Rilke: Őszi nap

Itt az idő, Uram. Nagy volt a nyár.
A napórákra árnyékod bocsássad,
a szeleket ereszd a földre már.

Parancsold: a gyümölcsök érjenek be,
adj még két délies napot nekik,
add, hogy beteljesedjék mindenik
s a mézet gyűjtsd a dús szőlőszemekbe.

Kinek most sincs még háza, sose lesz,
s ki most maga van, már marad magára
éjszaka olvas, folyton levelez
a ligetben bolyg, valakit keres,
amikor a lombok őszi tánca járja.

Hétvégén évfordulóztunk, bár augusztus 11-én voltunk egy évesek, de akkor én dolgoztam, és nem tudtunk elmenni vacsizni. A Hemingway remek hely, a csokimousse különösen, és nagyon szép volt. Aztán vettünk az Ikeában tükröt meg ilyen locsolókannát, csak pirosban, és este meg majdnem elaludtam a Mint a kámforon. De aztán később felébredtem, és rendeltetésszerűen használtuk a tükröt. 
Tavaly ilyenkor még nem sok ember mondta volna biztosra, hogy egy év múlva is együtt leszünk és boldogok, sőt, szerintem csak én.

Lett új kollégám, jóképű és okos férfi személyében, bár már kiöregedtem abból, hogy Kollégákra utazzak, de azért az esztétikai élmény sem elhanyagolandó szempont. Első párbeszédeink egyike:

Újkolléga: - Láttad a Pop, csajok, satöbbi c. filmet?
isolde: - Aha, miért?
Ú: - Én tegnap láttam, és arra gondoltam, mi lenne, ha úgy kommunikálnánk egymással, mint ott a lemezboltban.
i: - ?
Ú: - Hát, hogy pl úgy szólítják egymást a munkatársak, hogy "you fucking idiot".
i: - Szuper, és a betegeinkkel meg beszéljünk úgy, mint a filmben a vásárlókkal.
Ú. - Te figyi, és kölcsön tudnál adni egy ezrest ebédre?

Szimpi.

Sopron - Brennbergbánya buszjárat, két öreg bácsi beszélget mellettem:

- És a lányod kijön eléd a buszhoz?
- Az nem jön ki, elköltöztek.
(csend)
- Aztán akkor most egyedül vagy?
- Ja.
- De ki főz?
- Hát eddig is én főztem. Állítólag nem is rosszul!
(csend)
- Aztán hova költöztek, Sopronba?
- Nem, Pilisvörösvárra. Mind a ketten kaptak ott állást.
(csend)
- A vejedet nem is láttam egyszer se.
- Ja, hát nem járt le sose a kocsmába.
(leszállunk. megkérdezem a szimpatikusabbat, hogy merre van a bányászati múzeum.)
- Itt elmegy egyenesen, aztán jobbra. Érdekli a bányászat?
- ööö... ööö... Hát igen.

Azonfelül, hogy majd egyszer bányászos regényt akarok írni, megmondom, miért érdekel a bányászat. A bányászat története szerintem az emberi értelem története. Ahogy az őskortól a középkoron keresztül sorra fedezték fel, hogy többféle anyag is van a föld alatt, és melyiket hogyan kell kivenni. A viaszmécsesekből olajmécsesek lettek, abból benzinlámpa. A vödörből vízikerék, lóhajtotta kerék, gőzgép, elektromos gépek. A teknőből csille. Az emberek egyre okosabb dolgokat találtak fel, és úgy tűnik, a bányában dolgozók között mindig voltak okosak és főleg elkötelezettek. A bányászok voltak ráadásul az elsők, akik önsegélyező egyesületeket alkottak (mindenki belerakta a fizuja egy részét a bányászládába, és abból adtak az öregeknek meg a betegeknek). A bányászat története elolvasva azt az illúziót kelti, hogy az ember szolidáris, elkötelezett, értelmes lény.

Pénteki Sopron-környéki tanulmányi kirándulásom képei (Brennbergbánya - Görbehalom - Tómalom) itt tekinthetők meg.

Brennbergbánya nevű település egészen 1800-ig nem létezett, pedig a szenet már 1753-ban felfedezték: a legenda szerint egy pásztor tüzet rakott az erdőben, amivel sikerült kapásból a fél hegyet felgyújtani. Rá is jött okosan, hogy azért, merthogy szénből van a hegy. Innen a település neve: der brennende Berg = az égő hegy. Hivatalosan csak 1800-ban jegyezték be, addig az itt született gyerekeket úgy anyakönyvezték, hogy "született in sylvis Soproniensis" = a soproni erdőben.
A szénbányászat aztán folyamatosan lendült felfele, egészen 1953-ig, amikor országunk kommunista vezetése ráeszmélt, hogy mégse túl jó, ha ennyi ember bányászik a nyugati határtól úgy kb. 1 km-re. A bánya bezárása része volt az ötvenes években a Sopron fejlettségét lepusztító projektnek, mert Sopron túl közel volt a határhoz. Brennbergbányába, a faluba aztán csak a határzáron keresztül lehetett kimenni, csak az ott lakók és közeli hozzátartozóik.
A bányát bezárták, ám a nyolcvanas években pár unatkozó tinédzser felfedezte, hogy itt aknák nyílnak a földbe, és beledobáltak mindenfélét, meg ki tudja, mit csináltak. Egyikük édesanyja sajnos bevitte kicsi fia itt készült bulizós fotóit a tanácsházára, így aztán mindenféle anyagi támogatás gyűjtése után az aknákat szakszerűen feltöltötték, betemették. Ahol valaha bánya volt, most már csak egy darab kémény, egy darab múzeum, és egy darab, a kocsmával furcsamód egybeépült templom található. Na meg a cseh és német bányászok fura nevei a temető sírkövein.

Még az egyetemen tanultam az Ankylostoma duodenale nevű rendkívül bizarr* féregfertőzésről, amelyet magyarul bányaféregnek hívtak. A féreg egyébként kizárólag trópusokon él és Brennbergbányán. A bányászati múzeumban bukkantam most egy régi könyvre: "Der hygiene des Bergmannes: seine Berufskrankheiten, erste Hilfeleistung und die Wurmkrankheit (Ankylostoma duodenale) - von Hugo Goldmann, Bergarzt in Brennberg, Ödenburg, 1903."** Izgi lehetett negyvenvalahány évvel az antibiotikumok feltalálása előtt. Sajnos a néni nem engedte, hogy lefényképezzek bármit is, pedig nagyon lelkesedtem.

* "A szervezetbe a filariform lárvák az ép bőrrel történő, már 10-15 perces érintkezés során be tudnak kerülni. A lárvák a keringésbe jutva a tüdőbe szállítódnak. Itt átfúrják a hörgőfalat, majd a szájüregbe felkerülve lenyelésük után a vékonybélbe jutnak. Itt hozzátapadnak a nyálkahártyához, és 5-8 hét alatt ivaréretté fejlődnek. Az ivarérett féreg naponta 0,2-0,3 ml vért szív, amely, figyelembe véve, hogy egy fertőzött szervezetben 50-100 kifejlett féreg is lehet, jelentős, és hosszú ideig tartó vérvesztést jenelt. A nőstény féreg naponta mintegy tízezer petét ürít, amelyek a széklettel kerülnek ki a szervezetből. A székletszóródással a talajba jutó petékből nedves, meleg körülmények között fejlődési ciklus során alakulnak ki a fertőzőképes lárvák."
** = A bányászok egészsége: foglalkozási betegségeik, elsősegély, és a féregbetegség (A. d.) - Hugo Goldmann bányaorvos, Brennberg, Sopron, 1903.

Aztán majd jönnek persze a keresztelők meg a temetések is.

Exem, aki az első "normális" kapcsolatom volt, és akivel együtt csináltuk az egyetemet, lám-lám. Gratulálunk.

Ja, igen, és még valami. Úgy tűnik, a szingli bloggerlányok hőskora, egy dicső kor hanyatlóban. Először én, aztán alie, most susie, és ki tudja, ki lesz a következő...

Például remek dolgokat lehetne írni arról, hogy a húgommal felkelünk hatkor, hogy az Aztékban reggelizzünk, meg, hogy ülni egyedül az Erzsébet téren reggel háromnegyed nyolckor papírpohár chillis kávéval és Bartis Attila-novelláskötettel, miközben mindenki munkába rohan (később én is), de most nincs kedvem.

Kislány (kolléganőm): - A sznobok Sznobi Szörpöt isznak?

A mai napon először kifogyott a tinta a nyomtatónkból, majd működésképtelenné vált a laborprogram. Miközben a rendszergazda ezekkel foglalatoskodott, kiderült, hogy rossz az EKG-gép, kértünk egyet kölcsön egy másik osztályról, amiből kifogyott a papír, aztán egy harmadikat egy harmadik osztályról, ami azzal a lendülettel elromlott. Az egyik lift már reggel sem működött, a másik akkor romlott el, amikor az EKG-gépekkel liftezgettünk. Nagyon várom már, hogy leteljen a munkaidő és elhagyhassam az épületet, mielőtt még az egész a fejemre omlik, mert az szerintem teljesen nyilvánvaló, hogy valaki Rontást küldött ránk.

