And I am a material girl

Valamelyik nap meg láttam egy óriásplakáton a vodafon legújabb akcióját: vigyél be nekik bármit, azaz bármit, amit karácsonyra kaptál, de nem örültél neki, és cserébe asszem 30 % kedvezményt kapsz az akcióban szereplő telefonok árából. Először csak azon akadtam le, hogy nem igaz már, hogy ennyire trendi lett a karácsonyt utálni, hogy mobilcégek egyenesen arra építenek kampányt, hogy úgyse örülsz az ajándéknak. Tényleg ennyien nem örülnek az ajándéknak? Én szerencsére majdnem mindig mindennek örülök, de ha a többi ember tényleg nem, ez esetben tényleg semmi értelme hisztérikusan vásárolni egész decemberben, csak szólok. Nem beszélve arról, hogy egyébként is köcsögség a nagymamád által szeretettel megkötött ronda pulóvert mobiltelefonra becserélni.

Aztán elképzeltem magamat hasonló helyzetben, például, ha Lucia az első sugallatának engedelmeskedve megvette volna nekem a sisakos kaméleont, annak nagyon örültem volna, mert majdnem minden kisállatot utálok, de a macskát és a csöndes, mozdulatlan hüllőket szeretem. Aztán lehet, hogy januárra rájöttem volna, hogy basszus, ezt tényleg csak élő szöcskével lehet etetni, az élő szöcskétől pedig félek, és akkor elhatározom, hogy becserélem inkább mobiltelefon-kedvezményre, és besétálok vele a vodafonhoz, sziasztok, ez egy sisakos kaméleon, de nekem nem kell, kérem a 30% kedvezményt. Vagy ha teszemazt Noiz megírta volna a novellát a frekvenciagenerrátorról és mondjuk nekem adja, de nekem nem tetszik, mert a rólam mintázott pszichiáternő nagyorrú, kövér és cseppet sem szellemes, és akkor megsértődöm, kinyomtatom és beviszem a vodafonhoz, hogy helló, nekem ez nem tetszik, kérem a kedvezményt. Vagy ha Bright megtanulta volna nekem a számunkat és elénekli, de nekem nem tetszik, mert mondjuk hamisan énekel, vagy nem is az a kedvenc számom, akkor bevezetem a vodafonhoz és azt mondom: sziasztok, ez itt a férjem, nem tetszik, amit kaptam tőle, drágám, elénekelnéd a hölgyeknek? és akkor én meg addig szeretnék egy nokia 3210-est kártyás előfizetéssel.

Oh Lord, won't you buy me a Mercedes Benz

Még karácsonykor beleolvastam A Titok című bestsellerbe, anyám kapta valakitől, körülbelül arról szól, hogy ha megveszed A Könyvet és megtudod belőle A Titkot, akkor nem leszel beteg, mindent elérsz, amit akarsz, mindenki szeretni fog, és a lényeg: lesz pénzed. (A Titkot egyébként az ősi babilóniaiaktól Einsteinig minden híresebb vagy gazdagabb valaki alkalmazta, nem csak úgy maguktól voltak ám zsenik vagy sikeresek.) Úgyhogy át is futottam meglehetősen felszínesen (körülbelül tíz percben) a néhány száz oldalas kis könyvet, elárulom, a titok a "vonzás törvénye", ami körülbelül azt takarja, hogy azt kapjuk meg az Univerzumtól, amire sokat gondolunk. Tehát, ha rengeteget agyalunk a rákon, az ebolán, a Creuztfeldt-Jacobs-kóron, a szerelmi csalódáson, éhhalálon, buszbaleseten, kiütéses tífuszon, akkor előbb-utóbb elkapjuk valamelyiket. Vagy ahogy a neves nagy tanító-wannabe Popper Péter fogalmazott anno: "Ha elég sokáig és intenzíven félsz valamitől, előbb-utóbb odajön hozzád". Ellentétben persze, ha sokat és intenzíven gondolsz egészségre, boldogságra, érzelmi biztonságot nyújtó intim párkapcsolatra, dögös meztelen csajokra, orvosi Nobel-díjra, hollywoodi filmszerepre, kiadott és bestsellerré vált regényedre, akkor az előbb-utóbb szintén teljesül (mondjuk utóbbi esetben azért talán nem baj, ha írsz is egyet, de lehet, hogy csak én vagyok a hitetlen).

És eddig ezt ki nem tudta? - gondoltam a könyvvel a kezemben. Jó, lehet, eddig ennyire nem volt bestsellerbe csomagolva, de azért a pozitív gondolkodás kifejezést csak hallottuk már. Különben asszem Jung hangsúlyozta, hogy a gondolataink teremtő ereje így-meg-úgy. Persze, ez így is van, majd egyszer elmesélem a saját személyes élményeimet, amikor gondolataim erejével változtattam meg az univerzum szövetének kötésmintáját, de ez mellékszál. (Mellékszál, értitek...) Szóval egy darabig sok újat nem mondott a könyv, aztán egyszercsak rátértünk az anyagiakra, és akkor elmagyarázta, hogy a pénzzel ez ugyanígy van, "kérjetek és adatik néktek": annyit kapunk, amennyit kérünk, csak szólni kell az Univerzumnak, sokat és intenzíven kell rá gondolni, meg hinni benne, és akkor ad. Nagyon fontos, hogy konkrét összeget kérjünk konkrét határidőre, semmiféle "kéne egy kis pénz" nem használ, és ne gondolkodjunk azon, hogy hogyan-miképpen fogjuk azt megkapni. Nem kell tippeket adnunk az univerzumnak, hogy "figyelj, ha nem jut eszedbe más, akkor mi lenne, ha kifizetnék azt a fordítást, amivel másfél éve lógnak nekem" vagy "figyelj, beküldöm a Tolle light joghurt vonalkódokat, jó ötlet lenne ott nyerni", mert az Univerzum nem hülye és nem szorul a mi ötleteinkre, hanem majd megoldja maga. Innen még folytatódott egyébként a könyv, számottevő részét nem olvastam el, úgyhogy gondolom, a későbbiekben azért további titkokra vagy gyakorlati alkalmazásokra is fény derül, nem tudom. Ellenben gyorsan szóltam is, hogy kedves Univerzum, próbaképpen akkor kétszázezer forint extra bevételt szeretnék január 15-ig. Még van 11 nap.

Rajtam van az ideg

Ügyelet utáni kötekedő hangulatomban vagyok épp. Ilyenkor kéne mindenféle fórumokon flame-elnem, meg beszólni minden bloggernek a helyesírására <gonosz kacaj>. Inkább iszom kávét.

Most éppen az a problémám amúgy, hogy titkos terveim között szerepelt a művészetterapeuta másoddiploma megszerzése a Pécsi Egyetemen szeptembertől, addigra meglesz hozzá a sajátélményem, és tegnap megnéztem, mennyi a tandíj: 200 ezer egy félév, és annyi pénzem nekem sosem lesz, de idén szeptemberben meg biztos nem. Egyébként is, mi kerül ennyibe egy hat (6) alkalomból álló esti képzésen? Nem beszélve arról, hogy egy csomó tantárgyat már tanultam, azokat gondolom elengedik.

Meg még az a problémám, hogy valamelyik nap Charlessal cseteltem, aki Indiában van, és valami olyasmit mondott, hogy 'lám, a kis gátlásos isoldéból milyen társasági ember vált'*. Pedig én már komolyan teljesen elfelejtettem, hogy gátlásos vagyok, és amióta ezt mondta, hirtelen megint rajtam van, egycsapásra elfelejtettem, hogyan kell emberekkel kommunikálni. Vagyis nem elfelejtettem, hanem hirtelen eszembe jutott, hogy tényleg, ez nekem nem is egyértelmű képességem. És egyébként is utálom azt a szót, hogy "gátlásos", mert olyan, mint valami rokkantság vagy halmozottan hátrányos helyzet, van, aki szegény féllábú roma nő, van, aki meg gátlásos. Én pedig, rendben van, fiatalkorom jelentős részében félénk voltam, vagy akár bizalmatlan, csendes, szorongó, halk szavú, gyáva, magányos, bizonytalan, bátortalan, álmodozó, esetleg tartózkodó, de semmiképpen sem rokkant. És tudjátok, hányszor közölték ezt velem különféle emberek? Hogy oké, aranyos vagyok, csak hát (együttérző sóhaj) az a baj, hogy gátlásos. Ha esetleg magamtól nem tudnám, hogy kommunikációképtelen lúzer vagyok és kivet magából a társadalom. És akkor mi van? Legyen inkább mindenki hőzöngő nárcisztikus? És különben is, hol van az már? Egyáltalán minek kell ezt felhánytorgatni? Más meg drogozott középiskolában, so what. Én szerettem olyan lenni, amilyen voltam, és semmiféleképpen nem cserélném el egy magabiztosabb fiatalkorra, ha valakit érdekel.

*Mármint, tudom, hogy ezt valójában bóknak szánta, de az én kognitív torzításaimmal valahogy úgy fordítódott, hogy "ahhoz képest, amilyen kretén voltál fiatal korunkban, egész normális lettél."

Elmúltak az ünnepek

Az egyik ápolónőnk konkrétan olvasott olyasmiről, hogy minden évben január elején széles tömegekre csap le az úgynevezett 'ünnepek utáni depresszió', amely átlagosan január 23-ig tart. Ne kérdezzük, mért pont addig. De nyugalom, én most annál tovább, legalább február közepéig, vagyis a szakvizsgámig fogok szüntelenül rinyálni.

A szaloncukrokat lezabálták,
a fenyőfa üresen áll,
az ünnepélyes vacsorák után
zsírmocskos a tál.
A szép cipőnkön repedések,
a nadrágunk lukas,
a villamosokon tuszkolódik
a sok agresszív utas.
/KFT/

A KFT-t különben hallgatni szerintem kínszenvedés, anyukám egyik kedvenc zenekara volt, úgyhogy nem úsztam meg a gyermekkori traumatizációt, de a szövegeik kétségtelenül viccesek.

Beer Bad

Két buliban voltam, egyik se volt az az igazán megismételhetetlenül csúcsszuper, vagy csak én nem voltam ismeretlen huszonévesekre és/vagy Guitar Hero-ra hangolva, dehát nem ilyenkor kell jót bulizni, mint az köztudott. Ellenben rájöttem, hogy mivel eddig többnyire egy helyszínen töltöttem a szilvesztert, utoljára Sopronban mászkáltam a városban éjszaka, Pesten most először: ennyi seggrészeg embert basszus sosem láttam még, 30 % hőzöngő srác (akik a metrón pl. két kissé megszeppent indiaitól akarták magyarul elkérni a kezükben tartott pezsgősüveget némi tántorgással fűszerezett magyar "na agyámá egy kortyot nincs herpeszem" felkiáltásokkal), 70 % visító picsarészeg tinilány ("kibírod szilvi kibírod" "neeem, szálljunkle nagyon kell piiisiiilneem!!!"). Wow.

Ja, meg leszokom a dohányzásról épp. Mennyire nincs kedvem pedig. Szeretek dohányozni.

Based on solar cycles. Not applicable.

Let not Time deceive you

Nekem különben semmi érzékem az időhöz, sose érzem igazán ezt az új év-dolgot, de most kötelességtudóan írok azért évértékelő blogbejegyzést, mivel az a szokás.

Leginkább mozgalmas volt, kezdetnek mindjárt gyökérkezelték a fogamat, aztán tavasz lett és Hollandiában voltam, birkák között bicikliztem, sajtokat ettem, agyakat színeztem, piacon vásároltam, egyedül éltem, és furcsa volt látni, hogy milyen lennék, ha nem ilyen. Jó volt. Csomó zenét hallgattam, filmeket néztem és jobb blogot írtam, mivel a barátaim voltak a szavak, ellenben hiányoztak a lejtős utcák, a rendes kávé és a magyar nyelv, és jó volt a végén hazajönni. Aztán volt nyár is, amikor rohadtul nem volt pénzem, zsömlét ettem ebédre, de voltam Anikóéknál Svájcban, voltam Rolling Stones koncerten, találkoztam Neil Gaimannel (sőt vettem neki egy könyvet), csomó filmet néztem, voltam Szigeten és nyaraltunk falun, aztán ősz lett, voltam egy hetet Bécsben ösztöndíjjal egy szürke, berendezetlen szobában pénz nélkül és kurva hideg volt, bár a Freud-múzeum tetszett meg voltak érdekes pszichiáterek. Láttam egy negyvenesforma nőt egyedül táncolni a Szigeten valami jazz-rock koncetren, meg elolvastam a tizenhétéveskori naplóimat, és rájöttem, hogy "szakaszaival az élet is olyan, mint az újra meg újra születés, és minden szakasz kezdete hirtelen ugrás a szakadék fölött, amely mögöttünk tátong áthidalhatatlanul, úgyhogy nincs többé visszatérés abba, ami már elmúlt". Aztán voltam gyorsan még két hetet Hollandiában pipettázni, amellyel - fogalmazhatunk talán így? - befejeztük két éve tartó kutatási projektünket, valamint elmentem Arcade Fire-koncertre, aminek köszönhetően aztán megint jó darabig nem volt pénzem. Ó, igen, voltam irodalmi kerekasztal résztvevője is, meg megemlítettek az ÉS-ben, valamint a tudatosságnak és önkontrollnak azt a magas szintjét értem el, amikor az ember már képes otthon, dvd-re tornászni. Lefogytam annyit, amennyit akartam, elolvastam azt hiszem 42 darab könyvet, megjelent két tudományos cikkem, csomó klassz emberrel ismerkedtem meg az Interneten illetve a Valóságban, rengeteg sorozatot néztem, betöltöttem a 30-at és nagyon klassz volt a bulim.

Mik voltak a kedvenc könyveim idén, mondjuk Sztrugackij: A hétfő szombaton kezdődik, Pelevin: A Metamor Szent Könyve, Ken Grimwood: Időcsapda, Gaiman: Fragile things, Yalom: When Nietzshe wept, szakma-kategóriában Alan Baddeley: Az emberi emlékezet, egyéb kategóriában Barabási Albert-László: Behálózva. A kedvenc újonnan-látott filmem idén a Before Sunset vagy a Stranger than fiction, a kedvenc újranézett filmem az Almost Famous, a kedvenc újonnan felfedezett zeném The National, a kedvenc helyem, ahol megfordultam idén: Utrechtben limonádét iszom a pláza tetőteraszán, a kedvenc helyem, ahová a legtöbbet vágytam idén hiába: Koh Phanghanon ginger tea-t iszom a Néninél, a kedvenc tárgyam a húgomtól kapott oversized bordó táskám, a kedvenc sétám, amikor a Ferenciek teréről jöttem haza nyáron a Margitszigeten keresztül, a kedvenc hidam az Erzsébet-híd, a kedvenc régi sorozatom a Firefly (ez már így marad asszem), a kedvenc új sorozatom a Studio 60, a kedvenc Buffy-szereplőm Drusilla.

Az az igazság, most le kellene írnom a rossz dolgokat, csalódásokat meg problémákat is, de félelmetesen kevés volt ilyen. Jó, időnként rémisztően le voltam égve és ez néha még el is szomorított. De egyébként már-már bűntudatom van, hogy ennyire semmi bajom nincs, gyanús, gyanús, kicsit ijesztő. Asszem erre az évre fogok például majd úgy visszatekinteni, mint fénykoromra. Ó, emlékszem, amikor még ösztöndíjjal utazgattam Európa-szerte, amikor még szerettem a munkahelyemet plusz izgalmas tudományos munkát végeztem, csomó barátom volt, boldogan éltem a férjemmel, ó, amikor az ember még felfedezhetett klassz új zenéket, amikor még jó filmek is mentek a mozikban, és még nem romlott el a szemem annyira, hogy ne tudjak olvasni, amikor még ismert blogger voltam és belefértem a szürke kockás szoknyámba, na azok voltak a régi szép idők.

Zen-macska

A tudatosság magasabb szintjére emelkedett állatot sógorom vidéki birtokán sikerült lencsevégre kapni.

Nehéz manapság

Szabin vagyok egyébként, ami abból áll, hogy az új yummie mixet, meg az L.-től szülinapomra kapott cédét hallgatom felváltva, és próbálom rávenni magam a takarításra. Holnap ugyanis nálunk alszik művelt anyósom, valamiféle komolyzenei koncertre jön fel Pestre, a legutóbbi ilyen alkalommal kb. három napig takarítottunk és nem is szólt semmit, csak ittléte során szó nélkül lemosta a kukát.

