Hogy mivel töltöttem a mai napot

Jó, általában tudok főzni. Az a fajta öröklött istenadta tehetségem van, aki magától is képes kitalálni recepteket, akinek nem kell mennyiségeket mondani, mert látja úgy szemre is, mennyi liszt kell valamibe, és aki leírt receptekből is remekül képes dolgozni, bár néha továbbfejleszti azokat. Ami ételt eddig elrontottam, az mind úgy történt, hogy ottfelejtettem a tűzhelyen és leégett, ami viszont inkább némi figyelemzavarról, mintsem hozzá nem értésről árulkodik. ( A rekordom egyébként anatómia szigorlat előtt az órákra ottfelejtett és felismerhetetlenné égett/olvadt zacskós gyorsrizs volt, ki kellett dobni a lábost. )

Szóval csak hétfőn kapunk fizetést és le vagyunk égve, ezért rendkívül ötletesen cselekszem. Olyan anyagból kell főzni, ami van itthon; a pasim imádja a sztrapacskát; krumpli, liszt és juhtúró van itthon; egyszer már része voltam sztrapacskakészítésnek, tehát nem is vagyok teljesen kezdő. Kézenfekvő a megoldás. Azért megnézem a neten, több receptet is elolvasok a hitelesség kedvéért, mivel kicsit bonyolultnak és hosszadalmasnak tűnik, de az összes recept váltig állítja, hogy egyszerű, gyors, könnyen elkészíthető, olcsó étel.
Először is meg kell hámozni, majd le kell reszelni öt db nyers krumplit. Ha van az embernek ún háztartási robotgépe, ami reszel is, akkor nyert - a miénk csak habot verni tud.  Lereszelem hát a nyers krumplikat, először tekerős reszelővel, de az nem viszi jól, ezért végül hagyományossal. Közben kiderül, hogy a választott keverőedény túl kicsi, átöntöm nagyobba, hozzáadom a lisztet, sót, tojást. Kipróbálom, lehet-e szűrőn át szaggatni, ahogy Luciánál tettük. Túl ragacsos, nem megy, hozzáadok még lisztet. Túl kemény, nem megy, hozzáadok még egy tojást. Nem megy át az istennek sem. Mindegy, úgyis át kell menni az intersparba tejért, majd veszek szaggatót. Át is megyek, veszek egy galuskaszaggatót 500 forintért, bár felmerül bennem, hogy tulajdonképpen meg se néztem, van-e otthon galuskaszaggató, akár lehet is. Ha már ott vagyok, veszek két szelet szalonnát is, mivel a legtöbb receptben szerepelt.
Hazajövök, vizet forralok egy lábasban, megpróbálom szaggatni, de a galuskaszaggatóval sem megy. Átmegy a lyukon, de alatta összeragad. Kicsit tunkolom fakanállal, de úgy sem jó. Oké. Lehet falapról, késsel is szaggatni. Megpróbálom. Túl ragacsos, hozzáragad a falaphoz, késhez. Teszek még hozzá lisztet, megpróbálom a szaggatóval, nem elég lágy, nem megy át a lyukon. Megpróbálom a falappal, viszonylag rendben. Leszaggatom a tészta felét falapos módszerrel. Elalszik a villany a konyhában. Nincs itthon tartalék izzó, de egyébként sem az a baj, hanem a foglalattal van valami: ha sokáig világítunk, túlmelegszik és elalszik. Akkor kicsit várni kell, és majd visszajön a fény. Várok, kicsit szaggatok a sötétben. Felkapcsolódik a villany. A tészta felénél megunom, az is elég sok, addig előveszek egy serpenyőt és pirítok szalonnát. Megpirul, kiveszem a serpenyőből, ahogy a recept írja. Közben feljön az összes bigyó a víz tetejére, megkóstolom, rémisztően sótlan, de különben megfőtt. Leszűröm tésztaszűrővel, beleforgatom a serpenyőben maradt szalonnazsírba. Megégetem az ujjam. Lekapcsolódik a villany. Gondolkodom, van-e valahol zseblámpánk, de nincs, bár igazából már magam is szívesen elhagynám a konyha területét. Előveszem a juhtúrót, és a hűtő fényénél egy jénai tálban összekeverem a sztrapacskát, a juhtúrót, kis tejfölt és a szalonnát a tetejére szórom. Mivel a pasim, akinek egyik kedvence a fenti étel jól elkészítet változata, még nem ért haza, mert a haverjaival focizik (mármint focis videójátékkal játszanak). Így aztán kiveszek magamnak egy adagot egy tányérra, majd bepakolom a mosogatóba a krumplihámozó kést, a tekerős reszelőt, a másik reszelőt, a kisebb keverőtálat, a nagyobb keverőtálat, a szaggatót, a falapot, a kést, a fakanalat, a lábast, a serpenyőt, a tésztaszűrőt, és a szedőkanalat. Beülök a tévé elé a kanapéra, és anélkül, hogy bekapcsolnám, megeszem a túl sós és szokatlan ízű juhtúróval összekevert sótlan, ragacsos, mégis kemény, kissé már kihűlt tésztát. Visszamegyek a konyhába, elkezdek mosogatni. Kialszik a villany. Otthagyom az egészet a picsába, és elhatározom, hogy ez volt az utolsó eset, soha többé nem készítek a provanszi rákpástétommal töltött marinírozott gombafejek márványsajtos-rukkolamártásban-nál egyszerűbb ételt, nem való nekem ez a stressz.

