Mission: completed

2006.10.28. 12:22 - címkék: - 1 komment
És még az is volt, hogy a Pedikűrös rémisztgetésein beijedve úgy döntöttem, elmegyek ortopédushoz. Mivel előző hipochondriás rohamom alkalmával nem túl jó tapasztalatokat szereztem az állami egészségügy ezen területén, úgy döntöttem, ezúttal nem kockáztatom, hogy húsz órája várakozó nénik lincseljenek meg. Mivel szociális fóbiás vagyok, kevés barátot szereztem az egyetemen, és (leszámítva néhány szemészt) azok is többnyire pszichiáterek lettek, egyetlen ortopédust sem sikerült felhajtani az ismeretségi körömben, tehát kerestem egy magánrendelést a neten.
Bejelentkeztem, odamentem a megbeszélt fél ötre. A rendelési idő végén, ötkor még mindig ketten voltak előttem, valamint megérkezett a rendelőt öttől hétig bérelő fül-orr-gégész is, ezért az ortopéd főorvost némi udvariaskodás kíséretében egy kisebb, félreeső szobába száműzték, amelynek a berendezése egy db asztalból és három hatalmas, nejlonnal letakart fotelből állt.
Egy óra múlva kerültem sorra, ami nem lett volna baj, ha van nálam könyv, vagy ha találok olvasnivalót a váróban, de sajnos, a 2005 májusi lakáshirdetési újságot és az Auchan katalógust viszonylag hamar kiolvastam. Találtam még kb kétszáz darab budapesti Gay Guide-ot, amiből megtudtam, hol milyen férfisztriptízt lehet nézni, illetve hogyan értékeli karrierjét a tavalyi meleg férfi szépségkirály. Átfutottam a kézkrém és a babapopsikrém szórólapokat, valamint az apasági vizsgálat-reklámanyagot ("Mindannyian számos történetet hallhatunk arról, hogy egy gyermek valódi apja nem az, aki magát annak hiszi. A férfiak egy részében viszont ok nélkül ébredhet kétely gyermekük származását illetően. /.../ És mi a helyzet akkor, ha egy nő sorsa úgy alakul, hogy ő sem tudja igazán, kinek a gyermekét hozta a világra?"). Végül fél hat körül az orvos megnézte a lábamat, közölte, hogy tényleg nem valami jól néz ki, felírt egy talpbetétet, valamint figyelmeztetett, hogy okt. 31-ig váltsam ki, mert utána megszűnik rá a támogatás és teljes árat kell majd fizetnem*. Elnézést kért a nomád, már-már állami egészségügyre emlékeztető viszonyokért, és 1000 Ft kedvezményt kaptam a vizit árából a hosszú várakozás miatt.
Három év múlva menjek vissza kontrollra.

* Hőre lágyuló műanyagból személyre szólóan az én talpamra igazított talpbetét, 6600 Ft a teljes ár, recepttel 3300 volt, élettartama 1-1,5 év.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása