Bréking
Eddig abban a hitben éltem, hogy mivel spontán retinaleválásom volt, ezért nem szülhetek természetes úton, csak császárral, erre ma elmentem a retinológushoz véleményért, aki azt mondta (és írta), hogy tőle aztán bárhogyan szülhetek. Hát ez izgi! Nem tudom igazából, melyik jobb, számtalan természetes szüléses és ugyanannyi császáros horrorsztorit és pont ugyanannyi örömteli történetet hallottam már, szóval. Mindenesetre ezek szerint mégis van még esélyem átélni a szülésélmény örömteli fájdalmát és igazi hordozós ősanyává válni.
Meg még az is kiderült, hogy a Zarában, legalábbis Magyarországon, megszűnt a kismamaruha. Na nem mintha lenne pénzem.
És totál frusztrált vagyok egy teljesen másik dolog miatt, mert a bürokrácia sötét felhője, úgy néz ki, legyőz minket végül, és az a projekt, amin az elmúlt kb egy hónapban dolgoztam és klassz és szép és működő és mindenki számára hasznos végeredménye is lenne, valószínűleg mégsem valósulhat meg holmi bürokratikus akadályok miatt, hát ezért tart itt ez az ország. Mindegy, mondjuk azt, hogy ez már nem az én harcom, próbálok inkább a leárazott kismamaruhákra koncentrálni.
You can't take the sky from me
Jaj, hirtelen egy csomót kell dolgoznom mostanában és nem érek rá semmire.
És a Homelandet* kivéve nincs semmi igazán jó sorozat. Komolyan, azzal kell beérnünk, hogy Nathan Fillion azt mondja a Castle ötödik évadjában, hogy "Shiny!", hát ez mennyire szomorú már. Egyáltalán az, hogy eljuthattam a Castle ötödik évadáig, amikor a második óta egyre gyengébb és már egészen nyomorúságos. Nehéz idők járnak a rajongókra.
*A Homeland nagyon jó, az eleje uncsi, de aztán egyre jobb és jobb, nézzétek.
Greed is a weapon of mass destruction
Végre újabb darabokkal gazdagodott a műanyag fegyvergyűjteményem. Cool.
Nyugalom, összesen négy darabnál tartunk. Öt, ha a buborékfújót is számítom.
Az empátiáról, hosszasan
Most, hogy ma végre rájöttem, hadd mondjam el, mi bosszant rettenetesen a Terápia c. sorozatban, mármint leszámítva, hogy a terapeuta egy fasz nem mindig tudja jól kezelni saját sértett nárcizmusát. Különben szeretem a sorozatot, ne értsünk félre, de már az amerikai verzió megtekintésekor is zavart és most is zavar ez.
Tehát. A pszichoterápiának van egy csomó hatótényezője, és sok terápiás technika is. A sorozat kizárólag az értelmezés nevű technikát használja, az az, amikor te rájössz valamire, és azt a kliensnek megmondod. "Maga azért álmodott kígyóval, mert titkon színésznő akar lenni" (True sztori, Freud esetei közül). Az értelmezés klassz dolog, mondjuk normális esetben nem akkor mondom ki hangosan, amikor épp eszembe jut, hanem amikor úgy érzem, hogy a kliensem most készen áll és befogadóképes az értelmezésre. (Még jobb, ha tudok úgy kérdezni, hogy ő maga jöjjön rá.) Persze, a sorozatban ezt nem lehet megvárni, ezt értem. Azt a jelenséget, amikor a terapeuta a kliens igényeit figyelmen kívül hagyva, fölényét fitogtatva, okoskodva vagy akár kárörvendően értelmez, úgy szoktuk nevezni viccesen, hogy "jól beértelmez". A sorozatban, nem mindig, de gyakran ezt csinálják, András és Ágnes is.
A pszichoterápia (minden fajta pszichoterápia, nem csak az analitikus) nem specifikus két legfontosabb hatótényezője a terápiás szövetség és az empátia. Ezekből a sorozatban nagyjából a világon semennyit sem látunk. Engem különösen az empátia gyakorlatilag teljes hiánya zavar nagyon. Még azt is gondolom, hogy emiatt a sorozat rossz üzenetet közvetít és azt sugallja, hogy a pszichoterápia az az, hogy egy nárcisztikus pasas értelmezget, miközben a saját problémáit se képes tudatosan kezeli. Nyilván van ilyen is, mindent lehet rosszul csinálni, de nem muszáj.
Szóval empátia. Az empátia a laikus nyelvben együttérzést vagy valami ilyesmit jelent, a szaknyelvben egy kicsit mást, inkább egy tanulható technikát jelölnek vele. Az empátiának Davis szerint 5 összetevője van, ezek pedig az alábbiak:
1. A perspektívafelvétel képessége: az a képesség, hogy a dolgokat a másik nézőpontjából lássuk. Ehhez semmilyen érzelem nem kell, csupán logikus gondolkodás, ha elég okos vagy, rá lehet jönni, hogy a szomszéd azért üvöltözik veled, mert nem tudott aludni a hangos zenétől és most álmos. Ettől még neked nem kell sem álmosnak lenni, sem dühösnek, sem szeretni a szomszédot, sem lehalkítani a zenét. Csak logikusan gondolkodni kell azon, hogy a másik szemszögéből hogyan néz ki a helyzet.
2. A beleérzés képessége: imaginatív készség a másikkal való azonosulásra. Ez az, amikor képzeletben elképzeled, hogy milyen lehet az ő helyében lenni: amikor rájössz, hogy ha én lennék ebben a helyzetben, hogyan érezném magam. Mondjuk az ember elképzeli, hogy ügyelet után aludni akarok és hangosan fúrnak, az tényleg rohadtul dühítő, valahogy így érezheti magát most ez a szomszéd is, mint én akkor. Itt még mindig nem kell sem sajnálni, sem ugyanazt érezni, amit ő, csak némi képzelőerőre van szükség.
3. Az empátiás törődés képessége: együttérzésre, részvétre való hajlam, ami akkor aktiválódik, amikor a másik negatív élményen megy keresztül. A laikus nyelvben azt hiszem, ezt szokták empátiának nevezni. Ez az az érzés, amikor szívből meg is sajnálom a szerencsétlen szomszédot.
4. Az empátiás szenvedés képessége: amikor a másik ember szenvedése szenvedést okoz a személynek. Nem pont ugyanazt érezzük, mint ő, de részben igen. Mondjuk látunk valakit sírni, mert szomorú, és ettől mi is majdnem sírunk. Ez nagyon szar, ha mondjuk onkológus vagy, részben ettől szokott kiégni az egészségügyi személyzet.
5. Érzelmi ragály: az a jelenség, amikor a másik személy érzése átragad ránk és nem tudjuk szabályozni és pont ugyanazt érezzük, amit ő. Ez az, amikor valaki a szemed láttára egy kalapáccsal rácsap az ujjára és te is felszisszensz, vagy amikor átragad rád a röhögés, pedig nem is hallottad a poént.
A pszichoterapeutának az első 3 pontot kell csinálnia, de minimum az első 2-t; és a 4-5. pontot meg kell próbálnia elkerülni. Ha a síró páciens mellett mi is sírva fakadunk, vagy dühös páciens mellett mi is dühöngeni kezdünk, az nem segít. Az első 3 pontot úgy kell csinálni, hogy azt a páciens is észrevegye, a páciens által értékelt empatikus orvosi magatartás ugyanis elég jó prediktora a terápia hatékonyságának. Vagyis jobban lesznek azok a páciensek, akik terapeutája jól empatizál ÉS ezt hatékonyan a páciens tudtára is adja. Ha csak titokban empatizálsz (én pl. hajlamos vagyok erre), az nem olyan jó. "A terapeuta empatikus magatartása terápiás irányzattól és a páciens betegségének a súlyosságától függetlenül elvárható. Az empatikus beavatkozás célja szavakba önteni a páciens érzelmeit, így a páciensek élményei elmélyülnek azáltal, hogy a visszatükrözött, szavakba öntött érzéseken képesek elgondolkodni." (Forrás: Unoka Zs. és mtsai /szerk/: A pszichoterápia alapjai. 2012, Semmelweis Kiadó, Budapest).
Tehát éreztetnünk kell a klienssel, hogy mi értjük, hogy ő mit érez és az milyen lehet - akár elmesélt élményekhez kötődően, akár az "itt és most"-ban, azaz a terápiás helyzetben. Ha nincs szó arról, hogy mit érez, meg lehet kérdezni. Mondok pár példát empatikus reagálásokra.
Páciens: - Maga meg mit dumál nekem, köcsög!
Terapeuta: - Úgy érzem, most nagyon haragszik rám.
Páciens (szomorúan): - Azt hiszem, anyám sose szeretett igazán.
Terapeuta (szomorúan néz, egy darabig csendben ülnek): - Nagyon nehéz lehetett ezt megélni Önnek.
Páciens (sóhajt): - Hát nem volt könnyű.
Páciens: - Rettenetesen fáj a fogam.
Terapeuta: - Jaj, az nagyon kellemetlen lehet.
Páciens (nem mond semmit, hanem csendben ül, és nem tudod, mi van).
Terapeuta: - Hogy van most, milyen érzések vannak magában?
Páciens: - Hát úgy össze vagyok zavarodva.
Terapeuta: - Sokféle érzés kavarog magában, és nehéz őket megfogalmazni.
Páciens: - Olyasmi.
Amikor a terapeuta tévesen empatizál, mert simán van olyan, akkor azzal, hogy megmondjuk, lehetőséget adunk a betegnek, hogy tisztázza az érzéseit vagy a félreértést. Nem kell bizonygatni, hogy nekünk volt igazunk, mert egyrészt lehet, hogy nem, másrészt ha mégis, az majd két üléssel később úgyis ki fog derülni.
Páciens (szomorúan): - Azt hiszem, anyám sose szeretett igazán.
Terapeuta (szomorúan néz, egy darabig csendben ülnek): - Nagyon nehéz lehetett ezt megélni Önnek.
Páciens: - Nem, akkor nem volt nehéz, igazából örültem, hogy békén hagy. A tesómat halálra szekálta. Cserébe kaptam egy kis szabadságot. Most így utólag persze egy kicsit haragszom rá.
Amikor a terapeuta jól empatizál, akkor az lehetőséget ad rá, hogy 1. elmélyítsük a terápiás szövetséget, mert a páciensben a megértettség érzését keltjük, és az jó, 2. tovább beszélgessünk az adott érzésről.
Páciens: - Maga meg mit dumál nekem, köcsög!
Terapeuta: - Úgy érzem, most nagyon haragszik rám.
Páciens: - Igen, haragszom, mert nem hagyja, hogy végigmondjam, amit szeretnék, hanem egyből okoskodik, olyan, mint az apám.
Terapeuta: - Aha, értem. Ilyenkor úgy érzi, hogy nem hallgatom meg, nem vagyok kíváncsi az Ön véleményére és ez feldühíti.
Páciens (örül, hogy a másik nem pofán csapta, mint az apja szokta, ha dühöng, hanem megértette, hogy ő min megy keresztül): - Így van.
Terapeuta: - Nehéz lehetett így felnőni, hogy folyton ezt kellett éreznie.
Stb.
A sorozatban nagyjából minden részben kétszer eljött az a pillanat, amikor én azt kérdeztem volna a betegtől, hogy "és hogy van most, mit érez?" és ha megmondja, akkor empatikus visszatükrözés. Ez nem jelenti azt, hogy tényleg ez lett volna a helyes, és pont ott tényleg azt kellett volna csinálni, az viszont tény, hogy az empátia fájdalmasan hiányzik a sorozatból. A Zsófis részekben néha megjelenik nyomokban, és ennyi.
A terápiás szövetségről legközelebb.
Awwww!!
Teachers leave us kids alone
Akkor elmondom, hogyan kell vizsgázni.
Tanácsaim alapjául nagyjából húsz éves vizsgázói múlt szolgál, amelynek során orvosi egyetemen, egyéb, változatos tanfolyamokon, nyelvvizsgákon, szakvizsgákon, PhD-hoz kapcsolódó vizsgákon estem túl, hát, nem számoltam, de rengetegszer; valamint vizsgáztatói múltam, melynek során számtalan adaptív és még több maladaptív stratégiát volt szerencsém a másik oldalról is megfigyelni.
Ezt kell csinálni.
1. Lelkesedj a tantárgyért! A legfontosabb. A vizsgázás kicsit olyan, mint a szex, a szorongást és a szakmai tudás hiányát egy bizonyos szintig jól lehet kompenzálni a tárgy iránti lelkesedéssel, csodálattal és áhítattal. A vizsgáztatód azért lett vizsgáztató adott témából, mert érdekelte, és minden bizonnyal még ma is érdekli őt az a téma. Ha téged is érdekel, egyből barátok vagytok. Akármiről is van szó, úgy kell beszélned a glomeruláris vesetumorok alcsoportjairól vagy a kohuti nárcizmusfogalomról, mintha iszonyúan érdekesnek találnád azt. Lehet, hogy nem jutottál el a tankönyvben a személyiségzavarokig, mert az a végén van és nem volt rá időd, de ez rettenetes, mert nagyon szereted a témát és most csak ennyi jut eszedbe róla, de viselkedéseddel sugallnod kell, hogy ez csak szerencsétlen véletlen és már hazafelé úton a metrón ezt fogod olvasgatni. Legnagyobb teljesítményem e szempontból a pszichiátriai rehabilitáció szakvizsga, már attól elálmosodtam, hogy leírtam ezt a szókapcsolatot, de a vizsgán csillogó szemekkel lelkesedtem az ötletért, hogy ezeket a betegeket a közösségi pszichiátria segítségével ismét a társadalomba integrálhatjuk végre, jéj!! Máris nem izgatta a vizsgáztatót, hogy rosszul tudtam a finanszírozás szorzóit.
Soha ne viselkedj fölényeskedően vagy lekezelően és ne éreztesd a vizsgáztatóval, hogy te úgyis hasi sebész leszel, minek nekem megtanulni ezt a sok szart a tudatzavarokról. Nem fér a fejembe, hogyan gondolhatják ezt az emberek jó taktikának. A vizsgáztató tudni fogja, hogy ha sebész leszel, attól még egy csomó betegednek tudatzavara lesz, és mivel lövésed sem lesz az egészről, őt fogod majd az éjszaka közepén konzíliumokba odarángatni a sebészetre, és még akkor is köcsögösködni fogsz vele. Ez a vizsgáztató nem fog téged szeretni, márpedig jobb, ha a vizsgáztató szeret téged.
2. Csodáld a vizsgáztatót! Ha a vizsgáztató beszél hozzád, mutass érdeklődést és örömöt. Ha az ember vizsgáztatásig vitte, legalább egy kicsit nárcisztikus. Ha kérdez valamit, jelezd, hogy ez milyen jó kérdés - akár elismerő bólogatással, de ha a helyzet megengedi, azt is mondhatod, hogy "hű, ez nagyon jó kérdés...' (addig is gondolkodhatsz kicsit a válaszon). Sok vizsgáztató szereti elmagyarázni azt, amit te nem tudtál vagy kifelejtettél, ez egy kulcsfontosságú szakasz a vizsga során. Úgy kell tenned, mintha csodálnád a tudását, innád minden szavát és örökre megjegyeznéd. Ha valaki unatkozva, fölényesen a körmét piszkálja, amíg vizsgáztatóként elmondom neki a téveszmék definícióját, akkor tudom, hogy ő most nem tudja ezt és soha az életben nem is fogja tudni. Ha valaki érdeklődve néz, bólogat, esetleg el is ismétli, amit mondtam, akkor tudom, hogy amikor bejött, még nem tudta, de úgy fog kimenni innen, hogy már tudja ezt a dolgot. Ha nem tűnik mesterkéltnek, párszor el is ismételheted a szavait, hogy a te hangodon is hallja a választ, így az marad meg a fejében, hogy te mondtad. Mutatom:
Vizsgáztató: - Miért fontos a szérum nátrium és kálium vizsgálata delirium tremensben?
isolde: - .... Nem tudom, miért?
Vizsgáztató: - Gyakran hipokalémia alakul ki, ami szívritmus zavarhoz és így hirtelen halálhoz vezethet.
isolde (Egyetértően bólogat): - Értem, a hipokalémia kizárására mindig ellenőriznem kell a káliumszintet.
Lehet, hogy furán hangzik, de a vizsgáztatónak el kell hinnie, hogy te most ezt megjegyezted, úgy mész ki az ajtón, hogy az ilyen betegeknél ellenőrizni fogod, és ő most azzal, hogy ezt elmagyarázta, számos jövőbeli deliráló beteg életét mentette meg egyetlen mondatával.
Ne éreztesd a vizsgáztatóval, hogy okosabb vagy nála, és ha lehet, ne kérdőjelezd meg, amit mond. Ezt néha nehéz kibírni, ha mondjuk tényleg okosabb vagy és tényleg hülyeséget mond a vizsgáztató. Megpróbálhatsz óvatosan felvetni az övétől eltérő más válaszokat is, de csak akkor, ha pontosan tudod idézni a forrást, ahol olvastad (szerző, lap, kiadás éve, oldalszám), de még ez is necces lehet, mert lehet, hogy a vizsgáztatódnak pont a nagy ellenfele adott szerző. Mondom, nehéz kérdés, szemlátomást önelégült, nárcisztikus vizsgáztatóknál nem érdemes ezzel próbálkozni.
3. Mondd, hogy "nem tudom". Nincs idegesítőbb a vörös arccal percekig hallgató vizsgázónál. Egy ideig még mellébeszélhetsz, vagy tettetheted, hogy gondolkodsz, de annak is van egy határa. A kínos csöndben való üldögélés és időhúzás a világ összes vizsgáztatóját bosszantja. Ezért egy ponton, ha nem tudod a választ, meg kell mondani, hogy "nem tudom". A "nem tudom"-ot úgy kell kimondani, hogy sugallja, hogy: 1. meglepődtél a kiváló kérdésen, 2. most ezt pont véletlenül nem tudod, pedig nagyon sok mást amúgy tudsz, 3. de nagyon szeretnéd tudni a választ. Ha a vizsgáztató magától nem mondja el, meg is kérdezheted, lásd a fenti példában.
Ha mégis mellébeszélni szeretnél, és ugyan az adott kérdésre nem tudod a választ, de amúgy képben vagy a témával kapcsolatban, akkor az alábbi fordulatot javaslom:
Vizsgáztató: - Miért fontos a szérum nátrium és kálium vizsgálata delirium tremensben?
isolde: - Hát azt nem tudom, de azt például tudom, hogy nagyon fontos ezeknél a betegeknél a süllyedés és a fehérvérsejszám ellenőrzése, mivel gyakoriak az interkurrens fertőzések és ezek gyarkan tünetszegények, így például egy diagnosztizálatlan bronchitis könnyen halálhoz vezethet, emellett persze a májeznzimek ellenőrzése, és esetleg az ammóniaszinté is fontos lehet, mivel...
4. Öltözz az alkalomhoz! Nyilván illik viszonylag elegánsan kinézni a legtöbb vizsgán, azonban ha igazán profik vagyunk, akkor annak öltözünk be, amik a vizsga teljesítése által lenni szeretnénk. Jogi vizsgához jogásznak (gondolom, szürke nadrágkosztüm, szigorú tekintet, visszafogott smink, aktatáska), orvosi egyetemen orvosnak (nyilván nem fehér köpenybe, de komoly, higgadt, megbízható embernek kell kinézni, így a cicás pulcsi nem javasolt. A hipszter-szemüveget és sálat tegyük félre inkább a dj-vizsgánkra, a neccharisnyát és lakk tűsarkút meg a sztriptízbajnokságra). Pszichoterapeuta szakvizsgára nem érdemes szürke nadrágkosztümben, szigorú tekintettel menni, itt jobban beválik a hosszú nyaklánc - hosszúszoknya, férfiaknak kordzakó. A mozgásterapeuta vizsgámon szemüveg nélkül, lenge, fehér, ujjatlan selyemblúzban, kibontott hajjal, piros, buggyos selyemnadrágban értem el fényes sikereket. Normális vizsgáztató nem fogja tudatosan le- vagy felhúzni a jegyedet a ruhád miatt, a vizsgáztatók tudattalan befolyásolására mégis kiválóan alkalmas a módszer.
5. Magyarázz! Ha nem szorongsz nagyon és tudsz még ilyesmire is figyelni, akkor érdemes úgy mondani az anyagot, mintha épp elmagyaráznád a vizsgáztatónak. Ha valaki valamit elmagyaráz, az nyilván sokkal jobban tudja, mintha szemlátomást csak felmondaná. Nézz a vizsgáztató szemébe és neki mondd el, hogy milyen fontosak a laborvizsgálatok delirium tremensben és hogy hogyan formálódik az interszubjektív térben a szelférzet. Ha a falat bámulva monoton hangon felsorolod, az unalmas és sokkal kevésbé meggyőző. Úgy magyarázd, mintha a kedvenc témádat magyaráznád el hasonló érdeklődésű barátaidnak - lásd 1. pont.
6. Viselkedj! Azt nem mondom, hogy viselkedj magabiztosan, meg a többi bullshitet, mert ha az ember halálra szorongja magát, úgyse tud magabiztosan viselkedni. Valamint a magabiztosságnál sokkal fontosabb a lelkesedés. Itt arra gondolok, hogy érdemes köszönni a vizsgáztatónak, ha nő, előreengedni az ajtóban, nem vágni a szavába, nem tegezni, ha ő nem tegez, vizsgán nem illik enni, rágózni, és különösen illetlen másokkal dumálni és az okostelefonodat nyomogatni, különösen, mivel biztos leszek benne, hogy súgsz / puskázol. A telefont eleve kikapcsoltad, mielőtt bejöttél, és táskád aljába rejtetted. Ha valamit szeretnél, kéred, megköszönöd, amikor kimész, köszönsz, stb. Az alapok, de sajnos nem mindig mennek. Engem például annyira nem izgat az ilyesmi, de sok vizsgáztatót igen.
