Két ilyen szervezet volt, az egyiknek piros volt a zászlaja, a másiknak fehér, mígnem összeolvadtak, és azóta piros-fehér. Nem tudom, tényleg így volt-e, én elhittem.
Valamint megtudtam még, hogy egyszer egy évig egy utrechti volt a pápa, aki azt találta ki, hogy életvitelszerűen nem a Vatikánban fog élni, hanem Utrechtben, bele is fogott az építkezésbe. Mivel egyéb tekintetben is túlságosan formabontó ötletei voltak, a korabeli szokáshoz híven elég hamar megmérgezték, a háza még fel sem épült. Azért Pápaháznak hívják a jó hollandok, bár a tulaj sosem lakott benne.
Szóval tök jó volt. Megismerkedtem a séta során egy olasz lánnyal is, aki sejtbiológus, a stresszfehérjéket kutatja, viccesen beszél angolul, és úgy néz ki, mint az egyik volt szobatársam. Megtudtam tőle, hogy Olaszországban is van szünet a moziban.
Ja, és igen, van net.
Van új összeesküvéselméletem amúgy. Olvasom ezt a jó kis többezeroldalas neuropszichológia könyvet, az első fejezet az agy evolúciójáról szól, beleértve a majmokat is. Itt olvastam először, hogy az emberszabású majmoknak a genetikai állománya csak 1.5 %-ban különbözik az emberétől, ez pedig feltűnően kevés, mivel egyes szabad szemmel alig megkülönböztethető mértékben rokon állatfajok ennél sokkal nagyobb részben különböznek. Tehát a génjeinkben furcsa és szokatlan módon hasonlítunk a csimpánzra.
Meg véletlenül elolvastam egy cikket a nyelv genetikájáról, vagyis, hogy mely génjeinkben van megírva a beszélni tudás. Fogalmunk sincs persze. Eleinte arra gondoltak a kutatók, hogy mivel a nyelv kialakulása szorosan összefügg a két agyfélteke aszimmetriájával, biztos valahol itt kell keresgélni. Keressük meg az aszimmetriát okozó géneket, remélhetőleg ezek éppen beleesnek abba a 1,5 %-ba, amiben különbözünk a csimpánztól, és máris megvannak a nyelv kialakulásáért felelős emberi gének.
Nem így történt, mert közben kiderült, hogy bár szinte az összes állat agya szimmetrikus (és nem beszélnek), az emberé pedig aszimmetrikus (és beszél), azért itt vannak pl ezek az emberszabású majmok, akiknek az agyában ugyanazok az aszimmetriák megtalálhatóak, mint az emberében. Ugyanúgy nagyobb a domináns féltekéjükben a beszédért felelős terület. Pedig nem beszélnek.
Most azt gondolják, hogy a beszéd/aszimmetria-gének nincsenek is benne a 1,5 % különbségben, hanem egyformán megvannak a csimpánzban meg az emberben is. Ezek a gének (hogy konkrétan melyikek, azt persze nem tudjuk még) alakítják ki a domináns féltekében a beszédért felelős területeken az aszimmetriát. A beszédhez szükséges hardware-t, ha így jobban tetszik.
Persze, ha közelebbről megnézzük a csimpánzagy nyelvi területeit, azért az nem pont olyan, mint az emberé, hanem szövettanilag egy fokkal egyszerűbb verzió. A cikkben, amit olvastam, arra a következtetésre jutottak a kutatók, hogy nem a nyelvi funkciókat meghatározó génekben különbözünk a csimpánztól, hanem abban, hogy ezek közül mely gének működnek aktívan. Ezért ezentúl inkább a génkifejeződést fogják vizsgálni a majomagy megfelelő területein.
Tehát hátborzongatóan hasonló genetikai anyagunknak köszönhetően a majmok agyában ugyanúgy ott van a beszédhez szükséges hardware (illetve egy régebbi verzió), csak éppen bizonyos gének nem aktívak, ezért a gyakorlatban nem működik. A majmok tudnának beszélni, csak nincsenek bekapcsolva.
A majmokat valaki kikapcsolta.
