Robotok, legó, Sopron

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a Moonbots világversenyt, és a 147 csapat közül a soproni Széchenyi István Gimnázium diákjai voltak a legjobbak. A győztesek 4 napos hawaii utazáson pihenhetik ki a verseny fáradalmait, és a NASA kutatóközpontját is meglátogatják. (via)

A győztes csapat a bemutatkozó oldalán elmeséli, hogy egy Sopron nevű kis városból jönnek, ahol a gimijükben van robotika kurzus és ott programozzák a kis robotjaikat. Ja, emlékszem, hogy amikor volt az osztálytalálkozónk, akkor a volt fizikatanárunk magyarázott valamit ezzel kapcsolatban, de nem gondoltam, hogy világverseny szinten kell gondolkodni.

Azok számára, akik nem értik, mi ez: nem sima Lego, hanem vannak ezek a programozható Lego robotok, meg kell őket építeni és programokat írni hozzájuk, és itt az volt a feladat, hogy a Holdon járni képes robotot építsenek a fiatalok, ami felmegy 23 fokos emelkedőn meg egyéb kihívásokra képes.

Örülünk és gratulálunk.

A kezdetekről

Akartam már régóta írni arról, hogy mi előzte meg a terhességemet, bár sokan tudják, de mégis, hogy meglegyen itt is a teljes történet.

Az volt, hogy kitaláltuk, hogy akarunk gyereket, úgy 1000 éve, elkezdtünk próbálkozni a klasszikus módszerrel, de nem lettem terhes. Mondjuk különösebben nem izgultam emiatt, mert azt gondoltam, majd ha eljön az ideje, akkor úgyis sikerül. Aztán egy idő után, igazán már nem tudom, pontosan miért pont akkor, úgy döntöttem, na jó, akkor most már elmegyünk kivizsgálásokra, és egyből egy TB-finanszírozott asszisztált reprodukciós ambulancián indítottam. Azért ott, mert szerintem a "sima" nőgyógyászok viszonylag keveset tudnak hozzászólni az asszisztált reprodukcióhoz, és azért TB-sre, mert most komolyan, kinek, honnan és miért van annyi pénze, hogy elmenjen ezekbe a magánintézményekbe? Meg hát én az a típus vagyok, hogy teljességgel tudom nélkülözni a lelkizést, amiről nem tájékoztatnak, annak utánanézek magam, és kiváló képességgel várakozom várótermekben akármeddig, ha van nálam olvasnivaló, nem baj, ha nem szól halk zene a liftben, viszont a másik oldalról naprakész szakmai tudást várok el, úgyhogy arra a helyre mentem, ahol úgy gondoltam, hogy ilyet kapok. Azért bevallom, hogy egy ponton túl már engem is bosszantott a tájékoztatás hiánya és hogy minden kérdésemre úgy kellett kinyomozni a választ, de azért ki lehetett bírni.

Itt először vizsgálgattak, aztán adtak gyógyszert, aztán csináltak stimulált ciklusokat (adnak olyan gyógyszert, amitől egyszerre több petesejt is megérik és akkor nagyobb az esélye a fogantatásnak, értelemszerűen valamivel nagyobb az ikerterhességnek is, úgyhogy egy darabig ikrekben gondolkodtam). A stimulált ciklusoknál a peteéréskor kétféle injekció is van, az egyiket be lehet adni magadnak, az is elég lelombozó volt elsőre, szurikat adni magamnak februárban a panellakás konyhájában, mintha beteg lennék. Ezalatt először besértődtem, hogy az van az ambuláns lapomon, hogy ismeretlen eredetű meddőség, mert én nem vagyok meddő, csak még nem estem teherbe, aztán később meg azonosultam a szereppel és más meddők blogjait olvastam és rájöttem, hogy ez a teherbeesés ez egy komplett hobbi és szubkultúra és lelkesen Aviva-tornáztam és ittam a cickafark teát és kerültem a stresszt, jó, azt nem. Aztán mielőtt átléptünk volna a következő lépcsőfokra, ami az inszemináció nevű beavatkozás (ez még a lombik előtt van és annál kevésbé bonyolult, kevésbé megterhelő, valamivel barátságosabb dolog), előtte csináltak egy diagnosztikus műtétet, aztán nyárra hat hétre bezárt az ambulancia, én meg addig otthon teherbe estem természetes úton. Akkor már jó sok papírunk volt arról, hogy egyikünknek sincs semmi baja, úgyhogy részemről biztos voltam a munkahelyi stressz szerepében, de persze a lehető legdurvább, legstresszesebb héten történt a beágyazódás, megcáfolva az ilyen irányú elméleteimet.

Ez onnantól kezdve, hogy először beléptem az asszisztált reprodukciós ambulancia küszöbén, odáig, hogy pozitív lett a tesztem, valamivel több, mint egy évig tartott, szerencsére IKL még az eleje előtt közölte, hogy minimum másfél évre számítsak, mármint addigra fogok teherbe esni, úgyhogy erre számítottam. Egyébként nekem pontosan megfelelt ez a tempó, semmiképp nem szerettem volna azonnal nagy dózis hormonokat meg lombikot, de vannak ismerőseim, akik meg pont emiatt nem szerettek ide járni, mert nem elég gyorsan történnek a dolgok.

A munkahelyemen nem nagyon titkoltam, mert előbb-utóbb úgyis elterjed valami pletyka, és nekem az az elméletem, hogy akiről semmit nem tudnak, arról sokkal durvább dolgokat találnak ki, és ha egyszer az itteni laborban megnézetem a prolaktin szintemet, akkor tuti, hogy pár hét múlva már mindenki tudni fogja, hogy megőrültem és az antipszichotikus gyógyszer mellékhatása az emelkedett prolaktin szint, és maximum abban fognak eltérni a vélemények, hogy késői kezdetű skizofrénia vagy drog-indukálta pszichózis, szóval inkább elterjesztettem, hogy asszisztált reprodukcióra járok. Amúgy is minden második ismerősöm lombikkal esett teherbe, szóval talán ez ma már nem kínos és nem vesz a szájára a falu. Engem nem zavartak a terhesek sem (van a pocakirigység nevű jelenség, ami azt jelenti, hogy utálsz mindenkit, akinek sikerült teherbe esnie), valószínűleg nem csináltam elég ideig ahhoz, hogy megkeseredjek. Egyetlen dolog volt, ami rettenetesen bosszantott: azok az emberek, akik bizton állították, hogy én nem is akarok gyereket, mert a karrieremre akarok koncentrálni, és ha állítom is, hogy gyereket akarok, a szívem mélyén akkor sem akarok, szóval ilyesmivel szerintem ne traktáljátok asszisztált reprodukcióban utazó barátnőiteket, ha nem muszáj.

Winter is coming

Vettem egy kismamakabátot sok pénzért, amiben úgy nézek ki, mint 1 db kék bálna, illetve, hogy férjemet idézzem, "hát nem ez a legszebb kabátod", és nem fázom benne egyáltalán. Imádom.

Újra át lehet sétálni a soproni Tűztorony alatt

Elbontották a kordont szerda délután a soproni Tűztorony elől, így ismét át lehet sétálni a határszéli város jelképe alatt. Ezzel egyben le is zárult a Fő tér környékének megújítása. Tavaly év elején kezdődött el a Tűztorony szerkezeti megerősítése, a mellette kialakított fogadóépület és információs központ, valamint a középkori erődítmény sok helyütt még meglévő elemein végigvezető Várfalsétány kialakítása.

Sweet dreams are made of this

Holnaptól menjetek sorsjegyet venni a Sok kicsi nyereményjátékon, ez egy jótékonysági tombola, gasztrobloggerek és vendéglátóipari cégek ajánlják fel a nyereményeket és nagyon jó cuccok vannak közöttük idén is, én a 25 ezer forint értékű macaroncsomagra pályázom. Vagy a zöldségdobozra. 100 db madagaszkári vaníliarúddal meg mit csinál amúgy az ember? Építek belőle valamit?

A bevételt az Age of Hope gyermekvédelmi alapítványnak adják.

Itt van, hogy mi ez, és itt pedig a nyeremények.

Egyébként, ha valakit éppen ez érdekel: halat jó enni terhesség alatt, mert az omega-3 zsírsavtól okos lesz a gyerek, azonban a ragadozó tengeri halakban feldúsulhat a higany, ami meg árt. Az American Pregnancy Association oldalán van fenn a hivatalos lista, ami nagyon magastól nagyon alacsony higanytartalomig sorolja fel a halakat, úgyhogy aki szereti a halat és tudományosan szeretné megközelíteni a kérdést, de nem kizárólag omega-3 zsírsav tabletta segítségével szeretné pótolni a napi bevitelt, az innen tájékozódhat. Lefordítottam a halak neveit és kihagytam a listából azokat, amiknek nincs is magyar neve, mert azok úgysem kaphatóak a tesco-ban. A tonhal attól függ, hol fogták, azon nem is próbáltam kiigazodni, az eredeti oldalon van fenn táblázat.

A lista terheseknek és kisgyerekeknek szól, a többiek annyit ehetnek, amennyit akarnak.

Nagyon magas higanytartalmú, kerülni kell:

Marlin - nyársorrú hal

Swordfish - kardhal

Shark - cápa

Mackerel (king) - királymakréla

Tuna ( bigeye, Ahi) - tonhal*

Tovább olvasok »

Főleg nyafogás

Itt van egy érdekes és elgondolkodtató cikk arról (angolul) (egy olvasó küldte, köszönjük), hogy a rengeteg tiltás, amelyeknek egy része tudományosan alátámasztott kockázat, más része pedig városi legenda, hogyan tette a mai nők terhességét és az anyaság megélését egyetlen folyamatos bűntudattá. Ugyan nem minden részével értek feltétlenül egyet (alkohol, dohányzás), de alapvetően a szívemből szólt.

Én azt gondolom, hogy alapvetően egy értelmes ember vagyok, aki nem károsítja tudatosan a magzatát, és mégis sikerült megingatni így a negyedik hónapra és napokig bűntudatom volt, amiért megsimogattam a macskát és lépcsőn jártam és a négy hónap alatt megittam 2 dl forralt bort és amikor már egyáltalán nem kapok levegőt és nem használt a tengeri só, akkor Rhinospray pluszt cseppentek az orromba (terhesség alatt csak óvatossággal ajánlott), és amikor nagyon hánytam, akkor végső esetben, amikor már nagyon nem bírtam, bevettem Cerucalt (ugyan előtte kiolvastam a téma irodalmát, a jelenlegi study-k szerint nem tudunk róla, hogy káros lenne, de mégiscsak gyógyszer), és rendszeresen eszem halat, és most így nem jut eszembe más, de mostanra nagyjából megfogalmazódott bennem, hogy ez így egészen biztosan nem normális. Mármint ez a folyamatos bűntudatkeltés. Azt hittem, hogy ellenállóbb leszek az ilyen irányzatokkal szemben, de basszus, erre kiderült, hogy a hordozókendős hordozás javítja az implicit szociális kogníciót, és ki vagyok én, hogy megfosszam a gyermekemet a tökéletes implicit szociális kogníciótól, az enyém úgyis szar, legalább az övé legyen jó, úgyhogy már most aggódom, mi lesz, ha nem tudom majd megkötni a kib. kendőt vagy túl nehéz lesz a gyerek és fájni fog a derekam, vagy csak nem lesz kedvem felvenni.

Úgyhogy úgy érzem, mostantól sokkal határozottabban kell képviselnem az álláspontomat és az én álláspontom az az, hogy nem csinálunk direkt magzatkárosító dolgokat, de ezenfelül azt fogom csinálni, amit akarok, és nem vagyok hajlandó a teljes terhességemet és a rákövetkező húsz-harminc évet konstans bűntudatban leélni. Ami azt illeti, teljesen biztos vagyok benne, hogy a gyerekemnek is jobb az, ha az anyja nem egy mártír vagy egy idegroncs, hanem egy viszonylag kiegyensúlyozott ember.

Az gondolkodtatott egyébként el a cikkben, hogy ez a bűntudatkeltés egy viszonylag új szellemi áramlat, a könyvet író nő már nagymama és az ő idejében még nem oltottak le, ha megettél két medvecukrot vagy nem szoptattál, és hogy vajon ennek mi az oka. Gondolom, nagy részben a tudomány fejlődése, ma már túl sok dologról kimutattunk túl sok dolgot, és nehéz súlyozni, eldönteni, melyik valódi komoly kockázat és melyik nem. Egy generációval ezelőtt még nem olvashattam volna arról, hogy az influenzaellenes immunválasz epigenetikai változásokat okoz a (patkány)magzat idegrendszeri fejlődésért felelős génjeiben, ha egyáltalán létezett akkoriban influenzaoltás. Nem tudom, az információdömpingen kívül van-e más oka is, hogy hirtelen mindenki rossz anya lett. Vagy ez még mindig a huszadik századi pszichológusoknak a hatása, akik rájöttek, hogy mindenről Anyád tehet? Csak egy kicsit továbbfejlesztettük ezt a kérdést, és most már nem csak minden, a születésed után történt dologról tehet Anyád, hanem már a fogantatás pillanatától kezdve ő a bűnös, minek kell neki macskát simogatni, ahelyett, hogy Mozartot hallgatna? Lehet meg kellene rendelnem a cikkben szereplő könyvet, hátha érdekes.

Az a, valószínűleg reális félelmem van különben, hogy a neheze még el sem kezdődött, mert ha majd megszületik a gyerek, és a környezetem számára nyilvánvalóvá válik, hogy én a saját ágyában altatom, vagy velünk, vagy hordozom, vagy babakocsiban tolom, vagy igény szerint szoptatom vagy háromóránként vagy tápszert eszik, vagy mittudomén, akkor fognak csak igazán nekem esni, és semmi másról nem fog szólni az életem, csak folyamatos védekezésről és magyarázgatásról és randomizált kontrollált impakt faktoros cikkek lobogtatásáról, amik szerint nem végzetesen és visszafordíthatatlanul káros az, amit csinálok épp.

De most komolyan, gyerekek, mért van erre szükség.

Még több kismamablogolás

A hányással amúgy az lett, hogy eleinte csak ritkult heti 8-ról heti 3-ra, aztán egyre inkább felbátorodtam és egyre többféle ételt ettem, némelyikről kiderült, hogy nem kellett volna, most meg úgy átlag heti 1-nél tartunk. Pont egy db maradt még a kiváló és strapabíró hányózacskókból, amelyeket az Air Canada járatairól hoztam magammal még szeptemberben, igen hasznos dolog, nem értem, miért nem árulnak ilyesmit külön kismamáknak, tessék, piaci rés.

A magzatmozgást meg tankönyv szerint a 18-20. héttől kezdik érezni az első gyermekes kismamák, a második gyereknél meg már a 16. héttől érzed. Én már a 16. héttől érzek valamit, amit először nem nagyon mertem hirdetni, mert ugye nekem, mint első gyerekesnek, még nem lenne szabad, úgyhogy biztos csak beképzelem. De aztán egyre kifejezettebbé vált, olyan érzés, mintha valami nehezebb belső szerved egyszercsak odébb menne a hasadban, máskor meg mintha csiklandoznák a hasadat belülről, és az UH-on pont akkor éreztem, amikor rugdalt a lábával a Lány, szóval már nincs kétségem. Nyilván az átlagon felüli testtudatosságom miatt van, szemlátomást megérte az a 350 óra mozgás-és táncterápia. Egy élőlény van a hasamban, tök vicces.

Rengeteget gondolkodtam, hogy vegyek-e kismamakabátot, mert ugyan még teljesen jó rám a sima télikabátom, dehát nem lesz mindig jó, és kaptam kölcsön is egy kabátot, de az nem olyan meleg, viszont nekem elképzelésem sincs, hogy mekkora lesz a méretem februárban, és ha most veszek egy kabátot 18 ezer forintért, amit amúgy is csak három hónapig hordanék, és már februárban sem fogom tudni begombolni, akkor az elég nagy lúzerség. Meg különben is, kinek van ennyi pénze. A vaterán sincsenek jók, és felpróbálás nélkül amúgy sem veszek ruhát. A különböző ismerőseim szerint majd vegyek egy XXL-es pufikabátot a kínai boltban, de most néztem a kínaiban és 9800 Ft egy pufikabát, amit végképp sajnálnék kiadni valamiért, ami ronda is és nem is a méretem és egy hónapig fogom hordani; vagy hordjam a férjem régi, rossz kabátját (gondolhatjátok, milyen az a kabát, ami helyett már egy férfi is újat vesz); vagy kérjek kölcsön túlsúlyos barátnőmtől olyan kabátot, amit az már nem hord. Szóval az egyetlen megoldás, ha hordom a sima télikabátomat, elég bő, még egy ideig jó lesz, és aznap, amikor nem tudom begombolni, elmegyek betegállományba és legközelebb csak márciusban lépek ki a lakásból.

Szóval terhesség

A 18. heti ultrahangon voltunk, ott mondták, hogy 90%, hogy lány. Lány, basszus! Én titkon szerettem volna lányt, de a férjem családjában csak fiúk születnek (az összes közeli és távoli unokatesója és mindenki fiú), a szemész is azt mondta a hasam alakjából, hogy fiú, és amúgy is én inkább fiús anyuka-típusnak gondoltam magam, mert 35 éve azt hallgatom (nőktől), hogy férfiagyam van meg túl racionális vagyok, és a példaképem Ellen Ripley. Úgyhogy már hozzászoktam a gondolathoz, hogy jó, hát akkor fiam lesz, majdcsak megbirkózom vele valahogy, erre lány! Örülök, hogy lány. Ha fiú lenne, akkor annak örülnék. Mondjuk leginkább annak örülök, hogy egyelőre semmi baja, se a Lánynak, se nekem, mert az ultrahangot megelőző pár napban már épp eluralkodott rajtam a hipochondria.

A emberek többnyire normálisan viselkednek körülöttem, mondjuk vannak azok, akik idegesítően túlféltenek, "jaj, ezt inkább nem mesélem el, egy kismama ne hallgasson ilyesmit", meg fel akarok állni, hogy adjak egy tollat, és akkor "jesszusom, te ne állj fel!", de mondjuk oké, jót akarnak. Durvább, amikor kiderül, hogy rossz anya vagyok, például amikor mondtam a nővéreknek, hogy macskakiállításon voltam és ott megsimogattam egy macskát, konkrétan hátratántorodtak rémületükben. A macskától toxoplazmát lehet kapni, ami fejlődési rendellenességet okoz, a macska székletében van, és főleg az egerésző, kinti macska székletében. A toxoplazmózison csak egyszer lehet átesni, kvázi tünetmentes, és utána az ember már védett rá, tehát ha gyermekkoromban vidéken éltem, földön fetrengtem, homokozóban homokoztam és macskák neveltek, akkor elég jó eséllyel nem kaphatom már el még egyszer. A nemzetközi macskakiállításon pedig gyanúm szerint nem egerésző, széklettel szennyezett macskák voltak, konkrétan le kellett fertőtlenítenem a kezemet, mielőtt megsimogathattam a macskát. Nehogy összekoszoljam vagy elkapjon tőlem valamit.

A pilates után meg azt mondta az egyik nő, hogy ne menjek le a lépcsőn, mert az vetélést okoz, lefelé menni lépcsőn nem szabad terhesen, ettől annyira ledöbbentem, hogy inkább beszálltam a liftbe, de azóta sem hagy nyugodni a gondolat, hogy hogyan jöttem volna le, ha nincs lift??

És akkor az influenzaoltás, na azon halálra paráztam magam, mert a terhesség alatt elkapott influenza súlyos anyai és magzati szövődményeket okozhat a halálos tüdőgyulladáson át odáig, hogy a gyereknek skizofréniája lesz húsz év múlva, csakhogy állatkísérletek szerint patkányban az influenzaellenes immunválasz (amit a védőoltás is kivált) is epigenetikai változásokat okoz az idegrendszer fejlődését szabályozó génekben, és nincsenek olyan követéses vizsgálatok, amik cáfolnák, hogy az influenzaoltás által kiváltott immunválasz ugyanúgy növeli a skizofrénia kockázatát, mint maga a betegség. Ráadásul szerencsétlen Lány felmenői között nagyjából a komplett DSM IV.* képviselteti magát, úgyhogy még öröklött hajlama is lehet, amire csak ráteszünk az influenza oltással. Úgyhogy miután kiolvastam a laikus internetet és a Pubmed-et is, és totál becsavarodtam, megkérdeztem egy nőgyógyászt, egy pszichiátert és egy genetikust, mérlegeltem a kockázatokat és beadattam. A nővérek ettől is rémülten hátráltak, hogy dehát "biztos, hogy neked ezt szabad???". A jelen állás szerint egyébként javasolt. A genetikus azt mondta, hogy "dehát pontosan tudod**, hogy rengeteg környezeti tényező okoz epigenetikai változásokat a szülői bánásmódtól kezdve a zenén át a meditációig, majd kedvesen bánsz vele és nem bántalmazod és ezzel ellensúlyozod a hatást".

Ja, meg olvastam az interneten, hogy medvecukrot se lehet enni, ezt tíz perccel azután, hogy felfaltam egy zacskóval, szerencsére a study csak ipari mennyiségű medvecukor rendszeres napi elfogyasztását tartotta potenciális veszélynek. A halak higanytartalmáról ne is beszéljünk.

Szóval én úgy nagyjából el tudom helyezni, mi az, amit nekem szerintem szabad, és mi az, amit nem***, és ezzel viszonylag kiegyensúlyozottan együttélek, de az UH előtt két nappal hirtelen rámjött, hogy úristen, mi van, ha mégse lett volna szabad megsimogatnom azt a macskát, lemennem a lépcsőn, megennem a medvecukrot, repülőre ülnöm, oltást beadatnom, és majd most ki fog derülni, hogy hat ujja van, de szerencsére úgy tűnik, öt-öt ujja van, és van agya is meg agykamrái meg vesemedencéi meg minden, csodálatos, hol tart már a tudomány.

*A pszichiátriai betegségek diagnosztikai kritériumai.
**Ami azért vicces, mert annak, hogy pszichoszociális tényezők, mint pl. szülői bánásmód, epigenetikai változásokat okoznak, én vagyok itt a legnagyobb szószólója, mert szerintem tök érdekes.
***Hogy a BKV-n nem lenne szabad utaznom, az tutifix, de sajnos nem tudom elkerülni.

And the winner is

Lány.

Ó, borital láthatatlan szelleme

Tessék, erre pont most kellett kijönni egy tízéves követéses study-val több mint 4000 fős mintán, ami szerint már attól 8 ponttal csökken a születendő gyermek IQ-ja, ha heti egy pohár bort iszol. Komolyan, nem lehetett volna várni a leközléssel legalább egy 4-5 hónapot? Pont az én terhességem alatt kellett? Oké, gén-környezet interakcióról van szó (amikor bizonyos genetikai variánsok, esetünkben az ADH1A, ADH1B és ADH7 géneken, és bizonyos környezeti hatások, esetünkben az alkohol együttesen okozzák a problémát), tehát lehet, hogy nem a hajlamosító gént hordozom, de asszem ez nem elég érv. Szomorú.

A terápiás szövetségről, hosszasan

Ígértem, hogy a Terápia c. sorozat kapcsán írok a terápiás szövetségről, ami az empátia mellett a pszichoterápiák sikerességének másik fontos jelző kritériuma (itt volt az empátia). Magyarul az a tapasztalat, hogy azok a terápiák, amelyekben van sok empátia és jó terápiás szövetség, azok használnak, amelyekben nincs, azok meg nem. Ezt csomó kutatás alátámasztja és a terápiás módszertől teljesen független: rövid dinamikus terápiától csoportterápián át a kliensközpontúig mindegyikhez kell, hiánya bizonyítottan káros. Nincs olyan, amelyikhez nem kell.

A terápiás szövetség a páciens és a terapeuta közötti munkaszövetséget jelent, azt a jelenséget, hogy ők itt egy csapatként együtt dolgoznak valamin. A terápiás szövetség kialakulását és fenntartását három tényező segíti elő. Mindegyik totál egyértelmű és triviális dolog persze.

1. Egyetértés a terápiás célokban

Ez azt jelenti, hogy ha külön megkérdeznénk a pácienst, hogy ő miért jár ide, és külön a terapeutát, hogy szerinte a páciense miért jár ide, akkor nagyjából ugyanazt mondanák. Ehhez az kell, hogy az első ülések egyikén ezt megbeszéljék, és bármikor a terápia közben, amikor valamelyik fél elbizonytalanodik benne, újra megbeszéljék.

Például: pánikbeteg nő, akinek a házasságával baj van, elmegy pszichoterápiára, mert azt hallotta, a pánikbetegségre az való. Ő a házasságát nem szeretné megoldani, a pánikrohamok gyakoriságát szeretné csökkenteni.  A terapeuta azt gondolja, hogy ennek a nőnek a fő baja az, hogy el kellene már válnia a férjétől, aki csalja, vagy valahogy rendezni ezt a helyzetet, és felismerni, hogy az apjával való kapcsolat miatt nem tud kilépni, és ebben szeretne neki segíteni, ezért mindig erről akar beszélgetni. A nő azt szeretné, ha nem lenne ennyi pánikrohama, vagy amikor van, azt egyszerű relaxációs gyakorlatokkal el tudná mulasztani. Pár hónap után már eléggé zavarja, hogy állandóan a férjéről meg az apjáról és a gyerekkoráról van szó, míg ő pont ugyanannyit pánikol. Vagy fordítva. Rájön, hogy  a pszichoterápia kuruzslás, és elmegy inkább kineziológushoz / antidepresszívumot venni.

A lehetséges megoldás erre az, ha az első ülésen megkérdezzük a beteget, hogy mi a cél, illetve megpróbálunk közösen megfogalmazni egy valamilyen célt. Lehet, hogy még nem tudjuk megfogalmazni, mert túl zavaros, és megegyezünk, hogy mindig visszatérünk erre és pontosítjuk. Lehet, annyira tudjuk csak megfogalmazni, hogy „nagyobb önismeretet szeretnék”, vagy „a szüleimmel való kapcsolatommal szeretnék foglalkozni”, vagy „mindig idiótákkal járok és nem tudom, miért”, de lehet, hogy konkrétabb cél van.

Ha a beteg mond egy célt („múljanak el a pánikrohamaim”), mi meg valami más célt okosabbnak tartanánk, akkor három dolgot tehetünk. 1. Megpróbáljuk meggyőzni a beteget arról, hogy asszonyom, szerintem nem a pánikrohamain, hanem a házasságán kéne itt dolgozni, és ha az a kérdés megoldódna, akkor a pánikrohamai is rendbejönnének. Ha egyetért, jó. 2. Megpróbálhatjuk tiszteletben tartani a páciens óhaját és arra koncentrálni, amire ő szeretne, tanítani neki relaxációs technikákat, és kibírni, hogy nem oldjuk meg a házasságát / apját. 3. Megmondjuk, hogy mi kapcsolati problémákkal szeretünk foglalkozni és a pánikzavar tüneti terápiáját nem szeretjük vagy nem értünk hozzá, és elküldjük máshoz.

Nem, azt nem lehet csinálni, hogy valaki egy szakvéleményért jön, mi meg belevágunk egy feltáró típusú terápiába anélkül, hogy erről szólnánk neki.

2. Egyetértés a terápiás feladatokban

Vagyis abban, hogy ki mit csinál és ez miért lesz jó. Ez módszerfüggő, de az első, max a harmadik ülésen meg kell beszélni, és ha közben zavar van, visszatérni rá.

Egy kognitív terapeuta valami ilyesmit mond:

„Az ülések elején mindig egyeztetjük, milyen témákról fogunk beszélni. Én technikákat tanítok Önnek, és házi feladatokat adok, lesz olyan, amikor valamit meg kell csinálni, vagy csak átgondolni.  Öntől azt várom, hogy a házi feladatokat megcsinálja, vagy ha nem megy, ezt jelezze nekem; a tanult technikákat gyakorolja, és visszajelezze, hogy mennyire sikeresen működnek. Ennek az a célja, hogy a gyakorlások révén kevesebb pánikrohama alakuljon ki, és a kialakulókat jobban tudja kontrollálni.”

Egy dinamikusan (analitikusan) orientált terapeuta valami ilyesmit mond:

„Az üléseken főként az Ön érzelmeiről és emlékeiről fogunk beszélgetni. Arra kérem, hogy szabadon mondjon el mindent, ami eszébe jut. Én ezekre alkalmanként visszajelzéseket, értelmezéseket fogok adni. Fontos, hogy az itt-és-most-ban történtekről is essen szó, tehát a terápia alatt kialakult, valamint a velem kapcsolatos érzéseiről is tudjunk beszélni. Ezeknek a révén többet fogunk megtudni arról, hogyan működik Ön a kapcsolataiban, vannak-e olyan pontok, amelyekben változni szeretne, akadályozza-e valami a változásban”.

3. A terápiás kapcsolat minősége

Ha a fenti kettőben, tehát a célokban és a technikában egyet is értenek, attól még előfordulhat, hogy nem haladnak, mert utálják egymást vagy duzzognak egymásra. Fontos, hogy a páciens úgy érezze, a terapeuta elfogadja őt, és neki is szimpatikus legyen a terapeuta. A terápiás kapcsolat gyakran meginog egy terápia során, de még üléseken belül is változhat, ilyenkor helyre kell állítani. A jó terápiás kapcsolat fennmaradásának feltétele például, hogy a terapeuta ne defenzív módon reagáljon a páciens negatív magatartására. A beteg kritikájának belsővé tétele (elhiszed neki, hogy tényleg egy kretén vagy) és figyelmen kívül hagyása (el se gondolkodsz azon, mért mond ilyet) egyaránt előnytelen. Van egy sor, a terápiás kapcsolat minőségét javító technika, illetve olyan technika, hogy mit kell csinálni, ha krízisben van a terápiás kapcsolat, ezeket itt most nem sorolom fel.

A fenti három dolgon felül még alap a terápiás keretek megbeszélése: milyen gyakran, meddig tart egy óra, mennyibe kerül, lemondás esetén ki kell-e fizetni. Vannak időhatáros terápiák, amikor az első alkalommal megbeszélik, hogy 15 alkalom lesz, és vannak nem időhatárosak, ami addig tart, ameddig tart, de egyeztetni kell az elején, hogy ez most időhatáros-e vagy sem.

Forrás ez a könyv.

Még majd arról akarok írni, hogy mik azok a dolgok, amiket a terapeuta ne csináljon, mert nem hasznos, vagy még káros is.

Pisztáciás-mogyorókrémes Boci.

Bréking

Eddig abban a hitben éltem, hogy mivel spontán retinaleválásom volt, ezért nem szülhetek természetes úton, csak császárral, erre ma elmentem a retinológushoz véleményért, aki azt mondta (és írta), hogy tőle aztán bárhogyan szülhetek. Hát ez izgi! Nem tudom igazából, melyik jobb, számtalan természetes szüléses és ugyanannyi császáros horrorsztorit és pont ugyanannyi örömteli történetet hallottam már, szóval. Mindenesetre ezek szerint mégis van még esélyem átélni a szülésélmény örömteli fájdalmát és igazi hordozós ősanyává válni.

Meg még az is kiderült, hogy a Zarában, legalábbis Magyarországon, megszűnt a kismamaruha. Na nem mintha lenne pénzem.

És totál frusztrált vagyok egy teljesen másik dolog miatt, mert a bürokrácia sötét felhője, úgy néz ki, legyőz minket végül, és az a projekt, amin az elmúlt kb egy hónapban dolgoztam és klassz és szép és működő és mindenki számára hasznos végeredménye is lenne, valószínűleg mégsem valósulhat meg holmi bürokratikus akadályok miatt, hát ezért tart itt ez az ország. Mindegy, mondjuk azt, hogy ez már nem az én harcom, próbálok inkább a leárazott kismamaruhákra koncentrálni.

You can't take the sky from me

Jaj, hirtelen egy csomót kell dolgoznom mostanában és nem érek rá semmire.

És a Homelandet* kivéve nincs semmi igazán jó sorozat. Komolyan, azzal kell beérnünk, hogy Nathan Fillion azt mondja a Castle ötödik évadjában, hogy "Shiny!", hát ez mennyire szomorú már. Egyáltalán az, hogy eljuthattam a Castle ötödik évadáig, amikor a második óta egyre gyengébb és már egészen nyomorúságos. Nehéz idők járnak a rajongókra.

*A Homeland nagyon jó, az eleje uncsi, de aztán egyre jobb és jobb, nézzétek.

Greed is a weapon of mass destruction

Végre újabb darabokkal gazdagodott a műanyag fegyvergyűjteményem. Cool.

Nyugalom, összesen négy darabnál tartunk. Öt, ha a buborékfújót is számítom.

Az empátiáról, hosszasan

Most, hogy ma végre rájöttem, hadd mondjam el, mi bosszant rettenetesen a Terápia c. sorozatban, mármint leszámítva, hogy a terapeuta egy fasz nem mindig tudja jól kezelni saját sértett nárcizmusát. Különben szeretem a sorozatot, ne értsünk félre, de már az amerikai verzió megtekintésekor is zavart és most is zavar ez.

