Lásd fent

Igen, szemmel láthatóan eladtam a lelkem az ördögnek két hét erejéig, és tényleg elég ronda ez a reklám. Felajánlották, hogy adhatom a befolyt összeget valamilyen alapitványnak is, de amig az összeget nem ismerem, szerintem felesleges álszentség lenne ezzel menőzni, bár kétségkivül jól hangzik. Majd azért elmesélem, mire költöttem.

Állatok járműveken

Erről óhatatlanul a King Rat cimű urban fantasy jut eszembe, tessék, patkányok lepik el a londoni metrót, lehet szólni a patkányfogónak. Egyéb állatos hirek: láttam a Snakes on a Plane-t, és pont olyan. Képzeljük el, mi történik, ha rengeteg mérgeskigyó szabadul el egy repülőgépen, Samuel L. Jackson a cool FBI-ügynök, és a filmkészitők némi öniróniával is birtak. Nem okoz csalódást a film, van benne meztelen cici, pár kissé undoritó trash-jelenet, sikitozás, és olyan klasszikus mondatok - I've had it with these motherfucking snakes on this motherfucking plane - amelyek joggal vonulnak be a filmtörténelembe.

Learning by doing

Sokat tanultam az elmúlt évben a pszichoterápiás osztályon, például hogy olyan multivitamint kell venni, amiben van ginzeng is meg omega-3 zsirsav, meg tejszines lazac receptet, meg rengeteget a gyereknevelésről is, de legfőképpen asszertivitást. Hétfő reggel nyolckor aztán megkaptam új szobámat az új helyen, később szereztem hozzá kulcsot is, majd találtam valakit, aki segit felcipelni az előző helyről a temérdek könyvemet, tesztjeimet, cikkeket, pot-pourit és paraszolvenciaként kapott plüss oroszlánt. Szomorúan konstatáltam, hogy az előző helyen ugyan ezeréves ócskavas számitógép volt a szobában, az új helyen semmilyen sincs, valamint mindent vastagon borit a por, nincs kulcsom a wc-hez, és meg lehet fagyni, mert nem lehet becsukni az ablakot. Ezzel szemben ma (kedd) reggelre szuper gépem van, a Béla megcsinálta az ablakot, kitakaritottak, és mindenhová lett kulcsom. Nem tudom, ezek után milyen irányt vesz majd a személyiségfejlődésem, de úgy érzem, jó úton haladunk ahhoz, hogy a félénk tinédzserből a Világ erejét kiszipolyozó, önérvényesitő bestia váljon.
Különben meg vagyok fázva, nyilván mert nem kezdtem el időben szedni a ginzenget.

All the world is a stage

A csütörtök például az a nap, amikor szép egymásutánban az életben felvállalt összes szerepemben megjelenek, úgy váltogatom az énállapotokat, mint más a zokniját. Reggel 8.00-9.30. oktatok, 9.30-11.30. csoportpszichoterápiát tartok, 12.00-13.00. osztályos megbeszélésen vagyok, 13.00-14.00. kutatói meetinget tartunk, 14.00-14.30. összkórházi értekezlet, 15.00-16.00. önismeretre megyek, 16.30-18.00. statisztika kurzusra megyek, majd végül haza a pasimhoz, tehát, ha jobban megfigyeljük, végigjárom a repertoárt a tanár-terapeuta-orvos-beosztott-főnök-kutató-páciens-diák vonalon. Esetleg adjuk hozzá, hogy este rendszerint a pasimmal videózom, miközben felhív anyám, és akkor a feleséget és a leányt is kipipálhatjuk.
Tehát elég összetett nap. Jövő héttől azonban búcsút intek a pszichoterápiás rezsimnek és egy másik osztályra kerülök, amelynek a profilja még kissé homályos előttem, mivel épp most lesz új osztályvezetője is, szóval ki tudja. Egy biztos, hogy visszakerül rám a fehér köpeny, amit átmenetileg levetetett velem a pszichoterápiás miliő, azaz végre tarthatom a zsebében a kulcsomat és nem fog viszketni a tenyerem.
Tegnap egyébként ellógtam a statisztika kurzust, és helyette olyan alapvető élelmiszereket vásároltam utolsó filléreimből, mint egzotikus gyümölcssaláta, vaníliás tejital, camembert, marcipánkocka, kockásfülűnyulas ceruzatartó, dehát családunkban generációkra visszakövethető a l'art pour l'art örömvásárlás (ha van örömzenélés, akkor ilyen is van), mint rekreációs tevékenység és problémamegoldó stratégia. A leendő szobámat pedig otthonossá kell majd tennem valahogy, és mi sem alkalmasabb erre az intersparban kapható retró kockásfülűnyúl ceruzatartónál.

Reggelek

Kutatócsoportunk terjeszkedik, újabb kórházat kebelezünk be, és ma reggel ott indítottam a rendes munkahelyem helyett. Az újabb kórház messze van tőlünk, busszal kell menni, aztán metróval, aztán busszal, aztán gyalog. A meetingen kórházunk és a másik kórház nagyjai vettek részt, és ciki lett volna elkésni, ezért megnéztem a bkv.hu-n, mennyi idő alatt érek oda (42 perc), és a reggeli csúcsforgalomra való tekintettel rászámoltam még 18-at, vagyis egy órám lett volna.
Nem is a buszsofőr politikai hovatartozásával volt bajom. Az első, 12 perces buszutat ugyanis épp 42 perc alatt tettük meg, mivel dugó volt, de engem egyáltalán nem olyan könnyű kihozni a sodromból, ilyenkor előveszem a sztoikus-buddhista énemet, és azt gondolom, lesz, ami lesz, vagy odaérek, vagy nem, és apatikusan várom a végkifejletet. A probléma inkább az volt, hogy a sofőr ajtaja mellé odaállt az a lány, és elkezdett neki a reggeli dugó kapcsán arról hadoválni, hogy ő már 16. napja minden nap kimegy tüntetni, és a komcsik százmilliárdokat tesznek zsebre, és a Sólyomnak is felnyílhatna a szeme végre, és Miskolc milyen lepusztult komcsi város, meg hasonlókat. Amire az öreg buszsofőr kinyitotta az ajtaját, hogy jobban hallja az elkötelezettségtől fűtött leányhangot, és egyik kezével mindvégig az ajtót fogta, hogy be ne csukódjon, vagy ki ne nyíljon jobban. A másik kezével, illetve időnként az ajtót tartó kezével szélesen gesztikulált, illetve öklét rázta, miközben egy pillanatra sem veszítette el a szemkontaktust beszélgetőpartnerével. Ennek köszönhetően aztán a 42 perc alatt 2 gyalogost mentettek meg csupán a jó reflexei (tényleg majdnem elütöttük őket), valamint a sofőr soha nem figyelte, hogy eléri-e még a zöld lámpát vagy hogy a másik sávban vígan haladhatna, hanem direkt élvezte, hogy lépésben, meg-megállva végre nyugodtan beszélgethet a csinos jobboldali lánnyal. Akkora hangerővel és vehemenciával természetesen, hogy a közelben ülő utasok is jól hallhassák.
A politikai korrektség jegyében szeretném itt jelezni, hogy ugyanennyire felhúzott volna, ha baloldali, vallási, gasztronómia, vagy bármilyen témában folytatják a beszélgetést hasonló stílusban.
Már nagyon közel voltam ahhoz, hogy hisztériás rohamot kapjak,  és üvöltözni kezdjek vele, hogy az utat figyeld, bazmeg, a rohadt utat nézzed, de aztán arra gondoltam, hogy majd ventillálok a blogomban és majd itt kiadom a mérgemet, úgyhogy végülis nem kerülök blikkcímlapra "buszsofőrrel kötözködött a liberális pszichiáternő" címmel.
És csak hat percet késtem, ami szerencsére nem volt feltűnő.

Once a blogger, always a blogger

Tegnap elmentem aerobicozni több hónap után, és azt kellett látnom, hogy ismét Baucsek Norbi ütötte fel szívdöglesztő fejét az órarendben. Ez azért nem jó, mert a fiatalember kb mindaz, ami miatt egyes laikusok azt gondolják, hogy az aerobic nem sport, hanem olyan alkalom, amikor az ember felöltheti a szexi pink csípőnadrágját és a picit átlátszó falatnyi ezüsttopot, és így felvértezve flörtölhet a dögös (?) edzőfiúval. Az urban legend szerint az első sorban edzenek azok a lányok, akiket Norbi a közeljövőben fog megdugni, a másodikban pedig, akiket a közelmúltban, de ezzel kapcsolatban nincs hiteles forrásom, tavaly, amikor még jártam Norbira, mindig utolsó sorban álltam, mivel nem akartam rontani kinyúlt, agyonmosott szürke atlétámmal az esztétikai összképet.
És előfizettem kalóriaszegény ebédre is, mondjuk azóta véletlenül megettem 3 Ferrero Rochert, mert átmenetileg kiszorult a tudatomból, hogy fogyózom, és csak a harmadik után jutott eszembe. Egyébként is álszent vagyok és csak azért eszem kalóriaszegény ebédet, mert így sokkal többször elmondják a kollégáim, hogy "dehát neked nem kell fogynod" meg "dehát így jól nézel ki".
Amióta egyszer valaki beszólt, hogy fitnesszblogot írok, mindig bűntudatom lesz, amikor valóban elkezdek edzésről meg diétáról mesélni. De lássuk be, hogy a párkapcsolatban élő blogger nem izgalmas magánéletű szingliblogger többé, és sokkal rosszabb lesz, amikor mejd a szülésről írok meg képeket teszek fel kisbabákról, vagy amikor már öreg leszek és aprólékos részletességgel a nyavajáimról meg a kedves sztk-s doktorokról fogok értekezni.
Az elidegenedésről még annyit, hogy megismerkedtem a "darálás" kifejezéssel, ez az, mikor nem hetente részenként nézel meg egy sorozatot, hanem sok részt egymás után, vagyis amit mi csináltunk hétvégén a Dr. House-sal, és tényleg Cuddy-val álmodtam utána (nem, nem erotikus álom volt); valamint Lucia meggyanúsított minket, hogy csak azért hívunk el embereket sörözni, hogy az ő felügyeletük mellett elmeséljük egymásnak is, hogy mi történt velünk, mert otthon nem beszélünk, hanem csendben nézzük a sorozatot. De szerintem ezzel nincs semmi baj, ugyanis nem azóta nem tudom, mi történik a pasim életében, amióta sorozatfüggők lettünk, hanem amióta nem ír blogot.

Iszony

Valamelyik nap kivételesen gyalog mentem végig a József körúton, és gondoltam, benézek az Európa könyvkiadó boltjába a Blahánál, de hűlt helyét találtam csak, bezárt az Európa könyvesházhoz hasonlóan, amiért továbbra is töretlenül utálom az Alexandrát, de nem erről akarok beszélni. Bezárták két kedvenc könyvesboltomat is a mocskok, amikor
Szóval gyalogolok tovább kissé feldúltan a körúton, és hamarosan megpillantom az Édesvíz Kiadó boltját, ami korábban még nem volt ott. (Úgy értem, régebben, amikor még egyetemista voltam és egy körúti terembe jártam aerobicozni, még nem volt az aerobicteremmel szemben Édesvíz.) A kirakaton hatalmas betűkkel "szépirodalom 70%", a felirat információtartalmának rövid elemzését követően végül arra jutok, hogy bizonyára 70 %-os kedvezménnyel árulnak szépirodalmi témájú könyveket. A másik lehetőséget - hogy az odabent található könyvek 70 %-a szépirodalom - a szövegkörnyezetből kiindulva inkább elvetem, kizárt dolog, hogy az Édesvíz 70 %-ban irodalmat adjon ki és ezt még hirdessék is. Alapvetően idegenkedem a kristályoktól, csodacsilingelőktől, és az ajtó felett lógó egyéb dolgoktól, de győz a könyvvásárlási szenvedélyem és apró harangok kongásától kísérve beóvakodom. És tényleg, egy állványon csomó Európa Kiadó-s könyv nagyon olcsón, amit mondjuk nem nagyon tudok mire vélni. Nem baj, ha már itt vagyok, megnézegetem őket, kiválaszton Németh László fent említett című művét 499 Ft-os áron, miközben a mellettem lévő feng-shui vásár feliratot viselő pultocskánál az ezoterikus külsejű eladólány életmód- és lakberendezési tanácsokkal lát el egy negyven körüli hölgyet (ti. hogy a bagoly a "bölcsesség, tanulás", ezért az íróasztalra vagy tanulósarokba helyezve növeli a szellemi teljesítőképességet). Körülnézek azért a bolt többi polcán is, mindig sejtettem, hogy ezoterikával Dunát lehetne rekeszteni (képletesen), de ekkora mennyiségre azért én sem gondoltam. Az idegen nyelvű könyvek is le vannak árazva, de ott csak "Living your karma" és "Feng-shui in the office"-témájúakat találni, úgyhogy egyetlen vásárlóként sorbaállok a kasszánál. Az eladó hölgy éppen valamilyen lelki válságot old meg telefonon, így van időm egyenként szemügyre venni a pult kínálatát - féldrágakövek, csilingelők, kristályok, türkiz delfinek, nemtudommicsodák, két parapszichológus mandalákkal díszített névjegykártyái, valamint "melyik ásvány milyen horoszkóphoz illik"-táblázat. Az eladó befejezi a második telefonhívást ("Igen, ma este hatkor kezdődik az Előző életeink-előadás" "Nem, nincs belépő, de előre kell regisztrálni"), majd hozzám fordul és szerintem direkt jól mulat a feltűnő idegenkedésemen.
- Csak ez lesz?
- Igen, köszönöm.
- Van már törzsvásárlói kártyája?
- Nincs.
- Adhatok egyet?
- Nem, köszönöm.
- És egy szórólapot a mai előadásról?
- Öööö, köszönöm, nem.
- Műsorfüzetet?
- Nem, köszi, viszlát! - apró harangok csilingelésével kísért menekülés.
Szóval, menjetek az Édesvíz boltba, csomó jó könyv volt még 300-1000 Ft áron. 

