Mai másik tudományos elméletünket ebédnél ismertette kolléganőm, amiért előre is elnézést kérek a szóba kerülő népcsoportoktól, elmélete pusztán fikció. Felmerült ugyanis a rántottsajt felett, hogy lassan pszichotikus rohamot kapunk a gyári menza változatosságától. Valahogyan mégis el kellene kerülni, hogy végül azért mondjunk fel és szivárogjunk nyugatra/menjünk el magánrendelni/csapjunk fel gyógyszerügynöknek, mert annyira unjuk a kaját, úgyhogy kitaláltuk, hogy majd jól átjárunk a kínaiba.
Kolléganőm szerint a kínaiak valójában többen vannak, mint ahányan, mert ha valaki meghal, azt nem jelentik be, hanem odaadják a letelepedési engedélyét meg a személyazonosságát egy másik kínainak, hogy az is le tudjon telepedni. A magyar rendőrök úgysem tudják megkülönböztetni egyik kínait a másiktól. Frappáns megoldás, egyetlen apró kérdés merülhet fel: mit csinálnak a halottal? Magyar temetőbe csak akkor temethetik, ha hivatalosan bejelentik a halálát. "Szóval? Hova teszik a hullákat? Szerintetek mitől olyan furcsa állagúak a kínai ételek?? Kukoricakeményítő, aha, persze" - adja elő kolléganőnk (aki egy hónapja a zárt osztályon dolgozik) rémisztő sejtéseit.
Újult lelkesedéssel látunk neki a rántottsajtnak.