So here I am again in this mean old town
Nos, a csomagjainkkal ellentétben mi hazaértünk, hamarosan remélhetőleg azokat is küldik. Találkoztam Nikével, aki megdicsérte a hajamat, adott karácsonyi sütit, és update-elt az elmúlt hónapból, valamint örültem a rozskenyérnek, a fürdőkádnak és a klassz ágyunknak. Ezeket leszámítva iszonyúan nincs semmi kedvem még felvenni a fonalat és bekapcsolódni az itteni életbe, semmi módon. Hát, majd talán megjön.
Még az is volt, hogy megmértem magam, és először komolyan azt hittem, hogy elromlott a mérleg vagy legalábbis elállítódott, aztán megpróbáltam felvenni ruhákat, amik régen még rám jöttek, és akkor be kellett látnom, hogy nem romlott el. Személyes rekordom eddig, sose voltam még ilyen dagi. Pedig szerintem igen egészségesen étkeztünk a nyaralás alatt, majdnem teljesen paleolit módon, leszámítva monduk, hogy a táplálékbevitelünk kb. 70 %-a volt rizs. 10 %-a pedig koktélok. És nem is hevertünk folyamatosan a függőágyban.
Kénytelen leszek januártól új életet kezdeni, amelyben majd rendszeresen sportolok (sajnos az edzőterem még nem nyitott ki, pedig reménykedtem, így kénytelen leszek másikat keresni. Tud valaki valamit róla esetleg? Vagy volt már valaki a Gilda Maxban? Milyen?), egészségesen étkezem, nem engedem, hogy a munkám megegye az életemet, megtörje szabad szellememet, esetleg interferáljon töretlen optimizmusommal és életszeretetemmel (LOL), terveket kovácsolok a jövőre, beosztom a pénzemet, sokat pihenek, kevesebb kávét iszom, elkezdek jógázni. Persze, igen, örüljünk, ha ebből annyi megvalósul, hogy heti kétszer egyszer eljutok az edzőterembe. Hogy klasszikust idézzek: "éljen tudatosan, aki tud. Én nem tudok, meg nem is akarok, bár szeretnék."
Briefly consider never going back
Uristen, en most jottem ra egyik percrol a masikra, mikozben az mp3 lejatszomat tolteni ultem be netezni, hogy mindjart hazamegyunk, es hogy utana en orvos vagyok Magyarorszagon, vegtelen idokig. Hogy fogom en azt kibirni.
I'm coming home now baby
A 22. napon reggel megerkezunk Bangkokba kisse elnyutten. Oreg vagyok en mar ehhez, ejszakaibuszozni. Mindegy, elmegyunk vasarolni, amit en amugy szeretek, akar magamnak, akar masnak, akar otthon, akar kulfoldon, de az MBK meg nekem is nyomaszto. Ez egy tul nagy plaza es tulzsufolt es nyomaszto, es ezt en mondom, aki barmikor csont nelkul beveszem a westendet aranyvasarnap. Mindegy, veszunk mindenfelet, meg iszunk kavet Starbucksban, aztan mindjart talalkozunk Anikoekkal, akik veletlenul epp erre jarnak.
A 23. napon, azaz holnap pedig nyuglodni fogunk estig, ugyanis este indul a gepunk, aztan pedig nyuglodni fogunk meg mintegy 15 orat. Volt ertelme azert az ukranokkal repulni anno, igaz, hogy macskaeledelt adtak enni es reszeg utasok verekedtek ossze utkozben, de Kijev legalabb utbaesett, a parizsi atszallas meg csomot hosszabbitja az utat. Valamit lehet, hogy elszamoltam, mert ugy emlekeztem, hogy 24 napra jovunk, ez meg 23, de most nincs kedvem utanaszamolni.
Most annyit gondolok, hogy jo lesz vegre meleg vizben tusolni igy majdnem egy honap hidegviz utan, es hogy nem lesz gekko a furdoszobaban, aztan meg, ki tudja.
Jingle all the way
A 18. napon elmegyunk a vizeseshez, hatalmas sziklakon nyuzom le a labamat es sajat keszitesu kokuszolajat veszunk az erdoben egy viskoban lako oregasszonytol. Hullampalabol van a hazanak a teteje es fala meg nincs is, de van benne teve meg hifi.
A 19. napon karacsony van, a Neni karacsonyfa-egosort csavar az egyik palmafa torzsere. Elmegyunk massziroztatni, aztan eszem vacsorara frissen kifogott barracudat, iszom Sex on The Beach-et, a partrol kis lampionokat engednek fel, amik lassan szallnak a tenger felett a Hold fele.
A 20. napon a ferjem szulinapja van, elmegyunk Csabival (igazabol nem ez a neve, mert thai) es hajojaval a szomszedos oblokbe strandolni meg snorkelezni, gyonyoru korallmezok felett uszunk a halakkal, latok csoros csukakat, jol leegunk. A svedeknel, ahol netezunk, karacsonyi CD megy vegtelenitve, rem idegesito.
A 21. napon, ami holnap lesz, kicsekkolunk es visszamegyunk az ejszakai busszal Bangkokba.
I don't care if Monday's blue, Tuesday's gray and Wednesday too
A 16. napon a 32. szulinapom van, negyven fok es napsutes, spagettit eszem Thong Sala egy mellekutcajaban, mellettunk egy thai kiscsaj szekre allva harangokat meg mikulascsizmakat akasztgat a bejarat fole, es a The Cure: Friday I'm in love c. szama szol. Motorozunk palmafak alatt es a ferjem vesz nekem egy nyaklancot.
A 17. napon a ferjem buvarkodik, en befejezem A bolondsag tortenete c. konyvet* es elkezdem a Pride and prejudice and zombies cimut, nagyon vicces**, valamint levagatom a hajam a ladyboy-jal a Sexy Scissors nevu helyen. Nagyjabol 15 perc alatt vag egy lege artis sassoon-t a fejemre. Jo regen volt mar ilyen rovid.
A 18. napon elorelatoan es kotelessegtudoan elkezd kicsit hianyozni Europa, de ez mar csak igy van jol, van ez a kepessegem, hogy azt a helyet szeressem, ahova epp menni kell. Jo lesz egy tagas (khm) panellakasban lakni a ket negyzetmeteres bungalo helyett, furdokadban furodni, kivasalni a hajamat hajvasaloval, rendes kavet inni es talalkozni a barataimmal. Bar ugy tunik, par nap mulva Bangkokban is talalkozunk veletlenul epp erre jaro baratainkkal. Es itt is van rendes kave az olasznal. Na jo, akkor megse.
Valahol masutt ekozben Londonban Hugom ibolyakat tetovaltatott a labfejere nem tudjuk, miert, de legalabb jol nez ki.
Most mindjart elmegyunk a vizeseshez, csak meg nem tudja eldonteni az idojaras, hogy milyen legyen ma, es addig netezunk.
*Meg kene irni ebbol a "for dummies" változatot, hogy kevesebb szabadidovel/elszantsaggal/szovegertesi kepesseggel rendelkezo pszichiaterek is elolvashassak. Kuldjetek rengeteg penzt, es majusig, mire jon a monszun, megirom, az lesz a cime, hogy 'Michel Foucault: A bolondsag tortenete butak szamara. Atdolgozta es az illusztraciokat keszitette Kovacsne Kovacs Izolda.'
**Azon mosolygok kozben, amit Noiz mondott meg a naszutunk elott:
Noiz: - És, hova mentek nászútra?
Bright: - Rovinjba. Ott nyaraltunk először együtt ugyanezzel a búvártúrával. Csak idén már veszélyesebb roncsokhoz fogok merülni.
Noiz (hozzám fordul): - Értem, és te meg gondolom, majd veszélyesebb könyveket olvasol.
Pontosan ez tortenik.
A 16. napon a 32. szulinapom van, negyven fok van es napsutes, spagettit eszem Thong Sala egy mellekutcajaban, mellettunk gy thai kiscsaj szekre allva harangokat meg mikulascsizmakat akasztgat a bejarat fole, es a Cure: Friday I'm in love c. szama szol.
A 17. napon a ferjem buvarkodik, befejezem A bolondsag tortenete c. konyvet* es elkezdem a Pride and prejudice and zombies cimut.
*Mellesleg feltetlen szükség lenne a mű "for dummies" változatára, mivel módfelett izgalmas (különösen pszichiáterek számára), ám igen nehéz olvasmány. Én szívesen megírom, küldjetek sok pénzt és egy laptopot, áprilisig, mire jön a monszun, kész lesz. Az lesz a címe, hogy "Michel Foucault: A bolondság története a klasszicizmus korában. Butak számára átdolgozta Kovácsné Dr. Kovács Izolda."