No dark sarcasm in the classroom
Vizsgáztatni pontosan olyan érzés, mintha a kedvenc zenekarod legismertebb számait kellene újra és újra végighallgatnod tribute-zenekarok előadásában, akik között vannak lelkes, ügyetlen kezdők, felkészületlen dilettánsok, és olyanok, akik utálják adott zenekart.
Ez a 2222-ik bejegyzés
Megnéztük a Wreck it, Ralph-ot, ami izgalmas, vicces és imádnivaló, induljatok a moziba.
Főleg mikroklíma
És leesett idén az első hó, hol máshol.
Amúgy teljesen elterelte a figyelmemet a könyvemről a terhesség, egyrészt a hányás és rosszullét miatt (a Bányásznap volt az utolsó nap, amikor nem hánytam, másnap kezdődött), másrészt a fáradékonyság és lustaság miatt, harmadrészt meg mert új projektem van, ami foglalkoztat, a terhesség az egy külön hobbi, de azért nem adtam fel teljesen, az eddigi jegyzeteim és összegyűjtött forrásaim megvannak, nyilván a gyerek születése előtt kellene majd még kicsit emberekkel beszélgetni, mert utána nehezebb lesz.
A férjemnek volt egy klassz képregényötlete pár évvel ezelőtt, amit nem csinált meg, erre pár napja látta pontosan ugyanazt a sztorit valami forgatókönyvben, nem ellopták tőle, hanem másnak is eszébe jutott, úgyhogy elgondolkodtam, milyen érzés lenne, ha egyszer csak átmennék az Alexandrába és ott lenne egy Brennbergről szóló riportkönyv. Igazából, ha jó lenne, akkor örülnék, hogy valaki megírta.
Főleg hétvége
Szóval úgy kezdődött a hétvége, hogy Nikével, cuki gyerekével, valamint Szöszivel (aki a Kollégám felesége és szintén gyermeket vár) sétáltunk a Lövőház utcában, ezalatt felmértem a kismamaboltok kínálatát, és két független orvos (a fentiek) is megerősített abban, hogy ésszerű mennyiségű forralt bort a második trimeszterben már bátran elfogyaszthat a kismama, majd kaptam egy csomó klassz ruhát. Aztán hazajöttem és megnéztük a Terápia első 5 részét, meglepően jó volt, de erről már beszéltem.
Másnap az előző napi kávézáson felbátorodva vettem egy elviteles Illy lattét a plázában, ahol évek óta minden szombaton és/vagy vasárnap a hétvégi bevásárláskor ittam egy Illy lattét, leszámítva az elmúlt kb. három hónapot, de azért arra nem számítottam, hogy a pultos csaj nem csupán felismer, hanem számon is kér, hogy hol voltam hónapokig. Klassz. Este meg megnéztük a Metropolist, ami jó volt, és megvertem a férjemet a mozis játékban (Noizt és É-t is, de az kisebb diadal, mert ők a férjemmel ellentétben nem aláztak le szinte minden egyes előző alkalommal több száz ponttal ebben a játékban), és elfogyasztottam ésszerű mennyiségű forralt bort (= egy pohár). Reméljük, a barátaink is jól érezték magukat és Noiz nem sértődött meg örökre, amiért legutóbbi blogbejegyzését bíráltam.
Aztán kiderült, hogy kapok kölcsönbe egy hordozót váratlan helyről, ami klassz. Egyúttal kicsit elmerültem az interneten a hordozók és közvetve az ősanyák világába, és rájöttem, hogy kifejezetten örülhetek, amiért különösebben nincsenek a csecsemőgondozást illetően elveim, pl. hogy csak hordozni szabad, vagy csak babakocsiban szabad, vagy csak az ágyunkban alhat, különben felnőttkorában súlyos személyiségzavara lesz, vagy csak a saját ágyában alhat, különben súlyos személyiségzavara lesz (a legtöbb általam ismert személyiségzavarost gyermekkorában megerőszakolták vagy verték, nulla olyanról tudok, ahol a hordozás/babakocsi probléma váltotta ki a pszichopatológiát), úgyhogy egyelőre elfogulatlan érdeklődéssel tudom olvasgatni a különféle iskolák tanait, aztán majd meglátjuk, mikor kattanok be.
