Először még csak Robbie Williamstől a Millenium című számot akartam, később Vanessa Carltontól a 1000 miles-t, aztán eszünkbe jutott a Crystaltól az 1000 hold, de azt sajnos nem bírtam néhány másodpercnél tovább hallgatni, és szóba jött Tori Amos is, de az túl komoly.
A Tokio Hotel nem komoly, hanem cuki, épp azon gondolkodtam, hogy az eredeti német verzió legyen, vagy elég az angol, és akkor a férjem előállt a V'Moto-Rock: Ezer fal, ezer szó, ezer dal című számával, amivel egy időre elbizonytalanított, de aztán végül mégis a német tinédzseremó győzött Demjén Rózsival szemben.
Küldjük szeretettel Áginak, ezredik bejegyzése alkalmából.
Vettem végre szemfedőt, kalózosat. Tiszta feketét akartam, amit neadjisten felvehetek utcára, amikor már nagyon idegesít, hogy a csíkot látom, meg "nothing is cooler than standard black", de csak halálfejes volt kapható a jelmezkölcsönzőben. Azt hiszem, abban azért nem megyek be dolgozni.
Ma lézerezték a szememet, ami kb. piskóta volt, sokkal rosszabbra számítottam. Persze, rendkívül kellemetlen, amikor zselével egy prizmát cuppantanak a szemgolyódra, tíz percig hozzányomják és közben egy fénybe kell nézni, de meg sem közelíti a műtétes élményt, amelynek során kb egy egész manikűrkészlettel garázdálkodtak a szemgolyóm belsejében. Mostantól azon kell izgulni, hogy lassanként felszívódik a szememből a gázbuborék, ami a helyére nyomja a retinát, és utána már csak ketten maradunk, a gravitáció meg én, és leszakad-e gázbuborék nélkül, vagy sem. Ez pár hét.
Elnézést a címekért, nemrég újranéztem a Middlemant és azért. Idővel abbahagyom.
Update: persze, még mindig jobb, mintha egy fogat ültettek volna a szemembe.
Számomra érezhető mértékben veszítettem az empátiás képességemből különben, mióta beteg lettem. Furcsa. Arról azért nincs szó, hogy egyáltalán nem érdekel, mi van az emberekkel, mert valamennyire érdekelnek, különösen azok, akikkel alapból is törődöm, de... más. Nem bántok senkit, de nem vagyok annyira humanista és szerettetteljes, mint amúgy. (Hm, akik ismernek személyesen, azok most vajon hangosan felröhögnek a "szeretetteljes"-en?). De ez teljesen belefér, világhírű kedvenc Főnököm a múltkor elmagyarázta a folyosón, hogy nyugodtan lehetek paranoid pszichotikus is, ha akarok, mert a szemműtéteket követő szenzoros depriváció (érzékszervi kiesés) okozhat delíriumot és paranoiát is, ez többnyire átmeneti és néhány napig tart. (Mondjuk főként idős emberekre jellemző, akiknek egyszerre műtötték meg mindkét szemét és pár napig egyikkel se látnak, de ez részletkérdés.)
Amúgy teljesen logikusnak és evolúciósan előnyösnek tűnik számomra, hogy az ember kicsit paranoid legyen, amikor hirtelen elvesztette a látóterének mondjuk felét és még nem szokta meg. Jobb akkor bent maradni a barlangban és ott szorongani, vagy ha ki kell menni mégis, akkor legalább idegesen kapkodni a fejünket mindenfelé, mert én most pl. simán nem venném észre, ha a bal oldalamon sétálna a kardfogú tigris. És bár nem lettem paranoid, de tegnap jártamban-keltemben komolyan veszélyesebbnek tűnt a Város a szokásosnál, fellöktek, bringások, csövesek, miegymás. Nagyon érdekes.
