What's in a name

Én komolyan azt hittem, hogy így az ötödik hónapra már hallottam a magzat minden lehetséges megnevezését alientől pocilakóig, és akkor a Rubint Réka azt mondta, hogy a második trimeszterben már másfajta gyakorlatokat fogunk csinálni, mint az elsőben, hiszen itt már ott van a kis súlyzó a hasunkban.

Ja, gondolhattam volna, amikor nyáron felemelték a fizetésünket kb. ennyivel, hogy ha nem oldja meg a kérdést a világvége, akkor valahogy vissza fogják csökkenteni.

Elég szomorú, mert a betegeim jelentős része meg akarja ígértetni velem, hogy a szülést követő egy éven belül visszajövök és megint én leszek az orvosuk, dehát én ezt így nem tudom megígérni, hogy 3 szakvizsgával és PhD-val 150 ezer nettót keresek és nem is ez a fő problémám, hanem az egészségügyben uralkodó elkeseredett hangulat, mindenki érzi, hogy lefelé megyünk, orvosok és betegek egyaránt, én pedig nem szeretek lefelé menni.

Szóval megmondom a betegeimnek, hogy nem tudom megmondani, hogy visszajövök-e és mikor. Van, amikor sírnak is, és akkor én is szomorú vagyok, mert én olyan akartam lenni, mint a Mielőtt lemegy a nap-ban a csaj, aki valami jótékony szervezetnél dolgozik és apró gyakorlati problémákat old meg, például megszervezi, hogy a szegény dél-amerikai faluban az iskolában legyen a gyerekeknek ceruzájuk. Én nem akarom megmenteni a világot és nem is tudom, de a ceruzákat el tudom intézni. Kivéve, amikor az adott dél-amerikai országban polgárháború és árvíz van és épp agyonlőtték az emberek egymást, a többi meg fuldoklik, csak hogy a hasonlatnál maradjak.

De ezt most nem a fenti belengetett fizetéscsökkentés miatt mondom, mert ha ugyanennyivel emelnék, akkor is pontosan ugyanez az érzés lenne, hogy a rendszer pusztul és hanyatlik és egy vagy két jófej benne élő nem tud ezen érdemben változtatni.

Na, megtudtuk az igazságot, azért nem lett 21-én így egy nap alatt világvége, mert kiderült, hogy akkora rezgésszámváltozás egy nap alatt tönkretenné az embereket, nem bírnák ki, ezért a változást 10 évre húzták el, ebből már öt év letelt, az elmúlt 5 évben 7-ről 14 Herzre változott a Rezgésszám, és még 5 év, és akkor már eléri a nagyon magasat, és akkor majdnem minden embernek már kinyílik a harmadik szeme és látni fogja az aurákat meg az igazságot meg a fényt. Vagy ilyesmi.

A rokonok karácsonyi végiglátogatása úgy, hogy közben nem ihatsz egy korty alkoholt sem, hát nem is tudom, mihez hasonlítsam.

Na, megtudtuk az igazságot, azért nem lett 21-én így egy nap alatt világvége, mert kiderült, hogy akkora rezgésszámváltozás egy nap alatt tönkretenné az embereket, nem bírnák ki, ezért a változást 10 évre húzták el, ebből már öt év letelt, az elmúlt 5 évben 7-ről 14 Herzre változott a Rezgésszám, és még 5 év, és akkor már eléri a nagyon magasat, és akkor majdnem minden embernek már kinyílik a harmadik szeme és látni fogja az aurákat meg az igazságot meg a fényt. Vagy ilyesmi.

A rokonok karácsonyi végiglátogatása úgy, hogy közben nem ihatsz egy korty alkoholt sem, hát nem is tudom, mihez hasonlítsam.

Isler, haza, család

Még az volt, hogy volt tegnap a céges karácsony, ez nálunk kora délután van, és régebben szokott lenni bejgli meg téli ízű jegestea meg némi hangulat, de most már csak sprite volt meg szendvicsek meg rémes műsor. Nyilván nem kellene leszólnom a műsort, dehát rémes volt, demagóg és cseppet sem karácsonyi, és szerintem remekül lemérhető a munkahelyi karácsonyok hossza, összetétele és hangulata alapján az általános munkahelyi légkör. Bezzeg régen, amikor még úgy volt berendezve a terem, hogy körbe lehetett ülni asztalokat, és Nikével felfedeztük a titkos ajtót. Igazából nem is volt kedvem, csak azért mentem fel, mert hát nem kizárt, hogy ez az utolsó karácsonyom ezen a munkahelyen, vagy legalábbis ebben az érában.

Este meg jöttek a medúzák, sütöttem kolbászt, annak az a története, hogy emailben megkérdeztem IKL-t, hol lehet jó sütni való kolbászt kapni, és kiderült, hogy a vonal túlsó végén épp sültkolbászt eszik, és aztán elkéredzkedtem a munkahelyemről péntek reggel, hogy kimehessek a piacra megvenni, és az összes pszichoterapeuta azzal traktált, hogy nahát milyen kívánós vagyok, mert nekem csak az a fajta kolbász jó csak attól az árustól, és lám milyen kívánóssá tesz a terhesség. Különben mostanában az a trend, hogy bármit csinálok a munkahelyemen, az azért van, mert terhes vagyok, de mondjuk megállok a fiúkórterem ajtajában, mert odabent oroszlánszag van, akkor egyszerre mindenki a terhesség miatt kifinomult szaglásommal viccelődik, holott mindenki érzi, és a múltkor meg mondtam, hogy vettem egy égőfüzért karácsonyra és egyből többen felkiáltottak, hogy áhá, fészekrakó ösztön! Ja, mert eddig még soha semmilyen lakberendezési tárgyat nem vettem, és nyűgös se voltam, és szagokat se éreztem és élelmiszert sem vásároltam.

