A mozgásterápiás csoportomban van egy lány, aki fonott kosárban hordja a dolgait egy ideje. Füzeteket, könyveket meg melegítőruhát kell hozni az órákra, és nekem nagyon tetszik, maga az, ahogyan szimbolizálja a Stern és Kohut-könyvekkel teli fonottkosár a modern női lét nezehen megragadható összetettségét, és igazából tök jól néz ki és hónapok óta szeretnék én is egyet. Ruhákat úgyse vehetek a fogadalmam miatt, de a fonottkosár az aztán végképp nem ruha.
Úgyhogy némi alvásmegvonással járó ügyeletet követően elmentem fonottkosarat meg kókusztejet venni a nagycsarnokba, meg bementem az ázsia shopba, és te jó ég, mennyit jártam én oda régebben. Egyetem alatt, amikor találkoztam Stockholmban a két vegán brit lánnyal, ők azt magyarázták, hogy a vega emberek másmilyen temperamentumúak, mint a húsevők, és ők tényleg másmilyenek is voltak, nyugisabbak, csendesebbek, aztán hazajöttem és úgy döntöttem, na, ezt kipróbálom. Két évig vegetariánus voltam kísérletképpen. Persze, placebo-kontroll hiányában így utólag elég nehezen meghatározható, hogy most vajon tényleg nyugisabb, derűsebb, hippibb voltam-e, mint steak nélkül, ki tudja, mindenesetre legalább szórakoztathattam magam az érdekes ételekkel, vörös lencsét ettem meg füstölt tofut meg mindenféle extra dolgokat az ázsia-shopból már akkor, amikor az még nem volt divat. A koleszostársaim néha idegenkedtek, néha kíváncsiskodtak, Göri meg általában kiborult a tejszínes rooibushtól meg a tofupástétomtól. Tényleg, lehetett kapni ilyen magyaros ízű tofupástétomot, meg tök jó hummuszt is olcsón, ezeket mostanában nem látom.
Amikor elkezdtem dolgozni, akkor egyúttal visszatértem a húsevésre, de azért volt egy időszak, amikor attól még sokat jártam a nagycsarnokba. Munkaidő után. Mert rezidenskoromban el tudtam jönni a munkahelyemről úgy, hogy az ötig nyitvatartó nagycsarnokba még bőven odaértem vásárolgatni, szőlőt, sütőtököt és női magazinokat venni, kettesvillamosozni, és női magazint lapozgatni őszi napfényben a kettes villamoson. A kettes villamost különben a Rönétől tanultam, aki a szobatársam volt és el szokott menni városnéző-villamosozni. A 19-es meg a 2-es azok, de nekem a 19-es nem jön be annyira.
Szóval vettem fonottkosarat, vettem bele kókusztejet, csilliport, csilliszószt, szójaszószt, rizstésztát, korianderlevelet meg forraltbor-fűszerkeveréket, aztán megkerestem a kettes villamos jelenlegi megállóhelyét (komoly nehézséget okozott), őszi napfény, Dunapart, sirályok, Gellérthegy, nézegettem az InStyle-ban a képeket, rájöttem, hogy már megint megfeledkeztem átmenetileg az életnek arról a részéről, ami örömet okoz, örültem. Az ősz az már csak ilyen, ősszel minden további nélkül átmegyek Myreille-be és az élet olyan apró örömeire vagyok hajlandó rácsodálkozni, mint folyón megcsillanó napfény meg a fahéjas kávé tetején tejhab. Meg hogy háromféle tört csillit lehet kapni, mag nélkülit, és magosat 1-3 mm-es, illetve 3-5 mm-es részecskemérettel.