Holnap megyek vissza a szemészhez, aki ha minden jól megy, akkor meglézerez, és a legoptimistább terv szerint ezzel kész, vége, soha többet semmi bajom se lesz, kilencven évig élek jó egészségben, sok pénzem, saját vitorlásom, macskám és kertes házam lesz, valamint kilenc unokám és néhány megjelent regényem. A pesszimistább verziók ennél pesszimistábbak, de abból sok van, úgyhogy nem taglalom. Nagyon szeretnék már túl lenni ezen és visszakapni a régi, normális önmagamat a beteg, undok, paranoid verzió helyett. Úgy érzem magam ezzel, mint a hibás áru a Tescoban, aminek lejött a címkéje és berakták az egyik ilyen tárolóba 25%-os matricával. Vissza akarok már menni a polcra.
Tegnap aztán az előbbi bejegyzés megírását követően majdnem elütöttek a járdán a Nagykörúton biciklisek. Persze, nem ütöttek el majdnem, csak az egyik a bal, a másik pedig a jobb oldalamon haladt el mellettem nagy sebességgel egyszerre, én meg majdnem szívbajt kaptam. Amúgy meg mindenhol nyomakodó, büdös emberek mellett utaztam az összes igénybe vett bkv-járművön, és minden aluljáróban részeg hajléktalanok feküdtek. Neve is van, Budapest.
Különben erről most eszembe jutott kedvencem, a web 4.0 blog, amiben csak címkék voltak, és azokhoz lehetett kommentezni. Simán írhatnék ilyen blogot is. Melegfelvonulás. Bringások. Budapest. Vicces lenne.
Komolyan már. A Margit hídon a biciklisek áttolhatják. Áttolni azt jelenti, hogy először a híd elején leszállsz a bicikliről a két lábadra. A bicikli kormányát fogva, magad mellett tolva azt, átsétálsz a híd egész hosszában a két szép lábaddal az aszfalton. A hídon való áthaladás során egyszer sem szállsz vissza a járműre. Amikor leértél a hídról, visszaszállhatsz a járműre és kerékpárral haladhatsz tovább.
Sajnos az emberek olyanok, hogy személyes élmények alapján ítélnek meg közösségeket és egész jelenségeket. Mondok egy példát. Ismerek egy jófej leszbikus lányt, ezért nem utálom "a melegeket". Kirabolnak Olaszországban, akkor utálom "az olaszokat".* (Igen, igen, ez rendkívül helytelen gondolkodás, de a jelenség létezik és megfigyelhető, és attól, hogy helytelennek tartjuk, még lesz.) Az emberek a bringás "szubkultúrát"** az utcán látott bringások viselkedése alapján fogják megítélni. A bringás szubkultúrára igen rossz fényt vetnek a lezárt Margit-híd járdáján, a gyalogosok között cikázó biciklisek.
Különben annyira nem zavar, mert keveset járok arra, csak gondoltam, szólok.
*A példák csupán illusztrációk.
**Azért tettem idézőjelbe a szubkultúrát, mert tisztában vagyok vele, hogy ez valójában elsősorban egy közlekedési eszköz, és nem arról van szó, hogy az összes kerékpáros ugyanannak az egyesületnek a tagja vagy ilyesmi.
Abba a fázisba érkeztünk, hogy a szememben lévő csík lejjebb jött (tudniillik a beletett gázt és a folyadéknívót elválasztó csík), és most a jobb szememmel rendesen látok, a bal szememmel pedig "osztott képernyőn", ahol az alsó és a felső képernyőt elválasztó réteg minden apró mozdulatra mozog; az alsó képernyőn, ami a látótér kb 3/4-e, előrenézve csak fényt és színeket, lefelé nézve homályosan látok, a felső képernyőn meg nem tudom eldönteni, mit látok, néha képet, máskor buborékokat. Kib. zavaró.
A jelenség amúgy azért van, mert az üvegtestet kivették a szememből, a helyére beletettek gázt, aminek más a fénytörése, viszont a gáz egy idő után fokozatosan eltűnik és a helyét csarnokvíz tölti fel, aminek megint más a fénytörése, és ez a folyamat kb 3 hét.
A gáz az*, hogy kívülről már az égvilágon semmi sem látszik rajtam. Semmi. Nem látszom betegnek. Holnap bemegyek reggel a referálóra, és azt fogja hinni a vezetőség, hogy tök egészséges vagyok és lehet dolgoztatni. Lehet, rá kéne tennem egy nagy kötést mégis.
Lefelé nézve nem tudok olvasni, mert kettőt látok, egyenesen nézve mondjuk tudok, úgyhogy mázli, hogy feltalálták a monitort, nagy bajban lennék, ha csak kódexek léteznének. Bár a kódexeknek meg volt ilyen állványuk, azokat is lehetett kvázi függőlegesen olvasni. Bár gyanítom, hogy a középkorban amúgy sem voltak efféle high-tech szemműtétek.
*A gáz az valójában nem ez, hanem 18 %-os oktafluoropropán (C3F8).
A lakásomban pakolászunk, mert húgom, aki most ott lakik, a tervek szerint hamarosan külföldre disszidál. Fényképalbumokat találok abból az időszakból amikor egyetemista voltam és előszeretettel fotózgattam minden bulin és nyaraláson remek manuális Canon gépemmel, filmtekercsre.
én (hüledezem): - Basszus, milyen jó csaj voltam huszonévesen! Igazi jó csaj voltam. Bárcsak már akkor is tudtam volna. Mért nem szóltatok, hogy ennyire jól nézek ki?
Húgom (totál hülyének néz): - Na, muti! - Egy darabig tanulmányozza karcsú napbarnított huszonéves haspólós fotómat, majd felnéz rám a jelenben, majd vissza a képre, értetlenkedve. - De... Mit csináltál magaddal...??
Azon gondolkodom, hogy almatortát kellene csinálni, mert van egy csomó régi alma. Vagy azt a francia almatortát szeretném rekonstruálni, amit koleszos korunkban lehetett kapni a helyi pluszdiszkont mellett nyílt Francia Pékségben, jó drága volt, de este hét után féláron volt minden, és ott ettünk quiche-t meg croissant-t, meg almatortát. Vagy pedig olyat, amilyet Utrechtben sütött szülinapján az aranyos meleg srác, és amikor elkértem tőle a receptet, elárulta, hogy "porból" van, Dr. Oetker almatorta-kit. Persze, nem találok nekem tetsző receptet széles ez interneten, de majd valamit összerakok a rendelkezésre álló adatokból.
A másik probléma, hogy a férjem fogyózik és itthon sem lesz, én meg azt szeretem, ha van közönségem, mert ahogy a könyvet az Olvasók, a festményt a Műélvezők, a mozit pedig a Nézők teszik élővé, ekképpen az almatorta is hálás közönséget igényel. De embereket nem akarok idehívni, mert van kedvem egyedül lenni. Példát kellene vennem Salingerről, aki állítólag az elmúlt évtizedek alatt két regényt is írt, amit senkinek sem adott oda elolvasni és nem is tervezi; vagy a Holdpalotában szereplő fickóról, aki képeket fest a sivatagban, annak tudatában, hogy ezeket soha senki nem fogja látni.
Mármint rajta kívül, mert én enni fogok belőle nyilván.
Persze, foglalkozhatnék a (legújabb tudományos) cikkünkkel is, amit feltehetőleg végül publikálunk valahol és sokmillió ember fogja elolvasni (legalábbis két reviewer biztosan), de ahhoz túl fáradt vagyok.
Zavart érzek az Erőben a munkahelyemen, valami rossz vagy valami változás, valami mintha lenne a levegőben, ezért megnéztem a karrierhoroszkópomat idén őszre (amiben egyáltalán semennyire sem hiszek, az a karrierhoroszkóp, de attól még megnézhetem). Tehát a csillagok szerint a munkahelyem nem változott meg, csak én lettem nyűgös, kötekedő és ingerült. Őszre azonban olyanok várhatóak, hogy a Nyilasnak egyedül kell megoldania feladatokat, hogy összetűzésbe, sőt, feloldhatatlan ellentétekbe keveredik kollégáival, valamint, hogy anyagi helyzete siralmas lesz. A Mars és a Jupiter miatt van.
