Concentrate on the important things and everything will be all right.
Inkább azt mondjátok meg, mit kell csinálni a panelban, hogy ne legyen száraz a levegő. Mert persze vettem szobahőmérőt, ami páratartalmat is mér, és 30% a levegőnk páratartalma. Ez nem lepett meg, magamtól is érzem, hogy száraz a levegő, bele sem merek gondolni, mennyi lehetett a fűtési szezonban. Ultrahangos hidegpárásítónk már régóta van, azzal és némi mosás-teregetéssel átmenetileg felment egészen 35%-ra. Az optimális páratartalom 40-60%, gyereknek inkább 60% körül van. Semmit sem tehetek, igaz? Rettenetes. Költözzünk tengerpartra?
Azért azt nem gondoltam volna, hogy április 27-én még reviewereknek fogok válaszokat írogatni. Napfényes szombat délután. Próbálom úgy beállítani magamnak, hogy ilyen mértékű szakmai elhivatottság igazából nagyon cool. Anyu, és te mit csináltál a születésem előtti napokban? Szörpöt főztem, CTG-re jártam, meg a tudományos cikkemet dolgoztam át, kicsikém.
Ja, amúgy én értem, hogy biztos jót akarnak meg aggódnak az embertársaim, de rémségesen idegesít és bosszant, hogy mindenki türelmetlenkedik velem és naponta hárman felhívnak, hogy na, megszültem-e már, mikor szülök már, egyben vagyok-e még. Még csak fél nappal vagyok a kiírt időpont után, az isten szerelmére.
Update: igen, tényleg, az is szörnyen bosszantó, hogy naponta írnom kell ide, különben jaj, biztos szültem, meg hogy szülés után egyből meg kell írnom a blogomba vagy megíratnom a férjemmel, hát még mit nem. Mi ez a nyomás? Akkor írok, amikor akarok, ez nem valóságshow. Biztos örülnöm kéne, hogy ez a sok ember így izgul értem, de sajnos csak a türelmetlenkedés jön át.
Szóval a terhesség, az nyilvánvalóan közügy, ebbe kénytelen voltam belenyugodni, mindenki hozzászólhat. Az egy dolog, hogy bámulnak az emberek az utcán, mintha még nem láttak volna ilyet, szerencsére általában örömmel nézegetnek, nők esetleg irigykedve. Minden alkalommal, amikor valahol kávét kérek, megkérdezi a pultos, hogy koffeinmenteset adjon-e (napi 2 kávét engedélyez a WHO, én nagyjából egyet iszom, néha másfelet). Majdnem minden boltban megkérdezi az eladó vagy a pénztáros, hogy fiú-e vagy lány és mikorra várom. Valamelyik nap udvariasan megkérdezte egy hajléktalan a buszmegállóban, hogy "Hölgyem, maga terhes?". Ma a meki vécésnénije kérdezte, hogy mikorra vagyok kiírva, mondtam, hogy elvileg holnapra, azt mondta, holnapra biztos nem lesz meg, mert ahhoz még túl fent van a hasam, szerinte jövő hét. Egyébként az orvosom is inkább jövő hétre tippelt, az anyukám valamelyik ezoterikus módszerével április 30 jött ki, a férjem szerint pedig május elsején kellene szülnöm, mert az Labour Day.
Hagyok időt, hogy felocsúdjunk a szóviccből.
Meg még az is volt a mekiben, hogy pont amikor bementem a mosdóba, három huszonévesforma leány tárgyalta a teendőket, ugyanis az egyiknek néhány perccel azelőtt pozitív lett a terhességi tesztje. Nagyon okosan és higgadtan megbeszélték, hogy hcg nem termelődik máskor, csak terhességkor, úgyhogy vagy terhes, vagy felmerül még a méhen kívüli terhesség, biztos, ami biztos, az a legjobb, ha elmegy nőgyógyászhoz. Területi illetékesség alapján valahova nagyon máshova tartozik a csaj, oda nem tud elmenni, viszont a barátnőjének az orvosa az egyik egyetemi klinikán van, ahol nem veszik olyan szigorúan a területi illetékességet, ezért majd oda elkíséri. Azért kissé meghökkentek, amikor eközben begurult egy kilenchónapos terhes nő.
Megnéztem a neten, mit kell még csinálni a szülés beindítása érdekében, úgyhogy ettem csípős ételt (érdekes módon a Kis Parázsban finomabb, autentikusabb, egyben csípősebb is a green curry, mint a sima parázsban), ittam tonikot, iszom málnalevél teát, bazsalikomot amúgy is mindig mindenbe teszek, buszoztam BKV-val, úgyhogy nem ezen fog múlni. Forró fürdőt nem fogok venni és ricinust sem iszom, ha nem baj, mert teljesen nem ment még el az eszem, a homeopátiában nem hiszek és nekem nem is szokott használni, egynél többféle gyógyteát úgyse iszom meg, ott meg még nem tartok, hogy nekiálljak a mellbimbómat mellszívóval stimulálni. Pohár bort mondjuk szívesen innék, de tudtommal az alkohol épp ellentétesen hat a méhizomzatra, régen koraszülést megelőzendő adtak alkohol infúziót, szóval azt nem értem, mit keres a listán, max oldja a terhes nő szorongását. A porszívózáson még gondolkodom.
Én már a kezdetektől kicsit ijesztőnek találom a google street view-t, de basszus, Brennbergbánya, bányásztemető? Az egy földút, a másik oldalán erdővel, már házak sincsenek, és még oda is elmentek. Tessék, itt van. Még Új-Hermészre is elmentek. Egészen abszurd. Nem is tudom, mit szóljak ehhez.
Nos, voltam ma az orvosnál, aki megvizsgált és közölte, hogy semmi jele annak, hogy szülni akarnék, zárt méhszáj, odabent vígan rugdalózó magzat, normál CTG. Talán jövő héten. Addig is sétáljak, porszívózzak és szexeljek sokat (ezek beindíthatják a szülést, bár a porszívózás élettani mechanizmusát nem pontosan értem). Nahát, pedig én meg voltam győződve róla, hogy április első felében fogok szülni, erre tessék. Valójában oké, kibírok még néhány hetet, ezen ne múljék. Amiatt kicsit aggódom, hogy minél tovább bent marad, annál nagyobbra nő és annál nehezebben fog kiférni, de igazából most pluszmínusz tíz deka már gondolom tökmindegy.
És voltunk a Szódában is, mert ott jöttünk össze a férjemmel kilenc évvel ezelőtt, csak akkor criticalmass volt és tömve volt a hely és ihattam unikumot. De nagyon hangulatos volt most is, alkoholmentes sört inni kilenchónapos terhesen a szinte teljesen üres kocsmában. Sose igyatok alkoholmentes Drehert, nagyon rossz.
Ma jött el az a nap, hogy elkezdett dagadni a lábam, épp csak egy kicsit, ami nagyon szerencsés, legtöbb terhesnek az utolsó hetekben már van ez a tünete, vagy végig, én meg a 39. hét + 2 napnál tartok (40 hét egy terhesség), és rettentő nagy hasam van és sehogy sem kényelmes. Ja, mert most olvastam valamelyik asszisztált reprodukciós blogon, hogy mekkora bunkóság azon rinyálni, hogy eleged van már a terhességből, úgyhogy rögvest kedvet kaptam ezen rinyálni. Augusztus óta terhes vagyok basszus, az nagyon sok idő! És igazán remek a terhességem mindvégig, jó, két hónapig hánytam, az része az élménynek, de amúgy semmi elviselhetetlen tünetem nem volt, nem kellett feküdnöm, nem kellett diétáznom, el tudtam járni a pilatesre, tudtam tornázni a Rubint Rékára, míg be nem lustultam, tudtam dolgozni hét hónapig, abbahagyhattam a munkát a hetedik hónap után, refluxom sincs, szóval komolyan én sose hittem volna, hogy ilyen szövődménymentes 39 hetem lesz, pedig öreg is vagyok meg minden. Hű, máris babonás lettem, hogy ezt elkiabáltam, és biztos majd holnap jön a szövődmény. Ja, és pszichésen is ép maradtam, nem lettem idegbeteg vagy túlérzékeny a hormonok miatt, vagy nem vettem észre, de szerintem én majd inkább a gyermekágyas szakaszban leszek idegkimerült, mert az éjszakázást alapból nagyon rosszul bírom.
De visszatérve a rinyálásra, még így is elég kényelmetlen, és nekem nagyon hiányzik már, hogy aktív és ügyes legyek, pedig nem vagyok amúgy hű, de nagyon aktív vagy ügyes, tesiből mindig hármas voltam. Nem férek el sehol, mindent leejtek, nem tudok sokáig ülni, nem tudok sokáig állni, húzódik a hasam, csak lassan tudok sétálni, mert különben rázkódik a hasam és az kellemetlen, és ha felmegyek három lépcsőfokot, már lihegek. És nem tudok háton feküdni, mert kellemetlen, hason feküdni ugye nem tudok, tiszta szerencse, hogy amúgy is oldalt szoktam aludni, de az egyik oldalamról a másikra átfordulás már nehezített, nagyjából olyan könnyedséggel fordulok, mint a teknősbéka vagy a víziló. És nem kapok levegőt az orromon, plusz most még a pollenszezon is. És nem tudok rendesen bevásárolni, egy csomó gyümölcsöt és sok doboz tejet szoktam egyszerre hazahurcolni az intersparból, most meg úgy kell pakolnom a bevásárlókosárba, hogy jaj, ez már túl nehéz lesz, dönteni kell, hogy olajat vegyek vagy öblítőt, mert mindkettőt nem bírom el. És nagyon aranyos, amikor kis lábak rugdalnak, és meg is ijedek mindig, ha egy darabig nem rugdalnak, de azért szoktam arra gondolni, hogy már csak pár nap vagy pár hét, és utána fogok tudni úgy enni, hogy elérem a kaját, és közben egyáltalán nem rugdalják a gyomromat, az biztos jó érzés lehet. És persze a férjem ugrál nekem, nem arról van szó, hogy éhen halok a kanapén, mert nem érem el a szekrény tetején lévő lekvárosüvegeket, de attól még hiányzik az az érzés, hogy magam is képes legyek felállni egy székre és levenni valamit a felső polcról. Arra vágyom, hogy ne legyek már ilyen korlátozott, és képes legyek levágni a lábkörmömet és megpucolni az ablakot és hanyattfekvésből egy mozdulattal felülni az ágyon. Aztán lehet, hogy visszasírom még ezeket a szép napokat, amikor a kis lábak még odabent kalimpáltak, és ugyan nem tudtam átaludni az éjszakát, de legalább csend volt és senki nem rágcsálta a mellbimbóimat kétóránként, és igen, akkor majd azon fogok rinyálni, ne legyenek illúzióink. Vagy azon fogok rinyálni, hogy még rinyálni sincs időm, nagyon meta lesz.
Különben más dolgokat is csinálok azon kívül, hogy terhes vagyok, például múlt héten voltam a Pszinapszison, igaz, csak egy napot, dehát 30 felett az ember már nem menőzik ottalvós hetijeggyel az efféle eseményeken. Először is elmentem az Integrált Kifejezés- és Táncterápiás (IKT) Műhelyre, mert az egy másik mozgás- és táncterápiás technika, mint amit én tanultam (mert én a Pszichodinamikus Irányzatban képződtem, az az akkreditált). És hát tudjátok, van a pszichoterápiás módszerek művelői között az a jelenség, hogy a miénk az Egy Üdvözítő Módszer, a többiek mind gonosz sarlatánok, esetleg jóindulatú dilettánsok, vagy a Júdea Népe Front (köpködők!), amit én igyekszem elkerülni és felülemelkedni rajta, mert annyira okos és széleslátókörű vagyok. Egyébként úgy vettem észre, a táncterapeuták valamivel kevésbé nyomják ezt, legalábbis egymás közt. Végülis a műhely klassz volt, a dinamikus irányzathoz képest sokkal kevesebb volt benne a testtudati munka, ellenben sokkal több az imagináció, plusz az IKT attól integrált, hogy van benne rajzolás meg ilyenek is. Épp emiatt a különbség miatt az IKT kevésbé lett volna alkalmas a számomra, ha ezzel kezdtem volna mondjuk 5 évvel ezelőtt, egyáltalán nem tudtam volna levetkőzi a racionalitásomat és az intellektualizálást és ezért nekem nem lett volna ideális módszer. Ahhoz, hogy ne fejben gondolkodjak közben, szükség volt a dinamikus irányzat nagydózisú testtudati részére. De most, hogy már jártam százezer óra dinamikusba, valamint elmélyedtem a kognitív idegtudományok test és lélek egységét alátámasztó kutatási eredményeiben is, ez nem okozott gondot, és aki nem olyan racionalizáló-intellektualizáló balagyféltekés szkeptikus, mint én, azt elsőre is simán küldeném IKT-ba. Meg persze összefutottam csomó ismerőssel, ja, és lemaradtam pont az egyik olyan előadásról, ami érdekelt volna, konkrétan erről, mert nem volt nálam elég készpénz és a rendezvénynek még a környékén sem volt automata és a büfében nem lehetett kártyával fizetni és így győzött a létfenntartás ösztöne a tudásszomjam felett és el kellett zarándokolnom a 15 percre lévő Duna Plázába kajáért. Felületes szemlélő számára talán érthetetlennek tűnhet, hogy mi keresnivalóm van egy laikusoknak szóló rendezvényen, különösen egy olyan téma előadásán, amihez a saját kutatási területem is valamelyest kapcsolódik és bármikor elolvashatnám a pasas idevágó cikkeit, én sem tudom pontosan, de valamiért megvan ennek a varázsa, úgy tenni, mintha a munkám tényleg a hobbim lenne. Mindig volt egy-egy olyan része, ami tényleg a hobbim volt, és azért olvastam, mert érdekelt vagy lenyűgözött, és ez persze tíz év rosszul fizetett robotolás után ki tud veszni az emberből, de tessék, egy hónapig nem dolgozom és máris a Pszinapszison ülök és lelkesen hallgatom a témát. Ööö, illetve nem, mert inkább elmentem kajáért, de azért ugye értjük a lényeget. Attól, hogy laikusnak tettethetem magam, egyből elfelejtődik a kötelesség-része és visszajön a lelkesedés.
Meg voltam a Könyvfesztiválon is, ott megint rájöttem, amire így néha rá szoktam ébredni, hogy nagyon büszke vagyok a barátaimra, basszus ezek írók meg fordítók meg kiadót vezetnek meg híres írókkal spanolnak. Véletlenül még tegnap megismerkedtem Jessicával (long story), aki az első regényes szerzők kerekasztala kedvéért jött, ő pedig egy skót csaj, aki olvasott valami bűnügyekkel foglalkozó könyvben a tiszazugi arzénes gyilkosságokról és inspirálta a történet és írt belőle egy regényt. Mármint regényt, fikciót, mert amúgy sose járt Tiszazugban. Angolul írta, és úgy volt, hogy a könyvfesztiválra megjelenik a magyar fordítás is, de nem lett kész sajnos. Nem tudom, milyen lehet, de elég érdekesnek hangzik, mármint el tudom képzelni, milyen regényt írna az esetből valamelyik kortárs magyar férfiíró, de hogy mit hoz ki ebből egy skót csaj? Kíváncsi leszek. Ma meg voltam a kerekasztal-beszélgetésen, ami végül igazából inkább egy interjú volt Hannu Rajaniemivel, és klassz volt, mert egyrészt végre nem egy sima könyvpromó volt (most jelent meg a Kvantumtolvaj folytatása, a Fraktálherceg), hanem mindenféle, igen változatos témákról beszélgettek a transzhumanizmustól és a szingularitástól kezdve EEG-hullámokon át a szerepjátékokig, másrészt a szerző egy igen okos és meglehetősen jóképű fiatalember. Mondhatni cuki. Hard scifihez képest szokatlanul sok fiatal lány állt sorba a dedikálásnál. (Lobotomia bővebben beszámol a beszélgetésről és a sok érdekes témáról.) Beültem a Karpowitz-zal történő beszélgetésre is, de azt untam, mert hiába vezette Lévai Balázs, attól még csak könyvreklám volt, még részleteket is felolvasott a műből a nemzeti színház színésze, és adtak szerencsesütit, mégis érdekes módon ahogy ott ültem, egyre kevésbé tetszett ez a könyv. Még nem olvastam, de addigra már pont megvettem, mert több, különböző jóízlésű ember dicsérte nekem és hát tudjátok, hogy van ez, a könyvfesztiválon olcsóbban lehet könyvet venni, esendő az ember, de a beszélgetés után lehet, hogy már nem vettem volna meg mégsem.
Amúgy mikor lett ez a Könyvfesztivál egy ilyen laza, fiatalos tömegrendezvény? Ahol az ember csak úgy elvegyül, vagy leül kávézni a napsütésben és egyből összefut mindenféle barátaival. Klassz. És ittam alkoholmentes sört is, és ettem nagyon finom gesztenyés mascarpone fagylaltot, és csak két könyvet vettem (a Marija Morevna a másik), míg Kislány akkor tartott nagyjából kilencnél, amikor eljöttem, és a barátainál sem egy nejlonszatyor volt fejenként, dehát ezek nagyon hardcore arcoknak tűntek, hozzájuk képest én sehol sem vagyok. Ez mondjuk legalábbis részben annak köszönhető, hogy nincs pénzem, és direkt kevés készpénzt vittem, mert a standoknál nem lehet kártyával fizetni, így impulzusvásárolni nehezebb, valamint a nálam lévő három könyv (két vásárolt, egy dedikálandó) is már nagyon nehéz volt és ilyen melegben terhesen nem volt kedvem több könyvet cipelni. Pedig már három Sztrugackijt kiadott a Galaktika, ami még nincs meg nekem, és itt a kedvenc scifi-szerzőimről beszélünk. Szingularitás, meg transzhumánok, persze, de ha nincs nálad készpénz, elvesztél.
És voltunk az Ikeában is, úgyhogy most már tényleg mindent megvettünk, ami a gyermek születéséhez elengedhetetlenül szükséges (konkrétan egy kihúzhatós fotelágyat vettünk, mivel a baba a hálószobánkban lesz, így kellett a nappaliba is valami fekhely, ahol alhat egy-egy látogatóban lévő nagymama, vagy a fiatal szülők közül az, aki jobban ki van készülve és szeretné átaludni az éjszakát). Persze, ezeket mindig lehet fokozni, ha a kilenc helyett tizenöt hónapig tartana a terhesség, akkor addigra meggyőzném magam, hogy feltétlenül szükségem van egy hőmérsékletet és páratartalmat is mérő hőmérőre a lakásba, aztán egy babahintára, mert különben a mozgásfejlődésének és a jobb-bal agyféltekéje közötti kapcsolatnak lőttek, aztán, nem tudom, mi lenne a következő, de biztos találnék. Egyébként, ha valaki épp a tényekre kíváncsi, a csecsemő tényleg úgy születik, hogy bizonyos, főleg a szociális kommunikációért felelős agyterületei még fejletlenek vagy nemlétezőek (az anterior cingulum és az orbitofrontális kéreg), és ezek a születését követő nagyjából egy évben fejlődnek ki a környezeti hatásoknak, szociális ingereknek megfelelően, magyarul a tudomány mai állása szerint sokat kell a csecsemőt ölelgetni és puszilgatni, különben nem fejlődik ki az agya. Amúgy szerintem az se akkora dráma, tök jó fel embereket ismerek, akiknek tuti, hogy egyik fenti agyterületük sincs a topon, másrészt feltétlenül hiszünk a neuroplaszticitásban, azaz később is behozhatod a lemaradást, ha akarod.
Sajnos úgy érzem, Sopronba azért talán már nem nagyon kellene elutaznom, pláne ott aludnom, ha nem akarok Sopronban (vagy valahol félúton. Például Győrben!!*) szülni, pedig mostanában virágzik a japáncseresznye, meg lehet erdőben sétálni, és lesz ez a jó kis rendezvény is Kis Könyves Éj címmel, amiben részt vesz kedvenc soproni könyvesboltunk és ott is klassz programok lesznek.
Így a blogolás elmúlt tíz évében különben elég komolyan elegem lett abból, hogy akárhányszor Sopron után rinyálok, valaki mindig bekommenteli, hogy Budapest is ugyanilyen klassz hely és itt is van erdő meg a Margitsziget meg a panelok közötti kis téren is van két fa, mit sír a szám (igen, de Sopronban más az éghajlat, így az ottani erdő főleg tölgy, bükk és fenyőből van, és sokkal kevesebb benne a nyír, éger, mogyoró, amikre allergiás vagyok, és most még az allergiagyógyszeremet se nagyon szedhetem terhességből, majd szoptatásból kifolyólag, bár erről megoszlanak a vélemények), és itt a fővárosban is kiváló programok lesznek a Kis Könyves Éj, sőt, a Könyvfesztivál keretében, ami mind igaz, de egyik sem tartalmaz rejtvényekkel ötvözött soproni sétát, amellyel könyvutalványt nyerhetsz, szóval ne is próbálkozzatok, nekem jogom van Sopront szeretni és oda visszavágyni és ezen rinyálni. Ja, és az is határtalanul bosszant, amikor azzal jönnek, hogy akkor miért nem költözöm oda, ugye hallottunk már arról a jelenségről, hogy az ember mérlegel és kompromisszumot köt, mondjuk itt van a munkája, amit szeret és ami több lehetőséget nyújt a fővárosban, plusz a férjének ugyanígy, hogy csak a legegyszerűbb okot említsem, de attól még szomorkodhat azon, amit a kompromisszum érdekében beáldozott? Szóval semmi ilyesmit nem akarok itt hallani többé, világos? Terhes nőket amúgy se akarjatok felbosszantani.
* I never go to Győr. I dare not.
Kicsit aggódtam, de délelőtt zökkenőmentesen beszerelte a klímát két vidám fiatalember, a megbeszélt időtartam alatt a megbeszélt áron, garanciával, és még porszívóztak is utána. A klíma az egy vitás kérdés, én különösebben nem szeretem, mert az egyfolytában nyitott ablakot szeretem, de egy panelház tizedik emeleti, déli fekvésű lakásában lakunk, ahol az elmúlt években mindig volt 38 fok a konyhában. Téglában lakó szerencsések kedvéért elmondom, hogy a panel azért érdekes, mert éjszaka hiába hűl le a kinti levegő, a fal addigra már forró, és éjszaka a forróság jön a falból. Valamennyire lehet persze redőnnyel, vizezett pokrócok felakasztgatásával meg ventillátorokkal szórakozni a placebohatásért. A klíma betegségeket is okoz, mert elszaporodik benne a legionella nevű baci meg az aspergillus nevű gomba, meg túl hidegre állítod és ízületi gyulladást kapsz, de talán ha elég gyakran tisztítják, azzal csökken a baciveszély és majd nem állítjuk túl hidegre. Úgyhogy még pár hónapja a szülésfelkészítő tanfolyamon alaposan kifaggattam a neonatológus - gyerekorvost a témában, szerinte a durva hőség rosszabb a csecsemőnek, mint a klíma, és ne a baba lakhelyéül szolgáló szobába tegyük a beltéri egységet és olyan készüléket vegyünk, ami képes nagyjából fix hőmérsékletet biztosítani, nem ki-be kapcsolgatjuk és egyszer hőség van, másszor hideget fúj, stb. Úgyhogy vettünk. Egy vagyonba került persze.
Meg elmentem a postára meg az elműbe, meg elintéztem még pár dolgot, meg napoztam a lakásban (nyitott ablakhoz kell ülni és úgy), meg kiolvastam a Konzulvárost, meg lemostam a cipősszekrényt, meg frissítem az olvasónaplómat, igen kíváncsi leszek, befejezem-e a szülésig (még 12 könyv van hátra, amiről nem írtam, asszem). Izgi. Ahelyett, hogy a Suttogó tanácsainak megfelelően a gyermekágy idejére finom, tápláló ételeket főznék, amiket lefagyasztok. Most már eléggé izgulok a szüléstől persze, egyrészt a komplikációktól, mert bár igyekeztem elfelejteni a nőgyógyászatból és szülészetből tanultakat, de sajnos nem sikerült teljesen mindent, másrészt meg az egésznek a kiszámíthatatlanságától, én azt szeretem, ha nekem megmondják előre, nagyjából mi fog történni és mikor. A "mi"-ről már a lehető legtöbbet tudok, a "mikor"-t viszont semennyire nem lehet tudni, de még azt sem, hogy melyik héten, vagy hogy éjjel vagy nappal, így hogyan készüljön fel az ember lelkileg és logisztikailag? Hát mindegy, jó lenne nem most szombat-vasárnap szülni, mert a szülésznőm akkor nem ér rá, és nincs rá garancia, hogy az ügyeletes szülésznő is szimpatikus lesz nekem, és nincs kedvem órákig vajúdni olyasvalaki mellett, aki az idegeimre megy, de persze, ez azért eléggé first world problem, szóval túlélem azt is, ha így alakul. Meg jó lenne még szülés előtt elmenni az ikeába, csak nincs kedvem.
Ez meg mennyire durva már, sportverseny céljához rakni a bombát, nem mintha merényletekhez lenne ideális hely, reálisan ugyanilyen rettenetes lenne ugyanez egy plázában, mégis most ez különösen szörnyű olvasni és rosszul esik, pedig nem is futok.
Most már biztos, hogy nem vagyok normális terhes nő, hónapok óta el kellene mennünk az Ikeába, és ma megint kikönyörögtem a férjemnél, hogy ne menjünk, mert nincs kedvem. Hol a fészekrakó ösztön, amikor szükség lenne rá?
Szóval jó, eddig is fura volt a terhesség, az elején azért, mert rosszul voltam és olyan ételeket szerettem, amit amúgy utálok, aztán meg mozgott a hasamban egy kis lény, de az még mind semmi a kilencedik hónaphoz képest. Egyrészt valahogy az odabent fejlődő kis lényt sokkal könnyebb felfogni, mint most azt, hogy egy ember van a hasamban. Ultrahangon is látszik, hogy egy ember, meg mindenfélére reagál, ha eszünk, akkor ugrál örömében, ha nagyon éhes vagyok, akkor elkezd rugdosni, gondolom, hogy együnk már, reggel felébreszt, ilyenek. De a legdurvább az az, amikor látszik a mozgása a hasfalon*, és még abból is volt az enyhébb verzió: ha nagyon figyeled és nézed, akkor mintha megmozdulna a hasam; de tegnap már felöltözve, egy pokróc alatt feküdtem a kanapén és mozgott a pokróc! Jó, én értem, hogy évmilliók óta így szaporodunk, de basszus, kifejlődött a hasamban egy ember, és most odabent ugrabugrál, úristen, ez de durva.
Voltam CTG-n, ami jó lett, persze az elején halálra rémültem, mert a szülésznőhallgató, amúgy nagyon kedves kiscsaj úgy 10 percig nem talált sehol semmiféle magzati szívhangot, aztán talált valamit, amire már akkor is nagyon reméltem, hogy nem az, mert kb max 100-as frekvenciájúnak hangzott, a normál magzaté meg 120-160, esetleg 110-160. Az enyém például simán 100-as volt addigra. De aztán meglett. Nagy mázli, hogy nem vásároltam magamnak magzati szívhang-hallgatót, már többször közel álltam hozzá, amikor mondjuk fél napig nem mozgott a magzat és szívesen meghallgattam volna, jól van-e, és 5 és 10 ezer Ft között van egy ilyen cucc, szóval ki lehet bírni, de az tuti, hogy nem találom meg vele elsőre és csak több hónapig tartó, napi rendszerességű rémüldözés lett volna a vége.
Aztán jött a saját szülésznőm is, aki azt mondta, hogy szerinte lejjebb szállt a hasam, és azóta én is úgy látom, hogy tényleg mintha lejjebb szállt volna. Ez a szülés előtt 1-4 héttel történik meg, van, akinél csak aznap, és van, akinél két hónappal a szülés előtt, szóval valódi diagnosztikai jelentősége kevés.
*Erre gondolok, csak az én hasam szebb. Csak erős idegzetűek kattintsanak.
Egyébként, ha valakit az érdekel, mivel töltöm a napjaimat, elmondom: alszom, emberekkel találkozom, és feladatokat találok ki magamnak, amikkel aztán nem haladok. Mondjuk nem alszom rendesen, mert ugye bedugul az orrom és felébredek, vagy arra ébredek fel, hogy pisilnem kell, vagy hogy kis lábak rugdalnak, de legalább reggel nem kell korán kelnem. Aztán találkozom mindenféle barátokkal és ismerősökkel, akiket régen láttam és/vagy babázáshoz szükséges dolgokat adnak kölcsön, és még mindig van egy csomó ember, akinek csak ígérgettem, hogy majd összefutunk és sose érek rá, amit biztos nem hisznek el és megsértődnek. Emellett ügyintézek, ma például azzal foglalkoztam, hogy szüneteltetem a vállalkozásomat, ezt már hónapokkal ezelőtt megbeszéltem a könyvelővel, aki először nem csinálta meg, másodszor pedig rosszul csinálta, de mindegy is, mert mint kiderült ez az egyik olyan dolog a világon, amihez muszáj, hogy legyen az embernek ügyfélkapu kódja, és nekem nem volt, long story short, ma be kellett mennem az okmányirodába. Előtte meg elmentem átvenni az Agavéhoz a megrendelt könyvemet, mert a személyes átvétel ingyen van, és végülis ráérek. Az Agave a Szabolcs utcában van, azon a végén, ahol anno néztem egy eladó lakást, elég jó kis lakás volt, amit végülis azért nem vettem meg, mert egyrészt maga a ház nem tűnt túl jó állapotúnak, másrészt a környék sem tűnt jó állapotúnak, ezért egy ideig a ház előtt lógtam és leszólítottam egy csomó arrajárót, hogy adjanak tanácsot, lakásvásárláson gondolkodom, ez milyen környék, és kivétel nélkül mindenki, beleértve öregasszonyt, kisgyerekes anyukát, öreg alkoholistát, tizenéves cigányokat és két hajléktalant, azt mondták, meneküljek, míg nem késő. Azóta ki van írva, hogy térfigyelő kamerával megfigyelt terület, de ebben nagyjából ki is merül minden változás.
További projektem a takarítás, ami engem nem érdekel és ezért nem csináltam rendesen soha, tudjátok, vannak azok a helyek, amiket a normális emberek gondolom rendszeresen kitakarítanak, én azt eléggé rendszertelenül végeztem eddig, olyasmire gondolok, hogy a konyhaszekrényből kiszedni mindent és lemosni a polcokat, meg elhúzni a mosógépet, gáztűzhelyt és amögött takarítani. Sajnos most sem a hírhedt fészekrakó ösztön tört ki rajtam, csak azért csinálom, mert egy csecsemőnek csak jobb egy viszonylag tiszta lakásban lenni, másrészt elkerülhetetlenül jönni fog hozzánk az anyósom és az biztosan mit gondol majd. A terhesség harmadik trimeszterével már rémes ügyetlenség és lassúság is jár, így a felső polcok elérése veszélyes, az alsó polcoké pedig fárasztó, szóval úgy fél méter per nap sebességgel haladok. Meg át kellene válogatni a ruhákat, mert már megint rendetlenség van a szekrényben, de most nem tudom eldönteni, melyikeket tegyem a könnyen elérhető polcokra, mert nem tudom, melyikeket fogom hordani, egyrészt meddig leszek még terhes, másrészt utána vajon mekkora leszek és mi fog rám jönni és mi fog jól állni és mi lesz kényelmes. Mondjuk nem híztam sokat, mert 12 kg-t, de van, aki szoptatás alatt hízik meg, és van, aki szoptatás alatt iszonyúan lefogy, szóval mittudomén, ez így lehetetlenség.
Ezenfelül értelmetlenül internezetek, meg pótolom a bejegyzéseket az olvasónaplómban, már tavaly nyárnál tartok, meg klímát és fotelágyakat nézegetek a neten, mert még ezeket terveztünk venni, meg olvasgatok a jövőbeli titkos projektemhez, ami majd a magánrendelésem helyett / keretében fog megvalósulni, ha elég nagy lesz a gyerek ahhoz, hogy pár órát kibírjon nélkülem és ha addigra még nem esem teherbe a következővel és ha nem disszidálunk vagy költözünk Sopronba vagy nyerünk a lottón. És néha elmegyek sétálni, múlt hétfőn is körbesétáltam a Margitszigetet, dehát az egy szánalom, gyerekek, komolyan, jó, húsvét hétfő volt és jó idő, de annyian voltak, mint a westendben ezüstvasárnap, mindenki ott sétált kutyával, gyerekkel, biciklivel, görkorival, meg tekernek azokkal a hülye kis kocsikkal, és egyméterenként van egy vattacukor-árus, egyszerűen kicsi ez a park egy nagyvárosnyi embernek, lássuk be. Tudom, van a Hajógyári is, csak az messzebb van. És néha tornázom a Rubint Rékára, a harmadik trimeszteres gyakorlatok tényleg alig megerőltetőek, sokkal jobban elfáradok abban, ha mondjuk fel kell vennem egy pár zoknit meg a bakancsomat. A pilatesre már nem járok, mert ellustultam.
És járok még hetente CTG-re, vagy az orvoshoz, vagy a szülésznőhöz, meg ijedezem, amikor már egy ideje nem mozog a magzat, meg bosszankodom, amikor agyonrugdal. Gondolkodtam, hogy kellene hallgattatnom vele mindig ugyanazt a zenét, mert ilyenkor már rég hallanak, és állítólag amit sokat hall, arra születése után megnyugszik. A baráti körömben Enya és a Buena Vista Social Club váltak be erre a célra, én eredetileg Bebel Gilberto-t terveztem, de nagyon hamar meguntam, jóval előbb, mint hogy megtanulhatta volna szegény magzat, és bossa novára nem igazán lehet takarítani, valljuk be. Valamelyik nap meghallgattam az új David Bowie lemezt, ami nem rossz egyébként, teljesen hallgatható, bár semmi extra, nekem azért hiányzott valami meglepetés vagy lendület, de lehet, hogy csak túl nagyok voltak az elvárásaim a hype miatt, vagy túl halkan hallgattam és jól felcsavarva talán több lenne benne a rock and roll.
Emellett még kell majd menni a héten a háziorvoshoz, mert ha a szülés előtt el akarod kezdeni a TGYÁS-t (terhességi és gyermekágyi segély), és én el akarom, mert a szabim lassan elfogy és betegállományba meg nem akarok menni, akkor kell a szülészorvostól egy papír, amit elviszel a háziorvoshoz, és az is ad egy papírt, amit beviszel a munkahelyedre, és akkor elvileg onnantól ők intézik és csak a szülés után kell még ötven másik papírt pótlólag beküldeni majd. Jaj, és újratelepítette a férjem a laptopomat, mert szükséges volt, úgyhogy most vannak az arról lementett file-ok, meg vannak külön adathordozókon a munkahelyi gépemről lementett file-ok, és azok között is rendet kellene rakni, de arra már végképp nem tudom rávenni magam és különben sem tudok annyi ideig ülni, mert kényelmetlen. És van egy cikkem is, tudományos, ami lassan 130 napja van "under review" státuszban a lapnál, ahová beküldtük, ez elég sok, úgyhogy az utóbbi időben 1-2 hetente írtam nekik egy emailt, hogy na mi van már. Ma először válaszoltak, hogy bocs, de az egyik reviewer még nem küldte vissza a véleményét, megpróbálnak valamit tenni. Úgyhogy most nem tudom, annak drukkoljak-e, hogy még szülés előtt ez megérkezzen és reviewereknek kelljen hülye válaszokat írnom két jóslófájás között, vagy hogy csak egy hónap múlva érkezzen, de gyanítom, hogy akkor még kevésbé lesz időm, kedvem és szellemi kapacitásom ilyesmihez.
És szeretnék egy szoknyát is, most hogy így kitavaszodott, rettenetesen unom az összes kismamaruhámat, ugyanakkor az még az én liberális fogyasztói mércéim szerint is túlzás lenne, ha vennék egy szoknyát, amit aztán két hétig hordok, vagy ha a vaterán veszem, akkor ide se ér addig. De nem is láttam jókat sehol. Na nem mintha lenne pénzem. Évi rendes szabimat töltöm, ami alatt nem jár minden pótlék, nem ügyelek, nem oktatok, nem magánrendelek és nem dolgozom egyéb mellékállásaimban sem, és így már most is érezhetően kevesebb a pénzem. Nyilván át kell állni arra, hogy a férjem fizetéséből éljünk, de nekem ez nagyon furcsa. Mármint azzal nincs problémám, hogy ő fizesse a rezsit, vagy adjon pénzt kaja és tisztítószerek bevásárlására, de azt a lépcsőt már nem tudom meglépni, hogy az ő pénzéből vegyek mondjuk szoknyát magamnak vagy könyveket vagy menjek manikűröshöz. Az nagyon fura lenne. Tudom, hogy a párkapcsolatok jelentős részében minden közös és kész, vagy az egyik fél leadja a másiknak a teljes fizetését, vagy közös bankszámlájuk van, de ez nekem nagyon fura. Meg fogjátok vajon magyarázni kommentben, hogy nem vagyok normális? El tudom képzelni. De én nem akarom, hogy nekem valaki leadja a fizetését és utána tőlem kelljen pénzt kérnie, ha venni akar egy új kütyüt, abból a pénzből, amit ő keresett. Szerintem az fura. Hát, majd kialakul.
Szóval ilyenek vannak, meg mindenki kérdezgeti, hogy összepakoltam-e már a Táskát, úgyhogy megnyugtatásul közölném, hogy február utolsó hetében összepakoltam a táskát, mert úgy a 29. hét tájékán rájöttem, hogy úristen, a Lucia ilyenkorra már rég megszült, és nekem még a táskám sincs összepakolva. Mostanra már fogalmam sincs, mi van benne, de lista alapján dolgoztam és mindent kipipáltam, nagy baj nem lehet.
Eléggé ambivalens vagyok a kérdéssel kapcsolatban, de úgy döntöttem, egyszer ki kell próbálnom ezt is. Nem tudom eldönteni, gáz-e vagy sem. Valószínűleg engem fog a leginkább nyomasztani, hogy úgy tűnik, mintha a pénzetekre utaznék vagy mintha el akarnék adni valamit, dehát max ha majd már nagyon nyomaszt, akkor leveszem.