Harmony and peace of mind
A 13. napon bérelünk robogókat, és majdnem elmegyünk a vízeséshez, de a vízeséshez egy nagyon meredek és nagyon hepehupás földút vezet, én pedig kb. életemben negyedszer vezetek robogót, úgyhogy nem vállalom be. Ehelyett elmegyünk Mr. Lek-hez masszázsra, mert még odahaza B. Úr telebeszélte a fejemet, hogy az a legjobb hely. Jó is. És elmegyünk Wat Pho-ba, ami egy templom, de van szaunája is, vagyis egy gyógynövényes gőzfürdő, igazából két kis spejz pár méterre a dzsungeltől, és iszonyú klassz, nagyon jó. Bemegyünk Thong Salába is (az itt a város), veszek magamnak két annyira hippis gatyát, hogy a férjem a fejét fogja. A mozgás és táncterapeuta karrierem alappillérei lesznek ezek a gatyák, szinte megszólalnak (és azt mondják, hogy 'járjátok be a teret". Eszünk igazán nagyon autentikus olasz kaját. Pálmafás naplemente közepette hazamotorozunk, csak kicsit félek a durva lejtőkön meg emelkedőkön. Rájövök, hogy túljutottam a holtponton, és most tartok ott, hogy simán minden megerőltetés nélkül itt tudnék maradni majusig. Jól vagyok, verbálisan és preverbálisan egyaránt, és derűsen suhannak az életszellemek az idegcsatornáimban.
A 14. napon délelőtt megtanulok snorkelezni, 3-szor megver a férjem scrabble-ben, olvasunk a függőágyban, néha szakad egy kicsit az eső, de az is klassz.
A 15. napon tovább olvasunk meg napozunk meg snorkelezünk. A sekély, part menti vizek élővilága pontosan úgy néz ki, mint a Spektrumon. Látok egy nagy rákot, egy csomó papagájhalat, ormesterhalat, pillangóhalat, illetve még néhány normál hal alakú halat, valamint egy Szörnyet, ami a férjem szerint cuttlefish. Elmegyek a boltba vízért, jövök hazafelé a parton, már feljött a Hold, és azon gondolkodom, hogy jaaa, már emlékszem, miért szeretek élni, és hogy pontosan ez az a pillanat, amibe majd visszavágyom évekig. A férjem meg azt mondja: "Te jó ég, mi lehet most a Westendben."
Same same but different
A 9. napon aztán még felmegyünk a hegyre naplementét nézni egymillió lépcsőfokon ezer fokban, aztán hazamegyünk majdnem sötétben a dzsungelen keresztül, akkor mondjuk félek, hogy hátha megint jönnek a majmok, de nem jönnek. Az útelagázásnál egy tisztáson három nyomorúságos viskóban mosolygós thai-ok élnek nem tudom, miből. Egy idősebb nő, két férfi meg két gyerek, sámlin üldögélnek az erdő közepén a szürkületben, mosolyognak és Suzanne Vegát hallgatnak.
A 10. napon délelőtt még úszkálunk a tengerben, aztán elmegyünk Ko Phanghanra, ami bonyolult, mert úgy kell menni, hogy:
1. Egy kis, fábol keszült motoros hajóval elmegyünk a Ko Phi Phi kikötőbe.
2. Egy nagyobb hajóval átmegyünk Krabiba.
3. Egy ócska busszal elmegyünk a jobb buszhoz.
4. A jobb busszal megyünk két és fél órát Surat Thaniba.
5. A busztól taxival elmegyünk a hotelig.
6. Alszunk egy éjszakát Surat Thaniban (mert nem akarunk az éjszakai komppal menni) (Surat Thani lepra egy hely, kultúrsokk).
7. Reggel elmegyünk taxival a buszhoz.
8. A busszal elmegyünk a kikötőbe.
9. Hajóval átmegyünk Phanghanra.
10. Taxival elmegyünk Haad Salad-ra.
A 11. napon megérkezünk a Nénihez, es hirtelen egy függőágyban találom magam és semmi sem aggaszt többé és semmi problémám az Élettel nincsen. A hely különben elég durván megváltozott, jelenleg a Néni a legolcsóbb és leglepukkantabb szálláshely, mindenhol szuper fancy légkondis bungalók épültek, a svédek építettek egy medencét, a Double Duke (ahol régen az étlapon szerepelt a 'magic mushroom omlette') elegáns koktélos hely lett, a Reggae Bar helyett pedig tiptop kis frissen mázolt épületegyüttes Reggae Village néven. A svédeknél WiFi van. Mindemellett a Néni szigorú, mint mindig, a burmai kislány szépen megtanult angolul és emlékszik ránk, a pálmába verve ott vannak az Őrült Francia szögei, és a Néninél az Ed McBain, amit Suzie hagyott itt. A sejtsebész titka viszont már nincs meg. A svédek és a Néni között kettő darab masszázshely nyílt, úgyhogy kénytelen vagyok masszíroztatni.