Megnéztük hétvégén a Charlie és a csokigyárat, ami eleinte tetszett, de úgy húsz perc után végleg kicsapta nálam a biztosítékot. "A hetedik" meets "Aliz csodaországban". Bizarrnak mondjuk bizarr, ám rémisztően fárasztó. A moziban körülöttünk ülő gyerekeknek egyébként tetszett, beleértve a pasimat is, de én nem nézném meg még egyszer.

Ja igen, és még valami. A munkahelyem melletti parkban az utóbbi egy hétben folyamatosan fűrészelik a fák ágait, ezért üvöltözésem kívül nem nagyon lehet máshogyan beszélgetni, mindent elnyom az elektromos fűrész hangja. Ez különösen pszichoterápiás jellegű beszélgetéseknél mókás, de amúgy is borzalmasan idegesítő napi nyolc órában. Mindemellett az alsó szomszéd (az a köcsög, amelyik egyszer hajnali háromkor felkopogott a seprűnyéllel, mert túl hangosan szeretkeztünk) úgy nagyjából másfél hónapja újítja a lakását, azaz fúrnak, faragnak, csiszolnak és kalapálnak, minden délután, szombaton és vasárnap pedig reggel nyolctól kezdve. Például ezekben a percekben is. Komolyan gondolkodom rajta, hogy lemegyek és megnézem, mert halál komolyan nem bírom elképzelni: mi az istent lehet ennyit felújítani egy másfél szobás panellakáson? Mit? És mi az, amihez ennyit kell fúrni? Lehet, hogy valami doom'sday device készül odalent.

Szavahihető forrásunk szerint "ez egy érdekes kérdés. Az „igazgyöngy” egy jelentésváltozáson átment jelöletlen minőségjelzős alárendelő szóösszetétel (milyen gyöngy? - igazi), míg a „gyöngyszem” egy jelöletlen birtokos jelzős alárendelő szóösszetétel (minek egy szeme? - gyöngy(sor)), több jelentéssel (gyöngyszem, mint kiválóság ill. gyöngyszem, mint gyöngysor (nyaklánc) egy eleme). Ezzel eddig nincs baj, a huncutság ott kezdődik, hogy „gyöngy” szavunk szótári definíciója szerint igazgyöngyöt jelent. :) Emiatt az egész szóösszetétel mókásan hat, de ettől függetlenül nyelvtanilag egybeírjuk: „igazgyöngyszem”. Elemzéskor érdemes analógiákat keresni, tekintsük pl. egy kerékpár láncának egy szemét: „kerékpárláncszem”, vagy amit a királylány érez a 21 dunna alatt: „zöldborsószem”."

Rohadtul nagyon elegem van abból, hogy meg vagyok fázva, fáj a fejem, a torkom, köhögök, nem kapok levegőt az orromon, ezért nyűgös vagyok, és nem tudok edzeni se menni. Már úgy kábé a Goldenblogos party óta, úgyhogy aki azóta kapott tőlem puszit vagy ivott a pohárkámból, az nagyon gyorsan vásároljon be a sarki patikában. Az összes klasszikus és népigyógyászati módszert alkalmazom egyébként kamillateától az orrcseppig, dehát a náthára nincsen gyógymód, mint az köztudott.

A legfurcsább mégis az emberek reakciója volt, vagyis az, hogy egyáltalán nem reagáltak.
Eleinte persze valóban csak apróságokról volt szó, amit csupán néhány paranoid elmebeteg interpretált a világvége jeleként. Eső nyáron. Repülőgépszerencsétlenségek. Erdőtűz. Madárinfluenza. Semmi meglepő nincs ebben.
Az eső azonban nem állt el.
A nyár közepén lezúduló csapadékmennyiség falvakat sodort el; a hömpölygő sár városokat temetett maga alá. Az emberek repülő szerkezetei szinte napi rendszerességgel potyogtak le a levegőből; egy erdőtűznek köszönhetően egy teljes ország porig égett. A buta kétlábú lények azonban mintha semmit sem vettek volna észre az egészből: továbbra is közönyösen tülekedtek a villamoson, szokás szerint marakodtak az árvíz-segélyeken, forgatták a világvégés hollywoodi filmeket.
A vírusról kiderült, hogy emberekre is képes átterjedni és halálos kórt okoz. A földgolyó másik végén egész szigeteket temetett maga alá a szökőár. A terroristaakciók világszerte mindennaposak lettek: lassan már hírértéke sem volt néhány tucat felrobbantott metróállomásnak, vagy eltérített repülőgépnek. A tudósok által tervezett modern szerkezetek is egyre megbízhatatlanabbakká váltak: tengeralattjárók estek az óceán csapdájába, hatalmas űrrakéták váltak működésképtelenné.
A közönyös kis kétlábú lények mintha rá sem rántottak volna. Épp csak az időjárást szidták néhányan, meggyőződés nélkül - persze, csak azok, akik ebben az időszakban vették ki éves szabadságukat.
A világvége, mondhatni, észrevétlenül zajlott.

Hogy klasszikusokat idézzek: fordítsa le az alábbi példamondatot.
"Sajnos azonban ennél nagyobb a baj: a blog nem hogy egyszerűen haszontalan semmiség, hanem kifejezetten kártékony és undorító csimasz, sőt, tulajdonképpen a napalm webes megfelelője, azoknak a fegyvere, akik a terepen való járatlanságuk és általános butaságuk okán már elvesztették a maguk netes Vietnamját, ám agyatlan dühükben mindenképpen nyomot szeretnének hagyni a takaros rizsföldekkel teli tájon, még akkor is, ha ez már nem lehet más, mint esztelen rombolás."
Hű.

Megnéztük viszont a Sky kapitány és a holnap világa című filmremeket, bár egyszer már láttam cd-n, de moziban sokkal jobb volt tényleg. Az a fajta film, ahol a sztori bevallottan sablon, a látványvilágért kell megnézni, és ha úgy akarok tenni, mintha értenék hozzá, akkor a film noir és a számítógépes játékok jól sikerült keverékének látszik. Nagyon szép, nem Gwyneth Paltrow vagy Jude Law, hanem a látvány, és hát a film utolsó mondata is mindent visz.

Valamelyik nap meg Sziporkával ebédeltem, és teljesen kiborított. Egész végig a Kórházat szidta ugyanis, de olyan beleéléssel és szenvedéllyel, amivel kevés embert láttam még a munkahelyét szidni. Tudom, hogy az a részleg, ahol ő dolgozik, tényleg nem a legvidámabb, de azért ez egy kicsit sok volt. Ez olyan dolog, hogy én is rinyálok, mert kevés a fizetés, meg állandóan csomó munka szakad a nyakamba, mert Kollégám kifejezésével élve "hagyom magam abúzálni", de úgy vagyok vele, hogy én szidhatom a Kórházat, de ha más szidja, akkor megvédem. A valóság az, hogy általában haza tudok menni a munkaidő végeztével, és mire informatikus élettársam hazaér, én már aerobikozni is voltam. (Mondjuk, ő többet is keres.) Lehet nyafogni, de az a szenvedélyes gyűlölet azért kicsit meglepett.

Úgy szokott történni, hogy Kislány (volt és leendő, átmenetileg épp nem kolléganőm) elkap valami kórt, mondjuk hányós, vagy torokfájós, vagy másegyéb vírusfertőzést; ráragasztja Bridgetre (pszichológusunk); majd rám. A sorrend lehet tetszőleges, a lényeg az, hogy néhány nap különbséggel mindhárman kidőlünk. Nem véletlenül aggódtam, amikor tegnap Kislány velünk ebédelt, torkát fájlalva, majd megjelent a gyomor-bélrendszeri panaszokkal küzdő Bridget is. Ma reggelre lettem beteg. Bár a tünetekből ítélve madárinfuelnza is lehet.
Csip-csirip.

A végső dolgok országának fülszövegében több, félre nem érthető utalás történik arra, hogy Paul Auster ezt fiatal, zöldfülű korában követte el. Gondolkodtam, hogy vajon azért, mert annyira jó a  könyv, hogy érdemes kihangsúlyozni, hogy ezt ifjú korában írta; vagy ez inkább afféle mentegetőzés, bocs, hogy ez nem annyira jó könyve, mint a többi, dehát tudjátok, még fiatal volt. Az utóbbi az igazság. Mindemellett nem teljesen rossz könyv, de örülünk, hogy Paul időközben megöregedett.

Egyébként Az orákulom éjszakáját olvastam, Paul Auster, a szokásos módon kissé szürreális, arról szól, hogy a főszereplő ír egy regényt, amiben a főszereplő szerkeszt egy regényt, mindegyiket olvassuk, és közben az életben is fura dolgok történnek, mármint nem a miénkben, hanem a szerkesztő, és a főszereplő-író életében. Is. Szeretem Paul Austert. Meg a Neverwhere-t, másodszor, mert szeretem. Most meg, hogy inspirálódjam a bányászmesémhez, kértem a pasimtól valami idevágó ponyvafantasyt. A föld alatt élő gonosz elfekről és a pókkirálynőnek bemutatott áldozatokról szól, még csak öt oldalt olvastam belőle, de félek, hogy nem is kellene többet, mert még a végén megerősödve térnek vissza a fantasy-irodalommal kapcsolatos régi előítéleteim. Vagy, még rosszabb, túlinspirálódom és olyat írok, ami erre hasonlít.
A Neverwhere-ből egyébként készült film is, de húgom azt mondta, nagyon rossz, úgyhogy inkább nem akarom megnézni.