How long how long will I slide

Ma elmentünk életemben, azaz a Lány életében először játszótérre - eddig inkább füves placcokon fetrengtünk pokrócon meg labdáztunk, de a füves placcok mind túl messze vannak tőlünk sajnos, gyalog nem elérhető távolságban, és nincs mindig kedvem utazgatni. A játszóterek meg közel vannak. 

A Lány jól elvolt a homokozóban, mondjuk szerintem ez egy rémálom és én ezt nem fogom kibírni, hogy a réten szaladgálás helyett egy 2x2 négyzetméteres lyukban kell lapátolnom a hátralévő életemben tizenöt másik gyerekkel és anyukával együtt. Most főleg nagyobb gyerekek voltak, de vigyáztak és nem szórták a homokot a babámra, sőt, egyikük még homoktortákat is sütögetett vele egy darabig. És volt egy aggódó anyuka is a Lánynál fiatalabb gyermekével, aki megkérdezte tőlem, hogy jár-e már, mert az övé már jár - ó, istenem, ez vár rám hátralévő életemben, jár-e már, beszél-e már, tud-e már olvasni. A Lány még csak bútorokba kapaszkodva jár, és azt mondja, hogy vavava (kutya), <lefordíthatatlan nyávogásszerű hang> (macska, de az igazi macskanyávogást utánozza, nem az emberi miau-t, anyanyelvi tanártól tanult), nyányányá (szerintem ez azt jelenti, hogy "anya", akkor mondja, ha akar tőlem valamit), mammamma (kaja) és tyetyetye (zene). Magyarul, nem beszél, a játszótéri járóképes tizenegyhónapos meg már jól artikuláltan azt mondja a babákra, hogy "baba". Basszus, le vagyunk maradva, se járni, se beszélni nem tud, olvasni sem tud és első szimfóniáját sem írta meg, mi lesz így? 

Egyébként ha véletlenül mégis zseni lesz a végén, akkor azt a történetet fogom mesélni, hogy én mindig is tudtam, konkrétan nyolc hónapos korában jöttem rá, hogy zseni: ülni sem tudott még rendesen az etetőszékben, megette a répapüréjét, majd desszertként felé nyújtottam egy almás ízesítésű rizskekszet. A kis Lány nézte egy darabig, majd hátranyúlt és az etetőszék huzata és váza közötti titkos rejtekhelyről előhúzott egy másik rizskekszet, ráadásul áfonyásat, ami már egy hete elfogyott, és felém nyújtotta. A nyolchónapos az még nagyon kicsi ahhoz, hogy ilyeneket össze tudjon rakni a fejében, szóval majd ha megkapja a fizikai Nobel-díjat, akkor ezt fogom mesélni a reggeli tévéműsorban. 

Visszatérve a játszótérre, szóval szögesdróttal bekerített homokozókban kell ücsörögnöm mostantól, ó, irgalom atyja, ne hagyj el. 

Hajszőnyeg, kutyatár

A könyvfesztiválról akartam még írni, ahol tavaly még kilenchónapos terhesen voltam, most meg háton hordozott Lánnyal, aki a benti, meleggel és nagy tömeggel járó részeket leszámítva imádta. Idén nem voltam semmiféle könyvbemutatón, ellenben ugyanúgy söröztünk a napfényben és a barátaim még mindig híres írók meg fordítók meg szerkesztők, annyira jó fej vagyok, hogy ilyen barátaim vannak, ráadásul egyikük elújságolta, hogy gyereket vár. Én jegesteát ittam, mert nem volt alkoholmentes sör, már ez is elég baj, aztán Noiz még előhúzott egy rendkívül cuki mintás laposüveget házi pálinkával töltve, majd elvonultak dohányozni, félre ne értsünk, a testem egy templom, sosem mérgezném mérgekkel, a függőség gúzsba köti a lelket, kérdezze kezelőorvosát, gyógyszerészét, ugyanakkor annak a pálinkának nagyon jó illata volt. 

Eredetileg a Lánynak akartam csak egy könyvet venni a szülinapjára, ezt, csakhogy a Galaktika standon megkérdeztem, mely könyvekre vonatkozik a 45% árengedmény, mire kifaggattak az ízlésem felől és rábeszéltek, hogy vegyem meg a Hajszőnyegszövőket, pedig mondtam, hogy ennek mind a címe, mind a borítója romantikus szálat is tartalmazó fantasy-re utal hajaz, én meg inkább a klasszikus, orosz science fiction, esetleg a kissé kegyetlen cyberpunk híve vagyok, de ott tiszteletreméltó életkorú férfiak esküdöztek, hogy ez sci-fi is, kegyetlen is, és nincs benne szerelmi szál és tetszeni fog. Később összefutottunk Kislánnyal és bibliofil barátnőjével, akik idén is elképesztő részletességgel ismerték a magyar kiadók kínálatát és előkészületben lévő könyveiket, mindent olvastak már, Kislány rögtön lecseszett, hogy nem kértem ki a véleményét a Hajszőnyegszövők megvásárlása előtt, ellenben szégyelljem magam, amiért még nem olvastam A rizs és a só évét, bibliofil barátnője bőszen bólogatott, majd azon kaptam magam, hogy ismét sorban állok velük a Galaktika standnál. Én megvettem A rizs és a só évét meg rábeszéltem a sorban előttem álló húszévesforma fiúcskát a Stalkerre, Kislány addig fondorlatos kérdésekkel próbálta kiszedni a jelenlévő tudományos szerkesztőből, hogy a könyvhétre idén egész pontosan milyen akciókkal készül a kiadó. 

