A mozgásterápiás csoportomban van egy lány, aki fonott kosárban hordja a dolgait egy ideje. Füzeteket, könyveket meg melegítőruhát kell hozni az órákra, és nekem nagyon tetszik, maga az, ahogyan szimbolizálja a Stern és Kohut-könyvekkel teli fonottkosár a modern női lét nezehen megragadható összetettségét, és igazából tök jól néz ki és hónapok óta szeretnék én is egyet. Ruhákat úgyse vehetek a fogadalmam miatt, de a fonottkosár az aztán végképp nem ruha.
Úgyhogy némi alvásmegvonással járó ügyeletet követően elmentem fonottkosarat meg kókusztejet venni a nagycsarnokba, meg bementem az ázsia shopba, és te jó ég, mennyit jártam én oda régebben. Egyetem alatt, amikor találkoztam Stockholmban a két vegán brit lánnyal, ők azt magyarázták, hogy a vega emberek másmilyen temperamentumúak, mint a húsevők, és ők tényleg másmilyenek is voltak, nyugisabbak, csendesebbek, aztán hazajöttem és úgy döntöttem, na, ezt kipróbálom. Két évig vegetariánus voltam kísérletképpen. Persze, placebo-kontroll hiányában így utólag elég nehezen meghatározható, hogy most vajon tényleg nyugisabb, derűsebb, hippibb voltam-e, mint steak nélkül, ki tudja, mindenesetre legalább szórakoztathattam magam az érdekes ételekkel, vörös lencsét ettem meg füstölt tofut meg mindenféle extra dolgokat az ázsia-shopból már akkor, amikor az még nem volt divat. A koleszostársaim néha idegenkedtek, néha kíváncsiskodtak, Göri meg általában kiborult a tejszínes rooibushtól meg a tofupástétomtól. Tényleg, lehetett kapni ilyen magyaros ízű tofupástétomot, meg tök jó hummuszt is olcsón, ezeket mostanában nem látom.
Amikor elkezdtem dolgozni, akkor egyúttal visszatértem a húsevésre, de azért volt egy időszak, amikor attól még sokat jártam a nagycsarnokba. Munkaidő után. Mert rezidenskoromban el tudtam jönni a munkahelyemről úgy, hogy az ötig nyitvatartó nagycsarnokba még bőven odaértem vásárolgatni, szőlőt, sütőtököt és női magazinokat venni, kettesvillamosozni, és női magazint lapozgatni őszi napfényben a kettes villamoson. A kettes villamost különben a Rönétől tanultam, aki a szobatársam volt és el szokott menni városnéző-villamosozni. A 19-es meg a 2-es azok, de nekem a 19-es nem jön be annyira.
Szóval vettem fonottkosarat, vettem bele kókusztejet, csilliport, csilliszószt, szójaszószt, rizstésztát, korianderlevelet meg forraltbor-fűszerkeveréket, aztán megkerestem a kettes villamos jelenlegi megállóhelyét (komoly nehézséget okozott), őszi napfény, Dunapart, sirályok, Gellérthegy, nézegettem az InStyle-ban a képeket, rájöttem, hogy már megint megfeledkeztem átmenetileg az életnek arról a részéről, ami örömet okoz, örültem. Az ősz az már csak ilyen, ősszel minden további nélkül átmegyek Myreille-be és az élet olyan apró örömeire vagyok hajlandó rácsodálkozni, mint folyón megcsillanó napfény meg a fahéjas kávé tetején tejhab. Meg hogy háromféle tört csillit lehet kapni, mag nélkülit, és magosat 1-3 mm-es, illetve 3-5 mm-es részecskemérettel.
Később elmentem a Bamboo Nail Spába, mert volt az InStyle-ban kedvezményes kupon, és ráébredtem, hogy a munkahely-karrier-önazonosság-krízisemet remekül orvosolja majd egy luxuskörnyezetben végzett manikűr-pedikűr távolkeleti illatú lábradírral és melegített törölközőkkel. Egyszerre két csaj csinálja, az egyik a lábadat, a másik a kezedet, persze, egy vagyonba kerül. A címben szereplő körömlakkárnyalatot választottam (igen, a körömlakk színének az a neve, hogy William Tell Me About, az OPI Swiss kollekciójából van) és azon gondolkodtam, nyilván a távolkelet-illatú lábradír meg az ázsiashop hatására, amikor tavaly Bangkokban manikűröztetem pont tizedennyi pénzért, mondjuk nem is volt ekkora körömlakk-színválaszték. Nekem az a szuperképességem, hogy kiválóan és nagyon valósághűen oda tudom magam képzelni bárhová, úgyhogy azzal szórakoztatom magam, amíg a csajok a körmömet polírozzák, hogy tavaly december 5 van és Bangkokban vagyok. A Kao Sanhoz közeli kis mellékutcában sétálok, a férjem fennmaradt a hotelban, mert ma érkeztünk és még nem heverte ki a jetlaget, de én nem vagyok álmos és basszus itt vagyuk, le kell mennem mászkálni. Nincs durván meleg, ilyen 30 fok körül, persze, kosz van, meg utcai árusok, használt könyv, használt hátizsák, pad thai, trikók, buggyosnadrágok, fülbevalók, narancslé. Simán benne van a top 10 dolog az életben-ben a Bangkokban utcánvásárolt félliteres nagyonvalódi kicsit mandarinízű hideg narancslé.
Ez egy ilyen masszázshely a kis utcában, ki van írva, hogy manikűr és pedikűr együtt 200 baht (1200 forint kb.), és én végülis ráérek. Le kell venni a papucsodat, mint minden thai házban, úgyhogy mezítláb közekedem odabent, piros szoknyában vagyok és pántos trikóban, a thai kicsaj egy amerikai nő lábát csinálja épp, addig adnak zöld teát. Pirosra lakkoztatom a lábkörmömet, kicsit kimegy a vonalból mindenütt, de a legkevésbé sem izgat. Utána flangálok tovább, bemegyek netkávézóba, megnézem a mailjeimet, elolvasom valahavolt kedvenc Főnököm emailjét, aki közli benne, hogy felmond és elmegy máshová, mérgemben veszek a Kao San Roadon egy ruhát meg hat pár fülbevalót. Nagy karikák, bordó, törtfehér műanyag, meg fa meg fém, a nyaralás alatt némelyiket felveszem, az egyik fém vizes lesz és be is rozsdásodik még Koh Phanghanon. Itthon aztán már soha többet nem veszem fel őket, később pedig mindet elajándékozom a bloggerlányoknak az évi rendes ruhacserén Zsuzsi Néninél. Az utazás végén, amikor Kanchanaburi, Koh PhiPhi és Phanghan után megint Bangkokban vagyunk, még elmegyek a manikűrös helyre egy utolsó thai masszázsra, az összes valahavolt masszázsom közül ez a legfájdalmasabb, agyonkínoz a csaj, persze, utána jó, este meg Anikóékkal vacsizunk, akik most érkeztek, Singha beert iszom a Ban Sabai előtt, van karácsonyfa is.
Szóval ezeket csinálom képzeletben, amíg a csajok a körmömet, aztán még egy csomót mászkálok meg ügyintézek a városban, többször túlmegyek véletlenül a villamossal meg leejtek dolgokat, de három óra alvás után tőlem nem lehet mást várni. Amúgy én komolyan nem értem ezeket a sebész csajokat, mert oké, engem felébresztenek éjszaka, simán átmegyek konzíliumba, beszélgetek a beteggel, írok véleményt, javasolok gyógyszert, visszafekszem, de ezek hajnali háromkor még nekiállnak hasi műtéteket operálni. Én nem tudnék hajnali háromkor operálni, az tutifix. Vagyis gondolom tudnék, csak sírás lenne a vége.
Ma meg dolgozom a remélhetőleg leendő mellékállásomba, meg green curryt főzök, tavaly vettük hozzá az MBK-ban a fűszerkeveréket. Az is egy jól elköltött 10 baht volt.
Szakmai kongresszus szervezésébe dumálok bele.
- Mert az lenne a jó, ha meg lehetne hívni a pszichológusokat, a betegszervezeteket, a nővéreket, a másképp gondolkodókat, és kialakulhatna végre párbeszéd.
isolde: - Jó, de akkor ki az ellenség?
- ??
- Ha összehaverkodunk a betegekkel, a nővérekkel, a pszichológusokkal meg a forradalmárokkal is, akkor ki marad, ki lesz az Ellenség?
- (kissé értetlenül) Senki, ez a cél.
- A világbéke?
- Igen.
- Akkor hívjuk meg mindezeket, és aztán nyomassunk extasyt az ivóvízbe.
- Jó.... de mi van, ha valaki pszichotikus lesz tőle?
- ... Antipszichotikumok?
Az abúzív kapcsolatokra általában az a jellemző, hogy a bántalmazó (legtöbb esetben férfi) elhiteti a bántalmazottal (legtöbb esetben nő), hogy az valójában egy alkalmatlan nyomoronc, aki semmire sem elég jó, nem tudja ellátni a feladatait, és ő (a bántalmazó) az egyetlen, aki el bírja viselni, de a Külvilágban Egyedül nyilván semmi esélye nem lenne. Jellemző még ezenfelül az is, hogy a bántalmazott szereti, esetleg csodálja a bántalmazóját, hiszen tőle kapja a verést, de a kaját is, ez segít valamennyire elviselni a mostoha körülményeket. És akkor van még az a fajta ciklikusság, hogy amikor már elviselhetetlen a bántalmazás, és a szegény nő ott tart, hogy lesz, ami lesz, összepakol és szerencsét próbál a külvilágban, akkor a férfi hirtelen bűbáj kedves lesz, kicsit nem veri meg, esetleg még szereti, dédelgeti, fogadkozik is.
Azért jutott eszembe mindez, mert amint eljutottam odáig, hogy én bazmeg nem fogok hatvanévesen a vonat alá ugrani, hanem ha kell, az egészségügyet is itthagyom míg nem késő, erre bejöttem reggel a munkahelyemre és közölték, hogy adnak pénzt, meg egy feladatot, ami nagyon tetszik és majd még azért is adnak pénzt. Na persze. Esetleg még kéne egy kicsit fogadkozni is, hogy szívem, megváltozom, mostantól minden másképp lesz, csak, hogy teljes legyen a kép.
Van itt ez a jelenség, hogy fél-egy dl tömény égetett szesz (esetünkben Grey Goose vodka) fogyasztása után biztonsággal rájövök, hogy hiszen tulajdonképpen minden rendben lesz.
isolde: - Ja, de ehhez az álláshoz feltétel egy év szakmai tapasztalat azon a területen, nekem az nincs.
Húgom: - Naaéés!!! Van magassarkúd.
isolde: - Ja, de ehhez az álláshoz feltétel egy év szakmai tapasztalat azon a területen, nekem az nincs.
Húgom: - Naaéés!!! Van magassarkúd.
Ha kellenek valakinek ingyen elvihető Sotés jegyzetek, főleg biokémia, mikrobi, biofizika, közeg, meg valami egészségügyi adminisztráció c. bullshit, akkor írjon, emailben küldök részletes listát. Mindegyik alá van húzogatva és legalább 10 évesek, nem tudom, milyen gyakran adnak ki újakat ezekből. Ha sokáig nem jön senki, akkor megy a cicáknak. Ugyanitt tehetséges, kitartó, humanista, szakmáját szerető pszichiáternő jól fizető állást keres.*
Az egyik jegyzetben találtam egy fecnit, amin napocska volt, Ex rajzolta tanulás közben még a kilencvenes években, az van ráírva, hogy "Még egy picit na!! De azért ne vidd túlzásba, árt a szépségednek." Hát a szépségemnek tutira megártott.
*Igazából nem keresek még állást, csak viccelek, de ezt most nem tudtam kihagyni.
UPDATE: úgy tűnik, gazdára leltek a könyvek az egy Egészségügyi adminisztráció jegyzet kivételével, ha kell valakinek, írjon.
Minden egyes emailben újabb feladat van és csak olyanok hívnak fel, akik feladatot adnak. Egy másik országba akarok költözni. Álnéven.
Azért amikor interjúzom a következő mellékállásomra, és a (külföldi) csávó megkér, hogy mondjak pár szót a background-omról, és elmondom, hogy ja, hát van ez a kórházi munkám, meg néha ügyelek, meg van két szakvizsgám, meg a PhD-m, meg a magánrendelésem, és szeretnék azért még pluszban önöknél némi rabszolgamunkát végezni pénzért, akkor egy kicsit tartok tőle, hogy pofán röhög. Kíváncsi leszek, mi lesz ebből.
És akkor azon gondolkodtam, minek öltözzek be lucia halloween-bulijára, vagyis mi olyannak, ami szexi és/vagy ijesztő és amihez nem gáz, ha karikás a szemem, ideges, fáradt, gondterhelt és nyúzott vagyok, aztán kitaláltam azt a jelmezt, amihez direkt előnyös.
És amikor az előadó befejezte az előadást, akkor komolyan elgondolkodtam azon, hogy a hozzászólásoknál felszólalok és azt mondom, hogy köszönjük még egyszer az izgalmas és gondolatébresztő előadást, és mondott egy nagyon fontos dolgot, amit szeretnék külön kiemelni, nehogy elkerülje a kollégák figyelmét - itt a hallgatóság felé fordulok, szúrós, átható tekintettel rájuk nézek és szótagolva folytatom - hogy "ha utáljuk egymást, akkor nem tudunk másokon segíteni".
Húgom: - Ma úgy döntöttem, felmondok.
isolde: - Jé, én is pont ma gondoltam, hogy felmondok.
Húgom (röhögve): - Ja, persze, és mit fogsz csinálni, tujákat pakolsz?
Akárhogyan is nézzük, az elmúlt évek kutatásai többszörösen alátámasztották, hogy az általános közérzetem fordítottan arányos a munkahelyemtől való kilométerekben mért távolsággal. Függőlegesen is működik, attól is jobban vagyok, ha bemondják, hogy elértük a repülési magasságot.
Attól vagyok frusztrált, hogy ügyesen összeírtam a teendőimet (különben egyre szofisztikáltabb módszereim vannak, self-organized vagyok, mint az istennyila), és a jövő heti teendőim nem férnek bele a jövő hétbe. Nem a munkaidőbe, hanem úgy egyáltalán a hétbe. Az isten verje meg. Én annyira szeretek hatékony lenni, és már nem is emlékszem, mikor lehetett itt utoljára az az érzésem, hogy valamit rendesen megcsináltam. Hogy "na, ez készen van". (Amúgy de, konkrétan emlékszem arra az időszakra. Klassz volt.)
Kedvenc felnőtt hobbijaim: 1. gyaloglás (elindulsz A pontból, odaérsz B pontba, eléggé megadja a hatékonyság érzését), 2. sütés (először csak liszt van ott meg tojás, aztán sajttorta, szintén), 3. irigykedem az L.-re, mert egyszer egy évig az volt a munkája, hogy tujákat pakolt teherautóra.
Akármikor elmegyek szabadságra vagy bárhová máshová, azonnal rájövök, hogy hé, én nem is egy tehetetlen, idegbeteg, szétszórt liba vagyok, hanem egész használható.
Az ivóvízben lehet valami.
Én nagyon szeretem a különböző tudományterületek és megközelítések kreatív keveredését, de azért amikor a Pszichiátriai genetika kongresszuson a "Pszichózis és nyelv - Crow kérdése* újrafogalmazva" című előadáson az előadó a második diától kezdve végig Lacanról beszél, a szimbolikus rendről meg a szubjektumról, nulla genetikáról, hanem arról, hogy a tudattalan úgy strukturálódik, mint a nyelv, akkor még én is meglepődöm.
