Irodalmi igényesség nélkül
Addig is, amíg én többnyire statisztikát tanulok ("statisztikát, statisztikát tanul szabadidőben"), nézegessetek képeket a Tank Girl-ből, plusz Joan Jett Cole Porter-feldolgozása. Általában is szeretem a feldolgozásokat, de ezt meg különösen. Meg a kedvenc filmem.
2 link
Új interjú van az indexen Barabási-Albert Lászlóval, kérem, kövessenek. Ő az az erdélyi származású és nagyon szimpatikus fizikus, aki a hálózatokat kutatja, itt rajongtam érte.
Ha már hálózatok: alig néhány napba került kiderítenem, kicsoda Jake Smiles. Persze, nem árulhatom el soha senkinek.
Ne bántsátok a feketerigót
Van megint Goldenblog, amelynek kapcsán a versenykiíráson kívánok élcelődni.
Rendben, én sznob vagyok, énszerintem van szépirodalom meg van nemszép, satöbbi. Felmerülhet azonban a kevésbé tájékozott olvasóban, hogy de mit, könyörgöm, mit jelent az, hogy "irodalmi igényességgel megírt naplók"? Hogy használnak ékezetet? Hogy a bejegyzéseknek minimum 90 %-ában felismerhető a boccaccio-i novellaforma? Hogy nincs benne helyesírási hiba, vagy ha van, akkor az stilisztikai elemként, esetleg költői szóalkotásként értelmezendő? Hogy van benne alliteráció, hapax legomenon, népies gyökerek, heideggeri lételmélet, popkulturális utalás? Vagy csak legyen harmadik személyben? Írjam-e mostantól irodalmi igényességgel a naplómat? - vetődött fel a némiképp jogos kérdés isolde blogger fejében. - De vajon mit jelenthet ez? - Tanácstalanul sóhajtott, majd a csinos copfjából rendre kikandikáló, kósza vörös hajtincs idegesítő tekergetésébe kezdett. - És egyáltalán... Vajon mi lehet a verseny fődíja? Vajh érdemes-e a megszerzése érdekében ily reménytelen küzdelembe fogni? Arról nem beszélve, hogy a cél halál, az élet küzdelem? S a blogger célja e küzdés maga?
Odakint idegesítően csipogott egy madár, és isolde hirtelen arra gondolt, talán valóban meg kellene építeni a Bárkát.
A Bárka megépítésére isolde és nemblogger húga ugyanis szinte egyidőben Égi Jelet kapott. A kiöntött mosógép, a felrúgott felmosóveder, az őrjöngve elszabaduló zuhanyrózsa arcba kiáltó egyértelműsége, a bárpult mögött hömpölygő szennyvíz, az elázott, harminckilences fehér Lacoste-cipők szürrealitása mind-mind félreérthetetlenül egyazon irányba mutatott.
Özönvíz.
- Özönvíz. Zönvíz. Íz.* Ízeltláb - ízlelgette izolde izgatottam izegve-mozogva, míg a távoli horIZonton gomolyfelhők gomolyogtak gomolyogván. Isolde elmeregve arra a régesrégi nyári napra gondolt, amikor saját, személyes átkával küldött özönvizet a Lakótelep Csótányaira. Ebben a pillanatban a fülsértően csipogó madár elhallgatott. Néhány másodperc üres, néma Csend - mintha megállt volna forgásában a Föld, tágulásában az Univerzum, mintha egy hatalmas és megfejthetetlen Isten épp tüsszentéshez készülne - és hirtelen, mintegy figyelmeztetés nélkül, szinte ordítóan hasított a Csendbe az esőcseppek trance-szerűen monoton dobolása. (Most komolyan, tényleg ahogy szóbahoztam, eleredt az eső, freaky, freaky).
Hol is tartottam.
Sehol.
Ott, hogy a Bárkán nem lesznek madarak. Húgommal ugyanis minden eshetőségre készen megvitattuk egy sosemvolt kávézó hangulatos teraszán - üvegnejlon harisnyáink sziporkázva szórták szanaszét az első tavaszi nap bátortalan fényét (nem) - hogy milyen állatokat vigyünk fel. Végülis, ez a mi Bárkánk, nem muszáj felvinni rá a csótányokat, ha egyszer utáljuk a csótányokat. Tulajdonképpen szinte minden ízeltlábút utálunk. Talán még van remény, hogy fiainknak (és leányainknak) egy szebb jövőt teremtsünk, mint apáiké (és anyáiké). Mostantól hívjatok Lorettának. Valójában utáljuk a galambokat is, és a madarakat úgy nagy általánosságban nem nagyon szíveljük, ám ez megoldható probléma, majd az árbocra kiakasztjuk húgom galambriasztó szalagjait. És unalmas állatokat sem viszünk, mert azok unalmasak, valamint, mivel mindenképpen visszük a gorillát (a gorillákat szeretem), így amúgy sem fog nagyon sok hely maradni, meg kell válogatni tehát, kik (mik) legyenek a Jövő Állatai.
Esetleg lehetne egy ilyen valóságshow.
Lényegileg végülis arra jutottunk, hogy visszaélve teremtői jogainkkal, néhány macskán és a gorillán kívül csak és kizárólag nagyon durván furcsa/különleges állatokat fogunk magunkkal vinni. A Jövő környezetismeret-tankönyveiben nem lesz többé gyapjaslepke, feketerigó, erdeiegér. Ehelyett véznaujjú makit viszünk a hajónkra, kacsacsőrű emlőst, kínai meztelenkutyát, sisakos kaméleont, kilencöves tatut és erszényes kecskét. Ha addig valódi létezésük bebizonyosodna, még egyszarvút, jetit, ludvércet, szfinxeket és Mikkamakkát.
Aprés moi le déluge.**
*Az íz a magyar néphiedelemben és a finnugor mitológiában a betegség megszemélyesített szelleme. Átvitt értelemben a foghús és a szájüreg sorvadását jelentette. Néhány finnugor nyelvben az árnyék-lélek fogalmának jelzője. Használták mint átkot is. (A szerk)
** Lefordíthatatlan obszcén szójáték.
Breaking news
Július 11. péntek: Goldfrapp a Balaton Sound-on.
I stand on the edge of a broken sky
De mire próbál vajon figyelmeztetni engem a Karma/az Őrangyalom/a Tudattalanom (nem kívánt törlendő), amikor szombat délelőtt az új Portishead-album zenei aláfestése mellett észlelem, hogy elindítottam ugyan a mosást, de az elfolyócső végét nem tettem bele a kádba, ezért épp habos lé folyik ki a fürdőszobából az előszobába, és amikor már nagyjából a kétharmadát feltöröltem és egy vödörbe csavartam, akkor jobb lábammal kecsesen felrúgom a vízzel teli vödröt, az előszobába öntve annak teljes tartalmát, és amikor újra feltöröltem az egészet és felegyenesedek, hogy vinném kiönteni, akkor beverem a fejem az előszobaszekrény ajtajába, amit akkor hagytam nyitva, amikor elővettem a rongyot, és miután anyáztam, feltöröltem, kiöntöttem és kezet mosnék, nem veszem észre, hogy előzőleg zuhanyra állítva hagytam a csapot, ezért hiába tartom alá a kis kezemet, nem jön víz, ehelyett szanaszét spriccelve leugrik a helyéről a zuhanyzófej és vadul összevissza vizez engem ruhástul plusz a feltörölt fürdőszobát, és mindehhez még mindig Beth Gibbons énekel?
Biztos valami vízzel kapcsolatos.
