Ma reggel, tegnap este, meg egyforma tehenek

Ma reggel, kinyitom az ajtómat, kívülről odatámasztva egy nagy csomag, valóban az én nevemmel, ami fura, mert nem várok csomagot, kinyitom, egy 300-as póló meg ez a könyv. Ja, kitöltöttem valami nyereményjátékos kupont a moziban, amikor megnéztem a filmet, ezek szerint nyertem.
Egész jó egy hétfő reggeltől.

Tegnap pedig voltam francia vacsin, Xavier, a harmadikon lakó bodroshajú francia fiú szervezte a koleszban. Azt hittem, valami könnyen összedobható cuccot fog főzni (tizenvalahány főre, fejenként 5 euroért), erre a következőkkel állt elő:
1. Aperitif a kertben, Martini meg valami francia likőr
2. Sajtkrémes párnácskák plusz zöldsaláta vinaigrette öntettel
3. Egészben sült marhahús, zöldbab, sült hagyma, tört burgonya, francia mustár, vörösbor
4. Francia sajtok, főleg kecske és camembert; baguette, amit Párizsban vett; eggyel jobb vörösbor
5. Palacsinta nutellával, dzsemmel, vagy habcsókkal és citromlével (igen, ezekkel)
6. Kávé
Nem semmi. Emellett többször előadta, hogy a francia étkezés az tulajdonképpen arról szól, hogy sokáig tart, élvezed, és beszélgetsz közben.
Remek volt, tényleg, valamint a következő párbeszédekben lehetett részem:

Indonéz fiú: - És te budapesti vagy?
isolde: - Igen.
Indonéz fiú: - Ismered az xy nevű egészségügyi intézményt?
isolde: - Igen, ott dolgozom.
Indonéz fiú: - Ja, mert van itt nálunk a szívsebészeten két nővér, az Anita meg a Margó, a két legjobban képzett és legmegbízhatóbb, ők onnan jöttek.

Német lány: - És te honnan jöttél?
isolde: - Magyarországról.
Német lány: - Nahát! És nem ismered véletlenül a Viktort?
isolde (gyorsan kapcsol): - Kisállatkardiológus Viktort?
Német lány: - Igen, igen, aki mindig a macskák szívbetegségeiről beszél!

Hat lépés, ugye tudjuk. Valamint tanúja lehettem, amikor felnőtt hematológusok Rorschach-tesztet játszanak egy félresikerült palacsintával, és azon vitatkoznak, hogy alakját tekintve a macrophagok melyik alcsoportjára hasonlít leginkább. Vicces volt.

És olvastam még egy aranyosat. Van az emberi agynak az a része, ami az arcfelismerésért felelős, és ha ez megsérül, akkor az illető mindent lát, mindent meg tud különböztetni, kivéve az arcokat. De pl. hangról már meg tudja különböztetni a szeretteit. "Prozopagnózia" is the term. Legújabban pedig úgy gondoljuk, hogy nem is annyira talán az arcfelismerésért felelős az a terület, hanem az "aprócska különbségek felismerése rengetegszer látott, majdnem egyforma dolgokban"-ért. Arcokat látunk a legtöbbet, és a szocializáció szempontjából eléggé fontos is, hogy meg tudjuk őket különböztetni, de vannak kivételek, két esetismertetés: a kutyatenyésztő, akinek a munkája az volt, hogy kutyakiállításokon zsürizik, majd az arcfelismerésért felelős agyterület sérülését követően nem tudta megkülönböztetni 1. az arcokat, 2. a kutyafajtákat. Szegény! És a farmer, aki agyvérzést szenvedett fenti területen, és nem tudta megkülönböztetni a teheneit. Elképzelem, ahogy áll a legelő szélén fejét vakarva, miközben száz totál egyforma, mérhetetlenül csalódott tehén bámul vissza rá. Két hétre bemegy a kórházba, és már meg se ismer??!
A Fundamental Neuroscience c. könyvben olvastam ezeket, szóval nem kamu.

Ugye megmondtam

Ezt most olvastam, nagyon kemeny. Olyan szep mondatok vannak benne, hogy muszaj beideznem ide.
"A számítógépes játékok függőségétől már az óvodás korosztály sem mentes, későbbi életévekben Internet, MSN, IWIW, televíziós sorozatok, vásárlási kényszer, játékszenvedély színezi a modern kor dependencia lehetőségeinek sorát."
(...)
"Hogyan lett a beat nemzedék szabadságot és szuverenitást hirdető örökségéből – a század végére – társfüggőség, a megaláztatásig való görcsös ragaszkodás a partnerhez, avagy a kiszolgáltatottságtól, a felelős párkapcsolattól való félelem, elköteleződési válság?"
Mit tettetek Woodstockkal, szanalmas geekek?!  :-)

Asszem van meg mit tanulnom, mielott popularispszichologia-konyvirasba fogok.

Klasszikus blogbejegyzés

Rajtam van az átok, nincs mit tenni. Az a fajta, amikor meg kellene írnom három (3) oldalt egy cikkhez, de ahelyett, hogy csinálnám, minden mást csinálok. "Virágot öntöz, körmöt vág, kézzel mos." (Szakács Eszter). Neurotikus teljesítménygátlás. Nincs mit tenni. Ilyenkor olyan dolgokat kell csinálni, ami tökéletesen értelmetlen, ezáltal fokozza az ember bűntudatát, míg az el nem ér egy elviselhetetlen szintet, és akkor már lehet dolgozni.

Ez a terv.

Különben is rosszul aludtam, pedig én mindig jól alszom, és olyan meg különösképpen nincsen, hogy felébredek és nem tudok visszaaludni (remek kezdő anyuka, valamint ügyeletes orvos válna belőlem), életemben egyszer volt ilyenem, de akkor okom is volt rá. Ma meg csak az volt az okom, hogy fájt a fejem meg hogy itt van a cseh csaj férje, és beszélgettek hajnali kettőkor a papírvékonyságú szobafal túloldalán, és a férjnek idegesítő hangja volt, a cseh nyelvben pedig messze túl sok a mássalhangzó. Nem kopogtam át, mert nem beszélt hangosan, egyszerűen csak ennyire vékony a fal, hogy felébredtem a sima beszédre. Ami azt illeti, szexelni nem is hallottam őket, pedig hosszú idő után találkoztak újra. Weird.

És arról postolni, hogy mit evett az ember, az már a legszánalmasabb bloggerség, úgyhogy nem is szakítanék ezzel a szép hagyománnyal. A legdurvábbak mondjuk ezek a gyümölcslevek, mangós-erőspaprikás, mentás-citromos és áfonyás-bazsalikomos ízben (ebben semmi bazsalikomot nem lehet érezni.) Aztán ettem kecske krémsajtot (kecskekrém-sajtot) avokádóval, meg krémsajttal töltött kis cseresznyepaprikákat, meg nyers füstölt halat. Tegnap meg vettem a piacon ilyen kis vajastésztából készült sütiket narancsfondannal a tetején (az a fondan, amivel a mignon van bevonva*). És ittam mangós-citromfüves limonádét a kedvenc helyemen, ha valaki tudja, hogyan kell elkészíteni, kérem, jelezze. Thai citromfűvel volt, legalábbis a képen az volt mellette. És, még régebben, ittam London nevű citromos sört, nem volt túl jó. Meg olyan brie-t, amiben váltakoznak a sima és a zöldfűszeres sajtrészek, ezért úgy néz ki, mint egy tortaszelet. Meg olyan barnakenyeret, ami már annyira magos, hogy sokkal több benne a mag, mint a kenyér maga. És körtés-fahéjas gyümölcsös kekszet.