Innentől asszem pihenünk. A 12. napon fürdünk a tengerben, veszek egy fülbevalót (még csak a hatodik pár, de az első ötöt egyszerre vettem még a 2. napon Bangkokban, mert ideges voltam). Később szakad az eső, olvasunk a függőágyban, megverem a férjemet scrabble-ben (erre csupán két ember képes a Világon, és én vagyok az egyik), Singha beer-t iszunk és ginger tea-t, a pultnál két cuki kölyökkutya harcol. A Néni üres ásványvizes palackkal helytelenítőleg üti a fejüket.
(Nem, bocs, de nem fogok innen képeket feltenni, mert azt kiválogatni meg feltölteni több idő annál, mint amennyit netezni szeretnék. Majd otthon.)
Another day in paradise
Szoval a 7. napon atmegyunk Ko Phi Phi Leh-re, ami egy sziget, lakatlan, mert nemzeti park, es kis hajoval bemegyunk hatalmas sziklak ovezte elhagyatott oblokbe, ahol hofeher homok van es keresztbe csikos meg hosszaba csikos szines halak uszkalnak a korallok kozott es furcsa madarak maszkalnak a parti sziklakon. Mindket terdemet lenyuzza a korall es majmok kergetnek meg. Azt ugy kell elkepzelni, hogy lelegzetelallito sziklak, palmafak, feher homok, en bikiniben, sikogatva szaladok, utanam meg ot vagy hat majom. A majmok kb. a terdemig ernek, de csunyan neznek.
A 8. napon a ferjem elmegy buvarkodni es mindenfele capat meg rajat meg egyeb ronda allatot lat. En reggel egy cicat talalok a teraszon, es azzal pihenunk mintegy este hatig. Kiolvasom Kinsella: The undomestic goddess c. konyvet, de egyaltalan nem tetszik, ugyhogy este mar ismet a Foucault-t olvasom, igazi strandkonyv (not). Buntudatom van, amiert egesz nap semmitteszek, mikozben masok dolgoznak, es egyaltalan, hogy engedhetem en ezt meg magamnak, hogy csak ugy egy honapra lelepek az eletembol dogleni. Gondolkodom, mi lehet otthon a kis munkahelyemen, meg mi lesz jovore. A Tigris eve, nyilvan. Gyozkodom magam, hogy en ezt megerdemeltem, es en kerestem ra a penzt*, es a rendes evi szabimat toltom, es egyebkent is. Buntudatom van, amiert buntudatom van. Azt hiszem, egy bonyolult lany vagyok. De nem baj, mert este eszem frissen kifogott halat, meg ulunk az ocean partjan es tropusi koktelokat iszunk es nezzuk a Geminidak meteorrajt (=hullocsillagok, egy csomo, nagyon szepek).
A 9. napon arra ebredunk, hogy majmok neznek be az ablakon csunyan, elegge freaky, de aztan elmennek. Furdunk a tengerben meg napozunk, aztan bejovunk a varosba intezni a holnapi jegyeinket, mivel innentol atmegyunk Ko Phanghanra. Talalok egy fagyizot, ahol Illy kavet adnak, iszom egy igazi rendes latte-t es boldog vagyok nagyon, a thai-oknal ugyanis ihatatlan a kave mindenutt. Netezunk, ez van most, nagyon lassu a net es csomo oldal nem jon be, pl. az ekezetes se, ugyhogy most ezert nincs ekezet.
*Majd a vegen elmondom, mennyibe kerult ez az egesz igy osszesen.
Mi is volt eddig
Ittlétünk 3. napján Kanchanaburiban vagyunk, úszkálunk az Erawan vízesés türkizkék vizében, meg megnézzük a Thaiföld-Burma vasútvonal maradványait (amit a japánok építtettek hadifoglyokkal a II. vh-ban es a Híd a Kwai folyón c. film szól róla). A 4. napon visszamegyünk a tigrises helyre, és kifejlett meg adoleszcens tigriseket taperolunk es csinálunk róluk ezer képet. Kicsit turistásabb, üzletiesebb lett a hely a négy évvel ezelőtthöz képest, kár.
Az 5. napon reggel fogat mosok a krabi-i személyhajó-kikötő mosdójában egy 12 órás buszutat követően, és azon gondolkodom, hogy ha sok pénzem lenne, akkor repülővel jöttünk volna le Délre, és akkor nem lennének olyan élményeim, hogy 12 órás buszutat követően fogat mosok a krabi-i személyhajó-kikötő mosdójában, ami pedig végtére is kaland. Átjövünk Ko Phi Phi-re, Ko Phi Phi pedig lenyűgöző és gyönyörű és maga a paradicsom, sajnos elég drága úgyhogy nagyon sokáig nem maradhatunk itt. (Na jó, mondjuk az "elég drága" alatt azt kell érteni, hogy az Indiai-óceánra néző tágas bungalónk kb. annyiba kerül egy éjszakára, mint egy napijegy a Magyar Pszichiátriai Társaság éves Vandorgyűlésére. Persze, az is igen élvezetes program.)
Alszom a teraszom egész nap. Este ülünk a parton nyugágyban, koktélokat iszunk, nézzük a csillagokat, meg elemlámpával abúzálom a homokban szaladgáló kis rákokat és már nem is gondolok minden percben a munkahelyemre.
A 6. nap begyalogolunk a városba egy ösvényen ilyen dzsungelen keresztül egy hegyen át, aminek a tetejéről olyan a kilátás, hogy az már komolyan tényleg minden határon túlmegy. Ezúton köszönjük Charlesnek, hogy rádumált, hogy Phanghan előtt jöjjünk ide is.
A 7. napon átmegyünk Ko Phi Phi Leh-re, de az csak holnap lesz.
Singing the songs thinking this is the life
Megis Kanchanaburiba jottunk, egy a Kwai folyon uszo bungaloban lakunk, van egy nagyon pici thai cica is, es az elobb egy aprocska, kizarolag thai-ul beszelo neni masfel ora hosszat kulonfele modokon bantalmazott masszazs cimen. Holnap valami vizesesben fogunk furodni, de most mennem kell, mert tul sok itt a szunyog.
Meg mindig semmi ertelmes
Meglepoen huvos van Bangkokban (32 C), es igazan klassz, hogy mar harmadszor vagyunk itt es igy nem feltetlenul kell egyik nevezetessegtol a masikig rohangalni es folyamatosan fenykepezni. Voltunk a Jim Thompson hazban, best "csi" ever. Nem tudjuk eldonteni, hogy Kanchanaburi-ba menjunk-e holnap, vagy egyenesen Krabi-ba. De asszem utobbi. Mas okbol meg azert minden jozan megfontolas ellenere szomoru vagyok.
Nos, azt hiszem, most jott el az a pillanat, amikor muszaj lesz vennem egy csomo ruhat. Halistennek itt vagyok a Kao San Road kellos kozepen, ugyhogy kulonosebb nehezsegeket nem fog okozni.
Eletjel
Utolso pillanatban meg dolgozok kicsit, aztan Ferihegy 2-n sokaig rohogunk a hangosbemondo csaj higgadt szovegen, miszerint "DEAR PASSANGERS, THERE IS A NATIONWIDE TECHNOLOGICAL BREAKDOWN", persze csak a T-Mobilrol van szo, az halt le, nem az egesz orszag. Rajovok, hogy a pokolban valoszinuleg tengerentuli repulojaratok kozepso ulesen kell utazgatnunk budos, nagy helyet foglalo francia ferfiak kozott. Megnezem a gepen az 500 days of Summer-t (cuki) es az Up!-ot (halalra parazom magam).
Elmagyarazzuk a taxisnak, merre kell menni, mert teljesen nyilvanvaloan jobban ismerjuk nala a varost, veszunk fogkefet, nezunk tuzijatekot, isszuk az utcan arult 100% narancslet.
Heverunk a legkondicionalt hotelszobaban, mogyorot eszunk dobozbol, olvasom Foucault-t, kicsit alszunk, sotet lesz, eszunk curry-t, manikuroztetem a kormomet kedves kis thai lanykaval, megnezem az emailjeimet, egyik sokkbol a masikba esem. Kint megint tuzijatek van, utalok ekezet nelkul irni. December 5, a thai kiraly 82. szulinapja, este haromnegyed tiz, Bangkok.
Good bye, cruel world
Na akkor, húgom hátizsákja, néhány pántos trikó, útlevél, Lonely Planet. Nem, nem végeztem a dolgaimmal, bár annál azért talán jobb a helyzet, mint amikor legutóbb Chiang Mai-ban fejeztem be a fantasyregény-fordítást.
Két napra foglaltam szállást Bangkokba, de csak mert pont a király szülinapján érünk oda, és féltem, hogy akkor nehezebb lenne a helyszínen találni, szóval ennyi a fix pont, azután meg majd meglátjuk, pontosan hova megyünk és mennyi időre.
Ellenben itt az ideje a narratív szelf-em túlzott dominanciájából visszavenni kissé és preverbális szelférzetekre koncentrálni. Magyarul sokkal kevesebb blogot fogok írni (és több thai masszázsra járok.)
Semmi különös
Amikor néha azt gondolom a munkahelyemen, hogy ma már nem vagyok képes még egy szomorú történetet meghallgatni, akkor jön még egy-két sokkal szomorúbb. De amit igazán nem értek, az az, hogy a szomatikus orvosok (=az igaziak, akik nem a Lélek, hanem a Test betegségeivel foglalkoznak) hogyan képesek túlélni azt a sok szenvedést meg halált nap mint nap, ami náluk megy? Vagy nem mélyülnek el a történetekben, és annyi elég, hogy ne viselje meg őket? Vagy megszokják? Végülis, én is mondhatni megszoktam mind a téveszméket, mind a szomorú történeteket. Vagy nem tudom, megszoktam-e. De komolyan nem tudom, milyen lehet úgy élni, hogy az ember se szenvedéssel, se őrülettel, se halállal ne találkozzon a napi munkája során. Jó? Kényelmes? Felszínes? Gondtalan?
Mindegy, egyszer eljött a munkaidőm vége, akkor hívtam egy taxit az orchideámnak (mégsem hurcolászhatom a bkv-n!), aztán könyveket meg bútorokat rakodtam át a város egyik végéből a másikba, aztán kiadtam a lakásomat, kötöttem utasbiztosítást, elolvastam egy cikket, takarítottam, és a könyveimet nézegettem, hogy mit vigyek az útra és abból mennyi legyen szakmai. Ez van, el kell utaznom a bolygó másik végébe, hogy nyugodtan hagyjanak végre olvasni. Kicsit sajnálom már, hogy ki fogjuk hagyni a karácsonyt, de egyszer ki kell ezt próbálni.
Mit keres egy körömreszelő a konyhában?
Egyébként a másik megíratlan sikerkönyvem a térrendezés művészete európai kultúrkörre adaptálva. Vasárnap voltunk ezoterikus nagyszüleimnél, ahol szóba kerül a feng shui, és hogy nálunk otthon rossz a csí a sok könyv miatt. Ezzel vitatkozni próbáltam (hogy tudniillik nem feltétlenül a könyvek miatt rossz a csí, mint inkább a panelház szerkezeti felépítése, az összefirkált lift, a vasrácsos ajtó és az alacsony belmagasság miatt, plusz maga a ház sem egy zöld völgyben van, ahol előtte tó, mögötte hegy), mire a kezembe kaptam egy feng shui könyvet és elég alaposan elmélyültem benne, egész érdekes volt. Például kiderült, hogy ha gyereket szeretnék, akkor előtte meg kellene kérni egy, a Sárkány évében született, fiatal, szűz férfit, hogy hemperegjen meg a hitvesi ágyban.
A feng shuiban két dolog tetszik nekem, az egyik az az elképzelés, hogy lakó-, illetve munkakörnyezetünk hatással van a hangulatunkra. Aki lakott már Sopronban családi házban, meg Pesten északi fekvésű bérelt cselédszobában is, annak gondolom, nem kell sokat magyarázni. Nem beszélve a beteg épület szindrómáról, meg a brit kutatókról, akik kimutatták, hogy a nagy belmagasság kedvez a kreatív munkának, az alacsony viszont megöli azt. A másik, ami bár hülyeség, de tetszik, a feng shuinak az a része, hogy kvázi szimbolikusan megoldjuk az életünkben lévő problémát. A mágikus gondolkodásnak azért megvan a varázsa.
