Here comes the sun

2009.09.05. 21:36 - címkék: - 6 komment
Amikor gyerekkoromban Fehér Klára: A földrengések szigete c. regény volt a kedvenc könyvem, a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy harmincegy éves leszek, amikor ilyeneket fogunk csinálni a gyakorlatban. Wow. Ha olvashatnék sokat, akkor most utánanéznék, tudományosan ez mennyire komoly.

Give peace a chance

2009.09.05. 19:58 - címkék: - 33 komment

11.45. körül a Nyugatinál megkérdeztem egy rendőrtől, hogy gyalog el tudunk-e jutni a Zeneakadémiára (magyarul az Andrássy út túloldalára). Azt mondta, gyalog persze. Továbbmentünk. Egyre több kordon volt, és gyanús volt a helyzet, ezért a Művész mozi magasságában ismét megkérdeztem egy rendőrtől, most már azt, hogy hogyan tudunk eljutni a Zeneakadémiára. Mondta, hogy gyalog oké, nyugodtan menjünk tovább. Odaértük az első kordonhoz, 12.00. magasságában, amin már nem lehetett átmenni gyalogosnak sem, de átengedték azokat, akik a diplomaosztóra igyekeztek a Zeneakadémiára, ünneplőt viseltek, kétségbeesetten néztek és virágcsokor volt náluk. Átmentünk, és odaértünk egy második kordonhoz 12.05. körül, ahol közölték, hogy senkit, azaz senkit nem engednek át, erre parancsuk van, különben is már lerögzítették a kordont, átmászni meg csak nem akarunk, és csak azokat engedheti át, akik lakcímkártyával igazolják, hogy itt laknak. Ez a Liszt Ferenc tér nyugati oldalán történt. A Liszt Ferenc tér keleti oldalán van a Zeneakadémia. Fél egykor kezdődött a diplomaosztó, negyedre kellett volna odaérni, meg nálam volt a húgom blúza, amit még előtte fel szeretett volna venni a talár alá.

A "hogyan juthatunk el a Zeneakadémiára" kérdésre azt mondták, az Erzsébet téren keresztül. Ekkor megpróbáltunk taxit hívni, hogy azzal talán még odaérünk, de kiderült, hogy a taxi legközelebb a Nyugatinál tud csak megállni, mert annál közelebb nem jöhet. Rövid fejszámolást követően úgy döntöttem, hogy mivel ki tudja, hol milyen dugó van, gyalog körbemenni talán gyorsabb lenne, mint visszagyalogolni a Nyugatihoz és onnan taxizni ki tudja, milyen lehetséges útvonalon. Tehát elindultunk a Deák tér felé, az Andrássyval párhuzamos valamelyik utcán. A Nagymező utcánál lévő kordonnál láttuk, hogy egy nőt átengednek a rendőrök, ezért odamentük hozzájuk zaklatottan és virágcsokorral (én legalábbis meglehetősen zaklatott voltam eddigre), mondtuk, hogy diplomaosztó, Zeneakadémia, mire simán átszaladhattunk a túloldalra, és mögöttünk már csavarozták össze a kordont, rendesen Indiana Jones-os volt, amikor már záródik a kapu, és még visszanyúl a kalapjáért. Így végül időben odaértünk húgom diplomaosztójára. Mondjuk, a blúzt már nem lett volna ideje felvenni, de simán elvolt pántos trikóban a talár alatt, szóval igazából nem volt baj. Ezt követően bejött a rektor néni, és bejelentette, hogy kb. negyed órával később kezdenek, mivel egy csomó hallgató még nem érkezett meg a lezárások miatt. A saját diplomaosztójára. A műsorban szereplő a capella fiúzenekar meg előadott egy George Michael-számot, ami vicces volt. 

Akkor elmondom, mi ezzel a problémám. Egyrészt az, hogy lélektanilag igen nehezen viselem az olyan helyzetet, amikor nem mehetek át az Andrássy út karnyújtásnyira lévő túloldalára, ahol fontos dolgom lenne, mert két óra múlva kezdődik egy felvonulás az úton. De oké, megértem, hogy az a rendőr, aki nem engedett át a Liszt Ferenc téren, parancsot teljesített, és ha a parancs az, hogy senkit, akkor engem se. De az odafelé vezető úton három másik rendőrt kérdeztem meg, hogy hogyan juthatok a Zeneakadémiához, és mind azt mondta, hogy arra átmehetek. Ezek a rendőrök nem tudták, hogy 12-kor lezárják a kordont? Hogy az istenben fordulhat az elő, hogy nem tudták? Vagy akkor miért nem szóltak oda a kis adóvevőjükön a közvetlen az Andrássy mentén álló kollégáiknak, hogy srácok, mehetnek még gyalogosok arra? Vagy a közvetlenül az Andrássynál állók miért nem szóltak ki az eggyel, a kettővel és a hárommal kijjebb lévő kollégáiknak, hogy srácok, már ne engedjetek erre senkit, mert nem jöhet át? 

És persze, miért nem néztem utána az interneten pontosan, mielőtt elindultam, ez egy jogos felvetés, de őszintén szólva bennem valahogy az élt, hogy a lezárások a járművekre vonatkoznak, nem lehet parkolni, nem jár a BKV, meg a felvonulás idején nem mehetsz oda hozzájuk. Nem merült fel bennem, hogy délben nem mehetek át gyalog. Majd legközelebb már tudni fogom. 

Később véget ért a diplomaosztó, mi meg elmentünk az Oktogonon lévő Friday's-be, mert oda akartunk menni, és mivel mondtuk, hogy asztalfoglalásunk van, így átengedtek a kordonokon és nyugodtan falatozva végignézhettük az ablakból a felvonulást. Ami kb. úgy nézett ki, hogy rengeteg rohamosztagos, aztán néhány (ötszáz? hatszáz? elég kevés) színes zászlót cipelő felvonuló, (lassan sétáltak, és ugyan ment köztük egy zenét szolgáltató kamion, de enyhén szólva sem volt az a Budapest Parádé-hangulat), majd még egy csomó rendőr, majd egy csomó rendőrautó, kisbusz, nagyobb, kék-fehér csíkos tök jó retró rendőrbusz, még nagyobb zöld rendőrbusz, még néhány rendőrautó. Felettük rendőrségi helikopter. A rendőrség járműparkjából remek bemutatót kaptunk, azt aláírom.

Azt szeretném mondani, hogy most ez komolyan, mi volt ez? A gay pride nem arról szól, hogy megmutatják a világnak? Ezt a jelenlegi felvonulást a néhány ott lakón és többezer rohamosztagoson kívül senki sem látta. Néhány száz meleg kötelességtudóan végigsétált a teljesen kihalt és teljesen körbezárt Andrássy úton, elképesztő rendőri erőkkel körülvéve. Itt az nem demonstrálódott számomra, hogy a melegek büszkék és felvállalják. Az esetleg demonstrálódott, hogy félnek. Valamint az is remekül átjött, hogy elég befolyással rendelkeznek ahhoz, hogy le tudják záratni az Andrássy utat egy napra. Nem tudom, valahogy semmi liberális hangulata nem volt az egésznek, inkább háborús filmekre emlékeztetett a helyzet, a kordon túloldalán rekedt hozzátartozókkal, helikopterekkel. Egyáltalán nem volt menő. 

(Ja, direkt nem írtam arról, hogy mit gondolok a homoszexualitásról meg mit nem, mert nem ez a lényeg. A lényeg a személyes élményem, az, hogy kordonok között kellett ma összevissza rohangálnom magassarkúban és úgy, hogy az egyik szememmel nem látok, és ez rossz volt.)

Az ördög szálljon beléd

2009.09.03. 22:53 - címkék: - 6 komment

Különben egyszer megátkoztak, hogy vakuljak meg, ez most eszembe jutott, ahogy olvasgattam a wikipédián a szemem esélyeit. Elmondom, hogy volt.

Harmadéves voltam az egyetemen. Az orvosin mindenkinek azzal tömik a fejét, hogy az első két évet kell túlélni, ha megvan a másodéved, onnantól már könnyebb. Nos, ez kamu, a harmadév az égvilágon semennyivel sem volt könnyebb, sőt, nehezebb volt, legalább ugyanannyit kellett tanulni, vagy többet. Ezért én eleve egész évben meg voltam sértődve, hogy hogy átvertek engem. 

Félévkor, karácsony előtt patológiából vizsgáztam, ami nehéz, és asszem, talán négyest kaptam rá, vagy ötöst, de keveset aludtam előtte, féltem, és nagyon sokáig tartott maga a vizsga, csomó előttem lévőt végig kellett hallgatni, iszonyú éhes és álmos voltam és fájt a fejem és pisilnem kellett és minden bajom volt már. Mindegy, megvolt, utána hazamentem, átöltöztem, összeszedtem magam, és elmentem karácsonyi ajándékokat venni. Fájt a fejem és minden bajom volt és tömeg volt és rosszkedvű voltam és fáradt. Mindegy, rezignáltan vettem valamiket, lett egy csomó cuccom. Elcsúsztam a Blaha Lujza téren a parkolóban a jégen a csomó szatyrommal, hasraestem, iszonyúan bevertem a térdemet, a járókelő emberek pedig nem jöttek oda segíteni, hanem röhögtek! Mindegy, feltápászkodtam, a farmerem persze kiszakadt. Levi's, amiből nincs pénze az embernek rögtön másikat venni (akkoriban még a sustaniable fashionben hittem és egy világoskék és egy sötétkék Levi's-ben simán eljártam egypár évig.) Ezután még elmentem vonatjegyet venni másnapra a Keletibe. Este, sötétben, szatyrokkal zötykölődtem hazafelé véres térdekkel és kiszakadt farmerban az amúgy is hangulatos 24-es villamoson és utáltam az egész világot.

Az ajtó mellett ültem, az egész villamos totál üres volt. Két megállóval az enyém előtt felszállt egy látássérült roma pár: teljesen vaknak kinéző férfi és nem teljesen vaknak, de rosszul látónak kinéző asszony. A pasinak fehér botja volt, és nehezen is kászálódtak fel a villamosra. Gondoltam rá, hogy felállhatnék, megspórolva nekik ezzel kb. fél méter botladozást a villamoson belül, de annyira fáradt voltam, hogy úgy döntöttem, végülis tök üres az egész villamos, ott egy csomó hely. A nő nagyon helytelenítően rám nézett, leültek máshová, a nő mindvégig hangosan dohogott magában, hogy "micsoda emberek vannak", tudniillik, hogy nem ültem odébb. Egy magálót mentek, és leszálltukban a cigányasszony visszafordult, rám nézett, és azt mondta: "Vakulj meg Te is, vesszen el a szemed világa!!!" - vagy valami ilyesmit, és leszálltak.

Hazamentem a koleszba, ahol már nem volt senki, mert mindenki hazautazott az ünnepekre, ettem egy kefirt, bevettem fejfájáscsillapítót, és magamban mérgelődtem, hogy mennyire szörnyű a világ és szemetek az emberek, kiröhögnek, ha elcsúszol a jégen, megátkoznak, ha nem ülsz odébb. Nem veszik észre, ha te vagy szarul, mert csak a maguk bajával foglalkoznak. 

Amúgy nem ilyenek az emberek, az azért feltűnt időközben.    

Ezenkívül még egy fogorvoslány átkozott meg egyszer, mert elszerettem a fiúját, de szerintem az már lecsengett.  

In Treatment

2009.09.03. 10:38 - címkék: - 5 komment

Így a 15. In Treatment rész táján már valóban arcon akarom ütni Pault (ő a terapeuta). Ilyen egy nárcisztikus amatőrt, basszus. Meg hiányzik a terapeutám, jó lenne elmesélni neki a PhD-mat meg a szememet, meg amik még történtek a nyáron, és ő sosem reagálna ilyen idiótán mint Paul. De most komolyan, a csávó állítólag kilenc évig járt szupervízióba, és húsz éve terapeuta, és nem az a baj, hogy krízisben van, mert tényleg, szegény, hanem hogy sosem merül fel benne az a lehetőség, hogy esetleg ő tévedhet, és a terapeutájának lehet igaza. Nem merül fel.

Most pedig kimerészkedem a Városba. 

Countin' flowers on the wall, that don't bother me at all

2009.09.02. 23:01 - címkék: - 4 komment

Szóval bevásároltam, sütöttem, mosogattam, fodrásznál voltam, itt volt a húgom, órákig röhögtünk a pocakfürdőn, amely szerintem a marketing csúcsa - "babának és szüleinek is stresszmentes fürdést biztosít; széles pereme megtámasztja a szülő karját; az átlátszó műanyagon keresztül a baba jól látható és ő is látja környezetét" - amiről szó van és nyolcezer forint és forradalmi, az pedig nem más, mint egy vödör.

Valamint csináltunk nekem motivációs posztert, ez az (sajnos nem az enyém a szövegötlet, innen loptam): 

Külső szemlélő számára esetleg úgy tűnhetne, mintha lógnék, de igazából tényleg kell ennyi idő megszokni, hogy az ember csak az egyik szemével lát. Ma már majdnem akkorára ki bírom nyitni, mint a másik szememet, bár kicsit freaky a hatalmas, aszimmetrikus pupillákkal. Különben az van, hogy kedden megyek vissza kontrollra, akkor kiderül, hogy 1. a helyén maradt-e a retinám (de szerintem igen), 2. mikor leszek lézerezve, 3. lesz-e szürkehályogom (bár lehet, hogy ez még akkor nem derül ki). 

Ma megpróbáltam rábeszélni a férjemet, hogy hadd legyek inkább háztartásbeli, de nem mutatott hajlandóságot. 

Pillow lips

2009.09.02. 19:01 - címkék: - 7 komment

Húgom szállodákban keres állást, ahol szigorú keretek szabályozzák a személyzet öltözködését. Hosszú oldalakon át. Hadd idézzem csupán a női szájra vonatkozó részeket.

1. Lipstick must be worn at all times.
2. Lipstick should be one shade brighter than the lips and complement the uniform.
3. Clear lip-gloss is not acceptable.

Le is fordítom szívesen. Minden körülmények között kötelező a rúzs viselése. A rúzs egy árnyalattal világosabb legyen az ajkak eredeti színénél, és harmonizáljon az egyenruha színével. Színtelen szájfény használata nem elfogadott. 

Wow. 

Ezért jó pszichiáternek lenni. Az egyik nővér mesélte a múltkor, hogy elfelejtette a rendes szemüvegére cserélni a napszemüvegét átöltözéskor, és a műszak kezdetétől számítva körülbelül egy óra hosszáig napszemüvegben dolgozott, ágyat húzott, vérnyomást mért, stb. Ekkor hirtelen rájött, mitől van ilyen sötét, levette, és megkérdezte a többiektől, hogy "De basszus, hát mért nem szóltok, hogy egy órája napszemüvegben rohangálok itt?"
Mire mindenki csak vállat vont, "ja, azt hittük, direkt". Érted, nemhogy dress code nincs, ha Te éppenséggel napszemüvegben óhajtasz dolgozni a zárt térben, azt is lehet, senki se szól rád. 

2009.09.02. 17:36 - címkék: -

1.        Lipstick must be worn at all times.

2.        Lipstick should be one shade brighter than the lips and compliment the uniform.

1.        Clear lip-gloss is not acceptable.

 

Days of our lives

2009.09.02. 12:51 - címkék: - 9 komment

Ledaráltam az In Treatment* rendelkezésemre álló részeit, egy harántimpulzustól vezérelve levágattam a hajam a szomszédos plázában, napi 5x csepegtetek a szemembe, és mini cheesecake-et sütök. 

Arany életem van.