Különben az is tök vicces, hogy az étkezési szokásaimat milyen mértékben befolyásolja a szellemi táplálékom, például amikor egy csomó Gilmore Girlst néztünk, akkor állandóan take-away kávéspohárral a kezemben rohangáltam az utcán, mondjuk ez meg is maradt, csak itt nincs akkora divatja meg nem is rohanok sehova. Aztán amikor nem jött még meg az ösztöndíjam, és olvastam a Paul Auster éhező főhőséről, aki napi két tojást evett, mert az olcsó és jó kaja, akkor rájöttem, hogy ez nem is rossz ötlet, és napi két tojást ettem egy darabig. (jó, nem csak azt.) De ez még mind semmi, amikor legutóbb rákattantam a Regina Spektorra, és meghallgattam egy párszor, hogy hey remember that month when I only ate boxes of tangerines, so cheap and juicy, tangerines, akkor rájöttem, hogy hm, tényleg, so cheap and juicy, és könnyebb is meghámozni, mint a narancsot, na azóta egy csomó mandarint eszem (jó, nem csak azt). Az első talán az volt, amikor tinédzserkoromban olvastam a Diadalív árnyékában-t, és rájöttem, hogy Joan Madou akarok lenni milyen jó ital a calvados. Szóval amivel rám igazán lehet hatni, az a marketingnek ez az indirekt formája (van ennek szakmai neve is, de ne kérdezzétek), kizárt, hogy olyan mosóport vegyek, amit sokat reklámoznak, de régóta keresek olyan klasszikus piros bögrét, amiből a House-ban isszák mindig a kávét, ha valaki tudja, hol lehet kapni, szólhat.

Még arra lennék kíváncsi, hogy ha több, mint egy hónapja sokkal kevesebbet eszem, mint otthon, vagy legalábbis több benne a zöldség és kevesebb az édesség, és edzeni járok hetente 3-, de inkább 4-szer, meg biciklivel megyek mindenhova, akkor miért nem fogytam egyáltalán semennyit, és tudom, hogy az izom nehezebb, mint a zsír, de az a farmer, ami épphogycsak rámjött, az most is épphogycsak rámjön. Na jó, mondjuk, nem akkora tragédia, leginkább csak túljátszom ezt a fogyókúra-dolgot, elfogadom magam satöbbi, meg egyébként is manapság inkább a napi endorfinbevitelem végett járok steppelni, csak a fizika törvényei alapján ugye az ember azt hinné, hogy mostantól úgy fog kinézni, mint Angelina Jolie a Lara Croftban.
Vettem viszont a piacon fillérekért I'm definitely up to something feliratú pink színű feszülős trikót, és bár tudom, hogy mivel öreg vagyok és nem ennyire merész, csak otthonra fogom felvenni porszívózáshoz, de ez semmit sem von le a vásárlás okozta örömből.

És még az van, hogy az ablakom előtt van egy fa, amin még mindig csak rügyek vannak hetek óta, már minden fán vannak levelek, de ezen csak a rügyek nőnek, nőnek. Először azt hittem, virág lesz belőlük, de talán inkább mégis levél? Nagyon izgalmas.

*Van az a képességem, a fondanról jutott eszembe, hogy ha valaki nem tud valamit, ami szerintem egyértelmű, és az egyetemes emberi kultúra része, akkor olyan hangsúllyal tudom megkérdezni, hogy "Te komolyan nem olvastad...?", hogy az illető rögtön egy mentálisan retardált suttyónak érzi magát és/vagy azonnal hevesen gyűlölni kezd engem. Egyszer egy pasim egész hétvégén nem beszélt velem, miután megkérdeztem, hogy "Te tényleg nem tudod, mi az a zsenília?", de mentségemül szolgáljon, hogy akkoriban még fiatal voltam és keveset tudtam a férfiakról. Már elég sokat fejlődtem, bár amikor, vegyük csak a most pénteket, kiderült, hogy a holland srác még soha életében nem hallott az eszperantó nyelvről, illetve a mesterséges nyelvek létezéséről úgy egyáltalán, vagy hogy a cseh csaj még soha életében még csak nem is hallott Keresztapa című filmről, akkor nehéz volt csendben maradni, de kibírtam. Szóval a fondan azért nem az egyetemes emberi kultúra része talán.

Na, most már megtettem mindent asszem, mehetek cikketírni. Nem, mintha nem lennének még ötleteim. Porszívózás!

"Noé pedig egy különc vénember lakóhajóval és egy csomó macskával"

Ja, igen, és még az is volt, hogy megtudtam (Lobotomiától), hogy kik lesznek Az időutazó feleségének főszereplői. Ami ugye a kedvenc könyvem, és már régóta hallom, hogy készül belőle a film, az pedig mindig félelmetes, ha az ember kedvenc könyvéből film készül. Szinte kizárt, hogy úgy el tudják találni, hogy az nekem is tetsszen. Még talán ha Julianne Moore lett volna Claire és Clive Owen Henry, de megértem, hogy mindkettőjüket nehéz lenne húszévesre maszkírozni. De ezeket a gyerekeket egyáltalán nem tudom elképzelni. A rendezőről sem hallottam még soha, de ez mondjuk nem jelent semmit, kb három filmrendezőt ismerek.
Hát... meglátjuk.

Maffia, olasz lány és megmérgezett pápák

Szóval ami kétségkívül hiányozni fog, azok az utrechti szombat délelőttök, elbiciklizem a piacra, veszek sajtot meg kenyeret meg eztazt, felmegyek a pláza tetőteraszára, ahonnan látni a várost, iszom normális lattét nagy üvegpohárból vagy a fantáziadús gyümölcslémixeik egyikét, süt a nap, hazafelé veszek virágot.

Ma meg voltam városnéző sétán, a korábban említett nemzetközi diákszervezet színeiben. Azt hittem, biztos valami lelkes önkéntes helyi egyetemista körbemutogatja az útikönyvben is fellelhető nevezetességeket, de nem: egy idősebb építész volt az idegenvezető, nagyon jókat mondott, és szinte csak olyan helyeket mutatott, amiket még nem láttam.
Mondjuk a történelmi műveltségem többnyire szégyenletesen hiányos (ez nem álszerénység, hanem tényleg), így most kellett megtudnom, hogy itt is jártak a rómaiak, sőt, mi több, ők alapították a várost. Vezetőnk szerint rendkívül rosszul érezték magukat, beszorítva az amúgy is folyton háborúzó frankok és frízek közé, a kaja szar, az eső folyton esik, így túl sokat nem időztek itt, hanem amint lehetett, feladták az állásaikat. Azért egy erődöt összedobtak, a falakból nem sok maradt és az is a jelenlegi talajszint alatt. Egy darabot lehet megnézni a Domplein 11 alatt lévő kocsmában, ha veszel egy sört és lemész az alagsorba, ráállhatsz a kilátszó faldarabra. Szóval római falak a talpam alatt, máris sokkal otthonosabban érzem magam.

Bementünk a dómkertbe is, ami régen konyhakert volt, ma önkéntesek tartják rendben, és mindig kevesen vannak itt, mert a turisták többnyire nem tudják, hogy ide csak úgy be lehet jönni, pedig igen, és tényleg nagyon szép. Erről a kertről van szó:

Aztán láttunk még egy csomó érdekességet, pl pár négyzetméter alapterületű hétemeletes házat, aminek a falai fémből voltak, mert a téglafal vastagsága már túl sokat elvett volna az amúgy is kicsi alapterületből. A pasas elmesélte, hogy hogy is van ez a csatornákkal meg a vízszinttel, melyik mostani csatorna volt régebben folyó, melyik az amelyiket csak úgy kiásták, melyik az az utca, ahol régebben folyó volt, ésatöbbi. Elmesélte, hogy a szorosan egymás mellé épített házaknak az energia- és helytakarékosságon kívül még az az előnye is megvolt, hogy ha fel akarták újítani, elég volt csak az utcára néző homlokzatot "lecserélni", így az ember viszonylag alacsony anyagi befektetéssel már új házzal menőzhetett; és hogy a dóm a leomlása előtt egy évvel katolikus kézből a protestánsokhoz került, akik viszont szegények, így nem tudták újjáépíteni, de valószínűleg nem is akarták, mert ez egy gótikus katolikus templom, ami nem csak az ördög műve, de divatjamúlt is. Manapság megint van egy lobbi, akik újra akarják építeni a hiányzó részt, de emberünk nem sok esélyét látta ennek.
Voltunk a város legrégebbi templomában is, egy nagyon szép és egyszerű román stílusban épült templom, fehér falak, semmi aranycikornya, szép elegáns boltívek, szerintem Istennek az ilyenek tetszhetnek. Az alagsorában van kripta is, ahova pár éve megint lehet temetkezni, bár csak hamvakat.

Ja, és megtudtam, hogy a mindenütt látható piros-fehér az Utrecht címere. Az volt hogy - vezetőnk szerint - a 17. századi Utrecht rendkívülimód emlékeztetett a 20. sz. elejének New Yorkjára, vagyis gazdag kereskedőcsaládok (vs. maffiacsaládok) nyírták egymást titkos és utcai harcok során. Ezért is jöttek jól az éjjeli őrjáratok, amik próbáltak némi közbiztonságot fenntartani a new yorki rendőrséghez hasonló több-kevesebb sikerrel. Két ilyen szervezet volt, az egyiknek piros volt a zászlaja, a másiknak fehér, mígnem összeolvadtak, és azóta piros-fehér. Nem tudom, tényleg így volt-e, én elhittem.

Valamint megtudtam még, hogy egyszer egy évig egy utrechti volt a pápa, aki azt találta ki, hogy életvitelszerűen nem a Vatikánban fog élni, hanem Utrechtben, bele is fogott az építkezésbe. Mivel egyéb tekintetben is túlságosan formabontó ötletei voltak, a korabeli szokáshoz híven elég hamar megmérgezték, a háza még fel sem épült. Azért Pápaháznak hívják a jó hollandok, bár a tulaj sosem lakott benne.

Szóval tök jó volt. Megismerkedtem a séta során egy olasz lánnyal is, aki sejtbiológus, a stresszfehérjéket kutatja, viccesen beszél angolul, és úgy néz ki, mint az egyik volt szobatársam. Megtudtam tőle, hogy Olaszországban is van szünet a moziban.

Ja, és igen, van net.

Sárgaház

Az volt még egyébként a héten, hogy megnéztük az akut pszichiátriai osztályt az osztályvezető-helyettes hölgy kíséretében, ami nagyon jó volt, mert már hiányzik a munkám őszintén szólva. Van ugye az a közhiedelem, hogy a pszichiáterek flúgosak, ebben azért nem osztozom, de meg kell hagyni, hogy a pszichiáterek sok esetben, hogy is mondjam, egyéniségek, sőt, vannak köztük, megkockáztatom, különcök, és én nagyon bírom őket ezért. (Ha nem értjük, hogyan lehet a "nem éppen átlagos" kifejezés pozitív előjelű, nézzük meg pl Janka profot, aki nem egy mindennapi jelenség, vagy sorozatfüggők kedvéért Molly-t a Scrubsból. Na jó, Molly azért egy kicsit talán túlzás.) Szóval nagyon bírtam az osztályvezetőhelyettes asszonyt, aki egy kékeszöld szemű, eredetivörös-hajú csaj volt, az a típus, aki 34-35 éves, de jóval kevesebbnek néz ki, leginkább a szilvaáruslányra emlékeztetett a Parfümből, csak terhes volt, sokkal alacsonyabb, szeplősebb, és nagyon gyorsan járt (még hozzám képest is, pedig én is gyorsan járok). Ja és volt egy nagy, színes esernyője. Nagyon üdítő jelenség volt.
Szóval megnéztük az akut osztályt, ahova a legsúlyosabb állapotban lévő betegek kerülnek. Meglepően nyugis volt. Van "gumiszobájuk" is, vagyis elkülönítő, vagy nem tudom, mi ennek a magyar neve, mivel otthon még nem találkoztam ilyesmivel, ezért meg is kértem, hogy hadd nézzük meg. (Ők quiet roomnak nevezik.) A várakozásommal (és az amerikai filmek sugallta képpel ellentétben) egy nagyon barátságos, halványsárgára meszelt szobáról volt szó, ággyal, ülőalkalmatossággal, külön kis helyiségben vécével és mosdóval, csak épp minden (az ablak és az ablakkeret is) olyan anyagból, illetve technikával készült, hogy a beteg ne tudjon magában kárt tenni vele. Ugyanígy az itt lévő betegek speciális, nem szakítható anyagból készült ágyneműt és pizsamát kapnak, hasonló megfontolásból. Az ajtó és az ablak hangszigetelt. Az egyik falon egy hatalmas, zöld iskolai tábla van, a betegek kapnak hozzá krétát és írhatnak rá, ha akarnak. A tábla tetejére a személyzet mindig felírja a kórház nevét, a napi dátumot, és hogy hány napja van bent a beteg, ezenkívül van egy nagy digitális óra is a falba építve, ahol mindig megnézheti a pontos időt. Ez azért jó, mert az ember könnyen elveszíti az időérzékét egy ilyen zárt, csendes helyen, különösen, ha éppenséggel pszichotikus.
A szobát nem annyira dühöngő betegek megfékezésére használják, hanem olyan esetekben, amikor a betegnek nem tesz jót, ha sok inger éri, például súlyos mánia vagy súlyos pszichotikus állapot esetén. Mondtam, hogy nálunk nincs ilyen, és a csaj döbbenten kérdezte, hogy dehát akkor szegény pszichotikus mániásokkal mit teszünk?
Ja, van monitor is, meg nagy piros nővérhívó gomb, és a napi étkezések idejére mindig bemegy egy ápoló és bent eszik a beteggel. Soha nem tartják bent a beteget gyógyszermentesen, mert az elzárás nem egy gyógymód. Ezt jó volt hallani, mert nekem olyan előítéleteim voltak, hogy mivel bizonyos országokban az embert akarata ellenére nem lehet gyógyszerelni, bezárni viszont igen, ezért gyógyszer nélkül belakatolják a szegény pszichotikusokat, ami semmiképpen sem jó. (Lehet, hogy az USÁ-ban van így? Nem tudom.) Szóval úgy tűnt, azért mindent megtesznek a beteg komfortérzete érdekében. Meg persze jön mindig a független szakértőkből álló bizottság eldönteni, hogy jogos volt-e a kényszerintézkedés, akárcsak otthon.
Egyáltalán nem gondolom, hogy jó dolog embereket kényszeríteni bármire, vagy bezárni, de ha már be kell zárni, akkor azt tényleg így kell.

Azért a nagyon csöndes szoba, krétával felírva, hogy hol vagy és milyen nap van, nem kicsit volt paulausteres.

Nagy piros gomb volt egyébként a pszichiáternő szobájának a falán is, amivel segítséget hívhat, ha agresszív vele a beteg, valamint minden ott dolgozónál egy kis zsebbe való segélyhívó, piros gombbal. Eléggé odafigyelnek a biztonságra, az tuti.
Megbeszéltük az összes felmerülő betegséget kb, hogy ők hogy kezelik, milyen osztályon, milyen gyógyszerrel, meg a több-biztosítós rendszert, megnéztük a betegdokumentáció módját a számítógépes rendszerükben, megbeszéltük az ügyeleti rendünkben lévő különbségeket, tök jó volt. Pszichiáter akarok lenni.