Tehát. A pszichoterápiának van egy csomó hatótényezője, és sok terápiás technika is. A sorozat kizárólag az értelmezés nevű technikát használja, az az, amikor te rájössz valamire, és azt a kliensnek megmondod. "Maga azért álmodott kígyóval, mert titkon színésznő akar lenni" (True sztori, Freud esetei közül). Az értelmezés klassz dolog, mondjuk normális esetben nem akkor mondom ki hangosan, amikor épp eszembe jut, hanem amikor úgy érzem, hogy a kliensem most készen áll és befogadóképes az értelmezésre. (Még jobb, ha tudok úgy kérdezni, hogy ő maga jöjjön rá.) Persze, a sorozatban ezt nem lehet megvárni, ezt értem. Azt a jelenséget, amikor a terapeuta a kliens igényeit figyelmen kívül hagyva, fölényét fitogtatva, okoskodva vagy akár kárörvendően értelmez, úgy szoktuk nevezni viccesen, hogy "jól beértelmez". A sorozatban, nem mindig, de gyakran ezt csinálják, András és Ágnes is.

A pszichoterápia (minden fajta pszichoterápia, nem csak az analitikus) nem specifikus két legfontosabb hatótényezője a terápiás szövetség és az empátia. Ezekből a sorozatban nagyjából a világon semennyit sem látunk. Engem különösen az empátia gyakorlatilag teljes hiánya zavar nagyon. Még azt is gondolom, hogy emiatt a sorozat rossz üzenetet közvetít és azt sugallja, hogy a pszichoterápia az az, hogy egy nárcisztikus pasas értelmezget, miközben a saját problémáit se képes tudatosan kezeli. Nyilván van ilyen is, mindent lehet rosszul csinálni, de nem muszáj.

Szóval empátia. Az empátia a laikus nyelvben együttérzést vagy valami ilyesmit jelent, a szaknyelvben egy kicsit mást, inkább egy tanulható technikát jelölnek vele. Az empátiának Davis szerint 5 összetevője van, ezek pedig az alábbiak:

1. A perspektívafelvétel képessége: az a képesség, hogy a dolgokat a másik nézőpontjából lássuk. Ehhez semmilyen érzelem nem kell, csupán logikus gondolkodás, ha elég okos vagy, rá lehet jönni, hogy a szomszéd azért üvöltözik veled, mert nem tudott aludni a hangos zenétől és most álmos. Ettől még neked nem kell sem álmosnak lenni, sem dühösnek, sem szeretni a szomszédot, sem lehalkítani a zenét. Csak logikusan gondolkodni kell azon, hogy a másik szemszögéből hogyan néz ki a helyzet.

2. A beleérzés képessége: imaginatív készség a másikkal való azonosulásra. Ez az, amikor képzeletben elképzeled, hogy milyen lehet az ő helyében lenni: amikor rájössz, hogy ha én lennék ebben a helyzetben, hogyan érezném magam. Mondjuk az ember elképzeli, hogy ügyelet után aludni akarok és hangosan fúrnak, az tényleg rohadtul dühítő, valahogy így érezheti magát most ez a szomszéd is, mint én akkor. Itt még mindig nem kell sem sajnálni, sem ugyanazt érezni, amit ő, csak némi képzelőerőre van szükség.

3. Az empátiás törődés képessége: együttérzésre, részvétre való hajlam, ami akkor aktiválódik, amikor a másik negatív élményen megy keresztül. A laikus nyelvben azt hiszem, ezt szokták empátiának nevezni. Ez az az érzés, amikor szívből meg is sajnálom a szerencsétlen szomszédot.

4. Az empátiás szenvedés képessége: amikor a másik ember szenvedése szenvedést okoz a személynek. Nem pont ugyanazt érezzük, mint ő, de részben igen. Mondjuk látunk valakit sírni, mert szomorú, és ettől mi is majdnem sírunk. Ez nagyon szar, ha mondjuk onkológus vagy, részben ettől szokott kiégni az egészségügyi személyzet.

5. Érzelmi ragály: az a jelenség, amikor a másik személy érzése átragad ránk és nem tudjuk szabályozni és pont ugyanazt érezzük, amit ő. Ez az, amikor valaki a szemed láttára egy kalapáccsal rácsap az ujjára és te is felszisszensz, vagy amikor átragad rád a röhögés, pedig nem is hallottad a poént.

A pszichoterapeutának az első 3 pontot kell csinálnia, de minimum az első 2-t; és a 4-5. pontot meg kell próbálnia elkerülni. Ha a síró páciens mellett mi is sírva fakadunk, vagy dühös páciens mellett mi is dühöngeni kezdünk, az nem segít. Az első 3 pontot úgy kell csinálni, hogy azt a páciens is észrevegye, a páciens által értékelt empatikus orvosi magatartás ugyanis elég jó prediktora a terápia hatékonyságának. Vagyis jobban lesznek azok a páciensek, akik terapeutája jól empatizál ÉS ezt hatékonyan a páciens tudtára is adja. Ha csak titokban empatizálsz (én pl. hajlamos vagyok erre), az nem olyan jó. "A terapeuta empatikus magatartása terápiás irányzattól és a páciens betegségének a súlyosságától függetlenül elvárható. Az empatikus beavatkozás célja szavakba önteni a páciens érzelmeit, így a páciensek élményei elmélyülnek azáltal, hogy a visszatükrözött, szavakba öntött érzéseken képesek elgondolkodni." (Forrás: Unoka Zs. és mtsai /szerk/: A pszichoterápia alapjai. 2012, Semmelweis Kiadó, Budapest).

Tehát éreztetnünk kell a klienssel, hogy mi értjük, hogy ő mit érez és az milyen lehet - akár elmesélt élményekhez kötődően, akár az "itt és most"-ban, azaz a terápiás helyzetben. Ha nincs szó arról, hogy mit érez, meg lehet kérdezni. Mondok pár példát empatikus reagálásokra.

Páciens: - Maga meg mit dumál nekem, köcsög!
Terapeuta: - Úgy érzem, most nagyon haragszik rám.

Páciens (szomorúan): - Azt hiszem, anyám sose szeretett igazán.
Terapeuta (szomorúan néz, egy darabig csendben ülnek): - Nagyon nehéz lehetett ezt megélni Önnek.
Páciens (sóhajt): - Hát nem volt könnyű.

Páciens: - Rettenetesen fáj a fogam.
Terapeuta: - Jaj, az nagyon kellemetlen lehet.

Páciens (nem mond semmit, hanem csendben ül, és nem tudod, mi van).
Terapeuta: - Hogy van most, milyen érzések vannak magában?
Páciens: - Hát úgy össze vagyok zavarodva.
Terapeuta: - Sokféle érzés kavarog magában, és nehéz őket megfogalmazni.
Páciens: - Olyasmi.

Amikor a terapeuta tévesen empatizál, mert simán van olyan, akkor azzal, hogy megmondjuk, lehetőséget adunk a betegnek, hogy tisztázza az érzéseit vagy a félreértést. Nem kell bizonygatni, hogy nekünk volt igazunk, mert egyrészt lehet, hogy nem, másrészt ha mégis, az majd két üléssel később úgyis ki fog derülni.

Páciens (szomorúan): - Azt hiszem, anyám sose szeretett igazán.
Terapeuta (szomorúan néz, egy darabig csendben ülnek): - Nagyon nehéz lehetett ezt megélni Önnek.
Páciens: - Nem, akkor nem volt nehéz, igazából örültem, hogy békén hagy. A tesómat halálra szekálta. Cserébe kaptam egy kis szabadságot. Most így utólag persze egy kicsit haragszom rá.

Amikor a terapeuta jól empatizál, akkor az lehetőséget ad rá, hogy 1. elmélyítsük a terápiás szövetséget, mert a páciensben a megértettség érzését keltjük, és az jó, 2. tovább beszélgessünk az adott érzésről.

Páciens: - Maga meg mit dumál nekem, köcsög!
Terapeuta: - Úgy érzem, most nagyon haragszik rám.
Páciens: - Igen, haragszom, mert nem hagyja, hogy végigmondjam, amit szeretnék, hanem egyből okoskodik, olyan, mint az apám.
Terapeuta: - Aha, értem. Ilyenkor úgy érzi, hogy nem hallgatom meg, nem vagyok kíváncsi az Ön véleményére és ez feldühíti.
Páciens (örül, hogy a másik nem pofán csapta, mint az apja szokta, ha dühöng, hanem megértette, hogy ő min megy keresztül): - Így van.
Terapeuta: - Nehéz lehetett így felnőni, hogy folyton ezt kellett éreznie.
Stb.

A sorozatban nagyjából minden részben kétszer eljött az a pillanat, amikor én azt kérdeztem volna a betegtől, hogy "és hogy van most, mit érez?" és ha megmondja, akkor empatikus visszatükrözés. Ez nem jelenti azt, hogy tényleg ez lett volna a helyes, és pont ott tényleg azt kellett volna csinálni, az viszont tény, hogy az empátia fájdalmasan hiányzik a sorozatból. A Zsófis részekben néha megjelenik nyomokban, és ennyi.

A terápiás szövetségről legközelebb.

Awwww!!

Innen.

Teachers leave us kids alone

Akkor elmondom, hogyan kell vizsgázni.

Tanácsaim alapjául nagyjából húsz éves vizsgázói múlt szolgál, amelynek során orvosi egyetemen, egyéb, változatos tanfolyamokon, nyelvvizsgákon, szakvizsgákon, PhD-hoz kapcsolódó vizsgákon estem túl, hát, nem számoltam, de rengetegszer; valamint vizsgáztatói múltam, melynek során számtalan adaptív és még több maladaptív stratégiát volt szerencsém a másik oldalról is megfigyelni.

Ezt kell csinálni.

1. Lelkesedj a tantárgyért! A legfontosabb. A vizsgázás kicsit olyan, mint a szex, a szorongást és a szakmai tudás hiányát egy bizonyos szintig jól lehet kompenzálni a tárgy iránti lelkesedéssel, csodálattal és áhítattal. A vizsgáztatód azért lett vizsgáztató adott témából, mert érdekelte, és minden bizonnyal még ma is érdekli őt az a téma. Ha téged is érdekel, egyből barátok vagytok. Akármiről is van szó, úgy kell beszélned a glomeruláris vesetumorok alcsoportjairól vagy a kohuti nárcizmusfogalomról, mintha iszonyúan érdekesnek találnád azt. Lehet, hogy nem jutottál el a tankönyvben a személyiségzavarokig, mert az a végén van és nem volt rá időd, de ez rettenetes, mert nagyon szereted a témát és most csak ennyi jut eszedbe róla, de viselkedéseddel sugallnod kell, hogy ez csak szerencsétlen véletlen és már hazafelé úton a metrón ezt fogod olvasgatni. Legnagyobb teljesítményem e szempontból a pszichiátriai rehabilitáció szakvizsga, már attól elálmosodtam, hogy leírtam ezt a szókapcsolatot, de a vizsgán csillogó szemekkel lelkesedtem az ötletért, hogy ezeket a betegeket a közösségi pszichiátria segítségével ismét a társadalomba integrálhatjuk végre, jéj!! Máris nem izgatta a vizsgáztatót, hogy rosszul tudtam a finanszírozás szorzóit.

Soha ne viselkedj fölényeskedően vagy lekezelően és ne éreztesd a vizsgáztatóval, hogy te úgyis hasi sebész leszel, minek nekem megtanulni ezt a sok szart a tudatzavarokról. Nem fér a fejembe, hogyan gondolhatják ezt az emberek jó taktikának. A vizsgáztató tudni fogja, hogy ha sebész leszel, attól még egy csomó betegednek tudatzavara lesz, és mivel lövésed sem lesz az egészről, őt fogod majd az éjszaka közepén konzíliumokba odarángatni a sebészetre, és még akkor is köcsögösködni fogsz vele. Ez a vizsgáztató nem fog téged szeretni, márpedig jobb, ha a vizsgáztató szeret téged.

2. Csodáld a vizsgáztatót! Ha a vizsgáztató beszél hozzád, mutass érdeklődést és örömöt. Ha az ember vizsgáztatásig vitte, legalább egy kicsit nárcisztikus. Ha kérdez valamit, jelezd, hogy ez milyen jó kérdés - akár elismerő bólogatással, de ha a helyzet megengedi, azt is mondhatod, hogy "hű, ez nagyon jó kérdés...' (addig is gondolkodhatsz kicsit a válaszon). Sok vizsgáztató szereti elmagyarázni azt, amit te nem tudtál vagy kifelejtettél, ez egy kulcsfontosságú szakasz a vizsga során. Úgy kell tenned, mintha csodálnád a tudását, innád minden szavát és örökre megjegyeznéd. Ha valaki unatkozva, fölényesen a körmét piszkálja, amíg vizsgáztatóként elmondom neki a téveszmék definícióját, akkor tudom, hogy ő most nem tudja ezt és soha az életben nem is fogja tudni. Ha valaki érdeklődve néz, bólogat, esetleg el is ismétli, amit mondtam, akkor tudom, hogy amikor bejött, még nem tudta, de úgy fog kimenni innen, hogy már tudja ezt a dolgot. Ha nem tűnik mesterkéltnek, párszor el is ismételheted a szavait, hogy a te hangodon is hallja a választ, így az marad meg a fejében, hogy te mondtad. Mutatom:

Vizsgáztató: - Miért fontos a szérum nátrium és kálium vizsgálata delirium tremensben?
isolde: - .... Nem tudom, miért?
Vizsgáztató: - Gyakran hipokalémia alakul ki, ami szívritmus zavarhoz és így hirtelen halálhoz vezethet.
isolde (Egyetértően bólogat): - Értem, a hipokalémia kizárására mindig ellenőriznem kell a káliumszintet.

