Ma reggel, kinyitom az ajtómat, kívülről odatámasztva egy nagy csomag, valóban az én nevemmel, ami fura, mert nem várok csomagot, kinyitom, egy 300-as póló meg ez a könyv. Ja, kitöltöttem valami nyereményjátékos kupont a moziban, amikor megnéztem a filmet, ezek szerint nyertem.
Egész jó egy hétfő reggeltől.
Tegnap pedig voltam francia vacsin, Xavier, a harmadikon lakó bodroshajú francia fiú szervezte a koleszban. Azt hittem, valami könnyen összedobható cuccot fog főzni (tizenvalahány főre, fejenként 5 euroért), erre a következőkkel állt elő:
1. Aperitif a kertben, Martini meg valami francia likőr
2. Sajtkrémes párnácskák plusz zöldsaláta vinaigrette öntettel
3. Egészben sült marhahús, zöldbab, sült hagyma, tört burgonya, francia mustár, vörösbor
4. Francia sajtok, főleg kecske és camembert; baguette, amit Párizsban vett; eggyel jobb vörösbor
5. Palacsinta nutellával, dzsemmel, vagy habcsókkal és citromlével (igen, ezekkel)
6. Kávé
Nem semmi. Emellett többször előadta, hogy a francia étkezés az tulajdonképpen arról szól, hogy sokáig tart, élvezed, és beszélgetsz közben.
Remek volt, tényleg, valamint a következő párbeszédekben lehetett részem:
Indonéz fiú: - És te budapesti vagy?
isolde: - Igen.
Indonéz fiú: - Ismered az xy nevű egészségügyi intézményt?
isolde: - Igen, ott dolgozom.
Indonéz fiú: - Ja, mert van itt nálunk a szívsebészeten két nővér, az Anita meg a Margó, a két legjobban képzett és legmegbízhatóbb, ők onnan jöttek.
Német lány: - És te honnan jöttél?
isolde: - Magyarországról.
Német lány: - Nahát! És nem ismered véletlenül a Viktort?
isolde (gyorsan kapcsol): - Kisállatkardiológus Viktort?
Német lány: - Igen, igen, aki mindig a macskák szívbetegségeiről beszél!
Hat lépés, ugye tudjuk. Valamint tanúja lehettem, amikor felnőtt hematológusok Rorschach-tesztet játszanak egy félresikerült palacsintával, és azon vitatkoznak, hogy alakját tekintve a macrophagok melyik alcsoportjára hasonlít leginkább. Vicces volt.
És olvastam még egy aranyosat. Van az emberi agynak az a része, ami az arcfelismerésért felelős, és ha ez megsérül, akkor az illető mindent lát, mindent meg tud különböztetni, kivéve az arcokat. De pl. hangról már meg tudja különböztetni a szeretteit. "Prozopagnózia" is the term. Legújabban pedig úgy gondoljuk, hogy nem is annyira talán az arcfelismerésért felelős az a terület, hanem az "aprócska különbségek felismerése rengetegszer látott, majdnem egyforma dolgokban"-ért. Arcokat látunk a legtöbbet, és a szocializáció szempontjából eléggé fontos is, hogy meg tudjuk őket különböztetni, de vannak kivételek, két esetismertetés: a kutyatenyésztő, akinek a munkája az volt, hogy kutyakiállításokon zsürizik, majd az arcfelismerésért felelős agyterület sérülését követően nem tudta megkülönböztetni 1. az arcokat, 2. a kutyafajtákat. Szegény! És a farmer, aki agyvérzést szenvedett fenti területen, és nem tudta megkülönböztetni a teheneit. Elképzelem, ahogy áll a legelő szélén fejét vakarva, miközben száz totál egyforma, mérhetetlenül csalódott tehén bámul vissza rá. Két hétre bemegy a kórházba, és már meg se ismer??!
A Fundamental Neuroscience c. könyvben olvastam ezeket, szóval nem kamu.