2012.12.28. 09:49 - címkék: - komment

Ja, gondolhattam volna, amikor nyáron felemelték a fizetésünket kb. ennyivel, hogy ha nem oldja meg a kérdést a világvége, akkor valahogy vissza fogják csökkenteni.

Elég szomorú, mert a betegeim jelentős része meg akarja ígértetni velem, hogy a szülést követő egy éven belül visszajövök és megint én leszek az orvosuk, dehát én ezt így nem tudom megígérni, hogy 3 szakvizsgával és PhD-val 150 ezer nettót keresek és nem is ez a fő problémám, hanem az egészségügyben uralkodó elkeseredett hangulat, mindenki érzi, hogy lefelé megyünk, orvosok és betegek egyaránt, én pedig nem szeretek lefelé menni.

Szóval megmondom a betegeimnek, hogy nem tudom megmondani, hogy visszajövök-e és mikor. Van, amikor sírnak is, és akkor én is szomorú vagyok, mert én olyan akartam lenni, mint a Mielőtt lemegy a nap-ban a csaj, aki valami jótékony szervezetnél dolgozik és apró gyakorlati problémákat old meg, például megszervezi, hogy a szegény dél-amerikai faluban az iskolában legyen a gyerekeknek ceruzájuk. Én nem akarom megmenteni a világot és nem is tudom, de a ceruzákat el tudom intézni. Kivéve, amikor az adott dél-amerikai országban polgárháború és árvíz van és épp agyonlőtték az emberek egymást, a többi meg fuldoklik, csak hogy a hasonlatnál maradjak.

De ezt most nem a fenti belengetett fizetéscsökkentés miatt mondom, mert ha ugyanennyivel emelnék, akkor is pontosan ugyanez az érzés lenne, hogy a rendszer pusztul és hanyatlik és egy vagy két jófej benne élő nem tud ezen érdemben változtatni.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása