A gép forog, az alkotó pihen

Az alkotó pihen elgondolkodva cigarettázik, és nem vidám, mert bár leadta a dolgozatát*, azt mondták neki az egyetemen, hogy így sem fogja tudni időben megvédeni. Bár ez tulajdonképpen nem kellene, hogy személy szerint engem izgasson. Mindegy, bonyolult. Viszont vettem zacskót.

Különben most egy továbbképzésen kellene lennem, ami másfél órája kezdődött, de még nem döntöttem el, bemenjek-e. Két hét múlva meg pszichoterapeuta záróvizsgázom. Life-long learning, my ass.

*A dolgozat alatt azt értjük, hogy doktori értekezés, angol nyelvű tézisfüzet, magyar nyelvű tézisfüzet, angol nyelvű összefoglaló, magyar nyelvű összefoglaló, fentiek elektronikus formátumban, könyvtárigazolás, szigorlati jegyzőkönyv, házivédés jegyzőkönyve, házivédés jelenléti íve, opponensi vélemény, válasz opponensi véleményre, összes közlemények különlenyomata vagy jó minőségű fénymásolata, védési bizottság összetételére vonatkozó javaslat, piros fedő, kék fedő, aluminium fedő, burátlan lámpa, konyhaasztal és kettőbe vágott paradicsom.**

**/Lázár Ervin: Mit ugrálsz, Hideg?/ 

It was a dark and stormy night

Sötét, viharos éjszaka volt, vadul rázta a redőnyöket a szél, és hősnőnk úgy érezte, sohasem lesz kész az angol nyelvű tézisfüzettel. Ám ekkor váratlan dolog történt (nem).

Kaland, izgalom, zacskó

A héten meg ezek voltak: befejeztem a diáimat, előadtam házi védés keretében. Írtam zárójelentést, felvettem egy beteget, beszélgettem más betegekkel, átjavítottam a dolgozatomat a másik témavezetőm javaslatainak megfelelően, megkértem V-t, hogy nézze át az irodalomjegyzékemet, észrevettünk benne pár duplikátumot, rájöttem, hogy az irodalomjegyzék-készítő szoftver követte el a hibát, amit fáradtságos manuális munkával tudok csupán orvosolni. Hisztiztem. Orvosoltam fáradtságos manuális munkával. 

Írtam magyar nyelvű tézisfüzetet. Vettem üres CD-t, amire majd kiírom mindezeket, mert elektronikus formában is be kell adni. Vettem egy piros ruhát, nem tudom, miért. Kijavítottam a dolgozatot a férjem észrevételeinek megfelelően (= helyesírás, elgépelések). Elolvastam 150 oldalt egy másik neuropszichológia könyvből a szigorlatra. Én egyébként nagyon szerettem volna egy csomót tanulni erre a szigorlatra, mert olyan téma, ami érdekel. De komolyan, én akartam, dehát lássuk be, hogy nem értem rá. Végülis elhanyagolandó tanulás után úgy mentem el, hogy akkor most legalább meglátjuk, mi az, amit alapból tudok, persze átmentem, gratuláltak. Elmentem a könyvtárba elhozni a könyvtárigazolást. Vettem útikönyvet.  

Még nem: írtam angol nyelvű tézisfüzetet, nem nyomtattam ki az értekezést, magyar nyelvű összefoglalót, angol nyelvű összefoglalót, magyar nyelvű tézisfüzetet, angol nyelvű tézisfüzetet, nem mentem be a házi védés helyszínére a jegyzőkönyvért és nem vettem zacskót. Árulja már el valaki az ég szerelmére, hol lehet kapni olyan zacskót, amiben felviheted a gépre a kozmetikumaidat? Simítózáras tasak a neve, és néha lehet kapni az intersparban a zacskóknál, kivéve most. Én pedig nem fogom hagyni, hogy valami reptéri alkalmazott elvegye tőlem az Estée Lauder Time Zone nappali krémemet, csak mert nem simítózáras zacskóban volt. (Tudom, vigyem az 1200 forintos Niveát, de azt se vegye el.) (Tudom, adjam fel a csomagot, de nem adunk fel csomagot, mert az külön pénzbe kerül.) (És azon a pénzen Estée Lauder Time Zone nappali krémet vettem.)

One day I woke up and there was more to love

Hallgassunk kevésbé fajsúlyos, vidám zenét is (The Minnutes). A Castle évadzáróból vadásztam, ami meg nem egy rossz sorozat, bár asszem nekem minden tetszene, amiben ennyit mutatják New Yorkot és Nathan Filliont.

These dreams they pass me by

Hallgassunk Portisheadet most kicsit. Rajongói videó, semmi extra, a zenét kell hallgatni. 

There's a twist in the end

Hősnőnk gyakran kap hisztériás rohamot az előre nem látható akadályoktól, mint amikor kiderül, hogy manuálisan kell 130 hivatkozását átrendezni. Waaarghhh.

Ez már tisztára olyan, mint a filmekben, amikor azt hiszed, hogy már kiderült, hogy ki a gyilkos/mi baja a betegnek/meghalt a szörny/megvan az ellenszer, és akkor egy Váratlan Fordulat, hőseink előre nem látott nehézségekkel szembesülnek, és akkor tudod, hogy ja, végülis még van húsz perc a filmből, akkor még kell a bonyodalom, akármilyen erőltetett is.

(Amúgy tényleg pont úgy vettem észre, mint a filmben a szörnyeket. Na, lassan megnyugodhatunk, győztünk, naplemente... hoppá, mi az ott, csak nem egy Duplikátum??? Dehogynem. Úristen, és még egy... és még százezer... és már csak két töltényem van.... Ááááááá!!!!)

Step 1.: accomplished

Házi védésen megvédtem, szerettek. Klassz. Kosztümben voltam, iszonyú meleg volt, és állítólag semennyire sem látszott, hogy féltem. Ez egy képesség. 

Most még már csak szigorlat, meg átjavítani a dolgozatot, meg tézisfüzeteket írni, meg leadni, és utána, ahogy nagytudású főnököm fogalmazott, majd "tétován kószálok a napfényben". 

Státuszriport

Azóta: kijavítottam a dolgozatomat az egyik témavezetőm javaslatainak megfelelően. Megkaptam a másik témavezetőm észrevételeit, és megbeszéltem vele, melyiket milyen módon gondolja kijavíttatni. Hisztiztem. Kitöltöttem a könyvtárigazoláshoz szükséges űrlapot, bevittem a könyvtárba (személyesen kell), majd telefonon értekeztem a könyvtáros hölggyel, kijavítottam a hibákat és elektronikus levélben elküldtem neki a javított űrlapot. Regisztráltam egy júniusi szakmai rendezvényre és foglaltam szállást a helyszínéül szolgáló hotelben. Megkértem hozzáértő Kollégámat, hogy nézze át a dolgozatom statisztika-részét, majd észrevételeinek megfelelően javítottam. Megkértem egy igazán nagynevű biostatisztikust, hogy magyarázza el nekem, hogy amit én a dolgozatomban kissé ellentmondásosnak érzek, az miért nem az, valamint nyafogtam neki is. Begyűjtöttem opponensemtől a véleményt és elkezdtem írni kérdéseire a válaszokat. Felvettem két beteget az osztályra, megírtam hat darab zárójelentést és néhány vizsgálatkérő lapot, mely vizsgálatokra időpontokat egyeztettem, illetve beszéltem a betegekkel. Kávéztam Charlessal, aki a világutazó jóbarátom, néhány napot tölt idehaza, hajlandó volt bejönni a munkahelyemre, hogy találkozhassunk a kávészünetem alatt, és beszélhessünk fél órát utazásról, szerelemről, dopaminról és oxitocinról. Elolvastam hetven oldalt a neuropszichológia könyvből (az agyi aszimmetriát, ami tök érdekes). Eldöntöttem, hogy kosztümöt veszek fel, de nem blúzzal, hanem valami lazább felsővel, mert ez házi védés. Felpróbáltam az összes felsőmet a kosztümmel, rájöttem, hogy dagadt vagyok és hogy egyik se jó hozzá. Elkezdtem diákat csinálni, de még csak az ábrákat és táblázatokat tettem rá, és már most túl sok. Próbáltam távoltartani magam fogadalmamhoz híven a munkahelyi pletykától, mégis megtudtam, hogy melyik kollégámmal kavartam tavaly (disclaimer: sohasem kavartam még egyetlen munkatársammal semmilyen szinten). Voltam egy MRI-laborban, ahol szimpatikus kutatók elmagyarázták szimpatikus vizsgálataikat, de ez egy másik történet, amiről máskor fogok mesélni. 