Fiatal voltam, kellett a pénz

Van borítója a blogkönyvnek.
Mit is mondhatnék. Talán semmit.
(Különben se kapunk pénzt, csak 2 vagy 3 tiszteletpéldányt.)

Szabadság, szerelem

Megnéztük tegnap, pont olyan, amilyenre az ember számít, jól összerakott, minden lehetséges hatásvadász elemet felvonultató film, néhol kissé életszerűtlenül amerikaifilmes párbeszédekkel. Dobó Kata remekül néz ki koszosan is, szemében forradalmi láng, Fenyő Iván meg kb kétféle arcot tud vágni, van, amikor mosolyog és van, amikor nem, de mivel mindkettő szívdöglesztő, ezt meg is bocsáthatjuk neki. A fiatal szerelmeseket gyakorlatilag a forradalom hozza össze, pár napig mindenki elhiszi, hogy lehet változtatni, virágok a tankokon, miegymás, de gondolom, nem spoiler, ha elárulom, hogy csúnyán leverik, bár a film szerencsére úgy van összerakva, hogy azért mégse szomorúan kullogjunk haza a moziból. A szó pozitív értelmében vett romantikus film, olyan romantikus, amilyen csak lehet, amikor kis ország szabadságért való dicső küzdelmét bazi nagy tankok teszik a földdel egyenlővé. Engem mindenesetre megvett a film, és hiába tudtam, mi a vége, mind a forradalomnak, mind a vízilabdameccsnek a melbourne-i olimpián, azért rendesen izgultam.
Mondjuk elgondolkodtató, hogy az elmúlt néhány évszázadban minimum ötvenévente azért jól a magyar nép fejére koppintott a történelem, ha csak 48-ig nézünk is vissza, mindjárt két világháború, 56, most meg már vagy ötven éve béke van, sőt, lassan húsz éve demokrácia is. Nem csodálnám, ha mélyen gyökerezne a magyar mentalitásban ez az áldozatszerep, hogy minket mindig a sárba tipornak valamely nagyhatalmak, forradalmainkat leverik, és így persze, hogy nem tudunk mit kezdeni a jelen helyzettel, mégsem adhatunk fel hirdetést, hogy "heló, nem verne le minket valaki, mert így nem találjuk a helyünket". Kénytelenek vagyunk itthon szétnézni és ellenségeket találni. Vannak azok a csajok, akik mindig aljas pasikkal járnak, akik jól elbánnak velük, egyiket kiheverik és máris megtalálták a másik ugyanolyat, és ha véletlenül találnak egy normálisat, addig mesterkednek, amíg arról is kiderül, hogy egy szemét, na ilyesmire gondolok. 

Stréber lettem

Általában az a jellemző, hogy munka után, kissé lefáradtan beülök valamelyik phD kurzusra, és a hátsó sorban próbálom nyitvatartani a szemem / felvenni a fonalat, amig a legokosabbak csipőből kenik-vágják a bonyolult statisztikai kérdéseket. Nem én vagyok a legokosabb a csoportban, nem csinálok házit, elkések, mert nem tudtam elszabadulni melóból, satöbbi.
De most! Eljött az én időm végre! A múltkori órán kb addigra álltam elő a válaszokkal, amire a többiek megértették, mi a feladat.
Amikor (kettő perc késéssel) beestem, és az elöl álló professzorkülsejű úr éppen azt mondta, hogy "az Internet hatalmas és végtelen, akár az óceán. Remek dolog a hullámokon szörfözni, de ne feledkezzünk meg a (hangját jelentőségteljesen lehalkitva) Dark vagy Deep Webről sem. Az igazi profik ugyanis a búvárok" - akkor már tudtam, hogy jó helyen járok, az oktatóval valószinűleg ugyanazt a bálványt imádjuk. Az óra második felében (nem túl nehéz) feladatokat adott: dolgokat kellett megkeresni a neten. Általában úgy zajott a dolog, hogy 1. az oktató ismertette a feladatot, 2. klikk, klikk, megmutattam az eredményt, 3. hasztalanul vártunk negyed órát a többiekre, 4. az oktató feladta és elmondta, hogyan kellett volna.
Az óra végén aztán biztositotta a csoportot arról, hogy nyugodjanak meg, azért ez még nem jelenti azt, hogy ők (alig érezhető szánalom a hangjában) átlag felhasználók, majd amikor mindannyian elhúztak, csak én maradtam még egy kicsit az ingyen net előtt, elismerő pillantás keretében külön elköszönt tőlem.
Sosem gondoltam volna, hogy valaha meg fognak dicsérni azért, mert dolgokat találok meg a neten, és gondolom, ez azért az évfolyamtársaimat is minősiti valamelyest, de... viccesen abszurd volt. Lássuk be, valaki a statisztikához ért, valaki a molekuláris biológiához, én meg netezni tudok.

Érdeklődők kedvéért a keresztes vipera marási képe pl:
Meg kell keresni a latin nevét (vipera berus) és azzal keresni a google képekben, ez van fenn meg még egy. Kivéve persze, ha tudjuk, hogy a www.gifte.de remek mérgekről szóló oldalon a Gifttiere menüpont alatt sok hasznos információt találunk a mérgező állatokról. 