Ezért tart itt ez az ország
Hazafelé a villamoson egy nőnek nem volt bérlete, illetve, lejárt bérlete volt, én csak arra kaptam fel a fejem, hogy a nő száll le, a kedves utasok pedig, és nem egy, hanem több, független kedves utas habzó szájjal üvöltenek utána olyanokat, hogy "Mocskos ingyenélő!!" meg "Mit képzelsz magadról, lógós szar!". Nem rasztahajú hajléktalan roma krisnás punk volt vagy bármely más előítéletnek örvendő kisebbség, hanem átlagos, rendezett, harmincöt körüli fehér nő. Komolyan egész félelmetes lincshangulat volt.
Vidéken akarok fogok élni.
Ma például be akartam festetni a szempillámat valamelyik pláza kozmetikájában, és sehol se fértem be (ez egy ötperces művelet), csak időpontot tudtak volna adni. Méghogy a fővárosban ígymegúgy könnyebben elérhető minden. Sopronban már rég be lenne festve a szempillám.
Valamelyik nap ebédnél meg kifejtette a Kollégám*, hogy egyre több a szorongó ember, és milyen durva már, hogy kb manapság mindenki szorong. Szerinte ez legalábbis részben azért van, mert gondoljunk csak bele, régen az emberek egyáltalán nem találkoztak idegenekkel. Leélték az életüket egy faluban, ahová nagynéha elvetődtek vándorok, de sok idegen embert egyszerre csak egyetlen szituációban láttak: háborúban.
Manapság pedig egy nagyobbfajta városban több idegent látsz reggel a munkába menet, mint középkori őseink egy évtized alatt. Túl sok idegent látunk, és mivel agyunknak még nem volt ideje átállni a modern városi létre, a "túl sok idegen" fenyegetettséget jelent.
Amúgy pedig: valóban azt jelent. Sok ismeretlen arc között ugye nagyobb az esélye annak, hogy valamelyik kirabol minket vagy megfertőz tbc-vel vagy náthával vagy anarchista öngyilkos merénylő vagy letaperol vagy akármi. Teljesen bejön nekem egyébként az elmélet, részemről megvilágosodtam, hogy hát persze, nem azért utálom Pestet, mert koszos vagy kutyaszaros vagy össze van graffitizve vagy mittudoménmi, hanem mert túl sok idegennel találkozom nap mint nap. Persze, ezt eddig is tudtam, csak nem volt hozzá ilyen szép evolúciós kontextus.
*Az elnevezés onnan ered, hogy a Kollégám volt az előző blogomban "A Kollégám", kb az első férfikolléga volt, akivel megismerkedtem, és mivel akkor jöttem ki az egyetemről és kezdtem dolgozni, viccesen túlzóan felnőttesnek találtam, hogy csopitársaim helyett már kolegáim vannak. De már elmúlt.
Messzi-messzi egy alternatív jövőben
A Rezidensem* részletesen ecseteli egy pszichotikus beteg szerteágazó, bizarr és többnyire összefüggéstelen téveszméit.
isolde: - Te, szerinted nem lesz ettől valami bajunk? Hogy ennyi hülyeséget hallgatunk?
Rezidens: - Szerintem nem. Max remek filmötleteket kapunk, mondjuk filmrendező leszek, te meg író, és majd mi leszünk a meghívott vendégek az Ybl-klubban.
isolde: - De mit fogok felvenni? Mit kell oda felvenni, kosztümöt?
Rezidens: - Dehogyis, amit akarsz, nem fog számítani, hisz mi leszünk a meghívott híresség, mondjuk Tim Burton meg Vavyan Fable. Simán felvehetek fekete szmájlis pólót vagy öltözhetek Ollókezű Edwardnak. És majd mesélhetsz azokról az évekről, amikor a pszichiátrián dolgoztál.
How cool is that. Ámbár kétlem, hogy Vavyan Fable-t meghívnák az Ybl-klubba.
*Az elnevezés onnan ered, hogy tavaly a Főnököm egy csomószor elmondta nekem mintegy biztatásképpen, hogy "októbertől neked is lesz saját rezidensed". Ami olyasvalakinek (nekem), aki az összes Scrubs-évadot többször is látta, elég viccesen hangzik.
Where is my Marlboro Man
Nincs kedvem manapság írni ezt a blogot, addig hallgassatok zenét, ez volt a kedvenc számom 1997-ben. A This fire c. Paula Cole-albumon van, ami elég mérges/zaklatott és energikus zene. Jó, a Cowboys pont nem egy annyira mérges szám, viszont klassz a szövege szerintem. We finally sold the Chevy when we had another baby and you took that job in Tennessee. Paula azóta egyébként lenyugodott vagy megtért vagy nem tudom, mit csinált, mindenesetre ma már csak szép, nyugodt, kellemes dalokat énekel, sajnos. Vagy neki gondolom nem sajnos.
Oh you get me ready in your 56 chevy
Why don't we go sit down in the shade
Take shelter on my front porch
The dandylion sun scorching,
Like a glass of cold lemonade
I will do the laundry if you pay all the bills
Where is my John Wayne
Where is my prairie son
Where is my happy ending
Where have all the cowboys gone
What the fuck was I thinking
Egyetemi éveimnél tartok a lánykori naplómban, micsoda kalandos idők voltak azok is, úgy értem, egy átlagos sitcom-ba illőek. Lefeküdtem az egyik legjobb barátommal, ami önmagában para, ráadásul az akkori pasim megtudta, mert a kocsijában hagytam a táskámat, és benne volt a naplóm és ő elolvasta, de aztán megbocsátott és visszamentem hozzá, persze, a barátságban ez okozott némi törést, aztán kirúgtam a pasimat, de akkor nem jöttem össze mégsem a szóbanforgó baráttal, mert független akartam lenni kicsit, de közben... szóval az a fajta kavarás, amit többnyire már a negyedik évadban vesznek elő, és annyi benne a fordulat, hogy az már erőltetettnek tűnik.
De nem erről akarok beszélni, hanem idézni az alábbi beszélgetést a húszéves koromból.
(Ülünk a lépcsőn és a közös ismerőseinkről dumálunk.)
"isolde: - Tényleg mennyire sokfélék az emberek. Tök érdekesek.
Ex: - Ja, én is szeretem őket."
Lucia megkérdezte a múltkor, mire fel ez a nosztalgiahullám nálam, szerintem az, hogy mostanában csomó ilyen előre vivő dolog történt velem, szakvizsgáztam, magánrendelni fogok, betöltöttem a harmincat. Ilyenkor szoktam a régi naplóimat olvasgatni, amikor új korszak van az életemben vagy efféle. Nagyon érdekes látni, hogy egyrészt mennyire kis hülye voltam, és hittel műveltem/magyaráztam a legnagyobb baromságokat, másrészt pedig, hogy a lényegesebb dolgokról mennyire pontosan ugyanazt gondolom most is, mint akkor. Például, hogy "szeretem az embereket", ezt azért így egy az egyben lehet, hogy nem jelenteném ki (nem is én mondtam), mivel mindig van egy-két kivétel, akiért épp nem vagyok oda, de hogy tök érdekesek, mert annyira sokfélék, simán.
Úgy sajnálom ilyenkor, hogy már nem írok naplót, és ezeket az éveket max egy blogból tudom majd visszaolvasni, ami azért cseppet felszínes.
Bezzeg a régi naplóim milyen mélyek és épületesek olykor.
"Basszus, megettem egy zacskó fruttit.
Csak nehogy feldiffundáljon az agyamba és beépüljön a szövetek közé.
Hol is tartottam? Ja, sehol."
I could no longer fly
Ezt a számot hallgattam agyon mostanában, valamelyik yummie-mixben volt eredetileg. A Winter Family egyébként néha kissé elborult, improvizatív cucc, de a Garden pont nem az, csak nagyon szép. A többi számukért menjünk a myspace-oldalukra.