Lehet, hogy furán hangzik, de a vizsgáztatónak el kell hinnie, hogy te most ezt megjegyezted, úgy mész ki az ajtón, hogy az ilyen betegeknél ellenőrizni fogod, és ő most azzal, hogy ezt elmagyarázta, számos jövőbeli deliráló beteg életét mentette meg egyetlen mondatával.

Ne éreztesd a vizsgáztatóval, hogy okosabb vagy nála, és ha lehet, ne kérdőjelezd meg, amit mond. Ezt néha nehéz kibírni, ha mondjuk tényleg okosabb vagy és tényleg hülyeséget mond a vizsgáztató. Megpróbálhatsz óvatosan felvetni az övétől eltérő más válaszokat is, de csak akkor, ha pontosan tudod idézni a forrást, ahol olvastad (szerző, lap, kiadás éve, oldalszám), de még ez is necces lehet, mert lehet, hogy a vizsgáztatódnak pont a nagy ellenfele adott szerző. Mondom, nehéz kérdés, szemlátomást önelégült, nárcisztikus vizsgáztatóknál nem érdemes ezzel próbálkozni.

3. Mondd, hogy "nem tudom". Nincs idegesítőbb a vörös arccal percekig hallgató vizsgázónál. Egy ideig még mellébeszélhetsz, vagy tettetheted, hogy gondolkodsz, de annak is van egy határa. A kínos csöndben való üldögélés és időhúzás a világ összes vizsgáztatóját bosszantja. Ezért egy ponton, ha nem tudod a választ, meg kell mondani, hogy "nem tudom". A "nem tudom"-ot úgy kell kimondani, hogy sugallja, hogy: 1. meglepődtél a kiváló kérdésen, 2. most ezt pont véletlenül nem tudod, pedig nagyon sok mást amúgy tudsz, 3. de nagyon szeretnéd tudni a választ. Ha a vizsgáztató magától nem mondja el, meg is kérdezheted, lásd a fenti példában.

Ha mégis mellébeszélni szeretnél, és ugyan az adott kérdésre nem tudod a választ, de amúgy képben vagy a témával kapcsolatban, akkor az alábbi fordulatot javaslom:

Vizsgáztató: - Miért fontos a szérum nátrium és kálium vizsgálata delirium tremensben?
isolde: - Hát azt nem tudom, de azt például tudom, hogy nagyon fontos ezeknél a betegeknél a süllyedés és a fehérvérsejszám ellenőrzése, mivel gyakoriak az interkurrens fertőzések és ezek gyarkan tünetszegények, így például egy diagnosztizálatlan bronchitis könnyen halálhoz vezethet, emellett persze a májeznzimek ellenőrzése, és esetleg az ammóniaszinté is fontos lehet, mivel...

4. Öltözz az alkalomhoz! Nyilván illik viszonylag elegánsan kinézni a legtöbb vizsgán, azonban ha igazán profik vagyunk, akkor annak öltözünk be, amik a vizsga teljesítése által lenni szeretnénk. Jogi vizsgához jogásznak (gondolom, szürke nadrágkosztüm, szigorú tekintet, visszafogott smink, aktatáska), orvosi egyetemen orvosnak (nyilván nem fehér köpenybe, de komoly, higgadt, megbízható embernek kell kinézni, így a cicás pulcsi nem javasolt. A hipszter-szemüveget és sálat tegyük félre inkább a dj-vizsgánkra, a neccharisnyát és lakk tűsarkút meg a sztriptízbajnokságra). Pszichoterapeuta szakvizsgára nem érdemes szürke nadrágkosztümben, szigorú tekintettel menni, itt jobban beválik a hosszú nyaklánc - hosszúszoknya, férfiaknak kordzakó. A mozgásterapeuta vizsgámon szemüveg nélkül, lenge, fehér, ujjatlan selyemblúzban, kibontott hajjal, piros, buggyos selyemnadrágban értem el fényes sikereket. Normális vizsgáztató nem fogja tudatosan le- vagy felhúzni a jegyedet a ruhád miatt, a vizsgáztatók tudattalan befolyásolására mégis kiválóan alkalmas a módszer.

5. Magyarázz! Ha nem szorongsz nagyon és tudsz még ilyesmire is figyelni, akkor érdemes úgy mondani az anyagot, mintha épp elmagyaráznád a vizsgáztatónak. Ha valaki valamit elmagyaráz, az nyilván sokkal jobban tudja, mintha szemlátomást csak felmondaná. Nézz a vizsgáztató szemébe és neki mondd el, hogy milyen fontosak a laborvizsgálatok delirium tremensben és hogy hogyan formálódik az interszubjektív térben a szelférzet. Ha a falat bámulva monoton hangon felsorolod, az unalmas és sokkal kevésbé meggyőző. Úgy magyarázd, mintha a kedvenc témádat magyaráznád el hasonló érdeklődésű barátaidnak - lásd 1. pont.

6. Viselkedj! Azt nem mondom, hogy viselkedj magabiztosan, meg a többi bullshitet, mert ha az ember halálra szorongja magát, úgyse tud magabiztosan viselkedni. Valamint a magabiztosságnál sokkal fontosabb a lelkesedés. Itt arra gondolok, hogy érdemes köszönni a vizsgáztatónak, ha nő, előreengedni az ajtóban, nem vágni a szavába, nem tegezni, ha ő nem tegez, vizsgán nem illik enni, rágózni, és különösen illetlen másokkal dumálni és az okostelefonodat nyomogatni, különösen, mivel biztos leszek benne, hogy súgsz / puskázol. A telefont eleve kikapcsoltad, mielőtt bejöttél, és táskád aljába rejtetted. Ha valamit szeretnél, kéred, megköszönöd, amikor kimész, köszönsz, stb. Az alapok, de sajnos nem mindig mennek. Engem például annyira nem izgat az ilyesmi, de sok vizsgáztatót igen.

No dark sarcasm in the classroom

Vizsgáztatni pontosan olyan érzés, mintha a kedvenc zenekarod legismertebb számait kellene újra és újra végighallgatnod tribute-zenekarok előadásában, akik között vannak lelkes, ügyetlen kezdők, felkészületlen dilettánsok, és olyanok, akik utálják adott zenekart.