Másnap meg épp azon gondolkodtam, délután milyen szabadtéri programot szervezzek a Lányak, amikor írt egy smst a Költőlány, hogy Sarkady Mária dedikál háromkor, aki az ő egyik kedvenc mesekönyv-írója, jelenleg elszegényedett, aranyos öreg néni. Van is tőle egy könyvünk, hát gondoltam, jó, akkor menjünk arrafelé. Ezúttal pokrócon feküdtünk a füvön, vagyis én feküdtem, a Lány meg saját magával labdázott és idegeneket bámult rezzenéstelenül, később beszélgettünk Sarkady Máriával a lakásáról, a szülésemről meg a hordozásról, a Lány szerette volna kipakolni a táskáját, még később meg aludt a hátamon és épp hazaindultam, amikor belebotlottam az egyik asztalnál gyerekkönyveket dedikáló Kányádi Sándorba, és akkor vettem ott egy könyvet és dedikáltattam a Lánynak, azt írta bele, hogy Szép álmokat kíván Kányádi Sándor bácsi, és rájöttem, hogy dedikált gyermekkönyveket gyűjteni a Lánynak, ez egy igen csúszós lejtő, nagy mázli, hogy csak a harmadik nap délutánján jutott eszembe. 

Years shall run like rabbits

Egy éves a gyönyörű, pici Lány! Ezeket vettem neki: 

Sajnos beteg, fáj a torka és lázas is, és kicsit én is, úgyhogy mázli, hogy nem szerveztünk hatalmas party-t. Majd délután meglátjuk, elmegyünk-e valamerre, most az apukáján alszik. 

Később biztosan hiányolnám, úgyhogy feljegyzem ide, hogy hipersebességgel mászik négykézláb, bútorokba kapaszkodva lépeget, a "nem" szócskára fejét csóválja, adekvát helyzetben integet, kutyáknak ugat, macskáknak nyávog, ismeretlen nyelven beszél, imádja a zenét és a kültéri programokat, utálja az öltözködést és nem igazán rajong az édes ízekért sem, úgyhogy nem tudom, fog-e enni a tortájából egyáltalán (tej, tojásmentes gesztenyetorta). Tavaly ilyenkor meg még ott hisztiztem, hogy akkor most már császározzanak meg végre. Nagyon aranyos, nagyon szeretem. 

Egy mosókonyhában jól kitaláltam én azt, hogy mi lesz

Pontosan tíz évvel ezelőtt volt ez. Tíz (10) évvel ezelőtt. Jajistenem hogy szalad az idő. 

Általában el szoktunk menni az évfordulón a Szódába unikumozni, bár volt olyan év, amikor simán elfelejtettük mindketten, tavaly meg csak alkoholmentes sört ihattam, mert már eléggé terhes voltam, 3 nappal későbbre voltam kiírva. Most is elmentünk délután, ketten plusz egy Lány, utóbbinak szemlátomást nagyon bejött a hely, a berendezés színvilága, végig vigyorgott, ugrált a zenére, és vidáman vedelte bébivizes palackjából a bébivizet. Dehát már majdnem egy éves, itt volt az ideje, hogy elvigyük kocsmába. 

Az elég jó falat

Amikor a Lány fogja a kihűlt brokkolipürébe forgatott, megnyalogatott, majd kiköpött kenyérdarabkáját, kicsit megtörölgeti vele az asztalt, majd mosolyogva felém nyújtja és szeretne megetetni vele, mindig eszembe jut, hogy tutira létezik olyan neveléstudományi szakkönyv, amely szerint azt jókedvűen meg kellene ennem a kezéből. 

Panorámaraton

Amúgy nem vagyok oda a teljesítménytúrázásért, engem nemhogy nem szórakoztat, hanem kifejezetten idegesít, amikor erdei sétám közben hülye pecséteket meg ellenőrzőpontokat kell keresgélni, és miért fizetnék azért, hogy felgyalogoljak a Károly-kilátóhoz, ráadásul kerülő úton, de ezúttal nem tudtam ellenállni a kihívásnak. 

A kisatírozott helyen a kis Lány neve szerepel, aki háti hordozójában teljesítette a távot.

Nagyon sokan voltak a családi, 8 km-es távon, mindenki megcsodálta a cuki Lányt, és ami még feltűnt: a legtöbb szülő vagy egymással, vagy a gyerekekkel veszekedett, mert azok nem bírták bekötni azt a kibaszott cipőfűzőt. Jó, nem a legtöbb, de sok. Más szülők velük túrázó szülőtársuknak magyarázták, hogy fél méterrel előttük gyalogló idegesítő gyerekük mennyire gázul viselkedett tegnap is. Tényleg ennyire nehéz a nagyobb gyerekekkel, hogy az ember tiszta idegroncs? Aggasztó. 

Főleg rokonok

A soproni rokonság, nagyszülők és dédszülők meg imádják a Lányt és persze mindenfélével bosszantanak, például állandóan látni akarják. Engem szerintem kevésbé, én inkább zavaró tényezőként vagyok jelen, nem lehet tőlem nyugodtan babázni, rájuk szólok, vagy panaszkodom, hogy nem aludtam eleget, vagy belelógok a fotókba. A nagymamám nem is titkolja, hogy ezzel én kiestem a pikszisből és egy generációt ugrott a szeretet lefelé, el is magyarázta valamelyik nap, hogy én ezt nem érthetem, mert sose volt unokám és majd meglátom, ha unokám lesz, hogy "az ember jobban szereti ezeket a kicsikéket, mint a sajátjait". Szerintem nem túl udvarias dolog ilyet mondani. 

De persze. Könnyű szeretni egy extrém cuki, gyönyörűen mosolygó egyévest, akihez ráadásul nem neked kell felkelni éjszaka nyolcszor és nem te cserélsz kakispelenkát napszámban és a hajadba sem kentek ma még brokkolipürét. A Lány még mindenkire mosolyog és még nem tudja a nagymamámról azokat, amiket én már tudok (meg az egész szomszédság és rokonság), hogy rosszhiszemű, pletykás és mindenbe beleártja magát. Egyszer majd már észre fogja venni, és akkor majd ilyeneket mond, hogy "de dédmama, kérlek, tegnap ennek pont az ellenkezőjét állítottad, most mi az igazság", és akkor a nagymamám sírós hangon azt fogja mondani, hogy jaj, milyen aranyos voltál, amíg picike voltál, hogy szeretted akkor még a te dédikédet. Könnyű szeretni azt, aki még nem látja a hibáinkat és nincs saját véleménye, csak cuki. Nehezebb szeretni egy kisiskolást, aki már kapisgálja, meg saját akarata van. Még nehezebb szeretni egy kamaszt, akinek világnézete van és ijesztően jó radarja a hibáinkra. Gondolom. Biztos ezért mondják lépten-nyomon, hogy "addig jó, amíg ilyen kicsi". Hát nekem mindenkiről megvan a véleményem, aki csak kutyákat meg négy év alatti gyerekeket képes szeretni. 

Visszatérve a nagymamákra, van az, amikor dolgokat adnak, amit nem kérek, erőszakkal. Anyósom, aki egyáltalán nem gazdag, sőt, ad 100 eurót. Megmondom, hogy köszönöm, de inkább tegye félre karácsonyra vagy szülinapra. Erőszakoskodik, hogy tegyem el. Megmondom, hogy nem, köszönöm, majd inkább adja ünnepkor. Úgy tesz, mint aki beleegyezik. Amikor hazaértünk, látom, hogy a kabátzsebembe rejtette a százeurós borítékot.

Tegnap ez volt:
Anyós (telefonon): - Mekkora a mérete a Lánynak, mert vennék pár body-t.
isolde: - Köszönöm, de body-ból most jó sok van, inkább ne vegyél, tedd el azt a pénzt másra.
Anyós: - Jó, de hányas a mérete?
isolde: - De tényleg nem kell body.
Anyós: - De olyan cukik.
isolde: - De van neki egy csomó, nincs szükség újakra.
Anyós: - Jó, de hányas? 68-as? 74-es? 
(...) Anyós délután átjön és legnagyobb meglepetésemre nincsenek nála body-k, viszont mivel már kétszer ivott nálunk kávét a héten, ezért hozott nekünk egy csomag őrölt kávét. Ööö, oké. Ő csak kedves, jót akar, és adni a legnagyobb öröm. 

Azt meg a barátnőm anyukája mesélte egyszer, hogy reggelente átmegy a fiáékhoz segíteni a reggeli készülődésben, ilyenkor megkérdezi a felnőtt fiát, hogy kér-e kakaót, az kiszól, hogy nem, köszönöm, akkor ő azért még egyszer rákérdez, fiú szól, hogy tényleg nem, anyu azért még egyszer is rákérdez, "de nagyon finom!", fiú kissé már bosszankodva szól, hogy nem. "Persze, azért mindig főzök neki, a végén úgyis megissza". Nem győzhetsz. 

Persze, tudom, ha adnak, vedd el, ha ütnek, fuss el, örüljek neki, másnak semmit se ad az anyósa és örüljön az ember a százeurósnak, a kakaónak meg az ingyenbody-knak. Igazából örülök is. Mégis, közben időnként a véleményem tökéletes semmibe vételének érzem az ilyesmit. Nem azért mondom, hogy nem kérek, mert szerény vagyok, ugyanis cseppet sem vagyok az: ha szükségem van valamire, meg szoktam mondani. Ha megkérdezik, mit kérek, megmondom, mit. Ha épp semmit, akkor azt mondom. Vagy tévedek? Nem illene tiszteletben tartani azt is, ha az ember nem kér kakaót? 

A harmadik témakör, amivel fel lehet bosszantani, az, amikor féltik tőlem a gyerekemet. Játszom vele, vagy nézem, ahogy a bútorokba kapaszkodva kommandózik, vagy egy darab kenyérhéjat csócsál. Nagymamák a háttérben, kórus: "jaj, vigyázz, megüti a kis kezét! jaj, a kis lába, meg ne csússzon! jaj, az túl nagy darab kenyér! jaj, vigyázz, lehorzsolja a lábát!" Egy ponton, amikor látják, hogy nemtörődöm anyja (én) szemrebbenés nélkül bámulja, ahogy a gyermek halálos veszélyben forog a fiókos szekrény vagy a kenyérdarab jóvoltából, már nem bírják tovább és beavatkoznak: odaülnek, tenyerüket a szekrény és a baba közé helyezve védik, vagy felkapják és inkább hordozgatják a lakásban, úgy nem üti meg magát, vagy kiszedik a szájából a kenyérvéget. Csak jót akarnak, csak aggódnak. Én úgy gondolom, hogy ismerem a Lányt, tudom, hogy meg tud állni egy kézzel kapaszkodva, tudom, hogy néha felhömbölödik, főleg, ha fáradt, de ügyesen esik, nem lesz baja. Tudom, hogy mekkora falatot bír elcsócsálni, és azt is tudom, hogy amikor túl nagyot vesz a szájába, azt egyből kiköpi. Bízom a képességeiben. A nagymamák nem bíznak. Sem az én ítélőképességemben nem bíznak. De ezt nem foghatom fel bizalmatlanságként vagy szülői működésem kritikájaként, hiszen ők csak aggódnak, mert szeretnek, mert jót akarnak. 

És akkor van még az, amikor nem hagyják békében játszani a gyereket. Ettől ideges vagyok és úgy érzem, meg kell védenem. Lehet, hogy ezt eltúlzom, mert engem sem hagytak és máig utálom az ilyesmit. Erről van szó: 
Lány (tárgyakat pakol ide-oda, csak általa ismert rendszer szerint)
Nagymamám: - Mosolyogj egyet a dédire! 
Lány (tovább molyol)
Nagymama: - Zsuzsi! Zsuzsi! Zsuzsi! Zsuzsikám! Zsuzsi! Zsuzsi! (neveket megváltoztattuk)
Lány (felpillant, majd folytatja a munkát)
Nagymamám: - Na mosolyogj egyet a dédire! Na gyere mosolyogj már! Na, csak egy kis mosolyt! 
Lány (felnéz, mosolyog, majd visszafordul a tárgyaihoz)
Nagymamám: - Látod, mosolyog! Na,még egy kis mosolyt! Na, még egyet! Zsuzsi! Zsuzsikám! 
(a végtelenségig)

Vagy erről: 
Lány (elmélyülten összeütöget egy zöld és egy sárga kislabdát). 
Rokonok: Nézd, összeütögeti, jaj, de okos, nála van a zöld meg a sárga! Dobd ide a labdát, Zsuzsika, dobd ide! Nézd, felemelte! Dobjad a mamának! Mondd, hogy labda! La-bda! Nézd, jaj, felemeli a kis kezét, mindjárt dobja, dobd ide a mamának! Nézd, itt a kis könyved, cica van benne, hol a cica, Zsuzsika, hol a cica? Nézd, nyávog a cica! Dobd ide a labdát a mamának! Nézzétek, mindjárt feláll, hát mindjárt elindul! Hol a labda, Zsuzsika, mit mond a cica? Nézd, itt meg egy kutyus, mit mondd a kutyus? (a végtelenségig). 

Igyekszem higgadtan viselkedni és bízni a Lányban, hogy szól, ha elege van. Egyébként szól is, egy ponton elkezd nyűgösködni, és akkor el kell menni sétálni, és a séta közben a hátamon dumálgat magában, ki tudja, miket. 

Dehát csak szeretik, csak látni akarják, csak jót akarnak, csak aggódnak, csak imádják a mosolyát, másnak bezzeg semmit se segít a család. Jó, tudom. Akkor is bosszantóak. De nem baj, legalább jó lesz majd visszamenni Pestre is. 

Cseresznyevirágzás

Szombaton meg voltunk a Nemzetközi Gyermekkönyvnap soproni rendezvényén, ahol meglepően kevés könyvárus volt (egy, a Béláék), és meglepően kicsi volt a könyves bolhapiac is (egy asztalból állt), ellenben rengeteg gyerekprogram volt több teremben, mindenféle rajzolós meg kincsgyűjtős meg stratégiai játékok. A Lányt letettem egy párnákkal telirakott házikó tövébe a szőnyegre, ahonnan feszt lejött és a művház padlóján tappancsozott négykézláb, meg a nagyobb gyerekeknek rikoltozott. A könyves bolhapiac nevű asztal mögött ilyen tizenkétévesforma gyerekek álltak, és ki volt írva, hogy "jótékony célra", kérdésemre elmondták, hogy a bevételt egy sopronnémeti kislánynak adják, akinek Amerikában lesz szívműtétje. Vajon igaz ez? Mindenesetre vettünk tőlük 300 Ft-ért egy kissé összefirkált Marék Veronika-művet. 

A könyvárus-standon meg találomra felütöttem egy ismeretlen könyvet, az volt az első mondat, hogy "Buborék elindult, hogy kiderítse, léteznek-e más labirintusszörnyek rajta kívül a világon". Asszem szeretni fogom a gyermekirodalmat. 

És még ez is van: 

Csempe, az van

A lakáskeresésből meg valahogy egyszer csak az lett, hogy a jelenlegi lakásunkat újítjuk fel. Egyrészt, nem találtunk olyat, ami tetszik, és sajnos úgy látom, azért, mert az nem a mi árkategóriánk még mindig (környék plusz három szoba plusz terasz vagy kertkapcsolat). Másrészt meg megmutattuk a jelenlegi lakást pár éven belül két ingatlanosnak is, és mindkettő addig optimista feje hirtelen megnyúlt a szakadék konyhaablakunk és a leomlott, majd DIY visszaragasztott fürdőszobacsempénk láttán, szóval ezek helyett lesz új. Meg akkor már konyhaasztal is, perceken belül elkirándulunk a Lánnyal az Ikeába. 

Tegnap meg annyira rosszul aludt, hogy reggel kilenckor kitört rajtam a gyesneurózis (valójában csak az álmosság, amúgy ha jól alszunk, nincs ilyenem), úgyhogy felhívtam a bölcsődét. Szeptembertől szeretném csak bölcsibe adni a kis Lányt, heti 2 vagy 3 napra, amelyet magánrendeléssel és pszichoterápiás csoportok tartásával kívánok tölteni, és persze, tudom, minek szül az ilyen, ugyanakkor valójában meggyőződésem, hogy a gyerekeknek jó a bölcsi. Vagyis, vannak biztosan szorongóbb gyerekek és szar bölcsik is, de ez egy nagyon szimpi családi napközi, amiről több helyről hallottam jókat, és ez egy nagyon szociális baba. A Ringatón minden gyerek szépen lovagol anyukája ölében, a fondorlatos Lány meg minden gyerekhez odamászik, orrukat megcsavarja, anyukájuk táskájába belenéz, néha hátrapillant, megvagyok-e, aztán dumál tovább a tükörnek, sőt, a múltkor a foglalkozásvezető hangszereire is szemet vetett. Iszonyú cuki, hazafelé jövet pedig a hátamra kötve énekel. Szóval jelen pillanatban én úgy érzem, rosszat tennék vele, ha három évig velem kellene beérnie, mint társasággal. Pénteken megyünk megnézni a bölcsit, és ha olyan, akkor feliratkozunk szeptemberre. Izgi. 

Node most vár a Bjursta lehajtható étkezőasztal. 

7 dolog

Szóval kaptam egy ilyet Tamkotól és innen is mintegy ezer éve, és azóta így néha eszembe jut, hogy kellene írni magamról hét dolgot, de én nem tudok egyszerűen hét dolgot magamról, amit még nem írtam itt le. Komolyan. Nem tudok. 

Ellenben most olvastam, hogy az otthon maradó anyuka "a cumi-szunya-pelenka háromszögben forgolódik. Időnként megunja, elmegy, és töméntelen pénzt költ el". Úgyhogy írok hét dolgot, amit mostanában vásároltam, biztos az is sokat elmond egy emberről. 

1. Alapvető fogyókúrás szabály, hogy az ember ne menjen éhesen élelmiszerboltba, ezt azzal tudom überelni, hogy álmosan ne sétáljon el matracbolt előtt napi rendszerességgel, mert a végén még vesz egy 200x180 cm-es borovifenyő ágyat harminc centi vastag táskarugós matraccal, a régit meg eladja a vaterán. 

2. Szakkönyvet torrentezni a Filozófus szerint nem bűn, mert a tudásnak mindenki számára elérhetőnek kell lennie, úgyhogy pár hónapja már olvasgatok egy szuper, a jelenlegi érdeklődési körömbe vágó pszichoterápiás könyvet a Kobomon, mígnem megelégeltem, hogy nem lehet normálisan aláhúzgálni benne, és azokat normálisan visszakeresni és egy pillantással hosszabb szöveget átfutni, és megvettem magamnak a könyvet papírformátumban az amazonon. 

3. Nézegetünk mostanában lakásokat, és hát sajnos én kertet akarok, erdőszélet, és azt akarom, hogy a Lánynak ilyen élete legyen, vagyis 5-6 évesen szabadon szaladgálhasson a napsütésben. Sajnos a férjem lakótelepi gyerekként nem akar sem Brennbergbe, sem a Csúcshegyre költözni (valamiért ragaszkodik a munkahelyétől való ésszerű távolsághoz és a közműhöz) (a félreértések elkerülése végett: Brennbergben több a közmű és az aszfaltozott út, mint a Csúcshegyen), szóval kertünk nem most lesz. Úgyhogy vettem pár zacskó magot: bazsalikomot, rukkolát citromfüvet meg kakukkfüvet a Praktikerben, hogy legalább szánalmas fűszernövényeket nevelhessek a szánalmas panellakás szánalmas erkélyén. 

4. Az intersparban meg le voltak árazva a Fisher Price fejlesztőjátékok, és idegesítően zenélő játékunk még nem is volt, ezért vettem a gyereknek egy laptopot meg egy távirányítót. Végülis az apja ősgamer, az anyja meg sorozatfüggő blogger, előbb vagy utóbb be kell illeszkednie a családba. 

5. Aztán volt az, amikor depressziós lettem, mert nem aludtam fél éve egyben 3 óránál többet, és 3 napja egyben egy óránál többet, és akkor azt mondta a férjem, hogy menjek el egy kicsit sétálni a napfényben és költsek el töméntelen mennyiségű pénzt (ezeket a szavakat használta), vegyek magamnak valamit, ígyhát elmentem a közeli bevásárlóközpontba, hátha veszek magamnak egy táskát. Ruhát nem akarok venni, mert a hordozás miatt úgysem látszik, másrészt a ruháim mintegy másfél éve nem voltak rajtam terhesség, majd gyermekágy miatt, már el is felejtettem nagy részüket, mindig megörülök nekik a szekrényben, mintha újak lennének. Van viszont egy sportmárka-outlet itt a plázában, mindig ki van írva, hogy Desigual 50-70%, gondoltam, hátha van valami jó táskájuk megfizethető áron. A sport-outlet rég megszűnt, hűlt helyén egy cukrászdát találtam, de legalább volt négyféle tejmentes gyümölcsfagylaltjuk, így Desigual táska helyett feketeribizli-eper-szeder-málnával kellett beérnem. 

6. Vettem a kis Lánynak cipőt is, mert megőrülök már, hogy kint nem tudom letenni, de végül is állni már tud, csak járni nem, szóval lehet, hogy egy vastagabb overallban le lehetne tenni mondjuk a játszótéren a földre? Egy kicsit? Vagy nem? Még hideg a talaj ehhez? De megfigyeléseim szerint a járóképes gyermekek is a földön csúsznak-másznak a homokozóban. Vagy még korai? Mindenesetre kinti cipő nélkül nincs rá esélye, és maradt még az anyóstól kapott cipőpénzből, úgyhogy kapott egy klassz barna-zöld tépőzárasat, megy a terepszínű nadrágjához. 

7. A Zazzle meg küldött nekem kupont, mivel már több éve nem rendeltem tőlük, gondolom, ilyesmivel édesgetik vissza a vásárlókat, és már régóta aggasztott, hogy nincs a Lánynak Firefly-os rugdalózója, most végre ez a probléma is megoldódott. Mivel már kinőtt a rugdalózós korból, egy rózsaszín pólóra esett a választásom, ezzel a felirattal. Jó, most mi van, pár év (esetleg hónap) és nulla beleszólásom lesz, mit vesz fel, addig hadd öltöztessem. Más meg tüllszoknyát ad a babájára, az mennyivel jobb?  

Gyerekpóló, gyerekcipő, fagylalt, babalaptop, fűszernövény, szakmai könyv, ágy. Érdeklődési köröm napjainkban. 

Kis kece lányom

Voltunk Ringatón, az ötödik percben azt gondoltam, nahát, ez mekkora királyság, veszek is bérletet, kár, hogy csak hetente van, a huszonötödik percben meg azt, hogy vissza akarok menni dolgozni. És már régóta meg akartam írni pontosan ugyanezt is, csak sosincs rá időm. 

These boots were made for walking

Kilenc hónapos

Lehet, hogy a Lány mégsem mérnök lesz, hanem inkább könyvelő, most épp meglepően hosszú ideje csendben tanulmányozza a vállalkozásom tavalyi dokumentációját, különös tekintettel az átutalási megbízásokra. 

És cipőt kell neki venni, mert feláll, anyósomtól kaptunk pénzt kifejezetten a baba első cipőjére, úgyhogy egyszer élünk, liliputi-t fog kapni. Tartom magam az elveimhez, nem lehet Martense, amíg nem tud járni. 

A tél vihara ha támad, hidd el, korai a bánat

Sopronban vagyunk, sétálunk, rokonokat látogatunk, megnéztük a Munkácsy-t, voltunk az összevont Cédrusban. A Tímea szerint szokatlanul hosszú lesz a tél. A Munkácsy érdekes volt, mert valóban voltak a szokásos sötét alapon mosó, vasaló, vagy egyéb fárasztó házimunkát végző nőkön kívül másfajta képek is, valamint megtudtuk, hogy rendes magyar hírességhez illően ő is elmegyógyintézetben halt meg. A Lány könyv szerint halad, azaz mászik, térdel, felállni igyekszik, és alig lehet letenni, egyfolytában rajtam akar lenni vagy a kezemben (ez is egy szakasz), amikor alszik, akkor meg én is alszom vagy sétálok, úgyhogy nincs nagyon gépidőm.

A tél nem a kedvenc hónapom még itt sem, de azért lefényképeztem nektek.  

Főleg babanapló

Jaj, alig írok már ide, aprópénzre váltom a tehetségemet. De a kis Lányról azért írok, mert olyan kíváncsi vagyok, hogy majd évekkel később is megmarad-e a természete, vagy teljesen más lesz, mi több, most sem ilyen, csak én látom bele. Mert én például olyan vagyok, hogy sokáig szótlanul, esetleg barátságtalanul figyelem az embereket, azután döntök csak, hogy összebarátkozom-e velük, meg gyáva vagyok, de kíváncsi, és valamennyire okos, és a Lány is eléggé ilyennek látszik mostanában, vagy csak beképzelem. 

Azokat a tárgyakat szereti, amik kemények, szögletesek és érdekes alakúak és színűek, persze csupa puha, ölelgethető plüssjátékot kap ajándékba az ismerősöktől, ezeket viszonylag hamar félredobja és helyettük a kanárisárga citromfacsarót és a kék műanyag jégkockatartót részesíti előnyben. Kíváncsi leszek, ez csak a fogzás miatt van-e, jobban masszírozza az ínyt a kemény tárgy, vagy mérnök lesz, ha felnő. Én mondjuk örülök, ha mérnök lesz. Természetesen az elektromos vezetékeket, a dobozokat, a zörgő újságpapírt, a papucsomat és a zacskókat is imádja, mint bármelyik másik kiskutya kisgyerek. Néha ugat is. 

Fél a hajszárítótól, mert hangos, de a kikapcsolt hajszárítótól is fél, mert olyan okos. Mi több, a kikapcsolt turmixgéptől is fél, amit pedig sokkal kevesebbszer látott-hallott működni (úgy kb. háromszor életében), és a kikapcsolt párásítótól is fél, amit még kevesebbszer hallott. Más, hangot nem adó tárgyaktól nem fél. Egy darabig tartott a születésnapomra kapott gerberától, de aztán egyre közelebb merészkedett hozzá, míg végül veszélytelennek ítélte és meg merte fogni. Ez pár napba telt. A gyáva, de okos Lány. 

Korábban is szerette az embereket, csak míg régebben mosolygott rájuk, most inkább pislogás nélkül bámul és vizsgálódik. Részemről remekül szórakozom, amikor a liftben meg a boltban odajönnek a jószándékú népek és mosolyukra mosolyt várnak viszonzásul, ehelyett a Lány helytelenítő arckifejezéssel méregeti őket. Még mindig nagyon szereti, ha valaki ugrál vagy táncol a szeme láttára, ezzel szinte bármikor fel lehet vidítani. 

Minden érdekli, és esze ágában sincs aludni, nappal különösen. Elalvás előtt mindig meghallgatok vele három egymást követő Halász Judit-számot (Micimackó-Állatkerti útmutató-Bóbita), aztán bemegyünk a hálószobába és ott ringatom. Régebben be lehetett tenni az ágyába és a hátát simogatva, popsiját paskolva elaltatni, ez volt a gyakorlat, csak akkor vettem ki ringatni, ha nagyon sírt. Sajnos a fondorlatos Lány jobb viselkedésterapeuta nálam, és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy már nem alszik el az ágyában, hanem sír, forgolódik, vergődik, és csak ringatva, hurcolgatva alszik el. Már arra is rájött, hogy a hálószobában többnyire alszunk, úgyhogy már akkor sírni kezd, amikor bemegyünk a szobába, mi több, újabban a Micimackó első hangjaira sírni és tiltakozni kezd. Mert olyan okos. Úgy harminc perc fizikai munka elaltatni, és utána 30-40 percet alszik, napi háromszor. Ez rémes. Mostanában elkezdtük a Módszert, hogy mindig letesszük az ágyába, amikor még nem aludt el, csak majdnem, állítólag így hozzászokik, hogy ott aludjon el, csak azt nem teljesen értem, hogy a Módszer szerint ki kell venni, ha sír, megnyugtatni és visszatenni, nade a mi babánk már eleve sír, már a Micimackótól sír. Nagyon remélem, mindez azért van, mert zseni és annyira kíváncsi a világra. Az okos gyerekek állítólag rosszabb alvók emiatt. Éjjel meg kettő-tíz alkalommal felébred, ringatással vagy szoptatással lehet visszaaltatni, mikor melyikkel. Sajnos nem tudom sírni hagyni, mert két percnél tovább nem bírom, ha sír, elvi kifogásom nincs a módszer ellen, de nekem nem megy. Ma lejjebb kellett engedni az ágyát egy szinttel, mert két kézzel kapaszkodott a tetejébe, már-már feltérdelve, és úgy nézett ki, igen hamarosan fejest fog tudni ugrani a parkettára, mi meg aggódósak vagyunk, úgyhogy mostantól még hátgyilkosabb lesz ki-be pakolgatni. Rémes. Állítólag én sem nagyon aludtam napközben. Ovis koromra már emlékszem, akkor nem aludtam. Szörnyű volt, mert oviban csukott szemmel kellett feküdni alvásidőben, pedig én simán kiegyeztem volna azzal is, hogy csendben nézelődöm, amíg a többiek alszanak, de mindig cseszegetett a személyzet, ha nyitott szemmel találtak. 

Napi kétszer eszik egy kevés pürét, utána szoptatni kell, úgyhogy a szoptatások számát nem csökkentette a hozzátáplálás. Úgy gondolom, tavaszig még ez lesz, aztán tavasszal beszigorítok, és kifejezetten igyekezni fogok kevesebbszer szoptatni. Tavasszal lesz egy éves a Lány, és én nem szeretném hatéves koráig szoptatni, mert megőrülök a tej- és szójamentes diétától (ezekre allergiás a Lány és átmennek az anyatejbe) és úgy gondolom, jobb anyja lennék a gyermekemnek, ha napi több tejeskávét és némi csokoládét is megehetnék. Úgy tűnik, attól nem kell félni, hogy túl hamar elválasztódik, hiszen nyolc és fél hónaposan fő tápláléka anyatej, anyamellből. Persze, ember tervez. Azt is gondoltam, hogy majd babakocsiban fogom tolni, meg hogy hajlandó lesz cumisüvegből enni, aztán nem úgy lett. 

Most is itt neszez a lábamnál, nagyon cuki, nagyon szeretem. 

És jöttek az ünnepek

Sütöttem libacombot, megnéztük a World War Z-t*, sétáltunk, 39 éves lett a férjem, megnéztük az Elysiumot, főztem vöröslencse-krémlevest, meglátogattak anyósomék, sütöttem kolbászt, voltak itt a Medúzák, hoztak zsidózserbót, volt műsor, megdicsérték a rendkívül rosszul sikerült sütőtöklevesemet, a Lány is remekül bírta a vendégséget** és cuki volt, kaptam rozmaringos fürdősót ajándékba és lehangoló könyvet kölcsönbe, nyolc hónapos lett a Lány, egy milliméternyire kibújt egy darab foga***, megnéztük az Obliviont, sütöttem répatortát. 

*Engem ott vesztett el a film, amikor, vagyis ahogyan Jeruzsálem elesett. Én ismerek egy pár izraelit, azok nem ennyire mérhetetlenül amatőrök, ha hadviselésről van szó, hanem sokkal óvatosabbak és profibbak, még a civilek is. Sohasem fordulhatna ott elő ilyen nevetséges hiba. 

**Állítólag nyolc hónaposan már értik a beszédünket és emlékeznek, szóval ha háromévesen Orbán Viktor facebook-kommentelőiről fog mesélni, vagy arról, hogy Tarkovszkij hogyan rendezte volna meg a Star Warst, akkor majd ne csodálkozzunk. 

***Szeptemberben megmutatta a gyerekorvos, hogy nézzem csak meg, tapintható az ínye alatt a két kis fogcsíra, majd novemberben azt mondta a másik gyerekorvos, hogy azért nem alszik a Lány, mert jön az elülső két foga és 2-3 napon belül kinn lesznek. Ehhez képest december végén bújt ki egy foga egy picikét, namost húsz tejfogunk van és ha mindegyik három hónap alatt, hetekig tartó nyűglődés során bújik ki, az mekkora szívás, és egyáltalán, ez az egész fog-kérdés az evolúció szégyene. 

Szülinap, villanykörte

Tegnap lettem 36 éves, sajnos a kis Lánynak épp nem volt túl jó napja (rosszul aludt nappal és éjjel is), de legalább sütött a nap és sétáltunk a hegyen és rendeltünk az internetről malacsültet birsalmával és ettem a konyakos meggyemből is. 

Meg eszembe jutott, hogy régen a villanykörtés vicceket szerettem, úgyhogy elolvastam párat, hát, van jobb is, rosszabb is. Tessék, itt vannak a szakmába vágóak: 

Hány pszichoanalitikus kell egy villanykörte kicseréléséhez? 
Nos, ön szerint mennyi szükséges?

Hány pszichoanalitikus kell egy villanykörte kicseréléséhez? 
Csak egy, de legalább huszonöt találkozás szükséges.

Hány pszichoanalitikus kell egy villanykörte kicseréléséhez? 
Kettő. Az egyik becsavarja, a másik fogja a faszt. Akarom mondani, a létrát.

Hány pszichoanalitikus kell egy villanykörte kicseréléséhez? 
Egy sem. A villanykörte majd kicseréli magát, ha készen áll.

Munka, haj

Eh, épp valamelyik nap akartam írni szellemesen, hogy idén önkísérletben teszteljük, megelőzi-e az alvásmegvonás a téli depressziót, de asszem nem. 

Ellenben levágattam a hajamat, és tetszik, utoljára a Sexy Scissors nevű helyen a thai ladyboy találta el ennyire, hogy mit szeretnék, csak mondjuk ő 15 perc alatt vágta le és nem egy óra alatt. Nem, ezt nem mondtam a fodrászomnak, bár lehet, értékelte volna. 

Voltam bent a munkahelyemen párszor, és hát mit mondjak, nem jött meg a kedvem, hogy visszamenjek. Legutóbb egy előadást tartani mentem be, pont egy olyan témából, amit utálok és egyáltalán semennyire sem érdekel, undorító szürke időben rosszkedvű emberekkel utaztam a bkv-n oda és vissza, és ott pedig valahogy pont olyan emberekkel futottam össze, akik nem kedvelnek engem, és ugyanazokkal a betegekkel, akik már tíz éve is ott nyomultak. Egy másik alkalommal meg a nővérek épp ezt a sztorit mesélték, csak az ő verziójukban a doktornőt is megverték a cigányok. Igen szerencsésnek érzem magam, amiért nem kell még eldöntenem, hogy visszamenjek-e vagy sem. Azért úgy alkalmanként kicsit dolgozom, mert tartok előadásokat, meg volt a fordítás, meg néha írok cikkeket, de ez épp elég most. Különösen, mivel a Lány alvása továbbra is kiszámíthatatlanul ingadozik az elfogadható és a rettenetes között. Mindemellett gyönyörűségesen cuki, hangosan nevet, négykézláb áll, kúszva-forogva közlekedik és kezdi bontani a lakást. Hát így állunk. 

Anya koffeinmentes kávéja vagyok

Két teljesen más dologról akartam írni, a bányászati múzeumról meg a férfi-nő egyenlőségről, de ezekről majd később. Viszont elárulom, mi a legnagyobb hazugság, amit a gyermekvállalásról valaha hallottam: az a kérdés, hogy "és, átalussza már az éjszakát?" A kérdésben nem az "átalussza" vagy az "éjszakát" a probléma, hanem a már. Ugye, az ember azt gondolná ezek alapján, hogy a baba éjszakájának keresztülalvása lineáris, előrehaladó folyamat. Ugye? A kérdésből adódik a következtetés, hogy eleinte még nem alussza át, aztán meg már igen. 

Hát ez nem így van. Csomó embert ismerek, akinek jó alvó babája rossz alvóvá vált és fordítva és aztán megint. 

Saját példám is van rá, a Lány személyében, aki fondorlattal beetetett és jó alvó volt mintegy féléves koráig (egyszer vagy max kétszer ébredt enni és egyből vissza is aludt), megvárta, amíg megszeretem és már tuti nem viszem vissza és adom vissza az őt világra segítő szülésznek, hogy csináljon vele, amit akar, majd elromlott. Aztán megjavult. Aztán egy kicsit romlott. Majd egy kicsit javult. A gyerekorvos azt mondta két hete, hogy a foga jön, egy-két nap és kinn lesz. Aztán aludt hat órát egyben. Aztán negyvenpercenként felébredt. Azóta sincs foga. Frontok jönnek-mennek, egyik nap túl sok inger éri a babát, a másik nap túl kevés, egyik nap sokat van friss levegőn, és a férjem kinn alszik a nappaliban, mert korán kel, másik nap ki sem viszem és a férjem benn horkol. A baba mindenféle szabályszerűségtől mentesen néha viszonylag jól alszik (de sose olyan jól, mint háromhónapos korában), néha meg rosszul. Nincs olyan, hogy már valahogyan alszik. Olyan van, hogy ma éppen valahogyan alszik.

Meglátásom szerint a baba alvása soktényezős, nonlineáris dinamikus rendszer, mint az időjárás vagy a pszichoterápiás folyamat: bizonyos szabályszerűségek leírhatók, ugyanakkor komplett intézetek, mérőműszerek és kommunikáció-elemzők sem tudják egzaktul megjósolni, hogy pontosan mi fog történni. Nekem sokat segítene, ha mégis meg lehetne jósolni, mivel a legrosszabbul a kiszámíthatatlanságot viselem. Legalább egy pár napra előre viszonylag pontosabban, hosszú távra pedig a várható trendeket. Úgyhogy ha valaki tudja a képletet, amibe beletáplálhatom a baba nemét és életkorát, a légköri nyomást, a szobalevegő hőmérsékletét és páratartalmát, a fogíny alatt tapintható fogcsírák számát és méretét, a baba aznap elfogyasztott ételmennyiségét, anya aznapi étrendjét és koffeinfogyasztását, azt, hogy aznap hány emberrel találkozott a baba és azok mennyit kommunikáltak vele, mennyit voltunk friss levegőn, hány órát töltött hordozókendőben vagy más eszközben testközelben és mennyit játszószőnyegére vagy máshova letéve, milyen évszak van és épp mikor megy le és kel fel a nap, mennyire van sötét a szobában, mennyit forgolódunk a férjemmel és milyen decibelen nyikorog az ágyunk, valamint egy, a babára jellemző állandót (mivel Minden Baba Más), és a végén ez kidobja nekem, hogy aznap éjszaka mire számíthatok, az nagyon sokat segítene, köszönöm.  

Years shall run like rabbits

Hét hónapos a fondorlatos Lány, nagyon cuki, megszökik a szőnyegéről és magyaráz a játékainak. Valamint rájöttem, hogy modern világunkban nem is kell centit vágnom tavaszig, elég, ha kiteszek oldalra egy visszaszámlálót.