És még azt is el kell mondanom - n-n-n-n-nem kell, el akarom mondani* - hogy jó régen nem voltam már a pasimmal az edzőteremben, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy ha ráérek, inkább délután megyek. Tegnap reggel meg valamiért - pedig szabin voltam - elmentem vele hajnalban, és most kellett észrevennem, milyen egy klassz pasim van. Olyan, hogy ha nem ismerem, észrevettem volna, pedig nem is nézegetem a pasikat az edzőteremben. (Húzza alá a fenti mondat hamis tagmondatát.)
Rengeteg elintéznivalóm lett volna a szabadnapomon, vettem is ajándékot anyám szülinapjára. Később azonban rájöttem, hogy a legcélravezetőbb, ha a nap jó részében otthon ülök a fotelban a radiátor mellett, rumos teát iszom, és Vincent Prendergast (spelling may not be right) nevű író Keserű áramlatokon nevű könyvét olvasom. Később elbékávéztam barátnőmékhez videózni (szüneteltetve ez idő alatt a nyolcas számú előítéletemet: csak lúzerek olvasnak metrón fantasy-ponyvát), ahol megnéztük a Chicagot és kitárgyaltuk az összes jelen nem lévő barátunkat, hehe.
Szerintem jó kis szabadnap volt.

*Az imperativizmus (arra is azt mondod, hogy meg KELL csinálnod, amit igazából nem KELL, hanem szeretnéd) a neurózis ismertetőjele, és nem szeretném, ha felismerném magamon.

Azon gondolkodom mostanában egy csomót, hogy melyik volt kapcsolatomból mit tanultam. Onnan indul a gondolatmenetem, hogy egyesek már tizenhat éves korukban megtalálják azt, akivel happily ever after, én viszont egészen biztos vagyok benne, hogy tizenhat éves csitriként, a rendelkezésemre álló mérhetetlen bölcsesség és tapasztalat nélkül elcsesztem volna. Ami szerintem természetes. Ahhoz, hogy most normálisan viselkedjek egy kapcsolatban (jó, viszonylag), kellettek az előzőek. Elmondom.
Barnitól kettő dolgot tanultam, az egyik, hogy miatta kezdtem el a New Kids helyett viszonylag igényesebb zenét hallgatni (progresszív rockot főleg, és főleg YESt), a másik pedig: ő volt az első ismerősöm, aki elvből soha nem hazudott. Félreértés ne essék, az akkori barátaim meg a családom sem bűnöző, de ezt a fajta viselkedést Barninál láttam először: életében egy alkalom volt (egy), amikor olyasvalamit mondott, ami nem volt igaz. Általános iskolában, anyukájának hazudott valamit a tornacipőjével kapcsolatban, de rögtön látszott rajta, és akkor el is határozta, hogy neki ez nem megy. Emlékszem arra a pillanatra, amikor tizenhét évem döbbenetével rácsodálkoztam arra, hogy jé, ilyet lehet? Én is! - persze, nem lettem azonnal ilyen, de innentől számítva az őszinteség legalább célként szerepelt.
A Balázskától... hát, ő volt az első olyan pasim, akivel a szó klasszikus értelmében "jártunk", és tőle tanultam bizonyos szociális készségeket: hogyan kell viselkedni a pasim mamájával, a haverjaival, stb.; valamint, hogy úrinő minden körülmények között melltartót visel, függetlenül annak kosárméretétől, mert ez így helyes.
Arra konkrétan emlékszem, amikor Exszel a Lővér körúton sétáltunk, és erről beszélgettünk. Kb így:
Ex: - Ja, hát tőled kaptam kölcsön az első jó könyveket (Marquez, Vonnegut, efféle), meg te ismertetted meg velem a festőket (akkoriban impresszionisták), meg a sok érdekes ételt, a tofut meg a wokban készült kajákat, meg Párizs, meg...(nem emlékszem még, miket sorol fel.)
isolde (nagyképűen): - Na és, te mit tanítottál nekem, he?
Ex: - Szeretni.
Nem kell szexre gondolni. Azt tanultam meg tőle 20 éves fejjel, hogy hogyan kell egy másik embert szeretni. Meg tudom magyarázni? Hogy hogyan lehet valakit viszonylag önzetlenül szeretni, úgy, hogy az neki jó legyen. Lettlégyen az illető akár egy barátod, akár a szomszéd öreg néni, akár egy kedvenc beteged, akár családtagod, whoever. Nem úgy tanította meg, hogy "megtanította", csak mintát adott. Ezenkívül rengetegszer magyarázta el nekem az anatómia tételeket.
Göritől aztán rengeteg mindent tanultam, attól kezdve, hogy nem "fázok", hanem "fázom", egészen odáig, hogy a tokaji száraz bor, hogy hogyan kell fogni a villát; a Picasso kaladjait, az Olsen-banda filmeket, a Csengetett, Mylord?-ot, a tárcámat, a csizmáimat (addig sosem viseltem csizmát); azt, hogy krízishelyzetben a hisztéria is megengedhető, de ezt előzze meg a lehetséges megoldások elemzése (ezt halál komolyan megtanultam tőle és művelem); és rengeteget arról, hogy milyen NE legyen egy kapcsolat.
A Fiútól (megfogadtam, hogy nem írok róla többet, de nem akarom kihagyni a felsorolásból) talán meglepő módon azt, hogy az ember maga alakítja a saját életét. Tudom, közhely, de tanulságos volt a gyakorlatban látni. Az ő történetében nem egy olyan fordulat szerepel, amikor elhatározásból véghez vitt valamit, és ezt megjegyeztem a sztorijaiból. Hogy az életed nagyon nagy részben rajtad múlik. hogy ha el akarsz érni valamit, neked kell bele energiát fektetni, mert csak akkor sikerül - beleértve ide fogyókúrától nyelvtanulásig mindent. Nem gondolom, hogy eszerint élek, mert lusta nyafogó vagyok, de azért jó ezt tudni.

Miért gondolkodom ezeken? Mint aki hazaért és most visszagondol az utazásaira, és megnézegeti, honnan mit hozott. Odüsszeusz ithakai házában, kedvenc karosszékében a verandán. Összefoglalás. Ilyesmi.

Romantikus Párbeszédek-rovat.
Férfi:- Miyen szép vagy...
Nő: - Hogyhogy akkor is szépnek látsz, amikor tök ronda vagyok? (gondolkodik) Mert szerelmes vagy belém?
Férfi: - Aha, aha, szerintem jó nyomon jársz...(gondolkodik)... Te, ezt elsőre így kitaláltad, vagy a számítógép már elvett kettőt?

A két fő lakásfelújító team (kb. projektmenedzser plusz rakodómunkás felállásban) ügyesen összevissza tologatta a bútoraimat meg leszedte a csempeszegélyt a tegnapi nap folyamán. Tegnap kezdték és december 10-én adják át a kész lakást, szóval, eddig remekül haladnak, gondolom.

A villanyóra-leolvasó végül belopta magát a szívembe, amellett, hogy úgy két és fél méter magas volt, idióta horgolt sapkát viselt, nagyjából a következő párbeszédet folytatta velem:
Kaptatunk felfele a lépcsőn.
Villanyember: - Huh... Hja, a csúcson jó lakni.
isolde (vigasztalóan): - 99 lépcsőfok.
Villanyember: - Télleg, megszámolta? Van egy ilyen film is. Ilyen világvégés-terroristás... huh.... arról szól, hogy gyártanak egy atombombát, amivel el akarják pusztítani a világot, és aztán valakik találnak egy üzenetet, amin csak annyi van, hogy 99 lépcső, és nem értik, és aztán... (mesél, mesél, gyalogolunk) ...a végén meg kiderül, hogy egy templomtoronyban volt elrejtve a bomba (odaérünk, kinyitom a lakásajtót).. és mindenki megmenekül. Hát ennek a villanyórának lejárt a hitelesítése, megyek, hozok egy másikat (máris lefele csattog a lépcsőkön).