Visszatérve a kolbászra, elfogyott, meg még ettünk egy csomó sütit, és dicsérték az isleremet (mindenkit utasítottam, hogy dicsérje), és kaptunk csokitortát szülinapunkra (a férjemnek is a napokban van), és isteni finom zsidózserbót (flódni), és kaptam kézzel készült Do it yourself Firefly minifigures-készletet az a-tól, képünkön. És volt az, amikor az Ági énekelt gyönyörűen, az L. meg úgy néha gitározott hozzá, és már összeraktam a figurákat, és mindenki megkapta az ajándékát (kivéve Noiz, szegény), és elfújtuk a gyertyákat és küzdöttünk a csokitorta maradványaival, szóval ültem a kanapén a férjemhez dőlve és terhes voltam és azon gondolkodtam, hogy na, majd erre fogok úgy visszagondolni, mint fiatal felnőttkoromra, emlékeztek, amikor az első gyereket vártam és még ott laktunk a panelban és a földön kellett ülni, mert elég székünk se volt, és az Ági ezt a számot énekelte.

Új időszámítás

Ma betöltöttem a 35-öt, ami azt jelenti, hogy innentől idős terhesnek számítok (több plusz vizsgálatot csak 35 felett végeznek el), valamint többé semelyik kongresszuson nem számítok fiatal előadónak, nem regisztrálhatok olcsóbban és nem indulhatok a fiatal előadók versenyén. Nem tudom, mi az oka annak, hogy mind az orvoslásban, mind a tudományos életben pont a 35 a Fiatalkor Vége. Klassz, és holnaptól hosszabbodnak a nappalok.

Amúgy eleinte szórakoztatott, de lassan kezd az idegeimre menni, hogy a csapból is a világvége folyik.

Főleg tárgyak

Kaptam a Kollégámtól, illetve Szöszitől egy kis kapucnis gyerekkardigánt, kb. egy játékmackó mérete, úristen, de cuki! Mivel túl lányos, ők meg fiút várnak. Úristen, lesz egy akkora gyerekem, mint az a kardigán, mennyire cuki lesz már. Ami azt illeti, nem is akkora lesz, hanem hónapok alatt fog belenőni.

Mi még sehol nem tartunk gyermekruha és egyéb felszerelés vásárlása terén, csak az van, amit kaptunk, így a gyereknek van egy sapkája, egy zoknija meg egy pulóvere, nekem meg egy mellszívóm meg egy szülés utánra való Béres Alexandra dvd-m*, és csomó rendes ember megígért már csomó dolgot, amit kölcsönad, ja, meg van egy vagon könyvem is a szülésről /gyermekágyról, a rukkoláról vagy kölcsönben, szóval nagy baj már nem lehet.

*Ez volt nagyjából az első dolog, amit megvettem, amikor megtudtam a terhességemet, és ezt is véletlenül vettem, mert azt hittem, terhesség alatt végezhető torna van rajta, de nem.

Felezőbuli

Voltam a nőgyógyásznál (vagy ha nem beteg vagyok, hanem terhes, akkor szülésznek kell hívni az orvost? a férjem szerint igen), megvizsgálta a méhszájamat, ami jó (akkor jó, ha zárt, értelemszerűen), meg kissé meglepődött, hogy a Szemész természetes szülést javasol spontán retinaleválásom ellenére a programozott császár helyett, de úgy láttam, nem rázta meg különösebben (az ő szempontjából ez annyit jelent, hogy kényelmes betervezett szerda délelőtti műtét helyett vasárnap hajnali kettőkor fogom kirángatni az ágyból, hogy elfolyt a magzatvizem, különben fogalmam sincs, a szülészek ezt hogy bírják, nincs az a pénz, amiért csinálnám). Életkoromból adódóan felajánlotta, hogy menjek genetikai tanácsadásra, ahol majd elmagyarázzák, hogy van amniocentézis meg boholybiopszia, amiből 100% biztonsággal meg lehet mondani, hogy nem Down-kóros-e a gyerek (az integrált tesztből, amit csináltattam, csak valami 95%-ra lehet megtippelni), viszont ezek invazív vizsgálatok, amik ugyan nagyon kis %-ban, de fokozzák a vetélés kockázatát. Mondtam, hogy én nem megyek semmilyen invazív vizsgálatra a 21. héten, egyrészt ilyenkor már úgyse vetetem el a gyereket, amikor már neve van, meg agya meg agykamrái, másrészt még nem is vagyok 35, csak jövő héten leszek.

Valamint vettem magamnak Rubint Réka terhestorna dvd-t, mivel számtalan embernek vettem ajándékot a Media Marktban és magamnak is akartam valamit, és ugyan járok a pilatesre, de már régóta szerettem volna otthon tornázható anyagot. Két terhes ismerősöm is van, aki sima (nem kismama) fitnessdvd-re tornázik otthon, de én nem tudom, melyik gyakorlatokat nem szabad esetleg csinálnom és folyton azon paráznék, hogy jaj, lehet, hogy azt a lábemelést pont nem kellett volna, mert árt a babának, szóval jobb a békesség. Bár a szülész azt mondta, hogy a kórházban, ahol dolgozik, két rezidens orvos csaj is terhes, az egyik 20 hetesen még ügyel, a másik meg olyan osztályon dolgozik, ahol kemoterápiákat is adnak, szóval most nem azért, de ehhez képest még macskasimogatással, koffeinfüggéssel és BKV-zással együtt is szuperóvatos kismama vagyok. (A 6. héttől nem ügyelek.)

Azt is megkérdeztem a miheztartás végett, hogy kíír-e betegállományba, ha nem leszek ugyan nagyon beteg, de már elviselhetetlenül fog bosszantani és idegesíteni a munkahelyem és lelkileg megelégelem az odajárást, azt mondta, persze. Van az a legenda, hogy a terhesek érzelmileg labilissé válnak és mindenen kiborulnak, én szerintem ezt nem csinálom, csak van az, hogy alapból is kissé türelmetlen vagyok, és most valamivel még türelmetlenebb vagyok a megszokottnál. Persze, lehet, hogy ennek semmi köze a terhességhez, hanem sima burnout. Sajnos a betegállomány alatt 75-80 ezer forintot kapnék havonta, azt pedig azért túl nagy luxusnak érezném, havi 75-ből otthon henyélni csupán azért, mert türelmetlenebb vagyok, szóval egyelőre dolgozom tovább.

A 21. hét amúgy azt jelenti, hogy túl vagyunk a felén, 40 hét egy terhesség összesen. Izgi.

Robotok, legó, Sopron

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a Moonbots világversenyt, és a 147 csapat közül a soproni Széchenyi István Gimnázium diákjai voltak a legjobbak. A győztesek 4 napos hawaii utazáson pihenhetik ki a verseny fáradalmait, és a NASA kutatóközpontját is meglátogatják. (via)

A győztes csapat a bemutatkozó oldalán elmeséli, hogy egy Sopron nevű kis városból jönnek, ahol a gimijükben van robotika kurzus és ott programozzák a kis robotjaikat. Ja, emlékszem, hogy amikor volt az osztálytalálkozónk, akkor a volt fizikatanárunk magyarázott valamit ezzel kapcsolatban, de nem gondoltam, hogy világverseny szinten kell gondolkodni.

Azok számára, akik nem értik, mi ez: nem sima Lego, hanem vannak ezek a programozható Lego robotok, meg kell őket építeni és programokat írni hozzájuk, és itt az volt a feladat, hogy a Holdon járni képes robotot építsenek a fiatalok, ami felmegy 23 fokos emelkedőn meg egyéb kihívásokra képes.

Örülünk és gratulálunk.

A kezdetekről

Akartam már régóta írni arról, hogy mi előzte meg a terhességemet, bár sokan tudják, de mégis, hogy meglegyen itt is a teljes történet.

Az volt, hogy kitaláltuk, hogy akarunk gyereket, úgy 1000 éve, elkezdtünk próbálkozni a klasszikus módszerrel, de nem lettem terhes. Mondjuk különösebben nem izgultam emiatt, mert azt gondoltam, majd ha eljön az ideje, akkor úgyis sikerül. Aztán egy idő után, igazán már nem tudom, pontosan miért pont akkor, úgy döntöttem, na jó, akkor most már elmegyünk kivizsgálásokra, és egyből egy TB-finanszírozott asszisztált reprodukciós ambulancián indítottam. Azért ott, mert szerintem a "sima" nőgyógyászok viszonylag keveset tudnak hozzászólni az asszisztált reprodukcióhoz, és azért TB-sre, mert most komolyan, kinek, honnan és miért van annyi pénze, hogy elmenjen ezekbe a magánintézményekbe? Meg hát én az a típus vagyok, hogy teljességgel tudom nélkülözni a lelkizést, amiről nem tájékoztatnak, annak utánanézek magam, és kiváló képességgel várakozom várótermekben akármeddig, ha van nálam olvasnivaló, nem baj, ha nem szól halk zene a liftben, viszont a másik oldalról naprakész szakmai tudást várok el, úgyhogy arra a helyre mentem, ahol úgy gondoltam, hogy ilyet kapok. Azért bevallom, hogy egy ponton túl már engem is bosszantott a tájékoztatás hiánya és hogy minden kérdésemre úgy kellett kinyomozni a választ, de azért ki lehetett bírni.

Itt először vizsgálgattak, aztán adtak gyógyszert, aztán csináltak stimulált ciklusokat (adnak olyan gyógyszert, amitől egyszerre több petesejt is megérik és akkor nagyobb az esélye a fogantatásnak, értelemszerűen valamivel nagyobb az ikerterhességnek is, úgyhogy egy darabig ikrekben gondolkodtam). A stimulált ciklusoknál a peteéréskor kétféle injekció is van, az egyiket be lehet adni magadnak, az is elég lelombozó volt elsőre, szurikat adni magamnak februárban a panellakás konyhájában, mintha beteg lennék. Ezalatt először besértődtem, hogy az van az ambuláns lapomon, hogy ismeretlen eredetű meddőség, mert én nem vagyok meddő, csak még nem estem teherbe, aztán később meg azonosultam a szereppel és más meddők blogjait olvastam és rájöttem, hogy ez a teherbeesés ez egy komplett hobbi és szubkultúra és lelkesen Aviva-tornáztam és ittam a cickafark teát és kerültem a stresszt, jó, azt nem. Aztán mielőtt átléptünk volna a következő lépcsőfokra, ami az inszemináció nevű beavatkozás (ez még a lombik előtt van és annál kevésbé bonyolult, kevésbé megterhelő, valamivel barátságosabb dolog), előtte csináltak egy diagnosztikus műtétet, aztán nyárra hat hétre bezárt az ambulancia, én meg addig otthon teherbe estem természetes úton. Akkor már jó sok papírunk volt arról, hogy egyikünknek sincs semmi baja, úgyhogy részemről biztos voltam a munkahelyi stressz szerepében, de persze a lehető legdurvább, legstresszesebb héten történt a beágyazódás, megcáfolva az ilyen irányú elméleteimet.

