Az már biztos, hogy egy huszonegyedik századi Marquez-hősnő vagyok. Nem, nem egy Amaranta Buendía, aki kikosarazza élete szerelmét, majd unokaöccsével fajtalankodik a függőágyban, említett hölgynek mégis köze van történetünkhöz. Egyszer régen ugyanis, ifjúságom bolond korában labordiagnosztikai kézikönyvet fordítottam, amiért lassan nyolcadik (8) hónapja nem kaptam pénzt, ellenben minden héten megígérik, hogy jövő héten már tutira meglesz. Most is megvan a "karácsony előtt tutira fizetünk" ígérete, úgyhogy minden reggel, amint bejövök a munkahelyemre, csekkolom az anno direkt fordítás-küldözgetés céljára létrehozott emailemet. Ez a címem fut történetesen amaranta néven, azt meg majd az analitikusom kideríti, miért adom magamnak előszeretettel lúzer szépirodalmi hősnők neveit.
Sokkal jobban passzolt volna Az ezredes úrnak nincs, aki írjon című Marquez-remek hősének a neve. Az ezredes úr, aki lassan eladja a házból a bútorokat és harci kakasait is, miközben kb. húsz éve minden reggel kimegy a postára, hiába, ám rendületlenül, hogy megnézze, megjött-e már a nyugdíja.

Reggel átadta a lakásomat a felújítóbrigád kettes számú vezetője, én meg átadtam neki fizetésem másik felét (az egyik felét - illetve annál valamivel többet - tegnap kapta meg Ex-Főbérlőm). De biztos történik valami csoda, ilyenkor mindig szokott, úgyhogy töretlenül bízom benne. Amikor életemben legelőször voltam a sárga földig leégve, 17 éves koromban, éppen azon gondolkodtam, hogy az ereimet vágjam-e fel vagy a fülbevalómat vigyem a zaciba, amikor csöngetett a postás, és közölte, hogy ad ötezer forintot. A csekk "megjegyzések" rovatába a remek hangzású "pénzjutalom" szót írta ismeretlen jótevőm, később megkaptam a levelet is, miszerint megnyertem egy novellafordító versenyt. Szóval valami ilyesmit szeretnék most is, bár némiképpen csökkenti az esélyeket, hogy manapság semmiféle novellát nem fordítottam. Csak egy labordiagnosztikai kézikönyvet májusban, amelynek a kiadóját ezúton szeretném életveszélyesen megfenyegetni, amennyiben nem utalják a pénzt tizenöt percen belül.
However, a lakás klassz, falak színesek, hétfőn átviszem a cuccaimat.
Rendesen az a hangulatom van ma, amikor forrófürdő-csilliscsoki-olasztészta-kombinációval próbálkoznék, ha nem fogyóznék és nem lennék este karácsonyi cégesizére hivatalos. Majd elmúlik.

I don't think two people could be happier than we are.

Az tök jó, hogy valaki a "hangaszálak" keresőszóval talált. A legnépszerűbb persze továbbra is a "szerencsebambusz".

Mai másik tudományos elméletünket ebédnél ismertette kolléganőm, amiért előre is elnézést kérek a szóba kerülő népcsoportoktól, elmélete pusztán fikció. Felmerült ugyanis a rántottsajt felett, hogy lassan pszichotikus rohamot kapunk a gyári menza változatosságától. Valahogyan mégis el kellene kerülni, hogy végül azért mondjunk fel és szivárogjunk nyugatra/menjünk el magánrendelni/csapjunk fel gyógyszerügynöknek, mert annyira unjuk a kaját, úgyhogy kitaláltuk, hogy majd jól átjárunk a kínaiba.
Kolléganőm szerint a kínaiak valójában többen vannak, mint ahányan, mert ha valaki meghal, azt nem jelentik be, hanem odaadják a letelepedési engedélyét meg a személyazonosságát egy másik kínainak, hogy az is le tudjon telepedni. A magyar rendőrök úgysem tudják megkülönböztetni egyik kínait a másiktól. Frappáns megoldás, egyetlen apró kérdés merülhet fel: mit csinálnak a halottal? Magyar temetőbe csak akkor temethetik, ha hivatalosan bejelentik a halálát. "Szóval? Hova teszik a hullákat? Szerintetek mitől olyan furcsa állagúak a kínai ételek?? Kukoricakeményítő, aha, persze" - adja elő kolléganőnk (aki egy hónapja a zárt osztályon dolgozik) rémisztő sejtéseit.
Újult lelkesedéssel látunk neki a rántottsajtnak.

A négydimenziós ultrahangról beszélgettünk, majd pedig arról, hogy vajon nem gyakarol-e az ilyesmi negatív hatást a magzatra. Teljes joggal lehetne paranoid végülis. Ül ott a sötétben, szopja az ujját, sehol egy ablak vagy valami, egyszer csak azt hallja: "Látja, anyuka, éppen szopja az ujját." Felfigyel, forgatni kezdi a fejét, vajon ki és honnan figyeli, de senkit sem lát. "Látja, most forgatja a fejét!" - ennek hallatán úgy dönt, jobb lesz utánajárni, és próbaképpen tapsol egyet a kezével. "Odanézzen, tapsolt egyet!" - hallja valahonnan, és már néhány próbálkozás beigazolja nyomasztó sejtését. Minden mozdulatunkat láthatatlan hatalmak figyelik.

Mellesleg az elmúlt egy hétben kiköltöztem az albérletemből; a kórházi osztály, ahol dolgozom, egy emelettel lejjebb, majd visszaköltözött (felújítják, akárcsak a lakásomat); a pszichológusunk kiköltözött a szobájából, ahova beköltöztünk; Bright a freeblogra költözött - és a horoszkópom semmit sem ír költözésről, ennyit a csillagokról.
És még:
költözöm
autóra hordják mindenem
én elmegyek
ez a lakás már nem lesz a lakásom albérletem nekem

Pont egy hete költöztem el az albérletemből, azaz dobozokba csomagoltam, és két tagbaszakadt fiatalembernek fizettem a cipekedésért. Egy akkora kamionnal jöttek, hogy kishíján nem fért be a Zichy Jenő utcába ( a "kishíj" jelen esetben valóban néhány centimétert jelent), és elvitték tizenkilenc dobozomat, két táskámat, két szőnyegemet, CD-állványomat és fotelomat a húgom albérletébe. Itt a szoba közepén szállásolódnak el ideiglenesen, amíg a lakásomban a lakásfelújító brigád különféle alkalmazottai randalíroznak, én pedig pasimnál szállásolódom. Egy hete, élettársi kapcsolatban, és erre vonatkozott Charles lenti megjegyzése, ugyanis barátságunk 13 éve alatt először hallott rólam ilyesmit. Még sosem laktam pasival.
Nem igaz, mert gyermekkoromban apukámmal laktam, később úgy kétszáz huszonéves fiatalemberrel osztottam meg a kollégium épületét, egy ideig Hajnalka táncoslábú exével is sikerült életközösséget alkotnom az újpesti panelban, de... Olyat, hogy három bőrönddel távozom a kiürített albérletből, majd a jól ismert címet közölve a taxissal, hátradőlve hallgatom a rádióból szóló Ace of base-t, míg végül ruháimat az előszobában ledobálva szállásadóm fürdőkádjában landolok - ilyet most csináltam először. Különös tekintettel arra, hogy adott időpontban szállásadóm is éppen a fürdőkádjában tartózkodott.
Happily ever after.

Úgy különben élek és virulok. "Te aztán extrém csaj vagy" - mondja az előbb Charles a telefonba (egyébként azért hívott fel, mert harmadszorra is összefutott az Amszterdamban megismert Pistivel az unikumgyárból). - "Vagy 100 % szingli, vagy 100 % pöffeszkedőcsaládos."
És tényleg.

Jézusom, miért?Ne...

Read this.

Mint utóbb jólértesült karbantartónk tájékoztatott, egy gyárkéményt vagy mit robbantottak fel előre tervezetten. Persze, addigra mi már felhívtuk az összes szeretteinket, hogy élnek-e,

Hatalmas robbanás hangja, néhány másodperc múlva megrázkódik az épület. Felugrunk.
isolde: - Mi volt ez??
Kolléganőm: - Nemtom, nézzük meg az indexen!
(Még nincs fenn.)

Az egyik kedvenc versem, Apollinaire, az időjárásról jutott eszembe meg arról, hogy dobozoláskor előkerült az a tálcám, amire egyszer rendkívül stílusosan ráírtam alkoholos filccel ezt a verset.

Letéptem ezt a hangaszálat
Már tudhatod az ősz halott
E földön többé sose látlak
Ó idők szava, hangaszálak
És várlak téged tudhatod

Kicsit hiányzik megint az irodalom. Manapság scifi-n és fantasy-ponyván kívül csak laikuspszichológiát olvasok. És tudom is, hogy amikor indokolatlanul depressiós vagy hisztériás vagyok, azt általában a következők valamelyike indokolja: 1. Több, mint fél éve nem olvastam el a Száz év magányt. 2. Több, mint fél éve nem néztem meg a Brian életét és/vagy Az ötödik elemet. 3. Több, mint fél órája nem ettem egészmogyorós milkát és/vagy toblerone-t és/vagy lindt csokigolyókat és/vagy bármilyen olasz tésztát.
Mivel jelenleg mindhárom kitétel teljesül, csoda, hogy egyáltalán még életképesen funkcionálok.

Ó, és ebben a pillanatban csörgött rám az ápolónőnk, hogy ismeretlen jóképű fiatalember csokicsomagot hagyott nekem odalent náluk. Vajon ki lehet az, és főleg: mit hozott? Megyek is.

Amúgy meg tegnap egész nap és ma délután is dobozokba csomagolom életem. Ez nagyon drámai mondat. Életem - dobozokban. Életemben (amely, mint tudjuk, dobozokban) ötödször költözöm (Pestre koleszba; Újpestre; Mester utcai cselédszobába; Hatkerbe; sajátlakásba). Életemben hatodszor vagyok szerelmes (neveket mellőzném). Életemben ez a kb. nyolcadik állásom (újságárus, korrektor, hostess, statiszta, üzemorvos-asszisztens, korrepetitor, drogprevenciós oktató, orvos).
Huszonhat év alatt teljesen oké szerintem. Nem beszélve arról, hogy ez a költözés: az első saját lakásom. Ez a munkahely: az első igazi munkahelyem. Ez a szerelem... ugye-ugye.

Menzai etűd

Helyszín: kórházi ebédlő. Szereplők: három pszichiáter. Történik: ebédidőben. Háttérinfó: a Tolvon egy hangulatjavító neve.

isolde: - Szóval egyszerűen megemeltem a Tolvon adagját.
Kislány: - Szóval egy tolvonással elintézted.
Buddhista: - Te hallotál már olyat, hogy egy tolvon ás? Én még olyat se hallottam, hogy kapálna.
Kislány: - Én már hallottam olyat, hogy egy tolvon Á-s. Még olyat is, hogy B-s.

Kicsit dühös, főleg értetlen. Én.
So what. Isolde úgy dönt, nem üt vissza, csak gúnyosan mosolyog. Itt vagyok, bazmeg, ide lőjetek.

Igazán nagyon tetszett :-))

Vagy egy éve nem ettem mandarint, most bontottam ki egyet. Nagyon nagy fless: gyermekkorom, sopron, halk, puha pelyhes hóesés, csizmák a két ablaktábla között, virgács, piros zacskók, mandarinillat, zselés szaloncukor-íz. Bárcsak már december lenne. Csak a novembert és a februárt gyűlölöm.
John: - Garfield, ébredj, reggel van!
Garfield: - Milyen nap?
John: - Hétfő.
Garfield: - Melyik hónap?
John: - November.
Garfield: -...háromból semmi.
A decembert nem utálom, a mikulás, az anyukám szülinapja, az én szülinapom, a téli napforduló (utóbbi kettő egybeesik), a karácsony meg a szilveszter miatt. Kivéve a két ünnep közötti punnyadt-depressziós bejglizabálást, de idén dolgozni fogok úgyis.
Szóval mandarin. Ha megettem, ráteszem a mandarinhéjat a radiátorra, hátha zselés szaloncukrokkal álmodom. ("Fordítsa le az alábbi mondatot"? :-)

Szerintem, ha az év minden napján olyan időjárás lenne, mint ma, és az egész földön mindig ugyanolyan időjárás lenne, már rég öngyilkos lettem volna. Bár lehet, hogy akkor ki sem fejlődött volna az emberiség, és nem kéne ezzel vesződnöm.