Ugye értjük, hol van ebben a megalázó momentum. Pedig csak jót akart. Ma már odáig jutottam, hogy átmentem az intersparba vízkőoldóért (és akkor már gyorsan Dexter-könyvre meg Weeds-dvd-re költöttem a karácsonyra kapott könyvutalványokat). Bár lehet, hogy inkább egyáltalán nem fogok takarítani, hanem amikor bejön, körbemutogatom neki a koszos részeket, és nyafogva elpanaszolom, hogy hányszor megmondtam már a bejárónőnek, hogy a mikró alatt is le kell törölni, dehát hiába, egyszerűen mintha a falnak beszélnék, tudod, Katikám, annyira nehéz manapság rendes cselédet kapni.

Egyébként, ha még nem mondtam volna, a Weeds-nek is remek a zenéje, itt van mindjárt ez a kis Jenny Owen Youngs-szám.

Több dolgok vannak földön s égen

Az internetnél csak a fogyókúrám hiányzott jobban.

Egész elviselhető volt egyébként a karácsony így, hogy 24-én kettesben voltunk, 25-én ügyeltem, 26 délelőtt indultunk haza Sopronba, így 26-a délután kettő előtt gyakorlatilag nem is találkoztam semmifajta családdal. Kaptam mindenfélét, rengeteg csokoládét főleg, meg pénzt amiből majd befizetem a csekkeket. És voltam tinédzserkorom klasszikus cukrászdájában tinédzserkori klasszikus barátnőimmel rumpuncsozni, ami jó volt.

De nem erről akartam mesélni, hanem, hogy visszafele a vonaton összefutottam egy volt osztálytársammal, nevezzük Tamásnak, akivel régebben nagy barátságban voltunk, illetve... hát ilyesmi. Nem tudom, hogy nevezik az emberi kapcsolatoknak azt a formáját, amikor a fiúnak tetszik a lány, a lány kedveli a fiút, de nem akar járni vele és ezt meg is mondja, így úgynevezett barátok lesznek, vagyis eljárnak ide-oda, moziba, inni egy darabig, amíg a fiú rá nem jön, hogy tulajdonképpen neki esze ágában sem volt "barátok" lenni, és így már igazából nem is érdekli ez a lány. Én a barátság szó alatt valami mást értek azért. És egyébként a fenti felállásból számtalan próbálkozásom közül egyetlen egy alkalommal/emberrel sikerült valóban klasszikus értelemben vett barátságba torkollani, de az nem Tamás volt és ez egy másik történet. Szóval, jó, nevezzük így, barátkoztam Tamással egy ideig, aztán már ritkábban, de úgy félévente elővettük egymást és megvitattuk az Élet Nagy Kérdéseit, miközben belőle egyre durvábban bölcsész lett, és emlékszem, hogy egy vele történő beszélgetés során ébredtem rá mintegy megvilágosodásképpen a bölcsészettudomány hiábavalóságára, konkrétan amikor egy alkalommal büszkén mesélte, milyen jó visszhangot kapott az a kritikája, amit arról a kritikáról írt, amit YX írt Z esszéjéről. De nézzük el nekem a megdöbbenést, én egészen addig azt hittem, az írók regényt írnak meg verset. Mindent összevetve végülis emlékszem egy beszélgetésre, ahol kiderült, hogy Tamás inkább afféle kockásinges-kordnadrágos irodalmárként világtól elvonulva Írni szeretne, mivel valódi Íróember nem keveredik a társadalomba, hanem fennkölten inkább kivonul abból, valamint a füvet nem ártana legalizálni, rólam pedig kiderült, hogy kifejezetten a fennálló társadalmi rend elkötelezett híve vagyok, azaz szívesen dolgozom egy kórházban nyolctól négyig, sőt nem vetem meg a házasság intézményét sem, és egyéb területeken is rémisztően kispolgári óhajtok maradni, és akkor el is döntöttük, hogy ennyire ellenkező világnézeteken nincs mit vitatkozni, és nem is találkoztunk többet évekig. Erre tegnap, rám köszön valaki a vonaton, tízcentis felálló szőke hajjal, neonzöld pólóban, az MCHammer által divatba hozott térdig-lecsúszott benyomást keltő gatyában, valamint strasszokkal kirakott övvel, amelynek csatján egy fényreklám fut, leül mellém és hipnózisról meg a hip-hopban gyökerező új underground szubkultúrákról kezd beszélni. Mármint félreértés ne essék, örültem neki meg minden, dehát az isten se érti ezeket a bölcsészeket.

Dear Buddha, please bring me a pony and a plastic rocket

Valahogy az az érzésem van, hogy véget értek az ünnepek, és most visszatekintőleg kell róluk írnom, biztosan azért, mert ügyelek ma, sajnáljatok. Pedig a java még hátravan, amelynek során majd innen a munkahelyemről kiindulva csináljuk holnap a család-turnét bejglivel, ezoterikával, házi készítésű tojáslikőrrel.

Szóval klassz volt, 23-án a férjem ügyelt én meg unatkoztam, ezért feldíszítettem a fát, megsütöttem a bennem szorult Sacher-tortát (a Sacher-tortát a céges karácsonyra akartam sütni, meg is vettem a hozzávalókat, aztán végül nem volt időm, így kollégáim kénytelenek voltak a közértben vásárolt kuglóffal beérni, de onnantól kezdve nem hagyott nyugodni a dolog, nekem meg kellett sütnöm azt a Sacher-tortát.) És megnéztem a Serenity című filmet, talán harmadszor, milyen jó még mindig az a film basszus, és mennyire kegyetlen, én nem szoktam bőgni filmeken, de ezen azért majdnem. Nem akarok félrevezető lenni, a Serenity, gondolom, amúgy egy közepes film lehet, ha az ember nem rajongó és/vagy nem látta a megelőző Firefly-részeket, de persze fogalmam sincs, úgysem tudom objektíven megítélni, én imádom.

Mi is volt még, voltunk tegnap sétálni dérlepte erdőben, egyedül jöttünk le a hegyről egy teljesen üres busszal (plusz sofőr), aztán sütöttem ilyen halat, tényleg iszonyú magasra csapnak fel a lángok, komolyan megijedtem, de nem gyulladt fel semmi. És ettünk Haagen Dazs és Ben&Jerry fagyikat, lehet, hogy ebből hagyományt teremtek, hogy nálunk szenteste a furcsa lazacokon kívül luxusjégkrém legyen a mindenkori menü. És kaptam fotóalbumot és dvd-ket és válogatásdvd-t: ezt egyszer a Tandemban találtuk ki, hogy az illető kedvenc sorozatepizódjaiból készült válogatásdvd, és ilyet kaptam a férjemtől, tök jól eltalálta, melyikek a kedvenc részeim. És L. ajánlására megnéztük a Man from Earth c. filmet, ami remek film (ezúttal ez az objektív ítéletem): olyan, mint egy kamaradarab, egy professzorokból álló baráti társaság egy faházban beszélget, egyikőjük, John búcsúbulijának keretében. Johnról aztán kiderül (vagy azt állítja), hogy ő valamiért nem öregszik, ennek megfelelően már az őskorban is élt, és azóta évezredeken keresztül, csomó mindenre emlékszik, a többiek persze nem hiszik el, meg valójában a néző sem lehet benne teljesen biztos, hogy nem blöfföl vagy ez nem a jól felépített téveszmerendszere. Szóval erről vitatkoznak sokáig, remek párbeszédek, csodás karakterek, klassz színészek, és időnként akkora szövegek, hogy csuda. A befejezésben persze van egy momentum, ami iszonyúan nem tetszik és kár volt beletenni szerintem, de valahol meg tudom érteni, hogy az amerikai közönségnek ez kellett bele, túl európai volt a film anélkül. Ettől eltekintve kötelező. Ja, meg megtaláltam L. blogját is.

Shall I play for you on my drum

Alapvetően, mint minden épeszű ember, én is utálom a karácsonyi dalok többségét, és ez alól a Little drummer boy sem kivétel, beleértve majdnem az összes celebrity-verziót is. De ez a fiatal Joan Jett, 1981-ből.

So this is how it works: you're young until you're not

Nem tudom, mit keresek ébren, én, aki egy átlagos szombaton délig alszik, valamint nem tudom, miért nem vagyok másnapos egyáltalán, én, aki a múltkor három gin-tonic után infúziót kapott az ügyeleten. Mondjuk elhatároztam tegnap, hogy egyféle alkoholt fogok csak inni, ezzel szemben már délután négykor a céges zsúron rá lettem kényszerítve pezsgő, bor, házi készítésű Baileys és barackpálinka, a bulinkon pedig bacardi-kóla, cider, jager, tequila, sör, valamint pezsgő fogyasztására, és semmi bajom sincs.

A bulink, az tökéletes volt és hibátlan, a tavalyi esetből tanulva idén ismert helyen tartottuk (a Tandemben természetesen), ahol nem csak, hogy nem vertek át, de nagyon jó fejek voltak, kaptam egy doboz cidert ajándékba, valamint a pultos fiú Loganre hasonlított a Veronica Marsból, hát mi többet kívánhat az ember vendéglátóipari egységtől.

Próbálok nem nagyon nyálas posztot írni különben, dehát annyira szép volt, ott voltak a mindenféle különböző helyről ismert barátaim, jó részük nem is ismerte egymást, de jól mixelődtek, és amikor az ember végigtekint harminc remekül szórakozó emberen, és arra gondol, hogy ők miattam jöttek ide, az nagyon klassz. Valamint megkaptam mindent gyakorlatilag, amire valaha is vágytam, beleértve Gaiman, Asimov, Douglas Adams és Hesse-könyveket, csipkés tangát, plüss tigrist, bordó sálat, bögrét, különleges teákat, Baileyst, hidratáló krémet, aszúval töltött bonbont, cserepes jácintot, tusfürdőket, chillis csokit, wifi-routert, kézzel festett vázát, Méthode Jean Piaubert Hydroscience 3G Eyes szemránckrémet, Vylyan vörösbort, mp3-lejátszót (rózsaszín!), válogatáscd-t, belga pralinét, repülőjegyet New Yorkba. Ó, igen.

És volt az is, hogy agnus énekelt, L. gitározott hozzá, és bár hallottam már, hogy agnus jól énekel, de még így is meglepett, hogy mennyire jól, she took a sad song and made it sadder. Először Britney-től a Hit me, baby, one more time c. számot és esküszöm egy szomorú szám lett belőle, és aztán elénekelte Regina Spektortól a Fidelity-t és az On the radio-t, amit mindjárt be is teszek ide, és tökéletes volt, hihetetlen és gyönyörű. Valaki, asszem DB meglepetését fejezte ki, ő ugyanis eddig azt hitte, Agnus egy fiú és az L. a lány, de ez nem jelent semmit, ő amíg nem látott Buffyt, biztos volt benne, hogy Buffy a fiú és Angel a lány, mondjuk több értelme lenne tényleg.

Nagyon klassz volt. Minden. És az is nagyon jó, hogy már minden karácsonyi előkészületen meg ajándékbeszerzésen túl vagyok, így a következő napokban, amíg honfitársaim fékevesztetten vásárolnak, én a kanapén óhajtok henyélni sorozatokkal és/vagy szakvizsgatesztekkel.

Az árváknak meg egy darab nyalóka. Persze fejenként.

Megnéztük a Macskafogó 2-t is, kicsit mentegetem a filmbuzin. Igen, én, igen, ott.

Minden ember a barátunk, lalalalala-lalallalla

Tegnap aztán hirtelen elfordítottak egy kapcsolót, és kialakult bennem a nyűgös tömegek között táskákkal és kuglóffal dúdolgatva szlalomozó karácsonyi hangulat és még mindig tart.

Most meg, miközben e sorokat írom, bejön Kollégám kabátban (kiugrott vásárolni), és mintegy köszönésképpen "Kurva, kibaszott karácsony" - morogja a foga közt.

The years shall run like rabbits

Harminc éves vagyok négy perce. Klassz.

But all the clocks in the city
Began to whirr and chime:
O let not Time deceive you,
You cannot conquer Time.

In headaches and in worry
Vaguely life leaks away,
And Time will have its fancy
Tomorrow or today.

És neked mi hiányzik

Örök nyár van a szívemben

És aztán elmentem a pszichológusomhoz, ahol Rájöttünk A Dolog Nyitjára, aztán kitaláltam, hogy még valakinek akarok ajándékot venni, ezért elszaladtam a Mammutba, mert ott lehet csak kapni ilyen kis izéket, de nem tetszettek mégse, drágák voltak meg nem is olyan jók, úgyhogy máshol kell majd keresnem olyanokat vagy másmilyeneket. Aztán elmentem a kocsmába, ahol találkoztam ismeretlen bloggerekkel, kisorsoltuk a címlapos ajándékokat, szomorú tény, hogy nem nyertem egy láda cidert (meg semmi mást sem. Pedig csak a derékmelegítőért csináltam!), ellenben januártól cidert lehet majd kapni a Tandemben, OMG, tudtommal Budapesten semmilyen más kocsmában nem lehet cidert kapni, de javítsatok ki, ha tévedek. És a ciderkóstolón kívül kaptam azért vigaszdíjat póló formájában.

Aztán elmentem a másik kocsmába, ahol endless-es karácsonyi szocializáció zajlott, kaptam Neil Gaiman üdvözletével ellátott nyalókát (vagy van valami tisztességes neve annak a hajlott végű csíkos cukornak, amiről nekem valamilyen okból mindig a Jamie és a csodalámpa jut eszembe?), valamint megbeszéltük noizzal, hogy a több évadot megért sorozatok pont olyanok, mint az Élet Maga. Ti. az első egy-két évadban még csak ismerkedsz a szereplőkkel, kiderül, kit kedvelünk, kit nem, kinek hol a helye, mennyire lesz fontos, a harmadik-negyedik évadban bonyolódik és akciódús a cselekmény, aztán többnyire jön a leszálló ág, a szerelmi szál addigra már kissé erőltetett, hiszen már rég kiderült, hogy ki kivel jött össze, max ugyanazt lehet ragozni vagy ismételni, a hatodik-hetedik évadban a fordulatok már kiszámíthatóak, nem igazán történik semmi meglepő, nagy újdonságokat már nem kapunk. De hadd idézzek egy klasszikust: "Hiába nem hangzik izgalmasnak, valahogy mégis ott ragadsz és indítod a következő részt. Így megy ez, majdnem ilyen az élet." Valamint noiz rám tukmált egy könyvet is, amit ő fordított kínaiból és állítólag fura.

Aztán már csak nagyon hideg volt.

Valahol máshol

lennék inkább. Pedig én ezt eddig minden évben szerettem, a karácsony előtti pörgést, az utolsó hetet a munkahelyemen, a szülinapomat, a vásárlást, szeretek mindenfélét venni másoknak, szeretek sütni, szeretek sok helyen karácsonyozni, a munkahelyemen, a másik munkahelyemen, a barátaimmal, a másik barátaimmal, szeretek rohangálni szatyrokkal és süteményesdobozokkal és ajándékokkal, most meg valahogy a felszínen úgy tűnik, élvezem, de igazából... túl sok ez most a Valóságból, túl sok feladat, túl sok ember, és még szaloncukrot is kell venni meg csomagolópapírt meg bevinni a dékániba az indexemet meg találkozni statisztikussal, kiszámolni az adatainkat, kocsmába menni, fát díszíteni.

Nem is az, hogy fáradt vagyok a sok munkától, mert annyira sok munka végülis nincs, hanem, nem tudom, mi az isten bajom van, és ilyen nem szokott lenni, általában kapásból fel tudok sorolni öt dolgot, amelytől adott időpillanatban szorongok és/vagy frusztrálódom, nyugi, most is, 1. szakvizsga, 2. születésnap/öregedés, 3. phD/tudományos karrier, 4. karácsony/család, 5. anyagi helyzetem, hogy csak a főbb állandó motívumokat említsem. De igazából ezek olyan dolgok, amik úgyis mindig jelen vannak, és megszoktam már őket, az öregedés miatt meg amúgy sem szorongok (csak azért írtam, hogy meglegyen az öt), az inkább érdekes és tetszik.

Hogy igazából mi miatt vagyok ideges, arról fogalmam sincs. Vagy nem is feszült vagyok, csak úgy szívesebben átesnék most az életemből mondjuk egy-két hétre egy párhuzamos dimenzióba, ahol öregasszonyként horgolgatok a verandán az őszi fényben, és fogalmam sincs, milyen napot vagy évet írunk, de nem is különösebben érdekel.

Nyomják meg a piros gombot és nyugodjanak békében

Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, engem személy szerint elkeserít az a hír, hogy a Macskafogó 2. nem jó.

Mondjuk ettől még természetesen megnézem holnap, aztán beszélhetünk róla megint.