Ja, mert az utóbbi időben már azon rinyáltam otthon, hogy bárcsak olyan helyen dolgozhatnék, ahol mindenkinek van íróasztala, számítógépe, saját cubicle-je, nyomtat a nyomtató, ingyen ad kávét a kávéautomata, meeting van meg brainstorming, és ezt kivéve nem beszélnek hozzád, hanem max emailben kapod a memokat. Az mondjuk akkor is nyilvánvaló volt, hogy csak hisztizek, megbolondulnék egy ilyen helyen, de legalábbis könyörögnék, hogy hadd menjek vissza a pszichiátriára (mondjuk a megbolondulás ebből a szempontból elég hatékony módszer lenne), de most a gyakorlatban is megtapasztalhatom, és ez jó. Mindenkinek kéne néha pár hónapig mást csinálni, mint ami amúgy a munkája.

We are doomed

Azt hiszem, megis irok egy bestsellergyanus popularispszichologia-konyvet az internetfuggosegrol.
Elmeleti hatter: az internetfuggoseg letezese vitatott, a szakma szerint azt hiszem, most eppen ott tartunk, hogy vannak dolgok, amiktol az ember in real life fuggo lehet, es ha ezek a neten vannak, akkor ott fugg toluk. Szerencsejatek, porno, online szerepjatekok. Es hallottam mar a blogfuggoseg kifejezest is, de... ugyan, kerem, orizzuk meg a komolysagunkat. Lenyeg, hogy a szerencsetlen aldozat nem magatol a Vilagszottestol fugg, hanem annak egy jol behatarolt reszteruletetol.
Szerintem pedig.
Egyreszt, a megfelelo ember barmihez ki tud alakitani psziches fuggoseget adott esetben. (Definialnom kene a psziches fuggoseg fogalmat, de nem annyira egzakt akarok lenni, mint inkabb hatasvadasz.) Oke, szerencsejatek, de: vasarlas. Sorozatok. Igy siman hozza lehet szokni ahhoz az erzeshez, hogy csatlakozol egy hatalmas, nagyon okos Felettes Erohoz. A konyvemben itt erosen tulmisztifikalva Jungot fogok idezni, aki azt mondta, hogy az emberi agynak egesz egyszeruen igenye van arra, hogy valami Nala Nagyobb Eroben higgyen, ezt sokaig sikerult megoldani a vallassal, es szerinte az ateistaknak is tobbnyire van valami potszeruk, ezoterika, tudomany, barmi nalam okosabb es nagyobb, nem kezzelfoghato Dolog.

A gyakorlatban ugye csetelek es emailezem a mas orszagban levo hozzatartozoimmal, barataimmal es uzletfeleimmel, megnezem, milyen ido lesz, megnezem a tevemusort, megnezem az esti filmrol, mit mondanak az imdb-n vagy mit irtak rola masok, erdemes-e megnezni. Akarok venni fenykepezogepet, megnezegetem a neten, rendelek konyveket az amazonrol, megnezem a vonatmenetrendet. Nem ertem a holland feliratot a zacskoslevesemen, megnezem a neten, nem ertek egy szot az angolul olvasott szakkonyvemben, megnezem a neten. Nem tudom, itt nyitva vannak-e hetfon a muzeumok, megnezem a neten, erdekel, ki lett az uj egeszsegugyi miniszter, tenyleg cancel-e a Veronica Mars, mit mond a horoszkopom, mit ir az endless az uj Neil Gaiman konyvrol, milyen uj kutatasi eredmenyek szulettek abban a temaban, amirol cikket irok, lesz-e iden uj cipocivat, vagy meg mindig a hulye balerinacipokkel kell szenvedni, megnezem a neten.
Egyszeruen azt az illuziot nyujtja, hogy a Kerdeseinkre vannak Valaszok. Vagyis - csak reszben illuzio, hiszen a praktikus kerdesekre valoban vannak. Ellenben ha beirod a google-be, hogy Life, the Universe and Everything, akkor csak a 42 jon ki.
A konyvemben itt majd megint elorangatom valamelyik pszichoterapias iskolat, talan a korai analitikusokat, es olyan analogiakat fogok felsorakoztatni, mint pl. a koldokzsinor elvagasanak pillanata. Amikor egyik nap hazamesz, es azt latod, hogy nincs net. Nincsenek valaszok tobbe. Egyedul maradtal a Valosagban, mostantol magadnak kell boldogulnod. Nem mondja meg tobbe senki, mit vegyel fel, mit egyel, ha fogyni akarsz, mit olvass, melyik filmet nezd meg, mikor megy a vonat.
Felnottel.
Itt lehet, hogy idezek egy kis Takacs Zsuzsat ("Varja, hogy a foldrol felvegye anyja,/ tej kanyarogjon inyen - De hiszen felnott!/ Hat vigasztalan. Uj nap koszont ra.") , de lehet, hogy ez meg tolem is egy kicsit sok lenne.
Konkluziokent persze arra lyukadunk ki a vegen, hogy az internetfuggoseg abbeli igenyunkben gyokerezik, hogy valaki - anya vagy isten - vigyazzon rank es feleljen a kerdeseinkre.
Termeszetesen lesznek benne fuggok dramai vallomasai, majd elkerem Luciatol is az idevago blogbejegyzeset. "És ekkor volt az, hogy ledobtam magam az ágyra, és becsuktam a szemem, hátha mire kinyitom, addigra elmúlik. "

Ja, szoval az volt, hogy ma reggel megkerdeztem a Fonenit is a koleszban, es azt mondta, hat, talan jovo kedden mar lesz net, de nem biztos.

Mit is mondhatnek

Horvath Agnes "ismeri es erti a lenyeget".
Tegnap egyebkent kikerdeztem a hollandokat a tobb-biztositos rendszerrol, naluk ket eve az van. Illetve, korabban is volt a nagy allami biztosito mellett nehany kis maganbiztosito, most pedig klasszikus tobb egyenrangu biztosito van. Az a baj, hogy azota sokkal tobb tb-t kell fizetni: korabban havi husz euro volt (=otezer forint), most pedig szazhusz korul van (=harmincezer forint). Emellett nem tunik szegenynek az egeszsegugyuk. Nagy a kisertes, hogy elkezdjek egeszsegugyi kozgazdasagtant tanulni, es megertsem, hogyan lehetseges ez.
Meg meg az van, hogy kedd ota nincs net a lakohelyemen, ekezetek nelkul meg utalok irni. (Egyebkent egesz jol viselem fuggo letemre. Ugy ertem, egyik delutan/este sem rohantam el hiszterikusan laptopomat a honom ala csapva a legkozelebbi hot spothoz, hanem szepen okosan betettem a The Nationalt ismetlesre es olvastam a vizualis percepciorol meg zombikrol*, mintha mi sem tortent volna. Azert reklamaltam a neninel, azt mondta, o semmit sem tud tenni, de majd atadja az uzenetet a masik neninek.)

*Fundamental Neuroscience, illetve Neil Gaiman: Fragile things c. novellaskotete.

Tragikus vegkifejlet

Szoval a munkahelyemen egesz delutan valami hegeduzene szol, talan enyhen Balanescu-ra hajaz, csak lassubb es sokkal szomorubb. Az a fajta zene, amikor a filmben nem csak szimplan elhagyta a foszereplot a szerelme, hanem at is vagta sokszor es csunyan, majd meghalt rakban, es szegeny annyira depresszios, hogy mar az eso sem esik, csak valami szurke kodszeruseg gomolyog, amitol nem lehet tudni, hogy este van vagy reggel, az egeszet az atomkatasztrofa utani Csernobil utcain forgattak, szereplonk gornyedt hatat latjuk, ahogy megtorten es vegtelenul maganyosan* ballag a feketere egett panelhaz-csonkok kozott a kodben.
Asszem innom kell egy forro csokit, ha nem akarom felvagni az ereimet.

*A gyerekei, a szulei,  es a baratai meg a film elejen meghaltak a sugarzas miatt, a kutyaja pedig ehen pusztult.

Valaki kikapcsolta a majmokat

Van új összeesküvéselméletem amúgy. Olvasom ezt a jó kis többezeroldalas neuropszichológia könyvet, az első fejezet az agy evolúciójáról szól, beleértve a majmokat is. Itt olvastam először, hogy az emberszabású majmoknak a genetikai állománya csak 1.5 %-ban különbözik az emberétől, ez pedig feltűnően kevés, mivel egyes szabad szemmel alig megkülönböztethető mértékben rokon állatfajok ennél sokkal nagyobb részben különböznek. Tehát a génjeinkben furcsa és szokatlan módon hasonlítunk a csimpánzra.

Meg véletlenül elolvastam egy cikket a nyelv genetikájáról, vagyis, hogy mely génjeinkben van megírva a beszélni tudás. Fogalmunk sincs persze. Eleinte arra gondoltak a kutatók, hogy mivel a nyelv kialakulása szorosan összefügg a két agyfélteke aszimmetriájával, biztos valahol itt kell keresgélni. Keressük meg az aszimmetriát okozó géneket, remélhetőleg ezek éppen beleesnek abba a 1,5 %-ba, amiben különbözünk a csimpánztól, és máris megvannak a nyelv kialakulásáért felelős emberi gének.
Nem így történt, mert közben kiderült, hogy bár szinte az összes állat agya szimmetrikus (és nem beszélnek), az emberé pedig aszimmetrikus (és beszél), azért itt vannak pl ezek az emberszabású majmok, akiknek az agyában ugyanazok az aszimmetriák megtalálhatóak, mint az emberében. Ugyanúgy nagyobb a domináns féltekéjükben a beszédért felelős terület. Pedig nem beszélnek.
Most azt gondolják, hogy a beszéd/aszimmetria-gének nincsenek is benne a 1,5 % különbségben, hanem egyformán megvannak a csimpánzban meg az emberben is. Ezek a gének (hogy konkrétan melyikek, azt persze nem tudjuk még) alakítják ki a domináns féltekében a beszédért felelős területeken az aszimmetriát. A beszédhez szükséges hardware-t, ha így jobban tetszik.
Persze, ha közelebbről megnézzük a csimpánzagy nyelvi területeit, azért az nem pont olyan, mint az emberé, hanem szövettanilag egy fokkal egyszerűbb verzió. A cikkben, amit olvastam, arra a következtetésre jutottak a kutatók, hogy nem a nyelvi funkciókat meghatározó génekben különbözünk a csimpánztól, hanem abban, hogy ezek közül mely gének működnek aktívan. Ezért ezentúl inkább a génkifejeződést fogják vizsgálni a majomagy megfelelő területein.

Tehát hátborzongatóan hasonló genetikai anyagunknak köszönhetően a majmok agyában ugyanúgy ott van a beszédhez szükséges hardware (illetve egy régebbi verzió), csak éppen bizonyos gének nem aktívak, ezért a gyakorlatban nem működik. A majmok tudnának beszélni, csak nincsenek bekapcsolva.
A majmokat valaki kikapcsolta.
Bizonyára ugyanaz a valaki, aki a neandervölgyi embert is kivonta a forgalomból.
De ki értett a génsebészethez az evolúció hajnalán? És miért? Bár az illető kiléte végül is lényegtelen, ne keverjük a science-fictiont a vallással. Lényeg, hogy a törzsfejlődés egy pontján, amikor már a munka nagy része már készen volt, a Nagy Programozó kettéválasztotta a kis szőrös csapatot, és az egyikben bekapcsolta a nyelvi készségeket, menjetek, beszéljetek, sokasodjatok, a másikban meg, bár megtehette volna, de nem tette. Ez azt is jelenti egyben, hogy ha az emberiségnek sikerül végül a bolygó teljes elpusztítsa nélkül kihalnia, akkor még mindig ott vannak tartaléknak a majmok. Megvan bennük majdnem ugyanaz a struktúra kikapcsolva, csak be kell kapcsolni őket (esetleg: letölteni rájuk a megfelelő operációs rendszert, vagy megetetni őket a tudás fájáról, amelyik jobban tetszik), és máris mehet tovább a móka, evolúció, fejlődés, kultúra, miegymás.
A majmok a back-up.
A gorilla az emberiség biztonsági mentése.

Szolgalati kozlemeny

Valamiert nem mukodik a telefonom ma reggeltol, vagyis a sim-kartya, es mivel fogalmam sincs a jelenseg okarol, lehet, hogy meg sokaig nem is fog. Addig csupan szamos email cimem barmelyiken vagyok elerheto.
(Tok ijeszto amugy. Maris ugy erzem magam, mint egy lakatlan szigeten, elzarva a vilag tobbi reszetol.)
Ez a ceges telefonom amugy. Ha ezt egy filmben neznem, biztos lennek benne, hogy a szereplot kirugtak, csak elfelejtettek neki szolni.

Update: na, mar mukodik, nem rugtak ki.

Gyilkos növények

Szóval hiába vettem be Algopyrint, rohadtul fáj a fejem egész nap, méghozzá szerintem azért, mert tegnap amikor jöttem hazafelé, megálltam a virágpiacnál tulipánokat venni, és épp akkor pakoltak össze az árusok, ezért a szokásos harminc szál helyett száz szál piros tulipánt kaptam öt euroért, és ha valaki azt gondolná, hogy a tulipánnak nincs is illata, próbáljon eltölteni 24 órát száz szállal egy pár négyzetméteres szobában. ("Fordítsa le az alábbi példamondatot.")

A múlt hét

Egyedül lettem megint. Ezt pedig tegnap fényképeztem az ágyamban fekve (szarka).



