Éppen egy kutatási protokollt fordítok, egy szót sem értek belőle mondjuk, de ez nem akadályoz meg abban, hogy lefordítsam. Tavaly ilyenkorra gondolok, amikor még egy másik emeleten dolgoztam, ott a gépnél ülve általában az ablakon bámultam kifelé néha felpillantottam a munkából, az ablakon túl pedig egy hárs virágzott. És hát az ember nem komoly tizenhét évesen, s ha nyílik a hárs, mely alatt zöld az árnyék, én pedig nem igazán zavartattam magam olyan apróságokkal, hogy huszonhat vagyok, hanem romantikáztam ezerrel és Rimbaud-verseket postoltam. Aztán eltelt egy év, kissé, khm, változtak a dolgok, amennyiben most azzal a pasival élek együtt, akit azért rúgtam ki, mert azzal akartam járni, akiről a hárs felett álmodoztam, és akire aztán olyan sokáig voltam mérhetetlenül dühös, hogy szerintem még a pszichológusomnak is fogok beszélni róla. És ahol most lakom, bár panel, két hárs is van az ablak alatt, épp virágoznak, én meg allergiás vagyok. Meg ilyenek.
"Ó, eltűnt ifjúság" - gondolta ironikus félmosollyal, titkon örülve annak, hogy már nem lesz huszonhat éves többé.

Eric Fromm: Menekülés a szabadság elől c. könyvét olvasom, ami pszichológiai alapú magyarázatot keres arra, hogy miért preferálják a társadalmak esetenként a totalitárius rendszereket, elég érdekes. Az egyetlen dolog, amit nem értek az életemben, az az, hogy három hete elkezdtem ismét sportolni, meg figyelni arra, mit eszem, és azóta híztam három kilót. Ha ez így megy tovább, be kell váltanom egykori felelőtlen ígéretemet (ha 70 kg leszek, szőkére festetem a hajam), pedig egyáltalán nem gondoltam komolyan.

Az első találkozásunk óta a Pedikűröslány felmondott a munkahelyén, ez csupán annyit jelentett számomra, hogy körgangos pesti bérház harmadik emeleti konyhaasztalánál került a lábkörmömre francia lakkozás. Közben a csaj elmesélte, hogy tegnap tizenkét órán keresztül fonták a hajába az ezer apró fonatot, valamint, hogy milyen kommunikációs nehézségek állnak fenn kiskorú gyermekei, és felnőtt, de esetenként kiskorú módjára viselkedő élettársa között, lehet, hogy mégis visszaköltözik az anyjáékhoz vidékre. A konyhaajtó nyitva volt, úgyhogy némiképp betekintést nyerhettünk a szomszédok magánéletébe is, bár esetünkben csak egy tacskóval képviseltették magukat. Igazán hangulatos volt, amolyan békebeli: fiatalasszonyok lakkozzák egymás lábkörmét, miközben javíthatatlan férjeikről csacsognak a konyhában - tacskó, körgang, viaszosvászon, presszókávé. Felmerült bennem, hogy valami magyar művészfilm forgatására csöppentem be, de sehol nem láttam a kamerát.

Eddig még sosem háborodtam fel igazán az egyház elmaradottságán, különösebben nem izgat, hogy a katolikusok használhatnak-e kotont vagy sem, de azért ez egy kicsit durva. Heló, tisztelt ördögűzők, az utóbbi száz évben kiderült, hogy a skizofrénia egy gyógyszerekkel kezelhető betegség.

Távol álljon tölem, hogy az alkoholfogyasztást ajánlgassam, évekig alkoholprevenciós alapítványnál dolgoztam, és senkit ne tévesszen meg, hogy az elözö postomban a "bor", "jéger" és "unikum" szavak is szerepelnek, de meg kell hagyni, hogy premenstuációs tünetek enyhítésére az unikum a legalkalmasabb. Csak egyszer nyeltem félre, ami rossz volt, viszont az alkoholnak a méhizomzatra kifejtett relaxáns hatása széleskörüen dokumentált tudományos tény. Remek, most már a "méhizomrelaxáns" keresökifejezéssel is rám lehet találni.

