Mintegy mellesleg megnyerem az egyetemi felvételimet a biológia oktv-n, ami persze jó, de engem aktuálisan ezek érdekelnek a legkevésbé. Sokkal jobban érdekel, hogy egy buliban végre csókolózom életemben először, egy ózdi fiúval, akik osztálykirándulnak Sopronban, mivel már tök égő volt, hogy még sosem csókolóztam. Megpályázok egy egyéves amerikai ösztöndíjat, tíz ember mehet Magyarországról, az utolsó fordulóban esek ki, és azt gondolom, azért, mert az utolsó forduló személyiségteszt plusz elbeszélgetés, és ott biztos kiderült, hogy én nem vagyok "nyitott, magabiztos, könnyen barátkozó". Így utólag úgy sejtem, talán az is közrejátszhatott, hogy a tíz helyből optimista becsléseim szerint is körülbelül nyolc azért biztos le volt már osztva előre. De tény és való, hogy nem voltam magabiztos, nyitott, könnyen barátkozó, a pályázati kiírásban pedig ezek a tulajdonságok előnynek számítottak.
Nemzetközi junior kosárbajnokságot rendeznek Sopronban, jelentkezünk a barátnőimmel tolmácsolni, Hajnalka a finn fiúkat kapja, én meg a finn lányokat. Két éve többé-kevésbé (on and off) szerelmes vagyok Barniba, vagyis távolról nézegetem és két mondatnál többet még biztosan nem mertem vele beszélni. De május van, varrok magamnak egy hosszú szoknyát, s egy estén (vigye ördög a limonádét, a korsó sört, s a bárt, mely csillog fényesen), a kosárbajnokság megnyitóján, amíg a polgármester hosszú, unalmas beszédet mond a Fő téren a népek barátságáról, én odamegyek Barnihoz, és halált megvető bátorsággal szóba elegyedem vele. Még flörtölök is.
- És, Te mi akarsz lenni?
- Pszichiáter.
- Hű, akkor majd meg kell fejtened az álmaimat: egy csomószor egymás után azt szoktam álmodni, hogy felébredek, aztán megint felébredek, de még azt is csak álmodom, nagyon furcsa.
- Oké, akkor majd furcsa álmokból szerzem a Nobel-díjamat. Csak nehogy addig elveszítsük egymást a világ forgatagában.
- Oké, akkor az ünnepség után elviszlek fagyizni.
Persze, azon nyomban elveszítjük egymást a világ forgatagában, mivel vége az ünnepségnek és mennem kell tovább a kosaras lányokkal. És akkor pár napig arra koncentrálok, hogy szembe kell jönnie velem az utcán, és pár nap múlva szembejön velem az utcán, megbeszéljük a zenei ízlésünket, megbeszéljük, hogy kölcsönad nekem kazettákat, és ez apropóból felírja a telefonszámomat, és táncikálok az utcán hazafelé menet. Aztán még összefutunk egy bulin, aznap, amikor a kereskedelmi rádióadók szerint a Csók Világnapja van, de nem élünk a lehetőséggel. Pár nap múlva pedig valóban felhív, és megbeszéljük, hogy a nyelvvizsgám után megvár és odaadja a Yes-könyvet, amit mindenféleképpen olvasnom kell zenei műveltségem fejlesztése végett.
Május 24. van, elmegyek nyelvvizsgázni Ildikóval, a sarki fűzfa lelógó ágai alatt öltözünk át, mindkettőnknek sikerül (angol felső szóbeli), Barni pedig elvisz a Főtérre fagyizni, ahogy ígérte. Megbeszéljük például, hogy milyen fontos a gyereknevelés során, hogy a gyerek jó zenéket halljon. Hazakísér, megállunk a kis lejtős utcánk alján, a sarkon, a nyírfák alatt, rám néz a csillagszemeivel, pontosan, ahogy kétszázezerszer elképzeltem már, és megkérdezi:
- Világnap?
- Legyen világnap.
És akkor persze boldog vagyok, mint még soha, de leginkább halálra vagyok rémülve, mert még sose jártam senkivel, és fogalmam sincs, hogyan kell viselkedni egy párkapcsolatban, hiányoznak a szocializációs szerepmintáim, hiányoznak ezek a készségeim, nem tudom, mikor kinek kell felhívnia a másikat, és mikor kinek kell fizetnie egy randin, és mikor mit kell mondani, és szűz is vagyok és bizonyára veleszületetten rémisztően ügyetlen, és énekelni sem tudok (neki meg abszolút hallása van), ezekkel mind tisztában vagyok és parázom. Meg attól is parázom, hogy ő már Pesten él, Pesten meg bizonyára nyüzsögnek a nagymellű, szőke, jóhangú lányok. És ami a legviccesebb, mindeközben parázom az elköteleződéstől, hogy most már akkor nem nézegethetek más pasikat egy jó ideig. És aztán kb. két hét múlva ki is rúg, de erről még nem tudok pontos részleteket, mert itt még nem tartok a naplómban (ugyanis a tanulás szüneteiben középiskolás éveimet olvasom újabban, nagyon tanulságos), de mindmáig úgy gondolom, hogy ez így volt jól, ahogy volt.
És még később meg még egyéb dolgok is történnek velünk, de az már egy másik történet, amelynek elmesélésére másutt kerítünk sort.