Ez onnantól kezdve, hogy először beléptem az asszisztált reprodukciós ambulancia küszöbén, odáig, hogy pozitív lett a tesztem, valamivel több, mint egy évig tartott, szerencsére IKL még az eleje előtt közölte, hogy minimum másfél évre számítsak, mármint addigra fogok teherbe esni, úgyhogy erre számítottam. Egyébként nekem pontosan megfelelt ez a tempó, semmiképp nem szerettem volna azonnal nagy dózis hormonokat meg lombikot, de vannak ismerőseim, akik meg pont emiatt nem szerettek ide járni, mert nem elég gyorsan történnek a dolgok.

A munkahelyemen nem nagyon titkoltam, mert előbb-utóbb úgyis elterjed valami pletyka, és nekem az az elméletem, hogy akiről semmit nem tudnak, arról sokkal durvább dolgokat találnak ki, és ha egyszer az itteni laborban megnézetem a prolaktin szintemet, akkor tuti, hogy pár hét múlva már mindenki tudni fogja, hogy megőrültem és az antipszichotikus gyógyszer mellékhatása az emelkedett prolaktin szint, és maximum abban fognak eltérni a vélemények, hogy késői kezdetű skizofrénia vagy drog-indukálta pszichózis, szóval inkább elterjesztettem, hogy asszisztált reprodukcióra járok. Amúgy is minden második ismerősöm lombikkal esett teherbe, szóval talán ez ma már nem kínos és nem vesz a szájára a falu. Engem nem zavartak a terhesek sem (van a pocakirigység nevű jelenség, ami azt jelenti, hogy utálsz mindenkit, akinek sikerült teherbe esnie), valószínűleg nem csináltam elég ideig ahhoz, hogy megkeseredjek. Egyetlen dolog volt, ami rettenetesen bosszantott: azok az emberek, akik bizton állították, hogy én nem is akarok gyereket, mert a karrieremre akarok koncentrálni, és ha állítom is, hogy gyereket akarok, a szívem mélyén akkor sem akarok, szóval ilyesmivel szerintem ne traktáljátok asszisztált reprodukcióban utazó barátnőiteket, ha nem muszáj.

Winter is coming

Vettem egy kismamakabátot sok pénzért, amiben úgy nézek ki, mint 1 db kék bálna, illetve, hogy férjemet idézzem, "hát nem ez a legszebb kabátod", és nem fázom benne egyáltalán. Imádom.

Újra át lehet sétálni a soproni Tűztorony alatt

Elbontották a kordont szerda délután a soproni Tűztorony elől, így ismét át lehet sétálni a határszéli város jelképe alatt. Ezzel egyben le is zárult a Fő tér környékének megújítása. Tavaly év elején kezdődött el a Tűztorony szerkezeti megerősítése, a mellette kialakított fogadóépület és információs központ, valamint a középkori erődítmény sok helyütt még meglévő elemein végigvezető Várfalsétány kialakítása.

Sweet dreams are made of this

Holnaptól menjetek sorsjegyet venni a Sok kicsi nyereményjátékon, ez egy jótékonysági tombola, gasztrobloggerek és vendéglátóipari cégek ajánlják fel a nyereményeket és nagyon jó cuccok vannak közöttük idén is, én a 25 ezer forint értékű macaroncsomagra pályázom. Vagy a zöldségdobozra. 100 db madagaszkári vaníliarúddal meg mit csinál amúgy az ember? Építek belőle valamit?

A bevételt az Age of Hope gyermekvédelmi alapítványnak adják.

Itt van, hogy mi ez, és itt pedig a nyeremények.

Egyébként, ha valakit éppen ez érdekel: halat jó enni terhesség alatt, mert az omega-3 zsírsavtól okos lesz a gyerek, azonban a ragadozó tengeri halakban feldúsulhat a higany, ami meg árt. Az American Pregnancy Association oldalán van fenn a hivatalos lista, ami nagyon magastól nagyon alacsony higanytartalomig sorolja fel a halakat, úgyhogy aki szereti a halat és tudományosan szeretné megközelíteni a kérdést, de nem kizárólag omega-3 zsírsav tabletta segítségével szeretné pótolni a napi bevitelt, az innen tájékozódhat. Lefordítottam a halak neveit és kihagytam a listából azokat, amiknek nincs is magyar neve, mert azok úgysem kaphatóak a tesco-ban. A tonhal attól függ, hol fogták, azon nem is próbáltam kiigazodni, az eredeti oldalon van fenn táblázat.

A lista terheseknek és kisgyerekeknek szól, a többiek annyit ehetnek, amennyit akarnak.