Everybody lies

Ha már ruhák: találtam egy klassz dr. House-os pólót a neten, amely remekül harmonizálna a jelen politikai helyzettel is. (Vagy megvernének benne, nem tudom.)

Az élet örök körforgásáról

Hol is tartottam? Nem érek rá blogot írni, és egyébként sem történik velem semmi olyasmi, ami hírértékében versenyezhetne a kormányválsággal. Whatever. Szóval már középiskolás hippikoromban is a trapézfarmerok tetszettek, illetve azok álltak jól, persze, nem lehetett kapni, turkálókban szereztünk egyet-egyet. Aztán szép fokozatosan egyre bővülni kezdtek a nadrágszárak, és az elmúlt néhány évben bármelyik plázában bőven válogathattam trapéz- vagy egyéb bő szárú nadrágokból. És már az elejétől kezdve, mindig is rettegtem, hogy ennek egyszer vége szakad. És tessék. Múlt héten elindultam őszi gatyát venni. A Zarába. Az összes nadrág szűkített szárú. Ó, ne! Ijedten szaladtam át a Paris butikba. Szűkített szárú. Nem baj, gondoltam, a Promodban biztos lehet bízni, amióta Magyarországon megnyitottak, mindig bő szárú nadrágokat árultak. Szűkített. Orsay. Szűkített. Senkit nem zavar, hogy a szűkített szárú nadrág kevés kivétellel mindenkinek idiótán áll? Hol fogok ezentúl ruhákhoz jutni? Most megint, harmincéves fejjel, évtizedekig turkálókban kell vásárolnom? Amíg vissza nem jön megint a trapéz? Vagy varratnom kell a nadrágjaimat?

Egyébként (noiznak köszönhetően) dr. House-t nézünk eredeti nyelven, valamint statisztika és kutatásmódszertan és irodalomkutatás kurzusokra járok, valamint önismeretbe és pszichoterapeutaképzésbe és mozgásterápiás sajátélménybe. Mármint, ezek miatt nem érek rá edzeni járni, és ezért nem férek be a tavalyelőtti gatyáimba és kell újakat vennem, illetve ezért nincs időm blogot írni sem. 

Titánok

És még valami, ugyan a férjem fedezte fel, de mivel úgy látom, ő már nem ír blogot, nekem kell megosztanom az olvasóközönséggel. Valamelyik nap volt a tévében a Titánok harca (Clash of the titans) című 1980-as görögmitológia-fantasy, amelyben a délceg, ifjú Perszeusz szembeszáll mindenféle mitológiai szörnnyel, hogy megmentse szíve hölgyét, Andromédát. Brightnak ismerős volt a délceg, ifjú Perszeusz, ezért rákeresett a neten, majd feladta nekem rejtvénybe, de akármeddig néztem az ifjú Perszeuszt, nem jöttem rá magamtól.
Pedig elég sokszor láttam. Aaron Echolls a Veronica Marsból.

Update: ha jobban megnézzük, vannak utalások is: az egyik VM-epizódnak, amelyben lelepleződik a Tritonok titkos társasága, a Clash of the Tritons szellemes címet adták; amikor pedig Veronika meglátogatja Amelia DeLongpre-t a búvóhelyéül szolgáló motelban, a háttérben lévő tévén a Titánok harca megy. 

Life's gonna suck

Nézzük csak, mi is volt. Elkezdődött a tanév, számos medikuscsoportot oktatok, akik időnként előítéletekkel viseltetnek a pszichiátria iránt (mert az nem "rendes" orvoslás). Ezt többféleképpen igyekszünk orvosolni, például első gyakorlaton kitöltettem velük egy kérdőívet a pszichiátria iránti attitűdjükről, ez egy kolléganőm kutatása, kitöltetjük velük év végén is, és megnézzük, mennyit rontott a helyzeten a tantárgy oktatása. "A pszichiáterek mindig a szexről beszélnek" (Egyetértek / nem tudom / nem értek egyet) és hasonló, szerintem vicces kérdések, amelyek alapján én biztosan arra következtetnék, hogy a kérdőív összeállítói minimum "furák".
Elkezdődött a phD képzés is, ami viszont tényleg fura, eleve az, hogy diákom lesz meg indexem, meg vizsgázni kell, a statisztika kurzusról kiderült, hogy alapozásképpen függvényeket és halmazokat fogunk tanulni, erről pedig eszembe jutott Bright első poénja, amivel találkoztam, ez.
Ezenkívül dolgoztam a mellékállásomban, ahol feltettem harminhétszer az ismerős kérdést ("és, mik a hosszú távú terveid?"), csak, hogy harminchétszer ugyanazt a választ kapjam ("hát... nem tudom.... talán valami vállalkozásba kezdek...") Érthetetlen, hogy hiába telt el vagy 17 év a rendszerváltás óta, a mai fiatalok (akik akkor 2 évesek voltak) még mindig ott tartanak, hogy a Vállalkozó az atyaúristen.
Valamint jelentkeztem a pszichoterapeuta-képzésbe, amit a népnyelv "pataképzés"-ként emleget. Elmagyarázom. A pszichiátria szakvizsgára vagy más orvosi szakvizsgára ráépíthető a pszichoterapeuta szakvizsga, hivatalosan csak ezzel a papírral rendelkező ember végezhet pszichoterápiát (vagy a klinikai pszichológus, de az másik történet). A szakvizsga-előkészítő 3 éves tanfolyamot pszichoterapeuta-képzésnek nevezzük, amit nehéz kimondani. Talán emiatt, vagy azért, mert a pszichoterapeuták "furák", vagy azért, mert munkájuk során sok személyiségzavaros beteggel (régies nevén: pszichopatával, diszkriminatív hangzása miatt ma már kevésbé elterjedt) találkoznak, a "pszichoterapeutaképzés" "pszichopataképzés"-sé, majd "pataképzés"-sé rövidült.
Volt még tízéves érettségi találkozónk is, ami klassz volt, hajnali fél hatkor mentünk haza, mindenki hozta kb ugyanazt, amit akkoriban, kivéve, hogy mostanra fele banda átesett már valami nagyobb betegségen vagy műtéten, páran kiábrándultak választott szakmájukból, egyesek elváltak, dehát erről Dennis Leary tudna többet mondani.  

