A lakáskeresésből meg valahogy egyszer csak az lett, hogy a jelenlegi lakásunkat újítjuk fel. Egyrészt, nem találtunk olyat, ami tetszik, és sajnos úgy látom, azért, mert az nem a mi árkategóriánk még mindig (környék plusz három szoba plusz terasz vagy kertkapcsolat). Másrészt meg megmutattuk a jelenlegi lakást pár éven belül két ingatlanosnak is, és mindkettő addig optimista feje hirtelen megnyúlt a szakadék konyhaablakunk és a leomlott, majd DIY visszaragasztott fürdőszobacsempénk láttán, szóval ezek helyett lesz új. Meg akkor már konyhaasztal is, perceken belül elkirándulunk a Lánnyal az Ikeába.
Tegnap meg annyira rosszul aludt, hogy reggel kilenckor kitört rajtam a gyesneurózis (valójában csak az álmosság, amúgy ha jól alszunk, nincs ilyenem), úgyhogy felhívtam a bölcsődét. Szeptembertől szeretném csak bölcsibe adni a kis Lányt, heti 2 vagy 3 napra, amelyet magánrendeléssel és pszichoterápiás csoportok tartásával kívánok tölteni, és persze, tudom, minek szül az ilyen, ugyanakkor valójában meggyőződésem, hogy a gyerekeknek jó a bölcsi. Vagyis, vannak biztosan szorongóbb gyerekek és szar bölcsik is, de ez egy nagyon szimpi családi napközi, amiről több helyről hallottam jókat, és ez egy nagyon szociális baba. A Ringatón minden gyerek szépen lovagol anyukája ölében, a fondorlatos Lány meg minden gyerekhez odamászik, orrukat megcsavarja, anyukájuk táskájába belenéz, néha hátrapillant, megvagyok-e, aztán dumál tovább a tükörnek, sőt, a múltkor a foglalkozásvezető hangszereire is szemet vetett. Iszonyú cuki, hazafelé jövet pedig a hátamra kötve énekel. Szóval jelen pillanatban én úgy érzem, rosszat tennék vele, ha három évig velem kellene beérnie, mint társasággal. Pénteken megyünk megnézni a bölcsit, és ha olyan, akkor feliratkozunk szeptemberre. Izgi.
Node most vár a Bjursta lehajtható étkezőasztal.