Utazgattunk csomót. Voltunk a Keukenhofban, ez egy hatalmas park tulipánokkal és egyéb virágokkal, kis pavilonokban virágkiállításokkal, állítólag a világ legtöbbet fotózott helyszíne és az erre a célra szolgáló ösvényen minden nap megkéri valaki a párja kezét (elképzelésem sincs, ezeket az adatokat honnan szedik). Gyönyörű volt tényleg, leszámítva a turistahordákat, tolakodó néniket és üvöltő gyerekeket, akik miatt időnként olyan érzésem volt, mintha a Szigeten próbálnék eljutni x helyszínre, miután véget ért a nagyszínpad műsora. Tény, hogy vasárnap voltunk ott, hétköznap lehet, hogy kevesebben vannak. Azért lehetett fűben heverészni, jó volt.
Elmentünk Amszterdamba is, megnéztük a Rijksmuseumot, nekem kicsit túl sokan voltak ott is, de azért köszöntem a Vermeer-eknek. Elmentünk a Heineken-múzeumba is, ami nagyon vicces, ráadásul három pohár sör jár a belépőhöz, ami épp elég volt ahhoz, hogy össze-vissza röhögjek, különösen miután a kíséretemül szolgáló fiatalember a kedvemért enyhén dülöngélve rázendített a "Gyere, Bodri kutyám, szedd a sátorfádat..." kezdetű nótára. Ettünk a Rembrandspleinen lévő Haagen Dazsban brownie-s fagyikelyhet. Megnéztük az Éjjeli őrjáratot szobor formájában is. Ettünk hot-dogot a Museumpleinen. Sütött a nap.
Egy másik napon meg Hágába kirándultunk és Delftbe, először megnéztem másodjára is a gyönyörűséges Delft látképét meg a Gyöngyfülbevalós leányt a Mauritshuisban, majd elmentünk Delftnek arra a pontjára, ahonnan Vermeer a látképet festette, persze akkor még nem volt benne a többsávos autópálya. Delft nagyon szép kisváros egyébként, sajnos az utunkon átok ült, vagyis két egymás utáni vonat romlott el az odaúton, és nem találtunk normális éttermet, viszont amikor elmentünk egy cd-bolt előtt, épp ez a szám szólt. Este megnéztük a Leány gyöngy fülbevalóval filmet is, körülbelül ugyanazokat gondolom róla, mint a könyvről, maga történet alapjaiban kissé hiteltelen (műbalhé az egész, de erről nem a filmkészítők tehettek, hanem Tracy Chevalier), Scarlett Johansson tényleg remekül játssza a megszeppent protestáns cselédlányt, Colin Firth csapnivaló Vermeer és minden jelenetben pontosan ugyanolyan arcot vág, ettől még azért szép film, bár főleg látványra.
Mi volt még? Mászkáltunk csomót Utrechtben is, felmentünk a dómtorony tetejére 465 lépcsőfokon, istentelenül magas volt, szerintem a legmagasabb emberi építmény, amit valaha is a saját két lábammal másztam meg*. A torony jelenleg külön áll a dómtól, régebben egybefüggő épületet alkottak, csak volt egy hurrikán, amelynek során leomlott a templomnak az a része, amire az építkezéskor már nem volt pénz, ezért csak úgy összedobták. Most van egy hatalmas torony, meg pár méterrel odébb egy fél templom. Helyesek.
Meg Studio 60-t néztünk, mostanában a legjobb sorozat, amit láttam, de legalábbis ott van valahol a top 4-ben a Firefly, House, VMars mellett. Lesz magyarul is A színfalak mögött címmel, asszem a HBO-n, reméljük, nem rontják el a szi nem szinkronizálják.
És elkezdődött a fapollen-szezon, amire allergiás vagyok.

Csináltunk csomó képet is, amiket inkább nem gyömöszölök be a blogba, itt lehet őket megnézni.

*Egyszer felmentem gyalog a NET felső emeletére (Sote Nagyvárad téri Elméleti Tömb), de az csak 92 m, míg az utrechti dómtorony 112 és fél. 

Csip-csirip. Igy megy ez.

Kurt Vonnegut nem ir tobbet, szomoruak vagyunk.

A rongyrázásról meg rózsaszín ruhákról

Szóval sok mindenben szimpatikusabbak a protestánsok a katolikusoknál, ma leginkább azért, mert nem dolgozunk nagypénteken. Úgyhogy takarítottam (holnap jön a férjem és matracon fog aludni, így illendőnek éreztem kiporszívózni), mostam, bevásároltam, bicikliztem egy csomót, feküdtem a füvön a Wilhelmina-parkban és olvastam. Wilhelmina a királynő nagymamája, és ebben a parkban is van róla egy nagykabátokba bugyolált, stilizált öregasszonyalakot ábrázoló szobor. Egy fokkal jobb, mint a hágai, de szerintem ugyanaz a szobrász csinálta. (Másik lehetőség, hogy a királynő tényleg egy kövér asszonyság volt és mindig bundában járt, de ez nem tűnik túl valószínűnek.) Észrevettem mosás közben, hogy egy csomó rózsaszín cuccom van már megint, pedig két éve Thaiföldön megmondta az öreg asztrológus bácsi, hogy "never wear pink!", dehát úgy tűnik, rám lehetetlen észérvekkel hatni. Valami különös oknál fogva vonzódom a rózsaszínhez. Viszont szinte soha nem hordok kéket. Jung mondott valamit a színpreferenciákról, de már nem emlékszem, melyik mit jelentett. A biztonság kedvéért vettem egy rakat rózsaszín tulipánt is.

Visszatérve, egyébként nagyon szimpatikus a hollandokban a flancolás teljes hiánya, és szerintem ez a protestantizmusból ered. Egyáltalán nem menőznek azzal, hogy milyen gazdagok, sőt, nagyon is spórolósak. Esznek egy barna kenyeret meg egy pohár tejet a menzán ebédre, egyszerű ruhákban járnak. Nagy mázlim van, hogy egy ilyen országban kellett megélnem fillérekből az első hónapban, nem volt az a nyomasztó érzésem, hogy én vagyok itt a legszegényebb, pedig. A legjobb persze az edzőterem, egy egyszerű és funkcionálisan berendezett hely, ahova az emberek sportolni járnak, nem pedig azért, hogy kivillantsák a vadiúj aprócska ezüst Nike topból frissen plasztikázott dekoltázsukat. Ráadásul az edzőkből is hiányzik ez a fajta mentalitás, otthon azért az alap, hogy az edző legyen a legjobb csaj/legdögösebb pasas a letutibb cuccokban. Tisztelet a kivételnek. Mindenesetre sokat emel a hely színvonalán, hogy senki nem a külsőségekkel van elfoglalva.
Mondom ezt én, akinek a családjában örökletes a flancolásra való hajlam, a nagymamámnak lehet, hogy lyukas a harisnyája, mert nincs pénze újra, de azért ingatlanvásárlási terveiről beszél a többi öregasszonnyal. A legínségesebb időkben is fenn tudjuk tartani a luxus látszatát, ha szükséges. Én is zavartalanul el tudom költeni az utolsó fillérjeimet hónap közepén drága arckrémre vagy jó borra, pedig már sokat fejlődtem. Nem tudom, hogyan keveredhetett a többnyire dolgos jobbágyoktól eredő családfánkba ez a hamiskártyás dzsentri mentalitás. De azért Magyarországon van egy ilyen tendencia, hogy az ember megmutassa a lakókörnyezetnek az új kocsiját meg villogjon a szomszédok előtt a nyaralási képekkel. Mekkora hülyeség ez pedig tényleg.

Szóval holnap jön a férjem egy hétre, akkor biztos sokkal kevesebbet fogok írni, menjetek friss levegőre inkább.

 

Tudathasadás reloaded

Ahelyett, hogy korábban hazamentem volna tegnap, azokat a cikkeket olvastam, amiket a lentebbi doktor küldött nekem nyelvi lateralizációval kapcsolatban. (Sokat segített, hogy az olasz srác és a holland kiscsaj a cselekmény egy pontján végül elhagyták a kórház területét.) Nem vagyok az a típus amúgy, aki puszta érdeklődésből cikkeket olvas, úgyhogy gyorsan ki kellett használnom a lelkesedésemet.
Ez biztos senkit sem érdekel, de engem igen, úgyhogy tudományos ismeretterjesztő rovatunk következik ismét.

A skizofrénia nem kettős személyiseget jelent, hanem téveszmékkel és hallucinációkkal és szociális izolációval járó betegséget. (Azért hiszi azt a köznyelv, hogy kettős személyiseg, mert a szó jelentese hasadt elme, vagyis tudathasadás.) Állatoknal nincs ilyen, csak emberben; viszont emberben mindig es mindenhol körülbelül 1 % gyakorisággal fordul elő. Világháborúk alatt ugyanúgy, mint izolált bantu néger törzsekben és ausztrál bennszülötteknél, és egyes feltetelezések szerint ez több tízezer éve így van. A skizofrénia - vagyis inkább az arra való hajlam - genetikailag meghatározott. A skizofrén betegeknek kevesebb utódjuk születik, mint az egészségeseknek.