Most, hogy kitöröltem a hatodik bejegyzést is, jöhet a villanyszámlás. A hetedik te magad légy.
Mert valamiért mindig azt érzem, hogy magamat is minősíteném, ha beszállnék ezekbe a körökbe.

És nem írok szemétségeket a blogomba. Most sem.

Remélem, fél ötre lehiggadok, és nem fogom a szegény villanyszámlást acting out jelleggel pofán verni.

Az előző bejegyzésemtől maga a freeblog mentette meg az úri közönséget, tömény, őszinte és kifejező kurvaanyázás volt, de valamiért kiléptetett, mielőtt publikálhattam volna. Tehát nem erőltetem szubjektív véleményemet a népekre, mindenki gondoljon az önző férfiakról azt, amit szeretne.

És micsoda jólértesült lettem ma... megtudtam, kit vesz el Göri, és kivel jött össze a Boardos Fiú, hát, mit mondjak... Fuckin' Melrose Place :-))

Ha most egy olvasó lennék, aki engem meg Brightot is olvas, tuti kitérnék a hitemből. Bocs, srácok, ez már csak ilyen, még egy darabig a harlequin kiadó szerelmes füzeteinek stílusában nyomjuk. Nem is tudom, miért nem adjuk el nekik a sztorit.
Jennifer épphogycsak túltette magát egy fájdalmas csalódáson, amikor egy házibulin régi ismerőssel hozza ösze a sors. Karl, a jóképű, ifjú programozó váratlanul toppan be a zárkózott lány életébe, váratlanul, de nem ismeretlenül. Rövid beszélgetés után kiderül, hogy mindketten ugyanabból a romantikus kisvárosból származnak, ráadásul amellett, hogy egymás mellett ülnek az elsőáldozási csoportképen, apáik együtt alkoholisták a sarki kocsmában, még ugyanabba az oviba, általánosba, és gimnáziumba is jártak. Első látásra kölcsönös a szimpátia: megértik egymást, hiszen Karl is éppen most lépett túl egy váláson, amely erősen megviselte. Már-már fellobban a szerelem, amikor a boldog egymásratalálást egy jóképű harmadik felbukkanása árnyékolja be. Vajon rájön-e Jennifer, hogy a szívdöglesztő Karl többet is jelenthet számára egyszerű szomszéd fiúnál? Vajon elviseli-e Karl az újabb szerelmi csalódást, kitart-e szerelme mellett?

Öt filmet néztem meg a hétvégén a westendben, A mandzsúriai jelölt (10 pont), Brigdet Jones 2. (2 pont), The incredibles - A hihetetlen család (7 pont), Godsend - A teremtés klinikája (5 pont), Felejtés (10 pont). Ez öt Sims 2. és öt mountain dew reklámot is jelentett. Most viszont egy hét szabi után back to work, hát, nem nagyon fűlik a fogam.
Hajnalka az előbb megígérte, hogy ad kölcsön dobozokat a költözéshez, és kihasználva az alkalmat, gratulált a pasimhoz :-)
Na jó, bevallom, én is tudom, hogy megütöttem a főnyereményt.

Tegnap Niké nyomására megnéztük a Szeress, ha tudsz! című dvd-t, nagyon jó kis film, az a végén-összefutnak-a-szálak jellegű hollywood. Ne keverjük össze a Szeress, ha mersz!-szel, amely francia film és nem láttam. Az a szeresshatudsz, amelyikben Angelina Jolie kétszer is elmondja, hogy "speaking about love is like dancing about architecture."

Ma meg levizsgáztam, azaz végeztem korunk vívmányával, a diploma után kötelező két éves rezidensképzéssel (magyarul központi gyakornoki képzés). Remélhetőleg hozzátartozók többé nem kérdezik meg a névtáblám felé hadonászva, hogy "a rezidens az a cselédkönyves?". Most már teljes jogú szakorvosjelölt leszek, ami azonfelül, hogy aktuálisan rengeteg dokumentációval jár, még a béremben is változásokat okoz. Az alapfizetésem bruttó egyezerforinttal lesz kevesebb (don't ask, why), ellenben nem kapom tovább a havi bruttó tizenötezer lakhatási támogatást, ez így kb. a nettó százas értékhatárt súrolja. Azért egy idő után leugattam a kollégáimat a folyosón.
- ...és van egy volt osztálytársam, aki humánerőforrás-menedzser, és csak a körmét reszeli egész nap havi négyszázér...
- ...és a sógorom meg a vállalati autó meg az egésznapnemcsinálsemmit...
- ...a béla meg programozó, és egy millát visz haza, na jó, bruttóban....
- ...azt mondja nekem, hogy csak havi százhuszat keres a plázafagyizóban, fagyit árul, érted?....
- Nem tudom, mit sírtok, ti akartátok - szögezi le isolde ellentmondást nem tűrően, majd bátran állja a döbbent tekinteteket. A frusztrált kezdő orvosok nem tudják megcáfolni a nyilvánvaló tényt: valóban ők választották a szakmát. Miközben azok emlékeztetik magukat és egymást holmi szakmai elhivatottságra, isolde magában mosolyogva, észrevétlenül megérinti a milliomos programozó vőlegényétől kapott brilliánsgyűrűt. Na jó, nem.

Odanézz.

Történik: csütörtök délután. Hely: edzőterem, női öltöző. Szereplők: isolde; modortalan ifjú hölgy.

isolde (némán pakol öltözőszekrényébe, miközben az edzés alatti éhhalált megelőzendő, banános fitness szeletet majszol. fontos tudnivaló, hogy semmit nem evett még aznap.)
Modortalan Ifjú Hölgy: - Vammmmégegycsokiiiid???
isolde (körülnéz, de nincs más az öltözőben, a kérdés tehát neki szólt. jól megnézi a lányt, hátha ismeri, de nem.) - Csak ez az egy van.
M.I.H.: - Dekurvaéhesvagyoook....
isolde: - Itt vettem a büfében.
M.I.H. (közelebb jön): - Tényleg, lehet kapni? Muti, milyen csoki???
isolde: - Nem is csoki, hanem banános fitness szelet.
M.I.H. (még közelebb hajol isolde csokijához, hogy megnézze a tölteléket is) - Jéééé....Törhetekegydarabot, kösziiiii!! (mielőtt isolde feleszmélne, a fitness szelet fele az ismeretlen hölgy kezében, sőt mi több, szájában landol)
isolde (néz döbbenten az ebédje után)
M.I.H.: - Fuj, de szar!!! Fuj, ez nagggyooon szaaar!! Bleeee, bleeee, fuj, mi volt ebben????
isolde (amennyiben lehetséges, még döbbentebben néz)
M.I.H.: - Fuj, de rossz volt!!! Jézusom!!! Bleee!! (az ajtó felé indul) Na csá! (kimegy)

Tessék?? Tessék??? Vadidegen odajön, bazmeg, beleeszik a kajámba és pfujol?? Ráadásul annyira dühös voltam, hogy csak minősíthetetlenül bunkó tudtam volna lenni, azt meg nem akartam (a modortalanok ellen a bunkóság hatástalan fegyver, egyedül a higgadt cinizmus használ, de az épp nem volt megtöltve). Különben szerintem mániás fázisban volt, arra jellemző ez a kritikátlanság. Legközelebb látlak, bazmeg, mentőt hívok.

Sőt mi több, kitöröltem az előző postot, mert eszembe jutott, hogy megfogadtam, hogy erről nem mesélek többet, és abba a nem túl lényeges dolgok is beletartoznak.

