Klasszikus blogbejegyzés

Rajtam van az átok, nincs mit tenni. Az a fajta, amikor meg kellene írnom három (3) oldalt egy cikkhez, de ahelyett, hogy csinálnám, minden mást csinálok. "Virágot öntöz, körmöt vág, kézzel mos." (Szakács Eszter). Neurotikus teljesítménygátlás. Nincs mit tenni. Ilyenkor olyan dolgokat kell csinálni, ami tökéletesen értelmetlen, ezáltal fokozza az ember bűntudatát, míg az el nem ér egy elviselhetetlen szintet, és akkor már lehet dolgozni.

Ez a terv.

Különben is rosszul aludtam, pedig én mindig jól alszom, és olyan meg különösképpen nincsen, hogy felébredek és nem tudok visszaaludni (remek kezdő anyuka, valamint ügyeletes orvos válna belőlem), életemben egyszer volt ilyenem, de akkor okom is volt rá. Ma meg csak az volt az okom, hogy fájt a fejem meg hogy itt van a cseh csaj férje, és beszélgettek hajnali kettőkor a papírvékonyságú szobafal túloldalán, és a férjnek idegesítő hangja volt, a cseh nyelvben pedig messze túl sok a mássalhangzó. Nem kopogtam át, mert nem beszélt hangosan, egyszerűen csak ennyire vékony a fal, hogy felébredtem a sima beszédre. Ami azt illeti, szexelni nem is hallottam őket, pedig hosszú idő után találkoztak újra. Weird.

És arról postolni, hogy mit evett az ember, az már a legszánalmasabb bloggerség, úgyhogy nem is szakítanék ezzel a szép hagyománnyal. A legdurvábbak mondjuk ezek a gyümölcslevek, mangós-erőspaprikás, mentás-citromos és áfonyás-bazsalikomos ízben (ebben semmi bazsalikomot nem lehet érezni.) Aztán ettem kecske krémsajtot (kecskekrém-sajtot) avokádóval, meg krémsajttal töltött kis cseresznyepaprikákat, meg nyers füstölt halat. Tegnap meg vettem a piacon ilyen kis vajastésztából készült sütiket narancsfondannal a tetején (az a fondan, amivel a mignon van bevonva*). És ittam mangós-citromfüves limonádét a kedvenc helyemen, ha valaki tudja, hogyan kell elkészíteni, kérem, jelezze. Thai citromfűvel volt, legalábbis a képen az volt mellette. És, még régebben, ittam London nevű citromos sört, nem volt túl jó. Meg olyan brie-t, amiben váltakoznak a sima és a zöldfűszeres sajtrészek, ezért úgy néz ki, mint egy tortaszelet. Meg olyan barnakenyeret, ami már annyira magos, hogy sokkal több benne a mag, mint a kenyér maga. És körtés-fahéjas gyümölcsös kekszet.

Különben az is tök vicces, hogy az étkezési szokásaimat milyen mértékben befolyásolja a szellemi táplálékom, például amikor egy csomó Gilmore Girlst néztünk, akkor állandóan take-away kávéspohárral a kezemben rohangáltam az utcán, mondjuk ez meg is maradt, csak itt nincs akkora divatja meg nem is rohanok sehova. Aztán amikor nem jött még meg az ösztöndíjam, és olvastam a Paul Auster éhező főhőséről, aki napi két tojást evett, mert az olcsó és jó kaja, akkor rájöttem, hogy ez nem is rossz ötlet, és napi két tojást ettem egy darabig. (jó, nem csak azt.) De ez még mind semmi, amikor legutóbb rákattantam a Regina Spektorra, és meghallgattam egy párszor, hogy hey remember that month when I only ate boxes of tangerines, so cheap and juicy, tangerines, akkor rájöttem, hogy hm, tényleg, so cheap and juicy, és könnyebb is meghámozni, mint a narancsot, na azóta egy csomó mandarint eszem (jó, nem csak azt). Az első talán az volt, amikor tinédzserkoromban olvastam a Diadalív árnyékában-t, és rájöttem, hogy Joan Madou akarok lenni milyen jó ital a calvados. Szóval amivel rám igazán lehet hatni, az a marketingnek ez az indirekt formája (van ennek szakmai neve is, de ne kérdezzétek), kizárt, hogy olyan mosóport vegyek, amit sokat reklámoznak, de régóta keresek olyan klasszikus piros bögrét, amiből a House-ban isszák mindig a kávét, ha valaki tudja, hol lehet kapni, szólhat.

Még arra lennék kíváncsi, hogy ha több, mint egy hónapja sokkal kevesebbet eszem, mint otthon, vagy legalábbis több benne a zöldség és kevesebb az édesség, és edzeni járok hetente 3-, de inkább 4-szer, meg biciklivel megyek mindenhova, akkor miért nem fogytam egyáltalán semennyit, és tudom, hogy az izom nehezebb, mint a zsír, de az a farmer, ami épphogycsak rámjött, az most is épphogycsak rámjön. Na jó, mondjuk, nem akkora tragédia, leginkább csak túljátszom ezt a fogyókúra-dolgot, elfogadom magam satöbbi, meg egyébként is manapság inkább a napi endorfinbevitelem végett járok steppelni, csak a fizika törvényei alapján ugye az ember azt hinné, hogy mostantól úgy fog kinézni, mint Angelina Jolie a Lara Croftban.
Vettem viszont a piacon fillérekért I'm definitely up to something feliratú pink színű feszülős trikót, és bár tudom, hogy mivel öreg vagyok és nem ennyire merész, csak otthonra fogom felvenni porszívózáshoz, de ez semmit sem von le a vásárlás okozta örömből.

És még az van, hogy az ablakom előtt van egy fa, amin még mindig csak rügyek vannak hetek óta, már minden fán vannak levelek, de ezen csak a rügyek nőnek, nőnek. Először azt hittem, virág lesz belőlük, de talán inkább mégis levél? Nagyon izgalmas.

*Van az a képességem, a fondanról jutott eszembe, hogy ha valaki nem tud valamit, ami szerintem egyértelmű, és az egyetemes emberi kultúra része, akkor olyan hangsúllyal tudom megkérdezni, hogy "Te komolyan nem olvastad...?", hogy az illető rögtön egy mentálisan retardált suttyónak érzi magát és/vagy azonnal hevesen gyűlölni kezd engem. Egyszer egy pasim egész hétvégén nem beszélt velem, miután megkérdeztem, hogy "Te tényleg nem tudod, mi az a zsenília?", de mentségemül szolgáljon, hogy akkoriban még fiatal voltam és keveset tudtam a férfiakról. Már elég sokat fejlődtem, bár amikor, vegyük csak a most pénteket, kiderült, hogy a holland srác még soha életében nem hallott az eszperantó nyelvről, illetve a mesterséges nyelvek létezéséről úgy egyáltalán, vagy hogy a cseh csaj még soha életében még csak nem is hallott Keresztapa című filmről, akkor nehéz volt csendben maradni, de kibírtam. Szóval a fondan azért nem az egyetemes emberi kultúra része talán.

Na, most már megtettem mindent asszem, mehetek cikketírni. Nem, mintha nem lennének még ötleteim. Porszívózás!