Miért marad fenn egy ilyen betegség, ha gyakorlatilag evolúciós hátrányt jelent? Mért nem hal ki a francba? Crow szerint csak az lehet a magyarázat, hogy valami olyan jelenséggel áll szoros kapcsolatban, ami 1. csak az emberre jellemző, 2. evolúciós előnyt jelent.
Ez legyen a nyelv kialakulása, illetve a nyelvi lateralizáció. Lateralizáció ebben a szövegkörnyezetben munkamegosztást jelent, mégpedig a két agyfélteke között. A bal, domináns féltekénkben vannak a nyelvi megértést és a beszédet művelő agyterületeink. Balkezeseknél többé-kevésbé fordítva. Az nem úgy van, hogy az ember vagy jobbkezes, vagy bal, hanem mindenki egy skálán helyezkedik el a nagyon-nagyon jobbkezes, és a totál 100% balkezes között. (Mint a hetero- és homoszexualitás, tudjátok.) Skizofrének gyakrabban helyezkednek el ezen a skálán középen, vagyis mintha nem tudta volna eldönteni az agyuk, hogy most akkor melyik legyen a domináns félteke.

Sommer, akinek a cikkeit olvastam tegnap, fMRI-vel (ejtsd: funkcionális mágneses rezonancia imaging, lényeg, hogy működés közben lehet mérni egyes agyterületek aktivitását) nézegetett skizofrén meg egészséges embereket, miközben azoknak nyelvi feladatokat kellett megoldani (mondatkiegészítés, visszafelé olvasás meg ilyenek). Ilyenkor az egészséges embernek a bal agyféltekében lévő nyelvi területei aktivizálódnak, ha jobbkezes (Sommer egyelőre jobbkezesekkel foglalkozott, gondolom, nem akart teljesen összezavarodni). A jobbkezes skizofréneknek is rendesen aktivizálódott a bal féltekéjük. Meg a jobb is, pedig annak nem kellett volna. Mintha a jobb féltekéjük "belebeszélt" volna a bal félteke munkájába.

A skizofrének néha hangokat hallanak a fejükben, vagy úgy érzik, hogy a saját gondolataik felhangosodtak. Crow tetszetős elmélete szerint ez azért van, mert a normál balfélteke-vezérelt nyelvi folyamatokba kvázi bezavar a jobb félteke, aminek amúgy csöndben kéne lenni, és a szegény beteg nem tudja, honnan jön a hang (ez egy nagyon sarkított es lebutított verziója az elméletének, de jól hangzik). Nem tudja a bal félteke, mit csinál a jobb. Tudathasadás.
Az emberi nyelv kialakulásához feltétlenül szükség volt a két félteke közti munkamegosztásra, anélkül nem tudnánk beszélni, csak max a csimpánz módjára. Beszélni meg jó (evolúciós szempontból is), szóval lateralizácio kell. Bocs - a lateralizácio bizonyos hibaszazálékkal működik, és ha éppen becsúszik az 1 %, és nem sikerül jól, akkor az lehet, hogy skizofrénia.

Fontos megjegyezni, hogy ez csupán egy elmélet, sőt, csak egy a skizofréniát magyarázó számos elmélet közül. Valojában fogalmunk sincs, hogy mitől van. Van genetikai hajlam (de hogy melyik gének, az még nem teljesen tiszta), vannak környezeti tényezők, amik hajlamosítanak (vita tárgya, hogy pontosan mik azok), van rá egy csomó elmélet, amik többnyire nem zárják ki egymást, de önmagában egyik se magyarázza meg a jelenséget. Szóval a nyelvi lateralizációs nem A Tuti Elmélet, csak az egyik, ami nekem valamiért szimpatikus. Nem beszélve arról, hogy nem magyarázza meg az összes tünetet, csak egy párat. Nem baj, akkor is tök jó.

((Basszus, beütöm a google-be, hogy "nyelvi lateralizáció", és ez a blogbejegyzés az első találat. Három van összesen. Semmi értelmes nincs ezen az interneten? Elnézést, amiért nyakra-főre angol wikipediát linkelek, de megnéztem a magyarban a skizofréniát és inkább nem.))

Hoppá!

Kozben meg csak ugy lemond otthon az egeszsegugyi miniszter? Hat ez meglepett.

Ja, hogy megsértődött, mindjárt más. 

Love is in the air

Hetagra sut a nap odakint, en meg itt ulok bent egy szamitogep elott es a vilag legunalmasabb munkajat csinalom. Altalaban eleg jo egyebkent a monotonia-turesem, legalabb lehet kozben almodozni, de ma valahogy rajtam van ez az ize. (A "rajtam van az ize" nepi kifejezest pszichiatriai osztalyos munkank soran gyujtottuk.) Menni akarok viragokat venni meg kiulni kavezni es olvasni a konyvemet (Leany gyongy fulbevaloval) vagy akarhova. Haza takaritani is jo. El is megyek ma korabban. "Tavasz van nalam, es nem felek hasznalni", ahogy a kolto mondja.
Az olasz ficko egyebkent is egesz nap nyalas szerelmes dalokat hallgat. Most eppen a Nothing else matters szol a Metallicatol, es vele enekli a szoveget erzelmileg atfutott hangon. Igy nehez komolynak maradni.

Update: Barry White szol, az olasz ficko szerint az ove a poptortenelem legszexibb hangja. A holland kiscsaj egyszer olvasott valami felmerest, miszerint az emberek legnagyobb tobbsege Barry White-ot hallgat szex kozben. Az olasz ficko szerint ez inkabb "szex elotti zene, amolyan rahangolodos.... ooohh, let the music play-ooo-just until I feeel this meeemory is goone, whoooo-eeeooo."
Get a room, kids.

Traffic

Meg azon gondolkodtam, miközben ráérősen bringáztam haza az edzőteremből, hogy milyen vicces, hogy otthon a biciklizés az mekkora vagányság, itt meg nulla vagányság, csak egy közlekedési eszköz. Öreg nénik cekkerrel meg a kormányra tekert művirágfüzérrel nyomják. Maria, az egyik holland lány mesélte, hogy amikor kint volt Bostonban a bátyjánál, akkor is biciklivel közlekedett, és feltűnt neki, hogy a társaságban ő lett az überlaza Bringáscsaj. (Arról jutott eszembe, hogy elolvastam a Snow Crash-t és a fordító biciklisfutár-szlenget használ benne, és hogy egyáltalán létezik ilyen, hogy "pesti biciklisfutár-szleng". De ha már az olvasónaplómat népszerűsítem, akkor inkább a hálózatos könyvet ajánlom, az sokkal jobb volt.) Egyébként itt a biciklisek az Út urai. Én mondjuk mindig hülyén érzem magam, amikor megáll nekem az autó, pedig neki van zöld és nekem piros, meg nem lép le a gyalogos, pedig neki van zöld és nekem piros, és állunk mindketten bután. Mondjuk, ha gyalog van az ember, tényleg folyton el akarnak csapni a bringások, tök veszélyes. Lehet, hogy itt gyalogosnak lenni a vagányság és van utrechti gyalogos-szleng.
Egyébként egyetlen darab emelkedő nincs az egész országban, így könnyű.