Tök úgy érzem, hogy nem haladtam semmit és alig csináltam valamit, és most le kellett írnom ezt, hogy lássam, hogy ez a hiedelmem nem fedi teljesen a valóságot. 

Még mindig írni kell magyar és angol tézisfüzeteket, válaszolni az opponens többi kérdésére, átjavítani a dolgozatot a másik témavezetőm javaslatainak megfelelően, elhozni a könyvtárból a kész igazolást, rendes diákat csinálni a védésre, elolvasni a szigorlatra a maradék háromszázharminc oldalt a neuropszichológia könyvből, meg a másik két neuropszichológia-könyvet meg egy ezeroldalas pszichiátria-könyvet  (na jó, ezt hagyjuk tényleg), valamint odébb varrni a kosztümnadrágon a gombot és eldönteni, milyen felsőt vegyek fel hozzá.

Be kell vallanom, hogy én titkon tényleg szeretem a krízishelyzetet, amikor villoghatok, hogy milyen ügyesen és higgadtan oldom meg annak számtalan aspektusát, de ez most tényleg túl nagy dózis. 

It's a cruel, cruel, cruel summer

Nyár van, ennek örömére csináltam limonádét idén először (recept itt, bár annyira nem bonyolult). A héten eddig: kvázi befejeztem és leadtam a doktori értekezésemet (85 oldal) a házi opponensnek, meg elküldtem a témavezetőimnek, írtam magyar és angol nyelvű összefoglalót, szerveztem bizottságot és opponenseket a nagy védésre, beszereztem a közleményeimet, írtam absztraktot egy kongresszusra, beszereztem az elfogadó nyilatkozatot, foglaltam szállást Nápolyba, elolvastam a szigorlatra százhúsz oldalt a neuropszichológia könyvből, kikölcsönöztem a könyvtárból két másik neuropszichológia-könyvet, és vettem magamnak egy táskát. 

Még írni kell magyar és angol tézisfüzeteket, válaszolni az opponens kérdéseire, átjavítani a dolgozatot a témavezetőim javaslatainak megfelelően, könyvtári igazolást beszerezni, powerpoint-diákat csinálni a védésre, elolvasni a maradék négyszáz oldalt a neuropszichológia könyvből, meg a másik két neuropszichológia-könyvet meg egy ezeroldalas pszichiátria-könyvet a szigorlatra (na persze), valamint eldönteni, mit vegyek fel a védésre. 

And darkness was upon the face of the deep

Akkor most szépen megnyugszom, hiszen még van egy hetem, és egyes vallások szerint azalatt Világot lehet teremteni, bár meggyőződésem, hogy az én feladatom sokkal nehezebb és összetettebb annál. Nekem itt nehéz tudományos cikkeket kell olvasnom és integrálni a fejemben és sok oldalban leírni fáradságos munkával, meg összefoglalót írni meg tézisfüzetet írni, meg bíráló bizottságot szervezni, meg statisztikát tanulni meg neuropszichológiát tanulni, meg szigorlatozni, meg könyvtári igazolásokat beszerezni, meg opponensi kérdésekre válaszolni, meg kitalálni, mit vegyek fel a védésre, nem holmi "legyen világosság - és lőn világosság". Úgy könnyű.

It's full of magic and beauty, opportunity and television

Olvasok a neten a főkomponens-analízis és a faktoranalízis közötti különbségről, miközben a Paris Hilton's My New BFF-t nézem a magyar MTV-n ("Öribari kerestetik"), hát zseniális az a műsor gyerekek. Elképesztő. Elképesztő. Hihetetlen. Ilyen párbeszédeket sehol sem hallasz. "Ha pucsítok, megcsiklandozol azzal a tollal?" Ezt kellene rátenni azokra az űrszondákra, amiken kiküldjük a marslakóknak az emberi kultúra eszenciáját, nem a Beatlest.

Férjem (bejön, megáll az ajtónál és pár percig döbbenten figyel, majd): - Hé!!! A gyönyörű tévém nem erre való!!!!

I'm too old for this shit

Még egy tudományos könyvet is olvastam a pletykáról egyszer, mert érdekel a műfaj, ott is leírták, hogy többféle formája létezik, amikre már nem emlékszem, de volt építő és romboló jellegű is, én pedig szívesen műveltem a (reményeim szerint) nem-romboló jellegű formáját, mert szeretem tudni, hogy mi van körülöttem, kivel mi van, ki kivel van, satöbbi. A könyv szerint ez adaptív és a fennmaradáshoz elengedhetetlen és a csoportkohéziót növeli ésatöbbi, majd ha lesz időm, írok erről. Lényegileg azonban a mai naptól ünnepélyesen szakítok a műfajjal. Kinek kell ez.

Oh, buddy, here we go

Dolgoztam ma sokat, meg azon gondolkodtam, végülis mennyi mindent tanul az ember a sorozatokból, én például régebben mindig úgy szoktam beszélni magamhoz, hogy "hagyd már abba a nyomorult, szánalmas pótcselekvést, és írd a szánalmas disszertációdat, te szerencsétlen lúzer, nem igaz, hogy még erre se vagy képes", és akkor láttam ezt a revelációértékű 30 Rock-epizódot, és rájöttem, hogy százötven óra önismeret ide vagy oda, van még mit tanulnom Jack Donaghy-tól, lássuk be. 00.21-nél kezdődik a kérdéses jelenet.

Jack: Oh buddy, here we go.  Bases loaded.  Bottom of the ninth.  Are you going to step up?  Oh yeah.  Because it’s winning time, you magnificent son of a bitch!  You go in there and show them.  Make mommy proud of her big boy because he’s the best!  Just do it!  Is it in you?!  I’m lovin’ it!
Liz: Were you psyching yourself up in the mirror?  I do that sometimes before I go to a party where I don’t know a lot of people.
Liz: Stop sweating you idiot! What is wrong with you? YOU STUPID BITCH!!!

Áfonyás keksz reloaded

Bevezetés

Sajnálatosan kevesen vizsgálták ezidáig az áfonyás-mandulás keksz problematikáját, a téma azonban nem veszített jelentőségéből és aktualitásából. Előzményeket illetően utalok kutatócsoportunk korábbi eredményeire. Részben a korábbi kísérlet limitációinak feloldása céljából, részben pedig a szerző összetett logisztikai és szociálpszichológiai tényezők eredőjeként kialakuló emocionális krízishelyzetének következtében a vizsgálatok folytatása mellett döntöttünk (olyan ideges voltam, hogy nekiálltam kekszet sütni).
Jelen vizsgálat elsődleges célja az AK0001 (Áfonyás Keksz) prototípusnál egészségesebb, magasabb élelmirost-tartalmú édesipari termék előállítása volt. Ennek érdekében radikálisan megváltoztattuk a lisztösszetételt (a korábbiakban alkalmazott rozsliszt helyett teljes kiőrlésű és fehér búzaliszt 3:2 arányú keverékét használtuk), valamint eltekintettünk a darált dió és a zabpehely alkalmazásától (ideiglenes készlethiány miatt).
A vizsgálat második szakaszában a késztermék humán fogyaszthatóságát egészséges kontrollcsoporton teszteltük. 

