Mindenféle szociális eseményen vettem részt, pénteken elmentünk a kocsmába, ahol eleinte kicsit unatkoztam, mert a férjem meg Charles megbabonázva nézték a tévében a Repülő tőrök klánját, a társaságunkban lévő két pszichiáter pedig éhes zombik módjára a pizzám maradékát marcangolta, de aztán minden jóra fordult. Legjobban szeretem az élet nagy kérdéseit vitatni sör mellett, ezúttal felbukkant a Lány, Aki Megkérdezte, Milyen Zenét Szeretek, és egyszer csak azt vettem észre, hogy azon vitatkozunk, vajon mindig ugyanaz vagy-e, vagy a környezet formál, én a környezetnek vagyok a híve, az leszel, ahová tesznek, és az emberek, akikkel találkozol, megváltoztatnak, őszerinte pedig az ember mindig ugyanaz, csak a helyzetek változnak. Végül úgy nagyjából kiegyeztünk abban, hogy gén-környezet interakció, és elmentünk táncolni az új Cha-cha-chába, ami rossz volt, és különféle elméletek születtek arról, hogy miért is rossz. Én arra esküszöm, hogy egyszerűen rossz a csí, Charles szerint "it doesn't have a good vibe", Niké ragaszkodott hozzá, hogy csupán a zene rossz, Kolléga szerint meg tök jó a hely és csak az a bajunk, hogy túl sok nő van és kevés pasi és azok is buta arcot vágnak. Oké, öreg vagyok és rugalmatlan, de nem úgy képzelek el egy szórakozóhelyet, hogy rossz zenére, buta arcú pasik és unatkozó nők között ugrálok lehangoló retró-szocialista környezetben a Déli pályaudvaron.
Szombaton délelőtt beöltöztem dark kutatónőnek (vörös ékkő, fekete körömlakk, fekete gyöngyékszerek, szürke nardágkosztüm), és elmentem az Egyetemre, ahol ünnepélyes kézfogást követően ideadtak egy bordó bársonyba kötött, archaikus betűtípussal készült iratot (PhD) és azt mondta a doktori iskola elnöke, hogy mostantól használhatjuk "a szellem fegyverét". Úgyhogy rettegjetek, bármit is értett ezalatt. Hangulatos volt különben, nagy zászlók, sötétkék bársonyköpönyegbe öltözött, szakállas professzorok tányérnyi aranyláncokkal nyakukban, köztársasági elnök, meg fotósnak öltözött biztonsági személyzet, régen láttam ennyi fényképészt diszkréten a zakójuk hajtókájába beszélni.
Maradva a jelmezes vonulatnál, este beöltöztem dark varázslónőnek (vörös ékkő, fekete körömlakk, fekete gyöngyékszerek, fekete hosszú szexi ruha ezüst pókokkal, loboncos vörös paróka), és elmentem a Luciáékhoz, ahol ünnepélyes köszöntést követően ideadtak egy pohár véres agyat, és azt mondta a Pratchett-féle patkányhalálnak öltözött fiatalember, hogy "nyí". Úgyhogy rettegjetek, bármit is értett ezalatt. Hangulatos volt különben, koponyák, fekete kartonból kivágott okkult és fallikus (?) jelképek, természeti katasztrófának öltözött hölgyek döglött rókával nyakukban, meg Lady Gaga, meg a stricim férjem neonzöld pimp daddy-cuccban, régen láttam ennyi dögös boszorkát, vámpírt, pillangót és egyéb éjjeli teremtményt egy rakáson.
És régen hallottam ennyi kilencvenes évek-popslágert, talán még magukban a kilencvenes években sem, thx to alie. Képzeljük el akkor az éjszaka fent említett sötét teremtményeit, ahogy lelkesen nyomják a Macarena-dance-t. Igen, ezt. Igen, tudom.