You caught me
Such a surprise
I don't know how could that happen, I guess
it's because I was watching you for so long, you know
we had some kind of connection
Will you still be sending me a valentine
1.
isolde: - Eleinte mindig nagyon vártam a Volt-fesztivált meg a Szigetet, aztán volt egy pár év, amikor nem vártam vagy nem is mentem ki. Most meg megint nagyon várom.
Hajnalka: - Mert öregszel és arra gondolsz, lehet, hogy idén mehetsz ki utoljára?
isolde: - Basszus, lehet. Ráadásul venni akarok egy új Martens bakancsot, mert a régi már eléggé tropa.
Hajnalka: - Az végülis még belefér, az egy kényelmes bakancs.
isolde: - De bordót akarok venni.
Hajnalka: - Kapuzárási pánik.
2.
mra: - Ezt így összeraktad a jelekből, mint Watson?
isolde: - Nem lehetnék inkább valami vagány nyomozónő? Mondjuk, Veronica Mars? Az a baj, ő még csak középiskolás.
mra (az este további részében Miss Marple-nek szólít).
This isn't the worst thing you've caught me doing
Robert Downey Jr. Tony Stark-alakításába vagyok szerelmes épp, pedig szinkronizálva láttam és még úgy is. Vasember amúgy klassz, pörgős, vicces, látványos szuperhősös mozi, képregényrajongók várják meg a stáblista utáni jelenetet is.
Megragadtam az alkalmat és romboltam kicsit intellektuális imidzsemen:
isolde: - Megyek moziba.
Ismerős1: - És, mit nézel meg?
isolde: - A vasembert.
Ismerős1: - Az mi?
Ismerős2 (felcsillanó szemmel): - Az egy nagyon jó lengyel filmdráma, Wajda rendezte, vasgyári munkások sztrájkjáról szól. Azt nézed, a Wajda-félét?
isolde: - Ööö. Nem, a szuperhősöset.
Amúgy tényleg van egy ilyen című lengyel filmdráma.
The saddest story ever told
Két srác ül mögöttem a villamoson reggel, olyan húszévesformák hangjukból ítélve. Hallgatom a zenémet, de így is hallom, mit beszélnek.
Srác1: - Hát az szar ügy.
Srác2: - Ja.
Srác1: - Dehát fogd fel a jó oldalát, figyelj, most azt csinálsz, amit akarsz, mehetsz ide-oda, szabadon mászkálhatsz, nem kell beszámolni senkinek.
Srác2 (próbál meggyőző lenni, de nem megy valami jól): - Hát igen, én is örülök, hogy nem határol be senki, meg a szabadságnak. .... Csak hát mindig eszembe jut valamiről, hogy együtt néztük azt a filmet, meg azt a cuccot együtt vettük meg ilyenek.
Srác1: - Hát az szar ügy. Én amikor a Noémi lelécelt, elraktam minden ilyesmit egy dobozba. Leszedtem a képeinket, meg az órát, amit kaptam tőle, meg a pólókat, be egy dobozba, el a szemem elől.
Srác2 (nem túl meggyőzően): - Ja, lehet az kéne.
Srác1: - Te, és mi volt, hogy volt?
Srác2: - Hát átmentem, de mondta, hogy nem ér rá, mert mennie kell az anyjáékhoz. Aztán lejött mégis egy fél órára sétálni, aztán akkor mondta.
Srác1: - Hát, szar ügy.
Srác2: - Ja.
Srác1: - Akkor, jössz este?
Srác2: - Á, nem hiszem. Nincs így kedvem kimozdulni se, edzésre se mentem tegnap.
Nehéz megállni, hogy ne forduljak hátra, és ne magyarázzam el, hogy idehallgassfiacskám, ez most csak egy fázis, amin keresztülmész, most pár hétig, esetleg hónapig szarul leszel, azt élvezd ki szépen, úgyse múlik el hamarabb, akármit csinálsz, aztán majd egyszercsak észreveszed, hogy ez már a múlt, és már te vagy a másik srác, aki magyarázza, hogy ő hogy élte túl.
Rusty Ryan: Relationships can be...
Danny Ocean: Sure.
Rusty Ryan: But they're also...
Danny Ocean: That's right.
Frutti, neljonharisnya, növekvő tétek
Olvasom a régi naplómat tovább, most tartok 19. évemnél. Különös módon vannak olyan volt szerelmeim, amikről olvasva elábrándozva azt gondolom, "ó, istenem, milyen fiatalok voltunk...", és vannak azok, amikről iszonyú idegesítő olvasni a nyálas szövegemet. Hogy ígymegúgy megtaláltam az igazit. Jééézus. Dehát exekről jót vagy semmit.
Hadd bizonyítsam inkább egy random idézettel, hogy veleszületett tehetségem korán megmutatkozott: már tizenkilenc évesen magas szinten műveltem a rinyálás műfaját.
"Visszavittem az üvegeket és vettem az árán egy nejlonharisnyát. De csak olcsó fajtára volt pénzem és abból csak egy ronda szín volt.
Kaptam értesítést a dékániból, hogy nem kapok szoctámot, mert nem hiszik el, hogy az apám munkanélküli. Á, az a baj az élettel, hogy ahogy öregszel, egyre nagyobbak a tétek. Egyre fontosabbak a problémák. Egyre komolyabbra fordul a dolog.
Nem tetszik ez nekem.
(...)
Jézusom, még csak 4 óra. Mit fogok csinálni hatig? Nincs kedvem tanulni. Nincs kedvem semmihez. Még csokit enni se lenne kedvem (nem mintha lenne csokim, vagy pénzem rá). Pedig tényleg kéne egy kis csokoládét ennem, mielőtt még felvágom az ereimet. Ugye? Az ember nem lesz öngyilkos amiatt, hogy nincs pénze nejlonharisnyára.
(...)
Különben is, nem bírok már ennyit tanulni, elegem van. Frutti* akarok lenni, magastalpú cipőt és műkörmöket, és szoláriumba járni meg kigyúrt pasikkal. Vagy legalább akkor mért nem mentem elte angol szakra."
*(A "frutti" kifejezés Brigitta nevű volt szobatársamtól eredeztethető: azokat a lányokat hívta így, akiknek az agya helyén frutti /gyümölcsös omlós karamella/ van.)
Happy end
Back to Earth
Van az L., aki néha mutat nekem új zenéket, mivel igénylem. Legutóbb például Lisa Ekdahl & Peter Nordahl: Back to Earth című albumát adta oda, ami kellemes jazz-zene széphangú énekesnővel.
Tegnap, indulok Niké szülinapi bulijára, felhív, hogy vigyek CD-ket, mivel elképzelhető, hogy a házibuli helyszínén nem működik a számítógép, így kénytelenek leszünk retró módon CD-lemezeket hallgatni a lemezjátszón. Keresgélek a CD-ink között, a könyveinkkel ellentétben ugyanis azokat nem tároljuk külön szobában, hanem a férjem meg az én CD-im laza rendben ugyanazokon a tartókon vannak. A laza rend alatt konkrétan azt kell érteni, hogy én borzasztóan rendetlenül kezelem a cd-ket, a férjem viszont precíz, amikor tavaly tavasszal Utrechtben voltam, ABC-sorrendbe rendezte az egészet, ami valamennyire még most is megvan.
Szóval keresgélek, és az e-betűnél megtalálom Lisa Ekdahl & Peter Nordahl: Back to Earth című albumát.
isolde: - Jé, Lisa Ekdahl CD, pont most mutatta nekem az L. Nem is tudtam, hogy ez megvan neked.
Bright: - Nekem nincs meg, az a Te cd-d.
isolde: - Soha életemben nem láttam ezt a lemezt, és sosem hallottam Lisa Ekdahl-ról egészen az elmúlt hétig. Nem lehet, hogy megvetted Thaiföldön? (Ott ugyanis vettünk egy csomó kalózcédét, ilyen kettőt fizet, ötöt kap csomagokban, simán közékeveredhetett.)
Bright: - De ez itt nem kalózcédé, hanem original, gyári, legális kiadvány. Egyébként pedig amikor Thaiföldön voltunk, én nem is ismertem még Lisa Ekdahl-t, nekem a Dóri mutatta Dániában, pár hónapja.
isolde: - Dehát benne volt az abc-sorrendben, szépen a helyére tetted, akkor legalább egy éve itt kell, hogy legyen.
Bright: - Lehet, hogy valaki itthagyta...?
isolde: - Sosem szoktak az ismerőseink cédéket hozni ide, és ha mégis esetleg idehozta volna valaki, gondolom, azért hozta volna, hogy megmutassa nekünk, de ebben a lakásban én még sosem hallottam ezt az albumot. Egyébként is meg mernék rá esküdni, hogy amikor a szakvizsgám előtt (2008 február) zenét hallgattam és Enyát kerestem, az a cédé még nem volt ott. .... Nem lehet, hogy véletlenül hazahoztuk valami buliból, ahová valaki más vitte?
Bright: - Azért nem az a kifejezetten bulizós zene.
Értetlenül állunk a rejtély előtt, szerintem egyébként ez a cédé valami különleges tulajdonsággal rendelkező tárgy lesz, mint a Lost Room-ban azok a tárgyak, vagy lehet, hogy nem is zene van rajta, hanem titkos üzenet egy földönkívüli intelligenciától.
Akkor vegyük át még egyszer
A Könyvfesztiválon, a Helikon Kiadó standjánál ma lesz Barabási Albert-László: Behálózva című könyvének bemutatója. A bemutató résztvevői: Ambrus Éva, Barabási Albert-László, Nyíri Kristóf, az MTA rendes tagja, filozófiaprofesszor.
Dátum és helyszín:
Április 27. (vasárnap), 15.30–16.30-ig (Jövő Háza – Hess András terem).
Dedikálás:
Április 27. , 14.30–15.30-ig a Helikon standjánál (35 – Jövő Háza).
Majd amikor megkapja a Nobel-díjat, örülni fogtok, hogy van tőle dedikált könyvetek.
This is how we roll
A Kis Vuk e percben a harmadik az imdb "legrosszabb száz film" c. listáján. Azaz, a valaha a világon készült összes film közül a harmadik legrosszabb a maga 1,2 pontjával. Animációs filmek közül pedig a legrosszabb. Ellentétben az eredeti Vuk-kal, ami 8,9 ponton áll.
Amin még elcsodálkoztam, hogy a Macskafogó (Cat City) a legjobb animációs filmek listáján az ötödik helyen áll, megelőzve Shrek-et, Nemo nyomában-t és hasonlókat. Kollégám azt a kérdést vetette fel a múltkor, hogy vajon mi lehet az oka, hogy a kommunizmus alatt számos, remek munka készült (akár rajzfilmek, de humor vagy zene területén is), míg a rendszerváltás óta valahogy inkább csak az olcsó, felejthető cuccok jönnek, semmi igényes. Valójában fogalmam sincs, miért.
Ki vagyunk szolgáltatva az elemeknek
New York LONdon
Ma meg azt a szót olvastam egy újságban leírva, hogy "pusáp". Az Elle magazinban konkrétan, amelyik imidzsét tekintve az okos női lap.
Hogytudniillik, pusáp, azaz szivacsbetétes melltartó, angolszász nyelvterületen push-up.
Beütöttem a google-be, és tényleg, használják ezt az írásmódot. Basszus, ne már. Nem volt elég a grépfrút meg a nejlon?