Aztán jött a legjobb rész, amikor átállítottuk az órát.
Amúgy meg vagyok lepődve az emberek jóindulatán, még senki nem szólt be sem emailben, sem élőben, amiért Lénynek* nevezem a szívem alatt hordott pocaklakót, terhességnek nevezem a várandósságot (ami pedig nem teher, hanem öröm, de amúgy azt is szoktam mondani, hogy "úgy maradtam"), azzal viccelődöm, hogy Palya Beának öltözzek-e Halloweenre, egyfolytában rinyálok, transzatlanti repülőutakkal veszélyeztetem a magzatot, most már kávét is iszom, a tegnapi forralt borról nem is beszélve (mondjuk nem tettem bele utólag egy kis jamaicai rumot, pedig volt itthon, ennyire fegyelmezett vagyok), ehelyett mindenki tök kedves és gratulál meg dolgokat ad kölcsön, és a munkahelyemen is engedik, hogy igen keveset dolgozzak (mondjuk nem tudom, mit beszélnek a hátam mögött, de az engem nem zavar, csak nekem ne mondják).
*Dehát tényleg egy kis Lény, most láttuk ultrahangon.
A nyálon lőtt lány nyomában
Ha már az emberi psziché rejtelmeinél tartunk, megosztanám veletek, hogy ma találkoztam Nikével, ahol ittam kávét, ettem finom tésztát, ittam egy korty vörösbort és kaptam egy csomó klassz ruhát, és ettől igen jelentősen csökkent a nyáladzásom, el is kezdtem gyanakodni, hogy bazmeg, igazuk volt, tényleg pszichés, de aztán hazafelé a villamoson rájöttem, hogy nem, hanem akkor enyhül, ha beszélek, és mi beszélgettünk, és ha csendben vagyok sokáig, akkor meg fokozódik.
Mondjuk ettől persze még lehetne pszichés.
In treatment
Emlékszem, hogy az amerikai sorozat első hetében is az volt a benyomásom, mint most a Terápia kapcsán, hogy basszus tényleg mennyire rossz és nehéz terapeutának lenni és mennyit cseszegetik az embert igazságtalanul meg üvöltöznek vele meg hibáztatják mindenért, és ez mennyire végtelenül kimerítő, és ha egyetem alatt láttam volna a sorozatot, tuti elmegyek inkább anesztesnek, ott legalább alszanak.
(Mostantól a nagyon érzékenyek számára talán kicsit spoileres leszek.)
Aztán amikor a terapeuta a saját szupervízióján is hisztizik, fafejű, és ugyanolyan rosszul bánik a saját terapeutájával, mint a megelőző személyiségzavaros kliensek ővele, akkor azért általában eszembe jut, hogy ja nem, csomó olyan terápia van, ami tök jól megy és senki nem bánt senkit és nincs egyfolytában balhé, és természetesen, hogy én már most jelentősen több önismerettel rendelkezem, mint amennyit szerencsétlen Paulnak / Andrásnak engedélyeztek a forgatókönyvírók. Nem nagyképűségből mondom, nekem más hibáim vannak.
Az összes színész kivétel nélkül jobb, mint az amerikai verzióban, ami, tekintve, hogy ugyanazokat a jeleneteket játsszák el, még feltűnőbb. Komolyan meg is lepődtem ezen, Magyarországon még mindig vannak ilyen jó színészek, ez megnyugtató.
Ja, azt még hadd mondjam el az ismeretterjesztés kedvéért, hogy számtalan pszichoterápiás módszer és technika van, a sorozatban alkalmazott valami analitikusan orientált pszichoterápiának tűnik, de ne általánosítsunk ebből arra, hogy a pszichoterápia az ilyen, mert van ilyen is, meg hatvanféle másmilyen is.
Get pregnant, they said. It will be fun, they said.
A legújabb tünetem a nyálfolyás, kb. úgy nyáladzok, mint egy Leponexet szedő éhes kutya. Az internet szerint ez gyakori terhességi tünet, vagy a vegetatív idegrendszer összevissza működése okozza, vagy pszichés. Gyógymódja nincs, esetleg hideg italok vagy öblögess kamillával, de úgyse használ, illetve pszichoterápia. Aha. Mégis milyen típusú pszichoterápiára gondoltunk úgy nagyjából? Amitől kevesebb nyála lesz az embernek? Tipikus szomatikus orvoslás, ha valamivel nem tudnak mit kezdeni, rámondják, hogy pszichés.
Amúgy a betegségeknek, tüneteknek Jelentésük is van, a nyáladzás jelentése, hogy valamire tudat alatt nagyon vágysz ("csorog a nyálad"), de nem mered magadnak sem bevallani. Én számtalan dologra vágyom rettenetesen, például egy Illy tejeskávéra, egy nagy tál gyümölcsre*, csokis churros-ra, egy jó csípős red curry-re, lehetőleg Koh Phanghanon, lassan bármilyen sportolásra, egy wellness-hétvégére, ahol bemehetek a vízbe és a szaunába is, ruhákra, kertes házra, valamint egymillió dollárra, ám ezeket mind bevallom magamnak. Mi lehet az, amit nem? Valami különösen bizarr szexuális aberrációm alakult ki pont az elmúlt három napban, amit nem merek tudatosítani? A churros is csak egy fallikus szimbólum, amit a számba akarok venni?
Komolyan mondom, ennyi választ el tőle, hogy homeopátiás szereket szedjek, bár szerintem a homeopátia kuruzslás és az ördög műve, de egyedül nekik van egy szerük kifejezetten nyáladzás ellen.
*Próbáltam, nagyon finom volt, rosszul lettem tőle.
A modest proposal
Én mondjuk inkább valami olyasmire gondoltam, hogy ültessenek az orvosokba a diplomaosztón egy mikrochipet, ami a központi idegrendszer fájdalomérzékelő rendszerével van kapcsolatban és a munkahelytől való fizikai távolsággal arányosan az elviselhetetlenségig fokozódó fájdalmat okoz, az országhatár átlépésekor pedig azonnal felrobban és megsemmisíti a gazdaszervezetet, de ez sem rossz.
Niemand von Berlin wird mich hier in Bratislava finden
Valamelyik nap meg kitaláltam, hogy churros-t akarok azonnal enni, ezt persze foghatjuk a terhességre is, mármint a kívánósságot, bár valójában én mindig is ilyen voltam, valahonnan támad egy harántimpulzusom, hogy toszkán csirkemellet akarok enni, és akkor pár napon belül szerzek vagy sütök. Ilyesmi. Csakhogy a churros-t nehéz megsütni, megtölteni pedig megfelelő eszköz nélkül lehetetlen (a spanyolok nem is töltik, de nekem csokis kell!), és az én churrosom egyébként is legyen zacskóban és büféablakon keresztül adják oda. Hosszas és kimerítő in vitro és in vivo (= az interneten és a fizikai valóságban történt) keresgélést követően arra jutottam, hogy Budapesten nem lehet churros-t kapni. A Mechwart ligetnél lévő büfének új tulaja van, csak palacsintát süt, az Olé! pedig csak fesztiválokon árul, tehát legközelebb talán a Volt-fesztivál az esélyes, majd vessetek meg, amikor két és fél hónapos csecsemőmet nagyszülőkre hagyva, esetleg a hátamra kötve kirohanok a Voltra egy churros-ért. A neten találtam még két címet, amit személyesen nem csekkoltam le, a Deák Ferenc utcában, illetve Szentendrén, de mindegyikről 2010-ben írtak utoljára, szóval sok reményt nem fűzök hozzájuk.
Ezenfelül még azzal szembesültem, hogy nem lehet itthon Dr. Martens Dubbin cipőápolót kapni, csak a másik fajtát, amit nem szeretek, és sem a Martens, sem az Amazon nem szállít ilyet Magyarországra. Kénytelen voltam megkérni két, épp Londonba készülő kolléganőmet, hogy hozzanak, remélem, hoznak. Tudom, hogy mással is bekenheti az ember a bakancsait, de én sznob vagyok és egyébként is ez vált be legjobban, vízlepergető is meg minden.
Tisztára keleteurópában érzem magam. Ráadásul nincs egy normális hazai blogszolgáltató sem. Most komolyan, mi lesz a következő? Sorban állunk a banánért? Le kell fizetni valakit, ha mintás csempét akarsz? Írjatok emailt, ha tudtok valahol churros-t.
I'll be more fun when I can drink again
Főleg aludtam ma, meg rendeltem vicces kismamapólókat a cafepressről.