Akartam már régóta írni arról, hogy mi előzte meg a terhességemet, bár sokan tudják, de mégis, hogy meglegyen itt is a teljes történet.
Az volt, hogy kitaláltuk, hogy akarunk gyereket, úgy 1000 éve, elkezdtünk próbálkozni a klasszikus módszerrel, de nem lettem terhes. Mondjuk különösebben nem izgultam emiatt, mert azt gondoltam, majd ha eljön az ideje, akkor úgyis sikerül. Aztán egy idő után, igazán már nem tudom, pontosan miért pont akkor, úgy döntöttem, na jó, akkor most már elmegyünk kivizsgálásokra, és egyből egy TB-finanszírozott asszisztált reprodukciós ambulancián indítottam. Azért ott, mert szerintem a "sima" nőgyógyászok viszonylag keveset tudnak hozzászólni az asszisztált reprodukcióhoz, és azért TB-sre, mert most komolyan, kinek, honnan és miért van annyi pénze, hogy elmenjen ezekbe a magánintézményekbe? Meg hát én az a típus vagyok, hogy teljességgel tudom nélkülözni a lelkizést, amiről nem tájékoztatnak, annak utánanézek magam, és kiváló képességgel várakozom várótermekben akármeddig, ha van nálam olvasnivaló, nem baj, ha nem szól halk zene a liftben, viszont a másik oldalról naprakész szakmai tudást várok el, úgyhogy arra a helyre mentem, ahol úgy gondoltam, hogy ilyet kapok. Azért bevallom, hogy egy ponton túl már engem is bosszantott a tájékoztatás hiánya és hogy minden kérdésemre úgy kellett kinyomozni a választ, de azért ki lehetett bírni.
Itt először vizsgálgattak, aztán adtak gyógyszert, aztán csináltak stimulált ciklusokat (adnak olyan gyógyszert, amitől egyszerre több petesejt is megérik és akkor nagyobb az esélye a fogantatásnak, értelemszerűen valamivel nagyobb az ikerterhességnek is, úgyhogy egy darabig ikrekben gondolkodtam). A stimulált ciklusoknál a peteéréskor kétféle injekció is van, az egyiket be lehet adni magadnak, az is elég lelombozó volt elsőre, szurikat adni magamnak februárban a panellakás konyhájában, mintha beteg lennék. Ezalatt először besértődtem, hogy az van az ambuláns lapomon, hogy ismeretlen eredetű meddőség, mert én nem vagyok meddő, csak még nem estem teherbe, aztán később meg azonosultam a szereppel és más meddők blogjait olvastam és rájöttem, hogy ez a teherbeesés ez egy komplett hobbi és szubkultúra és lelkesen Aviva-tornáztam és ittam a cickafark teát és kerültem a stresszt, jó, azt nem. Aztán mielőtt átléptünk volna a következő lépcsőfokra, ami az inszemináció nevű beavatkozás (ez még a lombik előtt van és annál kevésbé bonyolult, kevésbé megterhelő, valamivel barátságosabb dolog), előtte csináltak egy diagnosztikus műtétet, aztán nyárra hat hétre bezárt az ambulancia, én meg addig otthon teherbe estem természetes úton. Akkor már jó sok papírunk volt arról, hogy egyikünknek sincs semmi baja, úgyhogy részemről biztos voltam a munkahelyi stressz szerepében, de persze a lehető legdurvább, legstresszesebb héten történt a beágyazódás, megcáfolva az ilyen irányú elméleteimet.
Ez onnantól kezdve, hogy először beléptem az asszisztált reprodukciós ambulancia küszöbén, odáig, hogy pozitív lett a tesztem, valamivel több, mint egy évig tartott, szerencsére IKL még az eleje előtt közölte, hogy minimum másfél évre számítsak, mármint addigra fogok teherbe esni, úgyhogy erre számítottam. Egyébként nekem pontosan megfelelt ez a tempó, semmiképp nem szerettem volna azonnal nagy dózis hormonokat meg lombikot, de vannak ismerőseim, akik meg pont emiatt nem szerettek ide járni, mert nem elég gyorsan történnek a dolgok.
A munkahelyemen nem nagyon titkoltam, mert előbb-utóbb úgyis elterjed valami pletyka, és nekem az az elméletem, hogy akiről semmit nem tudnak, arról sokkal durvább dolgokat találnak ki, és ha egyszer az itteni laborban megnézetem a prolaktin szintemet, akkor tuti, hogy pár hét múlva már mindenki tudni fogja, hogy megőrültem és az antipszichotikus gyógyszer mellékhatása az emelkedett prolaktin szint, és maximum abban fognak eltérni a vélemények, hogy késői kezdetű skizofrénia vagy drog-indukálta pszichózis, szóval inkább elterjesztettem, hogy asszisztált reprodukcióra járok. Amúgy is minden második ismerősöm lombikkal esett teherbe, szóval talán ez ma már nem kínos és nem vesz a szájára a falu. Engem nem zavartak a terhesek sem (van a pocakirigység nevű jelenség, ami azt jelenti, hogy utálsz mindenkit, akinek sikerült teherbe esnie), valószínűleg nem csináltam elég ideig ahhoz, hogy megkeseredjek. Egyetlen dolog volt, ami rettenetesen bosszantott: azok az emberek, akik bizton állították, hogy én nem is akarok gyereket, mert a karrieremre akarok koncentrálni, és ha állítom is, hogy gyereket akarok, a szívem mélyén akkor sem akarok, szóval ilyesmivel szerintem ne traktáljátok asszisztált reprodukcióban utazó barátnőiteket, ha nem muszáj.