Then something happenend which unleashed the power of our imagination

A kedves fiú, aki a múltkor kifigyelte a vízkőoldómat, továbbra is létezik, és olyanokat csinál, hogy reggel egyszerre jön velem munkába. Beszáll mellém a liftbe, nekem a fülemben fülhallgató, úgyhogy megszólítani nem tud, csak nézeget, eljön velem a villamosmegállóig, felszáll velem a villamosra, leül mellém vagy velem szemben, és mintha várná, hogy mikor veszem ki a fülemből a fülhallgatót és dumálok vele. De én nem beszélgetek idegenekkel, különösen reggel munkába menet. Reggel senkivel sem beszélgetek, a férjem, amikor még csak udvarolt nekem és néha nálam aludt, mindig azt hitte, hogy valamiért haragszom rá, megbántam az elmúlt éjszakát vagy ilyesmi, mert annyira mogorva vagyok. Szóval esélytelen, hogy szóba álljak vele, és egyébként is olyan fura az egész.

isolde: - És valamelyik nap meg megyek le a lifttel, beszáll, jön velem, így néz, elindulok, és látom, hogy pont jön a villamos. Épp a Lé meg a Lola zenéjét hallgattam és régen voltam futni, úgyhogy sprinteltem egyet a villamosra, épphogy pont elértem, a srácot már az elején lehagytam valahol. Leülök egy kettes ülésre, elindul a villamos, és leül mellém a srác! Leül! És néz! Még csak nem is liheg! Szerinted ez hogyan lehetséges?
húgom: - Hát úgy, hogy az egészet csak képzeled.

Nem sokat segített rajtam, mivel fogalmam sincs, mit diktálnak az udvariasság szabályai olyan esetben, ha meg akar velem ismerkedni az alsó szomszéd, de én nem akarok, és arról sincsen fogalmam, mi a teendő, ha meg akar velem ismerkedni a képzeletbeli alsó szomszéd. Bár az utóbbi esetre léteznek gyógyszerek. 

Work that

Ma leadtam a papírokat a fokozatszerzési eljáráshoz, ez a PhD-hoz vezető többlépcsős bürokratikus akadálypálya egyik első lépcsője, valamint 120 ezer forintot kellett hozzá befizetni egy sárga csekken, ami nem tesz boldoggá. Állítólag, ha meglesz a tudományos fokozatom, akkor a befektetett idő, munka, parázás, energia és pénz majd megtérül, egyelőre elképzelésem sincs, hogyan. Persze, sosem lehet tudni, milyen ok-okozati összefüggések láncolatának a végén lesz a PhD-ból kertes házam és időm a kertben olvasni, de attól, hogy én nem látom át, még nem zárhatjuk ki. 

Még be kell fejeznem be szeretném fejezni a disszertációt, leadni, szigorlatozni, megvédeni kétszer, és akkor lesz jó. Közben pedig pszichoterapeuta záróvizsgát kell tennem szeretnék tenni, arra meg kell írni vagy hat esetet, meg tanulni is kell rá azért. Ez a tavasz-nyár arról fog szólni kéremszépen, hogy dolgozom és csinálom ezeket a cuccokat és stresszelek rajtuk ezerrel, nem pedig arról, hogy a Margitszigeten sétálgatok vagy az edzőterem teraszán napozgatok vagy anyám kertjében olvasgatok, ez az istenverte Bivaly Éve. A fentieken kívül tavasszal az allergiám miatt, nyáron pedig a hőség és a csótányok miatt fogok rinyálni, aztán ha nem jön közbe válság, egyéb, akkor novemberben Kambodzsa, a férjem szerint még ne éljem bele magam, de én szeretném. 

Varangy, asszertivitás, jegeskávé

Sopron a legjobb hely a világon, gyalogoltunk tizenöt kilométert, azonosítottam a tavaszi héricset és kb. két óra gondolkodás után eszembe jutott a másik növény neve is, amit láttunk, éppen a zöldhatáron igyekeztünk keresztül valami ösvényen, fél lábam már Ausztriában, amikor felkiáltottam, hogy "odvas keltike! hát persze! odvas keltike!". Megmutattam húgomnak Brennbergbánya nevezetességeit, úgy is, mint Szt. Borbála szobor, Szálasi-bunker, temető, kocsma, templom, a templomban épp mise vége volt, úgyhogy életemben először bementem és megnéztem a lengyelektől ajándékba kapott szlávos beütésű szűzanya-képet. Még mindig abban a temetőben akarok nyugodni. Itt egy kép.

Ezenkívül elgyalogoltunk a récényi tóhoz (Ritzing, Sonnensee, Ausztria), ahol a strand ugyan zárva volt, de napoztunk, valamint ettünk apfelstrudelt és ittunk tejeskávét, amit egy, a magyar nyelvet bájosan törő osztrák legényke szolgált fel. Az úton varangyok voltak, húgom dobált nekik csókokat  távolból, de egyikből sem lett napbarnított, borostás rocksztár/óceánbiológus. Ilyen rondák voltak.

Megtaláltuk a Buddha café nevű helyet is, ahol ittunk jegeskávét, valamint alkalmaztam bőbeszédű és lehengerlő stílusú nagymamámon az asszertív tréningen tanultakat. Konkrétan (viszonylag) nyugodt hangon elmagyaráztam neki, mennyire bántó a viselkedése számomra és rosszul esik és amit nem fogott fel, azt sokszor elmondtam egymás után, persze lepergett róla, de nyilván nem rögtön profikkal kellene kezdenem.

Heti étrend

Komolyan jobban szeretek bemenni dolgozni, amióta ezt eszem, és tudom, hogy délben nem kell átmennem a menzára, ahol elkeseredetten próbálok keresni valami ehetőt, ami a végén többnyire mégis rántott hal és kajaszagú lesz a hajam és a ruhám, hanem kapok egy dobozban valami izgit. Ezek voltak:

Hétfőn ettem rozmaringos tofusültet fokhagyma lekvárral és paradicsomos rizzsel. A tofut részemről szeretem, nincs semmilyen íze, de legalább mindenhez megy, és mivel nem is drága, koleszos koromban, amikor imidzsből vegetariánus voltam két évig, rengeteg tofut ettem. Ez is csak olyan tofu volt, mint a többi, ha egyet láttál, mindet láttad. A fokhagymalekvártól kissé féltem, mert mi az, hogy lekvár, meg majd fokhagymaszagom lesz tőle és elájulnak a betegek, de finom mártás volt enyhe, cseppet sem durva fokhagymaízzel. Azt hiszem, ha egyetlen dolgot kellene megneveznem, ami tetszik a biochef-ben, akkor az a paradicsomuk, szinte az összes zöldségnek zöldségebb-íze van a megszokottnál, de a paradicsomnak különösen. Vidéken nőttem fel és imádom a paradicsomot, azt, amelyik a nagyanyáim kertjében terem egy ilyen lábszárközépig érő növény tetején, van egy jellegzetes illata és egy jellegzetes íze, és ezt csak nyáron, néhány hétig lehet kapni. Az év fennmaradó részében meg jobb híján eszem a melegházi meg dél-amerikából importált paradicsomokat, amiknek ugyan vízíze van, de legalább pirosak. A bioséf paradicsomja pedig hozza a normál paradicsomízt, nem tudom, hogyan lehetséges ez márciusban, de őszintén szólva nem is nagyon izgat, csak adják ide. A kókuszkenyér chilis csokoládékrémmel az egy kicsit bizarr volt. Képünkön.

Kedden ettem penne arrabiatát kapros cukkinivel, ez számomra az égvilágon semmiben sem különbözött normál penne arrabiatától, al dente, picit csípős. A cukkiniszeletek mellette voltak és csak épphogy enyhén voltak kaprosak, szerintem ez volt a héten az az étel, amit konzervatívabb ízlésűek is simán megehetnek. A császármorzsa fedőnéven futó, ööö, dologért már a múlt héten is rajongtam, császármorzsához ugyan nincs köze, viszont imádom. Megmondom, miből van: kukoricadara, tönkölydara, zabpehely, méz. Ennyi. Így: „a kukoricadarát, a tönkölydarát, a zabpelyhet az olajban pirítjuk, hozzáadjuk a mézet, és egy kevés vizet. Alaposan összekeverjük, majd a tűzről levéve fedő alatt duzzasztjuk.” Ennyi meg baracklekvár. A főnővérünk először nem volt hajlandó megkóstolni, mert hogy néz ez ki, de végül nagyon ízlett neki.

Szerda, pirított túrós burgonyagombóc zöldségraguval. Valójában nem tudom, miért ilyen jók a zöldségeik, feltűnően ropogósak és ízletesek. Azért ilyenek-e, mert bio, vagy mert frissek vagy jól voltak tárolva, vagy az elkészítési mód miatt, valószínűleg a fentiek közül mind szerepet játszik. A csokoládés-mogyorós muffin négy muffint jelentett, egyet megetettem a nővérekkel, osztatlan sikert aratott, finom csokis tésztában egész mogyorók, dicsérték nyakra-főre, bár a főnővér ehhez is el bírt volna képzelni egy kis lekvárt. Még így sem bírtam megenni az egészet, hanem két muffint elraktam másnap reggelire.

Csütörtökre nem rendeltem sütit, hanem előételt, ami diós túrógolyók zöldsalátával. Ez mekkora ötlet, komolyan. Túró összekeverve darált dióval, gombóccá formálva, plusz levelek. Ennyi. Nagyon finom, és sose jutott volna magamtól eszembe, hogy diót összekeverjek túróval, pedig végülis tök evidens, ezt fogom csinálni otthon ezentúl. Ettem még olívával gyúrt juhsajtot, zöldséges laskával és sült paradicsommal, ez volt a legfinomabb főétel egész héten, kb a görög tengerparton éreztem magam, sajtízű sajt, ropogós zöldségek, olajbogyó, a paradicsomukról pedig már beszéltem. Nyam.

Péntek, ropogós tésztában sült zöldségek, pirított laskával és fűszeres burgonyapürével. Ebből a zöldségek, laska, püré klassz volt, a tésztát, amiben sültek a zöldségek, nem szerettem, olyan semmilyen, barna tésztaréteg volt, amilyet az ember bioételekben elképzel. A túrós kókuszgolyók-pirított mogyoróval-t nem tudom, miért rendeltem meg, amikor alapvetően nem szeretem a kókuszt, valamiért azt gondoltam, biztos nem lesz annyira kókuszos, de az volt, és túlságosan emlékeztetett a Raffaello-ra, amit kifejezetten utálok. Ezért egyet becsülettel megettem, a maradék hármon pedig négy kollégám osztozott, három nővér és egy orvos, mindegyiküknek nagyon ízlett és oda meg vissza dicsérték, hogy milyen egyszerű ötlet (kb túró összekeverve kókuszreszelékkel meg egy kis citrommal) és mégis milyen finom.

Azt hittem, hogy biztos híztam az elmúlt két hétben, mert a hal helyett mostanában egy főételt és egy desszertet is eszem, ami sokkal több édesség a szokásosnál, valamint futni se voltam két hete, de ma megmértem magam és nem. Ez jó dolog. A ropogós zöldségeik borzasztóan fognak hiányozni, ha majd már nem kapom őket. A fent felsorolt élelmiszerek összesen nyolcezer-valahányszáz forintot értek. A túlexponált fotók a biochef honlapjáról származnak.

teszt

A heti étrendem

Komolyan jobban szeretek bemenni dolgozni, amióta ezt eszem, minden reggel úgy kezdek, hogy a nap közepén vár rám valami finom ajándék meglepetés (mert sose emlékszem, mit rendeltem). Ez még hagyján, de a nővérek, akikkel együtt eszem, szintén rákattantak kissé a dologra, és már délelőtt kérdezgetik, hogy na, mit fogsz ma enni? Délben pedig gyanakodva méregetik az ételeimet, ezért a sütikből mindenkit megkínáltam a héten, legalább kapunk pár elfogulatlan véleményt.

Hétfőn ettem rozmaringos tofusültet fokhagyma lekvárral és paradicsomos rizzsel. A tofut részemről szeretem, nincs semmilyen íze, de legalább mindenhez megy, és mivel nem is drága, koleszos koromban, amikor imidzsből vegetariánus voltam két évig, rengeteg tofut ettem. Ez is csak olyan tofu volt, mint a többi, ha egyet láttál, mindet láttad. A fokhagymalekvártól kissé féltem, mert mi az, hogy lekvár, meg majd fokhagymaszagom lesz tőle és elájulnak a betegek, de finom mártás volt enyhe, cseppet sem durva fokhagymaízzel. Azt hiszem, ha egyetlen dolgot kellene megneveznem, ami tetszik a biochef-ben, akkor az a paradicsomuk, szinte az összes zöldségnek zöldségebb-íze van a megszokottnál, de a paradicsomnak különösen. Vidéken nőttem fel és imádom a paradicsomot, azt, amelyik a nagyanyáim kertjében terem egy ilyen lábszárközépig érő növény tetején, van egy jellegzetes illata és egy jellegzetes íze, és ezt csak nyáron, néhány hétig lehet kapni. Az év fennmaradó részében meg jobb híján eszem a melegházi meg dél-amerikából importált paradicsomokat, amiknek ugyan vízíze van, de legalább pirosak. A bioséf paradicsomja pedig hozza a normál paradicsomízt, nem tudom, hogyan lehetséges ez márciusban, de őszintén szólva nem is nagyon izgat, csak adják ide. A kókuszkenyér chilis csokoládékrémmel az egy kicsit bizarr volt.

Kedden ettem penne arrabiatát kapros cukkinivel, ez számomra az égvilágon semmiben sem különbözött normál penne arrabiatától, al dente, picit csípős. A cukkiniszeletek mellette voltak és csak épphogy enyhén voltak kaprosak, szerintem ez volt a héten az az étel, amit konzervatívabb ízlésűek is simán megehetnek. A császármorzsa fedőnéven futó, ööö, dologért már a múlt héten is rajongtam, császármorzsához ugyan nincs köze, viszont imádom. Megmondom, miből van: kukoricadara, tönkölydara, zabpehely, méz. Ennyi. Így: „a kukoricadarát, a tönkölydarát, a zabpelyhet az olajban pirítjuk, hozzáadjuk a mézet, és egy kevés vizet. Alaposan összekeverjük, majd a tűzről levéve fedő alatt duzzasztjuk.” Ennyi meg baracklekvár. A főnővérünk először nem volt hajlandó megkóstolni, mert hogy néz ez ki, de végül nagyon ízlett neki.

Szerda, pirított túrós burgonyagombóc zöldségraguval. Valójában nem tudom, miért ilyen jók a zöldségeik, feltűnően ropogósak és ízletesek. Azért ilyenek-e, mert bio, vagy mert frissek vagy jól voltak tárolva, vagy az elkészítési mód miatt, valószínűleg a fentiek közül mind szerepet játszik. A csokoládés-mogyorós muffin négy muffint jelentett, egyet megetettem a nővérekkel, osztatlan sikert aratott, finom csokis tésztában egész mogyorók, dicsérték nyakra-főre, bár a főnővér ehhez is el bírt volna képzelni egy kis lekvárt. Még így sem bírtam megenni az egészet, hanem két muffint elraktam másnap reggelire.

Csütörtökre nem rendeltem sütit, nem rendeltem sütit, hanem előételt, ami diós túrógolyók zöldsalátával. Ez mekkora ötlet, komolyan. Túró összekeverve darált dióval, gombóccá formálva, plusz levelek. Ennyi. Nagyon finom, és sose jutott volna magamtól eszembe, hogy diót összekeverjek túróval, pedig végülis tök evidens, ezt fogom csinálni otthon ezentúl. Ettem még olívával gyúrt juhsajtot, zöldséges laskával és sült paradicsommal, ez volt a legfinomabb főétel egész héten, kb a görög tengerparton éreztem magam, sajtízű sajt, ropogós zöldségek, olajbocsó, a paradicsomukról pedig már beszéltem. Nyam.

Péntek, ropogós tésztában sült zöldségek, pirított laskával és fűszeres burgonyapürével. Ebből a zöldségek, laska, püré klassz volt, a tésztát, amiben sültek a zöldségek, nem szerettem, olyan semmilyen, barna tésztaréteg volt, amilyet az ember bioételekben elképzel. A túrós kókuszgolyók-pirított mogyoróval-t nem tudom, miért rendeltem meg, amikor alapvetően nem szeretem a kókuszt, valamiért azt gondoltam, biztos nem lesz annyira kókuszos, de az volt, és túlságosan emlékeztetett a Raffaello-ra, amit kifejezetten utálok. Ezért egyet becsülettel megettem, a maradék hármon pedig négy kollégám osztozott, három nővér és egy orvos, mindegyiküknek nagyon ízlett és oda meg vissza dicsérték, hogy milyen egyszerű ötlet (kb túró összekeverve kókuszreszelékkel meg egy kis citrommal) és mégis milyen finom.

Azt hittem, hogy biztos híztam az elmúlt két hétben, mert a rántott hal helyett mostanában egy főételt és egy desszertet is eszem, ami sokkal több édesség a szokásosnál, valamint futni se voltam két hete, de ma megmértem magam és nem. Ez jó dolog. A ropogós zöldségeik borzasztóan fognak hiányozni, ha majd már nem kapom őket. A fent felsorolt élelmiszerek összesen nyolcezer-valahányszáz forintot értek.

Én ezt most nem bírom ép ésszel felfogni, miért lesz kék az összes bejegyzésem címe attól, hogy ezt posztolom, amikor hozzá se nyúltam semmihez. 

Heti biochef

Komolyan jobban szeretek bemenni dolgozni, amióta ezt eszem, minden reggel úgy kezdek, hogy a nap közepén vár rám valami finom ajándék meglepetés (mert sose emlékszem, mit rendeltem). Ez még hagyján, de a nővérek, akikkel együtt eszem, szintén rákattantak kissé a dologra, és már délelőtt kérdezgetik, hogy na, mit fogsz ma enni? Délben pedig gyanakodva méregetik az ételeimet, ezért a sütikből mindenkit megkínáltam a héten, legalább kapunk pár elfogulatlan véleményt.

Hétfőn ettem rozmaringos tofusültet fokhagyma lekvárral és paradicsomos rizzsel. A tofut részemről szeretem, nincs semmilyen íze, de legalább mindenhez megy, és mivel nem is drága, koleszos koromban, amikor imidzsből vegetariánus voltam két évig, rengeteg tofut ettem. Ez is csak olyan tofu volt, mint a többi, ha egyet láttál, mindet láttad. A fokhagymalekvártól kissé féltem, mert mi az, hogy lekvár, meg majd fokhagymaszagom lesz tőle és elájulnak a betegek, de finom mártás volt enyhe, cseppet sem durva fokhagymaízzel. Azt hiszem, ha egyetlen dolgot kellene megneveznem, ami tetszik a biochef-ben, akkor az a paradicsomuk, szinte az összes zöldségnek zöldségebb-íze van a megszokottnál, de a paradicsomnak különösen. Vidéken nőttem fel és imádom a paradicsomot, azt, amelyik a nagyanyáim kertjében terem egy ilyen lábszárközépig érő növény tetején, van egy jellegzetes illata és egy jellegzetes íze, és ezt csak nyáron, néhány hétig lehet kapni. Az év fennmaradó részében meg jobb híján eszem a melegházi meg dél-amerikából importált paradicsomokat, amiknek ugyan vízíze van, de legalább pirosak. A bioséf paradicsomja pedig hozza a normál paradicsomízt, nem tudom, hogyan lehetséges ez márciusban, de őszintén szólva nem is nagyon izgat, csak adják ide. A kókuszkenyér chilis csokoládékrémmel az egy kicsit bizarr volt.

Kedden ettem penne arrabiatát kapros cukkinivel, ez számomra az égvilágon semmiben sem különbözött normál penne arrabiatától, al dente, picit csípős. A cukkiniszeletek mellette voltak és csak épphogy enyhén voltak kaprosak, szerintem ez volt a héten az az étel, amit konzervatívabb ízlésűek is simán megehetnek. A császármorzsa fedőnéven futó, ööö, dologért már a múlt héten is rajongtam, császármorzsához ugyan nincs köze, viszont imádom. Megmondom, miből van: kukoricadara, tönkölydara, zabpehely, méz. Ennyi. Így: „a kukoricadarát, a tönkölydarát, a zabpelyhet az olajban pirítjuk, hozzáadjuk a mézet, és egy kevés vizet. Alaposan összekeverjük, majd a tűzről levéve fedő alatt duzzasztjuk.” Ennyi meg baracklekvár. A főnővérünk először nem volt hajlandó megkóstolni, mert hogy néz ez ki, de végül nagyon ízlett neki.

Szerda, pirított túrós burgonyagombóc zöldségraguval. Valójában nem tudom, miért ilyen jók a zöldségeik, feltűnően ropogósak és ízletesek. Azért ilyenek-e, mert bio, vagy mert frissek vagy jól voltak tárolva, vagy az elkészítési mód miatt, valószínűleg a fentiek közül mind szerepet játszik. A csokoládés-mogyorós muffin négy muffint jelentett, egyet megetettem a nővérekkel, osztatlan sikert aratott, finom csokis tésztában egész mogyorók, dicsérték nyakra-főre, bár a főnővér ehhez is el bírt volna képzelni egy kis lekvárt. Még így sem bírtam megenni az egészet, hanem két muffint elraktam másnap reggelire. 

Csütörtökre nem rendeltem sütit, hanem előételt, ami diós túrógolyók zöldsalátával. Ez mekkora ötlet, komolyan. Túró összekeverve darált dióval, gombóccá formálva, plusz levelek. Ennyi. Nagyon finom, és sose jutott volna magamtól eszembe, hogy diót összekeverjek túróval, pedig végülis tök evidens, ezt fogom csinálni otthon ezentúl. Ettem még olívával gyúrt juhsajtot, zöldséges laskával és sült paradicsommal, ez volt a legfinomabb főétel egész héten, kb a görög tengerparton éreztem magam, sajtízű sajt, ropogós zöldségek, olajbocsó, a paradicsomukról pedig már beszéltem. Nyam.

Péntek, ropogós tésztában sült zöldségek, pirított laskával és fűszeres burgonyapürével. Ebből a zöldségek, laska, püré klassz volt, a tésztát, amiben sültek a zöldségek, nem szerettem, olyan semmilyen, barna tésztaréteg volt, amilyet az ember bioételekben elképzel. A túrós kókuszgolyók-pirított mogyoróval-t nem tudom, miért rendeltem meg, amikor alapvetően nem szeretem a kókuszt, valamiért azt gondoltam, biztos nem lesz annyira kókuszos, de az volt, és túlságosan emlékeztetett a Raffaello-ra, amit kifejezetten utálok. Ezért egyet becsülettel megettem, a maradék hármon pedig négy kollégám osztozott, három nővér és egy orvos, mindegyiküknek nagyon ízlett és oda meg vissza dicsérték, hogy milyen egyszerű ötlet (kb túró összekeverve kókuszreszelékkel meg egy kis citrommal) és mégis milyen finom.

Azt hittem, hogy biztos híztam az elmúlt két hétben, mert a rántott hal helyett mostanában egy főételt és egy desszertet is eszem, ami sokkal több édesség a szokásosnál, valamint futni se voltam két hete, de ma megmértem magam és nem. Ez jó dolog. A ropogós zöldségeik borzasztóan fognak hiányozni, ha majd már nem kapom őket. A fent felsorolt élelmiszerek összesen nyolcezer-valahányszáz forintot értek. 

Ne azt kérdezd, mit tesz érted a blogoszféra

Jó ügy rovatunkból levettem a sütiket, mert lassan lezárul a dolog, egy rakat pénz összegyűlt az Anyaotthonnak, és így ránézésre fantasztikus sütik készültek, klassz. Most a zenét támogatjuk, konkrétan május az otthon zenélés hónapja, de ez nem minden, a Cluster One még fel is szeretné fedezni és befuttatni az otthon zenélőket, amihez drukkolunk. 

Jogod van arra, hogy tévedj, hibát véts, és viseld azok következményeit

Oké, ma szinte kivétel nélkül az összes betegem rosszabbul lett, kiderült, hogy egyáltalán nincs rendben a benyújtott absztraktom, kiderült, hogy a főnököm sokkal ügyesebben diagnosztizál nálam... mi is volt még? Nem tudom, ma valamiért félóránként kiderült rólam, hogy alkalmatlan vagyok. Ja és felületes szemlélő számára esetenként még csúnyának is tűnhetek. Egyetlen dolog sikerült ma, hogy bejelentkeztem fodrászhoz, bár ha jobban belegondolok, nem, még az sem, mert nincs még konkrét időpontom, csak azt mondta a fodrászcsávó, hogy még visszahív, de ez legalább nem az én hibám. 

Lehet, leírom százszor a címben szereplő mondatot. A legtöbb elcseszett dologban persze nem én hibáztam vagy nem rajtam múlt vagy más se tudta volna megcsinálni, sőt, de ha bizonyos mértékben hibáztam, akkor jogom van és viselem.  

Egyébként az van, hogy engem irtózatos és oktalan módon idegesítenek az ügyetlen, szerencsétlenkedő nők, sokkal jobban az indokoltnál. Az ügyetlen, szerencsétlenkedő férfiak is tudnak néha idegesíteni kicsit, de ez nyomába sem ér a nőkének, a férfiakon némi enyhe fölényeskedés kíséretében segítek ilyenkor, a nőkre meg csak dühös leszek. És a múltkor a Filozófus magyarázta nekünk Jungot, és amikor az Árnyéknál tartott, akkor magyarázott valami olyat, hogy az az embertípus vagy viselkedés, amit nem bírunk másban, az jó eséllyel az a személyiségrészünk, amit magunkban sem bírunk, sőt, aminek még a létezését is letagadjuk magunk előtt. És az egészséges személyiség az az, amibe minden része integrálva van tudatosan, és akkor rájöttem, hogy meg kell találnom a saját, belső kétbalkezes nőcimet, hogy nekem az Árnyékom az nem egy szörny vagy egy perverz vagy egy gyilkos, hanem basszus az egy ügyetlenkedő nő. Hát ma ő volt a főnök asszem.

Businesswoman? There is no such word.

Még a múltkor bementem a szaunába is, az egy érdekes élmény. Pihengettem békésen, rajtam kívül volt még bent egy teljesen átlagos fiatalember (nem a kigyúrt, de nem is a vézna fajtából), meg két tökéletes testű bikinis szőke cica, azok nagyon cukik voltak és Budapest olasz éttermeit tárgyalták ki csacsogva. Bejött aztán két harminckétéves csaj (onnan tudom, hogy annyiak, hogy mondták), és elkezdtek arról beszélni, hogy az egyik már két éve szingli, és hogy manapság milyen nehéz pasit fogni, tőle mindegyik másfél hónap után lelép valami miatt. Egyébként is a férfiak mind aljas szörnyetegek, elviselhetetlen, borzalmas állatok, és képtelenek elviselni, ha egy nő sikeres a szakmájában, vagy... Engem éppen kezdett zavarni a teljes hangerőn előadott hülyeség, a cicák arcokat vágva felálltak és kivonultak, amitől csak még szimpatikusabbak lettek (nem szarkazmus, komolyan). A magukat többször karrierwoman-nek tituláló csajok azonban zavartalanul folytatták. Nem lehet normális férfiakkal találkozni. A legutóbbi is lelépett, amikor elmagyarázta neki, hogy mit csinál rosszul a kapcsolatban, erre megsértődött, mert ezek gyávák. Eleve lehetetlen bárhol ismerkedni, mert a céges buliktól már hányok, az interneten meg csak betegek és perverzek vannak, meg olyanok, akik kurvákat keresnek. Ezeken a társkereső oldalakon eleve fizetős nők vannak csak, meg azok a pasik, akik erre a vevők. Az egyik csaj egyszer próbálkozott ilyesmivel, de a pasi elküldte neki a meztelen képét, hát oké, nem a méret a lényeg, persze, de azért valahol mégis van egy alsó határ, nemigaz? Egyébként is teljesen reménytelen, mert a mi életkori sávunkban lévő férfiak vagy nősek vagy komoly kapcsolatuk van, mert amelyik harmincéves férfinak nincsen, az vagy perverz, vagy beteg, vagy lúzer. 

Szerencsétlen csávó mindezt egykedvűen hallgatva izzadt békésen. Vagy külföldi volt és nem értett magyarul, mindenesetre szeme se rebbent. Részemről eleinte azon gondolkodtam, hogy ha ez fordítva történik? Három fickó ül a szaunában meg egy átlagos csaj, és két fickó a csaj füle hallatára elkezdi ezen a szinten osztani a nőket? Hogy aki ennyi idősen szingli, az beteg, de amúgy is mind szörnyeteg hisztérika, elviselhetetlenek? Szerintem két mondat után rohant volna ki a nő megírni a tűsarok.org-ra, ajtócsapkodás, ombudsman. 

Később már csak nehéz volt legyőzni magamban a késztetést, hogy ne osszam ki őket. Először is hogyan akarsz te pasit magadnak, minek, ha szerinted mindegyik szörnyeteg? Megérzik ám, ha nem szereted őket, ösztönből, és akkor menekülnek a közeledből, ezek ilyenek. Mindegy, nem az én problémám. Másrészt viszont a férfiakkal vagyok szolidáris, és nehezen bírtam ki, hogy ne védjem meg őket, mint méltatlanul leértékelt kisebbséget. Elment az eszed, ribanc, a férfiak szörnyetegek? Láttál már akár egyet is? A férfiak okosak, talpraesettek, viccesek, semelyik nővel nem röhögtem annyit, mint férfiakkal. A férfiak között van egy csomó olyan, aki ha problémával szembesül, megoldja, tudnak kereket cserélni és/vagy be tudják állítani a wifit és egészen más stílusban bírnak remekül főzni, mint a nők. Lehet velük komolyan beszélni, és képesek hallgatni. Meglepő dolgokat tudnak mondani a világról, lehet velük vitatkozni, tudnak mutatni új dolgokat, tudnak bátrak lenni és határozottak és kitartóak, de közben tudnak kétéves gyerek módjára viselkedni és nyafogni és hisztizni. Tudnak gyengék lenni és esetenként bevallani is képesek, és egy csomószor lehet rájuk számítani egy csomó mindenben. Egyenesen lehet velük beszélni és eligazodnak a térképen. Van válluk, amire rá lehet hajtani a fejedet, és nagyon sokféleképpen tudnak jóképűek lenni, van, amelyik sportos és frissen borotvált, van, amelyik nyúzott és borostás és okosan néz és jó segge van, van, amelyik napbarnított és farmert visel és van, amelyiknek olyan kék szeme van, hogy ha zöld pólót vesz fel hozzá, akkor meg zöld. Van, amelyiknek széles háta van és védelmező karjai, és van, amelyiknek öltönyei vannak és elegáns és nagyvilági és sikeres, és van, amelyik mogorva és szarkasztikus, meg van, amelyik kedves és udvarias és kinyitja előtted a kocsiajtót. Némelyik elképesztően jól tud csókolni, és van, amelyik szereti a zenét, esetleg van gitárja. Esetleg egyszerre borostás és napbarnított és okos és van humora és van gitárja, nekem ez a típus a kedvencem. Ezek közül egyik se fog veled szóbaállni, ha már alapból nem szereted őket. Valami ilyen kis egyszerű, hatásvadász szpícsre gondoltam a karrierwomaneknek, de aztán túl meleg volt és kijöttem inkább. 

Figyelmeztetés: az isolde.hu szerkesztősége pontosan tisztában van azzal, hogy a nők a fentiekre ugyanúgy képesek. Egy percig sem akartunk olyasmit sugallni, hogy a nők nem tudnak hallgatni, térképet olvasni vagy kereket cserélni, nem szépek vagy okosak vagy viccesek. A nők ugyanolyan jól főznek, mint a férfiak, megállják a helyüket az üzleti életben, és némelyik a gitáron is játszik. A nők semmiben sem maradnak el ellenkező nemű társaiktól. A bejegyzés megírása közben egyetlen nő sem sérült meg. 

Hey baby what's with this smile

Most jött el az ideje, hogy megint elővegyük ezt a számot. Ebből a mixtape-ből ismerjük, az első kb öt hallgatásra nem tetszett, a következő kétszáznál meg már nagyon. And everybody knows, Summers Summers Summers Summers Summers' the man, he's got a Californian jacket and a fortified tan. Fight Like Apes: Jake Summers 

About today

És az is milyen, hogy a metróban lépten-nyomon mindenütt hatalmas betűkkel ki van írva, hogy EZ AZ A NAP, AMITŐL RETTEGTÉL, valami könyvet reklámoz egyébként. Engem ez demoralizál, és követelem, hogy vegyék le, és azt írják ki a mozgólépcső melletti plakátokra lépten-nyomon, hogy MINDEN RENDBEN LESZ, NE FÉLJ vagy hasonlót. És ha engem zavar, akkor milyen hatással lehet azokra, akik az államvizsgájukra igyekeznek, vagy állásinterjúra, vagy aznap lesz az esküvőjük, vagy épp a fogorvoshoz mennek, vagy vakrandira valami fiatalemberrel, akit az interneten ismertek meg?

Öreg vagyok én már ehhez

Szóval kiderült két napja, hogy be kell adnom egy absztraktot egy kongresszusra azonnal két napon belül, de megmondta a főnököm, hogy nehogy utolsó napon próbáljam meg, mert biztos mindenki aznap tölti fel és majd nem lesz elérhető az oldaluk a sok lusta kutató miatt, aki velem ellentétben már hónapok óta tudja, hogy absztraktot akar beadni, de direkt az utolsó napra hagyta. (Manapság már erre a célra készült felületen tölti fel az ember a közleményét, nem csak úgy elküldi mezei emailben vagy neadjisten papíron, mint az én időmben. Ja, hogy ez az én időm.) Persze számos logisztikai és szociálpszichológiai tényező együttes eredményeként mégis ma, az utolsó napon próbáltam meg feltölteni, és persze a közepénél lehalt az oldaluk és nem volt elérhető többé egyáltalán semennyire, és akkor próbálgattam még és még, és már rég egymillió más dolgom lett volna, és fogadkoztam, hogy legközelebb minden egyes esetben hallgatok a főnökömre, és jaj, mit fogok neki mondani, ha kiderül, hogy nem tudtam feltölteni utolsó nap, és jaj, és aztán már olyan ideges lettem, hogy a google-ben eltárolt oldalak közül előkerestem a kongresszus honlapjának korábbi verzióját és azon a telefonszámukat, és felhívtam egy nénit asszem Hollandiában, hogy én most itt nem érem el az oldalukat és velem van-e a baj vagy velük, és mondta a néni, hogy ő nem tud arról, hogy bármi probléma állna fenn, és mindjárt megkérdezi, és akkor elment megkérdezni, visszajött, és mondta, hogy valóban a szerverük lehalt és jelenleg dolgoznak rajta, kérdeztem, hogy előreláthatólag vajon mik a kilátások, mondta, hogy egy óra múlva próbáljam meg újra, megkérdeztem higgadtan és kedvesen, ám határozottan, hogy ha nagyon sokáig használhatatlan lesz a szerverük, akkor vajon változtatnak-e a leadási határidőn, tekintve, hogy ma van az utolsó nap és bizonyára számtalan kutatót érint a probléma rajtam kívül is világszerte, és mondta, hogy természetesen meghosszabbítják a határidőt, ha nem sikerül egy órán belül kijavítani. Aztán egy idő után már működött, és akkor feltöltöttem, de persze teljesen nyugodt csak akkor leszek, ha már visszaírtak, hogy elfogadták, és előadásra került a kongresszuson, és beleírtam a disszertációmba és azt megvédtem és megvan a phd-m és idén november van és Koh Phanghanon vagyok a függőágyban a Néninél. Bár valójában teljesen nyugodt csak akkor leszek, ha elfogadták a cikkemet is, és ha már megvan a pszichoterapeuta szakvizsgám és nincs személyi kölcsönöm meg lakáshitelem meg folyószámlahitelem, és egészséges gyermekeim születtek, akik egészségben felnőttek, és a globális felmelegedésnek sikerült véget vetni valahogy, és a saját teraszomról nézem a tengert meg a vitorlásokat kezemben mojitóval és nem kell attól sem félni, hogy a lágy esti szél lefújja az asztalterítőt, mert le van rögzítve azokkal a kis műanyag vacakokkal.

A medvehagyma indokolatlan használata és más kalandos történetek

Akkor elmondanám, mit ettem a héten a biochef-től. Nagyon izgalmas volt, és a nap fénypontját jelentette kb, amikor kicsomagoltam a kajájukat, mivel addigra már rég elfelejtettem, hogy miket rendeltem, mivel az ételeik neve sok, egymás mellé nem való szóból áll és úgyis megjegyezhetetlen, valamint szerintem nem is léteznek ilyen ételek.
Engem egyébként azt hiszem, könnyű volt lenyűgözni, mert időtlen idők óta a szar menzai rántotthalat eszem, valamint tengerész apukám kínai, maláj és francia hatásokat tükröző főztjén nőttem fel, szóval nagyon nyitott vagyok és kalandvágyó az étkezés terén. Is.

Hétfő

Hétfőn beteg voltam, és felhívtam őket, hogy ne a munkahelyemre hozzák a kaját, de túl későn telefonáltam, már a futárnál volt, de odahozta a város túlsó felén található otthonomba kb. 12.50-re. Olyat ettem, hogy olívával gyúrt juhsajt roston sütve rozmaringos paradicsommal, ez finom, sajtízű sajt volt, finom, paradicsom-ízű paradicsomokkal, de erre később még kitérek. Ez egyébként diétás menü, nem is laktam jól, szerencsére azonban volt mellette császármorzsa meggy öntettel, hát az elég durva dolog, egyáltalán nem emlékeztet semmiféle császármorzsára, hanem inkább... nem tudom, búzatöretre, amit a kamrapadlóról söpörnek össze cséplés után. Nagyon gyanúsan nézett ki, és nagyon finom volt, rohantam az internetre megnézni, lesz-e jövő héten is, de smarninak nem smarni az, közelebb állt valami müzlis-zabos édességhez. 

Kedd

Laskagombás metélt medvehagyma mártással, párolt zöldségekkel, és zabpelyhes csokis puszedli. Ez volt a legjobb kaja az egész héten, ezen a ponton lettem elkötelezett szupermarketrajongóból a bioélelmiszer örök híve és kezdtem el azon gondolkodni, hogy ha véget ér az egy hónapos megállapodás, akkor nem engedhetném-e meg magamnak mégis, hogy tovább egyem ezt. Spagettitészta volt ropogós zöldségekkel és fokhagymás spenótra emlékeztető zöld trutymóval, én attól ájultam el, hogy a zöldségeknek meglepően zöldségízük volt. Sose értettem, hogy a biokajában mi lehet a pláne, de talán ez. Nem azok a szokványos, nagyon szép színű, de tökéletesen ízetlen zöldségek voltak, mint amiket az ember az intersparból hazahord, hanem a répának répaíze volt, a gombának gombaíze, satöbbi. Igazi, finom, valódi zöldségek, ropogósan. Nyamm. A párolt zöldségről nekem a menzai "zöldköret" néven futó borzalom jut eszembe, ami tesco gazdaságos fagyasztott zöldab és répa sós vízben megfőzve. Na, ez nem ilyen volt. A süti kicsit csoki-, kicsit biosüti-ízű volt, én a részemről szeretem a teljes kiőrlésű, nem túl édes, egészségesnek imponáló édességeket, a főnővérünk szerint "nem rossz, de azért kéne hozzá egy kis lekvár meg tejszínhab". 

Szerda

Kecskesajttal töltött gombafejek répa és burgonyapürével, itt azért elég nagy szükség volt nyitottságomra és kalandvágyamra, mert nem éppen biztatóan nézett ki a dolog, dehát én rendeltem magamnak a répapürét. A gombák finomak voltak, a kecskesajtot eleve nagyon szeretem, a répapürének pedig sem az ízével, sem az állagával nem volt baj, répaíze volt, nem okozott szenvedést az elfogyasztása, csak az előítéletek, meg mégis, maga a tudat, hogy bébiételt eszem. A mákos-almás rétes két nagy szelet volt, és máig is egy kissé bűntudatom van, ugyanis mindet felzabáltam szemrebbenés nélkül, pedig két kollégám is folyamatosan nézett és többször megjegyezték, hogy milyen éhesek. 

 

Csütörtök

Kecskesajtos babos lepényt rendeltem medvehagyma mártással, ez megint egy kicsit szokatlan összeállítás. Két réteg teljeskiőrlésűnek imponáló tészta között volt vörösbab és sajt, ami ijesztőnek tűnik így együtt, de klassz volt, sajnos, nagyon gyorsan kellett megennem, mert csütörtökön mindenféle értekezletek vannak. A kollégák, akik egyébként remekül szórakoznak napi étkezéseimen, és mindig nézik, na, milyen durva dolgot hozott már megint a futár, ezt furcsa szagúnak találták; ezenkívül megvitatták, milyen jó dolog a medvehagyma, hogy néz ki, nem szabad összetéveszteni gyöngyvirággal és rém egészséges, tisztító hatása is van. A tiramisu túróval (képünkön) volt az az étel a héten, ami engem a legjobban emlékeztetett laikus megfelelőjére, vagyis a nem-bio, normál tiramisura. 

Péntek

A pénteki ebédemet több, logisztikai és szociálpszichológiai tényező együttes következményeként nekiadtam főnökömnek, a Filozófusnak, aki negyven-valahány éves férfi. Burgonyakrémlevest evett medvehagymás galuskával és örmény gombalepényt tejfölös zöldségraguval. Beszélgetésünket az alábbiakban vágatlanul közölném.
isolde: - Na, milyen volt a kaja?
Filozófus: - Te, iszonyú jó volt.
isolde: - Mondanál róla három értelmes mondatot?
Filozófus: - Nos, a levest kissé merészebben is lehetett volna fűszerezni, valamint túlzottan pépszerű volt, én azt várom egy ételtől, hogy a benne lévő alkotóelemek egyértelműen elkülönüljenek egymástól. Nem volt rossz, de a fenti szempontok alapján még lehetett volna javítani. A második az iszonyú jó volt, jól is volt fűszerezve, volt egy enyhe édes íze is, ami remekül passzolt a zöldségekhez. A főétel esetében az alkotóelemek is jól elkülönültek, itt tehát nem állt fenn ez a probléma. Köszi még egyszer.
isolde: - És mit gondolsz, elegendő adag ez egy egészséges, felnőtt férfi számára?
Filozófus: - Igen. Feltéve persze, ha nem bányában dolgozik. Vagy ha mégis ott dolgozik, akkor diétázik.
isolde: - Köszönöm az interjút.

Összességében számomra pozitív csalódás az egész, én arra számítottam, hogy unalmas, fűrészpor- és karfiolízű trutyikat fogok kapni, (de legalább nem fizetek érte legalább nem rántott hal), ehelyett finom ízű és érezhetően friss, jó minőségű ételek, valamint le a kalappal a szakács kreativitása előtt. Minden nap tizenegy és fél egy között hozták, rugalmasan kezelték a helyszínváltást. A normál felnőtt ember adagja az egy főétel plusz egy valami (leves vagy saláta vagy édesség), tudom, hogy én nő vagyok, de nem szoktam reggelizni, ezért viszonylag sokat eszem ebédre. A felsorolt főételek 900 és 1350 Ft között mozognak, a heti ebéd így 8470 Ft-ba került volna.

A bejegyzés címe a fantázia szülötte, utalás Kőhalmi Zoltán egy stand-upjára, nincs arról szó, hogy a bioséf túl sok medvehagymát használna. A fotókat mind luciától kértem, mert én nem fotóztam. 

Sporty Spice

Rájöttem, hogy ha tudok negyven percet futni, akkor tudok ötven percet is. Yay me.

Jó ügy

Továbbra is szolgáljuk, lesz sütiárverés, részletek itt. A lényeg kb. annyi, hogy a gasztrobloggerek sütnek egy csomó sütit, lehet rá licitálni, és a befolyt összeget egy anyaotthonnak adják anyák napjára. Egy tepsi süti ezresről indul, ami elég barátságos ár, az egész dolog pedig március 30-tól április 2-ig tart, úgyhogy nem is most kéne írnom róla, de már mindegy, majd úgysem felejtitek el, mert ott lesz oldalt a kis sütiszívecske.

Közkívánat

Begépeltem nektek az asszertív jogok teljes listáját ide.

You'd better fight for your right

Az asszertív tréningről fogok mesélni, szombaton volt. Járok ugye a pszichoterapeuta-képzésre, hat félév, most járom a hatodikat. A hat félév alatt legalább egyszer el kell menni egy kétnapos, kötelezően választható tanfolyamra, ezek speciális részterületekről szólnak, és rájöttem, hogy mindjárt elvégzem ezt a képzést és még egyen se voltam. Jelentkeztem hát erre az asszertív tréningre, mert még ez tűnt a legértelmesebbnek. Két külön szombaton van, egész nap, múlt szombaton volt az első. Én pénteken ügyeltem, azaz péntek reggel bejöttem nyolcra, és normális körülmények között hazamehettem volna szombat reggel nyolckor, csakhogy akkor asszertív tréningre kellett mennem, estig. Ráadásul alig aludtam ügyeletben, hanem agressziókezelő technikáimat alkalmaztam konzílium keretében az éjszaka folyamán. Szóval reggel valahol ott tartottam, hogy mindenkit gyűlölök, amiért nem mehetek haza, valamint ebből is látszik, hogy nem vagyok elég asszertív (=önérvényesítő), mert ha az lennék, akkor biztosan meg tudtam volna dumálni valahogy, hogy ne kelljen itt lennem. 

Aztán meglepően jó lett hamar. Délelőtt előadás volt az asszertív viselkedésről, ti. hogy mi az, ezt már tudtam. Az ember a szociális kapcsolataiban lehet passzív (akkor az történik, amit a másik akar, az egyik pedig frusztrált lesz), vagy agresszív (akkor az történik, amit akar, de a másik igényei sérülnek), vagy asszertív, ami a békés önérvényesítést jelenti, tehát úgy érem el a célomat, hogy másnak se okozzak kárt. A fogalom kiötlői egyúttal meghatározták az asszertív jogokat is egy hosszú listán, amik a normál emberi együttéléshez betartandó/kikövetelendő jogaink. (Tudok fogalmazni azért.) Ezek többnyire evidenciák, de azért nem mindegyiket tudjuk mindennap lazán betartani. Például ilyesmi: 

Jogod van arra, hogy döntésed logikátlan legyen.
Másoknak joga van ugyanerre, és nincs jogod saját logikádat számonkérni rajtuk.

Jogod van ahhoz, hogy nemet mondj anélkül, hogy bűntudatot éreznél.
Nem várhatod el a másiktól, hogy bűntudatot érezzen, ha nemet mond a kérésedre.

Jogod van eldönteni, hogy vállalod-e vagy sem a felelősséget mások problémájának megoldásáért. Ha segítségedet visszautasítják, nincs jogod megsértődni.
Nem igényelhetjük másoktól, hogy problémáink megoldásáért felelősséget vállaljanak. Ha mégis ezt akarják, jogunk van visszautasítani a segítségüket.

Jogod van az egyedüllétre.
Nincs jogod másoktól zokon venni, ha időről időre magányba akarnak vonulni.

Szóval ebből 17. Igazából, ha jobban belegondolok, az ember magától is tudja, hogy valahol ezek valóban íratlan szabályok/elérendő célok, de azért jó így leírva látni őket néha. 

Délután pedig gyakorlat volt, azaz egy csomó nonverbális és verbális helyzetgyakorlatot csináltunk, érzelmeket vagy szituációkat játszottunk el, megbeszéltük, és aztán pedig videón visszanéztük magunkat. Egy csomót olvastam már a videofeedbackről, de basszus, ez iszonyú jó. Így nézek ki, amikor dühös vagyok. Így nézek ki, amikor azt hiszem, hogy magabiztosnak látszom, közben nem. Ekkora orrom van (esküszöm, hogy videón kétszer akkora orrom van, mint a valóságban). Minden egyes alkalommal, amikor elbizonytalanodom, a bal kezemmel a nyakamat kezdem vakargatni. A nonverbális szituációból úgy tűnik, klasszul kezelem az agressziót, amit nem tudtam magamról eddig. Azt hittem, szociális fóbiás vagyok, és utálni fogom visszanézni a szerencsétlenkedésemet videón, de egyáltalán nem volt rossz, hanem izgi. Megbeszéltük, miket lehetett volna máshogy csinálni az adott helyzetekben. Klassz volt. Videofeedback-et mindenkinek.

Amúgy azt is gondolom, hogy önképzavaros tinédzserkoromban egyrészt lehet, hogy jól jött volna egy ilyen, másrészt kiborultam volna, amiért idióta hangom van és idiótán nézek ki és mekkora orrom van, és lehet, hogy túlságosan lefoglalt volna az ezek feletti aggodalom ahhoz, hogy valóban profitáljak a tréningből. Nem tudom. Valódi szociális fóbiások vajon hogyan viselik az ilyesmit. Bár állítólag nekik a leghasznosabb. Én mindenesetre elpróbáltam azt a szituációt, amikor nemet mondok a főnökömnek egy feladatra, és többé-kevésbé sikerült, igaz, hogy egy fiatal, nagyon aranyos, cseppet sem félelmetes pszichológuslány játszotta a főnökömet. 

With the lights out, it's less dangerous

És akkor itt van Patti Smith előadásában a Smells like teen spirit. Asszem sokan nem fogják szeretni, szokatlan, szomorú és fura, de én igen. Steve Earl bendzsózik. 

Patti Smith - Smells Like Teen Spirit (Official Music Video)

People just ain't no good

Meg az jutott eszembe, hogy mégiscsak volt olyan, hogy csalódtam egy emberben, és lehet, hogy akkor egy füst alatt örökre csalódtam az egész emberiségben is, azóta gyakorlatilag bármire képesnek tartom őket és azért nem csalódom újra és újra. Az volt, hogy általános iskolában sokáig kiközösítettek, mert, már nem emlékszem, miért. Mindig volt valaki, aki ki volt közösítve, és néha rám került a sor. Nem mindenkire került sor, mert voltak népszerű emberek, akik körül mindig volt klikk, és volt olyan is, hogy hárman is ki voltunk közösítve egyszerre, és az tulajdonképpen nem volt gáz, mert jól elvoltunk. Hosszabb ideig egyedül kiközösítve csak a Mari volt, mert ő kövér volt és a nagyszülei nevelték, mert anyukája börtönben volt, apukája pedig nem létezett (a neveket megváltoztattam, nyugi), meg a Noémi, ő nem tudom, miért, talán valami féltékenységi ügyből kifolyólag, az egyik népszerű lány pikkelt rá, mert túl sokat lógott fiúkkal, vagy mert alkoholista volt az apukája, de az az igazság, hogy már akkor sem értettem a nőket. 

És akkor ott voltam én (szomorú zene bekapcsol), akinek nagy orrom volt és félénk voltam és vézna és első osztály első óráján már tudtam olvasni, és amíg a többiek tanulták a C mint Cicát, én a tanító néni Nők Lapjájában lévő meseoldalt olvashattam az utolsó padban, és ez azért hatéves korban eléggé egyenes út ahhoz, hogy a szünetekben a nagyorrú, vézna, félénk kislány (szomorú zene felhangosodik) egyedül üljön az iskolaudvaron, amíg a többiek vígan verekszenek/susmorognak.

Néha ki voltam közösítve, néha nem, és egyszer épp nem, amikor a szüleim elutaztak Japánba, ez a rendszerváltás előtt történt, mivel apukám teherhajón dolgozott tengerészként, és néha magával vihette nejét is. Szóval elmentek úgy kb. fél évre, és megígérték, hogy hoznak nekem onnan igazi japán legyezőt, és a legjobb barátnőmnek is egyet, a legjobb barátnőm pedig az Edit volt. Aztán nem sokkal később kiközösítettek nem tudni, miért, de az Edit ekkor kitartott mellettem, és ketten ültünk a szünetekben az iskolaudvar sarkában, és az Edit nem ment velük susmorogni és verekedni, pedig ő mehetett volna, ehelyett velem üldögélt és susmorgott. És aztán egyszer mondta nekem a Mari, aki sokat tudott a kiközösítésről, mert kövér volt és a nagyszülei nevelték, hogy az Edit csak azért lóg ám velem, mert meg akarja kapni a legyezőt, de én nem nagyon hittem, hogy ekkora hülyeségért vállalná a számkivetettséget. Aztán hazajöttek a szüleim, hoztak egy csomó legyezőt, adtam egyet az Editnek, aki napokon belül rájött, hogy nem is akar velem tulajdonképpen barátkozni többé. Csak a legyezőre hajtott. Dehát akkoriban még nem volt ebay, még vasfüggöny volt, az is szenzáció volt, ha narancsos tiktak érkezett a valutásboltba, más értéken kell kezelnünk egy eretedi japán legyezőt, mint manapság. 

Valójában nem emlékszem, hogy ez az egész különösebben megrázott volna, sőt, a következő körben, amikor valaki más volt kiközösítve, megint jóban lettünk az Edittel, és Roxette kazettákat másoltunk le a felső szomszédjától, aki idősebb volt nálunk két évvel, festette a szemét, és azt is elmagyarázta nekünk, hogy a Depeche Mode az nem egy divatház. 

Kemény idők voltak.