Orvosokról és hajózásról

Többrendbelileg is betekintést nyertem a holland egészségügybe a napokban.
Hétfőn beszélgettem egy doktorral, aki bevezetett az itteni hangulatzavar-osztály működésébe, ebben nem volt sok meglepő elem, talán az, hogy milyen széleskörűen alkalmazzák az ECT-t (elektrokonvulzív terápia, régies nevén elektrosokk), meg, hogy heti öt napból kettőt kap kutatásra. A kutatása viszont olyan, amiért lelkesedem, nyelvi lateralizáció skizofréniában. (Ismeretterjesztő rovatunk: az ember beszédközpontja a domináns agyféltekében van, jobb kezeseknél bal félteke. Nem így születünk, a féltekék munkamegosztása később alakul ki. Egyesek szerint a lateralizáció zavarainak köze van a skizofréniához, sőt, egyszer olvastam egy cikket, amiben Crow, neves, öreg skizofréniakutató egyenesen azt állítja, hogy "az emberiség a nyelv kialakulásáért a skizofréniával fizetett". Merthogy állatoknál nincs ilyen betegség.) És ambulánsan is lát el betegeket, annyit, amennyit akar, de két-három óra azért mindig jut egy betegre meg a családjára. (Mármint a beteg családjára).
Azután Martin, a főápoló körbevezetett minket a pszichotikus osztályon.(Mindannyian olyasfélére asszociáltunk, amikor kényszerzubbonyból kiszabadult dühöngő őrültek között szlalomozunk, a cseh csaj meg én, de nem mernek minket bántani, mert zordul néz rájuk Martin, a drabális néger főápoló?) Valójában a srác kb velem egyidős, kb ugyanannyi iskolát is végzett, úgy néz ki, mint aki a légynek sem tudna ártani, és valószínűleg ez az igazság. Az osztályon összesen tizenhat beteg van egyágyas szobákban (most sokkal kevesebb, mert az osztályvezető és az orvosok nagy része Coloradoban van egy kongresszuson). Van kétágyas szobájuk is, de ott is csak egy beteg szokott lenni, mert pszichotikus szobatársak között túl sok a súrlódás. A betegek nappalija úgy néz ki, hogy azt én is elfogadnám, plazmatévé, dvd-lejátszó, X-box, egyik fala üvegből, türkizkék függönyök, kijárat a nárciszokkal és egyebekkel teli bájos kis kertre. A kertet mondjuk magas kerítés veszi körül, de Martin szerint "azért át lehet mászni". Konyhasarok szekrényekkel, mosogatóval, mikróval, és szuperjó csillivilli kávégéppel (nem tehetek róla, bukom a presszógépekre). Pingpongasztal, nővérpult, hat nővér. Este csak kettő. Átmegyünk a kreatív terápia-szobába, nagy, színes szoba, virágok, képek. Agyag, ezerféle színű máz, kis égetőkemence, bőr, faanyagok, eszközök a fentiek megmunkálásához, varrógép, üvegfestő-kellékek. Egy beteg bütyköl valamit a szobában, beszédbe elegyedünk a terapeutával, aki elmondja, hogy a kínálat gazdagsága ellenére ezek a mai betegek állandóan a számítógép előtt ülnek (hat db van) és játszanak vagy neteznek. A bőrért (mert az drága és hogy ne pazarolják) és az üres CD-ért (ha zenét akarnak kiírni) kell csak fizetniük jelképes összeget.
Az ápolók majdnem mind főiskolát végzettek. Mind az ápolók, mint az orvosok évente elvégeznek egy pár napos kurzust agressziókezelésről, ahol megtanulják, hogyan lehet hamar észrevenni, hogy a beteg agresszív kezd lenni, hogyan kell ezt kivédeni, hogy kell viselkedni, testbeszéd, hogyan kell szóban megnyugtatni. Ezt színészekkel is gyakorolják, akik szakavatottan eljátsszák az agresszív beteget. Valamint önvédelmi technikákat tanulnak: hogyan bújjunk ki a szorításból, ha a beteg hátulról akar megfojtani, stb.

Én egyébként végig szemrebbenés nélkül hallgattam, különösebben nem lepődtem meg semmin, gondoltam, hogy sokkal jobban néz ki az egészségügy ott, ahol sokkal több pénz van rá, de ennél azért elszomorodtam. Nem tudom, mennyivel kevesebb nővért vagy orvost ruháznának meg, ha otthon is lenne ilyen, de ha már eggyel kevesebb ötvenkilós pszichiáternőt csap fejbe paranoid skizofrén, akkor is megérte. Nem beszélve arról, hogy a betegnek is jobb, ha időben leállítják. És igaz, hogy ezeket a szkilleket az ember többnyire megtanulja menet közben, ellesi másoktól, meg ráérez maga, de akkor is.

Gondoltam, hogy megkérdezem, úgy nagyságrendileg mennyit keres itt egy ápoló vagy egy orvos, de aztán nem volt kedvem. Nem mindegy az nekem?

Aztán ma elmentem háziorvoshoz, mert elkaptam valami bacit, és gondoltam, itt az alkalom, hogy betegszemmel is betekintsek az ellenséges vonalak mögé. A rendelőben három háziorvos rendel külön szobákban. Az egészhez tartozik egy váróterem és egy nagy, narancssárga pult mögött (a királynő színe) két fiatal recepciós. Előre időpontot kellett kérnem, úgyhogy annyi a papírmunka, hogy szólok, hogy megérkeztem. A nevemen beszólít az orvos, idős férfi civilben, határozott kézszorítás. A szobájában hatalmas, kezeletlen tömörfa íróasztal és ugyanolyan vitrin, tömve vastag, komoly külsejű könyvekkel (nem tehetek róla, bukom a kezeletlen tömörfa bútorra). Az asztalán számítógép, egy db fonendoszkóp, és egy db földgömb. A falon festmények régi keretben, egy polcon pedig egy egzotikus küllemű műtárgy. Az egész úgy néz ki, mint a Kelet-Indiai Társaság nyugalmazott tengerészkapitányának dolgozószobája, beleértve magát a doktort is, aki klasszikus brit úriember módjára viselkedik. Elmondom, mi a bajom. Elmondja, hogy két dolog közül választhatok, ennek ez az előnye, annak az, melyiket választom. Ezt tanultuk mi is az egyetemen, hogy a beteg az nem mentálisan retardált kisgyerek (kivéve persze, ha az), hanem értelmes felnőtt ember, csak beteg, ezért nyugodtan lehet vele egyenrangúan tárgyalni, elmagyarázni neki dolgokat, kikérni a véleményét. Én szoktam is, ha van rá idő, bár néha csodálkoznak a betegek, mit magyarázok ennyit. De most rájöttem, hogy velem még sose viselkedtek így, magyarázni szoktak néha, de döntést rám bízni sose. Még akkor se, amikor tudták, hogy orvos vagyok, olyankor is maximum annyi, hogy hosszas könyörgés és győzködés árán rá tudtam venni az illető doktort valami alternatív megoldásra. Mondjuk, olyan gyakran nem is járok otthon orvoshoz, az tény. Beletelt pár másodpercbe, mire visszanyertem a lélekjelenlétemet, és megmondtam, melyiket választom. Wow.

A képek csupán illusztrációk, nem az orvos szobájában készültek, hanem a Cutty Sark nevű gyönyörű clipperen, az egyik utolsó, egyben az egyik leggyorsabb vitorláson, Greenwichben lehet megnézni, menjetek.

Más izgi nem történt. Rájöttem, hogy megszerettem ezt a várost, a hangulatát, meg a biciklizést (meg is javíttattam a Kölcsönbringát, kezdett kicsit rozoga lenni, és hálistennek a kórház bicikliparkolójában van egy biciklibolt- és javítóműhely, úgyhogy reggel beadtam, délutánra kész lett). De tudom, hogy ez csak azért van, mert süt a nap, és akkor a jó hollandok azonnal előözönlenek a házaikból, és fél perc alatt úgy néz ki a város, mint egy Városligetbe oltott Liszt Ferenc tér. Simán el tudnék itt éldegélni örök időkig, ha 1. mindig ilyen időjárás lenne, 2. hozhatnám a barátaimat, 3. magyarul beszélnének az emberek, 4. nem lenne szünet a moziban, 5. lennének hegyek. Persze, tudom, hogy az ember szerezhet új batátokat és megtanulhat új nyelveket, de az már nem olyan, vagy csak én nem vagyok az a típus. Az apukám tengerész, tehát nálam az a standard, hogy az ember elutazik jó hosszú időre, a végén meg hazamegy.