Hétvégén megnéztük a Világok harcát, előrebocsátanám, hogy irodalomsznob könyvízlésemmel ellentétben filmízlésem abszolút populáris, tehát nagyon tetszett. Nem, a "nagyon tetszett" talán mégsem a legjobb kifejezés arra, hogy a film első háromnegyed órájában gyakorlott horror-rajongóként is halálra paráztam magam, félelmetes volt látni, ahogy a dicsőséges emberi faj percek alatt kétségbeesetten futkozó hangyabollyá avanzsált. Még annál is rosszabb volt, mint amikor a Galaxis útikalauz egyik jelenetében szempillantás alatt egy marék hamuvá válik a Föld. Tom Cruise-t mondjuk alapból utálom, és nem nehéz kitalálni, vajon eltették-e láb alól a szörnyek; a hepiend pedig még a szokásosnál is jóval sziruposabb, már csak egy kiskutya, egy amerikai zászló és a kék égen alakzatban repülő harci gépek hiányoztak, bár ha jobban belegondolok, lehet, hogy amerikai zászló volt is. Szóval remek film.
Ha már kultúra, elmesélem, hogy meguntam Eric Fromm: Menekülés a szabadság elől-t, amelyből megtudhatjuk, milyen pszichológiai jellemzők miatt hajlamos az emberiség diktatúrában elnyomottként élni. Már az első húsz oldalon kiderült, a többi pedig a világtörténelem elemzése ennek fényében, ami nem nagyon érdekel, de legalábbis kevésbé, mint a Stardust (Neil Gaiman) hősének kalandjai. Mondtam már, hogy Neil Gaiman rajongó lettem? Valaki igazán lefordíthatná az eddig lefordítatlan könyveit, vagy fizethetne nekem, hogy megtegyem.