*Hogy tudniillik a nyelv kialakulásához szükséges féltekei aszimmetria az agyban közös genetikai eredetű-e a skizofréniával, magyarul a skizofrénia az az ár, amit az emberiség a nyelv kialakulásáért fizetett.
Tehát Athénban vagyok kongresszuson. Athénban olyan az időjárás, hogy ha a jövőben be lehetne állítani a Föld időjárását egy kedvező optimumra, akkor pontosan ezt választanám. Persze, én ebből viszonylag keveset látok, mert sajnos nem követem Ezésez Géza kongresszusi részvétellel kapcsolatos alapelveit*, ehelyett eddig néhány hajnali szekciót leszámítva egész nap (= este nyolcig) bent voltam és figyeltem és jegyzeteltem és két nap alatt valamivel többet tudtam meg a pszichiátriai genetikáról, mint mennyit valaha is szerettem volna**, de persze izgalmas. Tudtátok-e például, hogy ha a szorongó patkányok edzenek, akkor az edzés hatására a szorongásért felelős gének kifejeződése csökken? (Ezért feltehetőleg kevésbé szoronganak. Tehát menjetek futni.) Persze, pszichiátriai betegségek és a velük kapcsolatos neurokognitív zavarok (emberben) genetikájáról is esett pár szó, de ezt itt nem részletezem, mivel késő este van és egyébként is.
Persze, azért reggel gyalog bemenni a kongresszus helyszínére a plusz 25 fokban napsütésben egy mediterrán városkán keresztül, ahol minden sarok után egy kis tér van kávézóval, templommal és/vagy cipőboltokkal, az azért elég jó. Nem beszélve arról, hogy szünetben fel lehet lógni a konferenciahotel tetőteraszára és nézni Athén látképét az Akropolisszal. Elég jó. Ezenfelül folytathatom a néhány évvel ezelőtt Hollandiában megkezdett megfigyeléseimet kutatók versus pszichiáterek témakörben, mondanom sem kell, hogy szignifikáns a különbség, melyről majd egy későbbi bejegyzésben számolok be.
*"Reggel mutatkozzunk néhány percig a megnyitás elõtt, lehetõleg gyors mozgással, valamennyi szekció elõtt. A program és a hagyományos táska lobogtatása elõnyös. Tegyünk úgy, mintha keresnénk valakit, ezért a nagy sietség egyik szekcióból a másikba. Távoli alakok felé integetés kifejezetten jó benyomást kelt. Távozni csak az elsõ elõadás elsõ vetítése alatt célszerû, sötétben."
**"Tapasztalt, rutinos kongresszusi részvevõ az elõadásoknak mintegy 0,7 százalékát érti meg."
Lógok még egy kajás poszttal, ami rövid lesz, de összefoglalós. Egy hónapig ettem a Bioséf Ornish nevű diétáját, ami szívbetegeknek és elhízottaknak lehet jó, a klasszikus sok zöldség, sok rost, sok hal, fehér hús iskolát követi, nincs benne fehér liszt és cukor. Csak ebédre ettem az étrendet, bár van belőle reggeli és vacsora is, és így nem fogytam semmit, de ezen nem lepődünk meg, mert pont abbahagytam a sportolást és munkahelyi stresszből kifolyólag sok édességet sütöttem és ettem, főleg este.
A héten ezeket ettem: citromos-fahéjas almaleves, diós csirkemell, zellerrel és paprikával pirítva szója szószban, burgonyapalacsinta zöldséges vörösbabbal, zsírmentes joghurtos gyümölcs apróságok, frankfurti krémleves szójavirslivel, karalábéfőzelék sárgarépában sült jércefasírttal, almában sült tejpuding, bazsalikomos ricottával töltött paradicsom cukkínis spagettivel, zöldséges "samosa" lencseraguval, joghurtos kölespuding. A hét fénypontja a csütörtöki nap volt, az egész hónap legjobb ebédje a ricottával töltött paradicsom cukkinis spagettival, a klasszikus vega friss zöldségből készült bioséfes ételeket idézte, nagyon finom, ropogós, szép, minden tekintetben szuper volt, ugyanígy a desszert is, az almában sült tejpuding, asszem három darab almában sült tejpuding volt benne. Rám is fért, mert a csütörtöki nap munkahelyi stressz szempontjából nagyjából a mélypontnak felelt meg.
Köszi, hogy kibírtátok, köszi a bioséfnek is, ha több pénzem lenne, én akármeddig ezt enném, de ahhoz, hogy saját pénzből ennyit költsek ebédre, sajnos még nem keresek eleget. Ja, az adagokról még annyit, hogy a főételek nem túl nagy adagok, inkább közepesek, viszont a leves és a desszert is mindig elég nagy adag szokott lenni, sose egy szelet süti, hanem inkább kettő vagy három. A honlapon némelyik recept már szerepel, ha valaki otthon akarna ilyesmit főzni.
Volt ez a bejegyzés arról, hogy mennyi később használatba nem kerülő tudást tanítanak meg nekünk a középiskolában, ezzel persze nem igazán értek egyet, de nem erről akarok most írni. Hanem a probléma másik oldaláról, hogy bezzeg azt nem tanították meg a középiskolában, hogy hogyan kell vállalkozói igazolványt szerezni, hogy hogyan kell lakáshitelt felvenni, hogy a személyi kölcsönnél hogyan kell kiszámolni a százalékból, hogy a végén mennyit fizetsz vissza, hogy hogyan kell kitölteni egy adóbevallást, hogyan kell megfőzni a kávét a régi típusú kotyogós kávéfőzővel, hogyan kell rendesen kivasalni egy inget, hogyan kell leülni beszélni a főnököddel, hogyan kell képviselni az érdekeidet, hogyan kell biztosítást kötni, hogyan kell párkapcsolati problémákat megbeszélni, melyik orvoshoz kell menni ha fáj a lábad és melyikhez, ha depressziós vagy, illetve melyiket kell felhívni ügyeleti időben, hogyan kell nappali és esti sminket készíteni, hogyan kell szemfestékkel korrigálni a kissé lefelé lejtő szemzugokat és a karikákat, hogyan kell úgy felvenni a nejlonharisnyát, hogy ne szakadjon ki akkor sem, ha hosszú a körmöd, hogyan kell szépen manikűrözni, honnan tudhatod, melyik a bőrtípusodnak megfelelő alapozó, hogyan kell szépen feltűzni a hajamat, hogyan kell szeretkezni, bort tölteni, hátat masszírozni, hogyan kell helyesen spagettit enni, kinek hogyan illik köszönni, mikor kell kezet nyújtani, kivel kell tegeződni, kivel kell magázódni, hogyan kell hivatalos levelet írni, mikor kell nemhivatalos hangnemben írni a hivatalos levelet és fordítva, hogyan lehet megjegyezni az embereket valamennyire akkor is, ha nemlétező arcmemóriával születtél, hogyan kell eligazodni a térképen, hogyan kell becsekkolni a reptéren, mit vihetsz fel magaddal a gépre és mit nem, hogyan kell előadást tartani, hogyan kell kérdezni, hogyan kell válaszolni, honnan tudod, kik a barátaid, hogyan kell emberekben megbízni, melyik emberekben kell megbízni, hogyan kell embereket szeretni, hányféleképpen és melyiket hogyan és meddig és mennyire, hogyan kell haragudni rájuk és kifejezni a dühödet úgy, hogy azért agyon ne verjük őket, hogyan kell kibírni, ha rád haragszanak, hogyan kell megvédeni magadat, hosszú távra tervezni, hogyan kell dönteni, elhatározni, elköteleződni, melyik vitamint kell szedni, ha hullik és töredezett a hajad, hogyan kell fesztiválokra alkoholt becsempészni, hova kell állni koncerteken ha a hangzásra utazunk és hova, ha a látványra, mikor kell odaérni, hogy még beférjünk az első sorba, hogyan kell beosztani az idődet, hogyan kell magassarkúban járni, hogyan kell biztosra menni, hogyan kell megszervezni egy temetést, hogyan kell kibírni egy temetést, hogyan kell megírni egy cikket, mi számít megcsalásnak, hogyan kell leszedni a vízkövet a csempéről, hogyan kell mojitot csinálni, hogyan kell különféle fileformátumokat egymásba átkonvertálni, hogyan kell beállítani a wifit, hogyan kell tejszínhabot csinálni patronnal, mennyi borravalót kell adni, és mit kell tenni, ha a japán hegyvidéken túrázol, két hóleopárd követ és a katanád belefagyott a tokjába.
Semmit nem tanítanak azokban a középiskolákban. Semmit. Igen, szerintem is elég félelmetes, hogy az életben nagyjából mindent útközben kell megtanulni és kitapasztalni és másoktól ellesni és a saját bőrünkön kibírni. Nem, nem hiszem, hogy ezen az érzésen a közoktatás jelentős mértékben segíthetne.
(2010-09-27)
=============
1 adag Citromos-fahéjas almaleves 550 Ft
1 adag Diós csirkemell, zellerrel és paprikával pirítva szója szószban 1650 Ft
(2010-09-28)
=============
1 adag Burgonya palacsinta zöldséges vörösbabbal 1350 Ft
1 adag Zsírmentes joghurtos gyümölcs apróságok 750 Ft
(2010-09-29)
=============
1 adag Frankfurti krémleves szójavirslivel 550 Ft
1 adag Karalábéfőzelék sárgarépában sült jércefasírttal 1550 Ft
(2010-09-30)
=============
1 adag Almában sült tejpuding 650 Ft
1 adag Bazsalikomos ricottával töltött paradicsom cukkínis spagettivel 1450 Ft
(2010-10-01)
=============
1 adag Zöldséges "samosa" lencseraguval 1350 Ft
1 adag Joghurtos kölespuding 450 Ft
A fecnikről akarok írni, nem tudom, miért. Mert már egy ideje - nem tudom, mióta, régóta - nem merek itt szabadon írni, nem lehet itt igazán szabadon írni, de értsétek meg, nem lehet, ez itt az internet mégiscsak. Nem írhatok érzésekről, nem írhatok a munkámról, nem írhatok a többi emberről. És persze, ettől még lehet írni vígan az időjárásról meg ruhákról* meg Kohutról**. Csak ez oda vezet, hogy már nem ilyen akarok lenni, mint isolde. Mert régesrégen, amikor még a régi szép idők voltak, akkor az volt mindig az érzésem, hogy az isolde blog nevű identitásom sokkal viccesebb, vagányabb és talpraesettebb nálam, mint amilyen én hétköznap vagyok. Hasonlítani akartam rá.
Most meg ezen a blogon meg már rég nem olyan vagyok, amilyen szeretnék lenni az életben, hanem pont direkt az ellenkezője. Titkolózó, okoskodó és távolságtartó és paranoiás és intellektualizáló és felszínes én ugyan nem akarok lenni, ez a blog meg egyre ilyenebb. Én valódibb akarok lenni és mélyebb és bátrabb és gyengébb. Ezért aztán mindenhová mindenféle sorokat írogatok, nekem nem egy titkos blogom van, hanem kettő, és akkor még offline dolgokról nem beszéltünk, ide-oda dugdosom magam, wordfile-okba és füzetekbe, történetek és emberek lapulnak itt meg ott fecniken, hogy valamivel ellensúlyozzam ezt az idegesítő okoskodást idefent.
Érdekes dolgok ezek. Nem tudom, mi lesz velük majd.
*Na, nem mintha lenne arról mit írni, hogy szeptember 1. óta nem vettem ruhát és hogyan szenvedek. Egyébként vajon ezen idő alatt külföldön vehetek ruhát?
**Ez a Kohut engem nem tudom, honnan ismer ennyire, de erről majd máskor mesélek.
Például ha tegnap posztert készítettem volna sütőtökös-csokis süti helyett, akkor most nem itt tartanánk.