Tegnap Niké nyomására megnéztük a Szeress, ha tudsz! című dvd-t, nagyon jó kis film, az a végén-összefutnak-a-szálak jellegű hollywood. Ne keverjük össze a Szeress, ha mersz!-szel, amely francia film és nem láttam. Az a szeresshatudsz, amelyikben Angelina Jolie kétszer is elmondja, hogy "speaking about love is like dancing about architecture."

Ma meg levizsgáztam, azaz végeztem korunk vívmányával, a diploma után kötelező két éves rezidensképzéssel (magyarul központi gyakornoki képzés). Remélhetőleg hozzátartozók többé nem kérdezik meg a névtáblám felé hadonászva, hogy "a rezidens az a cselédkönyves?". Most már teljes jogú szakorvosjelölt leszek, ami azonfelül, hogy aktuálisan rengeteg dokumentációval jár, még a béremben is változásokat okoz. Az alapfizetésem bruttó egyezerforinttal lesz kevesebb (don't ask, why), ellenben nem kapom tovább a havi bruttó tizenötezer lakhatási támogatást, ez így kb. a nettó százas értékhatárt súrolja. Azért egy idő után leugattam a kollégáimat a folyosón.
- ...és van egy volt osztálytársam, aki humánerőforrás-menedzser, és csak a körmét reszeli egész nap havi négyszázér...
- ...és a sógorom meg a vállalati autó meg az egésznapnemcsinálsemmit...
- ...a béla meg programozó, és egy millát visz haza, na jó, bruttóban....
- ...azt mondja nekem, hogy csak havi százhuszat keres a plázafagyizóban, fagyit árul, érted?....
- Nem tudom, mit sírtok, ti akartátok - szögezi le isolde ellentmondást nem tűrően, majd bátran állja a döbbent tekinteteket. A frusztrált kezdő orvosok nem tudják megcáfolni a nyilvánvaló tényt: valóban ők választották a szakmát. Miközben azok emlékeztetik magukat és egymást holmi szakmai elhivatottságra, isolde magában mosolyogva, észrevétlenül megérinti a milliomos programozó vőlegényétől kapott brilliánsgyűrűt. Na jó, nem.