Voltam ma ultrahangon, ahol kiderült, hogy a Lány még mindig lány, valamint minden szerve megvan és megfelelő méretű, okos és szép is, 3100 gramm (a normál újszülött 2500 és 4500 gramm között szokásos, de ennél sokkal kisebb és nagyobb babák is egészségesek lesznek a végén). Még nem néz ki úgy, hogy meg akarna születni, mondjuk ilyen időben most komolyan, ki akarna, pedig már nagyon kényelmetlen és nagy hasam van és útban van és rugdal is, és bedugul az orrom és ügyetlen vagyok és fáradékony, és alig várom már, hogy túl legyünk a szülésen és az azt követő nehéz első pár hónapon és elmehessek mondjuk futni vagy valami zenére-ugrálós aerobicra. Az első tequilámat is várom, de az szoptatás alatt se megy, úgyhogy az beláthatatlan messzeségekben van.
Visszatérve, még mindig úgy áll a helyzet, hogy szülhetek természetes úton, a gyerek fejjel lefelé, ahogy kell, mérete megfelel. Április 26-ára vagyok kiírva (pluszmínusz két héttel szokás kalkulálni), de most pénteken már betöltöm a 37. hetet és attól kezdve nem számít koraszülöttnek az ember, szóval kaland, izgalom.
Jaj, máris sokkal jobban érzem magam. Mint amikor elvesznek a repülőn a csomagjaid a ruháiddal és aztán pár nap múlva utánad küldi a légitársaság. Ezer hála és köszönet.
Akkor akit még esetleg érdekel és nem találta meg magától: freeblog - wordpress konverter itt, freeblog - bloghu itt, Teodora írt pár hasznos tippet a freeblogról költöző népeknek itt, illetve távozók új címei összegyűjtve itt. Új környezetbe való sikeres beilleszkedéshez kulturális tréning itt.
Akkor ezúton üzenném az 1-es villamos azon pitiáner geci sofőrjeinek, akik a nyolchónapos terhes nő orra előtt 5 cm-rel csukják be a villamosajtót, hogy számukra egy külön bugyrot tartanak fenn a pokolban.
Hát jól van, akkor most ebben a szánalmas gyári sablonban fogunk addig nyomorogni, amíg nem lesz kész a másik. De csak mert meg akarom írni, hogy megjelent végre a Konzulváros, hosszú, ínséges hónapok várakozása után, és már csak pár nap és a kezemben lesz, éljen. Épp ideje lesz némi fikciót olvasnom így a kb. hatodik babás-szülős könyv után.
Voltam ma benn a munkahelyemen, munkaügyben meg papírokat intézni meg vérvételen. A laborleleteim továbbra is hallatlanul tökéletesek, részemről mindig nagyon meglepődöm, amikor kiderül, hogy semmi baj nincs sem velem, sem a magzattal, de komolyan, még vashiányom sincs, azt hittem, legalább a magas koleszterinszint valami figyelmeztető jel, hogy kevesebb édességet egyek, aztán utánanéztem és kiderült, hogy terhesen a magas a normális, és a túl alacsony is káros lenne. Ilyenkor már hetente kell CTG-re járni, ami magzati szívhang-ellenőrzés, és az is jó volt. Még jövő héten lesz egy ultrahang, izgi, remélem, minden jó lesz. Amúgy a 36. héten vagyok, ha valakit érdekel, és a 40. héten szokás szülni, pluszmínusz két hét. A 36. hét már nagyon kényelmetlen, három lépcsőfokon nem bírok felmenni, és nagyjából döntenem kell, hogy sokat enni akarok vagy rendesen lélegezni, mert a belső szerveim nem férnek el rendesen és rugdalja is őket két kis láb. Hát nagyon érdekes élmény továbbra is. Ja, és nem kapok levegőt az orromon (az orrdugulás az egy terhességi tünet), nagyon zavaró.
A munkahelyemen mindenki elképesztően kedves volt, de azok is, akikkel amúgy soha egy szót sem beszéltem, megállítanak a folyosón és kedvesen beszélgetnek velem, szerintem ez valami evolúciós pszichológiai jelenség, a vemhes nőstényt mindenki szereti és védelmezi. Ja, és meg is locsoltak. Amúgy nem tűnt úgy, hogy olyan nagyon jó lenne ott dolgozni, vagy hogy az elmúlt egy hónapban javult volna az általános helyzet / közhangulat. Szomorú. Az egyik legokosabb, tehetséges fiatal nővérünknek, mint megtudtam, ma volt az utolsó napja, mielőtt nyugati országba disszidál. Mindenki reménykedve kérdezgetett, hogy hiányzik-e a munkahely és nagyon unatkozom-e otthon. Mit is mondhatnék. Nem. Tegnap elültettem a bazsalikom, spenót és medvehagyma-magokat cserépbe, kaland, izgalom.
Egy előnye feltétlenül van a végtelen télnek: nekem lett igazam azokkal szemben, akik novemberben lebeszélni próbáltak a kismama télikabát vásárlásáról, merthogy két hónapig fogom csak hordani és arra a kis időre minek, erre négy hónapja egyfolytában abban járok és ki tudja még, meddig. Azt hittem, a terhességem utolsó két hónapjában egy csomót fogok sétálgatni a napfényben, meg a pocakomat simogatom a tavasz első napsugarait élvezve meg ilyenek, és a belelépős Martens balerinacipőmet fogom hordani, amihez nem kell lehajolni befűzni, meg persze hosszú, lenvászon szoknyákat színes sálakkal, dehát úgy tűnik, nekem a pufikabátban BKV-zással kell beérnem.