De. A könyv azt írja, hogy a fából készült könyvespolc rossz, a műanyag könyvespolc jó csí. A szárazvirág rossz, a művirág jó csí. Én el tudom képzelni, hogy Ázsiában ez megállja a helyét, de az európai embernek egészen biztos, hogy rossz csí a műanyag bútor és a temetőket idéző műanyag virág. Nekünk a kezeletlen tömörfa bútorok és a mestergerendáról lógó szárított levendulacsokrok biztosítják az életenergia megfelelő áramlását. A könyv szerint a hálószobában többek között azért nem szabad tükröt tartani, mert ha az ember meglátja benne magát reggel, akkor máris rossz típusú energiákkal indul a nap. Lehetséges, hogy bizonyos kultúrkörben ez igaz, de az egocentrikus nyugati társadalmakban az emberek szeretik magukat, mint egyéniségeket. Nekünk meg kell nézni magunkat a tükörben reggelente (nem beszélve a hálószobatükör egyéb lehetséges életenergia-növelő alkalmazásairól.) Valamint konkrétan az a felháborító mondat szerepelt a könyvben, hogy "az art deco rossz csí, míg az art nouveau jó csí", ami nyilvánvalóan pont fordítva van, és egyébként ezt hogy csinálják, egy ősi kínai feng shui-mesternek végigmutogatták a különböző korstílusokat és az kiértékelte őket? Bele sem merek gondolni, mit gondolhatott szegény a gótikáról.
És akkor a csodaállatok. A feng shui-ban szerencsét vagy gazdagságot vagy mit hozó háromlábú béka nekünk varangy, ami rossz csí. A mandarinrécét fel se ismerem, delfinnel csak Disney-filmekben találkoztam, és a sárkány is mást jelent számunkra, akik hétfejű sárkányos-kiskirályfis történeteken nevelkedtünk. Nekünk megvannak a saját, jó csí-t, erőt, szerencsét, lendületet jelentő csodaállataink, szarvas, griffmadár, medve, táltos ló. Gerlepár, szorgos hangya, őszi avaron rohanó komondorok. Csak találgatok, nyilván nem ártana kikérni egy jungiánus néprajzkutató segítségét. És persze nem bambuszerdőt ábrázoló metszet, hanem napraforgómezők. (Jó, legyen búza.)
Nem is ragoznám tovább, nyilvánvaló, hogy a művirág, tükör nélküli hálószoba és asztal sarkára helyezett háromlábú béka komoly melléfogás, és ha már átvettük ezt az egész koncepciót, legalább adaptálni kellene végre a saját kultúránkra. A lényeg maradhat ugyanaz: kényelmes, jól használható belső terek jó fényviszonyokkal, valamint kuruzslás csodaállatokkal, csak a részleteket kell megváltoztatni. Persze, ez akkor lett volna bestseller, amikor a feng shui-divat először elharapódzott idehaza, de talán még nem késő, odaadom ingyen az ötletet.
Valaki mondja meg, mért ilyen
Valamit mégis rosszul csinálok, mert még el sem indultunk nyaralni, de én már most az egzisztenciális krízisnél tartok és alig bírom elviselni a gondolatot, hogy majd vissza kell jönni.
Shopping is my cardio
Nos, három hónapig nem vásároltam ruhákat, és egész jól tűrtem (leszámítva persze a nyomasztó felismerést, miszerint az Élet örömtelen sivatag, amelyet csak néha szakít meg egy-egy ronda mocsár szörnyekkel). Meg kitaláltam a következő meg nem írt sikerkönyvemet, amely csajos humorral, ám kellő szakmai megalapozottsággal járja körbe a ruhavásárlás pszichológiáját.
