Két srác ül mögöttem a villamoson reggel, olyan húszévesformák hangjukból ítélve. Hallgatom a zenémet, de így is hallom, mit beszélnek.
Srác1: - Hát az szar ügy.
Srác2: - Ja.
Srác1: - Dehát fogd fel a jó oldalát, figyelj, most azt csinálsz, amit akarsz, mehetsz ide-oda, szabadon mászkálhatsz, nem kell beszámolni senkinek.
Srác2 (próbál meggyőző lenni, de nem megy valami jól): - Hát igen, én is örülök, hogy nem határol be senki, meg a szabadságnak. .... Csak hát mindig eszembe jut valamiről, hogy együtt néztük azt a filmet, meg azt a cuccot együtt vettük meg ilyenek.
Srác1: - Hát az szar ügy. Én amikor a Noémi lelécelt, elraktam minden ilyesmit egy dobozba. Leszedtem a képeinket, meg az órát, amit kaptam tőle, meg a pólókat, be egy dobozba, el a szemem elől.
Srác2 (nem túl meggyőzően): - Ja, lehet az kéne.
Srác1: - Te, és mi volt, hogy volt?
Srác2: - Hát átmentem, de mondta, hogy nem ér rá, mert mennie kell az anyjáékhoz. Aztán lejött mégis egy fél órára sétálni, aztán akkor mondta.
Srác1: - Hát, szar ügy.
Srác2: - Ja.
Srác1: - Akkor, jössz este?
Srác2: - Á, nem hiszem. Nincs így kedvem kimozdulni se, edzésre se mentem tegnap.
Nehéz megállni, hogy ne forduljak hátra, és ne magyarázzam el, hogy idehallgassfiacskám, ez most csak egy fázis, amin keresztülmész, most pár hétig, esetleg hónapig szarul leszel, azt élvezd ki szépen, úgyse múlik el hamarabb, akármit csinálsz, aztán majd egyszercsak észreveszed, hogy ez már a múlt, és már te vagy a másik srác, aki magyarázza, hogy ő hogy élte túl.
Rusty Ryan: Relationships can be...
Danny Ocean: Sure.
Rusty Ryan: But they're also...
Danny Ocean: That's right.