Hiányoznak a kis barátaim az előző osztályról, ahol dolgoztam, velük ebédeltem ma a megújult menzán, és nosztalgiával gondolok vissza azokra az időkre. De tulajdonképpen ilyen esős novemberi neurotikus napokon gyakorlatilag minden lehetséges dologra nosztalgiával gondolok, kivétel ez alól talán a rántott hal.
Szerintük én az elmúlt évek alatt kivirágoztam, felnőttem, az történt velem, "mint ami Kollégával, csak lányban", és ez végülis jó, bár ilyen novemberi esős neurotikus napokon én inkább azt gondolom, hogy megtörtem, megöregedtem, elszíntelenedtem, megráncosodtam, túlmentem Lébénynél. Szerencsére hoztak csokit is.