Nagyon magas higanytartalmú, kerülni kell:

Marlin - nyársorrú hal

Swordfish - kardhal

Shark - cápa

Mackerel (king) - királymakréla

Tuna ( bigeye, Ahi) - tonhal*

Tovább olvasok »

Főleg nyafogás

Itt van egy érdekes és elgondolkodtató cikk arról (angolul) (egy olvasó küldte, köszönjük), hogy a rengeteg tiltás, amelyeknek egy része tudományosan alátámasztott kockázat, más része pedig városi legenda, hogyan tette a mai nők terhességét és az anyaság megélését egyetlen folyamatos bűntudattá. Ugyan nem minden részével értek feltétlenül egyet (alkohol, dohányzás), de alapvetően a szívemből szólt.

Én azt gondolom, hogy alapvetően egy értelmes ember vagyok, aki nem károsítja tudatosan a magzatát, és mégis sikerült megingatni így a negyedik hónapra és napokig bűntudatom volt, amiért megsimogattam a macskát és lépcsőn jártam és a négy hónap alatt megittam 2 dl forralt bort és amikor már egyáltalán nem kapok levegőt és nem használt a tengeri só, akkor Rhinospray pluszt cseppentek az orromba (terhesség alatt csak óvatossággal ajánlott), és amikor nagyon hánytam, akkor végső esetben, amikor már nagyon nem bírtam, bevettem Cerucalt (ugyan előtte kiolvastam a téma irodalmát, a jelenlegi study-k szerint nem tudunk róla, hogy káros lenne, de mégiscsak gyógyszer), és rendszeresen eszem halat, és most így nem jut eszembe más, de mostanra nagyjából megfogalmazódott bennem, hogy ez így egészen biztosan nem normális. Mármint ez a folyamatos bűntudatkeltés. Azt hittem, hogy ellenállóbb leszek az ilyen irányzatokkal szemben, de basszus, erre kiderült, hogy a hordozókendős hordozás javítja az implicit szociális kogníciót, és ki vagyok én, hogy megfosszam a gyermekemet a tökéletes implicit szociális kogníciótól, az enyém úgyis szar, legalább az övé legyen jó, úgyhogy már most aggódom, mi lesz, ha nem tudom majd megkötni a kib. kendőt vagy túl nehéz lesz a gyerek és fájni fog a derekam, vagy csak nem lesz kedvem felvenni.

Úgyhogy úgy érzem, mostantól sokkal határozottabban kell képviselnem az álláspontomat és az én álláspontom az az, hogy nem csinálunk direkt magzatkárosító dolgokat, de ezenfelül azt fogom csinálni, amit akarok, és nem vagyok hajlandó a teljes terhességemet és a rákövetkező húsz-harminc évet konstans bűntudatban leélni. Ami azt illeti, teljesen biztos vagyok benne, hogy a gyerekemnek is jobb az, ha az anyja nem egy mártír vagy egy idegroncs, hanem egy viszonylag kiegyensúlyozott ember.

Az gondolkodtatott egyébként el a cikkben, hogy ez a bűntudatkeltés egy viszonylag új szellemi áramlat, a könyvet író nő már nagymama és az ő idejében még nem oltottak le, ha megettél két medvecukrot vagy nem szoptattál, és hogy vajon ennek mi az oka. Gondolom, nagy részben a tudomány fejlődése, ma már túl sok dologról kimutattunk túl sok dolgot, és nehéz súlyozni, eldönteni, melyik valódi komoly kockázat és melyik nem. Egy generációval ezelőtt még nem olvashattam volna arról, hogy az influenzaellenes immunválasz epigenetikai változásokat okoz a (patkány)magzat idegrendszeri fejlődésért felelős génjeiben, ha egyáltalán létezett akkoriban influenzaoltás. Nem tudom, az információdömpingen kívül van-e más oka is, hogy hirtelen mindenki rossz anya lett. Vagy ez még mindig a huszadik századi pszichológusoknak a hatása, akik rájöttek, hogy mindenről Anyád tehet? Csak egy kicsit továbbfejlesztettük ezt a kérdést, és most már nem csak minden, a születésed után történt dologról tehet Anyád, hanem már a fogantatás pillanatától kezdve ő a bűnös, minek kell neki macskát simogatni, ahelyett, hogy Mozartot hallgatna? Lehet meg kellene rendelnem a cikkben szereplő könyvet, hátha érdekes.

Az a, valószínűleg reális félelmem van különben, hogy a neheze még el sem kezdődött, mert ha majd megszületik a gyerek, és a környezetem számára nyilvánvalóvá válik, hogy én a saját ágyában altatom, vagy velünk, vagy hordozom, vagy babakocsiban tolom, vagy igény szerint szoptatom vagy háromóránként vagy tápszert eszik, vagy mittudomén, akkor fognak csak igazán nekem esni, és semmi másról nem fog szólni az életem, csak folyamatos védekezésről és magyarázgatásról és randomizált kontrollált impakt faktoros cikkek lobogtatásáról, amik szerint nem végzetesen és visszafordíthatatlanul káros az, amit csinálok épp.

De most komolyan, gyerekek, mért van erre szükség.

Még több kismamablogolás

A hányással amúgy az lett, hogy eleinte csak ritkult heti 8-ról heti 3-ra, aztán egyre inkább felbátorodtam és egyre többféle ételt ettem, némelyikről kiderült, hogy nem kellett volna, most meg úgy átlag heti 1-nél tartunk. Pont egy db maradt még a kiváló és strapabíró hányózacskókból, amelyeket az Air Canada járatairól hoztam magammal még szeptemberben, igen hasznos dolog, nem értem, miért nem árulnak ilyesmit külön kismamáknak, tessék, piaci rés.

A magzatmozgást meg tankönyv szerint a 18-20. héttől kezdik érezni az első gyermekes kismamák, a második gyereknél meg már a 16. héttől érzed. Én már a 16. héttől érzek valamit, amit először nem nagyon mertem hirdetni, mert ugye nekem, mint első gyerekesnek, még nem lenne szabad, úgyhogy biztos csak beképzelem. De aztán egyre kifejezettebbé vált, olyan érzés, mintha valami nehezebb belső szerved egyszercsak odébb menne a hasadban, máskor meg mintha csiklandoznák a hasadat belülről, és az UH-on pont akkor éreztem, amikor rugdalt a lábával a Lány, szóval már nincs kétségem. Nyilván az átlagon felüli testtudatosságom miatt van, szemlátomást megérte az a 350 óra mozgás-és táncterápia. Egy élőlény van a hasamban, tök vicces.

Rengeteget gondolkodtam, hogy vegyek-e kismamakabátot, mert ugyan még teljesen jó rám a sima télikabátom, dehát nem lesz mindig jó, és kaptam kölcsön is egy kabátot, de az nem olyan meleg, viszont nekem elképzelésem sincs, hogy mekkora lesz a méretem februárban, és ha most veszek egy kabátot 18 ezer forintért, amit amúgy is csak három hónapig hordanék, és már februárban sem fogom tudni begombolni, akkor az elég nagy lúzerség. Meg különben is, kinek van ennyi pénze. A vaterán sincsenek jók, és felpróbálás nélkül amúgy sem veszek ruhát. A különböző ismerőseim szerint majd vegyek egy XXL-es pufikabátot a kínai boltban, de most néztem a kínaiban és 9800 Ft egy pufikabát, amit végképp sajnálnék kiadni valamiért, ami ronda is és nem is a méretem és egy hónapig fogom hordani; vagy hordjam a férjem régi, rossz kabátját (gondolhatjátok, milyen az a kabát, ami helyett már egy férfi is újat vesz); vagy kérjek kölcsön túlsúlyos barátnőmtől olyan kabátot, amit az már nem hord. Szóval az egyetlen megoldás, ha hordom a sima télikabátomat, elég bő, még egy ideig jó lesz, és aznap, amikor nem tudom begombolni, elmegyek betegállományba és legközelebb csak márciusban lépek ki a lakásból.

Szóval terhesség

A 18. heti ultrahangon voltunk, ott mondták, hogy 90%, hogy lány. Lány, basszus! Én titkon szerettem volna lányt, de a férjem családjában csak fiúk születnek (az összes közeli és távoli unokatesója és mindenki fiú), a szemész is azt mondta a hasam alakjából, hogy fiú, és amúgy is én inkább fiús anyuka-típusnak gondoltam magam, mert 35 éve azt hallgatom (nőktől), hogy férfiagyam van meg túl racionális vagyok, és a példaképem Ellen Ripley. Úgyhogy már hozzászoktam a gondolathoz, hogy jó, hát akkor fiam lesz, majdcsak megbirkózom vele valahogy, erre lány! Örülök, hogy lány. Ha fiú lenne, akkor annak örülnék. Mondjuk leginkább annak örülök, hogy egyelőre semmi baja, se a Lánynak, se nekem, mert az ultrahangot megelőző pár napban már épp eluralkodott rajtam a hipochondria.

A emberek többnyire normálisan viselkednek körülöttem, mondjuk vannak azok, akik idegesítően túlféltenek, "jaj, ezt inkább nem mesélem el, egy kismama ne hallgasson ilyesmit", meg fel akarok állni, hogy adjak egy tollat, és akkor "jesszusom, te ne állj fel!", de mondjuk oké, jót akarnak. Durvább, amikor kiderül, hogy rossz anya vagyok, például amikor mondtam a nővéreknek, hogy macskakiállításon voltam és ott megsimogattam egy macskát, konkrétan hátratántorodtak rémületükben. A macskától toxoplazmát lehet kapni, ami fejlődési rendellenességet okoz, a macska székletében van, és főleg az egerésző, kinti macska székletében. A toxoplazmózison csak egyszer lehet átesni, kvázi tünetmentes, és utána az ember már védett rá, tehát ha gyermekkoromban vidéken éltem, földön fetrengtem, homokozóban homokoztam és macskák neveltek, akkor elég jó eséllyel nem kaphatom már el még egyszer. A nemzetközi macskakiállításon pedig gyanúm szerint nem egerésző, széklettel szennyezett macskák voltak, konkrétan le kellett fertőtlenítenem a kezemet, mielőtt megsimogathattam a macskát. Nehogy összekoszoljam vagy elkapjon tőlem valamit.

A pilates után meg azt mondta az egyik nő, hogy ne menjek le a lépcsőn, mert az vetélést okoz, lefelé menni lépcsőn nem szabad terhesen, ettől annyira ledöbbentem, hogy inkább beszálltam a liftbe, de azóta sem hagy nyugodni a gondolat, hogy hogyan jöttem volna le, ha nincs lift??

És akkor az influenzaoltás, na azon halálra paráztam magam, mert a terhesség alatt elkapott influenza súlyos anyai és magzati szövődményeket okozhat a halálos tüdőgyulladáson át odáig, hogy a gyereknek skizofréniája lesz húsz év múlva, csakhogy állatkísérletek szerint patkányban az influenzaellenes immunválasz (amit a védőoltás is kivált) is epigenetikai változásokat okoz az idegrendszer fejlődését szabályozó génekben, és nincsenek olyan követéses vizsgálatok, amik cáfolnák, hogy az influenzaoltás által kiváltott immunválasz ugyanúgy növeli a skizofrénia kockázatát, mint maga a betegség. Ráadásul szerencsétlen Lány felmenői között nagyjából a komplett DSM IV.* képviselteti magát, úgyhogy még öröklött hajlama is lehet, amire csak ráteszünk az influenza oltással. Úgyhogy miután kiolvastam a laikus internetet és a Pubmed-et is, és totál becsavarodtam, megkérdeztem egy nőgyógyászt, egy pszichiátert és egy genetikust, mérlegeltem a kockázatokat és beadattam. A nővérek ettől is rémülten hátráltak, hogy dehát "biztos, hogy neked ezt szabad???". A jelen állás szerint egyébként javasolt. A genetikus azt mondta, hogy "dehát pontosan tudod**, hogy rengeteg környezeti tényező okoz epigenetikai változásokat a szülői bánásmódtól kezdve a zenén át a meditációig, majd kedvesen bánsz vele és nem bántalmazod és ezzel ellensúlyozod a hatást".

Ja, meg olvastam az interneten, hogy medvecukrot se lehet enni, ezt tíz perccel azután, hogy felfaltam egy zacskóval, szerencsére a study csak ipari mennyiségű medvecukor rendszeres napi elfogyasztását tartotta potenciális veszélynek. A halak higanytartalmáról ne is beszéljünk.

Szóval én úgy nagyjából el tudom helyezni, mi az, amit nekem szerintem szabad, és mi az, amit nem***, és ezzel viszonylag kiegyensúlyozottan együttélek, de az UH előtt két nappal hirtelen rámjött, hogy úristen, mi van, ha mégse lett volna szabad megsimogatnom azt a macskát, lemennem a lépcsőn, megennem a medvecukrot, repülőre ülnöm, oltást beadatnom, és majd most ki fog derülni, hogy hat ujja van, de szerencsére úgy tűnik, öt-öt ujja van, és van agya is meg agykamrái meg vesemedencéi meg minden, csodálatos, hol tart már a tudomány.

*A pszichiátriai betegségek diagnosztikai kritériumai.
**Ami azért vicces, mert annak, hogy pszichoszociális tényezők, mint pl. szülői bánásmód, epigenetikai változásokat okoznak, én vagyok itt a legnagyobb szószólója, mert szerintem tök érdekes.
***Hogy a BKV-n nem lenne szabad utaznom, az tutifix, de sajnos nem tudom elkerülni.

And the winner is

Lány.

Ó, borital láthatatlan szelleme

Tessék, erre pont most kellett kijönni egy tízéves követéses study-val több mint 4000 fős mintán, ami szerint már attól 8 ponttal csökken a születendő gyermek IQ-ja, ha heti egy pohár bort iszol. Komolyan, nem lehetett volna várni a leközléssel legalább egy 4-5 hónapot? Pont az én terhességem alatt kellett? Oké, gén-környezet interakcióról van szó (amikor bizonyos genetikai variánsok, esetünkben az ADH1A, ADH1B és ADH7 géneken, és bizonyos környezeti hatások, esetünkben az alkohol együttesen okozzák a problémát), tehát lehet, hogy nem a hajlamosító gént hordozom, de asszem ez nem elég érv. Szomorú.

A terápiás szövetségről, hosszasan

Ígértem, hogy a Terápia c. sorozat kapcsán írok a terápiás szövetségről, ami az empátia mellett a pszichoterápiák sikerességének másik fontos jelző kritériuma (itt volt az empátia). Magyarul az a tapasztalat, hogy azok a terápiák, amelyekben van sok empátia és jó terápiás szövetség, azok használnak, amelyekben nincs, azok meg nem. Ezt csomó kutatás alátámasztja és a terápiás módszertől teljesen független: rövid dinamikus terápiától csoportterápián át a kliensközpontúig mindegyikhez kell, hiánya bizonyítottan káros. Nincs olyan, amelyikhez nem kell.

A terápiás szövetség a páciens és a terapeuta közötti munkaszövetséget jelent, azt a jelenséget, hogy ők itt egy csapatként együtt dolgoznak valamin. A terápiás szövetség kialakulását és fenntartását három tényező segíti elő. Mindegyik totál egyértelmű és triviális dolog persze.

1. Egyetértés a terápiás célokban

Ez azt jelenti, hogy ha külön megkérdeznénk a pácienst, hogy ő miért jár ide, és külön a terapeutát, hogy szerinte a páciense miért jár ide, akkor nagyjából ugyanazt mondanák. Ehhez az kell, hogy az első ülések egyikén ezt megbeszéljék, és bármikor a terápia közben, amikor valamelyik fél elbizonytalanodik benne, újra megbeszéljék.

Például: pánikbeteg nő, akinek a házasságával baj van, elmegy pszichoterápiára, mert azt hallotta, a pánikbetegségre az való. Ő a házasságát nem szeretné megoldani, a pánikrohamok gyakoriságát szeretné csökkenteni.  A terapeuta azt gondolja, hogy ennek a nőnek a fő baja az, hogy el kellene már válnia a férjétől, aki csalja, vagy valahogy rendezni ezt a helyzetet, és felismerni, hogy az apjával való kapcsolat miatt nem tud kilépni, és ebben szeretne neki segíteni, ezért mindig erről akar beszélgetni. A nő azt szeretné, ha nem lenne ennyi pánikrohama, vagy amikor van, azt egyszerű relaxációs gyakorlatokkal el tudná mulasztani. Pár hónap után már eléggé zavarja, hogy állandóan a férjéről meg az apjáról és a gyerekkoráról van szó, míg ő pont ugyanannyit pánikol. Vagy fordítva. Rájön, hogy  a pszichoterápia kuruzslás, és elmegy inkább kineziológushoz / antidepresszívumot venni.

A lehetséges megoldás erre az, ha az első ülésen megkérdezzük a beteget, hogy mi a cél, illetve megpróbálunk közösen megfogalmazni egy valamilyen célt. Lehet, hogy még nem tudjuk megfogalmazni, mert túl zavaros, és megegyezünk, hogy mindig visszatérünk erre és pontosítjuk. Lehet, annyira tudjuk csak megfogalmazni, hogy „nagyobb önismeretet szeretnék”, vagy „a szüleimmel való kapcsolatommal szeretnék foglalkozni”, vagy „mindig idiótákkal járok és nem tudom, miért”, de lehet, hogy konkrétabb cél van.

Ha a beteg mond egy célt („múljanak el a pánikrohamaim”), mi meg valami más célt okosabbnak tartanánk, akkor három dolgot tehetünk. 1. Megpróbáljuk meggyőzni a beteget arról, hogy asszonyom, szerintem nem a pánikrohamain, hanem a házasságán kéne itt dolgozni, és ha az a kérdés megoldódna, akkor a pánikrohamai is rendbejönnének. Ha egyetért, jó. 2. Megpróbálhatjuk tiszteletben tartani a páciens óhaját és arra koncentrálni, amire ő szeretne, tanítani neki relaxációs technikákat, és kibírni, hogy nem oldjuk meg a házasságát / apját. 3. Megmondjuk, hogy mi kapcsolati problémákkal szeretünk foglalkozni és a pánikzavar tüneti terápiáját nem szeretjük vagy nem értünk hozzá, és elküldjük máshoz.

Nem, azt nem lehet csinálni, hogy valaki egy szakvéleményért jön, mi meg belevágunk egy feltáró típusú terápiába anélkül, hogy erről szólnánk neki.

2. Egyetértés a terápiás feladatokban

Vagyis abban, hogy ki mit csinál és ez miért lesz jó. Ez módszerfüggő, de az első, max a harmadik ülésen meg kell beszélni, és ha közben zavar van, visszatérni rá.

Egy kognitív terapeuta valami ilyesmit mond:

„Az ülések elején mindig egyeztetjük, milyen témákról fogunk beszélni. Én technikákat tanítok Önnek, és házi feladatokat adok, lesz olyan, amikor valamit meg kell csinálni, vagy csak átgondolni.  Öntől azt várom, hogy a házi feladatokat megcsinálja, vagy ha nem megy, ezt jelezze nekem; a tanult technikákat gyakorolja, és visszajelezze, hogy mennyire sikeresen működnek. Ennek az a célja, hogy a gyakorlások révén kevesebb pánikrohama alakuljon ki, és a kialakulókat jobban tudja kontrollálni.”

Egy dinamikusan (analitikusan) orientált terapeuta valami ilyesmit mond:

„Az üléseken főként az Ön érzelmeiről és emlékeiről fogunk beszélgetni. Arra kérem, hogy szabadon mondjon el mindent, ami eszébe jut. Én ezekre alkalmanként visszajelzéseket, értelmezéseket fogok adni. Fontos, hogy az itt-és-most-ban történtekről is essen szó, tehát a terápia alatt kialakult, valamint a velem kapcsolatos érzéseiről is tudjunk beszélni. Ezeknek a révén többet fogunk megtudni arról, hogyan működik Ön a kapcsolataiban, vannak-e olyan pontok, amelyekben változni szeretne, akadályozza-e valami a változásban”.

3. A terápiás kapcsolat minősége

Ha a fenti kettőben, tehát a célokban és a technikában egyet is értenek, attól még előfordulhat, hogy nem haladnak, mert utálják egymást vagy duzzognak egymásra. Fontos, hogy a páciens úgy érezze, a terapeuta elfogadja őt, és neki is szimpatikus legyen a terapeuta. A terápiás kapcsolat gyakran meginog egy terápia során, de még üléseken belül is változhat, ilyenkor helyre kell állítani. A jó terápiás kapcsolat fennmaradásának feltétele például, hogy a terapeuta ne defenzív módon reagáljon a páciens negatív magatartására. A beteg kritikájának belsővé tétele (elhiszed neki, hogy tényleg egy kretén vagy) és figyelmen kívül hagyása (el se gondolkodsz azon, mért mond ilyet) egyaránt előnytelen. Van egy sor, a terápiás kapcsolat minőségét javító technika, illetve olyan technika, hogy mit kell csinálni, ha krízisben van a terápiás kapcsolat, ezeket itt most nem sorolom fel.

A fenti három dolgon felül még alap a terápiás keretek megbeszélése: milyen gyakran, meddig tart egy óra, mennyibe kerül, lemondás esetén ki kell-e fizetni. Vannak időhatáros terápiák, amikor az első alkalommal megbeszélik, hogy 15 alkalom lesz, és vannak nem időhatárosak, ami addig tart, ameddig tart, de egyeztetni kell az elején, hogy ez most időhatáros-e vagy sem.

Forrás ez a könyv.

Még majd arról akarok írni, hogy mik azok a dolgok, amiket a terapeuta ne csináljon, mert nem hasznos, vagy még káros is.