Később elmentem a Bamboo Nail Spába, mert volt az InStyle-ban kedvezményes kupon, és ráébredtem, hogy a munkahely-karrier-önazonosság-krízisemet remekül orvosolja majd egy luxuskörnyezetben végzett manikűr-pedikűr távolkeleti illatú lábradírral és melegített törölközőkkel. Egyszerre két csaj csinálja, az egyik a lábadat, a másik a kezedet, persze, egy vagyonba kerül. A címben szereplő körömlakkárnyalatot választottam (igen, a körömlakk színének az a neve, hogy William Tell Me About, az OPI Swiss kollekciójából van) és azon gondolkodtam, nyilván a távolkelet-illatú lábradír meg az ázsiashop hatására, amikor tavaly Bangkokban manikűröztetem pont tizedennyi pénzért, mondjuk nem is volt ekkora körömlakk-színválaszték. Nekem az a szuperképességem, hogy kiválóan és nagyon valósághűen oda tudom magam képzelni bárhová, úgyhogy azzal szórakoztatom magam, amíg a csajok a körmömet polírozzák, hogy tavaly december 5 van és Bangkokban vagyok. A Kao Sanhoz közeli kis mellékutcában sétálok, a férjem fennmaradt a hotelban, mert ma érkeztünk és még nem heverte ki a jetlaget, de én nem vagyok álmos és basszus itt vagyuk, le kell mennem mászkálni. Nincs durván meleg, ilyen 30 fok körül, persze, kosz van, meg utcai árusok, használt könyv, használt hátizsák, pad thai, trikók, buggyosnadrágok, fülbevalók, narancslé. Simán benne van a top 10 dolog az életben-ben a Bangkokban utcánvásárolt félliteres nagyonvalódi kicsit mandarinízű hideg narancslé.
Ez egy ilyen masszázshely a kis utcában, ki van írva, hogy manikűr és pedikűr együtt 200 baht (1200 forint kb.), és én végülis ráérek. Le kell venni a papucsodat, mint minden thai házban, úgyhogy mezítláb közekedem odabent, piros szoknyában vagyok és pántos trikóban, a thai kicsaj egy amerikai nő lábát csinálja épp, addig adnak zöld teát. Pirosra lakkoztatom a lábkörmömet, kicsit kimegy a vonalból mindenütt, de a legkevésbé sem izgat. Utána flangálok tovább, bemegyek netkávézóba, megnézem a mailjeimet, elolvasom valahavolt kedvenc Főnököm emailjét, aki közli benne, hogy felmond és elmegy máshová, mérgemben veszek a Kao San Roadon egy ruhát meg hat pár fülbevalót. Nagy karikák, bordó, törtfehér műanyag, meg fa meg fém, a nyaralás alatt némelyiket felveszem, az egyik fém vizes lesz és be is rozsdásodik még Koh Phanghanon. Itthon aztán már soha többet nem veszem fel őket, később pedig mindet elajándékozom a bloggerlányoknak az évi rendes ruhacserén Zsuzsi Néninél. Az utazás végén, amikor Kanchanaburi, Koh PhiPhi és Phanghan után megint Bangkokban vagyunk, még elmegyek a manikűrös helyre egy utolsó thai masszázsra, az összes valahavolt masszázsom közül ez a legfájdalmasabb, agyonkínoz a csaj, persze, utána jó, este meg Anikóékkal vacsizunk, akik most érkeztek, Singha beert iszom a Ban Sabai előtt, van karácsonyfa is.
Szóval ezeket csinálom képzeletben, amíg a csajok a körmömet, aztán még egy csomót mászkálok meg ügyintézek a városban, többször túlmegyek véletlenül a villamossal meg leejtek dolgokat, de három óra alvás után tőlem nem lehet mást várni. Amúgy én komolyan nem értem ezeket a sebész csajokat, mert oké, engem felébresztenek éjszaka, simán átmegyek konzíliumba, beszélgetek a beteggel, írok véleményt, javasolok gyógyszert, visszafekszem, de ezek hajnali háromkor még nekiállnak hasi műtéteket operálni. Én nem tudnék hajnali háromkor operálni, az tutifix. Vagyis gondolom tudnék, csak sírás lenne a vége.
Ma meg dolgozom a remélhetőleg leendő mellékállásomba, meg green curryt főzök, tavaly vettük hozzá az MBK-ban a fűszerkeveréket. Az is egy jól elköltött 10 baht volt.