Rendesen szomorú vagyok valami miatt, amikor okom semmi. Lehet, nem kellett volna a sikeres ügyintézést követően a hideg, ködös, valamint néptelen Duna-parton gyalogolnom, nem beszélve a Dunába lőtt zsidók félretaposott cipőiről. Elég hatásos az a szoborcsoport, vagy minek nevezzem, főleg most, hogy már kicsit rozsdás is.
Persze, tudom, hogy mások miatt vagyok szomorú, pl. a történet, amit Exem mesélt el múlt héten, és amit ugyan itt nem fejthetek ki, de az elképzelhető legnagyobb igazságtalanság, ami az életben nagyjából megtörténhet. Meg a másik történet, amit Noiz ugyan nem mesélt el múlt héten, de azért a szomorúság-része akkor is átjött. Meg mert nincs pénzem és nem is lesz sohasem, meg mert alig emlékszem a múlt héten tanultakra, már nem olyan jó a memóriám, mint rég, butulok, öregszem, köd van, zsidó kislányokat lőttek a Dunába, ráncosodik a szemem, a Buffy 5. évad már nem olyan jó, minden csak jelenés, minden az ég alatt, mint a kis nefelejcs, enyész.
Mindeközben valójában semmi bajom, és egy elég régi, vidám szám megy a fejemben napok óta, amit majd felteszek ide, ha megkerestem.