;-)

Mission: completed

És még az is volt, hogy a Pedikűrös rémisztgetésein beijedve úgy döntöttem, elmegyek ortopédushoz. Mivel előző hipochondriás rohamom alkalmával nem túl jó tapasztalatokat szereztem az állami egészségügy ezen területén, úgy döntöttem, ezúttal nem kockáztatom, hogy húsz órája várakozó nénik lincseljenek meg. Mivel szociális fóbiás vagyok, kevés barátot szereztem az egyetemen, és (leszámítva néhány szemészt) azok is többnyire pszichiáterek lettek, egyetlen ortopédust sem sikerült felhajtani az ismeretségi körömben, tehát kerestem egy magánrendelést a neten.
Bejelentkeztem, odamentem a megbeszélt fél ötre. A rendelési idő végén, ötkor még mindig ketten voltak előttem, valamint megérkezett a rendelőt öttől hétig bérelő fül-orr-gégész is, ezért az ortopéd főorvost némi udvariaskodás kíséretében egy kisebb, félreeső szobába száműzték, amelynek a berendezése egy db asztalból és három hatalmas, nejlonnal letakart fotelből állt.
Egy óra múlva kerültem sorra, ami nem lett volna baj, ha van nálam könyv, vagy ha találok olvasnivalót a váróban, de sajnos, a 2005 májusi lakáshirdetési újságot és az Auchan katalógust viszonylag hamar kiolvastam. Találtam még kb kétszáz darab budapesti Gay Guide-ot, amiből megtudtam, hol milyen férfisztriptízt lehet nézni, illetve hogyan értékeli karrierjét a tavalyi meleg férfi szépségkirály. Átfutottam a kézkrém és a babapopsikrém szórólapokat, valamint az apasági vizsgálat-reklámanyagot ("Mindannyian számos történetet hallhatunk arról, hogy egy gyermek valódi apja nem az, aki magát annak hiszi. A férfiak egy részében viszont ok nélkül ébredhet kétely gyermekük származását illetően. /.../ És mi a helyzet akkor, ha egy nő sorsa úgy alakul, hogy ő sem tudja igazán, kinek a gyermekét hozta a világra?"). Végül fél hat körül az orvos megnézte a lábamat, közölte, hogy tényleg nem valami jól néz ki, felírt egy talpbetétet, valamint figyelmeztetett, hogy okt. 31-ig váltsam ki, mert utána megszűnik rá a támogatás és teljes árat kell majd fizetnem*. Elnézést kért a nomád, már-már állami egészségügyre emlékeztető viszonyokért, és 1000 Ft kedvezményt kaptam a vizit árából a hosszú várakozás miatt.
Három év múlva menjek vissza kontrollra.

* Hőre lágyuló műanyagból személyre szólóan az én talpamra igazított talpbetét, 6600 Ft a teljes ár, recepttel 3300 volt, élettartama 1-1,5 év.

Plusz 1

Gratulálunk :-)

Jaés:
A jelen terhessorozat első terhese, Alaine néven emlegetett pszichológusnőnk erre a hétre volt kiírva, ezért felhívtam.
isolde (telefonál, a telefon hosszan kicsöng, majd):
Alaine: - Van egy lányom!!!!
isolde: - Mesélj!
Alaine: - Bepelenkázom és visszahívlak!!

Fűben-fában

Tartozom még némi ismeretterjesztéssel is, mivel többen megkérdezték, illendőnek érzem kifejteni. Az omega-3 zsirsavak köztudottan csökkentik a szivbetegségek, érelmeszesedés, infarktus kockázatát, kevesen tudnak azonban (vélt vagy valós) antidepressziv hatásukról. Tény, hogy Japánban, ahol az emberek mást sem esznek, mint omega-3 zsirsavat (halat), sokkal ritkább a szülés utáni depresszió, mint Közép-Európa tengerpart nélkül maradt országaiban. Egyesek szerint ez az eltérő családszerkezet számlájára irható (a japán nőket nem hagyják magukra a nőrokonok), mások szerint az omega-3 zsirsav kivédi a depressziót. Valami olyasmi rémlik, hogy könnyen felhasználható alapanyaga a szerotonin-szintézisnek, de lehet, hogy tévedek. Mivel Filozófus kollégám tavaly azt állitotta, hogy forrásai szerint a téli depressziót is kivédi, múlt télen én is szedtem. Nem is volt téli depresszióm (amiben persze a kételkedők szerint a februári thaiföldi nyaralásnak is volt némi szerepe).
A ginzeng szintén távolkelet, a tapasztalatok szerint csökkenti a fáradékonyságot, növeli a szellemi teljesitőképességet és túlterhelt időkben az állóképességet. Évezredek óta tartja magát a néphit, miszerint ezenfelül még külön növeli a férfierőt és - állóképességet, a néphit pedig ritkán hazudik. Filozófus kollégámnál ez utóbbira nem kérdeztem rá, a többi hatással kapcsolatban azt állitja, amióta szedi, nem fáradt, pedig kávét sem iszik. Fogalmam sincs, milyen élettani mechanizmusok révén hat.

Well, you know, we all wanna change the world

Az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója, azaz 2006. október 23., délelőtt 11 körül. A pláza fitnessklubjában véget ér az aerobikóra, úgy döntök, hogy bemegyek még egy kicsit szaunázni. Gondolom, egy lélek sem lesz ott, mindenkit lefoglal az ünnep vagy a tüntetés, de tévedek. A szaunában két elképesztően kigyúrt fiatalember tartózkodik, akik zavartalanul arról csacsognak, hogy a tetováltabbiknak hány év felfüggesztett börtönbüntetése van, és hogy havonta jelentkeznie kell az örsön, ami gáz, mert az "üzletfelei" kinyomozhatják az időpontot, és ott bevárhatják, akár ellenséges szándékkal is. Ha háromszor egymás után nem jelentkezik, akkor viszont le kell ülnie a kiszabott büntit. Tizenöt perc után kijövök tusolni és pihenni, közben két szőke nőci is bemegy a szaunába. Amikor visszamegyek, már összehaverkodtak a kigyúrtakkal, és zajosan, ám egyöntetűen hangoztatják, hogy a jelenlegi kormány tönkreteszi a magunkfajta becsületes embert, tisztességes munkával itt már semmire sem lehet jutni. Magamban kuncogok, mivel ebben a tizenöt perces sessionben egyáltalán nem esik szó felfüggesztettről. Sokáig és szaunázáshoz nem illő hangerővel szidják még a kormányt, majd az egyik szőke megdicséri magukat, hogy milyen nagyhangú, talpraesett, elveikért bárhol kiálló szőkék is ők, néhány évszázaddal korábban bizonyára remek szüfrazsett vált volna belőlük.
Talán nem tartozik a forradalmárról alkotott klasszikus képbe, ha bikinit viselő szőke nőci harcos "én se fogtam volna kezet a Gyurcsánnyal"- jellegű kijelentéseket tesz október 23-án délelőtt a pláza fitnessterem szaunájában, de ne legyünk korlátoltak.

Nincs egy rongyom

Szétválogattam a ruháimat hétvégén, azzal a céllal, hogy hátha találok valamit a vasalnivalók között, amit már rég elfelejtettem, és az majdnem olyan, mintha új ruhát vennék magamnak. Végül aztán külön helyekre pakoltam a nyári dolgokat, azokat, amiket a húgomnak akarok adni, amiket a barátnőimnek, amiket anyámnak és amiket a rászorulóknak, így maradt összesen három felsőm, két tiszta fekete meg egy fekete, fehér szegéllyel. Ráadásul pénteken voltam Céges Buliban, ahol a közvélemény megegyezett, hogy Kislány máshogy néz ki, mint hétköznap szokott, Kolléga meg én viszont ugyanúgy. Kolléga esetében ez azt jelenti, hogy munkába is hozza kellemesen színes egyéniségét és mindig úgy néz ki, mint aki egy amszterdami turkálóból öltözött fel némi kannabisz hatása alatt, én viszont ugyanazt a szürke trikót és unalmas pulóvert veszem fel péntek este is, mint hétfő délelőtt, és hiába bizonygattam, hogy a hétfővel ellentétben most van rajtam szájfény.
Szombaton másnapos voltam, pedig Kislány hazafelé a taxiban adott egy levél B1 vitamint (a szakmai babona szerint ellensúlyozza az alkohol neuronpusztító hatását), hogy vegyek be belőle legalább ötöt és akkor nem leszek másnapos egyáltalán. Nem használt semmit, szerintem azárt, mert öreg nyanya vagyok, akinek az acetilkolin-dehidrogenáza már három pohár Sangriával sem bír el, szerinte meg azért, mert csak két szemet vettem be, mivel rájöttem, hogy van bennem valami gátlás erre nézve, azonos típusú gyógyszerből egyszerre egy marékkal vagy egy levéllel bevenni valahogy túl drámai.
Aztán befestettem a hajamat Napfényes Sziámi Barnára, úgy, hogy először beleöntöttem a Színelőhívó Folyadékba a Színvédő Balzsamot, aztán rájöttem, hogy ezt nem kellett volna, akkor beleöntöttem a Festéket is, és aztán 30 percig aggódtam, hogy az oda nem illő Színelőhívó Balzsam nem lép-e káros reakcióba a többi hatóanyaggal, de nem lépett. Tizenkét éve festem a hajamat egyébként, és általában össze bírom keverni a két alkotóelemet, mondjuk, azt máig sem értem, a tájékoztatókon miért írják nagy betűvel ezeknek a nevét.
Később rendet raktam a cipők között is, és találtam egy klassz, barna Martens bakancsot, ami az enyém, csak tavasszal elmentünk kirándulni Visegrádra, és olyan sáros lett, hogy nem volt aztán kedvem lemosni, ezért eldugtam hátra; valamint rájöttem, hogy tavaly meghaltak a rövid szárú csizmáim (amiket még Göri vett nekem 4-5 évvel ezelőtt) és kihajítottam őket, vagyis kénytelen leszek Martensban átvészelni a telet, de legalább már lemostam.
Végül pedig elmentünk vendégségbe, ahol megfogdoztuk Lucia koponyáit és más tárgyait, megismerkedtünk néhány szereplővel, vagyis a fiújával (és senki sem nevezhet többé sznobnak, szemem se rebbent, amikor jégcsákánnyal nyomta bele a dugót a villányi cabernet sauvignonba ;), az Edinával, az Edina fiújával és a Rendszergazdával, mely utóbbival remekül lehetett főzni, bár aggkori hanyatlásom újabb jeleként interpretálom, hogy nekem már az a party, ha a szebbik fekete felsőmben más házánál szaggathatom a sztrapacskát.

Lásd fent

Igen, szemmel láthatóan eladtam a lelkem az ördögnek két hét erejéig, és tényleg elég ronda ez a reklám. Felajánlották, hogy adhatom a befolyt összeget valamilyen alapitványnak is, de amig az összeget nem ismerem, szerintem felesleges álszentség lenne ezzel menőzni, bár kétségkivül jól hangzik. Majd azért elmesélem, mire költöttem.

Állatok járműveken

Erről óhatatlanul a King Rat cimű urban fantasy jut eszembe, tessék, patkányok lepik el a londoni metrót, lehet szólni a patkányfogónak. Egyéb állatos hirek: láttam a Snakes on a Plane-t, és pont olyan. Képzeljük el, mi történik, ha rengeteg mérgeskigyó szabadul el egy repülőgépen, Samuel L. Jackson a cool FBI-ügynök, és a filmkészitők némi öniróniával is birtak. Nem okoz csalódást a film, van benne meztelen cici, pár kissé undoritó trash-jelenet, sikitozás, és olyan klasszikus mondatok - I've had it with these motherfucking snakes on this motherfucking plane - amelyek joggal vonulnak be a filmtörténelembe.

Learning by doing

Sokat tanultam az elmúlt évben a pszichoterápiás osztályon, például hogy olyan multivitamint kell venni, amiben van ginzeng is meg omega-3 zsirsav, meg tejszines lazac receptet, meg rengeteget a gyereknevelésről is, de legfőképpen asszertivitást. Hétfő reggel nyolckor aztán megkaptam új szobámat az új helyen, később szereztem hozzá kulcsot is, majd találtam valakit, aki segit felcipelni az előző helyről a temérdek könyvemet, tesztjeimet, cikkeket, pot-pourit és paraszolvenciaként kapott plüss oroszlánt. Szomorúan konstatáltam, hogy az előző helyen ugyan ezeréves ócskavas számitógép volt a szobában, az új helyen semmilyen sincs, valamint mindent vastagon borit a por, nincs kulcsom a wc-hez, és meg lehet fagyni, mert nem lehet becsukni az ablakot. Ezzel szemben ma (kedd) reggelre szuper gépem van, a Béla megcsinálta az ablakot, kitakaritottak, és mindenhová lett kulcsom. Nem tudom, ezek után milyen irányt vesz majd a személyiségfejlődésem, de úgy érzem, jó úton haladunk ahhoz, hogy a félénk tinédzserből a Világ erejét kiszipolyozó, önérvényesitő bestia váljon.
Különben meg vagyok fázva, nyilván mert nem kezdtem el időben szedni a ginzenget.

All the world is a stage

A csütörtök például az a nap, amikor szép egymásutánban az életben felvállalt összes szerepemben megjelenek, úgy váltogatom az énállapotokat, mint más a zokniját. Reggel 8.00-9.30. oktatok, 9.30-11.30. csoportpszichoterápiát tartok, 12.00-13.00. osztályos megbeszélésen vagyok, 13.00-14.00. kutatói meetinget tartunk, 14.00-14.30. összkórházi értekezlet, 15.00-16.00. önismeretre megyek, 16.30-18.00. statisztika kurzusra megyek, majd végül haza a pasimhoz, tehát, ha jobban megfigyeljük, végigjárom a repertoárt a tanár-terapeuta-orvos-beosztott-főnök-kutató-páciens-diák vonalon. Esetleg adjuk hozzá, hogy este rendszerint a pasimmal videózom, miközben felhív anyám, és akkor a feleséget és a leányt is kipipálhatjuk.
Tehát elég összetett nap. Jövő héttől azonban búcsút intek a pszichoterápiás rezsimnek és egy másik osztályra kerülök, amelynek a profilja még kissé homályos előttem, mivel épp most lesz új osztályvezetője is, szóval ki tudja. Egy biztos, hogy visszakerül rám a fehér köpeny, amit átmenetileg levetetett velem a pszichoterápiás miliő, azaz végre tarthatom a zsebében a kulcsomat és nem fog viszketni a tenyerem.
Tegnap egyébként ellógtam a statisztika kurzust, és helyette olyan alapvető élelmiszereket vásároltam utolsó filléreimből, mint egzotikus gyümölcssaláta, vaníliás tejital, camembert, marcipánkocka, kockásfülűnyulas ceruzatartó, dehát családunkban generációkra visszakövethető a l'art pour l'art örömvásárlás (ha van örömzenélés, akkor ilyen is van), mint rekreációs tevékenység és problémamegoldó stratégia. A leendő szobámat pedig otthonossá kell majd tennem valahogy, és mi sem alkalmasabb erre az intersparban kapható retró kockásfülűnyúl ceruzatartónál.

Reggelek

Kutatócsoportunk terjeszkedik, újabb kórházat kebelezünk be, és ma reggel ott indítottam a rendes munkahelyem helyett. Az újabb kórház messze van tőlünk, busszal kell menni, aztán metróval, aztán busszal, aztán gyalog. A meetingen kórházunk és a másik kórház nagyjai vettek részt, és ciki lett volna elkésni, ezért megnéztem a bkv.hu-n, mennyi idő alatt érek oda (42 perc), és a reggeli csúcsforgalomra való tekintettel rászámoltam még 18-at, vagyis egy órám lett volna.
Nem is a buszsofőr politikai hovatartozásával volt bajom. Az első, 12 perces buszutat ugyanis épp 42 perc alatt tettük meg, mivel dugó volt, de engem egyáltalán nem olyan könnyű kihozni a sodromból, ilyenkor előveszem a sztoikus-buddhista énemet, és azt gondolom, lesz, ami lesz, vagy odaérek, vagy nem, és apatikusan várom a végkifejletet. A probléma inkább az volt, hogy a sofőr ajtaja mellé odaállt az a lány, és elkezdett neki a reggeli dugó kapcsán arról hadoválni, hogy ő már 16. napja minden nap kimegy tüntetni, és a komcsik százmilliárdokat tesznek zsebre, és a Sólyomnak is felnyílhatna a szeme végre, és Miskolc milyen lepusztult komcsi város, meg hasonlókat. Amire az öreg buszsofőr kinyitotta az ajtaját, hogy jobban hallja az elkötelezettségtől fűtött leányhangot, és egyik kezével mindvégig az ajtót fogta, hogy be ne csukódjon, vagy ki ne nyíljon jobban. A másik kezével, illetve időnként az ajtót tartó kezével szélesen gesztikulált, illetve öklét rázta, miközben egy pillanatra sem veszítette el a szemkontaktust beszélgetőpartnerével. Ennek köszönhetően aztán a 42 perc alatt 2 gyalogost mentettek meg csupán a jó reflexei (tényleg majdnem elütöttük őket), valamint a sofőr soha nem figyelte, hogy eléri-e még a zöld lámpát vagy hogy a másik sávban vígan haladhatna, hanem direkt élvezte, hogy lépésben, meg-megállva végre nyugodtan beszélgethet a csinos jobboldali lánnyal. Akkora hangerővel és vehemenciával természetesen, hogy a közelben ülő utasok is jól hallhassák.
A politikai korrektség jegyében szeretném itt jelezni, hogy ugyanennyire felhúzott volna, ha baloldali, vallási, gasztronómia, vagy bármilyen témában folytatják a beszélgetést hasonló stílusban.
Már nagyon közel voltam ahhoz, hogy hisztériás rohamot kapjak,  és üvöltözni kezdjek vele, hogy az utat figyeld, bazmeg, a rohadt utat nézzed, de aztán arra gondoltam, hogy majd ventillálok a blogomban és majd itt kiadom a mérgemet, úgyhogy végülis nem kerülök blikkcímlapra "buszsofőrrel kötözködött a liberális pszichiáternő" címmel.
És csak hat percet késtem, ami szerencsére nem volt feltűnő.

Once a blogger, always a blogger

Tegnap elmentem aerobicozni több hónap után, és azt kellett látnom, hogy ismét Baucsek Norbi ütötte fel szívdöglesztő fejét az órarendben. Ez azért nem jó, mert a fiatalember kb mindaz, ami miatt egyes laikusok azt gondolják, hogy az aerobic nem sport, hanem olyan alkalom, amikor az ember felöltheti a szexi pink csípőnadrágját és a picit átlátszó falatnyi ezüsttopot, és így felvértezve flörtölhet a dögös (?) edzőfiúval. Az urban legend szerint az első sorban edzenek azok a lányok, akiket Norbi a közeljövőben fog megdugni, a másodikban pedig, akiket a közelmúltban, de ezzel kapcsolatban nincs hiteles forrásom, tavaly, amikor még jártam Norbira, mindig utolsó sorban álltam, mivel nem akartam rontani kinyúlt, agyonmosott szürke atlétámmal az esztétikai összképet.
És előfizettem kalóriaszegény ebédre is, mondjuk azóta véletlenül megettem 3 Ferrero Rochert, mert átmenetileg kiszorult a tudatomból, hogy fogyózom, és csak a harmadik után jutott eszembe. Egyébként is álszent vagyok és csak azért eszem kalóriaszegény ebédet, mert így sokkal többször elmondják a kollégáim, hogy "dehát neked nem kell fogynod" meg "dehát így jól nézel ki".
Amióta egyszer valaki beszólt, hogy fitnesszblogot írok, mindig bűntudatom lesz, amikor valóban elkezdek edzésről meg diétáról mesélni. De lássuk be, hogy a párkapcsolatban élő blogger nem izgalmas magánéletű szingliblogger többé, és sokkal rosszabb lesz, amikor mejd a szülésről írok meg képeket teszek fel kisbabákról, vagy amikor már öreg leszek és aprólékos részletességgel a nyavajáimról meg a kedves sztk-s doktorokról fogok értekezni.
Az elidegenedésről még annyit, hogy megismerkedtem a "darálás" kifejezéssel, ez az, mikor nem hetente részenként nézel meg egy sorozatot, hanem sok részt egymás után, vagyis amit mi csináltunk hétvégén a Dr. House-sal, és tényleg Cuddy-val álmodtam utána (nem, nem erotikus álom volt); valamint Lucia meggyanúsított minket, hogy csak azért hívunk el embereket sörözni, hogy az ő felügyeletük mellett elmeséljük egymásnak is, hogy mi történt velünk, mert otthon nem beszélünk, hanem csendben nézzük a sorozatot. De szerintem ezzel nincs semmi baj, ugyanis nem azóta nem tudom, mi történik a pasim életében, amióta sorozatfüggők lettünk, hanem amióta nem ír blogot.

Iszony

Valamelyik nap kivételesen gyalog mentem végig a József körúton, és gondoltam, benézek az Európa könyvkiadó boltjába a Blahánál, de hűlt helyét találtam csak, bezárt az Európa könyvesházhoz hasonlóan, amiért továbbra is töretlenül utálom az Alexandrát, de nem erről akarok beszélni. Bezárták két kedvenc könyvesboltomat is a mocskok, amikor
Szóval gyalogolok tovább kissé feldúltan a körúton, és hamarosan megpillantom az Édesvíz Kiadó boltját, ami korábban még nem volt ott. (Úgy értem, régebben, amikor még egyetemista voltam és egy körúti terembe jártam aerobicozni, még nem volt az aerobicteremmel szemben Édesvíz.) A kirakaton hatalmas betűkkel "szépirodalom 70%", a felirat információtartalmának rövid elemzését követően végül arra jutok, hogy bizonyára 70 %-os kedvezménnyel árulnak szépirodalmi témájú könyveket. A másik lehetőséget - hogy az odabent található könyvek 70 %-a szépirodalom - a szövegkörnyezetből kiindulva inkább elvetem, kizárt dolog, hogy az Édesvíz 70 %-ban irodalmat adjon ki és ezt még hirdessék is. Alapvetően idegenkedem a kristályoktól, csodacsilingelőktől, és az ajtó felett lógó egyéb dolgoktól, de győz a könyvvásárlási szenvedélyem és apró harangok kongásától kísérve beóvakodom. És tényleg, egy állványon csomó Európa Kiadó-s könyv nagyon olcsón, amit mondjuk nem nagyon tudok mire vélni. Nem baj, ha már itt vagyok, megnézegetem őket, kiválaszton Németh László fent említett című művét 499 Ft-os áron, miközben a mellettem lévő feng-shui vásár feliratot viselő pultocskánál az ezoterikus külsejű eladólány életmód- és lakberendezési tanácsokkal lát el egy negyven körüli hölgyet (ti. hogy a bagoly a "bölcsesség, tanulás", ezért az íróasztalra vagy tanulósarokba helyezve növeli a szellemi teljesítőképességet). Körülnézek azért a bolt többi polcán is, mindig sejtettem, hogy ezoterikával Dunát lehetne rekeszteni (képletesen), de ekkora mennyiségre azért én sem gondoltam. Az idegen nyelvű könyvek is le vannak árazva, de ott csak "Living your karma" és "Feng-shui in the office"-témájúakat találni, úgyhogy egyetlen vásárlóként sorbaállok a kasszánál. Az eladó hölgy éppen valamilyen lelki válságot old meg telefonon, így van időm egyenként szemügyre venni a pult kínálatát - féldrágakövek, csilingelők, kristályok, türkiz delfinek, nemtudommicsodák, két parapszichológus mandalákkal díszített névjegykártyái, valamint "melyik ásvány milyen horoszkóphoz illik"-táblázat. Az eladó befejezi a második telefonhívást ("Igen, ma este hatkor kezdődik az Előző életeink-előadás" "Nem, nincs belépő, de előre kell regisztrálni"), majd hozzám fordul és szerintem direkt jól mulat a feltűnő idegenkedésemen.
- Csak ez lesz?
- Igen, köszönöm.
- Van már törzsvásárlói kártyája?
- Nincs.
- Adhatok egyet?
- Nem, köszönöm.
- És egy szórólapot a mai előadásról?
- Öööö, köszönöm, nem.
- Műsorfüzetet?
- Nem, köszi, viszlát! - apró harangok csilingelésével kísért menekülés.
Szóval, menjetek az Édesvíz boltba, csomó jó könyv volt még 300-1000 Ft áron. 

Everybody lies

Ha már ruhák: találtam egy klassz dr. House-os pólót a neten, amely remekül harmonizálna a jelen politikai helyzettel is. (Vagy megvernének benne, nem tudom.)

Az élet örök körforgásáról

Hol is tartottam? Nem érek rá blogot írni, és egyébként sem történik velem semmi olyasmi, ami hírértékében versenyezhetne a kormányválsággal. Whatever. Szóval már középiskolás hippikoromban is a trapézfarmerok tetszettek, illetve azok álltak jól, persze, nem lehetett kapni, turkálókban szereztünk egyet-egyet. Aztán szép fokozatosan egyre bővülni kezdtek a nadrágszárak, és az elmúlt néhány évben bármelyik plázában bőven válogathattam trapéz- vagy egyéb bő szárú nadrágokból. És már az elejétől kezdve, mindig is rettegtem, hogy ennek egyszer vége szakad. És tessék. Múlt héten elindultam őszi gatyát venni. A Zarába. Az összes nadrág szűkített szárú. Ó, ne! Ijedten szaladtam át a Paris butikba. Szűkített szárú. Nem baj, gondoltam, a Promodban biztos lehet bízni, amióta Magyarországon megnyitottak, mindig bő szárú nadrágokat árultak. Szűkített. Orsay. Szűkített. Senkit nem zavar, hogy a szűkített szárú nadrág kevés kivétellel mindenkinek idiótán áll? Hol fogok ezentúl ruhákhoz jutni? Most megint, harmincéves fejjel, évtizedekig turkálókban kell vásárolnom? Amíg vissza nem jön megint a trapéz? Vagy varratnom kell a nadrágjaimat?

Egyébként (noiznak köszönhetően) dr. House-t nézünk eredeti nyelven, valamint statisztika és kutatásmódszertan és irodalomkutatás kurzusokra járok, valamint önismeretbe és pszichoterapeutaképzésbe és mozgásterápiás sajátélménybe. Mármint, ezek miatt nem érek rá edzeni járni, és ezért nem férek be a tavalyelőtti gatyáimba és kell újakat vennem, illetve ezért nincs időm blogot írni sem. 

Titánok

És még valami, ugyan a férjem fedezte fel, de mivel úgy látom, ő már nem ír blogot, nekem kell megosztanom az olvasóközönséggel. Valamelyik nap volt a tévében a Titánok harca (Clash of the titans) című 1980-as görögmitológia-fantasy, amelyben a délceg, ifjú Perszeusz szembeszáll mindenféle mitológiai szörnnyel, hogy megmentse szíve hölgyét, Andromédát. Brightnak ismerős volt a délceg, ifjú Perszeusz, ezért rákeresett a neten, majd feladta nekem rejtvénybe, de akármeddig néztem az ifjú Perszeuszt, nem jöttem rá magamtól.
Pedig elég sokszor láttam. Aaron Echolls a Veronica Marsból.

Update: ha jobban megnézzük, vannak utalások is: az egyik VM-epizódnak, amelyben lelepleződik a Tritonok titkos társasága, a Clash of the Tritons szellemes címet adták; amikor pedig Veronika meglátogatja Amelia DeLongpre-t a búvóhelyéül szolgáló motelban, a háttérben lévő tévén a Titánok harca megy. 

Life's gonna suck

Nézzük csak, mi is volt. Elkezdődött a tanév, számos medikuscsoportot oktatok, akik időnként előítéletekkel viseltetnek a pszichiátria iránt (mert az nem "rendes" orvoslás). Ezt többféleképpen igyekszünk orvosolni, például első gyakorlaton kitöltettem velük egy kérdőívet a pszichiátria iránti attitűdjükről, ez egy kolléganőm kutatása, kitöltetjük velük év végén is, és megnézzük, mennyit rontott a helyzeten a tantárgy oktatása. "A pszichiáterek mindig a szexről beszélnek" (Egyetértek / nem tudom / nem értek egyet) és hasonló, szerintem vicces kérdések, amelyek alapján én biztosan arra következtetnék, hogy a kérdőív összeállítói minimum "furák".
Elkezdődött a phD képzés is, ami viszont tényleg fura, eleve az, hogy diákom lesz meg indexem, meg vizsgázni kell, a statisztika kurzusról kiderült, hogy alapozásképpen függvényeket és halmazokat fogunk tanulni, erről pedig eszembe jutott Bright első poénja, amivel találkoztam, ez.
Ezenkívül dolgoztam a mellékállásomban, ahol feltettem harminhétszer az ismerős kérdést ("és, mik a hosszú távú terveid?"), csak, hogy harminchétszer ugyanazt a választ kapjam ("hát... nem tudom.... talán valami vállalkozásba kezdek...") Érthetetlen, hogy hiába telt el vagy 17 év a rendszerváltás óta, a mai fiatalok (akik akkor 2 évesek voltak) még mindig ott tartanak, hogy a Vállalkozó az atyaúristen.
Valamint jelentkeztem a pszichoterapeuta-képzésbe, amit a népnyelv "pataképzés"-ként emleget. Elmagyarázom. A pszichiátria szakvizsgára vagy más orvosi szakvizsgára ráépíthető a pszichoterapeuta szakvizsga, hivatalosan csak ezzel a papírral rendelkező ember végezhet pszichoterápiát (vagy a klinikai pszichológus, de az másik történet). A szakvizsga-előkészítő 3 éves tanfolyamot pszichoterapeuta-képzésnek nevezzük, amit nehéz kimondani. Talán emiatt, vagy azért, mert a pszichoterapeuták "furák", vagy azért, mert munkájuk során sok személyiségzavaros beteggel (régies nevén: pszichopatával, diszkriminatív hangzása miatt ma már kevésbé elterjedt) találkoznak, a "pszichoterapeutaképzés" "pszichopataképzés"-sé, majd "pataképzés"-sé rövidült.
Volt még tízéves érettségi találkozónk is, ami klassz volt, hajnali fél hatkor mentünk haza, mindenki hozta kb ugyanazt, amit akkoriban, kivéve, hogy mostanra fele banda átesett már valami nagyobb betegségen vagy műtéten, páran kiábrándultak választott szakmájukból, egyesek elváltak, dehát erről Dennis Leary tudna többet mondani.