Az Ápoló szerint a Rezidensem, akinek nagy fémcsavarok állnak ki törött karjából, meg én, akinek fél szeme a sírban, simán elmehetnénk együtt koldulni. A másik javaslata, hogy mivel a rossz szememmel egy folyadéknívót látok (felül van a szememben a gáz meg valami nehézfolyadék cucc, az egészben meg csarnokvíz, és ahol a kettő elválik egymástól, azt látom), jelentkezzek építkezésekre vízszintezőnek. Csak ráállok a falra, vagy a polcra fektetem az állam, és máris megmondom, vízszintes-e.
Valamint ez volt még:
(Pszichoterápiás módszerekről beszélgetünk Filozófus kollégámmal.) (Vagyis inkább ő eszik, én meg beszélek hozzá.)
isolde: - És képzeld, elolvastam ötven oldalt a Vermes Kata könyvéből, elhatároztam, hogy én ezt most meg fogom érteni, és meg is értettem.
Filozófus (elismerően):- Fú.
isolde: - De aztán nem tudtam tovább olvasni, mert levált a retinám.
Filozófus: - Szerintem pereld be.
Ja, és rákérdeztem alaposan, elővettük a jogszabályt, úgy van, hogy ha kórházban vagy, a(z alap, pótlékok nélküli) fizetésed 50 %-át kapod, betegszabadság alatt (első 15 nap) a 70 %-át, majd ezt követően a 60 %-át (kivéve, ha nincs meg a kétéves munkaviszonyod, mert akkor 50%, 60 % és 50 % vagy valami ilyesmi, arra már nem figyeltem annyira, mert amióta az eszemet tudom, itt dolgozom.)
Még a PS I love you kapcsán jutott eszembe Mick Jagger népdala (mert a film nagy részében helyes, borostás pasik ír dalokat énekelnek akusztikus gitárral. Meg szerepel benne valami hisztériás csaj is, de arra már nem nagyon emlékszem).
Mick Jagger pedig istenkirály, imádom, jól áll neki ez is.
Voltam szemésznél, a retinám a helyén*, minden gyógyul (jó hír), ellenben a szemlencsém nagyon rosszul bírja a gyűrődést, ez azt jelenti, hogy az üvegtest helyére tett gáz ritkán okozhat szürkehályogot, és én úgy tűnik, esélyes vagyok erre (rossz hír). A szürkehályog azért nem akkora gáz, tízperces ambuláns műtéttel betesznek egy műlencsét (jó hír), azonban a TB csak azt a lencsét támogatja, amivel vagy távolra, vagy közelre látsz jól, és nekem, mivel a másik szemem se nem rövid, se nem távollátó, egy bonyolultabb lencse kéne, ami b. 160 ezer forint (rossz hír), de még reménykedünk, hogy erre mégsem fog sor kerülni (jó hír).
Jövő csütörtökön lézerez, ez egy rövid, ambuláns műtét (ööö... oké, legyen jó hír), olvashatok (jó hír), nem sportolhatok, max szobabiciklizhetek, vagy más olyat, ahol a fejem egyáltalán nem mozdul el (rossz hír). Megkérdeztem, hogy alkalomadtán ülhetek-e repülőre decemberben, mire azt mondta, szerinte igen, mert addigra felszívódik a gáz, és ha akkor ismét leszakad a retinám, akkor úgyis szilikonos feltöltést fog csinálni, amivel lehet repülni (hát ezt végképp nem tudom hova besorolni).
Pénteken megyek dolgozni. Gondolkodom a csütörtökön is. Igazából a szemész szerint, ha akarok, mehetek nyugodtan, a háziorvos ellenben nagyon szívesen kiírna pár hétre, de tegnap megtudtam, hogy a betegállomány alatt az ember a fizetésének az 50 %-át kapja csak meg, ami esetemben elenyésző, a hiteltörlesztéseim se jönnének ki belőle, és egyébként is multifokális műlencsére kell gyűjtenem, úgyhogy túl sokáig nem henyélhetek. Ami igazságtalanság, mert rám férne. Ja, az is igazságtalanság, hogy hiába van PhD-m, ugyanúgy kb. elfogyott a fizetésem 8-án. Most megint írom egy füzetbe, mit költök, hátha az segít. Nevetséges.
Különben jól vagyok, és valóban egyetlen örömöm az életben, hogy elkezdődött a mozgásterapeuta képzés, ami klassz és lelkesedem. De majd máskor mesélek róla, mert most éhes vagyok, és vettem az intersparban egy juharszirupos-diós táskát, amit még nem ettem meg, és ez nem hagy nyugodni.
*Amúgy a bal szememmel nem látok, szóval teljesen érthető lenne, ha esetleg veszítettem volna a liberalizmusomból. Smile.
Elmondom, mi a megfigyelésem. Nem gondolom, hogy ez általánosságban így van a világban, és hogy "a liberálisok ilyenek, a konzervatívok meg olyanok", hanem egy személyes élményemet szeretném megosztani. Világos, felfogtuk? Oké. Tehát az a fura élményem, hogy engem a liberálisok valamiért egy csomószor igen nehezen tolerálnak. Én különben nem politikai nézetből vagyok liberális, hanem egyszerűen tényleg tökre nem zavar, ki mit csinál. Az emberek kívülről sokszínűek, kifordítva pedig úgyis mindenki rózsaszín. Biztosan már középiskolás koromban agyamra ment a hatvanas évek. Csak ez lehet, mert szociológiát, gender studiest, politológiát, történelmet sohasem tanultam, és nem is kaptam úgynevezett liberális neveltetést, sőt, mégse jutott eszembe, hogy bármi gond lenne azzal, ha valaki pl. meleg, vagy akármi.
Soha jobboldali konzervatív nekem még ezek miatt be nem szólt, de tényleg nem. Kiderül, hogy homlokegyenest ellenkezően vélekedünk valamiről, és a konzervatív ismerőseimnek szemük se rebben. Megértik, hogy teljesen más a véleményünk x vagy y dologról, túllépnek ezen. Én is megértem és tiszteletben tartom a meggyőződésüket, béke van.
Ellenben, ha egy apró árnyalattal eltér a véleményem az övékétől, a liberálisok azonnal kiborulnak. Azonnal szégyelljem magam. Azonnal a demokrácia elensége vagyok. Sőt, nem is kell, hogy eltérjen a véleményünk, elég, ha neadjisten szerencsétlenül fogalmazok, vagy ha például a személyes, szubjektív élményeim* kerülnek előtérbe a Történelmi Összkép helyett (például rinyálok a kordon miatt, amikor a Demokrácia forog kockán; vagy amikor iszonyú dühös voltam az arab terroristákra, akik a londoni metróban robbantottak), rögtön meg kell magyarázni, miért veszélyes / szégyenletes / faszság, amit én gondolok-érzek.
Ez így összességében azért kicsit fura.
*Különben, mellékszál, de pont a kisebbségek elfogadása c. témában nem szabad lebecsülni a személyes élmények hatalmát, mert akármennyi társadalmi célú hirdetést nyomatnak az arcukba, és akármennyit magyarázzák nekik a demokráciát, az emberek végül mégiscsak a személyes élményeikre hallgatnak elsősorban. "Embereknek van a legnagyobb súlya az életedben, embereknek, akiket ismertél." Pl. volt a baráti körünkben középiskolában egy jófej lány, akiről a cselekmény egy ponján kiderült, hogy leszbi, ettől nem lett rosszabb fej**, tehát szerettük ugyanúgy tovább, ez egy darab személyes élmény, mégis elég nehéz lenne ezután rádumálni a homofóbiára bármilyen érvvel. Különben olvastam egy blogbejegyzést is a témában, amiben hasonló gondolatok szerepelnek. De nem a melegekről akarok beszélni, akármiről. Az emberek gyarlók, nem gondolkoznak logikusan, általánosítanak, egy-egy megélt esetből vonnak le következtetéseket. Ez nem mindig rossz, nem is feltétlenül jó, de így van, emberi tényező.
**Valójában jobb fej lett, miután már nem rejtőzködött.