Bizonyára ugyanaz a valaki, aki a neandervölgyi embert is kivonta a forgalomból.
De ki értett a génsebészethez az evolúció hajnalán? És miért? Bár az illető kiléte végül is lényegtelen, ne keverjük a science-fictiont a vallással. Lényeg, hogy a törzsfejlődés egy pontján, amikor már a munka nagy része már készen volt, a Nagy Programozó kettéválasztotta a kis szőrös csapatot, és az egyikben bekapcsolta a nyelvi készségeket, menjetek, beszéljetek, sokasodjatok, a másikban meg, bár megtehette volna, de nem tette. Ez azt is jelenti egyben, hogy ha az emberiségnek sikerül végül a bolygó teljes elpusztítsa nélkül kihalnia, akkor még mindig ott vannak tartaléknak a majmok. Megvan bennük majdnem ugyanaz a struktúra kikapcsolva, csak be kell kapcsolni őket (esetleg: letölteni rájuk a megfelelő operációs rendszert, vagy megetetni őket a tudás fájáról, amelyik jobban tetszik), és máris mehet tovább a móka, evolúció, fejlődés, kultúra, miegymás.
A majmok a back-up.
A gorilla az emberiség biztonsági mentése.
Szóval sok mindenben szimpatikusabbak a protestánsok a katolikusoknál, ma leginkább azért, mert nem dolgozunk nagypénteken. Úgyhogy takarítottam (holnap jön a férjem és matracon fog aludni, így illendőnek éreztem kiporszívózni), mostam, bevásároltam, bicikliztem egy csomót, feküdtem a füvön a Wilhelmina-parkban és olvastam. Wilhelmina a királynő nagymamája, és ebben a parkban is van róla egy nagykabátokba bugyolált, stilizált öregasszonyalakot ábrázoló szobor. Egy fokkal jobb, mint a hágai, de szerintem ugyanaz a szobrász csinálta. (Másik lehetőség, hogy a királynő tényleg egy kövér asszonyság volt és mindig bundában járt, de ez nem tűnik túl valószínűnek.) Észrevettem mosás közben, hogy egy csomó rózsaszín cuccom van már megint, pedig két éve Thaiföldön megmondta az öreg asztrológus bácsi, hogy "never wear pink!", dehát úgy tűnik, rám lehetetlen észérvekkel hatni. Valami különös oknál fogva vonzódom a rózsaszínhez. Viszont szinte soha nem hordok kéket. Jung mondott valamit a színpreferenciákról, de már nem emlékszem, melyik mit jelentett. A biztonság kedvéért vettem egy rakat rózsaszín tulipánt is.
Visszatérve, egyébként nagyon szimpatikus a hollandokban a flancolás teljes hiánya, és szerintem ez a protestantizmusból ered. Egyáltalán nem menőznek azzal, hogy milyen gazdagok, sőt, nagyon is spórolósak. Esznek egy barna kenyeret meg egy pohár tejet a menzán ebédre, egyszerű ruhákban járnak. Nagy mázlim van, hogy egy ilyen országban kellett megélnem fillérekből az első hónapban, nem volt az a nyomasztó érzésem, hogy én vagyok itt a legszegényebb, pedig. A legjobb persze az edzőterem, egy egyszerű és funkcionálisan berendezett hely, ahova az emberek sportolni járnak, nem pedig azért, hogy kivillantsák a vadiúj aprócska ezüst Nike topból frissen plasztikázott dekoltázsukat. Ráadásul az edzőkből is hiányzik ez a fajta mentalitás, otthon azért az alap, hogy az edző legyen a legjobb csaj/legdögösebb pasas a letutibb cuccokban. Tisztelet a kivételnek. Mindenesetre sokat emel a hely színvonalán, hogy senki nem a külsőségekkel van elfoglalva.
