Valaki mondja meg, milyen az élet
A harisnya az különben ruhának számít? A "nem veszek ruhákat"-ba belefér, hogy veszek egy harisnyát? Vagy a nejlonharisnya nem számít annak, de a vastagszálú, színes már igen? Tell me.
Much more simply human than otherwise
Szóval az előítéletekről. A hirtelen szemléletváltásom ott kezdődik, hogy még a múltkor teljesen véletlenül Sullivant kezdtem olvasni, vagyis egy róla és elméletéről szóló könyvet, és meglepően bejött. Természetesen volt benne pár hülyeség meg anakronizmus, de alapvetően és mindent összevetve a zakkant ír srác a huszadik század elején okos, haladó és modern dolgokat mondott. Ellenállok a kísértésnek, hogy hosszan fejtegessem itt az elméleteit, de úgyis írtam a könyvről, ott megmondom a lényeget.
Sullivan személyiségelmélete, a betegségekről alkotott elmélete, valamint lesújtó véleménye Freud és Kraepelin elméleteiről szinte mind olyasvalami, ami nekem tetszik és egyet tudok vele érteni. A kor pszichiátereinek persze nem tetszett, mert a skizofrén homokos ír szélhámos az alapvetéseiket kritizálta, de ez semmiség, mert tette mindezt úgy, hogy minden lehetséges fórumon kinyilatkoztatta, mennyire utálja a pszichiátereket, gyökerek mind. A pszichiátereknek megvan az a tulajdonsága, hogy nem szeretik az ilyesfajta beszédet, teszemazt ha használt autót szeretnél eladni nekik, akkor nem érdemes azzal indítani, hogy "jó napot, a pszichiátria totál szemfényvesztés és a pszichiáterek mind aljas, pénzéhez, szűklátókörű, akasztani való köcsögök egytől egyik, reméljük, ők lesznek az elsők, akiket falhoz állít a Forradalom, jöjjön, mutatok egy remek állapotú, négyajtós ford escort kombit". Nem hatékony.
És én is érzékeny vagyok erre, pláne mert neurotikus egoista hisztéria vagyok sokat barátkozom nem-pszichiáterekkel, és mindig külön meg kell küzdenem az előítéletekkel. Hogy egy új társaságban már utálom, ha megkérdezik, mivel foglalkozom, mert ahogy kimondom, abban a pillanatban eltűnik a kérdező szeme elől a szimpatikus nagyorrú ismeretlen lány, és helyette elkezd egy szakállas úriembert látni dívánnyal vagy egy fehérköpenyes szadistát elektrosokkolóval. És onnantól nem létezem, mint ember, csak a szokásos kérdések jönnek, mi a különbség a pszichológia és a pszichiátria között, gyógyszerekkel csak leszedáljuk az embereket, a pszichoterápia kuruzslás, a pszichiáterek tényleg megőrülnek-e, valamint mi a véleményem a Csernusról, a Feldmárról, és a Szendiről. Aztán bizonygathatom, hogy nem vagyunk mindannyian szadisták, néha vannak kivételek, én egy olyan cigány vagyok, aki nem lop.
Szóval nem, nekem se lehetne használtautót eladni a fenti szöveggel, ez talán érthető. És aztán azon gondolkodtam, hogy ha a huszas években élek, akkor vajon olvastam volna-e Sullivant vagy inkább mereven elzárkózom az elvetemült ötleteitől. Ugyanis zakkant volt, goromba, ellenszenves, néha pszichotikus, meleg skizofrén srácokat kezeltetett meleg ápolókkal, hazudott az önéletrajzában, és hangoztatta, hogy a pszichiáterek idióták. Persze, voltak azért sokan, akik elismerték, de nem a mainstream. Persze, lehet, hogy nem vagyok szűklátókörű, és túltettem volna magamat ezen, és olvastam volna, de lehet, hogy csak lelkesen szidtam volna olvasatlanul, holott sok olyat írt, amit én is gondolok.
Hát ezért kezdtem antipszichiátria honlapokat böngészni.
Now that it's raining more than ever
Ezt meg imádom, plusz a videó is mennyire cuki. Mai slágerek rockabilly stílusban, rögtön rajongó lettem. Via Anngel.
Risin' up, back on the street
Szóval a szememmel az van, hogy elfogyott belőle a buborék a hétvégén. A buborék, amit beletesznek a műtét során, szép fokozatosan szívódik fel és iszonyú idegesítő. A folyamat hossza egyénenként két hét és három hónap között változik, nálam valamivel több, mint két hónap volt. Ez, mint mondtam, iszonyú kellemetlen, de igazából jó, mert amíg ott van, addig a helyén tartja a retinát és az gyógyulhat. Miután eltűnt, elvileg semmi zavarót nem szabad már látni, ehelyett én láttam homályt és úszkáló izéket és fényeket is (ami ugyan egyes, közkedvelt elméletek szerint csupán a pszichózisom bevezető tünete, de én egyelőre a szemészeti eredethez ragaszkodom). Ettől aztán feltűnés nélkül halálra paráztam magam az elmúlt kb. két hétben.
A szemem viszont jó. A fények továbbra is kérdőjel. A homályra pedig az alábbi magyarázatot kaptam: a műtét során úgy nyomják vissza a retinát a helyére, hogy egy pici nehézfolyadékot öntenek rá, amit aztán ki is vesznek. Maradéktalanul kiveszik az összeset. A szemészem azt mondja, hogy sokféle műtéti technikát ismer, a legjobbaktól tanult, satöbbi, és mégis ritkán előfordul, hogy kiveszi az összes folyadékot, tutira, pár nap múlva nincs is ott, de a pár hetes kontrollon azt látja, hogy egy-két mikrocsepp nehézfolyadék van a szemben. Ez nem lehet ott, mert az összeset kivette. Az én szememben is látta már a múltkori kontrollon is, ezért ezt követően, amikor egy nemzetközi kongresszuson járt, elmesélte az ott előadó híres nemzetközi retinasebész professzornak, hogy időnként ezt a jelenséget tapasztalja, például nemrég is, egy kolléganő szemében (=én), és mitől lehet. A prof elmondta, hogy előfordul, hogy a nehézfolyadék a műtét közben egy mikrofilmet képez a retina felszínén, ami olyan vékony, hogy nem látható. És a látható részt eltávolítja az ember, a nemláthatót viszont nem, és a következő hetekben a mikrofilm szépen összefolyik egy-két cseppé, és akkor jé, ott van a szemében a folyadék, pedig kivettem. Ezért ha lehet, akkor javasolt a műtét végén a retina teljes egészét "lezuhanyozni" sima fiz-sóval, hogy lemossuk a nem látszódó folyadékfilmet is. Mondtam már, hogy a szemészet valójában finomműszerészet?
Ez számomra abból a szempontból rossz, hogy majd egyszer, de nem mostanában, hanem ha már szuperul biztonsággal tutira tapad a retinám, akkor majd még egyszer belenyúl a szemembe és kimossa belőle a cseppeket. De igazából örülök, mert nincs semmi bajom. Még egy kicsit zaklattam a szemészt a futással is, erre azt mondta, hogy örüljek, hogy így megúsztam, ő például nagyon örül, hogy megúsztam, mert én még nem láttam egy igazi jó retinaleválást, de ő már látott egy csomót, és higgyem el, hogy az nagyon szar, és pláne ilyen fiatalon, és minden egyes lépésnél rázkódik a retinám, és vegyek inkább ellipszistrénert. Tekintettel a várakozó Nénik kritikátlan mennyiségére (meg mert nem akartam, hogy totál őrültnek tartson), nem fejtettem ki neki, hogy ellipszistréneren nem tudom ugyanolyan jól csinálni a posztapokaliptikus imaginációmat, csupán megkérdeztem nyávogva, hogy de fél év múlva futhatok-e, mire azt mondta, fél év múlva már lehet, hogy megengedi, meglátjuk. A krav-magával ezek után már nem mertem előhozakodni.
De igazából nagyon örülök, hogy ennyivel megúsztam. Lehet, spinningre fogok járni, azt mindenki annyira dicséri.
The eye of the tiger
Tiger, tiger, burning bright in the forest of the night
Már egészen lazán mászkálok ruhák között a plázában, semmi szenvedés. Klassz. Írjak erről könyvet, hogyan szabadultam meg a ruhavásárlási addikció poklából? Szimplán vásárlási addikciót nem írhatok, mert egy könyvet azért vettem, meg belelapozgattam vagy hatvan másikba, elképesztő mértéket ölt a népszerűpszichológia, a Poppernek meg a hasonlóknak például hogy van ennyi idejük, hogy polcnyi műveket írjanak? Vagy mindegyikben ugyanaz van. És az is furcsa, hogy milyen előítéletes voltam régebben egyes szerzőkkel szemben, és elmúlt, de ez egy másik történet, amiről majd máskor mesélek.
Most csacskaságok jönnek, arról akarok mesélni, hogy hagyományainkhoz híven elolvastam a könyvesboltban kitett kínai horoszkóp könyvet a 2010-es évre. Sajnos továbbra sem írja azt, amit én szeretnék ("a Kígyó élete a következő évben csupa öröm és boldogság, kisujját sem kell mozdítania, mégis az ölébe hullik a rengeteg kaland, utazás, szabadidő, pénz, szakmai siker, napsütés, kertes ház, macska a verandán, örök élet, ingyen sör"). Ehelyett a Tigris éve hektikus és nagyon mozgalmas lesz munka terén, ami a Kígyót, aki alapvetően összetekeredve szeret szemlélődni vagy maximum lassan kúszik, egy kissé kiborítja néha. Nagyon rugalmasnak kell lenni ebben az évben, egyik pillanatról a másikra fognak történni a dolgok, meg kell ragadni a lehetőségeket vagy úszni az árral. Külön direkt figyelmeztetnek a bolygók (?), hogy óvakodjunk a munkahelyi intrikától, mondjuk nem tudom, ez nálunk hogyan oldható meg anélkül, hogy minimum szakmát kellene váltanom vagy ólmot önteni a fülembe. Sok váratlan utazás is lesz, az klassz. Ja, és a Rendszerben kell maradni: rugalmasan alkalmazkodni a váratlan helyzetekhez, de "nem javasolt az egyénieskedés", bár lehet, hogy ez a rész a Kígyók mindenkori főnökeinek kifejezett kérésére került bele a könyvbe valahogyan. Mindent összevetve Tigrisnek az a tulajdonsága van, hogy egyszercsak váratlanul rád ugrik a sarok mögül, úgyhogy csak kapkodni fogom a fejem egész évben.
Ja, és valami másik könyvborítón meg azt kellett látnom, hogy a Világvége pont a születésnapomon lesz 2012-ben. Cool.
It's all the same f*cking day, man
Akkor legyenek a rinyálás helyett tények-tévhitek. Összesen 4 reviewertől kaptam összesen 39 db kommentet a Cikkemre, ebből 18-ot válaszoltam meg eddig. Nagyjából legalább minimum két reviewerkomment/nap átlagsebességgel kell haladnom, ha mindet meg akarom válaszolni, mielőtt elutazunk és nem akarok még Thaiföldön is ezzel foglalkozni, ahelyett, hogy zombis, űrhajós és pszichoterápiás könyveket olvasnék a függőágyban. Most azt gondolom, hogy: 1. tök jól haladtam eddig, nyugodt lélekkel elmehetek most a kozmetikushoz, 2. soha nem leszek képes befejezni, amúgy se tartok a felénél igazából, mert biztos a nehezebbeket hagytam későbbre, egész életemben ezt a cikket fogom írogatni és küldözgetni, soha az életben nem mehetek nyugodt lélekkel kozmetikushoz többé, veszett hering ugrik ki a patakból és a lábikrámba mar, ésatöbbi.
Nem számoltuk bele, mennyit segít vajon világhírű statisztikusunk, mivel ez teljesen kiszámíthatatlanul a nagyon sokat segít és a semennyire sem ér rá között mozog, valamint át kell-e írnom még sokszor nyelvezetileg, illetve lesz-e addig Világvége, de talán nem, mert a maja naptár sajnos csak 2012-re teszi az Apokalipszist, és az rajtam most nem segít fikarcnyit sem.
Kell egy ház lenn az óceán partján, majd ha végleg visszavonultam
Megkaptam Luciától a karácsonyi listás játékot (blogos listajátékokkal játszom, ez már a vég, igen, tudom), mondjuk mostanában tényleg annyira jutalomhiányos vagyok, hogy egyszerűen semminek sem örülök, minden nyűg, minden stressz, minden fáradtság.*
Persze, azért a szokásos dolgok jöhetnek. Idő. Pénz. Napsütés. Nempanel lakás. Találjam ki végre, hogyan nem lesz belőlem keserű öregasszony. Legyen most már jó a szemem végre. Legyen igaz a kínai horoszkóp, amiben ez volt a Bivaly éve, amikor a Kígyó (én) csak dolgozik és tanul, és a következő a Tigris éve, amelyben a Kígyó (én) learatja a fentiek gyümölcsét.
Ja, és feltétlenül szükséges lenne egy reader, nem is annyira a saját, mint inkább az emberiség érdekében, mert nem tudok huzamosabban monitorról olvasni, és annyira klassz pszichoterápiás könyveim vannak pdf-ben, mentalizációtól mindfulness-ig (hogy csak az M betűt említsem), és most vagy kinyomtatom őket, de akkor esőerdő, államkassza, vagy szereznem kell egy readert, máskülönben nem fogom tudni elolvasni és a szenvedő népességen alkalmazni a tanultakat, ugye értitek, mennyire önzetlen vagyok és hősies.
*De nyugalom, nincs olyan burnout, amin ne segítene 3 hét Ko Phanghanon.
Ne dorbézoljunk, ne éjjelezzünk
Engem az is idegesít, amikor olyan, eredetileg praktikus problémákból csinálunk világnézeti kérdéseket, mint például infuenza és védőoltás. Ám szerencsére itt van nekünk dolphin, aki világnézet helyett tényszerű és részletes. Sokkal több, mint amit valaha tudni akartál a Vírusról, kérem, kövessenek.
De komolyan, minden elismerésem, köszönjük.
Close your eyes and surrender to your darkest dreams
Mindenféle szociális eseményen vettem részt, pénteken elmentünk a kocsmába, ahol eleinte kicsit unatkoztam, mert a férjem meg Charles megbabonázva nézték a tévében a Repülő tőrök klánját, a társaságunkban lévő két pszichiáter pedig éhes zombik módjára a pizzám maradékát marcangolta, de aztán minden jóra fordult. Legjobban szeretem az élet nagy kérdéseit vitatni sör mellett, ezúttal felbukkant a Lány, Aki Megkérdezte, Milyen Zenét Szeretek, és egyszer csak azt vettem észre, hogy azon vitatkozunk, vajon mindig ugyanaz vagy-e, vagy a környezet formál, én a környezetnek vagyok a híve, az leszel, ahová tesznek, és az emberek, akikkel találkozol, megváltoztatnak, őszerinte pedig az ember mindig ugyanaz, csak a helyzetek változnak. Végül úgy nagyjából kiegyeztünk abban, hogy gén-környezet interakció, és elmentünk táncolni az új Cha-cha-chába, ami rossz volt, és különféle elméletek születtek arról, hogy miért is rossz. Én arra esküszöm, hogy egyszerűen rossz a csí, Charles szerint "it doesn't have a good vibe", Niké ragaszkodott hozzá, hogy csupán a zene rossz, Kolléga szerint meg tök jó a hely és csak az a bajunk, hogy túl sok nő van és kevés pasi és azok is buta arcot vágnak. Oké, öreg vagyok és rugalmatlan, de nem úgy képzelek el egy szórakozóhelyet, hogy rossz zenére, buta arcú pasik és unatkozó nők között ugrálok lehangoló retró-szocialista környezetben a Déli pályaudvaron.
Szombaton délelőtt beöltöztem dark kutatónőnek (vörös ékkő, fekete körömlakk, fekete gyöngyékszerek, szürke nardágkosztüm), és elmentem az Egyetemre, ahol ünnepélyes kézfogást követően ideadtak egy bordó bársonyba kötött, archaikus betűtípussal készült iratot (PhD) és azt mondta a doktori iskola elnöke, hogy mostantól használhatjuk "a szellem fegyverét". Úgyhogy rettegjetek, bármit is értett ezalatt. Hangulatos volt különben, nagy zászlók, sötétkék bársonyköpönyegbe öltözött, szakállas professzorok tányérnyi aranyláncokkal nyakukban, köztársasági elnök, meg fotósnak öltözött biztonsági személyzet, régen láttam ennyi fényképészt diszkréten a zakójuk hajtókájába beszélni.
Maradva a jelmezes vonulatnál, este beöltöztem dark varázslónőnek (vörös ékkő, fekete körömlakk, fekete gyöngyékszerek, fekete hosszú szexi ruha ezüst pókokkal, loboncos vörös paróka), és elmentem a Luciáékhoz, ahol ünnepélyes köszöntést követően ideadtak egy pohár véres agyat, és azt mondta a Pratchett-féle patkányhalálnak öltözött fiatalember, hogy "nyí". Úgyhogy rettegjetek, bármit is értett ezalatt. Hangulatos volt különben, koponyák, fekete kartonból kivágott okkult és fallikus (?) jelképek, természeti katasztrófának öltözött hölgyek döglött rókával nyakukban, meg Lady Gaga, meg a stricim férjem neonzöld pimp daddy-cuccban, régen láttam ennyi dögös boszorkát, vámpírt, pillangót és egyéb éjjeli teremtményt egy rakáson.
És régen hallottam ennyi kilencvenes évek-popslágert, talán még magukban a kilencvenes években sem, thx to alie. Képzeljük el akkor az éjszaka fent említett sötét teremtményeit, ahogy lelkesen nyomják a Macarena-dance-t. Igen, ezt. Igen, tudom.
Érzelmek, ruhák
Nekem tulajdonképpen már egészen szükségtelen a saját érzelmi állapotomat monitoroznom, ma reggel például csendben ültem a kezelőben és békésen majszoltam egy túróspitét, míg egy pszichiátriai nővér és két pszichoterápiás szemléletű pszichiáter vitázott azon a differenciáldignosztikai problémán, hogy az utóbbi heteket tekintve én vajon teljesen jól vagyok, depressziós vagyok, vagy disztímiás.
Én nem tudom, hogy vagyok, viszont tegnap végre felpróbálgathattam ruhákat a jelmezkölcsönzőben, és az már majdnem olyan, mint a vásárlás. Megjegyzem, egész jól nézek ki elképzelhetetlenül mini, bőr és tüll, dögös vámpírnő-ruciban és loboncos vörös parókával.
Check out thz crazy turtles, yoooo
Tudomtudom, tumblr-re való az ilyesmi, meg régi is, de ezen nevettem fél éjszaka. "In reply to GOD". Innen.
Letépem ezt a hangaszálat
Hiányoznak a kis barátaim az előző osztályról, ahol dolgoztam, velük ebédeltem ma a megújult menzán, és nosztalgiával gondolok vissza azokra az időkre. De tulajdonképpen ilyen esős novemberi neurotikus napokon gyakorlatilag minden lehetséges dologra nosztalgiával gondolok, kivétel ez alól talán a rántott hal.
Szerintük én az elmúlt évek alatt kivirágoztam, felnőttem, az történt velem, "mint ami Kollégával, csak lányban", és ez végülis jó, bár ilyen novemberi esős neurotikus napokon én inkább azt gondolom, hogy megtörtem, megöregedtem, elszíntelenedtem, megráncosodtam, túlmentem Lébénynél. Szerencsére hoztak csokit is.
Just the basic facts
isolde: - Rájöttem, hogy ebben az évben semmit sem csináltam, csak dolgoztam. Voltam három napot Nápolyban, de akkor is esett az eső, és ennyi. Szabim alatt a PhD-mat írtam, vagy azon szorongtam, vagy a szememet műtötték. Azelőtt, régen én bulizni jártam, koncertekre, moziba, kiállításra, régen nekem hobbijaim voltak, regényt fordítottam, novelláim jelentek meg nyomtatásban, érdekelt a bányászat története... Idén meg semmit sem csináltam, sehol sem voltam, csak dolgoztam.
S: - Nem igaz, hogy semmit, voltál Suzanne Vega koncerten.
E: - És el szoktál járni a barátaiddal.
Ez a probléma a kognitív pszichoterapeutákkal, nem lehet nekik rendesen rinyálni, állandóan a valósággal vannak elfoglalva.
Years shall run like rabbits
Véletlenül visszaaludtam az óracsörgést követően, és azt álmodtam, hogy egy antikváriumban találtam egy meglehetősen rongyos és régi regényt, ami a munkahelyemen folyó életről szólt, rólam meg a különféle kollégáimról. Ez nem volt különösebben érdekes, annál inkább az Epilógus, amelyben az ismeretlen szerző röviden közölte, hogy húsz év múlva hol látjuk az említett szereplőket.
Majd húsz év múlva megmondom, így lett-e.
Összeadtam havi kiadásaimat, ruha ugye nulla, szórakozásra költöttem kettőezerhétszáz forintot, saját oktatásomra (mozgásképzés, könyvek, kivételesen szakvizsgajelentkezés is) hatvanat, többi közlekedés, hiteltörlesztések, némi illatszer, kaja, aztán huss, máris tíz rugóval túléptem a fizetésemet. Kajára mondjuk meglepően sokat költök, úgyhogy most azon gondolkodom, mi lenne, ha csupán a kihívás kedvéért csinálnék egy ilyen Péter Anna-féle projektet, mégis, vajon mi a legkevesebb pénz, amit kajára tudok költeni egy hónapban? Az a baj, egyrészt, hogy én egészséges táplákozáson nevelkedtem, nekem halat kell ennem meg zöldségeket, brokkolit, paradicsomot és olívaolajat, nem ehetek egy hónapig minden nap krumplistésztát. A grízestésztát pedig utálom. Valamint természetesen nem érek rá minden nap főzni. És nem akarok elhízni sem. És van egy férjem, akinek egészséges ételeket akarok adni, és nem akarom, hogy elhízzon.
Mondjuk állítólag a dolog kulcsa a tervezésben és a logisztikában rejlik, hogy nem csak úgy beszédül az ember az intersparba és vesz, amihez kedve van, vagy ami le van árazva, hanem stratégia van és harcmodor. Most a helyzet az, hogy hosszú távon nem igazán segít az anyagi helyzetemen, ha havonta mondjuk tízezer forinttal kevesebbet költök élelmiszerre, és cserébe májkrémes kenyéren kell tengődnünk, viszont felkeltette az érdeklődésemet az ebben rejlő kihívás. Még gondolkodom, belevágjak-e. Az a baj, túl sok koncentrációt igényel.
Ez a baj az Élettel, hogy túl sok koncentrációt igényel.
Where the hell is my elephant?
Van Teodorának az a blogja, ahol ázsiai filmekről és zenékről ír, és ha nem linkelem, akkor 35 percenként elpusztul egy kisteknős és kettő darab kismacska, szóval ide kell menni: asiafan.hu
Apropó ázsiai filmek, megnéztük tegnap a Tom Yum Goong c. nagyon cuki filmet, amelyben egy ifjú, jóképű, thai harcművész fiatalember hőn szeretett elefántjai kiszabadítására indul, rendkívül gagyi történet, és sok, igen látványos verekedés végeláthatatlanul hosszú snittekkel. Plusz Jackie Chan-dublőr-cameo.
And I am a material girl
Ez a biciklizés nyomába sem ér a futásnak, de azért meg fogom tudni szokni. Úgy értem, a konditermi gépen való biciklizés a konditermi gépen való futásnak nem ér nyomába, mert biciklivel járni dolgozni Hollandiában, kis patak, nárciszok és birkák mellett azért egész más volt. A legjobb persze dühösen sportolni, sokkal jobb érzés, mint nyugodtan, és a pulzusunk is sokkal könnyebben eléri a zsírégető tartományt, úgyhogy arra gondoltam, ezentúl majd mindig előrelátóan felbosszantom magam valamin. Biztos bármikor lehet találni mérgelődésre alkalmas dolgokat, ott van mindjárt a fizetési papírom, vagy hogy zárva van a posta, négyes metró, alsó szomszéd, ezért tart itt ez az ország.
Vannak jó hírek is, kaptam a férjem haverjától Lips-es repipólót, pont a méretem és klassz, és én (reszkető kezek, elcsukló hang) két hónapja nem vettem ruhákat, így minden morzsáért hálás vagyok. Lehet, hogy valójában a rendszerrel/ a világgal minden a legnagyobb rendben van, és csak azért van jutalomhiányos szindrómám, mert nem veszek ruhákat? Végülis egyszer már rájöttem, hogy a Boldogság valójában Ruhák.
Az Út örök és tétlen