Módszerek

Eszközök, anyagok: Teljes kiőrlésű búzaliszt (15 dkg), finomliszt (10 dkg), margarin (15 dkg), barna cukor (15 dkg), vaníliás cukor (fél zacsi), sütőpor (fél zacsi), tojássárga (2), szeletelt mandula (5 dkg, kissé összemorzsolva), aszalt áfonya (fél zacskó), őrölt fahéj (fél teáskanál, hirtelen ötlettől vezérelve).
Szokványos konyhai eszközök, edények.
A hozzávalókat lege artis összekevertük egymással (sütőport külön a liszttel, tojássárgát külön a cukorral, amúgy simán össze). Ezt követően egy órát hűtőben pihent, majd kinyújtottuk, és konyhakés segítségével négyzet alakú lapokra vágva megsütöttük.
A vizsgálat második szakaszában a kekszet egészséges önkéntesekkel etettük meg, akik a vizsgálatvezető közvetlen családja és munkatársai köréből kerültek ki. A tesztelés során a péksütemény tetszési indexét az elfogyasztás sec-ban megadott időtartamából számítottuk, ezenkívül néhány random kiválasztott tesztalannyal mélyinterjú készült. 

Eredmények

A fenti módszerekkel 50 darab, küllemében igen ronda, kekszre emlékeztető süteményt kaptunk.  Színe világosbarna. Íze és állaga: egy kissé túl édes, de meglepően finom keksz. Hozzávetőleges számításaink alapján egy db keksz kalóriatartalma 60-70 kCal körül mozog. 

Megbeszélés

Vizsgálatunk során a korábban AK0001 kódnevű termék továbbfejlesztésére tettünk kísérletet. Eredményeink arra utalnak, hogy az említett módszertani változtatásokkal a fenti hozzávalók helyes alkalmazása során a kritériumoknak gyakorlatilag megfelelő péksütemény állítható elő. A keksz kalóriatartalma a korábbi verzióhoz képest csökkent, élelmirost-tartalma növekedett. Eredményeink értelmezhetőségét továbbra is korlátozza a hozzávalók pontatlan adagolása; olyan, validálatlan mértékegységek használata, mint a "fél zacskó"; valamint a sütő hőfokának ismeretlen volta (gázsütő egyes és kettes fokozat között valahol félúton). További fejlesztést igényel még a péksütemény esztétikai szempontból nem kielégítő külleme.
Vizsgálatunk második felében az AK0002 kódnevet kapott terméket humán mintán teszteltük. Az elfogyasztás átlagos időtartamából meghatározott tetszési index az irodalomban egyedülállóan magasnak bizonyult. A vizsgálat limitációi közé tartozik, hogy a kóstoltatást a reggeli étkezés előtt/helyett végeztük, így az eredményeket torzíthatja a vizsgálati személyek alacsony vércukorszintjéből adódó szubjetív éhségérzet. A megkérdezettek 100%-ban pozitív visszajelzésekről számoltak be.
A keksz eltarthatóságának időtartama sajnos jelen esetben ismeretlen, ennek meghatározásához követéses vizsgálatokra lenne szükség, azonban a humán mintán történő tesztelés következtében nem áll rendelkezésre egy követéses vizsgálathoz elegendő minta (azaz semennyi).
Vizsgálatunk ugyan nem irányult a kekszsütés emocionális hatásainak feltérképezésére, azonban mellékleletként meg kell említenünk, hogy a vizsgálat lefolytatása során a szerző hangulata jelentősen javult, feszültségszintje, szorongása csökkent. A továbbiakban érdekes lenne a fentieket pszichofiziológiai vizsgálómódszerek segítségével, például a kekszsütés előtt és után történő bőrellenállás-méréssel számszerűsíteni.   

Hidegfronti hatás érvényesül

- ...Sötét, viharos éjszaka volt - meséli. - Vagy inkább esős hétfő délután. Arra gondoltam, hogy kéne szoftvert fejleszteni, mondjuk egy blogmotort, úgyhogy el is kezdtem a nappaliban lévő gépen, míg a lakótársaim, két fiú, és egy időnként cserélődő csaj Jóbarátokat néztek a szoba másik sarkában. Mondjuk ez nem sokat mond, mert az idő kilencven százalékában Jóbarátokat néztek. Esetleg aludtak, olyankor a csaj néha kijött, hogy ne számítógépezzek éjszaka, mert bevilágít a monitor. 

Tegnap lerántottam a leplet a Kezdetekről, valamint azt a szót találtuk ki a mra-val, hogy internettudatos. Na jó, ő találta ki, arról jutott eszébe, hogy a húgom beengedett engem a saját iwiw accountjára, hogy lenyomozzuk a fodrászt anno, és embereket beengedni az accountodba: nem internettudatos.

Ma elmúlt a lelkesedésem és kiakadtam, hogy mennyi minden logisztikával, szervezéssel jár a PhD, emellett meg kell írni a dolgozatot is, plusz még dolgozom, és ez így igazságtalanság, ezt el is sírtam minden utamba kerülőnek többé vagy kevésbé hisztérikusan, és mindegyik azt mondta, hogy persze, mert én olyan strapabíró vagyok, meg úgyse látszik rajtam, ha valami bajom van. Asszem ezzel a fogyatékosságommal már együtt kell élnem, bár tényleg evolúciós hátrányt jelent. 

Na mindegy, megyek írni. Hetven oldal, ami jó, viszont nincs még szép "következtetések", valamint rájöttem, hogy a statisztikai kifejezéseket én csak angolul tudom (ezt meg magyarul kell írni). Least square mean, valaki?

PhD-hírek

Elkezdtem foglalkozni a Dolgozatommal, amelynek során az 58 oldalból csináltam 54-et (nem húztam belőle, csak beigazítottam a Felhasznált irodalom c. fejezet betűméretét és sorközeit), majd néhány nap alatt ismét 58-at. Viszont kezd megint tetszeni a téma. Az utóbbi időben inkább gyűlöltem, de tulajdonképpen ez tök érdekes. 

Nem kellene, hogy ekkora kihívás legyen 12 oldal megírása olyasvalakinek, aki 13 éves kora óta folyamatosan ír valamit, de az. 

Mission: impossible

Kicsit felpörögtek itt közben az események, amennyiben két hét múlva meg kell védenem házi védésen a phd-t, amelyből asszem 58, meglehetősen vázlatosan összedobált oldal készült el eddig (70-120 a követelmény, valamint ugyanazon a héten szigorlatozom is. Meg hát azt nem úgy kell elképzelni, hogy egész nap ezt csinálom, mert közben van egy munkahelyem is. Szóval most meglátjuk, jobban tudom-e a neuropszichológiát olyankor, amikor töltött pisztolyt nyomnak a halántékomhoz, vagy sem. Valójában izgi. 

Na mindegy, ezt csak azért mondom, mert nagyon sok blogot most addig nem fogok írni gondolom. Olvassunk addig mást. Pl. ezt találtam nemrég már nem emlékszem milyen blogokról indulva, és tetszik.   

You should've seen me in the day

Szombat este 11, fiatalok vagyunk és vagányak: a kanapén tanyázunk, a férjem a Bioshock-ot játssza újra, én pedig a Bevezetés a neuropszichológiába című könyvet olvasom. Igenis létezik olyan MR, amivel a mozgás ellenére lehet a szívet vizsgálni, és nem kell leállítani, mint a múltkor a House-ban.

Reality is overrated

Az iszonyú jó, hogy szakmámból adódóan direkt hasznos, hogy merengek az élet dolgain, meg elemzem a saját személyiségemet s viselkedésemet meg a mások személyiségét s viselkedését, ebből a szempontból kifejezetten előnyös, hogy nem infektológus lettem, mert akkor hogyan számolnék el magammal a rengeteg álmodozással-merengéssel-elemezgetéssel töltött idő miatt. Persze, lehetséges, hogy akkor nem a szorongáson meg az önértékelésen meg a saját életünkért való felelősségen meg a döntés szabadságán meg a halálon merengenék, hanem a meticillinrezisztens Staphylococcus aureus-on. Nem túl valószínű, de lehet. 

És néha meg el szoktam gondolkodni azon, hogy vajon milyen lehet nem így élni, hogy az ember állandóan gondolkodik rajta, hanem csak úgy simán csinálni. Emlékszem, hogy már középiskolában gondolkodtam ezen egyszer, akkor én már naplót írtam, ami azt jelenti, hogy rendszereztem, kommentáltam magamnak és értékeltem a megtörtént eseményeket, meg zenéket hallgattam és álmodoztam meg nem történt eseményekről, meg olyan eseményekről, amik megtörténhettek volna, vagy megtörténhetnének, megúsztam őket vagy vágyom rájuk, ilyenek. És voltak azok az osztálytársnőim, akik sportoltak, és minden nap iskola után még kosáredzésre mentek, nyilván nem volt idejük annyit merengeni, kosáredzés közben azért arra kell figyelni, ami valójában történik, és a nap többi részében is valahogy gyakorlatiasabbnak tűntek ezek a lányok, mintha csak csinálnák az életüket ahelyett, hogy gondolkodnak rajta. 

Van amúgy idegrendszeri alapja is a fejtegetésemnek, két központi idegrendszeri hálózat: a stimulusfüggő, ami akkor aktiválódik, amikor az úgynevezett külvilágra figyelünk és azzal kapcsolatos teendőink vannak, meg a stimulusfüggetlen. Számtalan olyan vizsgálat van, amikor funkcionális MRI-be fektették az alanyt és feladatokat adtak neki, mittudomén, párosítsa össze a piros négyzetet a piros háromszöggel, vagy olvasson el egy szöveget, akármi, és akkor nézték, hogy a feladat során melyik agyterület aktiválódik, és ebből következtettek, hogy melyik a piros mértani idomok párosításáért felelős agyterület meg melyik az olvasásért, satöbbi. És akkor feltűnt, hogy van egy bizonyos idegrendszeri hálózat (több, összefüggő agyterület), ami a feladatok alatt csökkent aktivitást mutat, és akkor aktiválódik jobban, amikor nincs feladat, hanem csak fekszik ember az MR-ben és várja, hogy mi lesz a következő idióta teszt, és azon gondolkodik, hogy mennyien voltak reggel a metrón, pont mellé ült le az a részeg, be kellene fizetni a csekkeket, basszus, de kényelmetlen ez a rohadt cső, totál elzsibbadt a nyakam, jövő hónapban lesz Gabiék esküvője, a lila ruhámat vegyem-e vagy a kéket, milyen idő lesz vajon, az már június, dehát tavaly is mennyit esett az eső júniusban, egyáltalán hogy bírta megfogni a Gabi azt a jó pasit, és még pénze is van, vajon hova viszi nászútra, bárcsak engem is elvinne valaki Párizsba, persze az a baj, hogy ronda vagyok és félénk, vagy csak rondának hiszem magam? vagy tényleg az vagyok? mondjuk a seggem elég nagy, de a múltkor is... Áá, elindult a feladat, akkor párosítsuk a piros négyszöget. Szóval a különféle vizsgálatok során mindig kb ugyanaz a pár agyterület kezdett el világítani, amikor nem volt feladat, és ezt elnevezték stimulusfüggetlen hálózatnak. Amikor "feladat van", mondjuk kosáredzésen vagy, akkor a stimulusfüggetlen hálózat inaktiválódik. 

Szóval olyan kíváncsi lennék, hogy milyen úgy élni, amikor a gondolkodásod nagy része nem a stimulusfüggetlenben történik, hanem a külvilág tényeivel foglalkozol. Nem gondolkodsz az életen, hanem csinálod, történnek a dolgok, reagálsz rájuk, mintha egy kosármeccs lenne az egész. Milyen lehet az? Nem gondolom, hogy jó lehet, egy csomó mindent az ember elveszít, önreflexiót, kreativitást, némi mentalizációs képességet és egyéb szükséges dolgokat, szóval örökre nem cserélném el az álmodozásra való képességemet holmi gyakorlatiasságra, nem beszélve arról, hogy ezek valójában nem ellentétes dolgok, a jó gyakorlati megoldásokhoz is kell a képzelőerő, de azért kipróbálnám egyszer, mondjuk egy hétig. Milyen lehet csak úgy színtisztán a Valóságban élni, anélkül, hogy gondolkodnál rajta? Könnyebb? Egyszerűbb? Nehezebb? Megírtam volna már a disszertációmat ahelyett, hogy azon gondolkodom, hogy mért nem írom?     

Felelős vagy a bloggerért, akit megszelidítettél

Jaés hat éves a freeblog. Részemről köszönöm nekik az eddigi értő gondoskodást. Cupp-cupp!