Elmeséltem a pszichológusomnak azt az álmomat, amelyikben pszichotikus voltam és szörnyű volt, a saját kórházunkban feküdtem. Már kiengedtek és lábadoztam, amikor Niké, Kolléga meg én elmentünk valami szektás helyre, mondjuk a szcientológia egyház kedd esti gyűlésére vagy ilyesmi. Mondták nekem, hogy ne menjek be, hanem várjam meg őket kint, mert egy ilyen rendezvénytől visszaeshetek, és jobb, ha vigyázok magamra. A pszichológusom szerint a pszichotikus állapot a kiszolgáltatottságot, tehát a gyermekkort jelenti, Niké és Kolléga pedig védelmezőként, magyarul szülőként szerepeltek. Hát, nem tudom. Kolléga, mint az apám, ez mondjuk több, mint vicces :-)

Azt azért elárulom, hogy a város legjobb sajttortáját az Eurocenterben, a Viktória bécsi kávézó nevű helyen adják. Jövő héten fogyózni is fogok. Vagy ne rontsam el vele a szabimat?

Hétvégére szerveztem esőt, hogy ne legyenek annyian a Volton, és hogy legyen ürügyem, ha nem lesz kedvem kimenni, muhaha. ("A legjobb az egészben a cselszövő kacaja" :-)) Jövő héten meg szabin leszek, és semmi mást nem fogok csinálni, mint naponta kétszer edzeni, olvasni, talán novellákat írni és talán napozni a Margit-szigeten.

Ooops, kiderült egy kollégámról, hogy fél évre Angliába megy dolgozni rengeteg pénzért a mocskos mázlista. Ha szakorvos lennék, pontosan ez lenne az álmom, fél évig Londonban dolgozni a szakmámban, annyi pénzért, hogy megéljek és akármelyik hétvégén hazaugorhassak.
Ja és persze fél év után hazajönnék, mert alapjában véve nem akarok külföldön élni.

Egy órával hamarabb eljöttem a munkahelyemröl, mert tegnap ügyeltem és mert aerobicozni akartam menni a Norbi bootcamp-órájára. Az ugyanolyan alakformáló óra, mint bármelyik, csak extra a neve, de azért elég jó, meg hát ott van maga Norbi a klasszikus bicepszeivel. Még így sem olyan jó mondjuk, mint Rezsö, a kedvenc oktatóm, egy kb kétméteres, vékony, kopasz, elálló fülü pasi, képzeljük el, ahogy fel-alá járkál egy aerobicteremnyi felüléseket csináló nö között, egyiknek-másiknak kiköti a cipöfüzöjét, és közben ilyeneket mond: - Fújod a levegöt, mindenkinek nyitva van a szája, na jó, aki mosott fogat és nem hord protézist, ki ne essen, na most kell keménykedni, nem amikor fözni kell, így lesztek szépek, mindenki szebb, aki hozzám jár, nézzétek meg az Évit, milyen jól néz ki, négy unokája van. Imába foglaljátok ti még a nevemet, "a Rezsi, az milyen jó edzö, csak kicsit közönséges", vagy az anyámét, akit érdekel, Katalinnak hívják, na akkor még harminc, harminc plusz Rezsi, bár holnap lehet, hogy úgy fogtok járni, mint a birodalmi lépegetö, remélem, senkinek nincs randija, neked van? Hát akkor ezt elvesztetted. De nem baj, én jól érzem magam...
Szóval bemegyek az öltözöbe, átöltözöm edzöruhába, konstatálom, hogy otthonhagytam a cipömet, felöltözöm utcaiba és hazajövök. Tiszta szerencse, hogy nem vagyok idegsebész, az ügyeleteket követö mütéteim biztos viccesek lennének.

Pont egy hónapja küldtem be a Galaktikának a novellámat, akik nem válaszoltak. Valamint nem válaszolt a rengeteg fordítóiroda sem, ahová ott dolgozó ismerőseim ajánlására küldtem be az önéletrajzomat. Igazán vehetnék a fáradtságot ezek az emberek, és írhatnának annyit, hogy "köszi, nem."
Kár, azt hittem, hogy legalább vicces visszautasító leveleket fogok kapni, mint Snoopy a Snoopy világhírű író lesz-ben.

Hétvégén megnéztük a Világok harcát, előrebocsátanám, hogy irodalomsznob könyvízlésemmel ellentétben filmízlésem abszolút populáris, tehát nagyon tetszett. Nem, a "nagyon tetszett" talán mégsem a legjobb kifejezés arra, hogy a film első háromnegyed órájában gyakorlott horror-rajongóként is halálra paráztam magam, félelmetes volt látni, ahogy a dicsőséges emberi faj percek alatt kétségbeesetten futkozó hangyabollyá avanzsált. Még annál is rosszabb volt, mint amikor a Galaxis útikalauz egyik jelenetében szempillantás alatt egy marék hamuvá válik a Föld. Tom Cruise-t mondjuk alapból utálom, és nem nehéz kitalálni, vajon eltették-e láb alól a szörnyek; a hepiend pedig még a szokásosnál is jóval sziruposabb, már csak egy kiskutya, egy amerikai zászló és a kék égen alakzatban repülő harci gépek hiányoztak, bár ha jobban belegondolok, lehet, hogy amerikai zászló volt is. Szóval remek film.
Ha már kultúra, elmesélem, hogy meguntam Eric Fromm: Menekülés a szabadság elől-t, amelyből megtudhatjuk, milyen pszichológiai jellemzők miatt hajlamos az emberiség diktatúrában elnyomottként élni. Már az első húsz oldalon kiderült, a többi pedig a világtörténelem elemzése ennek fényében, ami nem nagyon érdekel, de legalábbis kevésbé, mint a Stardust (Neil Gaiman) hősének kalandjai. Mondtam már, hogy Neil Gaiman rajongó lettem? Valaki igazán lefordíthatná az eddig lefordítatlan könyveit, vagy fizethetne nekem, hogy megtegyem.

Hallgassátok. A szerencsebambuszok mellett a londoni metró a kedvenc témám.
Az előző bejegyzést familiáris okok miatt cenzúráztam.

Ó, hát ez szomorú.

"valójában a hínárok is tele vannak gondokkal. jönnek a pontyok, akik lelegelik őket, aggódni kell az esetleges alacsony vízállás miatt kiszáradás végett, az elkoszolódó víz lebéníthatja a fotoszintézist és akkor éhen halnak stb. nehéz lehet nekik is." Ezt az emailt kaptam, ami valóban megnyugtató, nehogymár a hínárnak jobb legyen.

Oké, hosszas telefonálgatások után kezd világossá válni, hogy július hónapban ki fog lakni a lakásomban, sikerült olyan jól lerendezni, hogy úgy érzem, a húgommal is meg az albérlőmmel is kiszúrtam. Ezenkívül egy esetismertetés és egy kutatási protokoll megírásától kell szoronganom. Néha szeretnék mondjuk valamilyen vízinövény lenni. milyen gondtalan lehet már egy hínár.

Meg még az van, hogy szabadnapos vagyok ma (még nem kezdtük el alkalmazni a jogszabályt, hogy hétvégi ügyeletért nem jár szabadnap, úgyhogy gyorsan kivettem), amelynek keretében megvettem életem elsö narancsbör elleni krémjét. (Tudom, tudom, le vagyok maradva meg minden, de ha egyszer eddig nem nagyon voltam narancsbörös? :-)) L'Oreál Perfect Slim, az van ráírva, hogy egy hónap alatt 3,5 cm-t is csökkenhet a csípöböségem. 50 önkéntesen tesztelték, akik közül gondolom azoknak csökkent ennyivel, akik közben napi 12 órát edzettek és nem ettek semmit egy hónapig, de mindegy, kap egy esélyt.
Találtam a bevásárlóközpontban Volt fesztivál programot, és hát... eredetileg soproni vagyok, és kb. ugyanazt gondolom a Voltról, mint a régi szigetesek a mostani Szigetekröl. Addig volt jó, amíg kevesen voltunk, egy színpad volt, a kidobók az ismeröseink voltak, és bárhová leteríthetted a hálózsákodat (amúgy sem volt ott tíznél több nem-soproni, de a buli kedvéért soproniak is kint aludtunk). Idén valahogy az összes ismerösöm teljesen be van lelkesülve, én meg azt gondolom, ha már Sopronba megyek, jobb dolgom is akad, mint a sok beszívott/bespeedezett budapesti fiatalt kerülgetni a kempingben. Nem is emlékszem, hogy tavaly jól éreztem-e magamat vagy sem, mert akkor vittem haza a Fiút bemutatni, és az önmagában érdekes volt.

Néhány perccel ezelőtt derült ki az összes kolléganőmről (4), hogy sosem főznek hétköznap, de nem azért, mert lusták vagy nem szeretnek fözni, hanem mert sosem vacsoráznak, mert a pasijuk/férjük nem vacsorázik, mert vigyáz az alakjára. Így aztán mindenki eszik egy nullaszázalékos gyümölcsjoghurtot vagy egy müzlit úgy futtában. Se gyömbéres csirke, se fehérbor, se kanapéndöglés, se Jóbarátok-nézés evés közben. Egyáltalán nem értem, hogyan maradhat így életben egy párkapcsolat.

Na, beleolvastam a Goldenblog Fórumba, és azt gondolom, hogy azért kicsit, hm, túlzás ez a dolog. Az élet nagy kérdéseit feszegetik: Mit és milyen jogon szólt be nekem a MrA? Miazhogy valamelyik blog trendi, a másik meg nem? (Vajon van erre gyógyszer, vagy ha egyszer trendi leszel, az már örökre úgy marad?) Miazhogy a MrA randektív blogajánlót merészel működtetni a saját maga által tervezett freeblogon? Milyen etikai kérdéseket vet fel egy fikablog születése? Sikerül-e ezen lenézett és elhanyagolt műfajt felemelni az őt megillető helyre? Hol hibáztak a zsüritagok? Hol írnak blogot a zsüritagok? Tényleg, tisztára, mint a Nagy Könyv meg a Megasztár.
Eddig nem voltak álmatlan éjszakáim, de most bennem is felmerült néhány megválaszolatlan kérdés. Hogy néznek ki a zsüritagok? Melyikük exdrogos és melyikük kiöregedett dalszövegíró? Le lehet-e iratkozni a listáról? Fognak-e kavarni egymással a döntősök, ki kivel, és benne leszünk-e a blikkben is? Van-e olyan opció, hogy leszopok valakit a laptopért? Kapunk-e ronda, modern, arannyal futtatott szobrocskát? Írnak-e a végén a döntősök egy nagy, közös blogot, ami megjelenik hangoskönyvben is? Meg ilyenek.
Azt hiszem, hogy egyszercsak eljön az az idő egy blog életében, amikor már nem hajt a látogatottságra. De lehet, hogy egyszercsak eljön az az idő egy nő életében, amikor már nem hajt a blogja látogatottságára, vagy legalábbis jobban érdekli a szakmája, a pasija, a thai konyha, a könyvei és a szobanövényei. Tudom, hogy unszimpatikusan hangzik, de ezt gondolom. És közben persze örülök, hogy belekerültem a százba.

Tegnap ebédnél Alainnel elkezdtünk beszélni azokról a bizonyos pillanatokról.
A tavalyi VOLT-fesztivál kapcsán mesélte el, hogy akkor és ott olyan nagyon jól, felszabadultan és a helyén érezte magát, úgy érezte, tökéletes ez a világ, úgy, ahogy van, és ő is tökéletes ebben a világban.
A szintén ott tartózkodó egyik kollégám nem értette, miről beszélünk ("jól érezted magad egy buliban? az mért olyan nagy szám?") mire elmeséltem én is, hogyamikor Amszterdamban voltunk, és este elmentünk abba a jazz kocsmába, és színes ruhákban táncoltunk, és soha nem voltam olyan boldog, pedig az égvilágon semmi okom nem volt rá, éppenséggel már/még egyikkel sem flörtöltem a jelenlévő jóképű győriek közül, és mindösszes tudatmódosításom két tequila volt.
Alaine elmesélte, amikor csillagász táborban egész éjszaka meteorokat néztek és feljött a Nap.
A kollégánk még mindig nem értette.
Elmeséltem, amikor a tokaji hegy tetején álltam a szerelmemmel, lábam alatt elterült az alföld, ezüst csíkokként kanyarogtak a folyók.
Alaine elmesélte, hogy San Franciscoban, már nem emlékszem, mi történt vele.
Nem meséltem el, csak gondoltam, amikor ültünk a Fő téren, éjszaka, csendben, talán az eső is esett kicsit.
Kollégánk még mindig nem értette, hogy "akkor ez most fless vagy feeling, vagy inkább flow" (csak, hogy klasszikust idézzek), és akkor megmondtuk neki, hogy "boldogság", és onnantól már igazán hülyének nézett minket.

Az ember nem komoly tizenhét évesen.
Egy estén, vigye ördög a limonádét,
a korsó sört, a bárt, mely csillog fényesen,
a sétány hársai közt jársz, hol zöld az árnyék.

Júniusest. A hárs jó illatot lehel,
oly édes a lég, hogy pillád le-lezárod.
Zajjal rebben a szél, hisz a város közel,
kocsmaszagot sodor és venyigevirágot.

S hirtelen feltűnik egy tenyérnyi, sötét
azúrszínű szövet egy kis ág keretében,
s egy csillag süti át gonoszul, ahogy ég,
borzongva, édesen, parányin és fehéren.

Júniuséj, tizenhét év! A szív ragyog részegen,
szesz a vér, forrón fejedbe árad,
kábulatban beszélsz, s érzed, hogy a csók
úgy piheg ajkadon, akár egy kicsi állat.

A bolond szív regényvilágban kóborol,
midőn egy halovány ívlámpa sugarán át
egy kisasszony siet, arca csupa mosoly,
s rá apja zord keménygallérja veti árnyát.

S mert úgy találja, hogy naiv vagy végtelen,
piciny cipőivel tovább kopogva harsan,
félrekapja fejét, elfordul hirtelen,
s egyszerre ajkadon is elhervad a dallam.

Szerelmes vagy. Sóvár, egész augusztusig.
Szerelmes vagy, nevet szonettodon a lányka.
Ődöngsz kedvetlenül, elhagynak társaid,
aztán egy este pár kurta sort ír a drága.

Ez este bárba mégy, mely csillog fényesen,
egy korsó sört hozatsz, vagy édes limonádét.
Az ember nem komoly tizenhét évesen,
a ha nyílik a hárs, mely alatt zöld az árnyék.

/Arthur Rimbaud: Regény/

unikum, sör, rum, kevert
nem értem, mért vagyok reggel levert
kelj fel, csörög a vekker
kelj fel, hív a gyár

Olyankor tudom a legjobban szidni magamban az egészségügyet igazgató összes politikai és civil vezetőt, amikor pénteki buli után, ragyogó napsütésben szombat reggel be kell jönni dolgozni vasárnap reggelig. Eddig szabadnap járt a hétvégi ügyeletért, múlt héten viszont kiderült, hogy tudtunkon kívül évek óta létezik egy jogszabály, ami ezt nem teszi lehetővé. Elvileg nem lenne szabad 12 vagy hány óránál többet dolgoznunk egyhuzamban, de az, hogy a szombatot a munkahelyeden töltöd, nem munkának számít, hanem "készenlétnek", ami teljesen mást jelent. Végül is igaz, ha nyugis az ügyelet, lehet aludni meg olvasni meg bármit, de... valamiért úgy érzem, hogy a munkahelyemen töltött idő az munka. A "készenlét" a nyugdíjalapba sem számít; valaki kiszámolta, hogy egy átlagos ügyelet alatt kb hat órát töltünk effektív munkával, ezért csak ennyi számít. A legviccesebb, hogy 16 órát meghaladó ügyelet esetén másnap reggel nyolckor a munkáltató biztosíthat (ha akar) 4 óra pihenőidőt: azaz ha bejövök vasárnap reggel ügyelni, hétfő reggel 8-kor elmehetek, de délre vissza kell jönni és négyig dolgozni. 
Annyira nem gáz különben, mert viszonylag ritkán ügyelünk, de el lehet képzelni, milyen kedves, empatikus, odaforduló és támogató tudok lenni a huszonhetedik munkaórában. 

Reggel randiztam a Nagyfőnökkel aki megkért, hogy néhány szóban foglaljam össze neki a múltkor lefordított kutatási protokollt. Remélem, egyszerűen nem volt ideje elolvasni, amit elküldtem neki emailben, és nem arról van szó, hogy olyan rosszul fordítottam, hogy nem értette meg. Szóval pezsgő tudományos élet, és ha már itt tartunk, pezsgőt is ittunk a reggeli megbeszélésen egyik kolléganőm búcsúztatójaként. Most elég sokan vagyunk, sokfelé oszlott az ital, úgyhogy talán nem tűnt fel a betegeknek a viziten.
Göri pedig felhívott, hogy ex-kedvenc vadtermészetben-romantikázós helyünkre parkolót építettek, gondolom, a bevásárlóközpont sem sokat várat majd magára.

Egyáltalán érdemes fél hétkor még hazamenni a munkahelyemről? Holnap úgyis jöhetek vissza.

Kaptam egy emailt az előző postra, hogy nem ezt hívják-e megalkuvásnak (hogy azzal a pasival élek, akit azért rúgtam ki, blablabla).

Vajon hogyan történt?
1. Isolde komoly kapcsolat tervezése nélkül Brighttal randizgat. Hirtelen feltűnik a színen az Igazi, egy meghökkentően kékszemű fiú személyében. Isolde boldogan lelép a Fiúval, aki két hónap után kirúgja hősnőnket. A megtört Isolde jobb híján Bright karjában landol.
2. Isolde komoly kapcsolat tervezése nélkül Brighttal randizgat. Hirtelen feltűnik a színen az Igazi, egy meghökkentően kékszemű fiú személyében. Isolde boldogan lelép a Fiúval, akiről kiderül, hogy valami elképesztő szinten nem illenek össze. Isolde rájön, hogy Bright volt az igazi, megpróbálja rendbehozni tévedését, mely sikerül.
Hogy mi történt valójában, nem tudhatjuk, hiszen az erre vonatkozó blogbejegyzések egy árulásnak, valamint némi jóérzésnek köszönhetően töröltettek. (Igen, igen, én tartom magam jóérzésűnek, nem tévedés.) Ráadásul a tavaly nyárról Isolde azóta mélyen hallgat, mert nem akar kurvaanyázni megsérteni senkit sem, főleg az interneten. Ígyhát már sosem fog kiderülni, mi is volt az igazság, hacsak el nem adom egyszer a sztorit a Harlequin Kiadónak.

Merész, némi képzavarral fűszerezett témaváltással kevésbé ingoványos vizekre eveznék. Reggel begöndöríttettem a hajamat "carving" technikával, ami olyan, mint a dauer, csak rövidebb ideig tart és nem olyan káros. Úgy nézek ki, mint aki a múltból érkezett, olyankorról, amikor még nem találták fel a fésűt, de tetszik. A fodrásznál végig esküvőiruha-katalógusokat nézegettem. Legszívesebben ma megvenném, de mi van, ha addigra hízok harminc kilót, vagy terhes leszek, vagy megráncosodik a nyakam? Egy év nagy idő, és ma is ettem egy csomó bonbont.