Nem erröl akartam mesélni, hanem, hogy beszéltem a pszichológusomnak a szabadságról, és elég vicces volt - nem, nem az évi rendesröl, hanem az elvont értelmüröl, szabadság vs. tartós kapcsolatról, amire azon nyomban az Órák címü filmmel kezdett példálózni. Azért vicces, mert a mostani kapcsolatunk elötti kapcsolatunk elött, oké, tavaly februárban erröl vitáztunk a pasimmal az interneten, majd többször IRL is. Elmeséltem ezt a pszichológusnak, mire azt mondta, hü, micsoda egybeesés, ö csak egyszer látta a filmet, elég régen, és most valamiért pont ez jutott az eszébe. Csak reménykedem, hogy nem azért, mert az orrom a Virginia Woolfnak maszkírozott Nicole Kidman gumiorrára emlékezteti (bár kétségkívül a hollywoodi maszkmüvészet remeke volt). Valaki mást is idézett, akit nem ismerek, és azt mondta, hogy "gondolnak rám, tehát vagyok", amit én baromságnak tartottam. A végén mindenesetre megegyeztünk abban, hogy a szabadság és a kötödés nem zárja ki egymást, valamint, hogy a filmben vélhetöen Laura Brownnak és a turcsiorrú kövér férjének (most nem jut eszembe a neve) is igaza volt.
Asszem, meg fogom mondani neki, hogy ha már egyszer több ezer forintot fizetek óránként a lelki épülésem érdekében, akkor legyen olyan kedves, és ne éreztesse velem, hogy nagy orrom van.

Elöször örültünk, aztán rájöttünk, hogy tíz flmet megnézni a hétvégén hatalmas logisztikai feladat, különösen, ha egy csomó más dolgot is akad. Úgyhogy lapzártáig csak a Kinsey-t néztük meg a moziünnep keretében. Hosszú, unalmas és idegesítö, valamint van benne két jó poén. A Cinema City Új Udvar székei mondjuk tényleg kényelmesebbek az átlag mozinál, és egy teremben ülhettünk Réz Andrással is, bár csak kifelé jövet vettük észre.
Azt hiszem, vénségemre immunis lettem az alkoholra, mi mással magyarázhatnánk, hogy tegnap kb egy üveg bort és két jégert ittam meg nulla hatással, és másnapos sem vagyok? Vajon ha megkérdezem a háziorvosomat, meg tud gyógyítani ebböl? Legközelebb mojitoval próbálkozom, az mindig beválik. Megnéztük Anikóék újonnan vásárolt lakását, és gyönyörü: két erkélye van, hatalmas fürdöszoba, bordóra festett hálószoba, Anikó festményei pedig véletlenül épp passzolnak a lakás színvilágához. Én is a Rózsadombon akarok lakni.
A barátnöim közül mindig van, akinek poblémái vannak a pasijával, meg mindig van egy-két ügyeletes "normális-kapcsolatban-élö", és örülök, hogy most éppen rajtam a sor.

Tehát red curry chicken.

A recept rém egyszerü - ha túl vagyunk a legnehezebb fázison, ami a hozzávalók beszerzése. Semmi más nem kell bele, mint csirkemell filé csíkokra vágva (kb 40 dkg), bébipadlizsán (egy bögrényi), kókusztej (400 ml) és red curry paszta. A fentieket Bp-en a Nagycsarnok alagsorában lévö Ázsia boltban szerzem be és így néznek ki (a csirkét mindenki képzelje el):

      

Nyugi, nem vészesen drágák, a kókusztej, ha jól emlékszem, 360 Ft, a curry paszta 290, a padlizsán pedig 560. Nem muszáj padlizsánt venni, az eredeti thai receptben is helyettesíthetö ugyanannyi borsóval, én pedig remek red curryt ettem már bébikukorica és kaliforniai paprika csíkok felhasználásával is. Söt, akkor sincs nagy gáz, ha nem teszel bele zöldségeket, csak a csirkét. Curry paszta és kókusztej nélkül nem lehet megcsinálni, illetve láttam már boltokban kókusztejport, de még sosem mertem kipróbálni. Curry pasztát lehet csinálni otthon is, de a belekeverendö füszereket ugyanolyan nehéz beszerezni, a lista pedig meghaladná e blog terjedelmét.

1. A curry pasztát 2 evökanál forró olajban kb egy percig kevergetjük.
2. Hozzáadjuk a csíkokra vágott csirkét. Pirítjuk, amíg meg nem pirul.
3. Hozzáöntjük a kókusztejet. Ha nem bírjuk a nagyon csípöset, akkor ne csináljunk red curryt öntsünk hozzá a javasolt 400 ml-nél több kókusztejet, akár kétszer annyit is.
4. Tegyük bele a mindenféle zöldségeket. A bébipadlizsán-beföttet elötte le kell mosni, mert ecetben van eltéve, és az nem való a currybe.
5. Fözzük amíg a hús és a zöldségek megpuhulnak, azaz olyan 20-25 percig.
6. Fött rizzsel szervírozzuk, amit másik tálkában adunk mellé. Kevésbé kreatívak kedvéért elárulom, hogy kanállal kell enni.

Ha mindent jól csináltunk, így néz ki:

 

 

 

 

Szóval írtam egy nagyon vicces, valamint irodalmi értékkel bíró postot, aztán amikor a mentés gombra klikkeltem, ledobódtam a kurva netröl, úgyhogy örökre elveszett. A lépten- nyomon felugráló pornóoldalakat már egészen megszoktam, bár eleinte gyanúsnak tünt (Nö: - szívem, te pornóoldalakat nézegetsz??? Ffi: - Jaj, dehogy, sosem tenném, valami vírus hozza elö öket mindig...), de most már kezd komolyan idegesíteni a helyzet. A szakácsok, gondolom, nem föznek otthon, én sem pszichoterápiázok, és annak is megvan a hátránya, ha az ember informatikussal él együtt.

Reggel beszéltem a Nagyfönökkel tudományos karrieremröl, mely jelenleg nem létezik ugyan, de minden igyekezetem ellenére kezd úgy tünni, hogy végül nekem is lesz egy. Azt gondolom, hogy - kevés, nagyra becsült kivételtöl eltekintve - a mai kutatások nagy része azért születik, hogy a kutató hosszabb publikációs listát, több impact faktort, phD-t és egyéb tudományos fokozatot szerezzen. Ha szeretném tudni a választ valamilyen kérdésre - mondjuk, okoz-e az extasy szívritmuszavart, vagy az csak a hasisárusok által terjesztett babona - rákeresek a témára a medline-on (orvosi adatbázis), és kijön kétezerötszázhatvanhét cikk, amelyek közül kétezerötszázhatvanról ordít, hogy csak azért írta meg valaki, hogy publikáljon, és jó, ha a maradék hétben található valami értelmes válasz. Jó, nyilván ha az ember rangos szaklapokat olvas, ott már válogatott cikkanyaggal találkozik, de... nagyon nehéz és fura olyan dolgokról statisztikailag szignifikáns eredményeket leírni, mint pl az emberi lélek. Nem tudom, más területeken mi a helyzet, a pszichiátriában folyó kutatással kapcsolatban mindezek miatt némiképp gyanakvó vagyok.
Azonban a munkahelyem elvárja, a világ elvárja, és ki tudja, mikor lesz szükségem arra, hogy publikációs listát húzzak elö a melltart mellényzsebemböl, úgyhogy.
Másrészt nem is nagyon lehet véleményem, mert szégyenletesen kevés tudományos szakcikket olvasok, annál több szórakoztató- és szépirodalmat meg pszichoterápiás könyvet.
Például:
"A gyakorlatban nincs fedésben az, amit teszek, azzal, amit tenni szándékozom, amit hiszek, hogy teszek, s amit hiszek, hogy történik. "¹
Szóval, van egy olyan sanda gyanúm, hogy a pszichoterápia nem kifejezetten egzakt tudomány.

¹ Szönyi G., Füredi J. (szerk.): A pszichoterápia tankönyve. Budapest, Medicina, 2000. (49. oldal.)

Csináltam kvízt a sesblogra, menjetek gondolkozni.

Azt a mindenit :-)

"A persziflázs a legkeményebb paródia, személyeskedő,
kíméletlen.  Irodalmi művek tekintetében megkülönböztetik
a paródiát (eredeti kifejezőeszközök egy másik témán), a
travesztiát (új kifejezőeszközök az eredeti témához) és a
persziflázst."

Köszönjük, ismét tanultunk valamit.

További felháborító/vicces/elszomorító vélemény a Sin cityről itt, vélemény a véleményről itt. Tudom, hogy mint irodalomsznobnak*, nem szabadna effélét linkelnem; valamint illene rendes szókinccsel rendelkeznem, de kérem, valaki árulja el nekem, mi az a persziflázs.

* Valójában Bobón kívül sosem olvastam képregényt, de nem elvből, hanem mert sem a soproni gyermekkönyvtár, sem a felnőtt könyvtár végigolvasása során nem akadt a kezembe egy sem. Leszögezném, hogy mindemellet irodalomsznob** imidzsem ellenére a műfaj kívülálló, ám nagy tisztelője vagyok.

** Nyilvánvalóan nem kellene irodalomsznobnak tettetnem magam, amikor sosem olvastam még Esterházy Pétert.

A hétvégén megnéztük a Madagaszkárt, ami mondjuk vicces, de nem olyan, amit meg fogok nézni még egyszer is. Sütöttem rizsfelfújtat eperöntettel, amit még finnországi tartózkodásom során tanultam egy Suzanna nevű finn orvostanhallgatótól, és az eredeti neve mansikkakiiseli. Esetleg két s-sel? Na mindegy. Pasim barátai megint mély benyomást tettek rám egy Budakeszin megrendezésre került balatoni hétvége során, sajnos, esetleg szerencsére egyetlen poént sem tudok idézni, mindenesetre klassz volt. Amióta virágzó növényeknek való tápanyagrudacskát tettem a cserepébe, a vitorlavirágom bősz virágzásba kezdett, ami eléggé meglepő, én mindig azt hittem, hogy ezek a tápoldatos cuccok csak kuruzslás. Vasalás közben megnéztem a Sárkány és papucs című Dargay Attila rajzfilmremeket, amelyben Lancelot szilvás puding fogyasztását követően beleszeret Ginevrába, később eltöri a sárkány horgászbotját. A megnyugtató végkifejletben aztán a Matildka nevű boszorkány beleszeret a sárkányba, aki rajongója elől a Loch Ness-i tóba menekül.
Igen, igen, régen pasikról volt szó, bulikról, részegségről, most meg könyvekről, rizsfelfújtról, szobanövénykertészetről és rajzfilmekről, és azt direkt nem is említettem, hogy rendet raktam a konyhaszekrényben.

Feltettem a londoni fotókat, kis késéssel.

Tegnap akartam csinálni mojitot, de egy fontos alkotórész hiányzott: a szóda. Mint minden rendes háztartásban, természetesen nálunk is volt otthon mentalevél, lime, citromlé, jég, cukorszirup és fehér rum. De szóda?? Nálam, aki csak szénsavmentes ásványvizet tart otthon, meg százszázalékos dzsúzt, francia kozmetikumokat, orosz kaviárt és keményfedeles szépirodalmat? Szóda? Kénytelen voltam Darjeeling teát inni tejszínnel.

A könyvemben, A hullócsillag évében meg tényleg a helyszíneket szeretem a legjobban, hogy a régi Sopronban játszódik: Hoffer cukrászda, Gyöngyvirág cukrászda, időjelző házikó, jó, az még megvan. De Anyák Boltja! Már teljesen elfelejtettem, hogy létezett ilyesmi, pedig ott volt a tizenegyessel szemben, ahol most a bank, ruhabolt volt, és volt benne egy akvárium is, ahol lehetett nézni a halakat, amíg a szülők ruhát próbáltak.

A félhalott cserepes rózsát végül susie tanácsára kikötöztem az outdoor szárítóra. Jó, nem szó szerint azt mondta, hogy "szerintem cserepestül kötözd ki egy zsineggel a tizedik emeleti ablakba a szárítóra", de a "sok napfény" és "szabad levegö" jelen körülmények között másként nem tünt megoldhatónak.
Rakovszky Zsuzsa: A hullócsillag éve c könyvét olvasom, ami az 1950-es években, Sopronban játszódik, mellesleg az írónö is soproni, de ettöl függetlenül is jó a regény, hiába legyintett rám Kollégám "jah, lokálpatriotizmus" felkiáltással. Nem túl értelmes ez a mondat, de nincs kedvem átfogalmazni. Összefoglalóan, nagyanyám szerint kövér vagyok, pasim két napja az új munkahelyén dolgozik, olyat, amit nem szeret, de pénzt kap érte, járok önismeretre, és ma reggel azt válaszoltam az edzönek, hogy 28 éves vagyok, pedig nem is. (Nem, nem holmi forró flört kapcsán mértük össze az életkorunkat, csak be kellett állítani a szuperintelligens evezöpadot), a Dilmah black tea with ginger pedig elfogadható alternatíva olyan esetekre, amikor kétezer kilométeres körzetben sem lehetséges rendes ginger tea granulátumhoz jutni.

- Én bármit képes vagyok elhinni - közölte a lány. - Még csak nem is sejted, mi mindent.
- Tényleg?
- Hiszek abban, ami igaz, hiszek abban, ami nem, és hiszek abban is, amiről senki sem tudja, igaz-e vagy sem. Hiszek a Mikulásban, a húsvéti nyúlban, Marilyn Monroeban, a Beatlesben és Elvisben. Hallgass ide - hiszek abban, hogy az emberek tökéletesíthetőek, a tudás végtelen, hogy a világot titkos bankárkartellek irányítják, a földet rendszeresen látogatják az idegenek, a szépek, akik úgy néznek ki, mint a ráncos lemurok, meg a csúnyák, akik teheneket boncolnak és el akarják venni tőlünk a vizet meg az asszonyokat. Hiszem, hogy a jövőnk egy nagy rakás szar és azt is hiszem, hogy állatira jó lesz, és egy napon visszatérnek az indián szellemek, és mindenkinek szétrúgják a seggét. Hiszem, hogy a férfiak valójában nagyra nőtt kisfiúk, akiknak komoly kommunikációs problémáik vannak, és hiszem, hogy azért nem lehet jót szexelni Amerikában, mert kezdenek eltűnni az autósmozik. Hiszem, hogy a politikusok erkölcstelen gazemberek, és még mindig hiszem, hogy ők a jobb alternatíva. Hiszek benne, hogy Kaliforniát el fogja nyelni a szökőár, Floridát meg elönti a téboly, a sok krokodil meg a mérgező hulladék. Hiszem, hogy az antibakteriális szappan megöli a test ellenálló rendszerét a kosszal és a betegségekkel szemben, ezért egy napon majd kipusztít minket a nátha, mint a Mars-lakókat a Világok harcában. Hiszem, hogy a múlt század két legnagyobb költője Edith Sitwell és Don Marquis, hogy a jade megkövesedett sárkánysperma, és hogy több ezer évvel ezelőtt, egy másik életemben félkarú szibériai sámán voltam. Hiszem, hogy az emberiség sorsa meg van írva a csillagokban. Hiszem, hogy kisgyermekkoromban jobb íze volt a nyalókának, és az aerodinamika elvei szerint egy dongó nem is tud repülni, hogy a fény hullám és részecske, hogy valahol, egy dobozban van egy macska, aki egyszerre élő és holt (de ha nem adnak neki enni, végül kétféleképpen halott macska lesz belőle), és hogy a világegyetem néhány csillaga milliárd évekkel idősebb magánál a világegyetemnél. Hiszek egy személyes istenben, aki törődik velem és aggódik értem és mindent lát. Hiszek egy személytelen istenben, aki mozgásba lendítette a világot, aztán elment bulizni a barátnőivel, és azt sem tudja, hogy a világon vagyok. Hiszek a közönyös káosz, háttérzaj és puszta szerencse uralta üres univerzumban. Hiszem, hogy akik szerint a szexet túlértékelik, még sosem csinálták jól. Hiszem, hogy az, aki állítása szerint érti, mi folyik a világban, az apró dolgokban is hazudni fog. Hiszek a tökéletes becsületességben, meg az értelmes társadalmi hazugságokban. Hiszem, hogy egy nőnek joga van dönteni, egy babának joga van élni, és az emberi élet ugyan szent, még sincsen gondom a halálbüntetéssel, ha az igazságszolgáltatás teljesen megbízható, és azt is hiszem, hogy csak egy idióta bízna meg az igazságszolgáltatásban. Hiszem, hogy az élet játék, az élet egy kegyetlen vicc, és az élet az, ami akkor történik, amikor élsz, és ennyi erővel akár élvezni is lehetne. - Kifulladva elhallgatott.

Neil Gaiman: Amerikai istenek. A jade tényleg megkövesedett sárkánysperma?

Futópadról nézni a Legyen Ön is milliomos!-t, miközben jóképű fiatalember méricskéli a pulzusodat, azért ennek is megvan a varázsa. Miután a kihízott ruhák kiszortírozása után nagyjából üres lett a szekrény, igen, megint, sokadszorra, de most igazi újéletkezdés van soron, ezúttal szívdöglesztő személyi edző közreműködésével. Igaz, hogy csak az első két alkalommal asszisztál a szenvedéseimhez, arra nincs pénzem, hogy tényleg személyi edzőt tartsak, meg azt hiszem, egy idő után zavarna is, hogy minden lépésemet lábemelésemet hozzáértő szemek figyelik. Az edzőmnek például van egy olyan kuncsaftja, akivel együtt szokott futni a szigeten: a pasi fut, liheg, gyötrődik, az edző pedig pénzt kap azért, hogy ha meg szeretne állni pihenni, akkor olyanokat mondjon, hogy namégegykicsit, dehogynembírod. Furcsák az emberek.
Én mindenesetre most úgy érzem magam, mint akit változatos középkori kínzóeszközökkel vallattak a tegnap éjszaka során.

És még: Kislány mai smse:
- Hogy hívják a gyakran ismétlődő szarvast?
- Refrén.

A Sin City remek film, sőt, mi több, megtekintését kötelezővé tenném az összes eddigi gagyi képregényadaptáció készítőjének. Nagyon szép látványvilágú, sajátos stílusú, groteszk, esetenként kissé beteg, ugyanakkor szellemes film, amiért érdemes volt hajnali háromig ébren maradni. Nagyon klassz, nézzétek meg.

Kvázi két óra múlva megnézük a Sin City címü filmet. Mindjárt elalszom. Mindig sejtettem, hogy normális emberek nem járnak éjféli premier elötti vetítésekre.
Végül is, addig még alhatok egyet.