A vásárlással mint örömforrással kapcsolatban személyes tapasztalataimról tudok közérthető stílusban beszámolni, illetve idézhetem a vásárlásfüggőséggel kapcsolatos, nyilván kiterjedt szakirodalmat, a lehetséges gyógyszeres, pszichoterápiás, és alternatív kezelési módokat, kellő óvatossággal kritikai húrokat is pengetve, hogy tudniillik lehetséges, hogy a ruhavásárlással járó révület is része a tudatállapotok normál szivárványának, nem kellene mindjárt medikalizálni azt a nagyonis emberi szituációt, amikor valakinek háromszáz pár cipője van és szeretne még egyet. Ebben a fejezetben emlegetnénk a tényeket, neurobiológiát, képalkotó-eredményeket, bár gyanítom, hogy még senki nem mérte le fMRI-ben, mi is folyik valójában a női agyban az olyan érzelmi hullámvasutak során, amikor a kísérleti személy 1. talál egy klassz kis ruhát, 2. meglátja a horribilis árat, 3. megfordítja az árcédulát, és látja, hogy le van árazva, 4. ekkor döbben rá, hogy nincs a méretében, 5. meglát egy másik polcon egy méretében lévő utolsó darabot, 6. (további tetszőleges izgalmak), 15. kilép a boltból boldog tulajdonosként, 16. otthon rájön, hogy már van egy ugyanilyene és azt se hordta.
Belerángatnánk némi buddhizmust és/vagy evolúciós pszichológiát, tudniillik hogy az élet szenvedés, és mi emberek kb. akármeddig tudunk depressziósak lenni vagy félni, de az öröm már sokkal bonyolultabb dolog, az tovatűnik, ugyanaz az örömforrás egy idő után már nem okoz ugyanakkora örömöt, hanem vagy megunjuk, vagy kényszeresen használjuk tovább, de már nem vagyunk tőle boldogok. Gondoljunk csak bele, milyen finom a créme brulée vörösboros körtével, de ha minden nap azt reggeliznénk, akkor egy idő után már nem okozna örömet, és így van ez a legtöbb természetes megerősítővel meg úgy kb. a teljes fogyasztói társadalommal is. Ha minden nap veszel egy cipőt, az nem akkora fless, mint három hónap böjt után megvenni az első pamutharisnyát. És ha már evolúció, akkor megkérdeznénk valami híresebb szakértőt, akinek a nevét a borítón is feltüntetjük, mit gondol a vásárlás és a vadászat aktusa közötti szembeötlő párhuzamról, hogy tudniillik 1. kitalálom, mit akarok elejteni, 2. felderítem az élőhelyét, 3. leölöm, 4. hazaviszem a barlangomba emblémás papírszatyorban; és vajon minek köszönhető, hogy a vadászat ilyetén újkori megfelelője ennyire hidegen hagyja a férfiakat és lelkesíti a nőket.
Kellene egy fejezet az öltözködésről mint kreatív önkifejezésről, itt idézném az Esztétalányt, aki szerint az emberi test és annak felöltöztetése egyaránt műalkotás, valamint megkérdeznénk a Filozófusnőt, mit gondol a posztkarteziánus filozófia arról, amikor boldogan/szomorúan nézegetjük testünket a próbafülke tükrében különféle öltözetekbe burkolva. Ez ilyen lila rész lesz, testképzavarokról, étkezési zavarokról nem akarok írni, arról már annyit írtak.
És végül kedvencem, Pavlov és kutyái, feltételes reflexek és tanuláselmélet, azaz hogy hogyan kötődnek érzelmileg hangsúlyos emlékeink tárgyakhoz. "Csak annyit mondhatok, hogy a tárgyakban, amelyeket az emberek kedveltek és hosszú időn át használtak, és amelyekhez jó meg rossz tettek fűződnek, valami megmarad. Valami, ami több, mint maga a tárgy." Itt némi elméleti kitekintést követően történeteket mesélek arról, hányféleképpen kötődnek érzelmileg hangsúlyos emlékeim ruhákhoz, és milyen jó a Kambodzsában vásárolt nadrágban és a New Yorkban vásárolt trikóban utazni a négyeshatoson, valahol mindig észben tartva, hogy a világ hatalmas és az univerzum a miénk (és "tenger áramlik az ereinkben és a csillagok az ékköveink"), és milyen felöltözni olyan cuccokba, amik egy boldog pillanatban voltak rajtam, és milyen epizodikus emlékek miatt kellett Hajnalkának ajándékoznom a lila szoknyámat, mert már nem akartam hordani többé.
Persze, ez így kicsit száraz, de majd telerakjuk Becky Bloomwood-idézetekkel, felemlegetjük ifjú Werther sárga mellényét, meg megkérdezünk egy csomó külsőst, pszichoanalitikusokat, bevásárlóközponti eladókat, divatbloggereket és akadémikusokat, és lesznek vicces illusztrációk is.
Nézzétek az ég madarait
Lassan elérjük az első fázist