Gutenberg, galaxis

Kaptam fizetést, úgyhogy elmentem könyveket venni a kedvenc antikváriumomba (tessék, az előző bejegyzésban még azon sírtam, hogy keveset keresek, most meg máris vásárlásról van szó), és rájöttem, hogy menthetetlen sznob vagyok. Korábban csak szimpla irodalomsznob voltam, aki azt vallotta, hogy a szépirodalom és a szórakoztató irodalom (beleértve a sci-fit, fantasyt, tiszakatát), két, jól elkülöníthető kategóriát képez. Mostanában a sci-fit kissé rehabilitáltam, és ettől azt hittem, hogy már nem vagyok sznob, de igen, a kategórián belül is az vagyok. Besétáltam az antikváriumba egy sci-fi szerzők neveit tartalmazó listával, amelyeket az olvasónaplómon ajánlottak az olvasók. Odaadtam a pult mögött álló geeknek, ő félve rákérdezett, hogy miért keresem ezeket a könyveket, aminek az lett a vége, hogy nagyon lelkesen a fejébe vette, hogy most azonnal kiművel engem tudományos-fantasztikus irodalomból. És szomorúnak tűnt, amikor gyanakvó, majd lenéző arcokat vágtam pl az "űrfantasy" szó hallatán; vagy amikor kis híján elájultam, amiért egy mondatban emlegeti Orson Scott Cardot és Salvatorét. És amikor megmondtam neki, hogy a Gáspárt én nem sorolom egy kategóriába Asimovval, és hogy a Kiálts farkast-t nem veszem meg, mert az nem minőségi sci-fi, szerintem akkor döntötte el, hogy inkább mégsem hív el kávézni. Azért utóbb kiderült, hogy tisztában van a különbséggel, és az ízlésemnek megfelelő könyveket tukmálta rám, majd adott 10 % kedvezményt.
Rosszat teszek magamnak ezzel, mert majd mind odacsődültök és kifosztjátok előlem, de elmondom: Nyugati tér és Kossuth mozi közötti Váci út-szakaszon, aprócska használt mobiltelefon- és könyvesbolt. Az ajtó előtt hegyekben áll a tavalyelőtti Joy-magazin, a hely kicsi, hihetetlenül zsúfolt, a földön kupacokban könyvek, dvd-k és régi Playboyok vannak. Ennek megfelelően az átlagos antikváriumjárók szerintem messzire elkerülik, így aztán csomó ritkaság áll a polcokon a legnagyobb természetességgel, itt vettem pl Vígh Béla (anatómiaprofesszorom volt): Jóga és idegrendszer c. könyvét, vagy Hobb: Látnok-ciklus könyveket (amiből most is van nekik amúgy). A készlet 70 %-a sci-fiből és fantasyből áll, úgyhogy ezen műfajok rajongóinak ajánlom, az eladó geek fiú pedig szerintem mindet olvasta, tud tanácsot adni. A másik kedvenc antikváriumom a Zuglói Antikvárium a Mexikói út metrómegállónál, itt inkább szépirodalom van, szintén kicsi, kevéssé frekventált bolt, ezért itt is szoktam nehezen megszerezhető könyveket találni.
Szóval igen, hobbim az olvasás, egy másik hobbim pedig a könyvek vásárlása. 

Morgás

Az index feltette a kérdésemet az egészségügyi miniszternek, klassz. Sajnos, az az érzésem, mintha ebben a riportban a miniszter közellenségnek próbálná beállítani az orvosokat, akik rugalmatlanok, korruptak és ésszerűtlen vizsgálatokat kérnek. Ügyes próbálkozás, hogy az emberek ne a kormányra, hanem az orvosokra haragudjanak a vizitdíj miatt, köszi, tényleg, mindig is közellenség szerettem volna lenni. Elherdáljuk a pénzünket felesleges CT-kre? Miről beszélünk? Az orvosi kamara azért ellenkezik, mert valójában Hatalmat akar? Na jó, bevallom, egy bűnszövetkezet vagyunk, a fizetésem igaz, hogy 116 ezer forint, de ehhez jön még harmincmillió a paraszolvenciából. Igaz, hogy abból valamennyit befizetünk "kamarai tagság" címén a Titkos Társaságba, és abból finanszírozzuk világuralmi törekvéseinket, valamint építjük tömegpusztító eszközeinket olyan eldugott, vidéki búvóhelyeken, amelyek idősek otthonának és rehabilitációs intézménynek vannak bejelentve. Bezzeg, ha az orvosok tisztességesen végeznék a munkájukat, nem lennének korruptak és nem herdálnák el az államvagyont, akkor a vizitdíjat be sem kellett volna vezetni.
Persze, lehet, hogy mindez csak az én paranoiám. De az interjú utolsó mondata azért dicséretes öniróniáról tanúskodik.

Size matters - ask Pluto

Plutós pólók...

Broadway

Készen van Zsuzsika, a varrónőm weboldala, amit ezúton szeretnék reklámozni, mert Zsuzsika tényleg nagyon jó. Budapesti alkalmiruha-viszonylatban nem drága, ügyes és korrekt: amikor a menyecskeruhán mégsem tetszett a ráncolt felsőrész (amit direkt én kértem, hogy legyen rajta), akkor plusz költség nélkül szétszedte és új formába öntötte. 

I'm sick but I'm beautiful

Hazajöttünk a nászútból, ahol voltak esős napok is, voltam beteg (igazság szerint még mindig nem kapok levegőt az orromon), és egyszer skorpió is volt a szobánkban, de nagyon jól éreztük magunkat. Csomó könyvet kiolvastam, amikről majd itt mesélek, gyönyörű napbarnított vagyok, megnéztük a helyi nevezetességeket, hajókirándultunk, és rengeteg kalamárit ettem. Sajnos a horvát konyha még mindig rettenetes, mindenhol ugyanazt a háromféle ételt lehet kapni, a gombakrémlevesbe is vegetát tesznek, és ezen nem sokat segít az sem, hogy legalább négyféleképpen tudják elnevezni a fasírozottat. Egy teljesen normális étteremben pl. olyan négy évszak pizzát kaptam, amin volt 1 szelet gépsonka, 2 karika szalámi, 1 marék fagyasztott zöldségkeverék, aminek épp csak felengedni volt ideje a sütőben, egy darab sprotni (az a kis konzerv füstölthalacska) és kettő szem magozatlan olajbogyó. Sebaj. Szóval jó volt, majd teszek fel képeket, voltunk bányában is, ahol nagyon féltem, pedig valójában csak egy múzeum alagsora volt. 

Happily ever after

Szóval minden jól ment. Persze, voltak meglepetések, például amikor egy nappal az eksüvő előtt kórházba került az egyik koszorúslány, aztán egyre több vendégünkről kaptuk a hírt, hogy tüdőgyulladással kórházban fekszik, kiment a bokája, belázasodott, vagy más, titokzatos kór támadta meg. Szombatra persze mi is betegek lettünk, a soproni patikus biztosan elmesélte otthon, amikor hatalmas, felvirágozott fehér merci állt meg az ügyeletes gyógyszertár előtt, benne kigyúrt, agyonszolizott, ékszerek gyanánt bicikliláncot viselő sofőr, az anyósülésen szőke cicababa, hátul tündérszép menyasszony; majd kiszáll a vőlegény és egy doboz Algopyrint és egy doboz kálcium pezsgőtablettát vásárol. Eladhattuk volna Algopyrin-reklámnak.
A kaja szuper volt, a telefonban kissé túl laza és nemtörődöm dj végül előző este csak letöltötte a kedvenc számainkat, az idő jó volt, a barátaink pedig még mindig jó fejek. Anikó csinált "meglepetés" slide showt gyerekkori képeinkből, amin gyakorlatilag mindenki zokogott. Kb hajnali háromkor mi mentünk haza utoljára, vagyis nem haza, hanem az út túloldalán lévő hotelbe, ahol a biztonság kedvéért bevitettem magam a küszöb felett, bár nem tudom, régóta együtt élő pároknál ez hogyan is működik.
Így néztünk ki, bár nem látszik a csodás sminkem, a kölcsönkapott régi, kék harisnyakötő, illetve a kékre lakkozott lábkörmeim.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Azok kedvéért pedig, akik szeretnék tudni, milyen is pontosan a házasság: azóta a kanapén fetrengünk, papírzsebkendővel, orrcseppel, antibiotikumokkal és maradék süteménnyel körberakva és a Veronica Mars 2. seasont nézzük újra. Vagy én blogot írok, a Férj pedig az újonnan kapott PSP-jén játszik a LocoRoco nevű játékkal, amiben kis gömböcök vicces dalokat énekelnek. Péntek hajnalban, amennyiben felépülünk, persze elmegyünk nászútra, amivel kapcsolatban a következő beszélgetést idézném:
Noiz: - És, hova mentek nászútra?
Bright: - Rovinjba. Ott nyaraltunk először együtt ugyanezzel a búvártúrával. Csak idén már veszélyesebb roncsokhoz fogok merülni.
Noiz (hozzám fordul): - Értem, és te meg gondolom, majd veszélyesebb könyveket olvasol.