Szóval sárga szoba, fehér plafon, kettő között csík; barackszínű-vagy-milyen konyha, fehér plafon, csík; rózsaszín fürdőszoba, rózsaszín plafon (és valami nagyon brutál pink vagy lila vécéülőkét fogok venni); két új küszöb; ajtó és ablak szigetelése; konyha szürke járólap; fürdőszoba fehér járólap. Több, mint két havi fizetésem. Jövő kedden kezdenek.
Amúgy meg szabin vagyok, ami azt jelenti, hogy folyamatosan rohangálok és ügyintézek (hazudok, mert a ma déli tizenkettő a fürdőkádban talált), meg edzeni járok. Most már igazán fogyhatnék valamit, ami azt illeti. Ráadásul biciklizés közben a fizika egy újabb érdekes csodáján voltam kénytelen elmélkedni, az edzőtermi gép ugyanis kiírja, mennyi kalóriát égetsz el. Szóval, oké, az is nehezen hihető, hogy ha elmész egy évre űrutazni, amikor hazajössz, itthon már eltelt ötven év, de jó, ezt még elhittem, sokan mondták. az is elég furcsának tűnik, hogy minél jobban közeledik a sebességed a fényéhez, annál jobban nő a tömeged, mert miért lesz valami nehezebb attól, hogy gyorsabb, de jó, oké, végülis Nobel-díjat adtak érte, legyen. De az, hogy huszonnégy perc megfeszített biciklizéssel, ami nyolc és fél kilométer, mindösszesen egy és fél konyakmeggy energiatartalmát bírom elégetni, na ezt nem, ezt már azért én sem veszem be.
Az előbb meg alapítványos megbeszélésen voltam, de már kezdek lehiggadni. Higgadásomat megelőző dührohamom előidézője az a buta, nagyon buta, és nagyon-nagyon rosszindulatú kedves középkorú hölgy, akivel együtt kényszerülök dolgozni (éhbérért, lelkesedésből). Semmi komoly, csak a szokásos formáját hozta, de én közben hangosan sziszegtem a fogaim között, hogy "megöllek, bazmeg, kinyírlak, nem bírom ki, megütöm". Persze, aztán kedvesen és értelmesen elbeszélgettem vele kedvesen és csendben végighallgattam, amit magyaráz. Brrrr. Csak nehogy buta, gonosz öregasszony legyek.
Görinek pedig még mindig a bal kezén az aranygyűrű.
isolde: - Mikor veszed már el?
Göri: - És veled mi újság?
isolde: - Vettem egy kalapot, ez az, tök jó, nem?
Göri (kissé nemtörődöm, lenéző hangsúllyal): - Jézusom, ilyen van a nagyapámnak.
Úgy örülök, hogy már nem vagyok a csaja, hogy csuda.

Utoljára két hónapja láttam a lakást, egyszer, és csak én egyedül. Sokkal rosszabbra emlékeztem :-)))) Most szépen eladósodom a felújítás kapcsán, de sebaj. A szobám sárga, a konyhám (bár sokan lebeszéltek, de akkor is) világos terrakotta, a fürdőszobám pedig... nos, rózsaszín. Húgom egészen rádumált a pinkre, de a festő lebeszélt, pedig jól nézne ki a szürke csempével.
Lesz parkettacsiszolás is meg ablakszigetelés, és ma átírattam a gáz- és villanyszámlákat.
Hallott már valaki olyanról, hogy járólapot mintázó linóleummal burkolni le a konyhát? Elég olcsó, de nem tudom, mennyire lehet strapabíró vagy esztétikus.
Elújságoltam Kollégámnak, hogy vettem egy lakást, meglepődött, kikérdezett a részletek felől, és örült velem, az meg mit sem rontott a dolog szépségén, hogy már vagy tizenötször elújságoltam neki: amikor megtaláltam, amikor aláírtam az adásvételi szerződést, satöbbi, és mindig elmeséltem a paramétereket. Nem a memóriájáért szeretjük.

A bank tegnap átutalta lakásom extulajának a ráeső összeget, most megyek a kulcsért :-))

Lakott egy vénember Elzászba.
Kuksolt egy póznára felmászva.
Rászóltak: "Hé, szaki!
A szél ma északi!
Jöjjön le, mielőtt felfázna."