* Iszonyú izgalmas sorozat különben, az ember nem is gondolná. Abban különbözik a valóságtól, hogy a valóságban nincs ennyi dráma, és a terapeuta meg a kliens nem minden pillanatban vitatkozik egymással, hanem az idő 90 %-ában baráti és bizalmas és egyetértő a hangulat, meg hogy a legtöbb általam ismert terapeutának azért jobb az önismerete / önreflexiója, mint Paulnak, Paul enyhén szólva nincs mindig a helyzet magaslatán, de végtére is Paul krízisben van. 

Think that you've worked it out, then BANG

2009.09.01. 11:03 - címkék: - 11 komment

Megnéztem tegnap a PS. I love you című filmet, ami nem is volt olyan rossz, mint amire számítottam. Ráadásul megvilágosodtam tőle ismét, ez különben jellemző rám, hogy chic-litben, wellness-magazinban és a lehető legbugyutább romantikus komédiákban találok választ az Élet nagy kérdéseire. (Persze, a félreértések elkerülése végett el kell mondanom, hogy ezt megalapozta három év dinamikusan orientált pszichoterápia.)

Egyébként a pszicholgiában ismert jelenségről van szó (lehet, hogy van neve is, nem tudom, mivel pszichológiát sosem tanultam). Amikor az ember agya már egy ideje tudattalanul dolgozik egy problémán (azaz nem tudatosan), és nem is tud róla, hogy már milyen közel jár a megoldáshoz, akkor mondanak neki egy akármilyen egyszerű, helytálló értelmezést, vagy lát egy plakátfeliratot, és arról rájön, hogy "jé, hát persze, ez a megoldás!". De ha saját maga még nem tart ott a problémamegoldásban vagy az átgondolásban, akkor hiába az értelmezés/a plakátfelirat, figyelmen kívül fogja hagyni. Egyik kollégám mesélte, hogy egy haverja iszonyú rossz passzban volt, már nem emlékszem pontosan, mi történt, de olyasmi, hogy elhagyta a felesége, csődbe ment a cége és meghalt a legjobb barátja, kb. hasonló kaliberű események. És akkor depressziós lett és hónapokig csak feküdt az ágyán és/vagy drogozott és az öngyilkosságát tervezgette, és akkor egy nap lement az éjjelnappaliba és vett egy gyümölcslét, mert szomjas volt. Tudjátok, vannak azok a kis 2 vagy 3 decis, üvegben lévő, 100 % narancs vagy eper vagy almalevek, nem tudom, cappy vagy sió vagy ilyesmi. Egy időben a kupak belsejében mindig szerepelt egy rövid, közhelyes mondat, de kb. olyan bonyolultságúak, hogy "csak rajtad múlik", meg "ne add fel", és a srác elolvasta a kupakba rejtett üzenetet, ami egy "képes vagy a sikerre" vagy efféle volt, felment, megborotválkozott, és újraépítette az életét. Erről azt gondoljuk, hogy már magától is kifelé tartott volna a gyászból/krízisből, csak kellett egy utolsó lökés, és arra gyakorlatilag bármilyen forrás megfelel, ha azt közli, amit hallanod kell. 

Nekem csak azt közölték a PS I love you-ban (illetve a Hilary Swank alakította hisztis tyúkkal közölte szexi férje), amire magam is rájöttem nemrég, tudniillik, hogy azon rinyálok évek óta, hogy nincs pénzem, túl sokat dolgozom, és panelban élek, és ez így nem mehet tovább, és majd akkor lesz jó, ha ezek elmúltak. És valamelyik nap meg rájöttem, hogy tulajdonképpen ezzel direkt arra ítélem magam, hogy rosszul érezzem magam, holott érezhetném jól is. Nem putriban élek és nem bányában tizenkétórázom, szóval objektíven nézve tényleg érezhetném magam jól is, csak valamiért az van a fejemben, hogy én nem érezhetem jól és gondtalannak magam, amíg nem keresek többet és nem költözünk kertes házba. És ki mondta, hogy nem?
A filmben amúgy a csaj szintén amiatt rinyált, hogy túl kicsi lakásban élnek (New Yorkban, nem Pesten), mire valami olyasmi közhelyet mondott a pasi, hogy "te csak arra vársz, hogy elkezdődjön az életed, holott már elkezdődött, már rég megy, ez az itt".

Be is teszünk egy kapcsolódó videót. Ugye, már mindenkinek feltűnt, hogy szeretem a zeneileg és szövegileg is rémségesen egyszerű női dalokat, és nem kell minden egyes alkalommal mentegeztőznöm. Jem pedig cuki. 

Hát ilyesmi. Meg azon gondolkodom, hogy kéne vasalni, de nem emelhetek nehéz tárgyat, és hátha a vasaló nehéz tárgynak számít...?

The eye of the tiger

2009.08.31. 15:24 - címkék: - 15 komment

Na, most összeraktam a karácsonyra kapott legómat (középkori, ilyenek, vigyázat, hangot ad az oldal, a trollhoz viszont van kis patkány is), aztán felhívtam a Szemészlányt, hogy most komolyan, akkor mit csinálhatok és mit nem. Nem ugrabugrálhatok, ne feküdjek sokat háton, ne emeljek súlyt és ne olvassak túl sokat, mert akkor ide-oda mozog az ember szeme. Asszem, kénytelen leszek filmeket nézni. Bár hamar elfáradok a nézésben, úgyhogy olyanokat kell választanom, amit már láttam ezerszer, és akkor is tudom, mi jön, ha nem nézek oda. 

Ja, hangoskönyv, a hangoskönyv engem idegesít, mert én sokkal (sokkal) gyorsabban olvasok, mint ahogy valaki beszél, és olyan lassan nem tudok figyelni. 

Sose hittem vóna, hogy ilyen csúfság megeshetik egy bloggerral

2009.08.31. 11:01 - címkék: - 8 komment

Máris kijöttem a kórházból, és itthon lazítok. Elég idegesítő mondjuk, hogy az egyik szememmel nem látok, mert egy buborék van benne. 

Azt hittem, borzasztó lesz maga a kórházbanlét is, de igazából nem volt az, kétágyas szobákban voltunk, sokkal jobb kaja volt, mint a mi kórházunkban, és mindenki rendes volt. Senki nem kiabált a betegekkel, hanem kedvesek voltak, és tiszta mosdó volt wc-papírral. Pedig én már fel voltam készülve a Magyar Egészségügyre, de pozitívan csalódtam.
Akiket a műtét horrorisztikus részletei érdekelnek, az megnézhet egy igen hasonló műtétet a youtube-on, de tényleg csúnya. Az eleje meg a vége pont ugyanaz, mint az enyémnek, a közepén az a rész, amikor a maculáról szednek le valamit, olyanom nem volt (asszem). Közben nem láttam semmit, csak szürke buborékokat meg lila füstöt meg egyéb pszichedelikus dolgokat, és Abba szólt. Nem, nem voltam ennyire beállva a fél Xanaxtól, hanem tényleg, megkérdezte tőlem a műtét előtt a Főorvosnő, hogy "Abba jó lesz?". Asszem, ezután már sosem lesz számomra ugyanolyan a Dancing Queen.
Szerencsére elég volt gázzal feltölteni  szememet és nem kellett szilikonolajjal, ami rosszabb, mert azt utána ki kell venni egy másik műtéttel és amúgy is mindenféle mellékhatást okoz. Még hátravan viszont egy lézerezés, ami már nem befekvős, és még az is a baj, hogy a gáz, amit a szembe töltenek, néha bántja a szemlencsét és mellékhatásként szürkehályogot okoz, és akkor azt kell majd megműteni, de reménykedjünk benne, hogy ilyen nem lesz végül mégse.

Meg rájöttem, hogy nem hasonlítok a nagymamámra mégsem, mert ő olyan, hogy imádja mesélni a betegségének a részleteit, én meg kb egyszer elmeséltem ezt a műtétet, és már tökre unom.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította