Stréber lettem

2006.10.31. 13:08 - címkék: - 3 komment

Általában az a jellemző, hogy munka után, kissé lefáradtan beülök valamelyik phD kurzusra, és a hátsó sorban próbálom nyitvatartani a szemem / felvenni a fonalat, amig a legokosabbak csipőből kenik-vágják a bonyolult statisztikai kérdéseket. Nem én vagyok a legokosabb a csoportban, nem csinálok házit, elkések, mert nem tudtam elszabadulni melóból, satöbbi.
De most! Eljött az én időm végre! A múltkori órán kb addigra álltam elő a válaszokkal, amire a többiek megértették, mi a feladat.
Amikor (kettő perc késéssel) beestem, és az elöl álló professzorkülsejű úr éppen azt mondta, hogy "az Internet hatalmas és végtelen, akár az óceán. Remek dolog a hullámokon szörfözni, de ne feledkezzünk meg a (hangját jelentőségteljesen lehalkitva) Dark vagy Deep Webről sem. Az igazi profik ugyanis a búvárok" - akkor már tudtam, hogy jó helyen járok, az oktatóval valószinűleg ugyanazt a bálványt imádjuk. Az óra második felében (nem túl nehéz) feladatokat adott: dolgokat kellett megkeresni a neten. Általában úgy zajott a dolog, hogy 1. az oktató ismertette a feladatot, 2. klikk, klikk, megmutattam az eredményt, 3. hasztalanul vártunk negyed órát a többiekre, 4. az oktató feladta és elmondta, hogyan kellett volna.
Az óra végén aztán biztositotta a csoportot arról, hogy nyugodjanak meg, azért ez még nem jelenti azt, hogy ők (alig érezhető szánalom a hangjában) átlag felhasználók, majd amikor mindannyian elhúztak, csak én maradtam még egy kicsit az ingyen net előtt, elismerő pillantás keretében külön elköszönt tőlem.
Sosem gondoltam volna, hogy valaha meg fognak dicsérni azért, mert dolgokat találok meg a neten, és gondolom, ez azért az évfolyamtársaimat is minősiti valamelyest, de... viccesen abszurd volt. Lássuk be, valaki a statisztikához ért, valaki a molekuláris biológiához, én meg netezni tudok.

Érdeklődők kedvéért a keresztes vipera marási képe pl:
Meg kell keresni a latin nevét (vipera berus) és azzal keresni a google képekben, ez van fenn meg még egy. Kivéve persze, ha tudjuk, hogy a www.gifte.de remek mérgekről szóló oldalon a Gifttiere menüpont alatt sok hasznos információt találunk a mérgező állatokról. 

;-)

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása