Happily ever after

Szóval minden jól ment. Persze, voltak meglepetések, például amikor egy nappal az eksüvő előtt kórházba került az egyik koszorúslány, aztán egyre több vendégünkről kaptuk a hírt, hogy tüdőgyulladással kórházban fekszik, kiment a bokája, belázasodott, vagy más, titokzatos kór támadta meg. Szombatra persze mi is betegek lettünk, a soproni patikus biztosan elmesélte otthon, amikor hatalmas, felvirágozott fehér merci állt meg az ügyeletes gyógyszertár előtt, benne kigyúrt, agyonszolizott, ékszerek gyanánt bicikliláncot viselő sofőr, az anyósülésen szőke cicababa, hátul tündérszép menyasszony; majd kiszáll a vőlegény és egy doboz Algopyrint és egy doboz kálcium pezsgőtablettát vásárol. Eladhattuk volna Algopyrin-reklámnak.
A kaja szuper volt, a telefonban kissé túl laza és nemtörődöm dj végül előző este csak letöltötte a kedvenc számainkat, az idő jó volt, a barátaink pedig még mindig jó fejek. Anikó csinált "meglepetés" slide showt gyerekkori képeinkből, amin gyakorlatilag mindenki zokogott. Kb hajnali háromkor mi mentünk haza utoljára, vagyis nem haza, hanem az út túloldalán lévő hotelbe, ahol a biztonság kedvéért bevitettem magam a küszöb felett, bár nem tudom, régóta együtt élő pároknál ez hogyan is működik.
Így néztünk ki, bár nem látszik a csodás sminkem, a kölcsönkapott régi, kék harisnyakötő, illetve a kékre lakkozott lábkörmeim.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Azok kedvéért pedig, akik szeretnék tudni, milyen is pontosan a házasság: azóta a kanapén fetrengünk, papírzsebkendővel, orrcseppel, antibiotikumokkal és maradék süteménnyel körberakva és a Veronica Mars 2. seasont nézzük újra. Vagy én blogot írok, a Férj pedig az újonnan kapott PSP-jén játszik a LocoRoco nevű játékkal, amiben kis gömböcök vicces dalokat énekelnek. Péntek hajnalban, amennyiben felépülünk, persze elmegyünk nászútra, amivel kapcsolatban a következő beszélgetést idézném:
Noiz: - És, hova mentek nászútra?
Bright: - Rovinjba. Ott nyaraltunk először együtt ugyanezzel a búvártúrával. Csak idén már veszélyesebb roncsokhoz fogok merülni.
Noiz (hozzám fordul): - Értem, és te meg gondolom, majd veszélyesebb könyveket olvasol.

Sose lesz már ennyire durva

86 óra muka

Mostanra pedig már annyira szabin vagyok, hogy teljesen el is felejtettem, hogy olyan, mint kórház egyáltalán létezik. Ez a jó a Budapest Rallyes melóban, hogy tökéletesen elfeledteti az emberrel a hétköznapi munkáját, mert annyira más meg annyira igénybe vesz. Ilyen tolmács- titkárnő- hosztesszféle vagyok ott egyébként, amivel idén harmadik éve ostromolom az "öt nap alatt ledolgozott legtöbb munkaóra" rekordot, idén ez 86 óra. (Nb.: a rendes munkahét 40 óra).
Vannak unalmas részek is, amikor ülünk a versenyirodán, a fénymásolókislányok Micimackót néznek a tévében (tényleg), utána meg hirtelen másfél órányi adminisztrációt kell elvégezni tíz perc alatt két nyelven, aztán nincs semmi kaja, csak tegnapelőtti szendvics kinn a prérin, legközelebb meg a Gundelban vacsorázunk. (Kitaláljuk, mennyit fizettek a tíz fős vacsiért? Töményeket, százéves aszút, vagy egyéb kiugróan drága dolgot nem rendeltünk.*)

Az első esti fogadás után kitalálták a svéd fontos emberek, hogy még ne menjünk haza a hotelba, hanem legyen valami sightseeing. Az olasz fickó (aki kívülről tudta a Budapest Lonely Planetet, de komolyan) ragaszkodott hozzá, hogy menjünk el a Nyugati téri McDonaldsba, mert az nagyon híres. Odamentünk, bementünk, álltak, álmélkodtak. Majd úgy döntöttek, hogy meg kell nézni a nagyon híres Nyugati Pályaudvart is (the Old Railway Station, built in 1846). Hát jó. Bementünk a Nyugatiba, abba a jobb oldali koszos hodályba, ahol a jegypénztárak vannak. Csak néhány ember állt sorba, lévén kb. péntek éjfél. Megálltak, álmélkodtak, majd a svéd nő áhítatosan: "Wow... It's like a church!"
Amikor már szóhoz bírtam jutni, megemlítettem neki, hogy esetleg akkor holnap nézze meg a Bazilikát, mifelénk inkább az olyasmit nevezzük templomnak.

És még az is vicces volt, amikor mentünk konvojban, fontos emberek. Elöl két motoros rendőr, aztán egy hatalmas, sötétített üvegű fekete Merci, utána mi, utána egy gyönyörű, grafitszürke Volvo, majd egy fekete Mitsubishi terepjáró, végül még két rendőrmotoros. Kitaláljuk, milyen márkájú volt a második kocsi, amelyben a felügyelőtestülettel utaztam?**

Ma este meg ki akartam menni Szigetre, de annyira lefáradtam, hogy inkább itthon maradtam. Délután pl. bementem a városba, egy villamossal majd egy busszal, és mind a villamossal, mind a busszal túlmentem egy megállót, pedig könyv sem volt nálam, csak néztem ki a fejemből. Viszont vettem buszjegyet a nászútunkról visszafeleútra (ez bonyolult történet), csináltunk FAQ-t (esetleg: itinert) a vendégeknek, és Anikó ki-próba-sminkelt, ami végre jól sikerült. Még öt napig vagyok hajadon.

*150E (=másfél havi fizetésem)
** Kis piros Suzuki Swift.

8 óra munka

Soha nem fogom megérteni, miért olvasnak többen olyankor, amikor nem írok semmit. Nem baj. Különben azért nem írok semmit, mert 1. szabi előtt minden percben dolgoztam, 2. elromlott a számítógépem, gondolom, pszichés alapon ronthatta el a tudattalanom, mert már annyira szabira akartam menni.
És igen.
Most legalább három hétig nem fogom kimondani azt, hogy "Mi a panasza?", sem pedig azt, hogy "Köszöntöm önöket a mai csoporton.", sem pedig azt, hogy "Kiemelt rehabilitációs ágy."
Kalandjaink azonban még nem értek véget, mától dolgozom a Budapest Rallyen.

I have a spoiler, too

Pedikűrös (miközben isolde lábát kapargatja): - Hű, milyen csúnya harántsüllyedés, ez biztosan fáj!
isolde: - ....ööö, nem, eddig nem volt vele baj.
Pedikűrös (döbbenten felnéz): - Pedig ez nagyon tud fájni! Olyankor tegyél egy lavór forró vízbe három evőkanál sima konyhasót, és abba áztasd a lábad! Népi módszer, de beválik!
isolde: - Jó... de nem szokott fájni.
Pedikűrös: - Pedig ez fog! És itt, ni, látod, itt hamarosan egy tyúkszem lesz, itt, ahol széttolódnak a csontok. Ezt azért biztos érzed? Itt lassan befele fordul a szaruréteg, és pont itt lesz a tyúkszem a járófelületen, jó nehéz lesz megszabadulni tőle. Érzed, ha megnyomom?
isolde (halálra rémül, hiszen eddig azt hitte, a tyúkszem a nyolcvan felettiek betegsége): - Hát... nem, nem fáj.
Pedikűrös: - Hordasz cipőbetétet?
isolde: - Neem... fiatalkoromban egy darabig hordtam, de aztán pár év alatt elrongyolódott, és akkor kidobtam és nem csináltattam újat.
Pedikűrös (ájulás kerülgeti): - Pár év??!! A cipőbetéteket évente cserélni, de minimum igazíttatni kell!
isolde: - Ezt nem tudtam...
Pedikűrös: - A legnagyobb baj, hogy a helytelen lábtartás azután roncsolja a felsőbb ízületeket is, elkopik a térd, a gerinc és a csípőízület. Mondjuk, a gerincet még viszonylag karban lehet tartani rendszeres gyógytornával.
isolde (ijedten néz)
Pedikűrös: - A térdízületet pedig, ha elkopik, nem nagyon lehet helyrehozni, akkor térdprotézist kell berakatni.... hány éves is vagy?
isolde: - 28.
Pedikűrös (magában számolgat): - Hát, akkor ez egy tíz év alatt kialakul, akkor még csak harmincnyolc leszel... persze, ha felszedsz pár kilót, mondjuk a terhesség alatt, akkor hamarabb. A térdprotézissel meg az a baj, hogy ilyen fiatal korban még nem szoktak operálni, csak az idősebbeket, mert a protézis élettartama 10-15 év, és akkor túl sokszor kell cserélni. Úgyhogy arra majd éveket kell várni, addig nem nagyon lehet mit tenni, hát, lesz egy pár nehéz éved...

Life, oh, life

Ez nem kínos egy kicsit? Márminthogy, bocs, elfelejtettük beleírni a szabályzatba, hogy emailen nem ér szavazókat toborozni.
    Update: Most jutottam el odáig, hogy saját szememmel is megnéztem a győztes oldalt. Ez most valami vicc?

De nem erről akartam mesélni, hanem, hogy tegnap DNS-t izoláltam és rém izgi volt: igaz, hogy másfél óra halál unalmas pipettázás, centrifugálás, pipettázás, centrifugálás, pipettázás, de a munkafolyamat egy adott lépésénél szabad szemmel is láthatóvá válik a kicsapódott DNS halovány kis szálacska formájában, és az lenyűgöző. Hogy kis átlátszó műanyag bigyóban a kezemben tartom egy másik ember örökítőanyagát: a kis szálacskán, ami ott úszkál a lötyiben, meg van írva minden tulajdonsága és betegségekre való hajlama. Vagy ha a karmában hiszünk, akkor az.

Az esküvőnk meg egyre népszerűbb és népszerűbb rendezvénnyé növi ki magát, az elmúlt héten összesen négy vendég jelezte részvételi igényét olyanok közül, akiket nem is hívtunk meg. Például rokonainknál éppen itt tartózkodó svéd rokonaik (akiket sosem láttam), unokatestvérünk élettársának előző házasságából fennmaradt gyermeke (akit azért nem hívtunk meg, mert csak most értesültünk a létezéséről), valamint a Gyula. Sajnos, úgy tűnik, mégsem lesz vőfélyünk, Suematrát néztük ki magunknak, aki a Nerd-esküvőn remek rigmusokban beszélt, így ki kell hagynom nagymamámmal az alábbi párbeszédet, pedig tetszett.
isolde: - Nagymama, mégis lesz vőfélyünk.
Nagymama: - Hála az égnek, és hova valósi?
isolde: - Hát, egy pesti zsidó lány... de buddhista!

Let's fall in love

{

2003. június 30., hétfő

}

Anikóval kávéztam ma, aki biztosított afelől, hogy attól, hogy 25 éves vagyok, és görénybe vagyok szerelmes, még van esélyem, hogy valamilyen normális férfiember feleségül vesz az életben.

Hajrá, Normális Férfiemberek! Olyat kérek, aki okosabb nálam, és fel tudok rá nézni, de lehet rá vigyázni is, meg kényeztetni, megmasszírozni, összebújni, főzni neki. Olyat, aki kicsit borostás, optimista, hisz magában, és szeret élni. És szeret utazni, és nyitott a világra, és nincsenek előítéletei, és kreatív, és barna bőrű. És szereti a különleges teákat, a nyolcvanas évek női punkzenekarait, és azokat a kajákat, amiket tudok főzni.
Szereti a macskákat, de legalábbis minimumfeltételként nem kap pszichés alapon asztmás rohamot tőlük, mint egyesek. És szereti az Alien filmeket, és szeret nyitott ablaknál aludni. És nem kell, hogy egy szent legyen, de legalább valamennyire lehessen bízni benne. Lehessen bátran, fenntartások nélkül szeretni. Akarjon gyerekeket, de majd csak a szakvizsgám után.
Szerepeljen tervei között, hogy élete későbbi szakaszában valamely dunántúli vidéki városba költözik.
Ne legyen kövér, bajszos, vagy túl alacsony. Ne legyen nagyon rossz a helyesírása. Ne harákoljon a fürdőszobában. Ne legyen rendmániás, saját érdekében. Tudjon bánni a pénzzel, mert én nem tudok egyáltalán.
És végül, de nem utolsósorban: szeresse az almáspitét.

Ezt most találtam. Mondjuk, beletelt pár évbe az Atyaúristen csomagküldő szolgálatának, de szinte hibátlanul leszállította.

Világbéke

A kispados banda jótékonysági árverést rendez a goldenblogos cuccaikból, menjetek és licitáljatok a hvg-előfizetésre, nehogy már a végén nekem kelljen elvinni. Megjegyzem, szebb lett volna tőlük, ha a hajóutat nehéz anyagi körülmények között élő házasulandó fiatal orvosnő bloggerek nászútjául ajánlották volna fel, dehát mit lehet tenni.
Ugyanitt kihirdetném a "legjobb goldenblogos promóciós poszt" különdíj nyertesét.

Analyze this

Az úgy kezdődött, hogy apukámnak piros, viszkető ekcéma lett a tenyerén, az a fajta, amit egy, a szervezetben lévő góc okoz. A "góc" elzárt helyen lakó baktériumtenyészetet jelent, ahová elzártsága miatt nehezen megy be az antibiotikum, ezért a gócot többnyire eltávolítják. Apukámnál a mandulája volt a góc, ki is vették idén júniusban a Fül-Orr-Gége Klinikán.

Kb. azóta viszket a jobb tenyerem. Nem piros, nem látszik rajta semmi, úgyhogy gondoltam, biztos pszichés. Először azt hittem, szimpla hipochondiáról van szó, de miután nem múlt el, belegondoltam, és rájöttem, hogy biztosan valamely elfojtott ödipális konfliktusból eredően örököltem meg apám tünetét. Hiányos pszichoanalitikus tájékozottságom ugyan nem tette lehetővé, hogy feltárjam a tünetképzés pontos mechanizmusát, de gondoltam, most, hogy meg lett magyarázva, majd biztosan elmúlik.
De nem.
Viszont továbbra sem látszott rajta semmi. Fémallergiám mondjuk van, ha fémcsatos övet viselek, hamarosan viszketni kezd a hasam, kiütéses lesz és borzasztó, de nem hordok páncélkesztyűt, úgyhogy ezt kizártam.
Miután az egzakt tudományosság csődöt mondott, a babonaság felé vettem az irányt. Egyes hiedelmek szerint a viszkető jobb tenyér azt jelenti, hogy fel fogok pofozni valakit, mások szerint, hogy nagyobb összeghez jutok. Bár rengeteget idegesítettek a munkahelyemen, nem pofoztam fel senkit, és nem nyertem meg az adriai utazást a Goldenblogon (ezért még számolunk!), sem az autót az interspar játékán.
A tenyerem azonban viszket.
És tegnap rájöttem.
Év közben, amikor nincs 40 fok a kórházban, általában köpenyt viselek, illetve a pszichoterápiás osztályon nem hordok köpenyt, viszont van rajtam nadrág, zsebbel. A zseb fontos, mert három dolgot mindig magammal kell hordanom: a gyári mobil, amin minden orvos minden percben elérhető; a kulcscsomóm, kezelőkhöz, orvosi szobákhoz és egyéb zárt ajtókhoz; és egy toll.
Mióta megkezdődött a kánikula, szoknyában vagy pántos trikókban járok, ami fölé felveszek egy fehér egészségügyes inget. Az ing aprócska felső zsebében tartom a tollat, a telefonnak pedig vettem egy nyakba akasztható pántot. A kulcsomat a kezemben hordozom szinte egész nap (kivéve, amikor lerakom valahova és elhagyom, de ez nem olyan gyakori).
Abban a kezemben, amelyikkel általában nyitom-zárom az ajtókat.
A kulcscsomóm fémből van.
A tenyérviszketésemet nem az elfojtott ödipális konfliktus, de nem is a küszöbön álló lottónyeremény vagy enyhe testi sértés okozza, hanem a fémallergia. Azért nem lesz kiütéses, mert nem állandó jelleggel van a kezemben a kulcs, így csak az enyhe tünetekig - viszketés - jutok el.

Túl sok dr. House-t nézek, igaz?

Surprise, surprise

Tegnap elhoztam a ruhámat, kifizettem érte egy használt autó árát, és átlátszó zacskóban hurcoltam magammal a hetes buszon, miközben életkorra és társadalmi helyzetre való tekintet nélkül minden nő engem bámult. Valamint összefutottam a Blahán a vőlegény tanújával, később pedig az én tanúm kipróbálta, bele tud-e fűzni a fűzőbe, és igen.
Próbáltam a menyecskeruhát is, mármint nem magát a ruhát, mert Zsuzsikánál az első próba azt jelenti, hogy elkészíti vászonból a ruha megfelelőjét, és azt tűzködi rajtam, szóval ezt csináltuk. Egy igen egyszerű piros ruha lesz egyébként.
Zsuzsikának lesz weboldala, amióta járok hozzá, már a harmadik weblapszerkesztőnél tart, mert az első kettő semmit sem csinált a kitűzött határidőig, ez a harmadik legalább már lefoglalta a domainnevet. Úgyhogy Zsuzsika lefényképezett és fel fogja tenni a menyasszonyi ruhás fotómat a honlapjára, mert annyira gyönyörű vagyok. Majd belinkelem, ha kész lesz.
És lett fotósunk is.
Már csak egy, nem, kettő, nem... három dolog miatt szorongok: mi lesz, ha zuhogni fog az eső? mi lesz, ha aznap durran be az a fogam, amire Zsófi néni (fogorvos) az előző fogam tömésekor azt mondta, "ez lesz a következő"? és legfőképpen és elsősorban milyen Meglepetést terveznek a barátnőim, mennyire lesz az égő és tönkreteszi-e az esküvőt, valamint a barátságunkat örökre??

V

A Da Vinci kód filmben nem tetszett, hogy túl hosszú, hogy sokszor kiszámíthatóak a fordulatok és nem valami pörgős a cselekmény, nem tetszettek a minden menekülős jelenet közben/után elhangzó világmegváltó monológok és nyálas "csak-az-számít-miben-hiszel"-ek, nem tetszett, hogy a hasba lőtt professzor az elején még képes volt keresztrejtvényeket alkotni rendes haldoklás helyett, nem tetszett a Tom Hanks, mert halál béna volt, és az Audrey Tatou, mert esetenként idegesített, valamint nem tetszett, hogy a negatív szereplőknek bizarr, gonosz külsejük volt, és még egy dolog nem tetszett, de azt nem mondom el, mert spoiler. Tetszett az alapötlet (évszázadokon át titkot őrző titkos társaságok meg a Mária Magdolna-sztori), tetszett benne Gandalf (nem tudom fejből a színész nevét), tetszett az autósüldözés Smart autóval, valamint Audrey Tatou magyar hangja.
Egynek jó volt.
Most pedig elmegyek a ruhámért.

Goldenblog

Wow, lenyomtam a Verebest :-) Köszi, köszi, köszi.

Optimizmus

Kezdek kicsit kiégni, de nem a szokásos egészségügyes elegem-van-a-rinyálásból-féle burnout, hanem a másik egészségügyes elegem-van-a-körülményekből-fajta. Ez azért jobb, mert egyrészt pár hét szabitól elmúlik, másrészt nem idegesítenek a betegek (mondjuk, dr. House nem vinné sokra a pszichiátrián), hanem az idegesít, hogy a munka minden területén eluralkodtak megint a finanszírozási szempontok. Ez mindig így van, uralkodnak, csak néha könnyen lehet lavírozni köztük, flow-élmény meg minden, máskor meg halálba frusztrálom magam, hogy abban a kérdésben, hogy kimenőre menjen-e a betegem, nem az aktuális állapota, hanem a finanszírozási szempont dönt, abban, hogy befeküdjön-e vagy se, mikor menjen haza, mikorra hívjam vissza kontrollra, stb, nem az aktuális állapota, hanem a finanszírozási szempont dönt. Illetve nem "dönt", hanem mérlegelni kell, és minden apróság esetén végig kell gondolni, ütköztetve az esetleges anyagi veszteséget (a kórházét/az államét), a felmerülő szabályszegést (pl. nem mehetne akkor kimenőre) meg az alap orvosi etikát (tegyük azt a beteggel, ami a legjobb neki), és mindig többet és többet kell mérlegelni, és ettől néha behisztizek. Mert néha mérhetetlenül komplikálttá teszi a helyzetet. Meg hogy minek tanultam ennyi évig, ha nem dönthetem el, hogy mikor feküdjön be, mikor menjen ki, mit kapjon, milyen vizsgálatra küldjem, hanem más dönti el.
Tudom, hogy a világnak így kell működnie, és hogy ezekre a szempontokra szükség van, sőt, mi több, vannak egészen ésszerű szabályok is időnként, de lássuk be, a huszonegyedik század embere szabályos időközönként behisztizik a bürokráciától (tegye fel a kezét, akivel még sosem fordult elő) és most rajtam volt a sor. Mondjuk, a múltkor hallottam egy olyan pletykát egy onkológustól, hogy a kórházuknak nincs pénze beszerezni a kemoterápiás szereket, ezért ő hiába tudja, hogy attól lenne jobban a betege, ha nincs a raktárban. Remélem, ez nem igaz.
Az külön életszerű volt a dr. House-ban, amikor megérkezik a finanszírozó és megalapozatlannak tűnő megszorításokat követel. Szóval nem a mi kórházunkkal van a baj, sőt, megkockáztatnám, hogy nem is az országgal, hanem ez egy általánosan frusztráló jelenség.

Viszont olvasok egy remek pszichoterápiás könyvet (Malan: Egyéni dinamikus terápia), és a kutatásunk eredményei is optimizmusra adnak okot, bár időnként nehéz kihámozni a statisztikus szavaiból, hogy akkor ez az eredmény most jó hír-e, vagy ha korrigáljuk erre meg arra és faktoranalízist csinálunk, akkor mégis inkább rossz, de ő maga használta ezeket a szavakat (hogy "optimizmusra ad okot"), akkor pedig minden valószínűség szerint ad. (A 'valószínűség' kifejezést itt a szó laikus értelmében használva.)

Jaés megnéztük a húgommal a Karib tenger kalózai 2-t, bár sajnos szinkronizálva, és nagyon tetszett. Mondjuk, úgy mentem a moziba, hogy mindenki azt mondta, hogy rossz film, unalmas, béna, gagyi, valamint nincs rendes befejezése, és ehhez képest volt kellemes csalódás. Logisztikai nehézségeknek köszönhetően persze véletlenül eggyel több mozijegyet vettünk, amit vissza nem váltottak, viszont becserélhettük egy másik filmre, úgyhogy ma kénytelenek leszünk megnézni a Da Vinci kódot. Pedig egészen eddig sikeresen elkerültem a jelenséget, nem is olvastam, de legalább nem fogom a könyvhöz hasonlítgatni, a filmízlésem meg amúgy is populáris. 

Wonderous stories

Voltunk hétvégén jegyesoktatáson, ahol megtudtuk az egyház emberétől, hogy a nő jóval strapabíróbb teremtmény, mint a hibásan az erősebb nemnek titulált férfi, valamint, hogy manapság már nem lehet csak úgy kisgyerekeket leszólítani az utcán. A férfi félrelépéseit máshogy ítéli meg a társadalom, mint a nőét, mert a nő csak "teljes szívéből" képes szeretni, a férfi viszont képes kevesebb érzelmi befektetéssel járó testi kapcsolatra is. Itt jön be a képbe a megbocsátás, amelynek mértéke azonban egyénileg különböző lehet. A nő egyébiránt legyen mindig szép és kívánatos a férje számára, otthon ne hisztizzen, mert az rontja a csí-t (nem ezt a kifejezést használta, de bizonyosan erre célzott), de nem muszáj, hogy túl okos legyen, mert a nőben nem az eszét szeretjük.
Értelmes dolgokat is beszélt egyébként néhol, meg mondott pár hülyeséget, amelyek során bámulatos önuralomról tettünk tanúságot párommal, és egyszer sem röhögtünk fel, nem poénkodtunk pedofil papokkal, nem árultam el neki, hogy manapság már a nő is képes a kevesebb érzelmi befektetéssel járó testi kapcsolatra, és egyáltalán, gyakorlatilag egyszer sem szólaltunk meg, de még így is 60 percig tartott, 15 perccel lépve túl az ember összpontosító képességének és 10 perccel egy átlag pszichoterápiás ülésnek az időhatárát.

Voltam a Fodrász Katinál is, ezúttal vittem képet, ami alapján már egy viszonylag elfogadhatóbb kontyot hozott össze, és megrendeltük gyűrűinket az ötvös lánynál. Postára, illetve kézbe adtam csomó meghívót, mindenkinek tetszett a szecessziós színházjegy-dizájn elsőáldozós képeinkkel, kivéve nagymamámat, aki szerint "az esküvő nem vicc". (Egyébként nekem úgy tűnt, hogy tetszett neki, csak valami átok ül rajta, amely szerint kötelessége hibát találni az élet minden mozzanatában.) A hétvége fennmaradó részében régi cuccok között turkáltam, mert a lentebb látható koncertjegyket kerestem, és nosztalgiáztam olyanokon, hogy Micsoda buli belépőjegy meg Step on the blues floor koncertjegy meg Rémember koncertjegy meg a bécsi YES-koncert, amire úgy gyűjtöttem össze a pénzt, hogy a Coca Cola top 40 c. tévéműsorban statisztáltam, azaz cserébe a másfél óra Jon Andersonért, rengeteg Pierrot-t és ... hogy hívták azt a két fickót, aki a Kismalac, kismalac, engedj be! c. számot játszották? ...na, olyanokat hallgattam, de bőven megérte. Meg Kert koncert a Riff-Röff rock klubban, kb. 1998-ban, amikor ittas állapotban megszavaztattam a női mosdó nem kevésbé ittas közönségét párkapcsolati nehézségeimmel kapcsolatban. (Helyes, józan tanácsot adtak, melyet követtem.)
Meg még szerelmes levelek vannak abban a dobozban a papírra írt levél korából, Barnitól a katonaságtól, Extől (melyben leírja a "milyért" szót) meg a Zsolttól, aki verseket is írt rólam a világirodalom történetében egyedülálló módon, de nem nagyon értékeltem. Meg Párizs térkép, Louvre belépők, barcelonai képeslapok, prágai söralátétek, finn süteményreceptek. Meg naplók füzetben, sok, amiben gyakorlatilag mindig valami pasi miatt rinyálok és valamilyen megmérettetéstől rettegek, végülis mindenkinek kell az életébe valami mintázat vagy karma.

De nem ez a félelmetes, hanem noizék macskája.

It is always nice to see you

Gondoltam, hogy előszedem az összes Suzanne Vega-koncertjegyemet, és felteszem ide, de nincs meg mind. Csak ezeket találtam, pedig jóval több koncerten voltam életemben, de eszerint nem minden életszakaszomban éreztem fontosnak a koncertjegy-gyűjtögetést.
Azért elmondom, mi volt.

1997. március 1.
Vörösmarty Művelődési ház, VIII. kerület. Kőkockás padló, csak állóhely, műanyag pohárból boroskólát iszunk a barátnőimmel. A hangosítás olyan, hogy a kedvenc számomnál megkérem Rékát, hogy ne énekeljen, mert többet hallok belőle, mint a Suzanne Vegából. Hajnalkáék Wesselényi utcai albérletében alszunk, Balázskával járok épp egy hete, ennek megfelelően nagyon szerelmes vagyok, és úgy gondolom, megtaláltam az igazit. Ez később annak rendje és módja szerint elmúlik.

2001. augusztus
Pepsi Sziget, délután ötkor, nagyon meleg van és az első sorban állunk - nem emlékszem, kivel. akkoriban Exszel járok, de nem tudom, ott van-e a koncerten, talán inkább húgommal hallgatom. A lány-egy-szál-gitárral ugyanolyan természetességgel mesélgeti a sztorijait, mint a nyolckerben, és megtudom, hogy a Gipsies meg a Liverpool ugyanarról a fiúról szólnak. Pár héttel később ötéves érettségi találkozónk van, ahol N. többször is elmondja, milyen "kurva szar volt" a Suzanne Vega, de N.-nel már gimiben sem kedveltük egymást.

2003. június
Belgyógyászaton dolgozom gyakornokként, nagyon sokat, megpróbálnak rádumálni, hogy hagyjam a csudába a bolondokat, legyek inkább belgyógyász, de nem. Cselédszobát bérelek a Mester utcában, Görivel járok, Kollégába vagyok szerelmes, társkereső weboldalakkal szórakozom, blogot írok internetkávézókban. Kedden Yes koncertre megyek, szerdán Suzanne Vegára, utóbbi a Margitsziget Szabadtéri Színpadon, ülős koncert, amitől hisztizünk a barátnőimmel, egyszer felállunk és ránk szól a biztonsági őr. "Time to say goodbye" - ezt énekli kifelé menet a szökőkút, és arra gondolok, most már ott kellene hagynom Görit, hiszen itt a hatszáznegyvenmilliomodik égi jel, de persze nem teszem.

2006. július 20.
Messzire jutottunk a nyolcadik kerületi művháztól és a boroskólától, Suzanne Vega meg én. Azért a Művészetek Palotáját is ugyanúgy beénekli és ugyanúgy elmesélgeti a felkonfokban a dalok vicces történeteit. ("This song is about a plant once I knew in New York... Well, it might be interesting to write a song about a plant... once... you knew.") Brighttal vagyok, aki a vőlegényem, light kólát iszom, csini vagyok. Rövid, de szép koncert, Suzanne Vega meg pontosan ugyanúgy néz ki, mint az előző 3 alkalommal, csak én nőttem fel közben, nosztalgiázom.

The meaning of life

Nem tudtam elhozni a ruhámat, mert észrevettünk rajta egy hibát, egy helyen nagyon látszik a varrás, ezért azt Zsuzsika még eldolgozza. Egyébként nagyon szép, bár nagy seggem van benne, és az ekrü anyag+ezüst csipke tényleg egy kissé fura, de nincs kifogásom a furaság ellen. Pasim megrendelte az öltönyét, holnap lesznek kész a meghívók, viszont mostanában néha azon kapom magam, hogy örülök ennek az esküvőnek, és optimistán azt gondolom, jó lesz.

Elhatároztam, hogy jelentkezem a mozgásterápiás képzésbe, amivel kapcsolatban még azért kissé ambivalens vagyok, mert elsőre annyira ezoterikusnak hangzik és annyira ellenkezik a természetemmel az ilyesmi - de láttam működés közben, és működött. Van egyébként fejlődés-neuropszichológiai magyarázata is annak, hogy hogyan huzalozódik a csecsemőagy a szavak megtanulása előtti időkben, szóval nem teljesen megalapozatlan azért, csak sok pénz és idő mindezt megtanulni. Amikor emiatt rinyáltam a pszichológusomnak: "szívesen megtanulnám, de olyan sok idő!" akkor döbbenten rám nézett, és azt kérdezte: "miért, mivel szeretnéd tölteni az életedet?"
Tényleg, mivel?
Hát, mondjuk... napozással, olvasással, szexszel, utazással, evéssel, meg valami értelmes tevékenységgel, amitől okosnak, kreatívnak, hasznosnak és nélkülözhetetlennek érezhetem magam. Az utóbbi lehet a pszichiátria, az első öthöz meg kinéztem tegnap törökországi nászútajánlatokat. Barcelonába akartam menni, de arra nem lesz pénzünk, úgyhogy marad a B-terv: nyaralóprogram last minute-tel akárhova. Bárcsak már ott tartanánk.

Percről percre

Sima és ekrü.
Dj Kondor.
Renner Erika.

Ma megyek a ruhámért.
Tegnap felhívott Gabó, hogy mikor és hol lesz a leánybúcsúm. Leánybúcsú...?

Return of the space panda

Szóval péntek este, miután mindannyian megküzdöttünk a főváros közlekedésével, leszakadt felsővezetéket és dugóban egy helyben álló taxit beleértve, részt vehettünk egy klassz esküvőn, ami valahogy épp a megfelelő arányban volt spontán/őszinte és elegáns/megrendezett. A kedvenc részem talán az volt, amikor odaadtuk az ifjú párnak a (többnyire) vicces ajándékokat tartalmazó fonott ládát, és valaki kitalálta, hogy tegyünk úgy, mintha kiskutya lenne benne. Blogtogon igencsak megtévesztően ugatott és nyüszített, mi pedig pisszegve csitítgattuk a ládát, annyira, hogy Chain végül az asztal helyett a földre téve merte csak nagyon óvatosan kinyitni.

Másnap aztán a Douglas parfümériában többször eszembe jutott a Nerd-pár, konkrétan az a momentum, hogy susie nem volt kisminkelve. Ha tízezer forint felett vásárolsz ajándékutalványt, a Douglas vendége vagy egy esküvői sminkre: egyszer "elpróbálja" rajtad, a nagy napon pedig bármely vidéki Douglas parfümériában elkészíti a sminket a cég tizenegy éve a szakmában dolgozó profi sminkese. Mivel kevesen veszik igénybe az akciót, ha nem pont ennyiért és nem éppen ajándékutalványt vásárolsz, a próbasminket akkor is szívesen rád festi a hölgy. Ez történt velem is szombat délután. Márti (a profinak látszó sminkes) először kikérdezett a ruhámról, a tervezett frizurámról, illetve, hogy általában hogyan sminkelem magam (csak kicsit tántorodott meg a "sehogyan" hallatán), majd női Csontváry módjára, homlokráncolva, összehúzott szemekkel és körülbelül húszféle ecsetet és a luxus dekorkozmetikumok teljes spektrumát felhasználva "sugárzó" arcot festett nekem. A két szomorú szememet a szemek köré felvitt világosabb alapozóval, valamint a körülbelül 2 cm sugarú körben elhelyezett csillámló szemhéjpúderrel nagyobbította optikailag és tette kifejezőbbé.
Sajnos azonban úgy tűnik, tökéletesen analfabéta vagyok a sminkelés művészetéhez: valószínűleg engem minősít, hogy szerintem ettől úgy néztem ki a végén, mint egy sugárfertőzött pandamackó. Persze, tudom, hogy mindez csak azért szokatlan, mert amúgy nem sminkelem magam. Körülbelül annál a pontnál kaptam csak hisztériás rohamot, amikor negyedszer mondták el, hogy "ennyi smink mindenképpen kell, hogy mutass valahogy a fényképeken és a videókon", és a minősíthetetlent súroló hangnemben emlékeztettem a körülöttem állókat, hogy nem egy filmfelvételre készülök, és hogy az ember nem kizárólag azért megy férjhez, hogy készüljön róla néhány előnyös fotó.

Végeredmény: Anikó fog kisminkelni, aki ugyan nem sminkes, hanem marketinges és szabadidejében festőművész, viszont 13 éves korom óta ismer, így aztán tudja, mire számíthat, ha Roger kapitányt vagy radioaktív pandát fest belőlem.

One more kid

Asszem, végképp átmegyek pletykalapba. A Nerd-esküvőt követően tovább fokozódnak az izgalmak a bloggervilágban: Suematra nagynéni lett, gratulálunk!

8 kids

Az úgy kezdődik, hogy állok a négyes-hatos megállójában az Oktogonon, 2003 nyarán, az ebsik nevű bloggerrel. Néhány hónapja blogot írok, és még abban a hitben élek, hogy az internetes napló az önkifejezés magányos eszköze. Egy roma koldusasszonyt hallgatok éppen, akinek nem vagyok hajlandó pénzt adni, ezért teli torokból üvöltöz velem ("Nyócgyerekemvan!!!!"), amikor ebsik karon ragad, és áhítatosan így szól:
- Odanézz, ott ment a Neverminder! - Persze fogalmam sincs, hogy az kicsoda, így ebsik elmagyarázza, hogy léteznek 1. a sima földi halandók; 2. a halandó bloggerek; és 3. a bloggercelebritások, akiknek kultusza van. Egy ilyen utóbbit láthattam volna a saját szememmel, ha nem foglal le a nyócgyerekes romaasszony. Azért győz a kíváncsiság, és innentől elkezdem olvasni.

Pár hónappal később (valami tibeti utazásról írok rinyálok a Vista internetkávézójában) kapok egy emailt, hogy "megiszunk egy valamit valahol?", és akkor találkozom életem első bloggerével a Liszt Ferenc tér Karma caféban: pont úgy néz ki, ahogy elképzeltem, sokkal vagányabb nálam, és megfogalmazódik bennem a vágy, miszerint én is szeretnék egy piros pufidzsekit (amelyet évekkel később meg is vásárolok az Intersparban). Megnézzük a Kill Bill 1-et, aztán meghívom a Kollégánál rendezett szülinapi bulimra, és innentől susie átveszi életem irányítását: megkérdezi, magával hozhatja-e "a Bright nevű bloggert", akivel kapcsolatban az első pillanattól kezdve úgy érzem, mintha mindig is ismertük volna egymást, valószínűleg azért, mert valóban együtt elsőáldoztunk és a szomszéd utcában nőtt fel. A folytatás - amelyben esküvőszervezők, varrónő, valamint kisvárosi plébános játsszák a főszerepet - talán már mindenki számára ismert.

Chaint is megelőzi a híre. A Hír szerint a susiet elcsábító fiú egy kalandor, aki nőket hódít meg, majd hajít el messzire, aki jóképű ugyan és még rocksztár is, de épeszű lány óvakodik tőle. Aki eleinte ugyan szellemes, hosszú távon biztosan unalmas lehet, bár ezt még senkinek sem volt alkalma kipróbálni, mert addigra úgyis lelép. Ennek megfelelően talán nem meglepő, hogy első találkozásunkkor az első gondolatom az volt, hogy "dehát nincs is ezzel semmi baj. " És tényleg nincs.

Csak egyszer kezdek el gyanakodni, idén tavasszal, ugyanis ritkulnak a nerd-bulik, a blogjaikból meg valahogy érezni lehet, hogy valamit titkolnak. Valami nincs rendben. Valami lappang. Valamelyikőjük beteg. Vagy összevesztek. Vagy felbukkant valami harmadik személy. Vagy valami más, nagy gáz van. De aztán kiderül, hogy a megérzéseim nem teljesen csaltak meg, csak éppen nem gáz van, hanem: gyerekük lesz.

És most már házasok is.
Nagyon sok boldogságot!