Egyébként Az orákulom éjszakáját olvastam, Paul Auster, a szokásos módon kissé szürreális, arról szól, hogy a főszereplő ír egy regényt, amiben a főszereplő szerkeszt egy regényt, mindegyiket olvassuk, és közben az életben is fura dolgok történnek, mármint nem a miénkben, hanem a szerkesztő, és a főszereplő-író életében. Is. Szeretem Paul Austert. Meg a Neverwhere-t, másodszor, mert szeretem. Most meg, hogy inspirálódjam a bányászmesémhez, kértem a pasimtól valami idevágó ponyvafantasyt. A föld alatt élő gonosz elfekről és a pókkirálynőnek bemutatott áldozatokról szól, még csak öt oldalt olvastam belőle, de félek, hogy nem is kellene többet, mert még a végén megerősödve térnek vissza a fantasy-irodalommal kapcsolatos régi előítéleteim. Vagy, még rosszabb, túlinspirálódom és olyat írok, ami erre hasonlít.
A Neverwhere-ből egyébként készült film is, de húgom azt mondta, nagyon rossz, úgyhogy inkább nem akarom megnézni.