Mondom ezt én, akinek a családjában örökletes a flancolásra való hajlam, a nagymamámnak lehet, hogy lyukas a harisnyája, mert nincs pénze újra, de azért ingatlanvásárlási terveiről beszél a többi öregasszonnyal. A legínségesebb időkben is fenn tudjuk tartani a luxus látszatát, ha szükséges. Én is zavartalanul el tudom költeni az utolsó fillérjeimet hónap közepén drága arckrémre vagy jó borra, pedig már sokat fejlődtem. Nem tudom, hogyan keveredhetett a többnyire dolgos jobbágyoktól eredő családfánkba ez a hamiskártyás dzsentri mentalitás. De azért Magyarországon van egy ilyen tendencia, hogy az ember megmutassa a lakókörnyezetnek az új kocsiját meg villogjon a szomszédok előtt a nyaralási képekkel. Mekkora hülyeség ez pedig tényleg.
Szóval holnap jön a férjem egy hétre, akkor biztos sokkal kevesebbet fogok írni, menjetek friss levegőre inkább.
Ahelyett, hogy korábban hazamentem volna tegnap, azokat a cikkeket olvastam, amiket a lentebbi doktor küldött nekem nyelvi lateralizációval kapcsolatban. (Sokat segített, hogy az olasz srác és a holland kiscsaj a cselekmény egy pontján végül elhagyták a kórház területét.) Nem vagyok az a típus amúgy, aki puszta érdeklődésből cikkeket olvas, úgyhogy gyorsan ki kellett használnom a lelkesedésemet.
Ez biztos senkit sem érdekel, de engem igen, úgyhogy tudományos ismeretterjesztő rovatunk következik ismét.
A skizofrénia nem kettős személyiseget jelent, hanem téveszmékkel és hallucinációkkal és szociális izolációval járó betegséget. (Azért hiszi azt a köznyelv, hogy kettős személyiseg, mert a szó jelentese hasadt elme, vagyis tudathasadás.) Állatoknal nincs ilyen, csak emberben; viszont emberben mindig es mindenhol körülbelül 1 % gyakorisággal fordul elő. Világháborúk alatt ugyanúgy, mint izolált bantu néger törzsekben és ausztrál bennszülötteknél, és egyes feltetelezések szerint ez több tízezer éve így van. A skizofrénia - vagyis inkább az arra való hajlam - genetikailag meghatározott. A skizofrén betegeknek kevesebb utódjuk születik, mint az egészségeseknek.
Miért marad fenn egy ilyen betegség, ha gyakorlatilag evolúciós hátrányt jelent? Mért nem hal ki a francba? Crow szerint csak az lehet a magyarázat, hogy valami olyan jelenséggel áll szoros kapcsolatban, ami 1. csak az emberre jellemző, 2. evolúciós előnyt jelent.
Ez legyen a nyelv kialakulása, illetve a nyelvi lateralizáció. Lateralizáció ebben a szövegkörnyezetben munkamegosztást jelent, mégpedig a két agyfélteke között. A bal, domináns féltekénkben vannak a nyelvi megértést és a beszédet művelő agyterületeink. Balkezeseknél többé-kevésbé fordítva. Az nem úgy van, hogy az ember vagy jobbkezes, vagy bal, hanem mindenki egy skálán helyezkedik el a nagyon-nagyon jobbkezes, és a totál 100% balkezes között. (Mint a hetero- és homoszexualitás, tudjátok.) Skizofrének gyakrabban helyezkednek el ezen a skálán középen, vagyis mintha nem tudta volna eldönteni az agyuk, hogy most akkor melyik legyen a domináns félteke.
Sommer, akinek a cikkeit olvastam tegnap, fMRI-vel (ejtsd: funkcionális mágneses rezonancia imaging, lényeg, hogy működés közben lehet mérni egyes agyterületek aktivitását) nézegetett skizofrén meg egészséges embereket, miközben azoknak nyelvi feladatokat kellett megoldani (mondatkiegészítés, visszafelé olvasás meg ilyenek). Ilyenkor az egészséges embernek a bal agyféltekében lévő nyelvi területei aktivizálódnak, ha jobbkezes (Sommer egyelőre jobbkezesekkel foglalkozott, gondolom, nem akart teljesen összezavarodni). A jobbkezes skizofréneknek is rendesen aktivizálódott a bal féltekéjük. Meg a jobb is, pedig annak nem kellett volna. Mintha a jobb féltekéjük "belebeszélt" volna a bal félteke munkájába.
A skizofrének néha hangokat hallanak a fejükben, vagy úgy érzik, hogy a saját gondolataik felhangosodtak. Crow tetszetős elmélete szerint ez azért van, mert a normál balfélteke-vezérelt nyelvi folyamatokba kvázi bezavar a jobb félteke, aminek amúgy csöndben kéne lenni, és a szegény beteg nem tudja, honnan jön a hang (ez egy nagyon sarkított es lebutított verziója az elméletének, de jól hangzik). Nem tudja a bal félteke, mit csinál a jobb. Tudathasadás.
Az emberi nyelv kialakulásához feltétlenül szükség volt a két félteke közti munkamegosztásra, anélkül nem tudnánk beszélni, csak max a csimpánz módjára. Beszélni meg jó (evolúciós szempontból is), szóval lateralizácio kell. Bocs - a lateralizácio bizonyos hibaszazálékkal működik, és ha éppen becsúszik az 1 %, és nem sikerül jól, akkor az lehet, hogy skizofrénia.
Fontos megjegyezni, hogy ez csupán egy elmélet, sőt, csak egy a skizofréniát magyarázó számos elmélet közül. Valojában fogalmunk sincs, hogy mitől van. Van genetikai hajlam (de hogy melyik gének, az még nem teljesen tiszta), vannak környezeti tényezők, amik hajlamosítanak (vita tárgya, hogy pontosan mik azok), van rá egy csomó elmélet, amik többnyire nem zárják ki egymást, de önmagában egyik se magyarázza meg a jelenséget. Szóval a nyelvi lateralizációs nem A Tuti Elmélet, csak az egyik, ami nekem valamiért szimpatikus. Nem beszélve arról, hogy nem magyarázza meg az összes tünetet, csak egy párat. Nem baj, akkor is tök jó.
((Basszus, beütöm a google-be, hogy "nyelvi lateralizáció", és ez a blogbejegyzés az első találat. Három van összesen. Semmi értelmes nincs ezen az interneten? Elnézést, amiért nyakra-főre angol wikipediát linkelek, de megnéztem a magyarban a skizofréniát és inkább nem.))
Hetagra sut a nap odakint, en meg itt ulok bent egy szamitogep elott es a vilag legunalmasabb munkajat csinalom. Altalaban eleg jo egyebkent a monotonia-turesem, legalabb lehet kozben almodozni, de ma valahogy rajtam van ez az ize. (A "rajtam van az ize" nepi kifejezest pszichiatriai osztalyos munkank soran gyujtottuk.) Menni akarok viragokat venni meg kiulni kavezni es olvasni a konyvemet (Leany gyongy fulbevaloval) vagy akarhova. Haza takaritani is jo. El is megyek ma korabban. "Tavasz van nalam, es nem felek hasznalni", ahogy a kolto mondja.
Az olasz ficko egyebkent is egesz nap nyalas szerelmes dalokat hallgat. Most eppen a Nothing else matters szol a Metallicatol, es vele enekli a szoveget erzelmileg atfutott hangon. Igy nehez komolynak maradni.
Update: Barry White szol, az olasz ficko szerint az ove a poptortenelem legszexibb hangja. A holland kiscsaj egyszer olvasott valami felmerest, miszerint az emberek legnagyobb tobbsege Barry White-ot hallgat szex kozben. Az olasz ficko szerint ez inkabb "szex elotti zene, amolyan rahangolodos.... ooohh, let the music play-ooo-just until I feeel this meeemory is goone, whoooo-eeeooo."
Get a room, kids.
Többrendbelileg is betekintést nyertem a holland egészségügybe a napokban.
Hétfőn beszélgettem egy doktorral, aki bevezetett az itteni
hangulatzavar-osztály működésébe, ebben nem volt sok meglepő elem,
talán az, hogy milyen széleskörűen alkalmazzák az ECT-t
(elektrokonvulzív terápia, régies nevén elektrosokk), meg, hogy heti öt
napból kettőt kap kutatásra. A kutatása viszont olyan, amiért
lelkesedem, nyelvi lateralizáció skizofréniában. (Ismeretterjesztő
rovatunk: az ember beszédközpontja a domináns agyféltekében van, jobb
kezeseknél bal félteke. Nem így születünk, a féltekék munkamegosztása
később alakul ki. Egyesek szerint a lateralizáció zavarainak köze van a
skizofréniához, sőt, egyszer olvastam egy cikket, amiben Crow, neves,
öreg skizofréniakutató egyenesen azt állítja, hogy "az emberiség a
nyelv kialakulásáért a skizofréniával fizetett". Merthogy állatoknál
nincs ilyen betegség.) És ambulánsan is lát el betegeket, annyit,
amennyit akar, de két-három óra azért mindig jut egy betegre meg a
családjára. (Mármint a beteg családjára).
Azután Martin, a főápoló körbevezetett minket a pszichotikus
osztályon.(Mindannyian olyasfélére asszociáltunk, amikor
kényszerzubbonyból kiszabadult dühöngő őrültek között szlalomozunk, a
cseh csaj meg én, de nem mernek minket bántani, mert zordul néz rájuk
Martin, a drabális néger főápoló?) Valójában a srác kb velem egyidős,
kb ugyanannyi iskolát is végzett, úgy néz ki, mint aki a légynek sem
tudna ártani, és valószínűleg ez az igazság. Az osztályon összesen
tizenhat beteg van egyágyas szobákban (most sokkal kevesebb, mert az
osztályvezető és az orvosok nagy része Coloradoban van egy
kongresszuson). Van kétágyas szobájuk is, de ott is csak egy beteg
szokott lenni, mert pszichotikus szobatársak között túl sok a súrlódás.
A betegek nappalija úgy néz ki, hogy azt én is elfogadnám, plazmatévé,
dvd-lejátszó, X-box, egyik fala üvegből, türkizkék függönyök, kijárat a
nárciszokkal és egyebekkel teli bájos kis kertre. A kertet mondjuk
magas kerítés veszi körül, de Martin szerint "azért át lehet mászni".
Konyhasarok szekrényekkel, mosogatóval, mikróval, és szuperjó
csillivilli kávégéppel (nem tehetek róla, bukom a presszógépekre).
Pingpongasztal, nővérpult, hat nővér. Este csak kettő. Átmegyünk a
kreatív terápia-szobába, nagy, színes szoba, virágok, képek. Agyag,
ezerféle színű máz, kis égetőkemence, bőr, faanyagok, eszközök a
fentiek megmunkálásához, varrógép, üvegfestő-kellékek. Egy beteg
bütyköl valamit a szobában, beszédbe elegyedünk a terapeutával, aki
elmondja, hogy a kínálat gazdagsága ellenére ezek a mai betegek állandóan
a számítógép előtt ülnek (hat db van) és játszanak vagy neteznek. A
bőrért (mert az drága és hogy ne pazarolják) és az üres CD-ért (ha
zenét akarnak kiírni) kell csak fizetniük jelképes összeget.
Az ápolók majdnem mind főiskolát végzettek. Mind az ápolók, mint az
orvosok évente elvégeznek egy pár napos kurzust agressziókezelésről,
ahol megtanulják, hogyan lehet hamar észrevenni, hogy a beteg agresszív
kezd lenni, hogyan kell ezt kivédeni, hogy kell viselkedni, testbeszéd,
hogyan kell szóban megnyugtatni. Ezt színészekkel is gyakorolják, akik
szakavatottan eljátsszák az agresszív beteget. Valamint önvédelmi
technikákat tanulnak: hogyan bújjunk ki a szorításból, ha a beteg
hátulról akar megfojtani, stb.
Én egyébként végig szemrebbenés nélkül hallgattam, különösebben nem lepődtem meg semmin, gondoltam, hogy sokkal jobban néz ki az egészségügy ott, ahol sokkal több pénz van rá, de ennél azért elszomorodtam. Nem tudom, mennyivel kevesebb nővért vagy orvost ruháznának meg, ha otthon is lenne ilyen, de ha már eggyel kevesebb ötvenkilós pszichiáternőt csap fejbe paranoid skizofrén, akkor is megérte. Nem beszélve arról, hogy a betegnek is jobb, ha időben leállítják. És igaz, hogy ezeket a szkilleket az ember többnyire megtanulja menet közben, ellesi másoktól, meg ráérez maga, de akkor is.
Gondoltam, hogy megkérdezem, úgy nagyságrendileg mennyit keres itt egy ápoló vagy egy orvos, de aztán nem volt kedvem. Nem mindegy az nekem?
Aztán ma elmentem háziorvoshoz, mert elkaptam valami bacit, és
gondoltam, itt az alkalom, hogy betegszemmel is betekintsek az
ellenséges vonalak mögé. A rendelőben három háziorvos rendel külön
szobákban. Az egészhez tartozik egy váróterem és egy nagy, narancssárga
pult mögött (a királynő színe) két fiatal recepciós. Előre időpontot
kellett kérnem, úgyhogy annyi a papírmunka, hogy szólok, hogy
megérkeztem. A nevemen beszólít az orvos, idős férfi civilben,
határozott kézszorítás. A szobájában hatalmas, kezeletlen tömörfa
íróasztal és ugyanolyan vitrin, tömve vastag, komoly külsejű könyvekkel
(nem tehetek róla, bukom a kezeletlen tömörfa bútorra). Az asztalán számítógép,
egy db fonendoszkóp, és egy db földgömb. A falon festmények régi
keretben, egy polcon pedig egy egzotikus küllemű műtárgy. Az egész úgy
néz ki, mint a Kelet-Indiai Társaság nyugalmazott
tengerészkapitányának dolgozószobája, beleértve magát a doktort is, aki
klasszikus brit úriember módjára viselkedik. Elmondom, mi a bajom.
Elmondja, hogy két dolog közül választhatok, ennek ez az előnye, annak
az, melyiket választom. Ezt tanultuk mi is az egyetemen, hogy a beteg
az nem mentálisan retardált kisgyerek (kivéve persze, ha az), hanem
értelmes felnőtt ember, csak beteg, ezért nyugodtan lehet vele
egyenrangúan tárgyalni, elmagyarázni neki dolgokat, kikérni a
véleményét. Én szoktam is, ha van rá idő, bár néha csodálkoznak a
betegek, mit magyarázok ennyit. De most rájöttem, hogy velem még sose
viselkedtek így, magyarázni szoktak néha, de döntést rám bízni sose.
Még akkor se, amikor tudták, hogy orvos vagyok, olyankor is maximum
annyi, hogy hosszas könyörgés és győzködés árán rá tudtam venni az
illető doktort valami alternatív megoldásra. Mondjuk, olyan gyakran nem
is járok otthon orvoshoz, az tény. Beletelt pár másodpercbe, mire
visszanyertem a lélekjelenlétemet, és megmondtam, melyiket választom.
Wow.
A képek csupán illusztrációk, nem az orvos szobájában készültek, hanem a Cutty Sark nevű gyönyörű clipperen, az egyik utolsó, egyben az egyik leggyorsabb vitorláson, Greenwichben lehet megnézni, menjetek.
Más izgi nem történt. Rájöttem, hogy megszerettem ezt a várost, a hangulatát, meg a biciklizést (meg is javíttattam a Kölcsönbringát, kezdett kicsit rozoga lenni, és hálistennek a kórház bicikliparkolójában van egy biciklibolt- és javítóműhely, úgyhogy reggel beadtam, délutánra kész lett). De tudom, hogy ez csak azért van, mert süt a nap, és akkor a jó hollandok azonnal előözönlenek a házaikból, és fél perc alatt úgy néz ki a város, mint egy Városligetbe oltott Liszt Ferenc tér. Simán el tudnék itt éldegélni örök időkig, ha 1. mindig ilyen időjárás lenne, 2. hozhatnám a barátaimat, 3. magyarul beszélnének az emberek, 4. nem lenne szünet a moziban, 5. lennének hegyek. Persze, tudom, hogy az ember szerezhet új batátokat és megtanulhat új nyelveket, de az már nem olyan, vagy csak én nem vagyok az a típus. Az apukám tengerész, tehát nálam az a standard, hogy az ember elutazik jó hosszú időre, a végén meg hazamegy.