Sose lesz már ennyire durva

86 óra muka

Mostanra pedig már annyira szabin vagyok, hogy teljesen el is felejtettem, hogy olyan, mint kórház egyáltalán létezik. Ez a jó a Budapest Rallyes melóban, hogy tökéletesen elfeledteti az emberrel a hétköznapi munkáját, mert annyira más meg annyira igénybe vesz. Ilyen tolmács- titkárnő- hosztesszféle vagyok ott egyébként, amivel idén harmadik éve ostromolom az "öt nap alatt ledolgozott legtöbb munkaóra" rekordot, idén ez 86 óra. (Nb.: a rendes munkahét 40 óra).
Vannak unalmas részek is, amikor ülünk a versenyirodán, a fénymásolókislányok Micimackót néznek a tévében (tényleg), utána meg hirtelen másfél órányi adminisztrációt kell elvégezni tíz perc alatt két nyelven, aztán nincs semmi kaja, csak tegnapelőtti szendvics kinn a prérin, legközelebb meg a Gundelban vacsorázunk. (Kitaláljuk, mennyit fizettek a tíz fős vacsiért? Töményeket, százéves aszút, vagy egyéb kiugróan drága dolgot nem rendeltünk.*)

Az első esti fogadás után kitalálták a svéd fontos emberek, hogy még ne menjünk haza a hotelba, hanem legyen valami sightseeing. Az olasz fickó (aki kívülről tudta a Budapest Lonely Planetet, de komolyan) ragaszkodott hozzá, hogy menjünk el a Nyugati téri McDonaldsba, mert az nagyon híres. Odamentünk, bementünk, álltak, álmélkodtak. Majd úgy döntöttek, hogy meg kell nézni a nagyon híres Nyugati Pályaudvart is (the Old Railway Station, built in 1846). Hát jó. Bementünk a Nyugatiba, abba a jobb oldali koszos hodályba, ahol a jegypénztárak vannak. Csak néhány ember állt sorba, lévén kb. péntek éjfél. Megálltak, álmélkodtak, majd a svéd nő áhítatosan: "Wow... It's like a church!"
Amikor már szóhoz bírtam jutni, megemlítettem neki, hogy esetleg akkor holnap nézze meg a Bazilikát, mifelénk inkább az olyasmit nevezzük templomnak.

És még az is vicces volt, amikor mentünk konvojban, fontos emberek. Elöl két motoros rendőr, aztán egy hatalmas, sötétített üvegű fekete Merci, utána mi, utána egy gyönyörű, grafitszürke Volvo, majd egy fekete Mitsubishi terepjáró, végül még két rendőrmotoros. Kitaláljuk, milyen márkájú volt a második kocsi, amelyben a felügyelőtestülettel utaztam?**

Ma este meg ki akartam menni Szigetre, de annyira lefáradtam, hogy inkább itthon maradtam. Délután pl. bementem a városba, egy villamossal majd egy busszal, és mind a villamossal, mind a busszal túlmentem egy megállót, pedig könyv sem volt nálam, csak néztem ki a fejemből. Viszont vettem buszjegyet a nászútunkról visszafeleútra (ez bonyolult történet), csináltunk FAQ-t (esetleg: itinert) a vendégeknek, és Anikó ki-próba-sminkelt, ami végre jól sikerült. Még öt napig vagyok hajadon.

*150E (=másfél havi fizetésem)
** Kis piros Suzuki Swift.

8 óra munka

Soha nem fogom megérteni, miért olvasnak többen olyankor, amikor nem írok semmit. Nem baj. Különben azért nem írok semmit, mert 1. szabi előtt minden percben dolgoztam, 2. elromlott a számítógépem, gondolom, pszichés alapon ronthatta el a tudattalanom, mert már annyira szabira akartam menni.
És igen.
Most legalább három hétig nem fogom kimondani azt, hogy "Mi a panasza?", sem pedig azt, hogy "Köszöntöm önöket a mai csoporton.", sem pedig azt, hogy "Kiemelt rehabilitációs ágy."
Kalandjaink azonban még nem értek véget, mától dolgozom a Budapest Rallyen.